Segítő kezek (Supernatural, NC-17) 3. fejezet
Megjegyzés: Waukesha, Beloit, Rockmond és Pearl City valóságos városok. Waukesha Dél-Wisconsinban, míg a többi Észak-Illinoisban található. Egyik helyen sem jártam, a saját képzeletem szülte a képüket.
- Tehát ennyi? Miért nem küldöd érte valamelyik kölyködet?
- Vigyázz, hogyan beszélsz a gyermekeimről! Ha kíváncsi vagy, akkor elárulhatom, hogy miért téged választottalak erre. Senki nem gondolná, hogy pont te, a kis jófiú, a lelkiismeretes és tiszta szívű Sammy, akarná ellopni azt a tőrt, és elhozni nekem. Ráadásul több gyermekemet sem kívánom feloldozni. Ugye, hogy ez nem is annyira nagy ár a testvéredért, és a szerelméért?
- És mégis hogyan csináljam? Ha magamra haragítom a többi vadászt, akkor addig üldöznek, amíg ki nem nyírnak!
- Azt már rád bízom. De ne feledd! Ha megpróbálsz átverni, Dean megtapasztalja mi az igazi szenvedés.
Sam arca eltorzult a gyűlölettől.
Pár pillanat múlva egy út mellett tért magához. Felült, körülnézett. Fogalma sem volt róla, hogy hol lehet. Feltápászkodott, lesöpörte magáról a port és a leveleket, majd elindult, amerre megérzései vitték. Nem kevés gyaloglás után egy város táblára lett figyelmes a távolban. Lépéseit megszaporázta. Mikor kicsit közelebb ért, már el tudta olvasni. A táblán a Waukesha felirat állt.
Megállt egy pillanatra, elgondolkodott.
„Tehát Wisconsinban vagyok.”
Hullafáradt volt, mire beért a városkába. Miközben egy kis szállót keresett, volt ideje alaposan körülnézni. Tipikus iparvároska volt Waukesha, mosolygós, kedves kisvárosi emberekkel. Látott néhány középiskolást egy pici étkezde előtt. A suli nagymenőit, és pompomlányokat. Akaratlanul is elmosolyodott. Lassan odaért a motelhez, de mielőtt belépett volna, átnézte a zsebeit. A bal farzsebében talált 700 dollárt, amin nagyon meglepődött, hiszen utolsó emlékei szerint, az összes pénzük Deannél volt, ami a legnagyobb jóindulattal, alulról is alig közelítette a százat. De nem sokáig gondolkodott rajta, inkább bement, és kivett egy szobát.
Több mint egy órán keresztül zuhanyozott. Mocskosnak érezte magát, de sajnos ezt semmilyen tisztítószerrel nem moshatta le magáról. Mikor végzett, felöltözött, kiment a recepcióhoz, és megkérdezte, hol talál egy internetkávézót, vagy könyvtárt. A fiatal nő kedvesen útbaigazította, Sam pedig elindult.
Hatalmas kávéját szürcsölgetve kutatott a neten a tőr után. Sikerrel járt, ugyanis nem is olyan messze, Milwaukee-ban talált rá. De sajnos egy műgyűjtő tulajdonában állt, akiről rengeteget cikkeztek a helyi újságban, például arról is, hogy az ország legmodernebb védelmi rendszerével biztosította be magángyűjteményét.
- Fantasztikus - gondolta. - Most gyarapíthatom a listámat egy betöréses lopással is. Csak még azt kell kitalálnom, hogyan.
Visszatért a motelszobába, ledőlt az ágyra, és megpróbált aludni, de nem jött álom a szemére. Eszébe jutott a sárga szemű, Dean, és alig tudta elhinni, hogy az egész csak képzelet, vagy álom volt. Többször álmodott már hasonlót Deannel, de ez más volt. Annyira valóságos volt minden mozdulat, érintés és sóhaj. Nem, ez nem lehetett álom.
Reggel kiment az autóbuszállomásra.
- Jó reggelt. Érdeklődni szeretnék, mikor indul legközelebb busz Milwaukee-ba?
- Jó reggelt, uram. Sajnos ma nem indul járat Milwaukee-ba. Vasárnap nem járnak. Majd holnap, de az is csak délben.
Sam elkeseredett. Neki nincs ennyi ideje. Megköszönte a segítséget a pénztárosnak, és kisétált. Először arra gondolt, hogy stoppolni fog, de rájött, hogy az nem jó megoldás, elvégre bármilyen őrülttel összefuthat, és most arra végképp nincs szüksége. Minél gyorsabban oda kell érnie, és minél gyorsabban meg kell szereznie az átkozott tőrt, hogy Deant megmentse a sárgaszeműtől.
A közeli parkoló felé vette az irányt, és jól körülnézett. Nem szabad túl hivalkodó autót választania, mert azzal hamar lebukna. Kiválasztott egy szürke kombit, és mikor senkit nem látott, feltörte egy drót segítségével a zárat, beült, machinált egy kicsit a vezetékekkel, és elindította az autót. Nem sokkal később már az autópályán száguldott.
***
Az óriási terem tele volt hátborzongatóbbnál hátborzongatóbb ereklyékkel. Sam kényelmetlenül érezte magát kifogástalan fekete öltönyében, és az öregúr vizslató tekintetétől. Egészében véve elég szimpatikus volt az öreg, de volt benne valami ijesztő. Gyűjteményének minden egyes darabjáról mesélt valami érdekes történetet Samnek, aki mint újságíró mutatkozott be neki, aki egy cikket akar írni róla. Az idős úr először gyanakodott, hiszen oly sok újságban jelentek már meg róla cikkek, és vele készült interjúk, de Sam egy igazán érdekes mesét talált ki arról, hogy az ő apja is műkincsgyűjtő volt, és hogy mennyire csodálja az öreget, és ezzel a bácsikát teljesen elbűvölte.
Az öregúr épp arról beszélt, hogy hogyan hódította meg második feleségét, amikor Sam megpillantotta a tőrt. Izgatottan odalépett, és kíváncsi szemekkel vizslatni kezdte.
