Boldog Születésnapot!
Nagyon boldog születésnapot kívánok drága Lady!
És a fic:
Cím: Mi rosszat tettem?
Szerző: Anne Winchester
Fandom: Supernatural RPS
Páros: Jared/Jensen
Figyelmeztetések/Korhatár: NC-17, PWP, részletes, grafikus szexleírás, egy picit angst, de ismertek engem :) Boldog születésnapot Lady!
Mogorván néz rám, mikor belépek közös otthonunkba. Tudom, hogy haragszik, már nagyon jól ismerem őt. Most fogalmam sincs éppen miért, mert bármin képes háborogni, órákig, akár napokig puffogni, hogy aztán egy pillanat alatt megbocsásson, és újból a régi Jensen legyen. De most én is ideges vagyok. Arról a rohadt díjátadóról épp most értem haza, semmit nem aludtam, és ő pedig így fogad. Fantasztikus. Odalépek, belenézek a szemébe, de ő elfordítja a fejét. Rendben, játszhatjuk ezt is.
Felsétálok a szobánkba, és végre leveszem magamról ezeket az átkozott göncöket. Tizennégy órája vagyok ugyanabban a ruhában, és miért? Mert inkább nem zuhanyoztam le, hogy elérjem a hamarabbi gépet, és vele lehessek. Megérte… De inkább nem is foglalkozom most vele, túl fáradt vagyok ehhez a játékhoz. Mikor negyed óra múlva hajamat szárítgatva kilépek a fürdőből, ő ott áll. Az ajtófélfának támaszkodik, mellkasán összefont karokkal. És néz. Úgy ahogy csak ő tud rám nézni. Bűntudatot kelt bennem, valami olyan dologért, amit el sem követtem, vagy ha igen fogalmam sincs mit tettem. Nem, ezúttal nem adom meg magam ennek, elsétálok mellette, be a szobába. Felhúzok egy alsót, és bebújok az ágyba. Nem jön utánam, és csak reggel, mikor felébredek, veszem észre, hogy nem aludt mellettem, mert az ő felén az ágynemű érintetlen.
Körbesétálom az egész házat, de sehol nem találom. Egy darabig nem aggódok, biztos elment vásárolni, vagy bármi. Megiszom a kávémat, és bekapcsolom a tévét. Talán órák telnek el, de Jensen még mindig sehol. Mostmár felhívom, mert ilyet nem szokott csinálni, szó nélkül eltűnni órákra. Ahogy kicseng, meghallom, hogy telefonja a házban cseng valahol. Elindulok a hang után, és a mobilja a vendégszoba ágyának közepén villog. Szóval itt töltötte az éjszakát… Olyan sietősen távozott, hogy a telefonját is itt felejtette. Ó, Jensen hol a büdös francban lehetsz? Az órára pillantok, és rájövök már rég késésben vagyok. Hát persze. Forgatni ment, persze rám annyira haragszik, hogy nem ébresztett. Még mindig nem értem, hogy miért. És úgy néz ki, ezt ma már nem is tudom meg…
Főleg, hogy amint beérek a stúdióba, a sminkesek el is kapnak, és pamacsaikkal mindenféle kencéket raknak az arcomra. És megpillantom őt. Épp Mishával kávéznak, túlságosan jó hangulatban. Érdekes, rá tud mosolyogni. Tekintetünk véletlenül találkozik, és akkor megvillan benne az a fény, amit már nagyon jól ismerek. Féltékennyé akar tenni. De én tényleg túl fáradt vagyok már ehhez. Csinálja csak, nekem ebből elegem van. Nem tudom mi ütött mostanában belé, de semmit nem tudunk megbeszélni, és mindig féltékenykedik. Pedig már annyi mindent tettem. Végre végett vetettem Sandy-vel annak a félig álca, félig valódi érzelmeken alapuló kapcsolatnak, végre összeszedtem a bátorságomat, és megkértem, hogy költözzön hozzám. Sőt képes lennék, akármikor kilépni az emberek elé, és világgá kürtölni, hogy mennyire szeretem. Persze nem azért tettem mindezt, mert elismerést várok érte, nem. Azért mert szeretem azt a bolondot, aki azon igyekszik, hogy felbosszantson. Pár pillanatig átfut az agyamon, hogy úgy teszek, mintha érdekelne, de nem. Elegem van ebből, végleg. Ezen változtatni kell, mert elmarjuk egymást magunktól.
