Már csak ez hiányzott! - 9. fejezet
9. fejezet
A nap már felkelt, amikor Tommy hazaért, és a konyhában találta Colleent, aki épp feltette a tűzhelyre a kávéfőzőt. Úgy nézett ki, akár egy kisgyerek, aki anyukásat játszik, ahogy elnyűtt köntösében és szakadt papucsában ott sertepertélt a konyhában.
- Hogy van Bobby? - kérdezte, miközben nekilátott szendvicseket készíteni, amiket aztán gondosan papírzacskókba csomagolt. A srácok valószínűleg ingyen ebédet fognak kapni a suliban, mivel Cheryl végre rávette magát, hogy kitöltse és benyújtsa a kellő papírokat hozzá, de első nap jobbnak látták biztosra menni, nehogy éhen maradjanak a kölykök, ha valami keveredés támadna.
- Mélyen aludt, amikor távoztam. - Tommy lekapott két bögrét a polcról, és türelmetlenül várta, hogy a kávéfőzőben felforrjon a víz.
- Sandersről van valami hír?
Bobby társa fontos volt a zsarunak, és így hát fontossá vált a család többi tagjának a szemében is. Tom bólintott, miközben figyelte, ahogy a kávé kezd lassan felfelé bugyogni a kávéfőzőben. - Úgy tűnik, hogy a nehezén már túlvan, de még bent akarják őt tartani néhány napig.
- A nyakamat teszem rá, hogy Bobby megkönnyebbült. - Colleen Tommyra nézett, és az arcáról le lehetett olvasni, hogy nem a zsaru az egyetlen, aki megkönnyebbült. - Le kéne pihenned egy kicsit, mielőtt elindulnánk a suliba.
Tudta, hogy a húgának igaza van, de nem hitte, hogy most képes lenne álomra hajtani a fejét. A fejében lassan kezdtek leperegni az elmúlt tizenegy óra átélt pillanatai. Kész hullámvasút volt. - Pihentem egy kicsit a kórházban. De aztán bejött a nővér ellenőrizni Bobbyt, és kiebrudalt onnan.
Colleen ügyesen tette-vette magát a konyhában, mint mindig. A srácok csomagolt ebédjét egy kupacra pakolta, majd nekilátott elkészíteni a reggelit. Pirítós és tojás, semmi puccos cucc, Colleen mégis csendes határozottsággal dolgozott. Úgy dolgozott, mintha azt gondolná, hogy úgyis ez az egyetlen dolog, amit talán élete végéig csinálni fog.
- Hadd csináljam én - mondta neki Tommy. Már a gondolattól is rosszul volt, hogy a húga örökre ilyen szolga üzemmódban éljen. - Jézusom! Ülj már le, tedd fel egy kicsit a lábad, és idd meg a kávéd!
Először úgy tűnt, mintha Colleen vitába akarna vele szállni, de végül nem tette. Inkább mindkét bögrét megtöltötte kávéval, a Tommyét a tűzhely mellé tette, a sajátját pedig magával vitte az asztalhoz. - Tegnap este felhívott Wyatt - jegyezte meg halkan.
- Tényleg? És most beszéltél vele?
Mélyen belekortyolt a kávéjába, mielőtt válaszolt. - Aha. - A homloka ráncba szökött, ahogy folytatta: - A szülei telefonáltak neki, és látta a TV-ben a lövöldözést. Szerette volna tudni, hogy Bobbynak nem esett-e baja, és hogy mi is jól vagyunk.
Tommy nevetve felhorkantott. - Ha engem kérdezel, ez remek kifogás volt arra, hogy beszélhessen veled.
Colleen bólintott, és együtt nevetett a bátyjával. - Erre én is rájöttem. De a tegnap történtek fényében nem volt szívem figyelmen kívül hagyni a hívását.
- Helyes - mondta egyetértően Tommy, miközben elkezdte felverni a tojásokat egy méretes edény felett. - Ezek szerint kicsit lazábbra vetted a figurát szegény sráccal?
- Próbáltam szakítani vele. - Tommy letette az edényt, majd a húgára pillantott, mielőtt az folytatta volna. - Azt mondta, hogy a szakítás csak akkor érvényes, ha előállok valami komoly indokkal. Ezért indokként azt hoztam fel neki, hogy két külön államban élünk, engem ide köt a kötelesség, és ez még egy jó ideig így is lesz, és hogy inkább el kéne járnia szórakozni, hogy találjon magának valaki mást.
- És? - kérdezte, közben eszébe jutott, hogy dolga is van, így előhalászta a hűtőből a vajat.
- Kijelentette, hogy az indokaim egy rakás hülyeség, és hogy nem egyezik bele a szakításba. - Colleen halkan felnevetett, mielőtt folytatta. - Utána azt mondta, hogy pár hónap múlva, Hálaadáskor, itthon lesz, és hogy akkor szeretne találkozni és beszélgetni velem, még akkor is, ha ahhoz sátrat kell vernie az udvarunkon vagy követnie kellene engem a munkába.
- Ilyet is csak Wyatt tud mondani anélkül, hogy kirázza tőle az embert a hideg - nevetett Tommy.
- Így igaz.
- Tényleg le akarod pattintani?
- Megpróbáltam.
Tommy a húgára meredt. - Nagyfiú már ő, Col. Hadd döntse el egyedül, hogy mit akar. - El se hitte, hogy ilyesmit mond, mégse hagyta abba. - Wyatt jó volt hozzád, ráadásul elfogadott minket is minden szarságunkkal együtt, és veled is igyekszik lépést tartani. Sokkal jobban megérti mindazt, amin eddig keresztül kellett menned, mint bármelyik másik veletek egykorú srácnak valaha is kellene, nem?
Colleen ajkát egy fáradt sóhaj hagyta el. Legyőzöttnek tűnt. Alig tizennyolc éves, de mintha már veszített volna az egész világgal szemben, és arra készülne, hogy bedobja a törölközőt. - Tudom - ismerte be halkan. - Csak… annyi minden áll még előtte. És ő egy igazán rendes srác, aki ráa-
Tommy olyan hangosan csapta be a konyhaszekrény egyik ajtaját, hogy nem csak az edények csörrentek meg benne, de még Colleen is lehallgatott. - Ide figyelj, Col! - Tommy a húga felé bökött a mutatóujjával, miközben szigorúan meredt rá. - Te vagy a legjobb istenverte személy, akit ismerek. Okos vagy, ügyes, és nem szarsz le magasról másokat. Saját magadról kell gondoskodnod. Emiatt az életed talán rohadtul idegesítő, de pont ez csinál belőled egy kibaszott szentet, és ha valaki nem látja, milyen király csaj vagy, esetleg képtelen elfogadni mindazt a nehézséget, amit neked is el kell viselned, akkor az a valaki kurvára annyit sem ér, hogy kifényezze a cipődet, nem hogy bármi közöd legyen hozzá.
Tommy annyira ki volt akadva, hogy legszívesebben behúzott volna valakinek, hogy megszabaduljon a feszültségtől. Felforralta a vérét, ha csak rágondolt, hogy a húga amiatt tépelődik, hogy talán nem elég jó valakinek.
Colleen halkan felkuncogott a kávés bögréje pereme felett, majd bólintott. Amikor elkapta a bátyja tekintetét, nem bírta ki, és megkérdezte: - Te hallod is azt, amiket ilyenkor összehordasz, Tommy?
- Naná - vágta rá, próbálva kissé viccesebbre venni a dolgot. - Végül is én vagyok itt az egyetlen, akinek épkézláb gondolatai vannak.
Colleen felállt, majd megkerülve az asztalt a hűtőhöz ment, hogy kivegye onnan a narancslét. - Mégsem vagy képes felfogni - jegyezte meg, miközben kivett a szekrényből néhány tányért, és az asztalra helyezte őket. - Mindezt én is elmondhatom rólad. Egy fikarcnyit sem vagyok jobb nálad, Tommy. Fenébe is, nekem már legalább itt voltál te példaképnek!
Tommy hirtelen azt se tudta, mit válaszoljon erre. Amit a húga mondott, az elvileg mind igaz volt. Ugyanabból a fából faragták őket, és hasonló áldozatot hoztak mindketten minden nap. - Úgy látszik, akkor mind a ketten túl jók vagyunk a világon bárkihez - viccelődött.
Colleen csak a fejét rázta. - Hogy te mekkora marha vagy!
- Ezt már mások is mondták. Már épp azon gondolkodok, hogy rányomtatom magamnak egy pólóra is.
- Higgy nekem - nevetett Colleen -, arra semmi szükség. Rögtön rájön mindenki, amikor kinyitod a szád.
Tommy erre csak bemutatott egyet a húgának, majd visszatért a reggeli készítéséhez. Csak akkor pillantott ismét fel, amikor Colleen feltette neki a kérdést: - Te engedted Bobbynak, hogy saját maga döntse el, mit akar, és mennyi szarságot hajlandó magára venni.
- Nem igazán - vallotta be, és már azon volt, hogy inkább ejtse a témát, de végül csak úgy kiszaladt belőle a folytatás: - Tegnap éjjel megmondtam neki, hogy szeretem őt. - Érezte, ahogy erre a kijelentésre lángba borul az arca.
- Eszméleténél volt?
- Igen. - Fogjuk rá.
Colleen a bátyjához lépett, egyik kezét a vállára helyezte, majd egy csókot nyomott az arcára. - Helyes. - Amikor elhúzódott tőle, még hozzátette: - Úgy tűnik, mégsem vagy egy reménytelen eset.
***Tommy figyelte a játszó ikreket, és azt kívánta, bárcsak itt lenne már a pihenőjük ideje. Zoe belekapaszkodott a dohányzóasztal szélébe, és lábra tornázta magát, majd túlságosan is örülve a sikerének tett néhány totyogó lépést, utána ismét a hátsójára huppant, és úgy döntött, négykézláb teszi meg a bátyjához vezető távot.