- Látom elnyerte a tetszését - mondta kedves mosollyal az arcán.
- Ó, igen uram. Ez valami gyönyörű. Igaz, hogy hátborzongatóan, de gyönyörű. A kezembe foghatnám?
- Hát én igazán nem tudom… Eddig még senkinek sem engedtem meg, hogy megérintse őket.
- Uram, kérem. Apámnak volt egy hasonló. Nem pont ilyen, és gondolom ez sokkal értékesebb is annál, de nagyon emlékeztet rá. Kérem, megbízhat bennem. Különben is, ha el is akarnám lopni, akkor sem jutnék ki vele a házból nem igaz? - mondta Sam, miközben legvonzóbb mosolyát erőltette arcára.
- Rendben fiam. Maga nagyon szimpatikus nekem. Emlékeztet a fiatal önmagamra - mondta, miközben beütötte a számsort, amit Sam gyorsan memorizált. Óvatosan kivette az üveg mögül a tőrt, és lassan a fiú kezébe adta. Sam csodálattal nézte a pengét. Nagyon alaposan ki volt dolgozva minden egyes millimétere. Ujjait végigfuttatta az emberi kézcsontokat formázó markolaton, majd a keskeny pengén. - Látja, igazi műremek. És képzelje, valódi emberi csontból faragták - mesélte az idős férfi nagy elragadtatottsággal.
- Tényleg csodálatos. Nagyon szépen köszönöm, hogy megengedte - majd visszanyomta a tőrt gazdája kezébe.
Még beszélgettek egy ideig, aztán Sam elbúcsúzott, az öreg kikísérte az ajtóig, és megköszönte a látogatást.
Rengeteget vívódott magában, valahogy nagyon nem akaródzott megtennie. Egy ilyen szimpatikus és kedves öregúrral szemben nem tudott volna ilyet csinálni. De sajnos a muszáj az nagyúr, főleg, hogy most Dean életével játszott. Erőt vett magán, kiszállt a kocsiból, és gyalog indult el. Ám ekkor szirénák hangja törte meg az éj csendjét. Szaladni kezdett, a hangok és fények felé, és igencsak leesett az álla, amikor meglátta, hogy az öreg házánál állnak meg. Mikor közelebb ért, látta, hogy az öreg egy-két monoklival lett gazdagabb mióta találkoztak, és éppen a rendőrökkel beszélt.
- Nahát Mr. Kennedy, hogy hogy ön itt?
- Gondoltam kiszellőztetem a fejemet, és hát pont erre sétáltam. Mi történt uram?
- Képzelje kiraboltak. De nem vittek el mindent, csak néhány tőrt, kézifegyvert, meg ilyesmiket. Még azt a tőrt is elvitték, amit délután úgy megcsodált!
- Nahát ez hihetetlen. Kik tehettek ilyet? - mondta Sam meglepetten. Igazi őszinteség tükröződött hangjában, hiszen valóban nagyon kíváncsi volt, hogy ki tehetett ilyesmit, mivel most attól vagy azoktól kell megszereznie azt az átkozott tőrt.
- A biztos urak azt mondták, műkincsrablók lehettek. De ezt csak magának mondom, szerintem nincs igazuk. Ezek biztosra mentek. Csak is kizárólag olyan tárgyakat raboltak el, amiket még 78-ban vettem egy furcsa figurától, Alabamában. Mr. Kennedy, ezek tudták, hogy mit keresnek.
- Én hiszek magának uram. De kérem, próbáljon pihenni, biztos vagyok benne, hogy a rendőrség mindent elintéz.
- Á, nem bízok én bennük - morogta, és elindult az ajtó felé. - Nem iszik meg velem valamit?
- Mr. Rogers, én igazán nem… Szóval nem szeretném most önt zavarni, magára pedig ráfér egy kis pihenés.
- Ugyan már, az én koromban sajnos, nem úgy megy az. Különben is, örülnék most egy ilyen intelligens fiatalember társaságának - mondta az öreg mosolyogva.
- Hát akkor szívesen önnel tartok - egyezett bele Sam. Persze némi hátsószándék is volt ebben, mert így körülnézhetett, és nyomokat kereshetett.
Bent Mr. Rogers mindkettejüknek jófajta whiskyt töltött. Pár órácskát beszélgettek kedélyesen, közben alaposan körbejárták a rablás helyszínét, így Samnek volt ideje mindent jól megnéznie. De az öreg egyre fáradtabbnak tűnt, ezért Sam úgy döntött elindul. Elbúcsúzott, megkereste az autót, és visszahajtott a szállóba.
Már az öregnél rájött, hogy bizony most a rémálma vált valóra, vagyis egy vadász tört be házba, pedig pont el akarta kerülni, hogy dolga közben belefusson egybe.
Beloitnál lépte át az államhatárt, egészen Rockmondig autózott, a városon kívül hagyta a lopott autót, majd reggel egy újabbat kötött el, és azzal folytatta útját. Jó pár órát autózott, mire rátalált az útra, ami Pearl Citybe vezetett. Ő még soha nem járt itt, de sokat hallott apjától és Deantől is a városról. Ez a tényleg aprócska város, ahol alig laknak nyolcszázan, menedék a bujdosó vadászoknak. Ezen a kis helyen, szinte minden lakos tudja, hogy ezek az emberek mivel foglalkoznak, és támogatta, segítette is őket. Sam tudta, hogy itt kell keresnie azt a vadászt, aki kirabolta Mr. Rogerst. Csak bízni tudott abban, hogy nem adta még tovább a tőrt, és hamarosan megszerezheti.
Gyomra óriásit kordult, amikor meglátott egy kis éttermet. Nem evett mióta Waukeshánál magához tért, és az bizony már több mint két napja volt.
Mikor belépett minden szem rászegeződött. Gyorsan körbetekintett a helyiségben, és bizony rájött, hogy nehéz dolga lesz, hiszen még sosem látott ennyi vadászt egyszerre egy helyen.