- Jensen - szólok utána, amikor betrappol a házba. - Hé, elég ebből - mondom, már túl ingerülten.
- Mi van? - néz rám. Szemeiben düh és sértettség kavarog.
- Áruld már el, hogy mit tettem?
- Szomorú, hogy nem tudod.
- Honnan a fenéből kéne tudnom? Mit csináltam? Mi rosszat tettem?
- Jeff…- sóhajtja. Ekkor tör rám a felismerés. Homlokomat tenyerembe hajtom.
- Úristen, nem mondod komolyan? Csak megöleltük egymást, és poénból mondta, hogy én vagyok a pasija!
- Hogyne - sziszegi, és otthagy. Én utána megyek, és nem is hagyom békén. Akármerre megy a lakásban, én a nyomában vagyok.
- Állj meg - üvöltöm, és elkapom a karját. - Nem vagyunk már gyerekek, sem pedig duzzogó tinik. Ülj le és beszéljük meg.
- Hagyj békén - ezzel kirántja a karját kezeim közül, és elviharzik. Ez volt nálam az utolsó csepp.
- Mégis mit képzelsz Jensen? Szerinted azért csináltam végig minden szarságot, hogy pont Jeffel keféljek félre? Az egyik legjobb barátunkkal? Még időm sem lett volna rá, mert rohantam haza hozzád. De látom, hogy nem kellett volna - mondom beletörődve. Felém fordul, és látom, hogy ez az utolsó mondat szíven ütötte. Nagyon is. - És ráadásul mit műveltél ma Mishával? Semmi jogod engem felelősségre vonni, hiszen, kész csoda, hogy nem rángattad be magaddal a lakókocsiba - vágok vissza elég keményen. Könnyes lesz a szeme, de látom, hogy a düh is egyre jobban eluralkodik rajta. Gonosz vagyok, mert ez engem elégedettséggel tölt el.
- De… - sóhajtja kicsit szelídebben.
- Nincs de Jensen. Ma én alszom a vendégszobában - mondom, és el is tűnök az ajtó mögött. Nem hallok lépéseket, valószínűleg csak áll ott meglepetten. Még sosem voltam ilyen határozott vele. Mindig ugyanazt a játékot játszottuk. Ő megsértődött, én pedig kiengeszteltem. Nahát ezúttal nem így lesz. És ezt ő is tudja mostmár. Igazság szerint kicsit bűntudatom van, hogy így viselkedek, de tényleg nem bírom ezt már így tovább.
Nem tudom, hogy mikor merültem álomba, de nem is érdekes. Felkelek valamikor hajnalban, és kimegyek a konyhába. Kiveszem a hűtőből a tejet, és direkt a dobozból kezdek inni, mert tudom, hogy utálja. Oh, igen, most én vagyok nem is kicsit gyerekes, hiszen nem is látja. Visszateszem, majd miután elintézem egyéb ügyeimet, visszamászok az ágyba. Mennyire gyűlölök nélküle lefeküdni. Nehezen tudok elaludni, ha nem érzem magamon a karjait. Pedig most muszáj lesz…
Még félálomban vagyok, amikor kellemes azt érzem, hogy egy ismerős tenyér simogatja combom belső felét. Azok a lágy ujjak feljebb kúsznak, egészen a férfiasságomig. Már ennyitől egy apró foltban átnedvesedik az alsóm, az előváladéktól.