Zoe és Max a hét elején tették meg első lépéseiket, egy órányi különbséggel. Max teljesen le volt nyűgözve Zoe produkciójától, így maga is tett egy próbát. Akkor Bobby is ott volt velük, és ha bárki látta volna, milyen büszkén néz az ikrekre, azt gondolhatta volna, hogy ő az édesapjuk. A jelentős eseményt felvette a telefonja kamerájával is. Így az ikrek lettek az egyetlenek a családból, akiknek az életük egyik mérföldköve meg lett örökítve az utókor számára. Hacsak nem számolják Colleen bálos fényképét is, ami szintén Bobbynak volt köszönhető. Vagy Tommy első fényképét, amit azután készítettek róla, hogy tizenkét évesen az üzletben megpróbált tejet, zabpelyhet és kenyeret lopni, hogy feltöltse otthon a kiürült éléskamrát. Az eset után már sokkal elővigyázatosabb volt.
Amikor Zoe kinyújtott karokkal kapaszkodott feléje, Tommy felemelte őt, és az ölébe ültette. - Hogy van a mi hercegnőnk? - kérdezte, mikor az apró kéz az arcát paskolta.
Elkapta az egyik kicsi kezét, és a tenyerébe puszilt. - Készen állsz a szundira? - csiklandozta közben a kislány oldalát, majd egy csókot nyomott a kipirult pofijára. - Mert én igen. Annyira szeretnék egyet szundítani, hogy el sem hiszed, kölyök.
A kislány felnevetett, és Tom vállára hajtotta a fejét. Úgy tűnt, Max is ki akarja venni a részét az összebújásból, mert botladozva megindult a kanapé felé. Pont akkor kopogott valaki az ajtón.
Tommyban bánatosan felsejlett, hogy délutánra Bobbyval beszéltek meg egy randit. Judy viszont nem telefonált, és Bobby felől sem hallott semmit, ezért arra gondolt, hogy talán még nem engedték ki őt a kórházból. Zoe-val a karjában elindult a bejárati ajtó felé. Amikor kinyitotta az ajtót, egy személyt talált ott, akit félig eltakartak az egymásra tornyozott edények és egy sütemény-hordozó. Egy darabig csak némán bámulta a jövevényt, majd végül megszólalt. - Azt hiszem, eltévesztette a házszámot.
Judy oldalra biccentette a fejét, hogy kilásson az edények mögül. - Azt kötve hiszem - vágta rá vidáman.
Legalább hat lehetséges válasz viaskodott egymással az első helyért Tommy nyelve hegyén. Az egyik az volt, hogy nincs szükségük ingyen kajára, egy másik pedig az, hogy most már legalább tudja, kitől örökölte Bobby a jótékonykodási hajlamait. Végül csak vágott egy pofát, és befogta a száját.
- Mit szólnál hozzá, ha letennéd a csöppséget, és segítenél nekem egy kicsit? - vetette fel a nő.
Hallotta a hangján, hogy mosolyog, és egy pillanatra végigfutott az agyán a gondolat, hogy vajon milyen lett volna az élete, ha egy ilyen nőt tudhatott volna az édesanyjának. Óvatosan letette Zoe-t, majd segített megszabadulni Judynak az edények egy részétől.
Miután becsukta maguk mögött az ajtót, mutatta az utat a konyháig. Judy kezében még mindig három hosszú üvegtál pihent, ahogy a Tommyéban szintén, ráadásul nála még egy, igen, torta is volt.
- Bobbyt ma délután engedik ki - magyarázta, miközben követte őt a konyhába.
Még sose örült ennyire annak, hogy azonnal reggeli után tisztára nyalta az egész házat.
- Arra gondoltam, hogy talán szeretnél érte elmenni - jegyezte meg, miközben lepakolták az edényeket a konyhapultra.
- És arra is gondolt, hogy valószínűleg nagyon éhes lesz?
Judy felnevetett. - Nem - mondta, és elindult a hűtő felé, mintha csak otthon lenne. Kinyitotta azt, és miközben kezdte bepakolni az edényeket, a válla felett beszélt Tommyhoz. - Amikor nem tudom, mihez kezdjek magammal, általában főzök. És amikor már főzni se tudok, fogom az ételt, és elmegyek valakihez, aki majd megsajnál, és kénytelen lesz beszélgetni velem egy kicsit.
Tommy próbálta lazán venni a dolgot. Igyekezett meggyőzni magát arról, hogy a nő csak nyugtalan, és ez egy olyan dolog, amiből nem válik rendszeresség. Végül úgy döntött, hogy jobb lesz rögtön az elején lefektetni bizonyos szabályokat. - Nézze, Mrs. McAl-
- Judy - javította ki őt kedvesen.
- Judy. - Tommy a szájába harapott, hogy visszanyerje az önkontrollt, mielőtt még folytatná. - Ez tényleg nagyon kedves Öntől, meg minden, de tényleg mindenünk megvan. Nincs szükségünk semmi-
- Ki beszélt itt arról, hogy szükségetek van valamire? - kérdezte, miközben legyintett a kezével, mintha csak a mozdulattal el tudná hessegetni Tommy szavait. - Senkinek sincs szüksége csoki-tortára, de ha van, miért ne osztoznánk meg rajta másokkal?
Tommy ennek ellenére sem hagyta magát eltántorítani. - Rendben, de… Ez egy kicsit sok, tudja? Mindenünk megvan, és hát…
Amikor Judy feléje fordult, elakadt a szava. A nő homloka ráncba szökött, kezei a csípőjén pihentek. Úgy nézett ki, mint aki készen áll felvenni vele a harcot. - Ne haragudj, Tommy, de te most vitatkozni akarsz velem?
Tommy hirtelen hatéves kölyöknek érezte magát, ami furcsán beleillett a képbe, hiszen a nő elsőosztályos gyerekeket tanított. - Nem, asszonyom.
Judy arcát mosoly ragyogta be, miközben megpaskolta Tom arcát. - Helyes - mondta, majd az ajtó felé fordult, ami a nappaliba vezetett. Tom követte őt. - Bobby említette - legyintett a kezével a válla felett -, hogy bizonyos dolgokban kissé bonyolult nevezőre jutni veled.
Tommynak olyan érzése támadt, mintha egy tornádó szippantotta volna be. Nem csak saját maga felett veszítette el a kontrollt, de az egész ház felett is. Megfogadta, hogy ezért még jól fenékbe billenti Bobbyt, csak hagyja el a kórházat. - Miféle dolgokban?
- Például amikor az ember kedveskedni szeretne neked - mondta, a „kedveskedni” szó csak suttogva hagyta el a száját, mintha valami szitokszó lenne, majd letelepedett Max mellé a nappali padlójára.
Zoe hozzáállása az idegenekhez nagyon hasonlított a Tommyéra, így egyenesen a bátyja lába felé iramodott meg, és kezdett hozzá felkapaszkodni. A legkevésbé sem állt szándékában megismerkedni új emberekkel, akik csak úgy beszambáznak hozzájuk a házba. És ebbe olyan emberek is beletartoztak, aki étellel megpakolva jöttek, ami ráadásul - Tomnak el kellett ismernie - nagyon jó illatokat árasztott.
Mihelyst a karjaiba vette Zoe-t, a kislány a vállába fúrta az arcát. Maxnek bezzeg nem voltak ilyen problémái. A kis köpönyegforgató hagyta magát lefizetni egy szelet tortával, és még csak a szeme se rebbent közben. A kölyök máris azon fáradozott, hogy Judy ölébe másszon, és rátehesse a mancsát a nő nyakláncára.
- Ó, te jó ég, hogy te milyen kis édes vagy! Ugye? - gügyögött Judy Maxhez. Ugyanazt a hangsúlyt használta, amit a világon az összes nő, amikor olyan kisgyerekkel kerülnek szembe, aki imád kacérkodni velük. Felpillantott Tommyra: - Nagyjából egy évesek lehetnek, igaz?
Tommy megpróbálta palástolni növekvő bosszúságát, bólintott. - Igen, a múlt hónapban töltötték be.
Judy újra Maxre irányította a figyelmét. - Tetszik? - kérdezte, amikor a kissrác megrántotta a nyakláncát. - Nézd - mondta, és óvatosan kihúzta azt a csöppség kezéből -, ki lehet nyitni - magyarázta, majd felpattintotta az apró zárat, ami zárva tartotta a medált.
Judy felnevetett, amikor Max arca boldogságban úszott, és felkiáltott: - Babo!
Ez Tommy kíváncsiságát is felkeltette, mert tudta, hogy az ikrek Bobbyt hívják így.
Judy Maxra mosolygott, majd ujjaival lágyan a göndör fürtök közé túrt. - Úgy bizony. Hogy te milyen okos vagy. - Egyik vékony, manikűrözött ujjával a medál egyik oldalára mutatott. - Ez itt Bobby, amikor nagyjából annyi idős volt, mint te most. - Utána a másik oldalra mutatott. - Itt pedig már felnőtt.
Tommy arra figyelt fel, hogy időközben Judy mellé telepedett. Ő is legalább annyira kíváncsi volt Bobby gyerekkori képére, mint Max. - Könyörgöm, mondja azt, hogy meztelenül fekszik egy kiterített medvebőrön! - viccelődött, miközben arra gondolt, hogy Judy pont olyan anyának tűnik, mint aki szereti kínos helyzetbe hozni egyetlen imádott fiát.
- Az otthon van a kandallópárkányon - mondta nevetve a nő, majd Tommy felé fordította a medált, hogy ő is megnézhesse a fotót.
Az egyik képen Bobby az egyenruhájában feszített, valószínűleg az akadémia friss végzőseként, a másikon pedig kisbabaként pózolt - matrózruhában, a szájában egyetlen foggal, nyáltól csillogó arccal.
