Már csak ez hiányzott! - 13. fejezet
13. fejezet
- Tommy?
Gene hangját hallotta, de távolinak és elmosódottnak tűnt. Emlékezett rá, hogy hol van - egy széken henyél a csehóban. Egész nap ott ült, és piált - az eddig nem létező számlájához íratva az összeget, amit majd később fog leperkálni. Ezelőtt még soha igazán nem volt részeg. Bár kezdte megérteni, miben rejlik a dolog varázsa.
- Tommy - szólította őt meg újfent Gene. Tom végre kinyitotta a szemeit, és a főnökére pillantott. - Bart mondta, hogy már nyitás óta itt vagy.
A férfi szavaiban nem volt egy szemernyi ítélkezés sem. Még a zavaros tekintetével is ki tudta venni a férfi arcán tükröződő aggodalmat.
- Hány óra van? - kérdezte. Szavai nehezen érthető motyogásként hatottak csupán, ahogy kinyújtotta a kezét, hogy elérje az üvegkorsót. Kiitta az utolsó söre maradékát, ami azóta ott várt rá, amióta kiütötte magát.
Gene a bárpult mögött állt, és épp egy másik sörös korsót törölgetett. - Két óra múlt - mondta, és a korsót a polcra helyezte.
Tommy körülnézett. Az összes szék már fel volt téve a már letörölt asztalokra, a padló fel volt törölve. Nyilvánvalóan már zárás után voltak.
- Shawna beugrott helyetted. Gondolom, illő lenne rendesen megköszönnöd neki.
Tommy két kezével megdörzsölte az arcát, mintha úgy le tudná onnan kaparni a szégyent és azt a szívfájdalmat, amit érzett. Felállt, de még mindig enyhén dülöngélt, így megkapaszkodott a bárpult szélében.
- Basszus - motyogta, miközben tök hülyének érezte magát. - Teljesen kiment a fejemből, hogy ma dolgoznom kellett volna.
- Emiatt ne aggódj! - Gene levette a kötényét, majd letette azt a bárpult mögé. - Elintéztem, hogy egész héten helyettesítsenek. Egészen addig, amíg el nem rendeződnek a dolgaid.
A férfi hirtelen elhallgatott, és Tommynak úgy tűnt, mintha kérdezni akart volna valamit, de nem akart túl kíváncsinak tűnni. Végül mégis csak a kíváncsiság győzedelmeskedett.
- Hallottam, hogy a kár elég nagy - kezdte óvatosan, majd megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta volna. - Fogadd részvétem Cheryl miatt. Bár tudom, hogy nem volt épp egy… - Vajon hogy lehetne befejezni ezt a mondatot? - Van hely, ahol meghúzhatod magad?
Tommy nem akart erre gondolni. Ahogy arra sem, hogy hova mehetne ezután, vagy hogy miként is került oda, ahol most van. Nem akart gondolni egy drogfüggő kurva temetésére, se egy tönkrement házra, sem arra, hogy honnan fogja előkotorni az apját. Az se volt kecsegtető gondolat, hogy talán Calra is holtan talál rá valami szeméttelepen. Nem akart gondolni arra, hogy a testvérei nevelőszülőkhöz kerülnek, belehajítva a pokolba, majd vissza az átmeneti otthonokba. Nem akart gondolni arra, hogy Mike valószínűleg egy csoportos otthonban fog kikötni, se arra, hogy a többiek talán valami perverz kezébe kerülnek.
És főleg nem akart gondolni Bobbyra meg arra a hosszú listára, mi minden miatt kell majd a bocsánatáért esedeznie. Kezdett kijózanodni, és az egyetlen dolog, amire most gondolni tudott, az volt, hogy kéne egy újabb üveg ital a kezébe, hogy újra kiüthesse magát. Most ez volt az egyetlen dolog, amit az irányítása alatt tudott tartani, és - az italnál és az ital által felkínált űrnél is - ez most sokkalta többet ért. Szüksége volt valamire, amit irányíthat, valamire, ami az akaratától függ, valamire, ami ellen nem szükséges harcolnia.
Keményen kellett törnie a fejét, mielőtt válaszolt volna, mert kezdte elveszíteni a beszélgetés fonalát. - Nincs - bökte ki végül egy hatalmas sóhaj közepette. - Talán meg tudnám húzni magam Farah vagy Kelly lakásán, de… - Végre eszébe jutott, milyen késő van, hogy egy egész napot itt vesztegetett el, hogy valószínűleg most nagyon pocsékul fest, és hogy valószínűleg a szaga is legalább olyan pocsék, mint a kinézete. - Használhatnám esetleg a kanapét az irodában?
Tommy gyűlölte, hogy idáig fajultak a dolgok. Végül csak eljutott odáig, hogy könyörögnie kelljen valakinek egy nyüves kanapéért, amire ledőlhet, hogy kitisztítsa a fejét.
Úgy tűnt, Gene már eleve sejtette, mit fog mondani, de ennek ellenére nem válaszolt neki rögtön. Felkapta a kulcsait, lekapcsolta a pult mögötti fényeket, majd a kabátjáért nyúlt. - Vendégem van a városon kívülről, szóval a vendégszobám most foglalt, de van egy helyes kis kanapém, ami nem nyírja ki úgy ki a hátadat, mint az irodai kanapé tenné. Mit szólnál hozzá, ha most hazajönnél velem, és ott is maradnál, amíg el nem rendezel mindent, amit kell?
Mit is mondhatott volna? Eljutott életének arra a pontjára, amikor nem volt más választása, mint elfogadni bármilyen segítséget, amit csak felkínáltak neki. Ha nem zsibbasztotta volna őt el a pia és a bánat, talán egy újabb fájó seb keletkezett volna a belsejében, de most csak sóhajtva halkan felnevetett. - Köszi, Gene! Jövök neked eggyel.
Gene csak legyintett erre egyet, és a fejét ingatta, miközben Tommyval együtt kiléptek a csehóból. - Te is megtennéd ugyanezt értem, nem igaz, kölyök?
Ez legalább igaz volt. Ha Gene valaha bajba kerülne, Tommy minden tőle telhetőt megtenne, hogy segítsen neki valahogy. Ebben a megvilágításban már az egész nem is tűnt annyira jótékonykodásnak.
***Gene lakásában égett a villany, amikor leparkoltak a lakóház előtt. A lépcsőn felfelé menet Gene hátraszólt a válla felett. - Van egy melegítőm, ami talán nem esik le rólad, ha netán szeretnél lezuhanyozni és átöltözni.