- Jensen - sóhajtom, de ő lepisszeg, és folytatja, amit elkezdett. A ruhadarabon keresztül nyalogatja, csókolgatja már nagyon kemény farkamat. Én csak beletúrok rövid hajába, és megpróbálom felhúzni egy csókra, de ő ellenkezik. Nem érdekel, elkapom a vállát, és felrántom, majd erőszakosan megcsókolom. Meg sem várom, hogy magától induljon lefelé, én kezdem ágyékomhoz irányítani. Jensen készségesen kúszik lefelé, nyelvét végighúzza mellkasomon, és végül a vékony kis szőrcsíkon, ami köldökömtől vezet egészen izgalmamig.
Ekkor nyúlok az éjjeli lámpához, és felkapcsolom. Látni akarom mit művel. Nem akarom megfosztani magam attól a látványtól, amit majd nyújtani fog. Ijedten néz rám, de aztán folytatja. Végignyal makkom hegyén, majd résnyire nyitja duzzadt ajkait, és hozzáérinti. Belőlem már itt felszakad egy hatalmas nyögés, és végigsimítok az arcán. Szemembe néz, és ekkor döbbenek rá, hogy ő ezzel bocsánatért esedezik. Egy pillanatra végigszalad arcomon egy elégedett vigyor, aztán hátradöntöm a fejemet. Ő pedig folytatja. Nagyobbra nyitja a száját, és már az egész makkot befogadja. Picit nyalogatja, picit szopogatja, és tudom, hogy azt várja, hogy elveszítsem önkontrollomat, és nyögni kezdjek. De még nem adom meg neki ezt az örömöt. Fejét kicsit lejjebb nyomom, érezze, hogy most én irányítok. Nem is ellenkezik. Imádom, amikor ilyen…
Hirtelen egészen a torkáig fogadja, amin én magam is meglepődök. Kezem még mindig tarkóján nyugszik, és ez így is marad, ugyanis elkezdem diktálni az ütemet. Ritmusosan mozgok felfelé, miközben Jensen fejét is mozgatom. Néha túl mélyre nyomom magam forró szájába, mert fulladó hangokat ad ki. De nem tesz semmit, hagyja, hogy folytassam. Agyamon lassan eluralkodik a vágy, ezért lassítok, nem így akarom befejezni. Most ritmust váltok, nagyon lassan kihúzom magam ajkai közül, hogy aztán ugyanolyan őrjítően lassan visszavezessem, újból és újból. Már lehunyta a szemét, de rászólok, hogy nyissa ki, és nézzen rám. Mostmár szemében nem csak a vágy csillog, hanem egy pici félelem is. Megint megsimogatom az arcát, de folytatom a kis játékot. Még jobban begerjeszt, ahogy nyelvével próbálja megnyalni szinte már lüktető farkamat. Hagyom, hadd tegye, mert látom, hogy vágyik rá.
- Nyugi - sóhajtom, mikor már kezét is ráfonná. Ujjainkat összefonom, és még utoljára picit mélyebbre tolom férfiasságomat. De aztán kihúzom szájából, és ő felsóhajt. Szereti ezt csinálni, és meg kell hagyni, nagyon jól is csinálja. Erősen csókolom meg, majd egyetlen mozdulattal a hasára fordítom. Apró nyögéséből hallom, hogy nem egészen így tervezte ezt az egészet.
- Emelkedj meg, a térdeidre - utasítom, miközben már a síkosító után nyúlok. Még jó, hogy az egész házban rejtettem el a fiókokban. Jensen engedelmeskedik, míg én bőven folyatok a kezemre. Ujjaimmal összedörzsölöm, kicsit megmelegítve a hűs anyagot. Eközben térdemre ereszkedem, és végigcsókolom a hátát, gerince mentén. Fejét a párnába hajtja, és picit feljebb emeli fenekét. Pont akkor érek odáig. Ujjaim először csak körkörösen játszanak izmainál, még nem keresik az utat befelé. Imádom a hangokat, amiket ilyenkor kiad. Néha mintha mormogna is valamit, eléggé érhetetlenül. Aztán lassan bevezetem egyik ujjamat. Kicsit megfeszül a háta, de én simogatni kezdem, ezzel picit lenyugtatva.