- Úgy fest, hogy mindig is jól állt neki az egyenruha - sütött el egy újabb viccet. Egy másodperccel később viszont rájött, hogy talán olyasmit mondott, amit nem kellett volna, de Judy csak nevetett.
- Drágám, minden férfin jól áll az egyenruha.
Közben Zoe is úgy döntött, hogy ad Judynak egy esélyt. Valószínűleg arra a következtetésre jutott, hogy bárki, aki magánál hordja Bobby képét, megér egy próbálkozást. Lassan kimászott Tommy öléből, és Judy felé vette az irányt.
- Aranyosabbak, mint a kiscicák - mondta, majd Zoe-ra mosolygott, és megmutatta neki is Bobby képét.
Tommy teljesen egyetértett vele, de azért hozzátette: - Ne hagyja, hogy bolonddá vegyék! Amikor úgy hozza a kedvük, igazi ördögfiókák tudnak lenni. Az első három hónapban képtelen voltam elérni, hogy ugyanabban az időben menjenek aludni. Kis híján belepusztultam.
- Ó, azt el tudom képzelni. - Judy az ölébe kapta Zoe-t, amikor Max úgy döntött, hogy átnyomakodik közte és Tommy között. - Amikor főiskolára jártam, egy-két nyaramat egy bölcsődében töltöttem. - Úgy tűnt, hogy a nő elmerült az emlékeiben, visszaidézve az összes elmúlt évet. - Egy idő után ott kellett hagynom őket, mert attól féltem, hogy egy életre elmegy a kedvem attól, hogy saját gyerekeim legyenek.
Tommy nevetve értett egyet vele. - Azt elhiszem - mondta,majd lehajolt, hogy megcsókolja Max feje búbját. Sóhajtva szívta be az apró fürtökből áradó illatot.
- Szeretnél még? Úgy értem, saját gyereket? - kérdezte Judy.
Tommyt lenyűgözte, milyen simán át tud váltani céltalan csevegésről a leendő vő vallatására.
- A hét talán nem elég? - kérdezett vissza, és arra gondolt, hogy minél előbb szeretne eltűnni a szobából. Az órára pillantott, és azon agyalt, hogy Bobbyt vajon mikor fogják már kiengedni a kórházból. Ideje, hogy egy kicsit neki is szívja valaki a vérét. - Mert nekem nagyon is elég - tette hozzá végül sóhajtva, és hátradőlt, a kanapé lábának támasztva a hátát. - Ha sikerül elérnem, hogy mind kijárják az iskolát, találjanak maguknak munkát, és saját családot alapítsanak, már boldogan halhatok meg. Nincs szükségem még egyre, hogy mindent elölről kezdjek.
- Pedig ezzel a kettővel az elejétől neked kellett foglalkoznod, ugye? - Judy hangjában ott bujkált a kíváncsiság.
- Pontosan. - Tommynak sejtelme sem volt, hová tart ez a beszélgetés, de ha már egyszer elkezdte, nem akarta félbehagyni. - A többiekkel azóta foglalkoztam, hogy az édesanyánk meghalt. Bár, azt hiszem, már jóval előtte is. Maxel és Zoe-val a születésük napjától kezdve. Cheryl nem igazán… - elhallgatott, mert nem igazán akart belemenni abba, hogy Cheryl mit tud vagy mit nem.
Judy ajkára mosoly szökött. - Azt hiszem, valóban elég ez a hét. - Tom azt hitte, ezzel le is zárták a témát, de a nő még hozzátette: - Sokkal jobb apa vagy, mint a nálad akár tíz évvel idősebb férfiak bármelyike.
Tommy száját egy hitetlenkedő nevetés hagyta el. - Kérdezze meg tőlük úgy tizenöt év múlva, hogy milyen pocsék munkát végeztem.
Zoe Judy vállára hajtotta a fejét. - Szerintem nem lesz arra szükség, hogy bárki bármit kérdezzen tőlük - mondta, és lágyan ringatni kezdte Zoe-t a karjaiban.
Max közben Tommyhoz bújt, és ásított egyet. Ez volt a jel.
- Úgy látom, eljött a szundi ideje - jegyezte meg a nő felé fordulva, majd lábra tornázta magát.
- Azt hiszem, igazad van - értett egyet Judy, akinek kicsit nehezebb volt feltápászkodnia a kislánnyal a karjaiban, de végül csak sikerült neki. - Itt várok, amíg lefekteted őket.
Tommy elnyomta a késztetést, hogy megforgassa a szemeit, miközben lassan elindult fel az emeletre a két kölyökkel a karjában.
***Tommy nem siette el a két csöppség lefektetését. Sőt, abban reménykedett, hogy Judy megunja a várakozást, és odébbáll. De aztán rájött, hogy sokkal valószínűbb az, hogy nekilát kitakarítani a konyhát, vagy betesz a mosógépbe egy adag szennyest. Bobby is ezt tenné, ha tudná, hogy ép bőrrel megúszhatja. Judy pedig eleve nem tűnt olyannak, mint aki a szívére venné, ha Tommy morgolódva rohangálna a házban azzal, hogy hagyja már végre abba.
Végül amikor visszaért a nappaliba, a nő a kanapén ült, és a telefonján babrált valamit. - Bobby pont egy perce küldött üzenetet - mondta. - Nagyjából egy óra múlva kész lesz elhagyni a kórházat. Épp az orvosra vár, hogy aláírhassa a papírokat.
- Hála az égnek! - mondta, beletúrva a hajába, miközben lázasan gondolkodott azon, hogyan mondja ki azt, amit gondol, anélkül, hogy megsértené az asszonyt. - Gondolom, akkor hamarosan indulnia kell.
- Miért nem mész el érte te? - vetette fel az ötleted Judy.
Tommy rájött, hogy nem ártana neki egy gyorstalpaló kurzus arról, hogyan bánjon azokkal az emberekkel, akik a kedvességükkel próbálják őt megölni.
- Nem tudok - mondta, miközben letelepedett a kanapé karfájára. - Ma Colleennál van a kocsi, ráadásul a kicsiket sem akarok felébreszteni.
- Badarság - mosolyodott el Judy. - Én majd itt maradok, és vigyázom a kis angyalkákra. Gondolom, úgyis végig aludni fognak, amíg te távol leszel. Menj el Bobbyért, vidd őt haza, segíts neki lepihenni, utána pedig gyere vissza! Mindezt az én kocsimmal. - Ezt úgy közölte, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb megoldás a problémára, ami csak létezik. Mintha az ember csak úgy rábízna egy idegenre két kisgyereket, miközben ő intézi a dolgát. Egy pillanattal később Tommynak csak úgy beugrott, hogy a valóságban igenis tesznek ilyet az emberek. Lélekben figyelmeztette magát, hogy végül is ez a nő a szerelmének az édesanyja, aki iskolai tanár, és aki bölcsődében is dolgozott, ráadásul sokkal jobb képesítése van felügyelni Maxre és Zoe-ra, mint neki. Most úgy szeretett volna belerúgni valamibe.
- Oké, rendben - morogta végül, bár nagy volt a kísértés arra, hogy az öklét rázva toloncolja ki az asszonyt az ajtón. És nem állt messze a megvalósítástól. De Judy csak nevetett a reakcióján, és a kezébe nyomta az autó kulcsait.
- A ház előtt parkoló autó az.
Hát persze hogy az! Tommy felkapta az asztalkáról a pénztárcáját, majd az ajtóból még visszaszólt: - Nem leszek sokáig.
- Nem kell sietned, drágám! Mielőtt visszajössz, bizonyosodj meg róla, hogy Bobby kényelmesen elhelyezkedett otthon!
Tommy kiiszkolt az ajtón, és magában motyogott. - Csak nehogy lefejeld kifelé menet az ajtót.
***- Az anyád őrült - jelentett ki Tommy, mihelyst észrevette Bobbyt. Nagyjából öt percig tartott neki, mire rájött, hogy indítsa be kocsit, és az egész út a kórházig legalább kétszer tovább tartott, mint általában. Ráadásul egész úton attól rettegett, hogy összetöri az autót.
Bobby ijedten rándult össze, amikor Tommy beviharzott hozzá a szobába. - Mit művelt?
- Csak úgy felbukkant a házunknál! Ráadásul annyi kaját hozott magával, hogy egy seregnek is bőven elég lenne. Utána meg jó hogy nem kilökdösött az ajtón, hogy jöjjek el érted. Maxet és Zoe-t pedig túszként tartja a házban.
Tommynak teljesen világos volt, hogy Bobbynak minden erejére szüksége volt ahhoz, nehogy elnevesse magát.
- A büdös ribanc - mondta Bobby szarkasztikusan. - Pofátlan asszonynép! Volt mersze tortát vinni a házatokba! Torta is volt nála, ugye? - Amikor Tommy bólintott, Bobby folytatta. - Micsoda egy elvetemült ördögfajzat lehet, ha csak úgy sikerült besiklania a házatokba, kijátszva a beélesített radarodat! Biztos Grimm meséiből bukkant elő. Vigyázz, mert lehet, hogy legközelebb a srácokat főzi meg!
Bobby immár nem bírta tovább visszatartani a nevetést. S bár úgy fogta a bal karját, mintha csillagokat látna a fájdalomtól, tovább hahotázott.
- Jól van, na! Fogd már be, te idióta! - morogta, majd lehuppant a székre Bobby kórházi ágya mellett. A zsaruhoz hajolt, hogy megcsókolja, figyelmen kívül hagyva, hogy a férfi még mindig röhögött.
Amikor Bobby végre levegőhöz jutott a röhögés után, megkérdezte: - Esetleg próbáltad elhárítani őt egy sima „nem”-mel?
- Találkoztál már te ezzel a nővel?
Bobby egy kicsit elgondolkodott a kérdésen, mintha talán egyet akarna érteni, de végül ennyit mondott csak: - Tom, ő sose viselkedik teljesen ésszerűtlenül.