Tommy nem tudta, mit mondhatna erre, így inkább csendben maradt. Gene persze folytatta, miközben kinyitotta a bejárati ajtót. - Ben miatt ne izgulj. Félelmetesebben néz ki, mint amilyen valójában.
Tom épp meg akarta kérdezni, hogy ezt hogyan értette, de azonnal leesett neki, amint beléptek a lakásba. A férfi a nappali kanapéján terpeszkedett. Hatalmas volt. Nem kövér, hanem csupa izom. A bőrzekéje alól kikandikáló bőr teljes felülete tetoválásokkal volt tele. És Tommy fogadni mert volna, hogy a fickó jóval magasabb 180 centinél. Tommy sosem tartotta magát nyeszlettnek, de a fickó mellett úgy érezte magát, mint valami taknyos kölyök.
Ben a távirányító után nyúlt, és kikapcsolta a TV-t, mielőtt Gene-hez fordult volna. - Meg is jöttél?
A hangja bársonyos volt, mély és mégis lágy. Tom kis híján felnevetett, mert magában már elkönyvelte a pasit egy óriási, tetovált medvének.
- Aha, hoztam egy kis kaját - mondta, miközben nevetve lerúgta magáról a cipőit, és bezárta Tommy mögött az ajtót.
Együtt sétáltak be a nappaliba, majd Gene az asztalra tette a szendvicsekkel teli táskát.
- Meg egy szerencsétlen hontalan srácot is? - kérdezte Ben, majd felállt a kanapéról, nyújtózkodott egyet, közben játékos mosollyal az ajkain figyelte Tommyt.
Ha bárki más lett volna az, Tommy ezért a beszólásért már a torkának ugrott volna. De mivel Ben közel húsz centivel magasabb volt és legalább ötven kilóval többet nyomott nála, a megjegyzést egy vállrándítással és egy kis nevetéssel nyugtázta, a válasz jogát pedig meghagyta Gene-nek.
Gene oldalt lépett, hogy bemutathassa őket egymásnak. - Fogd be, te seggfej! Ő itt Tommy. Egy ideig itt fog lakni velem.
Ben barna szemei elkerekedtek, és az arcán a bánat árnya suhant át. - Francba! Bocsi, haver! - mondta a fejét ingatva, és kezét nyújtotta Tommy felé. - Gene említette, hogy mi történt. Átkozottul pocsék ügy - fűzte hozzá, miközben kezet ráztak Tommal.
Tom megint csak nem tudta, mit mondjon, így válaszként csak bólintott. Gene közben eltűnt a konyhában, majd három üvegnyi sörrel jött vissza. Az egyiket Tommynak adta, de azért megjegyezte: - Most azt mondanám, hogy neked leginkább vízre van szükséged, de gondolom, akkor elküldenél a francba. - Ben felnevetett, és jól hátba veregette Tomot. A keze olyan volt, mintha csak egy jókora húslap ütögette volna Tommy vállát. - Magamfajta srác ez.
Tom kis híján előre bukott a barátinak szánt gesztustól. Ben felé emelte a sörét egy afféle köszöntés gyanánt, majd nagyot húzott a nedűből.
Gene helyet foglalt az egyik klubszékben, és elkezdte kiosztani a hozott kaját. Tommy a kanapéra ült le, Ben pedig melléje telepedett.
- Ma hogy ment? - kérdezte Gene Bent, mielőtt a szendvicsének szentelte volna magát.
- Jól - dörmögte Ben teli szájjal, mivel ő már menetközben beleharapott a saját porciójába. - Nagyjából húsz kuncsafttal végeztem, szereztem néhány fontos ismeretséget, és enyém lett a legjobb dizájn díja.
- Nem rossz eredmény egy nap alatt - vigyorgott Gene a barátjára. És valószínűleg feltűnt neki a Tom arcán felvillanó kérdés, így még hozzátette: - Ben egy művész. A városba egy tetováló verseny miatt jött.
Tommy ennek ellenére csupán egy csendes mosollyal gyarapította a beszélgetést. Majd Ben vette át a szót: - Nem a legnagyobb verseny, de akadt benne néhány kemény összecsapás, mert jó néhány igazán jó művész is jelen volt. Gray X standja pont az enyém mellett volt, és mondhatom, hogy az ő munkáik az egyik legjobbak a szakmában.
- Velük is meg kellett mérkőznöd? - kérdezte Gene.
- Két művészük is az én kategóriámban volt, és totál megdöbbentem, amikor én győztem.
Ben szinte ragyogott, nyilvánvalóan örült a győzelmének, persze nem önelégült módon. Legalábbis Tomnak úgy tűnt.
- Fogadni mernék, hogy a pasid is büszke lesz rád - fűzte hozzá Gene, mielőtt beleharapott volna a szendvicsébe. Ben egy gyors pillantást vetett Tommyra, majd vissza Gene-re, de az utóbbi csak nevetett. - Közületek való.
Úgy tűnt, Ben megnyugodott, de Tommy csak értetlenül meredt a főnökére. Gene nevetve nézett Tommyra. - Meleg - magyarázta.
Tommy kis híján kiköpte a sörét. - Honnan tu-
- Van szemem, nem? - mondta nevetve Gene. - Azt hitted, nem vettem észre, ahogy a műszakod után mindig kisunnyogtál a hátsó sikátorba?
Tom erre mondani akart valamit. Fogalma sem volt róla, mit, de valamit biztosan. Helyette viszont Gene folytatta. - Azt hitted, hogy azt se vettem észre, mikor hagytál fel ezzel? Pontosan akkor, amikor egy bizonyos Bobby nevezetű őrmester velünk kezdte tölteni a vacsora szüneteit azokon az estéken, amikor neked volt műszakod.
Tommy étvágya abban a pillanatban elillant, ahogy meghallotta Bobby nevét. Visszasüppedt a kanapéba, és belekortyolt a sörébe. - Amit Bobby a szabadidejében tesz, az az ő dolga. Nekem ahhoz semmi közöm.
- Vajon azért telefonált kilencszer is ma éjszaka téged keresve? - vetette oda Gene, összeszűkült szemekkel méregetve Tommyt.
Tomnak egy tucatnyi lehetséges válasz röppent át a fején, de végül csak ennyit mondott: - Mit mondtál neki?
Gene felhorkant. - Azt mondtam neki, hogy nem vagy jelen. Ami persze nem állt nagyon messze az igazságtól. És úgy gondoltam, az egyiketeknek se használt volna, ha olyan elázott állapotban kellett volna látnia téged.