Továbbra is mögötte térdelek, és csupán kezeimmel érintem őt. Hogy lehet valakinek ennyire selymes bőre? Még senkivel nem találkoztam, akinek ennyire puha lett volna. Attól a kevés fénytől, szeplői a hátán szinte ragyognak. Nem bírom megállni, csókolgatni kezdem, miközben második ujjam is beférkőzik. Mostmár, hogy nincsenek egyedül, játszani is kezdenek. Hol körbe-körbe mozognak, hol pedig ollózok velük, de a ki és befelé irányuló mozdulataim állandóak. Már nekem is nagy erőfeszítésekbe telik visszafogni magam. De nem, nem hagyom el magam. Ujjaim egyre mélyebbre törekszenek, amivel Jensenből egyre nagyobb nyögéseket váltok ki. Istenem mennyire élvezem ezt, és ezt egy vigyor jelzi is az arcomon. Sajnálom, hogy ő nem láthatja.
Még utoljára végigsimítok a hátán, majd kihúzom az ujjaimat. Most összeszorítja a szemét, várja azt, ami mindjárt bekövetkezik. Megint előkerül a síkosító, ezúttal férfiasságomon húzom végig párszor síkos ujjaimat. Elhelyezkedek, lábaimmal kicsit szélesebb terpeszbe kényszerítem. Jobb kezemmel megragadom a csípőjét, bal kezemmel a hátán támaszkodom, ahogy lassan bevezetem magam. Combomat már kemény feneke simogatja, amikor ráhajolok, és a fülébe sóhajtok. Még egy picit mélyebbre tolom magam, amitől ő felnyög, és úgy markolja meg a párnát, hogy ujjai elfehérednek. És ekkor kezdek mozogni.
Lassú, de annál mélyebb lökésekkel, miközben ujjaim csípőjébe mélyednek. Másik kezemmel még jobban a párnába tolom, ahogy egyre erősebbé válok. Aztán ahogy gyorsítok is, az a kezem is csípőjére kúszik.
- Fogsz még féltékenykedni? - kérdem rekedten, de mégis olyan lágyan, ahogy csak tudom.
- Nem fogok, soha többé - sóhajtja, és felemelkedik az ágytól. Én átkarolom a mellkasát, és így mozgok tovább. Elkezd ő is mozogni, így már fel-le férfiasságomon, amitől viszont én kezdek egyre hangosabban sóhajtozni, többször fel is nyögök. Tudja, hogyan vegye el végképp az eszem, és már hagyom, hogy tegye. Együtt mozgunk, egy olyan ritmusra, amit mindketten nagyon jól ismerünk. Nekem nem is kell több, néhány mozdulat után az ő nevét sóhajtva, enyhén megremegve elérem a gyönyört. Pár pillanatra hátára borulok, és nyakát csókolgatom, aztán megfordítom. Ő még nincs kész, ezért egyből ágyékához kúszok. Már nem kínzom tovább, egyből egészen mélyre veszem a számba, és már mozgatni is kezdem a fejem. A gyorsabb és nagyobb hatás érdekében, ujjaimat is ráfonom. Erre ő beletúr a hajamba, és némán elönti a számat. Ezután végigcsókolgatom a hasát, mellkasát, majd lassan megcsókolom.
- Sajnálom. Többet én sem viselkedek úgy - suttogom, mikor már öleljük egymást a takaró alatt. Az arcán egy győzedelmes mosoly szalad át. Oh, hogy mennyire bedőltem már megint. Ismét ő győzött. De már nem is bánom.