Leült egy félreeső boxba, és várta a felszolgálót. Jó nagy adagokat rendelt magának, sok-sok kávéval. Még mindig érezte magán a vadászok szemeit. Mikor a pincérnő meghozta a rendelt ételt, habzsolni kezdett, szeretett volna innen minél hamarabb szabadulni. Azonban nem volt szerencséje, mert abban a pillanatban, amikor szalvétáját a tányérra dobta, odalépett hozzá egy alacsony, köpcös férfi.
- Nahát, a nagy John Winchester kicsi fia… - mondta cinikusan. - Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen nyámnyila magától idetalál! - A férfi hangosan felnevetett, a többi vadásszal egyetemben. - Nem mondták még neked, hogy egyedül nem szabad errefelé járkálni?
Sam nem válaszolt, csak próbált kitérni a férfi elől, de az mindig elé lépett, nem akarta kiengedni. El se tudta képzelni miért viselkednek így vele, és miért beszélnek így az apjáról. Azt mindig is tudta, hogy John nem volt túl jóban a többi vadásszal, de azt nem sejtette, hogy ennyire ellenségesek lesznek vele.
- Shirley, kérlek, ne csináld ezt - hallatszott a pincérnő hangja. - Tudod, hogy nálunk senki sincs megkülönböztetve. Hagyd őt békén.
- Janice, tudod, hogy átvágott minket Winchester. A fia sem különb nála!
- Shirley, ülj le, vagy többet nem teheted be ide a lábad!
A férfi morogva bár, de inkább leült, Sam pedig odasétált a pulthoz és fizetni készült. A lány kedvesen rámosolygott, és elköszönt.
Este úgy döntött sétál egy kicsit. Ahogy a hűvös utcákat rótta, ismét emlékeibe mélyedt. Őrjítően hiányzott neki Dean, és ettől a fájdalomtól szinte gondolkodni sem tudott. Gondolataiban újra és újra átélte azt az éjjelt. Még mindig nem tudta elhinni, hogy minden, ami akkor történt, csak álom és képzelet volt. Testét kezdte átjárni a hideg, de nem most még jól is esett neki. Észre sem vette, hogy egy csehó előtt jár.
Az ablakból néhány vadász észrevette, és Shirley vezetésével kirontottak a kocsmából, és Sam elé álltak. A fiú csak rájuk emelte tekintetét, de nem szólt. Persze ezt a másik férfi nem hagyhatta annyiban.
- Na mi van kislány? Csak nem hogy félsz tőlünk a bátyuskád és apuci nélkül? Jaj, el is felejtettem, hogy apuci már a pokolban fortyog - mondta röhögve, és hátranézett a többiekre, akiknek láthatóan nagyon tetszett Shirley poénja.
- Hagyjatok békén. Nincs veletek semmi dolgom.
- Még hogy nincs velünk dolga! - hátra nézett a többiekre. - De nagyon is van dolgom veled! Például szétverni a pofádat, az apád miatt. - ordította, majd nekirontott Samnek, aki csak egy picit arrébb lépett, és megfogta Shirley ütésre lendülő kezét. Azonban a férfi nem adta fel, próbálta többször megütni őt, de Sam mindig kitért az ütések elől, aztán a megfelelő pillanatban, egy jól irányzott jobbegyenessel kiütötte támadóját, aki elterült az aszfalton.
- Különben is, nekem ne keménykedjen olyan, akinek férfi létére Shirley a neve - mondta hangosan Sam. Végignézett a meglepett vadászokon, majd megigazította magán farmerdzsekijét, és tovább indult.
- Nocsak, nem is olyan elveszett a kisasszony - kiabálta még valaki hátulról, de többiek lecsitították.
Ahogy Sam tovább sétált, egyszer csak meglátta a pincérlányt, Janice-t. A lány is észrevette őt, megszaporázta lépteit, és ráköszönt a fiúra.
- Szia! Janice vagyok. Tudod a kajáldából.
- Hello, én Sam vagyok, de van egy olyan érzésem, hogy tudod.
- Ó, igen. Itt mindenki jól ismeri a családodat. És, hogy őszinte legyek, nem igazán rajonganak értetek.
- Észrevettem. De ha már ennyire ismersz minket, akkor talán meg tudod mondani, hogy miért gyűlöli apát, ez a Shirley nevű fickó ennyire.
- Hát Johnt sokan nem kedvelik. Szinte az összes vadásszal volt már némi összetűzése, de Shirleyvel más a helyzet.
- Mégpedig?
- Annak idején egész jóban voltak apáddal, talán még barátok is voltak. Egyszer együtt vadásztak, és rájuk tört valami démon, és megölte Shirley menyasszonyát. Shirley pedig apádat hibáztatja érte.
- Aha, és így van?
- Nem tudom. Ezt is csak a többi vadásztól hallottam.
- Hát köszönöm. Hazakísérjelek?
- Jaj, köszi, nem kell. Itt lakok nem messze.
- De én is erre megyek. Itt szálltam meg a Yellow Creekben.
- Tényleg? Az a hely a nagybátyáméké - mondta a lány mosolyogva. - De vigyázz, lehet, hogy Shirley is ott vett ki szobát.
- Ennek nagyon örülök - vágott savanyú pofát Sam.
A lány háza előtt elbúcsúztak, Sam pedig a pár száz méterrel arrébb lévő szállóba ment. Még csak most, két nap után először, érzett álmosságot, így amint belépett a szobájába, rá is vetette magát az ágyra, és a feje még a párnára sem ért, már aludt is.
Reggel kipihenten ébredt, már amennyire ez lehetséges volt. Fogalma sem volt mihez kezdjen, nem akart megint összetűzésbe kerülni a többi vadásszal. Belegondolt abba, hogy mi lesz, ha megtalálja azt, akinél a tőr van, és megpróbálja megszerezni tőle. Mindenféle borzalmakat vizionált maga elé. Megrázta a fejét, hogy ezeket a gondolatokat elűzze, és kilépett az ajtón. Elsétált az étkezdébe, hogy egyen néhány falatot.