Tommyn valami megkönnyebbülésféle suhant át, és halkan felsóhajtott. Nem kéne, hogy számítson, de Tom akkor sem szerette volna, hogy ha Bobby olyan véleménnyel lenne róla, mint az apjáról. - Köszönöm, Gene.
Gene, felállt, és összeszedte a vacsora után maradt szemetet. Majd megveregette Tommy térdét, mielőtt az üres sörös üveg után nyúlt volna. - Ne köszönd, kölyök. Inkább kapd össze magad, és ne hagyd, hogy kicsússzon a kezeid közül mind az a jó dolog, ami végre megadatott.
Tommynak megfordult a fejében, hogy vitába száll a férfival, vagy legalábbis rákérdez, hogy vajon mi jó maradt még meg neki abból, de aztán jobbnak látta, ha dobja a témát. Igazság szerint Tommy maga is elismerte, hogy ez egy igencsak jó tanács volt.
- Bedobok neked néhány törölközőt a fürdőbe - mondta neki Gene, amikor a konyhából visszafelé átment a nappalin. - Aztán megyek, elteszem magam holnapra.
Lefelé menet a hallba lekapcsolt néhány lámpát.
Ben, úgy tűnt, jól érzi magát ott, ahol van. Hosszú lábai ki voltak nyújtva, térdei széttárva, összefűzött ujjaival pedig hátulról támasztotta a fejét, kényelmesen hátradőlve a kanapén, aminek kis híján a felét ő maga foglalta el.
- Mióta vagytok együtt a pasiddal? - Tommy nem igazán szerette a céltalan csevegést, de most nyugtalannak érezte magát, és kellett valami, ami egy időre eltereli a figyelmét a saját gondjairól.
- Három évig voltunk együtt. - Ben felült, majd a söréért nyúlt. Tommy felé fordult. - Pár nappal ezelőtt szakítottunk. Gene-nek még nem mondtam el.
Ez még mindig jobb volt, mint a saját életén rágódni, így újra kérdezett. - Mi történt?
Ben megrántotta az egyik izmos vállát. - Gavin túl fiatal volt hozzám.
Ha Tommynak saccolnia kellett volna a férfi korát illetően, valószínűleg azt mondta volna, hogy a harmincas évei vége felé járhat, de esze ágában sem volt rákérdezni. - Mennyire fiatal?
Ben csak felnevetett a kérdésre, fénylő mosolyához egy sóhaj társult. - Túlságosan is fiatal. Tizenhét éves volt, amikor találkoztunk, alig tizennyolc, amikor összejöttünk. Teljes káosz volt az egész. De végül összekapta magát, és most már egyetemen tanul, ráadásul… Ideje, hogy továbblépjen.
Talán még mindig kissé részeg volt, de Tommyban felébredt a kíváncsiság. - Miért kellett szakítanotok, ha már végre minden sínen volt?
- Nem az volt a gond. De ő még akkor is csak huszonegy éves, érted? Én imádtam olyan fiatalnak és őrültnek lenni. Minden éjjel a klubokat jártam, és megdugtam még a legyet is röptében. - Ben a sörös üveget bámulta, és a címkét kaparászta. Utána halkan hozzátette: - Gavinnek én vagyok az egyetlen, akivel valaha együtt volt, és ez valahogy nem tűnik helyesnek. Lényegében még csak egy kölyök, aki ahelyett, hogy eljárna bulizni, inkább otthon marad, tanul és vacsorát főz. - Hátradöntötte a fejét a kanapé háttámlájának, és felsóhajtott. - Nem kéne úgy éreznie magát, mint egy háziasszony az ötvenes évekből.
Tommyt aztán nem zavarta sem az egyik, sem a másik. Felőle lefeküdhetett bárki csak eggyel vagy akár százeggyel is, azt viszont értette, hogy ez miért zavarja Bent. - Akkor miért nem maradtok nyitott kapcsolatban? Hagyd, hadd szórakozzon kedvére, és meglátnád, hogy visszajön-e hozzád.
Ben beletúrt bozontos hajába. - Erre már én is gondoltam. De magam se tudom, képes lennék-e kezelni a helyzetet. Talán egy „ne-kérdezz-ne-beszélj” megállapodás működhetne. Amikor egyszer felhoztam a dolgot, azt hitte, hogy én szeretnék többet szórakozni másokkal is. - A hangja szinte elhalt, és meg kellett köszörülnie a torkát. - Azt hiszem, akkor nagyon megsértődött. Nagyon összevesztünk, és én csak annyit mondtam neki, hogy pakolja össze a cuccait, és mire tűnjön el, mire hazamegyek.
Tommy a kanapé szélére fészkelte magát. Tudta, hogy amit most mondani fog, azért kaphat egy jókora seggberúgást, és azt meg is fogja érdemelni. - Oké, azt hiszem, ideje lezuhanyoznom, majd aludnom egyet, hogy legyen elég energiám szembenézni a katasztrófával, amivé az életem vált. De előtte még szeretném tudni… Megkérdezted tőle valaha is, hogy szeretne-e eljárni szórakozni, és minden éjjel idegen farkakat leszopni?
Várta a becsapódást, de nem történt semmi. Ben döbbentnek tűnt a kérdés hallatán. - Belegondoltál valaha, hogy talán ő akar egy ötvenes évekbeli háziasszony lenni? Beismerem, hogy szart se tudok rólad, de nekem valahogy nagyon úgy tűnik, hogy az egyetlen, akinek gondja van a kapcsolatotokban, az te vagy.
Ben felült, és a térdeire támasztotta a könyökeit. - Basszus!
Amikor Tommy felállt, megveregette a férfi széles vállát. - Bocsi, haver, de jó tudni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki lábon lövi saját magát időről-időre. - Ben erre felnevetett, Tommy pedig folytatta: - Tegyél meg magadnak egy szívességet, és hívd fel Gavint. És gyakorold egy kicsit a talpnyalást, mielőtt újra találkozol vele.
Ben mosolyogva pillantott fel. - Azt hiszem, megfogadom tőled ezt a jó tanácsot. Amúgy nekem úgy tűnik, hogy rád is vár némi könyörgés, amikor majd felhívod azt a Bobby fiút.
- Talán gyakorolhatnánk együtt a jópofizást, mielőtt a szemük elé kerülünk.