Vége
És a fic:
Cím: Mi rosszat tettem?
Szerző: Anne Winchester
Fandom: Supernatural RPS
Páros: Jared/Jensen
Figyelmeztetések/Korhatár: NC-17, PWP, részletes, grafikus szexleírás, egy picit angst, de ismertek engem :) Boldog születésnapot Lady!
Mogorván néz rám, mikor belépek közös otthonunkba. Tudom, hogy haragszik, már nagyon jól ismerem őt. Most fogalmam sincs éppen miért, mert bármin képes háborogni, órákig, akár napokig puffogni, hogy aztán egy pillanat alatt megbocsásson, és újból a régi Jensen legyen. De most én is ideges vagyok. Arról a rohadt díjátadóról épp most értem haza, semmit nem aludtam, és ő pedig így fogad. Fantasztikus. Odalépek, belenézek a szemébe, de ő elfordítja a fejét. Rendben, játszhatjuk ezt is.
Felsétálok a szobánkba, és végre leveszem magamról ezeket az átkozott göncöket. Tizennégy órája vagyok ugyanabban a ruhában, és miért? Mert inkább nem zuhanyoztam le, hogy elérjem a hamarabbi gépet, és vele lehessek. Megérte… De inkább nem is foglalkozom most vele, túl fáradt vagyok ehhez a játékhoz. Mikor negyed óra múlva hajamat szárítgatva kilépek a fürdőből, ő ott áll. Az ajtófélfának támaszkodik, mellkasán összefont karokkal. És néz. Úgy ahogy csak ő tud rám nézni. Bűntudatot kelt bennem, valami olyan dologért, amit el sem követtem, vagy ha igen fogalmam sincs mit tettem. Nem, ezúttal nem adom meg magam ennek, elsétálok mellette, be a szobába. Felhúzok egy alsót, és bebújok az ágyba. Nem jön utánam, és csak reggel, mikor felébredek, veszem észre, hogy nem aludt mellettem, mert az ő felén az ágynemű érintetlen.
Körbesétálom az egész házat, de sehol nem találom. Egy darabig nem aggódok, biztos elment vásárolni, vagy bármi. Megiszom a kávémat, és bekapcsolom a tévét. Talán órák telnek el, de Jensen még mindig sehol. Mostmár felhívom, mert ilyet nem szokott csinálni, szó nélkül eltűnni órákra. Ahogy kicseng, meghallom, hogy telefonja a házban cseng valahol. Elindulok a hang után, és a mobilja a vendégszoba ágyának közepén villog. Szóval itt töltötte az éjszakát… Olyan sietősen távozott, hogy a telefonját is itt felejtette. Ó, Jensen hol a büdös francban lehetsz? Az órára pillantok, és rájövök már rég késésben vagyok. Hát persze. Forgatni ment, persze rám annyira haragszik, hogy nem ébresztett. Még mindig nem értem, hogy miért. És úgy néz ki, ezt ma már nem is tudom meg…
Főleg, hogy amint beérek a stúdióba, a sminkesek el is kapnak, és pamacsaikkal mindenféle kencéket raknak az arcomra. És megpillantom őt. Épp Mishával kávéznak, túlságosan jó hangulatban. Érdekes, rá tud mosolyogni. Tekintetünk véletlenül találkozik, és akkor megvillan benne az a fény, amit már nagyon jól ismerek. Féltékennyé akar tenni. De én tényleg túl fáradt vagyok már ehhez. Csinálja csak, nekem ebből elegem van. Nem tudom mi ütött mostanában belé, de semmit nem tudunk megbeszélni, és mindig féltékenykedik. Pedig már annyi mindent tettem. Végre végett vetettem Sandy-vel annak a félig álca, félig valódi érzelmeken alapuló kapcsolatnak, végre összeszedtem a bátorságomat, és megkértem, hogy költözzön hozzám. Sőt képes lennék, akármikor kilépni az emberek elé, és világgá kürtölni, hogy mennyire szeretem. Persze nem azért tettem mindezt, mert elismerést várok érte, nem. Azért mert szeretem azt a bolondot, aki azon igyekszik, hogy felbosszantson. Pár pillanatig átfut az agyamon, hogy úgy teszek, mintha érdekelne, de nem. Elegem van ebből, végleg. Ezen változtatni kell, mert elmarjuk egymást magunktól.
