Jónás Tamás: Elvileg
Négy ember összetöri a napot.
Kettő közülük még kisgyerek.
Az egyik hátat fordít. Én vagyok.
S a másik kettő is én leszek.
Egy ember rám se néz. A csendje fáj.
Ruháim szégyenlem. Meztelen
állok elébe, mint az őszi táj.
De nem, de nem törődik velem.
Házunk falához csontot vág a hold.
Aludni kéne. Mindegy, kinek.
(
Read more... )