***Gene fürdőszobai szekrényén Tommy talált néhány friss törülközőt, egy adag váltásruhát, és egy doboznyi aszpirint. Tom már kölyök kora óra ismerte a férfit. Ahányszor annak idején az apja kiütötte magát a csehóban, Tommy feladata volt, még kilencévesen is, hogy elmenjen az apjáért, és hazavigye őt. Évekkel később, amikor Tommy szinte eszét vesztve próbálta visszaszerezni a srácokat a nevelőszülőktől, Gene volt az, aki segített neki megtalálni Calt és Cherylt. Amikor pedig tizennyolc éves lett, és már szokásává vált átvágni az embereket és ellopni, amit a szükség megkívánt, állandó és tisztességes pénzszerzési lehetőséget ajánlott fel neki. Tommynak már akkor is nyilvánvaló volt, hogy Gene-nek nincs szüksége se pincérsegédre, se mosogató fiúra, a férfi mégis hajthatatlan volt. Azzal győzködte őt, hogy nagy szívességet tenne neki ezzel, és Tommy akkor ezt el is hitte. Huszonegy évesen Gene odaadta neki a csehó kulcsait, és azt mondta neki, hogy ha kedve tartja, beletanulhat a csapos munkakörbe is. Minden évben megemelte egy kicsit Tommy fizetését - még akkor is, amikor már úgy tűnt, hogy lassan nem tudja tovább fenntartani az üzletet.
Gene sokkal több volt számára egy főnöknél. A pokolba is! Ahogy ott állt, és végigpergette gondolatban az elmúlt tizenkét évet, rá kellett jönnie, hogy Gene még egy barátnál is többet jelent neki. A férfi volt az, aki a leginkább betöltötte az apa szerepet az életében, Tommynak pedig meg kell találnia a módját, hogy ezt meghálálja neki egyszer.
De mindent szépen sorjában!
***A hátulütője annak, hogy Tommy soha a büdös életében nem volt még igazán részeg, abban mutatkozott meg, hogy sejtelme sem volt róla, milyen is az igazi, hamisítatlan másnaposság. Amikor a kora reggeli órákban felébred, a feje a szívdobbanásainak ritmusára lüktetett, és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy lábra tud állni anélkül, hogy azon nyomban eltaknyoljon. A szájában valami ritka gusztustalan ízt érzett, ami már önmagában felfordította a gyomrát. Pislogva nyitotta ki a szemeit, majd végignézett a nappalin. A lakásban még csend honolt, ebből arra következtetett, hogy Gene és Ben még nem ébredtek fel.
Gene DVD lejátszójának a kijelzőjén az óra hat óra tizenöt percet mutatott, persze azt nem tudhatta, hogy jól be van-e állítva. Tommy tudta, hogy fel kéne kelnie, és minél előbb nekilátnia annak, hogy összekapja magát. Ha az óra jól megy, akkor a Család- és gyermekgondozási szolgálat osztálya hamarosan kinyit. Fel kellett hívnia Bobbyt is, hogy életjelet adjon magáról, de már csak a gondolattól is jobban el kezdett lüktetni a feje.
Amikor végre felült a kanapén, eltűnődött, hogy vajon az ivászatra való hajlam őt valahogy elkerülte-e, ugyanis abban a pillanatban nem volt biztos benne, hogy valaha még képes lesz újra sört inni. Ha visszagondolt a tegnap legurított whiskey mennyiségre, a gyomra minden emlékképre bukfenccel válaszolt. Talpra kényszerítette magát, de azonnal meg is tántorodott a fejébe belehasító fájdalomtól, ami elektrosokként száguldott végig a gerincén egyenesen bele a végtagjaiba. Lassú, bizonytalan léptekkel támolygott el a konyhába, ahol engedett magának egy nagy pohár vizet. Eldöntötte, hogy ha a víz nem köszön azonnal vissza, akkor megkockáztat egy gyors zuhanyt is. Annak ellenére, hogy pár órával ezelőtt már lezuhanyozott, mégis úgy érezte, mintha minden pórusából az elmúlt huszonnégy óra elfogyasztott pia mennyisége szivárogna ki, amit minél előbb le akart sikálni magáról. Jól jött volna egy fogkefe is. Meg egy fürdőkefe, hogy lekaparja a nyelvéről a kellemetlen ízeket.
Sokkal tovább tartott neki, amíg elkészült. Minden lépését alaposan át kellett gondolnia. Összpontosítania kellett a járkálásra, de végül anélkül sikerült eljutnia a fürdőszobába, hogy megbotlott volna. Igazi seggfej volt, mert volt pofája addig áztatni magát a forró vízsugár alatt, amíg az összes meleg vizet el nem használta. De mire kimászott a zuhany alól, már végre újra embernek érezte magát. Belenézett a fürdőszobai szekrény fiókjába, és talált egy kibontatlan fogkefét. Eszébe véste, hogy ezt is fel kell írnia azoknak a dolgoknak a listájára, amikkel Gene-nek tartozik.
Mire sikerült felöltöznie, eldöntötte, hogy már nincs annyi ideje, hogy még Bobbyt is felhívja. Az irodát hamarosan kinyitják, és neki épp csak annyi ideje van, hogy leérjen oda nyitásra, és reménykedjen, hogy ő lesz az első az ajtó előtt. Semmiért sem ismerte volna be, hogy - legalább részben - szándékosan halogatta azt a telefonhívást.
***Még öt perc volt hátra nyolc óráig, de az iroda előtt már akkor is sor állt. Igaz, nem túl hosszú sor, de annyi biztos volt, hogy Tommy nem lesz az első, de még az ötödik sem. Mivel nem volt előre megbeszélt időpontja, és „egyéb ügyek” intézésében járt ott, sorszámot kellett húznia.
Amikor bejutott, bejelentkezett a recepciós pultnál, majd leült egy székre. Figyelte, ahogy az emberek felugranak a helyükről, amint meghallják a nevüket, ahogy az anyák veszekednek a gyerekeikre, ahogy az emberek jönnek és mennek a Munkaközvetítési szolgálat helyiségében, ahol számítógépek álltak a rendelkezésükre, amiken megnézhették a munkalehetőségek listáját. Már több mint egy órája ott ült, amikor egy bíborvörös blúzban és krémszínű zakóban feszítő nő a nevét kiáltotta a számítógépe mögül. A nő egy alacsony pult mögött ült, ami elé Tommy is gyorsan letelepedett.
- Thomas O’Shea? - kérdezte, felpillantva, ajkán halvány mosollyal.