Amikor már azt hitte, hogy nyugodtan megúszta, hangoskodva lépett be az ajtón Shirley néhány barátja társaságában. A férfi amint észrevette Samet, már oda is ment hozzá kötekedni.
Most tényleg hagyjatok békén, semmi kedvem veletek bohóckodni - mondta Sam még mielőtt Shirley bármit is szólhatott volna.
Kisköcsög a tegnapiért kitaposom a beled - ordította, és gallérjánál fogva, kirántotta az asztal mögül. - Sétálunk egy kicsit - ezzel elkezdte kifelé lökdösni, amiben segítségére voltak a többiek. Olyan hatan-nyolcan lehettek, ezért Sam feleslegesnek tartotta, hogy ellenkezzen. Janice pánikszerűen rohant ki a csapat után az utcára, de az egyik vadász lefogta.
Cicám, ez most nem tartozik rád!
Esküszöm kinyírlak - ordította Shirley egészen közel Sam arcához, majd egyik barátjához lökte, aki behúzott egyet Samnek, majd tovább lökte egy másik férfihoz, majd így tovább. Már nagyon csúnyán összeverték, és hagyták a földre zuhanni, ahol még párat rúgtak belé. Amikor azt hitték, hogy végeztek Sammel, a fiú meglepte őket, és felállt a földről. Orrából dőlt a vér, ajka és szemöldöke felszakadt, szemei feldagadtak, de igenis talpra állt, és mereven bámulta Shirley-t.
Mi az? Hát nem volt elég? Most kibelezlek! - ezzel zsebéből előkapott egy tőrt. Sam szeme megakadt a pengén. Pont annak a rohadt tőrnek kellett lennie, amit keresett. Egy pillanatra tétovázott, amit kihasználva a férfi felészúrt, és sajnos talált is a szúrással. Sikerült Sam jobb oldalát felhasítania vele. A fiú felszisszent, a szúrás helyére kapott, és látta, hogy kezét elönti a vér. Felnézett, és látta, hogy a férfi újabb szúrásra készül. Előkapta fegyverét és lőtt.
Shirley nagy puffanással ért földet. Sam odarohant, kikapta élettelen kezéből a tőrt, zavarodottan körbenézett a vadászokon, majd elrohant.
Bassza meg, ez a rohadék kinyírta Shirley-t! - ordította az egyik férfi.
Futott ahogy a lába bírta, egészen az autóig. Bevágódott a kocsiba, majd egy hatalmas porfelhő kíséretében elhajtott. Az ablakot teljesen lehúzta, hogy lehűtse forró arcát. Nem sokat használt. Egészen addig hajtott az autóval, teljes sebességgel, amíg abból ki nem fogyott a benzin. Kiszállt a kocsiból, és látta, hogy nem messze van egy város, de most nem afelé vette az irányt, hanem egyenesen besétált az út melletti szántóföldre.
Arcán a vér és a könnyek összekeveredtek, és tovább erősítették annak lángolását. Megállt, fejét és karjait az ég felé emelte, és körbe-körbe kezdett forogni.
Megszereztem! Meg van! Gyere érte! Vedd el! Megegyeztünk! - ordítozta a semmi közepén, egészen addig míg bírta szusszal. De a sárgaszemű nem jött, hiába hívta. Egy idő után feladta, leült a szántóföld közepén és zokogni kezdett.
Aztán felállt, visszaült az autóba, és a város felé vette az irányt. Ott a legelső kocsmába bevette magát, és inni kezdett. Gondolta, most legalább jól lerészegedik, talán úgy könnyebb elviselnie a tudatot, hogy megölt egy embert. Egy embert. Démonokat, szellemeket és egyéb gonosz lényeket mindig lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkolt, de embert eddig még nem ölt. Nem is sejtette, hogy ilyen könnyű megtenni...
Mikor már nagyon belemerült az önsajnálatba, odalépett hozzá egy fiatal fiú. Alig lehetett több 21 évesnél.
Kövess engem - mondta a fiú artikulálva.
Mi van?
Atyám már vár, gyere velem!
Sam szeme elkerekedett, de engedelmeskedett.
A fiú egy raktárterületre vezette, egy ajtóhoz irányította, és utasította, hogy lépjen be.
Tudtam, hogy sikerülni fog, kicsi Sammy! - mondta otromba vigyorral az arcán a démon.
Itt van - elővette belső zsebéből a tőrt. - Hol van a bátyám?
Ne légy ilyen türelmetlen! Beszélgethetnénk kicsit.
Nem akarok veled beszélgetni. Add vissza Deant! Megegyeztünk!
Rendben, rendben. Látod én betartom a szavam.
Áruld még el, miért kellett neked ez a tőr? Mire képes?
Ó, ez? Ez csak egy játékszer. Semmi különleges nincs benne. Értéktelen.
Akkor miért kellett ez az egész?
Hogy miért? Ez egy próba volt Sammy, amin átmentél. Gratulálok - mondta, és sárga szemei még jobban megvillantak.
Te rohadék! Megöllek - ordította Sam, de a démon egy egyszerű bólintással a falhoz vágta.
Hé, nyugodj meg. Dean még mindig nálam van. De tessék, ott van. Viheted - ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, belépett a fiatal fiú, egy pár évvel idősebb férfi társaságában, és Deant hozták a vállukon. - Mehettek.
És mi a biztosíték, hogy nem öltök meg minket, és arra, hogy még egyszer nem tetetsz velem ilyesmit?
Látod Sammy, épp ez az. Semmi biztosíték nincs - a démon hófehér fogai megvillantak vigyorgás közben. Ismét biccentett, így Sam, már meg tudott mozdulni. A két fiú pedig a földre dobta Deant. Öccse odarohant, fejét felemelte a porból.
Dean! Dean! Térj magadhoz.
Nincs semmi baja, csak elkábítottuk.