- Mi? Most szórakozol velem? Teljesen olyan, mint te! A különbség csak annyi, hogy sokkal nehezebb vitába szállni valakivel, aki ilyen kedves, törékeny, idős és ráadásul nő. Arról már nem is beszélve, hogy milyen megszállottan határozott. Olyan, mintha valaki egy személlyé gyúrta volna Pollyannát, Mary Sunshinet és Mussolinit.
- Kifelejtetted Teréz Anyát!
- Igen, meg őt is. Hála az égnek, hogy nem szenvedünk leprában!
Bobby erre ismét felnevetett, majd Tom keze után nyúlt. - Tudod, szükségét érzi, hogy mindenkiről gondoskodjon. Hagynod kéne neki, mert nagyon jó benne.
Tom közelebb hajolt hozzá, ajkán irigykedő mosoly játszott. - Most már legalább tudom, hogy kitől örökölted mindezt.
Mielőtt még Tommy újra megcsókolhatta volna a zsarut, az ajtón kopogtattak. Gyorsan elhúzódott, mire az ajtón belépett az egyik nővérke, kezében papírokkal. - Úgy tűnik, ma már végre hazamehet, McAlister őrmester.
- Kérem, mondja azt, hogy ezek már az elbocsátási papírjaim! - kérdezte reménykedve Bobby, és feljebb tornázta magát ültében.
A nővér mosolygott, majd megjátszott duzzogással pillantott rá: - Talán már ennyire unja a társaságunkat?
Bobby megpróbált visszamosolyogni a nőre, de még Tommynak is nyilvánvaló volt, hogy sok energiájába tellett. - Igazán kedvesek voltak, de a katéterre és a huzatos kórházi öltözetre hamar rá lehet unni. Úgyhogy már nagyon várom, hogy hazamenjek.
A nővér közben már az infúzió tűjét húzta ki a karjából, majd az apró sebet egy sebtapasszal zárta le. - Azt hiszem, emiatt nem tudom hibáztatni - tette hozzá mosolyogva.
Ez teljesen úgy hangzott, mint egy jól betanult párbeszéd, és Tommy rájött, hogy a nővérke valószínűleg napi szinten több pácienssel is folytat ilyen élcelődést.
Óvatosan lenyírta a Bobby karján lévő kórházi karkötőt, és a behozott papírokhoz csatolta. - Ezt itt hagyom a papírokkal együtt, tegye el, és ha netán valami miatt még szüksége lenne kezelésre, ezt is hozza magával.
Bobby bólintott, bár Tommy tisztában volt vele, hogy bármiért vissza kéne még ide a zsarunak jönnie, valószínűleg begurulna, és ő maga kezdene lövöldözni valahol.
- Tessék, itt egy kis segédlet ahhoz, hogyan gondozza otthon a sebet, mik lehetnek a fertőzés jelei, és ilyesmi. Három nap múlva pedig meg kéne látogatnia a házi orvosát is. - A nő rámutatott az egyik papírlapra. Bobby ismét bólintott. - És… - a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy kisebb barna papírzacskót, amit átnyújtott a zsarunak - …ezek itt a gyógyszerei. Egy doboz, aminek elégnek kell lennie, mert az első hét után már bőven elég lesz az Ibuprofen is.
- Rendben - motyogta Bobby, majd megpróbált felkelni. A nővér közben aláíratta vele az összes papírt, majd távozni készült. - Ennyi volt? Most már távozhatok?
- Igen. Öltözzön fel, én pedig pár perc múlva visszajövök egy tolószékkel, hogy lekísérhessem egészen a parkolóig - tette hozzá vidáman a nővér.
- De hisz a karom sérült meg. Szerintem gond nélkül le tudok menni a parkolóba.
A nővér egy laza mozdulattal hátralibbentette a szőke haját a válláról, és felnevetett. - Kórházi szabályzat. Mi van, ha a parkolóba menet megbotlik, elesik, beveri a fejét, és még egy napot itt kell töltenie?
- A tolószék valóban remek ötlet - értett egyet, és már azon volt, hogy ledobja magáról a takarót, de inkább megvárta, amíg a nővér kimegy.
Tommy hátradőlt a székben, és várakozott. Már ő is legszívesebben elhagyta volna a kórházat. Eddig sem igazán rajongott a létesítményért, de a múlt éjszaka után egyáltalán nem bánná, ha soha többé egyetlen kórházba se kéne betennie a lábát. - Szerintem csak csalódott volt, amiért nem volt alkalma szivacsfürdőt adni neked.
Bobby felnevetett, majd kimászott az ágyból, és a válla felett Tomra pillantott. - Enrique, egy kimondottan szemrevaló szanitéc, már korán reggel megelőzte őt.
Tommy egyik kezével eltakarta az arcát, ahogy felvillant előtte az izgató kép. - Most nem tudom eldönteni, hogy féltékeny legyek-e, vagy abban reménykedjek, hogy készült a dologról videófelvétel.
- Egyikre sincs szükség, hidd el! - jegyezte meg Bobby, miközben épp belebújt az otthonról küldött farmerjába. - Ez volt életem egyik leglankasztóbb tapasztalata. Még ha egyedülálló is lennék, nem hiszem, hogy egy olyan helyzetben képes lennék felizgulni.
Tommy csendben figyelte a zsarut, ahogy az öltözködött. Kimondottan örült annak, hogy ül, ráadásul ilyesmiről beszélni Bobbyval, vagy csak úgy akármiről beszélni vele, azt eredményezi, hogy képtelen tisztán gondolkodni. Amikor egy ideig Tommy nem reagált, Bobby hátrapillantott a válla felett.
- Halihó! Itt vagy még?
Tommy felállt, és Bobbyhoz sétált. - Sehol máshol most nem lennék szívesebben - mondta, és furcsa mód a száját elhagyó őszinteségtől a szeme se rebbent.
Bobby épp csak magára húzta a farmerját, a felsője ott lógott a szorosan összezárt markában, és olyan döbbenettel nézett Tommyra a férfi szavait hallva, hogy az már szinte vicces volt. Tommy a zsaru köré fonta karjait, és szorosan magához ölelte őt. Az illat, amit érzett, nem tetszik neki - egyszerűen nem stimmelt. Fertőtlenítő szappan, idegen ember és a gyógyulófélben lévő sebből szivárgó vér szaga keveredett körülötte. Ennek ellenére is mélyen beszívta az illatát. - Annyira örülök, hogy jól vagy.
Az előző napi rémület és az alváshiány között ingázva Tommy úgy érezte, hogy lassan kezd szétesni.
- Nem megyek sehova, Tom - suttogta a fülébe Bobby, aki végre lerázta magáról az előbbi döbbenetet, és viszonozta az ölelést. - A legtöbb zsaru a körzetünkben egész életében nem lát annyi akciót, amiben nekem volt részem az elmúlt éjszaka során. Kizártnak tartom, hogy kétszer is megtörténjen velem ugyanaz. Oké?
Tommy a zsaru nyakába temette az arcát. Egy darabig nem szólt egy szót sem, de végül bólintott. Utálta, hogy ennyire törődik egy másik személlyel. Utálta, hogy Bobby életét minden egyes nap idegenek kezébe kell adnia. Utálta, hogy képtelen változtatni azon, amit érez. - Oké - válasza csak egy rekedtes sóhajnak hangzott.
Bobby még épp mondani akart neki valamit, de akkor ismét kopogtattak az ajtón, majd a nővér lépett be a tolószéket tolva. - Kopp, kopp! A hintaja előállt, uram! - A nő hirtelen megállt, amikor észrevette az egymást ölelő két férfit. - Szükségük van még néhány percre?
Bár az arca közömbös maradt, de Tommynak olyan érzése volt, hogy megütközött azon, aminek a szemtanúja lett. Kapja be, ha nem tetszik neki!
- Nem, minden rendben - mondta neki, miközben Bobby egyetlen ép karjával megpróbálta magára húzni a pólóját.
A nővér beljebb tolta a tolószéket, majd úgy fordította azt, hogy az ajtó felé nézzen. - Minden személyes tulajdonát összeszedte?
Tommy gyorsan összeszedett még mindent, amiről tudta, hogy a Bobbyé, és egy nagy műanyag táskába pakolta őket, amit a kórháztól kaptak. - Minden itt van - mondta, és körülnézett, majd Bobbyra pillantott. - Hol van az egyenruhád?
- A felsőt úgy kellett levágniuk rólam, a nadrág meg… Majd kapok újat. A jelvényemet az egyik kollégám odaadta anyámnak, hogy vigye haza.
- Rendben. - Tommy tisztában volt vele, hogy Bobby még nem teljesen önmaga, de ez várható volt. Nem sokan élnek át ehhez foghatót, akik pedig igen, azoknak minden joguk megvan arra, hogy kissé szétszórtak legyenek. - Úgy tűnik, akkor minden adott ahhoz, hogy hazamenj.
Bobby helyet foglalt a tolószékben. Sokkal fáradtabbnak tűnt, mint ahogy Tommy valaha is láthatta őt. De végül is jogosan volt az.
Egy darabig eltartott, amíg oda tudta manőverezni az autót, ahol Bobby és a nővér vártak, de végül sikerült közel állnia a járdaszegélyhez, és még az ajtót kinyitotta a zsarunak.
- Anya nagyon kedvelhet - jegyezte meg Bobby a tolószékből felállva. - Még nekem sem hagyja, hogy vezessem a kocsiját.
Tommy becsukta az anyósülés melletti ajtót, majd elfoglalta a helyét a kormány mögött. - Felőlem megtarthatja. Személy szerint úgy érzem magam benne, mintha egy űrhajót próbálnék vezetni.
Bobby becsukta a szemét, és a bőrülés fejtámlájának döntötte a fejét. Az ajkai mégis mosolyra görbültek. Óvatosan kinyújtotta a karját, a kezét Tommy combjára fektette, és ott tartotta, miközben ő vezetett.