- Igen, hölgyem. - Tommy megköszörülte a torkát, és várt. Amikor a nő csak nem mondott neki semmit, el kezdte magyarázni jövetele célját: - Szeretnék információt kapni a testvéreimről. Nagyjából vasárnap reggel lettek kihelyezve nevelőszülőkhöz.
- Megmutatná a jogosítványát vagy a személyi igazolványát?
Tommy előhalászta a pénztárcáját, majd átnyújtotta a nőnek a jogosítványát. A nő felállt, a fénymásolóhoz ment, majd vissza adta a jogosítványt Tommynak. Amikor újra helyet foglalt, a számítógépe képernyője felé fordult. - Esetleg megvan az ügyszámuk vagy a társadalmi biztosító számaik?
Tommy előhúzta a cetlit a zsebéből, majd elhadarta a számokat. A nőnek szinte évekig tartott bepötyögni azt a gépbe, pedig rövid és gyors ütésekkel írt a billentyűzeten. Egy igencsak hosszú idő után végre megszólalt: - Az édesapjukat még mindig nem találta meg? - kérdezte, továbbra is a képernyőt tanulmányozva.
- Nem, hölgyem.
- Úgy tűnik, akkor egyikünk sem járt szerencsével. Bár az elhagyásos eseteknél nem is szoktunk kifejteni e téren nagyobb erőfeszítést. Talán ma valami többet megtudunk róla. - A nő szemei összeszűkültek, minta nem igazán értené azt, amit a képernyőn lát. - Ez furcsa. Itt volt egy megjegyzés, de a rendszerben már semmi sincs. Ennek utána kell néznem. - Fogott egy sárga cetlit az asztaláról, és valamit ráfirkantott.
Tommy kifújta az eddig bent tartott levegőt, majd megkérdezte: - Tudna nekem mondani valamit, hogy miként láthatnám őket minél hamarabb? Esetleg van esélyem megszerezni a felügyeletet felettük?
A nő hátracsusszant a székével, a háta mögé nyúlt, majd két vastag, fehér papírköteggel és egyéb iratokkal tért vissza az asztalhoz. Az összest letette Tommy elé. - Ezt itt ki kell töltenie ahhoz, hogy megszervezhessünk egy látogatást. Nagyjából hetvenkét óra a várakozási idő a nyomtatvány beadásától számítva.
Tommy bólintott, amikor a nő feléje tolta az űrlapot, mégis úgy érezte magát, mintha sav marná őt belülről. Már így is túl sok idő telt el.
- Ezt a nyomtatvány kupacot pedig ahhoz kell kitöltenie, hogy a felügyeletükért folyamodjon. De előre figyelmeztetem, hogy az hosszú folyamat. Beletelhet néhány hónapba, akár egy évbe is. - A nő feléje tolta a fehér papírköteget, majd még megtoldotta egy rózsaszín papírral is. - Itt részletesen megtudhatja, mik a jogai és mik a kötelességei. Családtagként a gyerekek a mostoha gyerekeivé válnak. A jövedelem és lakóhely bizonyítása alapkövetelmény. Vannak bizonyos feltételek a ház méretét illetően, hogyha az összes gyereket magához szeretné venni. Gyereknevelési tanfolyamon is részt kell vennie, és mielőtt megkapná a felügyeleti jogot, az egyik munkatársunk meglátogatja Önt, majd a felügyeleti jog megszerzése után is legalább háromhavonta várhat hasonló ellenőrzést.
Nekik már nincs otthonuk. Ráadásul az a ház is, amiben eddig éltek, az itt feltüntetett méretekhez képest túlságosan is kicsi volt. Tommy próbált nyugodt maradni. Tudta, hogy a nő csak egy a sok akadály közül, ami közte és a gyerekek között áll. - Meg tudná legalább azt mondani, hogy most hol vannak?
A nő egy bocsánatkérő pillantást vetett rá. - Sajnálom, uram. Ha tudnám is hol vannak, jelenleg még akkor sem közölhetném ezt Önnel. Először a kitöltött nyomtatványokat kell megkapnunk.
A fél életét azzal töltötte, hogy a gyerekeket biztonságban tudja, és jóllakassa őket. Erre most minden azon múlik, hogy mennyi nyomtatványt tölt ki.
- Köszönöm - mondta, és felállt.
***Amikor Tommy eldöntötte, hogy ideje felhívni Bobbyt, rájött, hogy még mindig nincs elég pénz ahhoz a telefonján. Beugrott az első 7-eleven boltba, és megvette a legolcsóbb telefonkártyát, amit csak talált, de amikor már fel akarta tölteni a telefonját, rájött, hogy az aksi bedöglött. A töltőből pedig egy olvadt műanyag kupac maradt valahol a házuk romjai között. Tommy legszívesebben ordított volna dühében a balszerencséje felett. Már nem maradt neki más egy hasznavehetetlen telefonon, az aktuálisan viselt ruháin és a pénztárcájában lapuló tizenkét dolláron kívül.
Szüksége volt egy csendes helyre, ahol leülhet és kitöltheti azt a nyomtatvány-halmazt, ami összehajtogatva lapult a dzsekije alatt. Ki kellett találnia valamit, hogy sok pénzt keressen, szerezzen egy jó nagy házat, és felgyorsítsa az egész folyamatot, hogy minél előbb nála legyenek a srácok. Hetvenkét óra, amíg újra láthatja őket, és egy egész év, mire együtt lehetnek? Ez olyan volt, akár egy rémálom. Nem tudta, hova mehetne, így elindult vissza Gene-hez. Tommy tudta, hogy Gene ebéd előtt nem megy be dolgozni, és onnan legalább fel tudná hívni Bobbyt.
Ha valaha is összeszedi a bátorságát.
***Tommy épp lelépett a járdáról, amikor egy járőr kocsi elhúzott mellette. A kormánynál ülő zsaru nem volt neki ismerős, de a fickó másodszor is visszapillantott rá, majd előhúzta a mobilját. Tom nem tulajdonított ennek túl nagy jelentőséget, de tizenöt perccel később, amikor már csak három háztömbnyire volt Gene lakásától, egy fénylő, fekete Mustang fékezett le mellette, felverve némi jeget és port a járdára.
Az ajtó kinyílt, és Tommy látta, hogy Bobby hajol át az anyósülés felett.
- Szállj be! - mondta élesen.
Tommy bocsánatot akart kérni, amiért nem telefonált. Meg akarta magyarázni, hogy lemerült a telefonja, hogy mi mindent csinált már reggel óta, de amikor szólásra nyitotta a száját, Bobby hátradőlt, és a kezeit a kormányra tette. - Szállj be az átkozott kocsiba, Tom!