Sam vállára vette bátyját, pár tétova lépést tett, majd elindult az ajtó felé.
Még találkozunk Sammy!
4.fejezet
.
- Tehát ennyi? Miért nem küldöd érte valamelyik kölyködet?
- Vigyázz, hogyan beszélsz a gyermekeimről! Ha kíváncsi vagy, akkor elárulhatom, hogy miért téged választottalak erre. Senki nem gondolná, hogy pont te, a kis jófiú, a lelkiismeretes és tiszta szívű Sammy, akarná ellopni azt a tőrt, és elhozni nekem. Ráadásul több gyermekemet sem kívánom feloldozni. Ugye, hogy ez nem is annyira nagy ár a testvéredért, és a szerelméért?
- És mégis hogyan csináljam? Ha magamra haragítom a többi vadászt, akkor addig üldöznek, amíg ki nem nyírnak!
- Azt már rád bízom. De ne feledd! Ha megpróbálsz átverni, Dean megtapasztalja mi az igazi szenvedés.
Sam arca eltorzult a gyűlölettől.
Pár pillanat múlva egy út mellett tért magához. Felült, körülnézett. Fogalma sem volt róla, hogy hol lehet. Feltápászkodott, lesöpörte magáról a port és a leveleket, majd elindult, amerre megérzései vitték. Nem kevés gyaloglás után egy város táblára lett figyelmes a távolban. Lépéseit megszaporázta. Mikor kicsit közelebb ért, már el tudta olvasni. A táblán a Waukesha felirat állt.
Megállt egy pillanatra, elgondolkodott.
„Tehát Wisconsinban vagyok.”
Hullafáradt volt, mire beért a városkába. Miközben egy kis szállót keresett, volt ideje alaposan körülnézni. Tipikus iparvároska volt Waukesha, mosolygós, kedves kisvárosi emberekkel. Látott néhány középiskolást egy pici étkezde előtt. A suli nagymenőit, és pompomlányokat. Akaratlanul is elmosolyodott. Lassan odaért a motelhez, de mielőtt belépett volna, átnézte a zsebeit. A bal farzsebében talált 700 dollárt, amin nagyon meglepődött, hiszen utolsó emlékei szerint, az összes pénzük Deannél volt, ami a legnagyobb jóindulattal, alulról is alig közelítette a százat. De nem sokáig gondolkodott rajta, inkább bement, és kivett egy szobát.
Több mint egy órán keresztül zuhanyozott. Mocskosnak érezte magát, de sajnos ezt semmilyen tisztítószerrel nem moshatta le magáról. Mikor végzett, felöltözött, kiment a recepcióhoz, és megkérdezte, hol talál egy internetkávézót, vagy könyvtárt. A fiatal nő kedvesen útbaigazította, Sam pedig elindult.
Hatalmas kávéját szürcsölgetve kutatott a neten a tőr után. Sikerrel járt, ugyanis nem is olyan messze, Milwaukee-ban talált rá. De sajnos egy műgyűjtő tulajdonában állt, akiről rengeteget cikkeztek a helyi újságban, például arról is, hogy az ország legmodernebb védelmi rendszerével biztosította be magángyűjteményét.
- Fantasztikus - gondolta. - Most gyarapíthatom a listámat egy betöréses lopással is. Csak még azt kell kitalálnom, hogyan.
Visszatért a motelszobába, ledőlt az ágyra, és megpróbált aludni, de nem jött álom a szemére. Eszébe jutott a sárga szemű, Dean, és alig tudta elhinni, hogy az egész csak képzelet, vagy álom volt. Többször álmodott már hasonlót Deannel, de ez más volt. Annyira valóságos volt minden mozdulat, érintés és sóhaj. Nem, ez nem lehetett álom.
Reggel kiment az autóbuszállomásra.
- Jó reggelt. Érdeklődni szeretnék, mikor indul legközelebb busz Milwaukee-ba?
- Jó reggelt, uram. Sajnos ma nem indul járat Milwaukee-ba. Vasárnap nem járnak. Majd holnap, de az is csak délben.
Sam elkeseredett. Neki nincs ennyi ideje. Megköszönte a segítséget a pénztárosnak, és kisétált. Először arra gondolt, hogy stoppolni fog, de rájött, hogy az nem jó megoldás, elvégre bármilyen őrülttel összefuthat, és most arra végképp nincs szüksége. Minél gyorsabban oda kell érnie, és minél gyorsabban meg kell szereznie az átkozott tőrt, hogy Deant megmentse a sárgaszeműtől.
A közeli parkoló felé vette az irányt, és jól körülnézett. Nem szabad túl hivalkodó autót választania, mert azzal hamar lebukna. Kiválasztott egy szürke kombit, és mikor senkit nem látott, feltörte egy drót segítségével a zárat, beült, machinált egy kicsit a vezetékekkel, és elindította az autót. Nem sokkal később már az autópályán száguldott.
***
Az óriási terem tele volt hátborzongatóbbnál hátborzongatóbb ereklyékkel. Sam kényelmetlenül érezte magát kifogástalan fekete öltönyében, és az öregúr vizslató tekintetétől. Egészében véve elég szimpatikus volt az öreg, de volt benne valami ijesztő. Gyűjteményének minden egyes darabjáról mesélt valami érdekes történetet Samnek, aki mint újságíró mutatkozott be neki, aki egy cikket akar írni róla. Az idős úr először gyanakodott, hiszen oly sok újságban jelentek már meg róla cikkek, és vele készült interjúk, de Sam egy igazán érdekes mesét talált ki arról, hogy az ő apja is műkincsgyűjtő volt, és hogy mennyire csodálja az öreget, és ezzel a bácsikát teljesen elbűvölte.
Az öregúr épp arról beszélt, hogy hogyan hódította meg második feleségét, amikor Sam megpillantotta a tőrt. Izgatottan odalépett, és kíváncsi szemekkel vizslatni kezdte.
- Látom elnyerte a tetszését - mondta kedves mosollyal az arcán.