- Jensen - szólok utána, amikor betrappol a házba. - Hé, elég ebből - mondom, már túl ingerülten.
- Mi van? - néz rám. Szemeiben düh és sértettség kavarog.
- Áruld már el, hogy mit tettem?
- Szomorú, hogy nem tudod.
- Honnan a fenéből kéne tudnom? Mit csináltam? Mi rosszat tettem?
- Jeff…- sóhajtja. Ekkor tör rám a felismerés. Homlokomat tenyerembe hajtom.
- Úristen, nem mondod komolyan? Csak megöleltük egymást, és poénból mondta, hogy én vagyok a pasija!
- Hogyne - sziszegi, és otthagy. Én utána megyek, és nem is hagyom békén. Akármerre megy a lakásban, én a nyomában vagyok.
- Állj meg - üvöltöm, és elkapom a karját. - Nem vagyunk már gyerekek, sem pedig duzzogó tinik. Ülj le és beszéljük meg.
- Hagyj békén - ezzel kirántja a karját kezeim közül, és elviharzik. Ez volt nálam az utolsó csepp.
- Mégis mit képzelsz Jensen? Szerinted azért csináltam végig minden szarságot, hogy pont Jeffel keféljek félre? Az egyik legjobb barátunkkal? Még időm sem lett volna rá, mert rohantam haza hozzád. De látom, hogy nem kellett volna - mondom beletörődve. Felém fordul, és látom, hogy ez az utolsó mondat szíven ütötte. Nagyon is. - És ráadásul mit műveltél ma Mishával? Semmi jogod engem felelősségre vonni, hiszen, kész csoda, hogy nem rángattad be magaddal a lakókocsiba - vágok vissza elég keményen. Könnyes lesz a szeme, de látom, hogy a düh is egyre jobban eluralkodik rajta. Gonosz vagyok, mert ez engem elégedettséggel tölt el.
- De… - sóhajtja kicsit szelídebben.
- Nincs de Jensen. Ma én alszom a vendégszobában - mondom, és el is tűnök az ajtó mögött. Nem hallok lépéseket, valószínűleg csak áll ott meglepetten. Még sosem voltam ilyen határozott vele. Mindig ugyanazt a játékot játszottuk. Ő megsértődött, én pedig kiengeszteltem. Nahát ezúttal nem így lesz. És ezt ő is tudja mostmár. Igazság szerint kicsit bűntudatom van, hogy így viselkedek, de tényleg nem bírom ezt már így tovább.
Nem tudom, hogy mikor merültem álomba, de nem is érdekes. Felkelek valamikor hajnalban, és kimegyek a konyhába. Kiveszem a hűtőből a tejet, és direkt a dobozból kezdek inni, mert tudom, hogy utálja. Oh, igen, most én vagyok nem is kicsit gyerekes, hiszen nem is látja. Visszateszem, majd miután elintézem egyéb ügyeimet, visszamászok az ágyba. Mennyire gyűlölök nélküle lefeküdni. Nehezen tudok elaludni, ha nem érzem magamon a karjait. Pedig most muszáj lesz…
Még félálomban vagyok, amikor kellemes azt érzem, hogy egy ismerős tenyér simogatja combom belső felét. Azok a lágy ujjak feljebb kúsznak, egészen a férfiasságomig. Már ennyitől egy apró foltban átnedvesedik az alsóm, az előváladéktól.