Ezúttal Bobbynak nem kellett újra megismételnie.
- Tommy?
Gene hangját hallotta, de távolinak és elmosódottnak tűnt. Emlékezett rá, hogy hol van - egy széken henyél a csehóban. Egész nap ott ült, és piált - az eddig nem létező számlájához íratva az összeget, amit majd később fog leperkálni. Ezelőtt még soha igazán nem volt részeg. Bár kezdte megérteni, miben rejlik a dolog varázsa.
- Tommy - szólította őt meg újfent Gene. Tom végre kinyitotta a szemeit, és a főnökére pillantott. - Bart mondta, hogy már nyitás óta itt vagy.
A férfi szavaiban nem volt egy szemernyi ítélkezés sem. Még a zavaros tekintetével is ki tudta venni a férfi arcán tükröződő aggodalmat.
- Hány óra van? - kérdezte. Szavai nehezen érthető motyogásként hatottak csupán, ahogy kinyújtotta a kezét, hogy elérje az üvegkorsót. Kiitta az utolsó söre maradékát, ami azóta ott várt rá, amióta kiütötte magát.
Gene a bárpult mögött állt, és épp egy másik sörös korsót törölgetett. - Két óra múlt - mondta, és a korsót a polcra helyezte.
Tommy körülnézett. Az összes szék már fel volt téve a már letörölt asztalokra, a padló fel volt törölve. Nyilvánvalóan már zárás után voltak.
- Shawna beugrott helyetted. Gondolom, illő lenne rendesen megköszönnöd neki.
Tommy két kezével megdörzsölte az arcát, mintha úgy le tudná onnan kaparni a szégyent és azt a szívfájdalmat, amit érzett. Felállt, de még mindig enyhén dülöngélt, így megkapaszkodott a bárpult szélében.
- Basszus - motyogta, miközben tök hülyének érezte magát. - Teljesen kiment a fejemből, hogy ma dolgoznom kellett volna.
- Emiatt ne aggódj! - Gene levette a kötényét, majd letette azt a bárpult mögé. - Elintéztem, hogy egész héten helyettesítsenek. Egészen addig, amíg el nem rendeződnek a dolgaid.
A férfi hirtelen elhallgatott, és Tommynak úgy tűnt, mintha kérdezni akart volna valamit, de nem akart túl kíváncsinak tűnni. Végül mégis csak a kíváncsiság győzedelmeskedett.
- Hallottam, hogy a kár elég nagy - kezdte óvatosan, majd megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta volna. - Fogadd részvétem Cheryl miatt. Bár tudom, hogy nem volt épp egy… - Vajon hogy lehetne befejezni ezt a mondatot? - Van hely, ahol meghúzhatod magad?
Tommy nem akart erre gondolni. Ahogy arra sem, hogy hova mehetne ezután, vagy hogy miként is került oda, ahol most van. Nem akart gondolni egy drogfüggő kurva temetésére, se egy tönkrement házra, sem arra, hogy honnan fogja előkotorni az apját. Az se volt kecsegtető gondolat, hogy talán Calra is holtan talál rá valami szeméttelepen. Nem akart gondolni arra, hogy a testvérei nevelőszülőkhöz kerülnek, belehajítva a pokolba, majd vissza az átmeneti otthonokba. Nem akart gondolni arra, hogy Mike valószínűleg egy csoportos otthonban fog kikötni, se arra, hogy a többiek talán valami perverz kezébe kerülnek.
És főleg nem akart gondolni Bobbyra meg arra a hosszú listára, mi minden miatt kell majd a bocsánatáért esedeznie. Kezdett kijózanodni, és az egyetlen dolog, amire most gondolni tudott, az volt, hogy kéne egy újabb üveg ital a kezébe, hogy újra kiüthesse magát. Most ez volt az egyetlen dolog, amit az irányítása alatt tudott tartani, és - az italnál és az ital által felkínált űrnél is - ez most sokkalta többet ért. Szüksége volt valamire, amit irányíthat, valamire, ami az akaratától függ, valamire, ami ellen nem szükséges harcolnia.
Keményen kellett törnie a fejét, mielőtt válaszolt volna, mert kezdte elveszíteni a beszélgetés fonalát. - Nincs - bökte ki végül egy hatalmas sóhaj közepette. - Talán meg tudnám húzni magam Farah vagy Kelly lakásán, de… - Végre eszébe jutott, milyen késő van, hogy egy egész napot itt vesztegetett el, hogy valószínűleg most nagyon pocsékul fest, és hogy valószínűleg a szaga is legalább olyan pocsék, mint a kinézete. - Használhatnám esetleg a kanapét az irodában?
Tommy gyűlölte, hogy idáig fajultak a dolgok. Végül csak eljutott odáig, hogy könyörögnie kelljen valakinek egy nyüves kanapéért, amire ledőlhet, hogy kitisztítsa a fejét.
Úgy tűnt, Gene már eleve sejtette, mit fog mondani, de ennek ellenére nem válaszolt neki rögtön. Felkapta a kulcsait, lekapcsolta a pult mögötti fényeket, majd a kabátjáért nyúlt. - Vendégem van a városon kívülről, szóval a vendégszobám most foglalt, de van egy helyes kis kanapém, ami nem nyírja ki úgy ki a hátadat, mint az irodai kanapé tenné. Mit szólnál hozzá, ha most hazajönnél velem, és ott is maradnál, amíg el nem rendezel mindent, amit kell?
Mit is mondhatott volna? Eljutott életének arra a pontjára, amikor nem volt más választása, mint elfogadni bármilyen segítséget, amit csak felkínáltak neki. Ha nem zsibbasztotta volna őt el a pia és a bánat, talán egy újabb fájó seb keletkezett volna a belsejében, de most csak sóhajtva halkan felnevetett. - Köszi, Gene! Jövök neked eggyel.
Gene csak legyintett erre egyet, és a fejét ingatta, miközben Tommyval együtt kiléptek a csehóból. - Te is megtennéd ugyanezt értem, nem igaz, kölyök?
Ez legalább igaz volt. Ha Gene valaha bajba kerülne, Tommy minden tőle telhetőt megtenne, hogy segítsen neki valahogy. Ebben a megvilágításban már az egész nem is tűnt annyira jótékonykodásnak.
***Gene lakásában égett a villany, amikor leparkoltak a lakóház előtt. A lépcsőn felfelé menet Gene hátraszólt a válla felett. - Van egy melegítőm, ami talán nem esik le rólad, ha netán szeretnél lezuhanyozni és átöltözni.