A nap már felkelt, amikor Tommy hazaért, és a konyhában találta Colleent, aki épp feltette a tűzhelyre a kávéfőzőt. Úgy nézett ki, akár egy kisgyerek, aki anyukásat játszik, ahogy elnyűtt köntösében és szakadt papucsában ott sertepertélt a konyhában.
- Hogy van Bobby? - kérdezte, miközben nekilátott szendvicseket készíteni, amiket aztán gondosan papírzacskókba csomagolt. A srácok valószínűleg ingyen ebédet fognak kapni a suliban, mivel Cheryl végre rávette magát, hogy kitöltse és benyújtsa a kellő papírokat hozzá, de első nap jobbnak látták biztosra menni, nehogy éhen maradjanak a kölykök, ha valami keveredés támadna.
- Mélyen aludt, amikor távoztam. - Tommy lekapott két bögrét a polcról, és türelmetlenül várta, hogy a kávéfőzőben felforrjon a víz.
- Sandersről van valami hír?
Bobby társa fontos volt a zsarunak, és így hát fontossá vált a család többi tagjának a szemében is. Tom bólintott, miközben figyelte, ahogy a kávé kezd lassan felfelé bugyogni a kávéfőzőben. - Úgy tűnik, hogy a nehezén már túlvan, de még bent akarják őt tartani néhány napig.
- A nyakamat teszem rá, hogy Bobby megkönnyebbült. - Colleen Tommyra nézett, és az arcáról le lehetett olvasni, hogy nem a zsaru az egyetlen, aki megkönnyebbült. - Le kéne pihenned egy kicsit, mielőtt elindulnánk a suliba.
Tudta, hogy a húgának igaza van, de nem hitte, hogy most képes lenne álomra hajtani a fejét. A fejében lassan kezdtek leperegni az elmúlt tizenegy óra átélt pillanatai. Kész hullámvasút volt. - Pihentem egy kicsit a kórházban. De aztán bejött a nővér ellenőrizni Bobbyt, és kiebrudalt onnan.
Colleen ügyesen tette-vette magát a konyhában, mint mindig. A srácok csomagolt ebédjét egy kupacra pakolta, majd nekilátott elkészíteni a reggelit. Pirítós és tojás, semmi puccos cucc, Colleen mégis csendes határozottsággal dolgozott. Úgy dolgozott, mintha azt gondolná, hogy úgyis ez az egyetlen dolog, amit talán élete végéig csinálni fog.
- Hadd csináljam én - mondta neki Tommy. Már a gondolattól is rosszul volt, hogy a húga örökre ilyen szolga üzemmódban éljen. - Jézusom! Ülj már le, tedd fel egy kicsit a lábad, és idd meg a kávéd!
Először úgy tűnt, mintha Colleen vitába akarna vele szállni, de végül nem tette. Inkább mindkét bögrét megtöltötte kávéval, a Tommyét a tűzhely mellé tette, a sajátját pedig magával vitte az asztalhoz. - Tegnap este felhívott Wyatt - jegyezte meg halkan.
- Tényleg? És most beszéltél vele?
Mélyen belekortyolt a kávéjába, mielőtt válaszolt. - Aha. - A homloka ráncba szökött, ahogy folytatta: - A szülei telefonáltak neki, és látta a TV-ben a lövöldözést. Szerette volna tudni, hogy Bobbynak nem esett-e baja, és hogy mi is jól vagyunk.
Tommy nevetve felhorkantott. - Ha engem kérdezel, ez remek kifogás volt arra, hogy beszélhessen veled.
Colleen bólintott, és együtt nevetett a bátyjával. - Erre én is rájöttem. De a tegnap történtek fényében nem volt szívem figyelmen kívül hagyni a hívását.
- Helyes - mondta egyetértően Tommy, miközben elkezdte felverni a tojásokat egy méretes edény felett. - Ezek szerint kicsit lazábbra vetted a figurát szegény sráccal?
- Próbáltam szakítani vele. - Tommy letette az edényt, majd a húgára pillantott, mielőtt az folytatta volna. - Azt mondta, hogy a szakítás csak akkor érvényes, ha előállok valami komoly indokkal. Ezért indokként azt hoztam fel neki, hogy két külön államban élünk, engem ide köt a kötelesség, és ez még egy jó ideig így is lesz, és hogy inkább el kéne járnia szórakozni, hogy találjon magának valaki mást.
- És? - kérdezte, közben eszébe jutott, hogy dolga is van, így előhalászta a hűtőből a vajat.
- Kijelentette, hogy az indokaim egy rakás hülyeség, és hogy nem egyezik bele a szakításba. - Colleen halkan felnevetett, mielőtt folytatta. - Utána azt mondta, hogy pár hónap múlva, Hálaadáskor, itthon lesz, és hogy akkor szeretne találkozni és beszélgetni velem, még akkor is, ha ahhoz sátrat kell vernie az udvarunkon vagy követnie kellene engem a munkába.
- Ilyet is csak Wyatt tud mondani anélkül, hogy kirázza tőle az embert a hideg - nevetett Tommy.
- Így igaz.
- Tényleg le akarod pattintani?
- Megpróbáltam.
Tommy a húgára meredt. - Nagyfiú már ő, Col. Hadd döntse el egyedül, hogy mit akar. - El se hitte, hogy ilyesmit mond, mégse hagyta abba. - Wyatt jó volt hozzád, ráadásul elfogadott minket is minden szarságunkkal együtt, és veled is igyekszik lépést tartani. Sokkal jobban megérti mindazt, amin eddig keresztül kellett menned, mint bármelyik másik veletek egykorú srácnak valaha is kellene, nem?
Colleen ajkát egy fáradt sóhaj hagyta el. Legyőzöttnek tűnt. Alig tizennyolc éves, de mintha már veszített volna az egész világgal szemben, és arra készülne, hogy bedobja a törölközőt. - Tudom - ismerte be halkan. - Csak… annyi minden áll még előtte. És ő egy igazán rendes srác, aki ráa-
Tommy olyan hangosan csapta be a konyhaszekrény egyik ajtaját, hogy nem csak az edények csörrentek meg benne, de még Colleen is lehallgatott. - Ide figyelj, Col! - Tommy a húga felé bökött a mutatóujjával, miközben szigorúan meredt rá. - Te vagy a legjobb istenverte személy, akit ismerek. Okos vagy, ügyes, és nem szarsz le magasról másokat. Saját magadról kell gondoskodnod. Emiatt az életed talán rohadtul idegesítő, de pont ez csinál belőled egy kibaszott szentet, és ha valaki nem látja, milyen király csaj vagy, esetleg képtelen elfogadni mindazt a nehézséget, amit neked is el kell viselned, akkor az a valaki kurvára annyit sem ér, hogy kifényezze a cipődet, nem hogy bármi közöd legyen hozzá.
Tommy annyira ki volt akadva, hogy legszívesebben behúzott volna valakinek, hogy megszabaduljon a feszültségtől. Felforralta a vérét, ha csak rágondolt, hogy a húga amiatt tépelődik, hogy talán nem elég jó valakinek.
Colleen halkan felkuncogott a kávés bögréje pereme felett, majd bólintott. Amikor elkapta a bátyja tekintetét, nem bírta ki, és megkérdezte: - Te hallod is azt, amiket ilyenkor összehordasz, Tommy?
- Naná - vágta rá, próbálva kissé viccesebbre venni a dolgot. - Végül is én vagyok itt az egyetlen, akinek épkézláb gondolatai vannak.
Colleen felállt, majd megkerülve az asztalt a hűtőhöz ment, hogy kivegye onnan a narancslét. - Mégsem vagy képes felfogni - jegyezte meg, miközben kivett a szekrényből néhány tányért, és az asztalra helyezte őket. - Mindezt én is elmondhatom rólad. Egy fikarcnyit sem vagyok jobb nálad, Tommy. Fenébe is, nekem már legalább itt voltál te példaképnek!
Tommy hirtelen azt se tudta, mit válaszoljon erre. Amit a húga mondott, az elvileg mind igaz volt. Ugyanabból a fából faragták őket, és hasonló áldozatot hoztak mindketten minden nap. - Úgy látszik, akkor mind a ketten túl jók vagyunk a világon bárkihez - viccelődött.
Colleen csak a fejét rázta. - Hogy te mekkora marha vagy!
- Ezt már mások is mondták. Már épp azon gondolkodok, hogy rányomtatom magamnak egy pólóra is.
- Higgy nekem - nevetett Colleen -, arra semmi szükség. Rögtön rájön mindenki, amikor kinyitod a szád.
Tommy erre csak bemutatott egyet a húgának, majd visszatért a reggeli készítéséhez. Csak akkor pillantott ismét fel, amikor Colleen feltette neki a kérdést: - Te engedted Bobbynak, hogy saját maga döntse el, mit akar, és mennyi szarságot hajlandó magára venni.
- Nem igazán - vallotta be, és már azon volt, hogy inkább ejtse a témát, de végül csak úgy kiszaladt belőle a folytatás: - Tegnap éjjel megmondtam neki, hogy szeretem őt. - Érezte, ahogy erre a kijelentésre lángba borul az arca.
- Eszméleténél volt?
- Igen. - Fogjuk rá.
Colleen a bátyjához lépett, egyik kezét a vállára helyezte, majd egy csókot nyomott az arcára. - Helyes. - Amikor elhúzódott tőle, még hozzátette: - Úgy tűnik, mégsem vagy egy reménytelen eset.
***Tommy figyelte a játszó ikreket, és azt kívánta, bárcsak itt lenne már a pihenőjük ideje. Zoe belekapaszkodott a dohányzóasztal szélébe, és lábra tornázta magát, majd túlságosan is örülve a sikerének tett néhány totyogó lépést, utána ismét a hátsójára huppant, és úgy döntött, négykézláb teszi meg a bátyjához vezető távot.