- Ó, igen uram. Ez valami gyönyörű. Igaz, hogy hátborzongatóan, de gyönyörű. A kezembe foghatnám?
- Hát én igazán nem tudom… Eddig még senkinek sem engedtem meg, hogy megérintse őket.
- Uram, kérem. Apámnak volt egy hasonló. Nem pont ilyen, és gondolom ez sokkal értékesebb is annál, de nagyon emlékeztet rá. Kérem, megbízhat bennem. Különben is, ha el is akarnám lopni, akkor sem jutnék ki vele a házból nem igaz? - mondta Sam, miközben legvonzóbb mosolyát erőltette arcára.
- Rendben fiam. Maga nagyon szimpatikus nekem. Emlékeztet a fiatal önmagamra - mondta, miközben beütötte a számsort, amit Sam gyorsan memorizált. Óvatosan kivette az üveg mögül a tőrt, és lassan a fiú kezébe adta. Sam csodálattal nézte a pengét. Nagyon alaposan ki volt dolgozva minden egyes millimétere. Ujjait végigfuttatta az emberi kézcsontokat formázó markolaton, majd a keskeny pengén. - Látja, igazi műremek. És képzelje, valódi emberi csontból faragták - mesélte az idős férfi nagy elragadtatottsággal.
- Tényleg csodálatos. Nagyon szépen köszönöm, hogy megengedte - majd visszanyomta a tőrt gazdája kezébe.
Még beszélgettek egy ideig, aztán Sam elbúcsúzott, az öreg kikísérte az ajtóig, és megköszönte a látogatást.
Rengeteget vívódott magában, valahogy nagyon nem akaródzott megtennie. Egy ilyen szimpatikus és kedves öregúrral szemben nem tudott volna ilyet csinálni. De sajnos a muszáj az nagyúr, főleg, hogy most Dean életével játszott. Erőt vett magán, kiszállt a kocsiból, és gyalog indult el. Ám ekkor szirénák hangja törte meg az éj csendjét. Szaladni kezdett, a hangok és fények felé, és igencsak leesett az álla, amikor meglátta, hogy az öreg házánál állnak meg. Mikor közelebb ért, látta, hogy az öreg egy-két monoklival lett gazdagabb mióta találkoztak, és éppen a rendőrökkel beszélt.
- Nahát Mr. Kennedy, hogy hogy ön itt?
- Gondoltam kiszellőztetem a fejemet, és hát pont erre sétáltam. Mi történt uram?
- Képzelje kiraboltak. De nem vittek el mindent, csak néhány tőrt, kézifegyvert, meg ilyesmiket. Még azt a tőrt is elvitték, amit délután úgy megcsodált!
- Nahát ez hihetetlen. Kik tehettek ilyet? - mondta Sam meglepetten. Igazi őszinteség tükröződött hangjában, hiszen valóban nagyon kíváncsi volt, hogy ki tehetett ilyesmit, mivel most attól vagy azoktól kell megszereznie azt az átkozott tőrt.
- A biztos urak azt mondták, műkincsrablók lehettek. De ezt csak magának mondom, szerintem nincs igazuk. Ezek biztosra mentek. Csak is kizárólag olyan tárgyakat raboltak el, amiket még 78-ban vettem egy furcsa figurától, Alabamában. Mr. Kennedy, ezek tudták, hogy mit keresnek.
- Én hiszek magának uram. De kérem, próbáljon pihenni, biztos vagyok benne, hogy a rendőrség mindent elintéz.
- Á, nem bízok én bennük - morogta, és elindult az ajtó felé. - Nem iszik meg velem valamit?
- Mr. Rogers, én igazán nem… Szóval nem szeretném most önt zavarni, magára pedig ráfér egy kis pihenés.
- Ugyan már, az én koromban sajnos, nem úgy megy az. Különben is, örülnék most egy ilyen intelligens fiatalember társaságának - mondta az öreg mosolyogva.
- Hát akkor szívesen önnel tartok - egyezett bele Sam. Persze némi hátsószándék is volt ebben, mert így körülnézhetett, és nyomokat kereshetett.
Bent Mr. Rogers mindkettejüknek jófajta whiskyt töltött. Pár órácskát beszélgettek kedélyesen, közben alaposan körbejárták a rablás helyszínét, így Samnek volt ideje mindent jól megnéznie. De az öreg egyre fáradtabbnak tűnt, ezért Sam úgy döntött elindul. Elbúcsúzott, megkereste az autót, és visszahajtott a szállóba.
Már az öregnél rájött, hogy bizony most a rémálma vált valóra, vagyis egy vadász tört be házba, pedig pont el akarta kerülni, hogy dolga közben belefusson egybe.
Beloitnál lépte át az államhatárt, egészen Rockmondig autózott, a városon kívül hagyta a lopott autót, majd reggel egy újabbat kötött el, és azzal folytatta útját. Jó pár órát autózott, mire rátalált az útra, ami Pearl Citybe vezetett. Ő még soha nem járt itt, de sokat hallott apjától és Deantől is a városról. Ez a tényleg aprócska város, ahol alig laknak nyolcszázan, menedék a bujdosó vadászoknak. Ezen a kis helyen, szinte minden lakos tudja, hogy ezek az emberek mivel foglalkoznak, és támogatta, segítette is őket. Sam tudta, hogy itt kell keresnie azt a vadászt, aki kirabolta Mr. Rogerst. Csak bízni tudott abban, hogy nem adta még tovább a tőrt, és hamarosan megszerezheti.
Gyomra óriásit kordult, amikor meglátott egy kis éttermet. Nem evett mióta Waukeshánál magához tért, és az bizony már több mint két napja volt.
Mikor belépett minden szem rászegeződött. Gyorsan körbetekintett a helyiségben, és bizony rájött, hogy nehéz dolga lesz, hiszen még sosem látott ennyi vadászt egyszerre egy helyen.