Tommy nem tudta, mit mondhatna erre, így inkább csendben maradt. Gene persze folytatta, miközben kinyitotta a bejárati ajtót. - Ben miatt ne izgulj. Félelmetesebben néz ki, mint amilyen valójában.
Tom épp meg akarta kérdezni, hogy ezt hogyan értette, de azonnal leesett neki, amint beléptek a lakásba. A férfi a nappali kanapéján terpeszkedett. Hatalmas volt. Nem kövér, hanem csupa izom. A bőrzekéje alól kikandikáló bőr teljes felülete tetoválásokkal volt tele. És Tommy fogadni mert volna, hogy a fickó jóval magasabb 180 centinél. Tommy sosem tartotta magát nyeszlettnek, de a fickó mellett úgy érezte magát, mint valami taknyos kölyök.
Ben a távirányító után nyúlt, és kikapcsolta a TV-t, mielőtt Gene-hez fordult volna. - Meg is jöttél?
A hangja bársonyos volt, mély és mégis lágy. Tom kis híján felnevetett, mert magában már elkönyvelte a pasit egy óriási, tetovált medvének.
- Aha, hoztam egy kis kaját - mondta, miközben nevetve lerúgta magáról a cipőit, és bezárta Tommy mögött az ajtót.
Együtt sétáltak be a nappaliba, majd Gene az asztalra tette a szendvicsekkel teli táskát.
- Meg egy szerencsétlen hontalan srácot is? - kérdezte Ben, majd felállt a kanapéról, nyújtózkodott egyet, közben játékos mosollyal az ajkain figyelte Tommyt.
Ha bárki más lett volna az, Tommy ezért a beszólásért már a torkának ugrott volna. De mivel Ben közel húsz centivel magasabb volt és legalább ötven kilóval többet nyomott nála, a megjegyzést egy vállrándítással és egy kis nevetéssel nyugtázta, a válasz jogát pedig meghagyta Gene-nek.
Gene oldalt lépett, hogy bemutathassa őket egymásnak. - Fogd be, te seggfej! Ő itt Tommy. Egy ideig itt fog lakni velem.
Ben barna szemei elkerekedtek, és az arcán a bánat árnya suhant át. - Francba! Bocsi, haver! - mondta a fejét ingatva, és kezét nyújtotta Tommy felé. - Gene említette, hogy mi történt. Átkozottul pocsék ügy - fűzte hozzá, miközben kezet ráztak Tommal.
Tom megint csak nem tudta, mit mondjon, így válaszként csak bólintott. Gene közben eltűnt a konyhában, majd három üvegnyi sörrel jött vissza. Az egyiket Tommynak adta, de azért megjegyezte: - Most azt mondanám, hogy neked leginkább vízre van szükséged, de gondolom, akkor elküldenél a francba. - Ben felnevetett, és jól hátba veregette Tomot. A keze olyan volt, mintha csak egy jókora húslap ütögette volna Tommy vállát. - Magamfajta srác ez.
Tom kis híján előre bukott a barátinak szánt gesztustól. Ben felé emelte a sörét egy afféle köszöntés gyanánt, majd nagyot húzott a nedűből.
Gene helyet foglalt az egyik klubszékben, és elkezdte kiosztani a hozott kaját. Tommy a kanapéra ült le, Ben pedig melléje telepedett.
- Ma hogy ment? - kérdezte Gene Bent, mielőtt a szendvicsének szentelte volna magát.
- Jól - dörmögte Ben teli szájjal, mivel ő már menetközben beleharapott a saját porciójába. - Nagyjából húsz kuncsafttal végeztem, szereztem néhány fontos ismeretséget, és enyém lett a legjobb dizájn díja.
- Nem rossz eredmény egy nap alatt - vigyorgott Gene a barátjára. És valószínűleg feltűnt neki a Tom arcán felvillanó kérdés, így még hozzátette: - Ben egy művész. A városba egy tetováló verseny miatt jött.
Tommy ennek ellenére csupán egy csendes mosollyal gyarapította a beszélgetést. Majd Ben vette át a szót: - Nem a legnagyobb verseny, de akadt benne néhány kemény összecsapás, mert jó néhány igazán jó művész is jelen volt. Gray X standja pont az enyém mellett volt, és mondhatom, hogy az ő munkáik az egyik legjobbak a szakmában.
- Velük is meg kellett mérkőznöd? - kérdezte Gene.
- Két művészük is az én kategóriámban volt, és totál megdöbbentem, amikor én győztem.
Ben szinte ragyogott, nyilvánvalóan örült a győzelmének, persze nem önelégült módon. Legalábbis Tomnak úgy tűnt.
- Fogadni mernék, hogy a pasid is büszke lesz rád - fűzte hozzá Gene, mielőtt beleharapott volna a szendvicsébe. Ben egy gyors pillantást vetett Tommyra, majd vissza Gene-re, de az utóbbi csak nevetett. - Közületek való.
Úgy tűnt, Ben megnyugodott, de Tommy csak értetlenül meredt a főnökére. Gene nevetve nézett Tommyra. - Meleg - magyarázta.
Tommy kis híján kiköpte a sörét. - Honnan tu-
- Van szemem, nem? - mondta nevetve Gene. - Azt hitted, nem vettem észre, ahogy a műszakod után mindig kisunnyogtál a hátsó sikátorba?
Tom erre mondani akart valamit. Fogalma sem volt róla, mit, de valamit biztosan. Helyette viszont Gene folytatta. - Azt hitted, hogy azt se vettem észre, mikor hagytál fel ezzel? Pontosan akkor, amikor egy bizonyos Bobby nevezetű őrmester velünk kezdte tölteni a vacsora szüneteit azokon az estéken, amikor neked volt műszakod.
Tommy étvágya abban a pillanatban elillant, ahogy meghallotta Bobby nevét. Visszasüppedt a kanapéba, és belekortyolt a sörébe. - Amit Bobby a szabadidejében tesz, az az ő dolga. Nekem ahhoz semmi közöm.
- Vajon azért telefonált kilencszer is ma éjszaka téged keresve? - vetette oda Gene, összeszűkült szemekkel méregetve Tommyt.
Tomnak egy tucatnyi lehetséges válasz röppent át a fején, de végül csak ennyit mondott: - Mit mondtál neki?