Zoe és Max a hét elején tették meg első lépéseiket, egy órányi különbséggel. Max teljesen le volt nyűgözve Zoe produkciójától, így maga is tett egy próbát. Akkor Bobby is ott volt velük, és ha bárki látta volna, milyen büszkén néz az ikrekre, azt gondolhatta volna, hogy ő az édesapjuk. A jelentős eseményt felvette a telefonja kamerájával is. Így az ikrek lettek az egyetlenek a családból, akiknek az életük egyik mérföldköve meg lett örökítve az utókor számára. Hacsak nem számolják Colleen bálos fényképét is, ami szintén Bobbynak volt köszönhető. Vagy Tommy első fényképét, amit azután készítettek róla, hogy tizenkét évesen az üzletben megpróbált tejet, zabpelyhet és kenyeret lopni, hogy feltöltse otthon a kiürült éléskamrát. Az eset után már sokkal elővigyázatosabb volt.
Amikor Zoe kinyújtott karokkal kapaszkodott feléje, Tommy felemelte őt, és az ölébe ültette. - Hogy van a mi hercegnőnk? - kérdezte, mikor az apró kéz az arcát paskolta.
Elkapta az egyik kicsi kezét, és a tenyerébe puszilt. - Készen állsz a szundira? - csiklandozta közben a kislány oldalát, majd egy csókot nyomott a kipirult pofijára. - Mert én igen. Annyira szeretnék egyet szundítani, hogy el sem hiszed, kölyök.
A kislány felnevetett, és Tom vállára hajtotta a fejét. Úgy tűnt, Max is ki akarja venni a részét az összebújásból, mert botladozva megindult a kanapé felé. Pont akkor kopogott valaki az ajtón.
Tommyban bánatosan felsejlett, hogy délutánra Bobbyval beszéltek meg egy randit. Judy viszont nem telefonált, és Bobby felől sem hallott semmit, ezért arra gondolt, hogy talán még nem engedték ki őt a kórházból. Zoe-val a karjában elindult a bejárati ajtó felé. Amikor kinyitotta az ajtót, egy személyt talált ott, akit félig eltakartak az egymásra tornyozott edények és egy sütemény-hordozó. Egy darabig csak némán bámulta a jövevényt, majd végül megszólalt. - Azt hiszem, eltévesztette a házszámot.
Judy oldalra biccentette a fejét, hogy kilásson az edények mögül. - Azt kötve hiszem - vágta rá vidáman.
Legalább hat lehetséges válasz viaskodott egymással az első helyért Tommy nyelve hegyén. Az egyik az volt, hogy nincs szükségük ingyen kajára, egy másik pedig az, hogy most már legalább tudja, kitől örökölte Bobby a jótékonykodási hajlamait. Végül csak vágott egy pofát, és befogta a száját.
- Mit szólnál hozzá, ha letennéd a csöppséget, és segítenél nekem egy kicsit? - vetette fel a nő.
Hallotta a hangján, hogy mosolyog, és egy pillanatra végigfutott az agyán a gondolat, hogy vajon milyen lett volna az élete, ha egy ilyen nőt tudhatott volna az édesanyjának. Óvatosan letette Zoe-t, majd segített megszabadulni Judynak az edények egy részétől.
Miután becsukta maguk mögött az ajtót, mutatta az utat a konyháig. Judy kezében még mindig három hosszú üvegtál pihent, ahogy a Tommyéban szintén, ráadásul nála még egy, igen, torta is volt.
- Bobbyt ma délután engedik ki - magyarázta, miközben követte őt a konyhába.
Még sose örült ennyire annak, hogy azonnal reggeli után tisztára nyalta az egész házat.
- Arra gondoltam, hogy talán szeretnél érte elmenni - jegyezte meg, miközben lepakolták az edényeket a konyhapultra.
- És arra is gondolt, hogy valószínűleg nagyon éhes lesz?
Judy felnevetett. - Nem - mondta, és elindult a hűtő felé, mintha csak otthon lenne. Kinyitotta azt, és miközben kezdte bepakolni az edényeket, a válla felett beszélt Tommyhoz. - Amikor nem tudom, mihez kezdjek magammal, általában főzök. És amikor már főzni se tudok, fogom az ételt, és elmegyek valakihez, aki majd megsajnál, és kénytelen lesz beszélgetni velem egy kicsit.
Tommy próbálta lazán venni a dolgot. Igyekezett meggyőzni magát arról, hogy a nő csak nyugtalan, és ez egy olyan dolog, amiből nem válik rendszeresség. Végül úgy döntött, hogy jobb lesz rögtön az elején lefektetni bizonyos szabályokat. - Nézze, Mrs. McAl-
- Judy - javította ki őt kedvesen.
- Judy. - Tommy a szájába harapott, hogy visszanyerje az önkontrollt, mielőtt még folytatná. - Ez tényleg nagyon kedves Öntől, meg minden, de tényleg mindenünk megvan. Nincs szükségünk semmi-
- Ki beszélt itt arról, hogy szükségetek van valamire? - kérdezte, miközben legyintett a kezével, mintha csak a mozdulattal el tudná hessegetni Tommy szavait. - Senkinek sincs szüksége csoki-tortára, de ha van, miért ne osztoznánk meg rajta másokkal?
Tommy ennek ellenére sem hagyta magát eltántorítani. - Rendben, de… Ez egy kicsit sok, tudja? Mindenünk megvan, és hát…
Amikor Judy feléje fordult, elakadt a szava. A nő homloka ráncba szökött, kezei a csípőjén pihentek. Úgy nézett ki, mint aki készen áll felvenni vele a harcot. - Ne haragudj, Tommy, de te most vitatkozni akarsz velem?
Tommy hirtelen hatéves kölyöknek érezte magát, ami furcsán beleillett a képbe, hiszen a nő elsőosztályos gyerekeket tanított. - Nem, asszonyom.
Judy arcát mosoly ragyogta be, miközben megpaskolta Tom arcát. - Helyes - mondta, majd az ajtó felé fordult, ami a nappaliba vezetett. Tom követte őt. - Bobby említette - legyintett a kezével a válla felett -, hogy bizonyos dolgokban kissé bonyolult nevezőre jutni veled.
Tommynak olyan érzése támadt, mintha egy tornádó szippantotta volna be. Nem csak saját maga felett veszítette el a kontrollt, de az egész ház felett is. Megfogadta, hogy ezért még jól fenékbe billenti Bobbyt, csak hagyja el a kórházat. - Miféle dolgokban?
- Például amikor az ember kedveskedni szeretne neked - mondta, a „kedveskedni” szó csak suttogva hagyta el a száját, mintha valami szitokszó lenne, majd letelepedett Max mellé a nappali padlójára.
Zoe hozzáállása az idegenekhez nagyon hasonlított a Tommyéra, így egyenesen a bátyja lába felé iramodott meg, és kezdett hozzá felkapaszkodni. A legkevésbé sem állt szándékában megismerkedni új emberekkel, akik csak úgy beszambáznak hozzájuk a házba. És ebbe olyan emberek is beletartoztak, aki étellel megpakolva jöttek, ami ráadásul - Tomnak el kellett ismernie - nagyon jó illatokat árasztott.
Mihelyst a karjaiba vette Zoe-t, a kislány a vállába fúrta az arcát. Maxnek bezzeg nem voltak ilyen problémái. A kis köpönyegforgató hagyta magát lefizetni egy szelet tortával, és még csak a szeme se rebbent közben. A kölyök máris azon fáradozott, hogy Judy ölébe másszon, és rátehesse a mancsát a nő nyakláncára.
- Ó, te jó ég, hogy te milyen kis édes vagy! Ugye? - gügyögött Judy Maxhez. Ugyanazt a hangsúlyt használta, amit a világon az összes nő, amikor olyan kisgyerekkel kerülnek szembe, aki imád kacérkodni velük. Felpillantott Tommyra: - Nagyjából egy évesek lehetnek, igaz?
Tommy megpróbálta palástolni növekvő bosszúságát, bólintott. - Igen, a múlt hónapban töltötték be.
Judy újra Maxre irányította a figyelmét. - Tetszik? - kérdezte, amikor a kissrác megrántotta a nyakláncát. - Nézd - mondta, és óvatosan kihúzta azt a csöppség kezéből -, ki lehet nyitni - magyarázta, majd felpattintotta az apró zárat, ami zárva tartotta a medált.
Judy felnevetett, amikor Max arca boldogságban úszott, és felkiáltott: - Babo!
Ez Tommy kíváncsiságát is felkeltette, mert tudta, hogy az ikrek Bobbyt hívják így.
Judy Maxra mosolygott, majd ujjaival lágyan a göndör fürtök közé túrt. - Úgy bizony. Hogy te milyen okos vagy. - Egyik vékony, manikűrözött ujjával a medál egyik oldalára mutatott. - Ez itt Bobby, amikor nagyjából annyi idős volt, mint te most. - Utána a másik oldalra mutatott. - Itt pedig már felnőtt.
Tommy arra figyelt fel, hogy időközben Judy mellé telepedett. Ő is legalább annyira kíváncsi volt Bobby gyerekkori képére, mint Max. - Könyörgöm, mondja azt, hogy meztelenül fekszik egy kiterített medvebőrön! - viccelődött, miközben arra gondolt, hogy Judy pont olyan anyának tűnik, mint aki szereti kínos helyzetbe hozni egyetlen imádott fiát.
- Az otthon van a kandallópárkányon - mondta nevetve a nő, majd Tommy felé fordította a medált, hogy ő is megnézhesse a fotót.
Az egyik képen Bobby az egyenruhájában feszített, valószínűleg az akadémia friss végzőseként, a másikon pedig kisbabaként pózolt - matrózruhában, a szájában egyetlen foggal, nyáltól csillogó arccal.