- Jensen - sóhajtom, de ő lepisszeg, és folytatja, amit elkezdett. A ruhadarabon keresztül nyalogatja, csókolgatja már nagyon kemény farkamat. Én csak beletúrok rövid hajába, és megpróbálom felhúzni egy csókra, de ő ellenkezik. Nem érdekel, elkapom a vállát, és felrántom, majd erőszakosan megcsókolom. Meg sem várom, hogy magától induljon lefelé, én kezdem ágyékomhoz irányítani. Jensen készségesen kúszik lefelé, nyelvét végighúzza mellkasomon, és végül a vékony kis szőrcsíkon, ami köldökömtől vezet egészen izgalmamig.
Ekkor nyúlok az éjjeli lámpához, és felkapcsolom. Látni akarom mit művel. Nem akarom megfosztani magam attól a látványtól, amit majd nyújtani fog. Ijedten néz rám, de aztán folytatja. Végignyal makkom hegyén, majd résnyire nyitja duzzadt ajkait, és hozzáérinti. Belőlem már itt felszakad egy hatalmas nyögés, és végigsimítok az arcán. Szemembe néz, és ekkor döbbenek rá, hogy ő ezzel bocsánatért esedezik. Egy pillanatra végigszalad arcomon egy elégedett vigyor, aztán hátradöntöm a fejemet. Ő pedig folytatja. Nagyobbra nyitja a száját, és már az egész makkot befogadja. Picit nyalogatja, picit szopogatja, és tudom, hogy azt várja, hogy elveszítsem önkontrollomat, és nyögni kezdjek. De még nem adom meg neki ezt az örömöt. Fejét kicsit lejjebb nyomom, érezze, hogy most én irányítok. Nem is ellenkezik. Imádom, amikor ilyen…
Hirtelen egészen a torkáig fogadja, amin én magam is meglepődök. Kezem még mindig tarkóján nyugszik, és ez így is marad, ugyanis elkezdem diktálni az ütemet. Ritmusosan mozgok felfelé, miközben Jensen fejét is mozgatom. Néha túl mélyre nyomom magam forró szájába, mert fulladó hangokat ad ki. De nem tesz semmit, hagyja, hogy folytassam. Agyamon lassan eluralkodik a vágy, ezért lassítok, nem így akarom befejezni. Most ritmust váltok, nagyon lassan kihúzom magam ajkai közül, hogy aztán ugyanolyan őrjítően lassan visszavezessem, újból és újból. Már lehunyta a szemét, de rászólok, hogy nyissa ki, és nézzen rám. Mostmár szemében nem csak a vágy csillog, hanem egy pici félelem is. Megint megsimogatom az arcát, de folytatom a kis játékot. Még jobban begerjeszt, ahogy nyelvével próbálja megnyalni szinte már lüktető farkamat. Hagyom, hadd tegye, mert látom, hogy vágyik rá.
- Nyugi - sóhajtom, mikor már kezét is ráfonná. Ujjainkat összefonom, és még utoljára picit mélyebbre tolom férfiasságomat. De aztán kihúzom szájából, és ő felsóhajt. Szereti ezt csinálni, és meg kell hagyni, nagyon jól is csinálja. Erősen csókolom meg, majd egyetlen mozdulattal a hasára fordítom. Apró nyögéséből hallom, hogy nem egészen így tervezte ezt az egészet.
- Emelkedj meg, a térdeidre - utasítom, miközben már a síkosító után nyúlok. Még jó, hogy az egész házban rejtettem el a fiókokban. Jensen engedelmeskedik, míg én bőven folyatok a kezemre. Ujjaimmal összedörzsölöm, kicsit megmelegítve a hűs anyagot. Eközben térdemre ereszkedem, és végigcsókolom a hátát, gerince mentén. Fejét a párnába hajtja, és picit feljebb emeli fenekét. Pont akkor érek odáig. Ujjaim először csak körkörösen játszanak izmainál, még nem keresik az utat befelé. Imádom a hangokat, amiket ilyenkor kiad. Néha mintha mormogna is valamit, eléggé érhetetlenül. Aztán lassan bevezetem egyik ujjamat. Kicsit megfeszül a háta, de én simogatni kezdem, ezzel picit lenyugtatva.