Leült egy félreeső boxba, és várta a felszolgálót. Jó nagy adagokat rendelt magának, sok-sok kávéval. Még mindig érezte magán a vadászok szemeit. Mikor a pincérnő meghozta a rendelt ételt, habzsolni kezdett, szeretett volna innen minél hamarabb szabadulni. Azonban nem volt szerencséje, mert abban a pillanatban, amikor szalvétáját a tányérra dobta, odalépett hozzá egy alacsony, köpcös férfi.
- Nahát, a nagy John Winchester kicsi fia… - mondta cinikusan. - Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen nyámnyila magától idetalál! - A férfi hangosan felnevetett, a többi vadásszal egyetemben. - Nem mondták még neked, hogy egyedül nem szabad errefelé járkálni?
Sam nem válaszolt, csak próbált kitérni a férfi elől, de az mindig elé lépett, nem akarta kiengedni. El se tudta képzelni miért viselkednek így vele, és miért beszélnek így az apjáról. Azt mindig is tudta, hogy John nem volt túl jóban a többi vadásszal, de azt nem sejtette, hogy ennyire ellenségesek lesznek vele.
- Shirley, kérlek, ne csináld ezt - hallatszott a pincérnő hangja. - Tudod, hogy nálunk senki sincs megkülönböztetve. Hagyd őt békén.
- Janice, tudod, hogy átvágott minket Winchester. A fia sem különb nála!
- Shirley, ülj le, vagy többet nem teheted be ide a lábad!
A férfi morogva bár, de inkább leült, Sam pedig odasétált a pulthoz és fizetni készült. A lány kedvesen rámosolygott, és elköszönt.
Este úgy döntött sétál egy kicsit. Ahogy a hűvös utcákat rótta, ismét emlékeibe mélyedt. Őrjítően hiányzott neki Dean, és ettől a fájdalomtól szinte gondolkodni sem tudott. Gondolataiban újra és újra átélte azt az éjjelt. Még mindig nem tudta elhinni, hogy minden, ami akkor történt, csak álom és képzelet volt. Testét kezdte átjárni a hideg, de nem most még jól is esett neki. Észre sem vette, hogy egy csehó előtt jár.
Az ablakból néhány vadász észrevette, és Shirley vezetésével kirontottak a kocsmából, és Sam elé álltak. A fiú csak rájuk emelte tekintetét, de nem szólt. Persze ezt a másik férfi nem hagyhatta annyiban.
- Na mi van kislány? Csak nem hogy félsz tőlünk a bátyuskád és apuci nélkül? Jaj, el is felejtettem, hogy apuci már a pokolban fortyog - mondta röhögve, és hátranézett a többiekre, akiknek láthatóan nagyon tetszett Shirley poénja.
- Hagyjatok békén. Nincs veletek semmi dolgom.
- Még hogy nincs velünk dolga! - hátra nézett a többiekre. - De nagyon is van dolgom veled! Például szétverni a pofádat, az apád miatt. - ordította, majd nekirontott Samnek, aki csak egy picit arrébb lépett, és megfogta Shirley ütésre lendülő kezét. Azonban a férfi nem adta fel, próbálta többször megütni őt, de Sam mindig kitért az ütések elől, aztán a megfelelő pillanatban, egy jól irányzott jobbegyenessel kiütötte támadóját, aki elterült az aszfalton.
- Különben is, nekem ne keménykedjen olyan, akinek férfi létére Shirley a neve - mondta hangosan Sam. Végignézett a meglepett vadászokon, majd megigazította magán farmerdzsekijét, és tovább indult.
- Nocsak, nem is olyan elveszett a kisasszony - kiabálta még valaki hátulról, de többiek lecsitították.
Ahogy Sam tovább sétált, egyszer csak meglátta a pincérlányt, Janice-t. A lány is észrevette őt, megszaporázta lépteit, és ráköszönt a fiúra.
- Szia! Janice vagyok. Tudod a kajáldából.
- Hello, én Sam vagyok, de van egy olyan érzésem, hogy tudod.
- Ó, igen. Itt mindenki jól ismeri a családodat. És, hogy őszinte legyek, nem igazán rajonganak értetek.
- Észrevettem. De ha már ennyire ismersz minket, akkor talán meg tudod mondani, hogy miért gyűlöli apát, ez a Shirley nevű fickó ennyire.
- Hát Johnt sokan nem kedvelik. Szinte az összes vadásszal volt már némi összetűzése, de Shirleyvel más a helyzet.
- Mégpedig?
- Annak idején egész jóban voltak apáddal, talán még barátok is voltak. Egyszer együtt vadásztak, és rájuk tört valami démon, és megölte Shirley menyasszonyát. Shirley pedig apádat hibáztatja érte.
- Aha, és így van?
- Nem tudom. Ezt is csak a többi vadásztól hallottam.
- Hát köszönöm. Hazakísérjelek?
- Jaj, köszi, nem kell. Itt lakok nem messze.
- De én is erre megyek. Itt szálltam meg a Yellow Creekben.
- Tényleg? Az a hely a nagybátyáméké - mondta a lány mosolyogva. - De vigyázz, lehet, hogy Shirley is ott vett ki szobát.
- Ennek nagyon örülök - vágott savanyú pofát Sam.
A lány háza előtt elbúcsúztak, Sam pedig a pár száz méterrel arrébb lévő szállóba ment. Még csak most, két nap után először, érzett álmosságot, így amint belépett a szobájába, rá is vetette magát az ágyra, és a feje még a párnára sem ért, már aludt is.
Reggel kipihenten ébredt, már amennyire ez lehetséges volt. Fogalma sem volt mihez kezdjen, nem akart megint összetűzésbe kerülni a többi vadásszal. Belegondolt abba, hogy mi lesz, ha megtalálja azt, akinél a tőr van, és megpróbálja megszerezni tőle. Mindenféle borzalmakat vizionált maga elé. Megrázta a fejét, hogy ezeket a gondolatokat elűzze, és kilépett az ajtón. Elsétált az étkezdébe, hogy egyen néhány falatot.