- Úgy fest, hogy mindig is jól állt neki az egyenruha - sütött el egy újabb viccet. Egy másodperccel később viszont rájött, hogy talán olyasmit mondott, amit nem kellett volna, de Judy csak nevetett.
- Drágám, minden férfin jól áll az egyenruha.
Közben Zoe is úgy döntött, hogy ad Judynak egy esélyt. Valószínűleg arra a következtetésre jutott, hogy bárki, aki magánál hordja Bobby képét, megér egy próbálkozást. Lassan kimászott Tommy öléből, és Judy felé vette az irányt.
- Aranyosabbak, mint a kiscicák - mondta, majd Zoe-ra mosolygott, és megmutatta neki is Bobby képét.
Tommy teljesen egyetértett vele, de azért hozzátette: - Ne hagyja, hogy bolonddá vegyék! Amikor úgy hozza a kedvük, igazi ördögfiókák tudnak lenni. Az első három hónapban képtelen voltam elérni, hogy ugyanabban az időben menjenek aludni. Kis híján belepusztultam.
- Ó, azt el tudom képzelni. - Judy az ölébe kapta Zoe-t, amikor Max úgy döntött, hogy átnyomakodik közte és Tommy között. - Amikor főiskolára jártam, egy-két nyaramat egy bölcsődében töltöttem. - Úgy tűnt, hogy a nő elmerült az emlékeiben, visszaidézve az összes elmúlt évet. - Egy idő után ott kellett hagynom őket, mert attól féltem, hogy egy életre elmegy a kedvem attól, hogy saját gyerekeim legyenek.
Tommy nevetve értett egyet vele. - Azt elhiszem - mondta,majd lehajolt, hogy megcsókolja Max feje búbját. Sóhajtva szívta be az apró fürtökből áradó illatot.
- Szeretnél még? Úgy értem, saját gyereket? - kérdezte Judy.
Tommyt lenyűgözte, milyen simán át tud váltani céltalan csevegésről a leendő vő vallatására.
- A hét talán nem elég? - kérdezett vissza, és arra gondolt, hogy minél előbb szeretne eltűnni a szobából. Az órára pillantott, és azon agyalt, hogy Bobbyt vajon mikor fogják már kiengedni a kórházból. Ideje, hogy egy kicsit neki is szívja valaki a vérét. - Mert nekem nagyon is elég - tette hozzá végül sóhajtva, és hátradőlt, a kanapé lábának támasztva a hátát. - Ha sikerül elérnem, hogy mind kijárják az iskolát, találjanak maguknak munkát, és saját családot alapítsanak, már boldogan halhatok meg. Nincs szükségem még egyre, hogy mindent elölről kezdjek.
- Pedig ezzel a kettővel az elejétől neked kellett foglalkoznod, ugye? - Judy hangjában ott bujkált a kíváncsiság.
- Pontosan. - Tommynak sejtelme sem volt, hová tart ez a beszélgetés, de ha már egyszer elkezdte, nem akarta félbehagyni. - A többiekkel azóta foglalkoztam, hogy az édesanyánk meghalt. Bár, azt hiszem, már jóval előtte is. Maxel és Zoe-val a születésük napjától kezdve. Cheryl nem igazán… - elhallgatott, mert nem igazán akart belemenni abba, hogy Cheryl mit tud vagy mit nem.
Judy ajkára mosoly szökött. - Azt hiszem, valóban elég ez a hét. - Tom azt hitte, ezzel le is zárták a témát, de a nő még hozzátette: - Sokkal jobb apa vagy, mint a nálad akár tíz évvel idősebb férfiak bármelyike.
Tommy száját egy hitetlenkedő nevetés hagyta el. - Kérdezze meg tőlük úgy tizenöt év múlva, hogy milyen pocsék munkát végeztem.
Zoe Judy vállára hajtotta a fejét. - Szerintem nem lesz arra szükség, hogy bárki bármit kérdezzen tőlük - mondta, és lágyan ringatni kezdte Zoe-t a karjaiban.
Max közben Tommyhoz bújt, és ásított egyet. Ez volt a jel.
- Úgy látom, eljött a szundi ideje - jegyezte meg a nő felé fordulva, majd lábra tornázta magát.
- Azt hiszem, igazad van - értett egyet Judy, akinek kicsit nehezebb volt feltápászkodnia a kislánnyal a karjaiban, de végül csak sikerült neki. - Itt várok, amíg lefekteted őket.
Tommy elnyomta a késztetést, hogy megforgassa a szemeit, miközben lassan elindult fel az emeletre a két kölyökkel a karjában.
***Tommy nem siette el a két csöppség lefektetését. Sőt, abban reménykedett, hogy Judy megunja a várakozást, és odébbáll. De aztán rájött, hogy sokkal valószínűbb az, hogy nekilát kitakarítani a konyhát, vagy betesz a mosógépbe egy adag szennyest. Bobby is ezt tenné, ha tudná, hogy ép bőrrel megúszhatja. Judy pedig eleve nem tűnt olyannak, mint aki a szívére venné, ha Tommy morgolódva rohangálna a házban azzal, hogy hagyja már végre abba.
Végül amikor visszaért a nappaliba, a nő a kanapén ült, és a telefonján babrált valamit. - Bobby pont egy perce küldött üzenetet - mondta. - Nagyjából egy óra múlva kész lesz elhagyni a kórházat. Épp az orvosra vár, hogy aláírhassa a papírokat.
- Hála az égnek! - mondta, beletúrva a hajába, miközben lázasan gondolkodott azon, hogyan mondja ki azt, amit gondol, anélkül, hogy megsértené az asszonyt. - Gondolom, akkor hamarosan indulnia kell.
- Miért nem mész el érte te? - vetette fel az ötleted Judy.
Tommy rájött, hogy nem ártana neki egy gyorstalpaló kurzus arról, hogyan bánjon azokkal az emberekkel, akik a kedvességükkel próbálják őt megölni.
- Nem tudok - mondta, miközben letelepedett a kanapé karfájára. - Ma Colleennál van a kocsi, ráadásul a kicsiket sem akarok felébreszteni.
- Badarság - mosolyodott el Judy. - Én majd itt maradok, és vigyázom a kis angyalkákra. Gondolom, úgyis végig aludni fognak, amíg te távol leszel. Menj el Bobbyért, vidd őt haza, segíts neki lepihenni, utána pedig gyere vissza! Mindezt az én kocsimmal. - Ezt úgy közölte, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb megoldás a problémára, ami csak létezik. Mintha az ember csak úgy rábízna egy idegenre két kisgyereket, miközben ő intézi a dolgát. Egy pillanattal később Tommynak csak úgy beugrott, hogy a valóságban igenis tesznek ilyet az emberek. Lélekben figyelmeztette magát, hogy végül is ez a nő a szerelmének az édesanyja, aki iskolai tanár, és aki bölcsődében is dolgozott, ráadásul sokkal jobb képesítése van felügyelni Maxre és Zoe-ra, mint neki. Most úgy szeretett volna belerúgni valamibe.
- Oké, rendben - morogta végül, bár nagy volt a kísértés arra, hogy az öklét rázva toloncolja ki az asszonyt az ajtón. És nem állt messze a megvalósítástól. De Judy csak nevetett a reakcióján, és a kezébe nyomta az autó kulcsait.
- A ház előtt parkoló autó az.
Hát persze hogy az! Tommy felkapta az asztalkáról a pénztárcáját, majd az ajtóból még visszaszólt: - Nem leszek sokáig.
- Nem kell sietned, drágám! Mielőtt visszajössz, bizonyosodj meg róla, hogy Bobby kényelmesen elhelyezkedett otthon!
Tommy kiiszkolt az ajtón, és magában motyogott. - Csak nehogy lefejeld kifelé menet az ajtót.
***- Az anyád őrült - jelentett ki Tommy, mihelyst észrevette Bobbyt. Nagyjából öt percig tartott neki, mire rájött, hogy indítsa be kocsit, és az egész út a kórházig legalább kétszer tovább tartott, mint általában. Ráadásul egész úton attól rettegett, hogy összetöri az autót.
Bobby ijedten rándult össze, amikor Tommy beviharzott hozzá a szobába. - Mit művelt?
- Csak úgy felbukkant a házunknál! Ráadásul annyi kaját hozott magával, hogy egy seregnek is bőven elég lenne. Utána meg jó hogy nem kilökdösött az ajtón, hogy jöjjek el érted. Maxet és Zoe-t pedig túszként tartja a házban.
Tommynak teljesen világos volt, hogy Bobbynak minden erejére szüksége volt ahhoz, nehogy elnevesse magát.
- A büdös ribanc - mondta Bobby szarkasztikusan. - Pofátlan asszonynép! Volt mersze tortát vinni a házatokba! Torta is volt nála, ugye? - Amikor Tommy bólintott, Bobby folytatta. - Micsoda egy elvetemült ördögfajzat lehet, ha csak úgy sikerült besiklania a házatokba, kijátszva a beélesített radarodat! Biztos Grimm meséiből bukkant elő. Vigyázz, mert lehet, hogy legközelebb a srácokat főzi meg!
Bobby immár nem bírta tovább visszatartani a nevetést. S bár úgy fogta a bal karját, mintha csillagokat látna a fájdalomtól, tovább hahotázott.
- Jól van, na! Fogd már be, te idióta! - morogta, majd lehuppant a székre Bobby kórházi ágya mellett. A zsaruhoz hajolt, hogy megcsókolja, figyelmen kívül hagyva, hogy a férfi még mindig röhögött.
Amikor Bobby végre levegőhöz jutott a röhögés után, megkérdezte: - Esetleg próbáltad elhárítani őt egy sima „nem”-mel?
- Találkoztál már te ezzel a nővel?
Bobby egy kicsit elgondolkodott a kérdésen, mintha talán egyet akarna érteni, de végül ennyit mondott csak: - Tom, ő sose viselkedik teljesen ésszerűtlenül.