Továbbra is mögötte térdelek, és csupán kezeimmel érintem őt. Hogy lehet valakinek ennyire selymes bőre? Még senkivel nem találkoztam, akinek ennyire puha lett volna. Attól a kevés fénytől, szeplői a hátán szinte ragyognak. Nem bírom megállni, csókolgatni kezdem, miközben második ujjam is beférkőzik. Mostmár, hogy nincsenek egyedül, játszani is kezdenek. Hol körbe-körbe mozognak, hol pedig ollózok velük, de a ki és befelé irányuló mozdulataim állandóak. Már nekem is nagy erőfeszítésekbe telik visszafogni magam. De nem, nem hagyom el magam. Ujjaim egyre mélyebbre törekszenek, amivel Jensenből egyre nagyobb nyögéseket váltok ki. Istenem mennyire élvezem ezt, és ezt egy vigyor jelzi is az arcomon. Sajnálom, hogy ő nem láthatja.
Még utoljára végigsimítok a hátán, majd kihúzom az ujjaimat. Most összeszorítja a szemét, várja azt, ami mindjárt bekövetkezik. Megint előkerül a síkosító, ezúttal férfiasságomon húzom végig párszor síkos ujjaimat. Elhelyezkedek, lábaimmal kicsit szélesebb terpeszbe kényszerítem. Jobb kezemmel megragadom a csípőjét, bal kezemmel a hátán támaszkodom, ahogy lassan bevezetem magam. Combomat már kemény feneke simogatja, amikor ráhajolok, és a fülébe sóhajtok. Még egy picit mélyebbre tolom magam, amitől ő felnyög, és úgy markolja meg a párnát, hogy ujjai elfehérednek. És ekkor kezdek mozogni.
Lassú, de annál mélyebb lökésekkel, miközben ujjaim csípőjébe mélyednek. Másik kezemmel még jobban a párnába tolom, ahogy egyre erősebbé válok. Aztán ahogy gyorsítok is, az a kezem is csípőjére kúszik.
- Fogsz még féltékenykedni? - kérdem rekedten, de mégis olyan lágyan, ahogy csak tudom.
- Nem fogok, soha többé - sóhajtja, és felemelkedik az ágytól. Én átkarolom a mellkasát, és így mozgok tovább. Elkezd ő is mozogni, így már fel-le férfiasságomon, amitől viszont én kezdek egyre hangosabban sóhajtozni, többször fel is nyögök. Tudja, hogyan vegye el végképp az eszem, és már hagyom, hogy tegye. Együtt mozgunk, egy olyan ritmusra, amit mindketten nagyon jól ismerünk. Nekem nem is kell több, néhány mozdulat után az ő nevét sóhajtva, enyhén megremegve elérem a gyönyört. Pár pillanatra hátára borulok, és nyakát csókolgatom, aztán megfordítom. Ő még nincs kész, ezért egyből ágyékához kúszok. Már nem kínzom tovább, egyből egészen mélyre veszem a számba, és már mozgatni is kezdem a fejem. A gyorsabb és nagyobb hatás érdekében, ujjaimat is ráfonom. Erre ő beletúr a hajamba, és némán elönti a számat. Ezután végigcsókolgatom a hasát, mellkasát, majd lassan megcsókolom.
- Sajnálom. Többet én sem viselkedek úgy - suttogom, mikor már öleljük egymást a takaró alatt. Az arcán egy győzedelmes mosoly szalad át. Oh, hogy mennyire bedőltem már megint. Ismét ő győzött. De már nem is bánom.
Vége