Amikor már azt hitte, hogy nyugodtan megúszta, hangoskodva lépett be az ajtón Shirley néhány barátja társaságában. A férfi amint észrevette Samet, már oda is ment hozzá kötekedni.
Most tényleg hagyjatok békén, semmi kedvem veletek bohóckodni - mondta Sam még mielőtt Shirley bármit is szólhatott volna.
Kisköcsög a tegnapiért kitaposom a beled - ordította, és gallérjánál fogva, kirántotta az asztal mögül. - Sétálunk egy kicsit - ezzel elkezdte kifelé lökdösni, amiben segítségére voltak a többiek. Olyan hatan-nyolcan lehettek, ezért Sam feleslegesnek tartotta, hogy ellenkezzen. Janice pánikszerűen rohant ki a csapat után az utcára, de az egyik vadász lefogta.
Cicám, ez most nem tartozik rád!
Esküszöm kinyírlak - ordította Shirley egészen közel Sam arcához, majd egyik barátjához lökte, aki behúzott egyet Samnek, majd tovább lökte egy másik férfihoz, majd így tovább. Már nagyon csúnyán összeverték, és hagyták a földre zuhanni, ahol még párat rúgtak belé. Amikor azt hitték, hogy végeztek Sammel, a fiú meglepte őket, és felállt a földről. Orrából dőlt a vér, ajka és szemöldöke felszakadt, szemei feldagadtak, de igenis talpra állt, és mereven bámulta Shirley-t.
Mi az? Hát nem volt elég? Most kibelezlek! - ezzel zsebéből előkapott egy tőrt. Sam szeme megakadt a pengén. Pont annak a rohadt tőrnek kellett lennie, amit keresett. Egy pillanatra tétovázott, amit kihasználva a férfi felészúrt, és sajnos talált is a szúrással. Sikerült Sam jobb oldalát felhasítania vele. A fiú felszisszent, a szúrás helyére kapott, és látta, hogy kezét elönti a vér. Felnézett, és látta, hogy a férfi újabb szúrásra készül. Előkapta fegyverét és lőtt.
Shirley nagy puffanással ért földet. Sam odarohant, kikapta élettelen kezéből a tőrt, zavarodottan körbenézett a vadászokon, majd elrohant.
Bassza meg, ez a rohadék kinyírta Shirley-t! - ordította az egyik férfi.
Futott ahogy a lába bírta, egészen az autóig. Bevágódott a kocsiba, majd egy hatalmas porfelhő kíséretében elhajtott. Az ablakot teljesen lehúzta, hogy lehűtse forró arcát. Nem sokat használt. Egészen addig hajtott az autóval, teljes sebességgel, amíg abból ki nem fogyott a benzin. Kiszállt a kocsiból, és látta, hogy nem messze van egy város, de most nem afelé vette az irányt, hanem egyenesen besétált az út melletti szántóföldre.
Arcán a vér és a könnyek összekeveredtek, és tovább erősítették annak lángolását. Megállt, fejét és karjait az ég felé emelte, és körbe-körbe kezdett forogni.
Megszereztem! Meg van! Gyere érte! Vedd el! Megegyeztünk! - ordítozta a semmi közepén, egészen addig míg bírta szusszal. De a sárgaszemű nem jött, hiába hívta. Egy idő után feladta, leült a szántóföld közepén és zokogni kezdett.
Aztán felállt, visszaült az autóba, és a város felé vette az irányt. Ott a legelső kocsmába bevette magát, és inni kezdett. Gondolta, most legalább jól lerészegedik, talán úgy könnyebb elviselnie a tudatot, hogy megölt egy embert. Egy embert. Démonokat, szellemeket és egyéb gonosz lényeket mindig lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkolt, de embert eddig még nem ölt. Nem is sejtette, hogy ilyen könnyű megtenni...
Mikor már nagyon belemerült az önsajnálatba, odalépett hozzá egy fiatal fiú. Alig lehetett több 21 évesnél.
Kövess engem - mondta a fiú artikulálva.
Mi van?
Atyám már vár, gyere velem!
Sam szeme elkerekedett, de engedelmeskedett.
A fiú egy raktárterületre vezette, egy ajtóhoz irányította, és utasította, hogy lépjen be.
Tudtam, hogy sikerülni fog, kicsi Sammy! - mondta otromba vigyorral az arcán a démon.
Itt van - elővette belső zsebéből a tőrt. - Hol van a bátyám?
Ne légy ilyen türelmetlen! Beszélgethetnénk kicsit.
Nem akarok veled beszélgetni. Add vissza Deant! Megegyeztünk!
Rendben, rendben. Látod én betartom a szavam.
Áruld még el, miért kellett neked ez a tőr? Mire képes?
Ó, ez? Ez csak egy játékszer. Semmi különleges nincs benne. Értéktelen.
Akkor miért kellett ez az egész?
Hogy miért? Ez egy próba volt Sammy, amin átmentél. Gratulálok - mondta, és sárga szemei még jobban megvillantak.
Te rohadék! Megöllek - ordította Sam, de a démon egy egyszerű bólintással a falhoz vágta.
Hé, nyugodj meg. Dean még mindig nálam van. De tessék, ott van. Viheted - ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, belépett a fiatal fiú, egy pár évvel idősebb férfi társaságában, és Deant hozták a vállukon. - Mehettek.
És mi a biztosíték, hogy nem öltök meg minket, és arra, hogy még egyszer nem tetetsz velem ilyesmit?
Látod Sammy, épp ez az. Semmi biztosíték nincs - a démon hófehér fogai megvillantak vigyorgás közben. Ismét biccentett, így Sam, már meg tudott mozdulni. A két fiú pedig a földre dobta Deant. Öccse odarohant, fejét felemelte a porból.
Dean! Dean! Térj magadhoz.
Nincs semmi baja, csak elkábítottuk.
Sam vállára vette bátyját, pár tétova lépést tett, majd elindult az ajtó felé.
Még találkozunk Sammy!
4.fejezet
.