- Mi? Most szórakozol velem? Teljesen olyan, mint te! A különbség csak annyi, hogy sokkal nehezebb vitába szállni valakivel, aki ilyen kedves, törékeny, idős és ráadásul nő. Arról már nem is beszélve, hogy milyen megszállottan határozott. Olyan, mintha valaki egy személlyé gyúrta volna Pollyannát, Mary Sunshinet és Mussolinit.
- Kifelejtetted Teréz Anyát!
- Igen, meg őt is. Hála az égnek, hogy nem szenvedünk leprában!
Bobby erre ismét felnevetett, majd Tom keze után nyúlt. - Tudod, szükségét érzi, hogy mindenkiről gondoskodjon. Hagynod kéne neki, mert nagyon jó benne.
Tom közelebb hajolt hozzá, ajkán irigykedő mosoly játszott. - Most már legalább tudom, hogy kitől örökölted mindezt.
Mielőtt még Tommy újra megcsókolhatta volna a zsarut, az ajtón kopogtattak. Gyorsan elhúzódott, mire az ajtón belépett az egyik nővérke, kezében papírokkal. - Úgy tűnik, ma már végre hazamehet, McAlister őrmester.
- Kérem, mondja azt, hogy ezek már az elbocsátási papírjaim! - kérdezte reménykedve Bobby, és feljebb tornázta magát ültében.
A nővér mosolygott, majd megjátszott duzzogással pillantott rá: - Talán már ennyire unja a társaságunkat?
Bobby megpróbált visszamosolyogni a nőre, de még Tommynak is nyilvánvaló volt, hogy sok energiájába tellett. - Igazán kedvesek voltak, de a katéterre és a huzatos kórházi öltözetre hamar rá lehet unni. Úgyhogy már nagyon várom, hogy hazamenjek.
A nővér közben már az infúzió tűjét húzta ki a karjából, majd az apró sebet egy sebtapasszal zárta le. - Azt hiszem, emiatt nem tudom hibáztatni - tette hozzá mosolyogva.
Ez teljesen úgy hangzott, mint egy jól betanult párbeszéd, és Tommy rájött, hogy a nővérke valószínűleg napi szinten több pácienssel is folytat ilyen élcelődést.
Óvatosan lenyírta a Bobby karján lévő kórházi karkötőt, és a behozott papírokhoz csatolta. - Ezt itt hagyom a papírokkal együtt, tegye el, és ha netán valami miatt még szüksége lenne kezelésre, ezt is hozza magával.
Bobby bólintott, bár Tommy tisztában volt vele, hogy bármiért vissza kéne még ide a zsarunak jönnie, valószínűleg begurulna, és ő maga kezdene lövöldözni valahol.
- Tessék, itt egy kis segédlet ahhoz, hogyan gondozza otthon a sebet, mik lehetnek a fertőzés jelei, és ilyesmi. Három nap múlva pedig meg kéne látogatnia a házi orvosát is. - A nő rámutatott az egyik papírlapra. Bobby ismét bólintott. - És… - a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy kisebb barna papírzacskót, amit átnyújtott a zsarunak - …ezek itt a gyógyszerei. Egy doboz, aminek elégnek kell lennie, mert az első hét után már bőven elég lesz az Ibuprofen is.
- Rendben - motyogta Bobby, majd megpróbált felkelni. A nővér közben aláíratta vele az összes papírt, majd távozni készült. - Ennyi volt? Most már távozhatok?
- Igen. Öltözzön fel, én pedig pár perc múlva visszajövök egy tolószékkel, hogy lekísérhessem egészen a parkolóig - tette hozzá vidáman a nővér.
- De hisz a karom sérült meg. Szerintem gond nélkül le tudok menni a parkolóba.
A nővér egy laza mozdulattal hátralibbentette a szőke haját a válláról, és felnevetett. - Kórházi szabályzat. Mi van, ha a parkolóba menet megbotlik, elesik, beveri a fejét, és még egy napot itt kell töltenie?
- A tolószék valóban remek ötlet - értett egyet, és már azon volt, hogy ledobja magáról a takarót, de inkább megvárta, amíg a nővér kimegy.
Tommy hátradőlt a székben, és várakozott. Már ő is legszívesebben elhagyta volna a kórházat. Eddig sem igazán rajongott a létesítményért, de a múlt éjszaka után egyáltalán nem bánná, ha soha többé egyetlen kórházba se kéne betennie a lábát. - Szerintem csak csalódott volt, amiért nem volt alkalma szivacsfürdőt adni neked.
Bobby felnevetett, majd kimászott az ágyból, és a válla felett Tomra pillantott. - Enrique, egy kimondottan szemrevaló szanitéc, már korán reggel megelőzte őt.
Tommy egyik kezével eltakarta az arcát, ahogy felvillant előtte az izgató kép. - Most nem tudom eldönteni, hogy féltékeny legyek-e, vagy abban reménykedjek, hogy készült a dologról videófelvétel.
- Egyikre sincs szükség, hidd el! - jegyezte meg Bobby, miközben épp belebújt az otthonról küldött farmerjába. - Ez volt életem egyik leglankasztóbb tapasztalata. Még ha egyedülálló is lennék, nem hiszem, hogy egy olyan helyzetben képes lennék felizgulni.
Tommy csendben figyelte a zsarut, ahogy az öltözködött. Kimondottan örült annak, hogy ül, ráadásul ilyesmiről beszélni Bobbyval, vagy csak úgy akármiről beszélni vele, azt eredményezi, hogy képtelen tisztán gondolkodni. Amikor egy ideig Tommy nem reagált, Bobby hátrapillantott a válla felett.
- Halihó! Itt vagy még?
Tommy felállt, és Bobbyhoz sétált. - Sehol máshol most nem lennék szívesebben - mondta, és furcsa mód a száját elhagyó őszinteségtől a szeme se rebbent.
Bobby épp csak magára húzta a farmerját, a felsője ott lógott a szorosan összezárt markában, és olyan döbbenettel nézett Tommyra a férfi szavait hallva, hogy az már szinte vicces volt. Tommy a zsaru köré fonta karjait, és szorosan magához ölelte őt. Az illat, amit érzett, nem tetszik neki - egyszerűen nem stimmelt. Fertőtlenítő szappan, idegen ember és a gyógyulófélben lévő sebből szivárgó vér szaga keveredett körülötte. Ennek ellenére is mélyen beszívta az illatát. - Annyira örülök, hogy jól vagy.
Az előző napi rémület és az alváshiány között ingázva Tommy úgy érezte, hogy lassan kezd szétesni.
- Nem megyek sehova, Tom - suttogta a fülébe Bobby, aki végre lerázta magáról az előbbi döbbenetet, és viszonozta az ölelést. - A legtöbb zsaru a körzetünkben egész életében nem lát annyi akciót, amiben nekem volt részem az elmúlt éjszaka során. Kizártnak tartom, hogy kétszer is megtörténjen velem ugyanaz. Oké?
Tommy a zsaru nyakába temette az arcát. Egy darabig nem szólt egy szót sem, de végül bólintott. Utálta, hogy ennyire törődik egy másik személlyel. Utálta, hogy Bobby életét minden egyes nap idegenek kezébe kell adnia. Utálta, hogy képtelen változtatni azon, amit érez. - Oké - válasza csak egy rekedtes sóhajnak hangzott.
Bobby még épp mondani akart neki valamit, de akkor ismét kopogtattak az ajtón, majd a nővér lépett be a tolószéket tolva. - Kopp, kopp! A hintaja előállt, uram! - A nő hirtelen megállt, amikor észrevette az egymást ölelő két férfit. - Szükségük van még néhány percre?
Bár az arca közömbös maradt, de Tommynak olyan érzése volt, hogy megütközött azon, aminek a szemtanúja lett. Kapja be, ha nem tetszik neki!
- Nem, minden rendben - mondta neki, miközben Bobby egyetlen ép karjával megpróbálta magára húzni a pólóját.
A nővér beljebb tolta a tolószéket, majd úgy fordította azt, hogy az ajtó felé nézzen. - Minden személyes tulajdonát összeszedte?
Tommy gyorsan összeszedett még mindent, amiről tudta, hogy a Bobbyé, és egy nagy műanyag táskába pakolta őket, amit a kórháztól kaptak. - Minden itt van - mondta, és körülnézett, majd Bobbyra pillantott. - Hol van az egyenruhád?
- A felsőt úgy kellett levágniuk rólam, a nadrág meg… Majd kapok újat. A jelvényemet az egyik kollégám odaadta anyámnak, hogy vigye haza.
- Rendben. - Tommy tisztában volt vele, hogy Bobby még nem teljesen önmaga, de ez várható volt. Nem sokan élnek át ehhez foghatót, akik pedig igen, azoknak minden joguk megvan arra, hogy kissé szétszórtak legyenek. - Úgy tűnik, akkor minden adott ahhoz, hogy hazamenj.
Bobby helyet foglalt a tolószékben. Sokkal fáradtabbnak tűnt, mint ahogy Tommy valaha is láthatta őt. De végül is jogosan volt az.
Egy darabig eltartott, amíg oda tudta manőverezni az autót, ahol Bobby és a nővér vártak, de végül sikerült közel állnia a járdaszegélyhez, és még az ajtót kinyitotta a zsarunak.
- Anya nagyon kedvelhet - jegyezte meg Bobby a tolószékből felállva. - Még nekem sem hagyja, hogy vezessem a kocsiját.
Tommy becsukta az anyósülés melletti ajtót, majd elfoglalta a helyét a kormány mögött. - Felőlem megtarthatja. Személy szerint úgy érzem magam benne, mintha egy űrhajót próbálnék vezetni.
Bobby becsukta a szemét, és a bőrülés fejtámlájának döntötte a fejét. Az ajkai mégis mosolyra görbültek. Óvatosan kinyújtotta a karját, a kezét Tommy combjára fektette, és ott tartotta, miközben ő vezetett.