Fic: Soha nem hagylak el
Cím: Soha nem hagylak el
Szerző: Anne Winchester
Fandom: Supernatural
Páros: Dean/Sam
309 szó
Figyelmeztetések/Korhatár: PG-13, pici angst
Megjegyzés: christin_blacknek sok szeretettel :)
Olyan könnyen hibáztatsz engem. Olyan könnyen ítélsz felettem… Igen hazudtam neked, de nem tudtam mit tenni Dean. El sem tudod hinni, el sem tudod képzelni, hogy min mentem keresztül nélküled. Mindent megtettem, hogy vissza gyere, hogy itt legyél újra velem. Képes lettem volna a saját életemet adni érted, hogy kirángassalak a pokolból, de semmit nem tudtam tenni. Annyira fáj, hogy nem én szabadítottalak ki…
Próbáltam jó döntést hozni, ha már meg vagyok átkozva azzal, hogy démonvér folyik bennem, akkor legalább tudjam használni valami jóra. Ruby segített. Pont az a szuka…
És te elítélsz azért, mert próbáltam valahogy elnyomni a hiányodat, amit nem tudtam már elviselni. Hiányzott az illatod, az érintéseid, és amikor visszajöttél, akkor sem vontál úgy a karjaidba. Azóta sem.
Nézel rám, látom, fáj, hogy hazudtam. De mit tehettem volna? Mindig szörnyetegként tekintettél rám azért, amiről nem is tehetek. Mindkettőnk szeme könnyes, és én még mindig úgy érzem azt a két ütést az arcomon, mintha most adtad volna, pedig hetek teltek el. Rettegés ül a tekintetedben, hiszen újból átéled azt, amit négy hónapja. Fogy az időd, ismét haldokolsz. De most nem hagyom, hogy újból elmenj. Nem bírnám ki mégegyszer…
Már mindentől megrémülsz, teljesen eluralkodott rajtad a betegség. Én pedig eddig bírtam. Magamhoz húzlak, és ringatni kezdelek. A legmegdöbbentőbb, hogy hagyod. Az én nagy és erős bátyám kapaszkodik belém, és könyörög, hogy segítsek. „Segítek Dean…” - suttogom, és összetapasztom ajkainkat. Könnyeink íze keveredik a kávéval és az olcsó whiskey ízével, ami belőled árad. De még ezt is imádom, mindent, ami te vagy. Még most is szorosan ölellek, miközben lassú, de mohó táncot járnak nyelveink. Minden egyes pillanattal amit, így egymást csókolva töltünk, csak fogyasztjuk az oly drága időt, a te idődet, ami vészesen fogy. De nem tudom elengedni az ajkadat, és te is kétségbe esetten húzol magadhoz, mintha attól félnél, hogy elszaladok. De én nem hagylak el. Soha nem hagylak el.
Szerző: Anne Winchester
Fandom: Supernatural
Páros: Dean/Sam
309 szó
Figyelmeztetések/Korhatár: PG-13, pici angst
Megjegyzés: christin_blacknek sok szeretettel :)
Olyan könnyen hibáztatsz engem. Olyan könnyen ítélsz felettem… Igen hazudtam neked, de nem tudtam mit tenni Dean. El sem tudod hinni, el sem tudod képzelni, hogy min mentem keresztül nélküled. Mindent megtettem, hogy vissza gyere, hogy itt legyél újra velem. Képes lettem volna a saját életemet adni érted, hogy kirángassalak a pokolból, de semmit nem tudtam tenni. Annyira fáj, hogy nem én szabadítottalak ki…
Próbáltam jó döntést hozni, ha már meg vagyok átkozva azzal, hogy démonvér folyik bennem, akkor legalább tudjam használni valami jóra. Ruby segített. Pont az a szuka…
És te elítélsz azért, mert próbáltam valahogy elnyomni a hiányodat, amit nem tudtam már elviselni. Hiányzott az illatod, az érintéseid, és amikor visszajöttél, akkor sem vontál úgy a karjaidba. Azóta sem.
Nézel rám, látom, fáj, hogy hazudtam. De mit tehettem volna? Mindig szörnyetegként tekintettél rám azért, amiről nem is tehetek. Mindkettőnk szeme könnyes, és én még mindig úgy érzem azt a két ütést az arcomon, mintha most adtad volna, pedig hetek teltek el. Rettegés ül a tekintetedben, hiszen újból átéled azt, amit négy hónapja. Fogy az időd, ismét haldokolsz. De most nem hagyom, hogy újból elmenj. Nem bírnám ki mégegyszer…
Már mindentől megrémülsz, teljesen eluralkodott rajtad a betegség. Én pedig eddig bírtam. Magamhoz húzlak, és ringatni kezdelek. A legmegdöbbentőbb, hogy hagyod. Az én nagy és erős bátyám kapaszkodik belém, és könyörög, hogy segítsek. „Segítek Dean…” - suttogom, és összetapasztom ajkainkat. Könnyeink íze keveredik a kávéval és az olcsó whiskey ízével, ami belőled árad. De még ezt is imádom, mindent, ami te vagy. Még most is szorosan ölellek, miközben lassú, de mohó táncot járnak nyelveink. Minden egyes pillanattal amit, így egymást csókolva töltünk, csak fogyasztjuk az oly drága időt, a te idődet, ami vészesen fogy. De nem tudom elengedni az ajkadat, és te is kétségbe esetten húzol magadhoz, mintha attól félnél, hogy elszaladok. De én nem hagylak el. Soha nem hagylak el.