Gene felhorkant. - Azt mondtam neki, hogy nem vagy jelen. Ami persze nem állt nagyon messze az igazságtól. És úgy gondoltam, az egyiketeknek se használt volna, ha olyan elázott állapotban kellett volna látnia téged.
Tommyn valami megkönnyebbülésféle suhant át, és halkan felsóhajtott. Nem kéne, hogy számítson, de Tom akkor sem szerette volna, hogy ha Bobby olyan véleménnyel lenne róla, mint az apjáról. - Köszönöm, Gene.
Gene, felállt, és összeszedte a vacsora után maradt szemetet. Majd megveregette Tommy térdét, mielőtt az üres sörös üveg után nyúlt volna. - Ne köszönd, kölyök. Inkább kapd össze magad, és ne hagyd, hogy kicsússzon a kezeid közül mind az a jó dolog, ami végre megadatott.
Tommynak megfordult a fejében, hogy vitába száll a férfival, vagy legalábbis rákérdez, hogy vajon mi jó maradt még meg neki abból, de aztán jobbnak látta, ha dobja a témát. Igazság szerint Tommy maga is elismerte, hogy ez egy igencsak jó tanács volt.
- Bedobok neked néhány törölközőt a fürdőbe - mondta neki Gene, amikor a konyhából visszafelé átment a nappalin. - Aztán megyek, elteszem magam holnapra.
Lefelé menet a hallba lekapcsolt néhány lámpát.
Ben, úgy tűnt, jól érzi magát ott, ahol van. Hosszú lábai ki voltak nyújtva, térdei széttárva, összefűzött ujjaival pedig hátulról támasztotta a fejét, kényelmesen hátradőlve a kanapén, aminek kis híján a felét ő maga foglalta el.
- Mióta vagytok együtt a pasiddal? - Tommy nem igazán szerette a céltalan csevegést, de most nyugtalannak érezte magát, és kellett valami, ami egy időre eltereli a figyelmét a saját gondjairól.
- Három évig voltunk együtt. - Ben felült, majd a söréért nyúlt. Tommy felé fordult. - Pár nappal ezelőtt szakítottunk. Gene-nek még nem mondtam el.
Ez még mindig jobb volt, mint a saját életén rágódni, így újra kérdezett. - Mi történt?
Ben megrántotta az egyik izmos vállát. - Gavin túl fiatal volt hozzám.
Ha Tommynak saccolnia kellett volna a férfi korát illetően, valószínűleg azt mondta volna, hogy a harmincas évei vége felé járhat, de esze ágában sem volt rákérdezni. - Mennyire fiatal?
Ben csak felnevetett a kérdésre, fénylő mosolyához egy sóhaj társult. - Túlságosan is fiatal. Tizenhét éves volt, amikor találkoztunk, alig tizennyolc, amikor összejöttünk. Teljes káosz volt az egész. De végül összekapta magát, és most már egyetemen tanul, ráadásul… Ideje, hogy továbblépjen.
Talán még mindig kissé részeg volt, de Tommyban felébredt a kíváncsiság. - Miért kellett szakítanotok, ha már végre minden sínen volt?
- Nem az volt a gond. De ő még akkor is csak huszonegy éves, érted? Én imádtam olyan fiatalnak és őrültnek lenni. Minden éjjel a klubokat jártam, és megdugtam még a legyet is röptében. - Ben a sörös üveget bámulta, és a címkét kaparászta. Utána halkan hozzátette: - Gavinnek én vagyok az egyetlen, akivel valaha együtt volt, és ez valahogy nem tűnik helyesnek. Lényegében még csak egy kölyök, aki ahelyett, hogy eljárna bulizni, inkább otthon marad, tanul és vacsorát főz. - Hátradöntötte a fejét a kanapé háttámlájának, és felsóhajtott. - Nem kéne úgy éreznie magát, mint egy háziasszony az ötvenes évekből.
Tommyt aztán nem zavarta sem az egyik, sem a másik. Felőle lefeküdhetett bárki csak eggyel vagy akár százeggyel is, azt viszont értette, hogy ez miért zavarja Bent. - Akkor miért nem maradtok nyitott kapcsolatban? Hagyd, hadd szórakozzon kedvére, és meglátnád, hogy visszajön-e hozzád.
Ben beletúrt bozontos hajába. - Erre már én is gondoltam. De magam se tudom, képes lennék-e kezelni a helyzetet. Talán egy „ne-kérdezz-ne-beszélj” megállapodás működhetne. Amikor egyszer felhoztam a dolgot, azt hitte, hogy én szeretnék többet szórakozni másokkal is. - A hangja szinte elhalt, és meg kellett köszörülnie a torkát. - Azt hiszem, akkor nagyon megsértődött. Nagyon összevesztünk, és én csak annyit mondtam neki, hogy pakolja össze a cuccait, és mire tűnjön el, mire hazamegyek.
Tommy a kanapé szélére fészkelte magát. Tudta, hogy amit most mondani fog, azért kaphat egy jókora seggberúgást, és azt meg is fogja érdemelni. - Oké, azt hiszem, ideje lezuhanyoznom, majd aludnom egyet, hogy legyen elég energiám szembenézni a katasztrófával, amivé az életem vált. De előtte még szeretném tudni… Megkérdezted tőle valaha is, hogy szeretne-e eljárni szórakozni, és minden éjjel idegen farkakat leszopni?
Várta a becsapódást, de nem történt semmi. Ben döbbentnek tűnt a kérdés hallatán. - Belegondoltál valaha, hogy talán ő akar egy ötvenes évekbeli háziasszony lenni? Beismerem, hogy szart se tudok rólad, de nekem valahogy nagyon úgy tűnik, hogy az egyetlen, akinek gondja van a kapcsolatotokban, az te vagy.
Ben felült, és a térdeire támasztotta a könyökeit. - Basszus!
Amikor Tommy felállt, megveregette a férfi széles vállát. - Bocsi, haver, de jó tudni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki lábon lövi saját magát időről-időre. - Ben erre felnevetett, Tommy pedig folytatta: - Tegyél meg magadnak egy szívességet, és hívd fel Gavint. És gyakorold egy kicsit a talpnyalást, mielőtt újra találkozol vele.
Ben mosolyogva pillantott fel. - Azt hiszem, megfogadom tőled ezt a jó tanácsot. Amúgy nekem úgy tűnik, hogy rád is vár némi könyörgés, amikor majd felhívod azt a Bobby fiút.
- Talán gyakorolhatnánk együtt a jópofizást, mielőtt a szemük elé kerülünk.
***Gene fürdőszobai szekrényén Tommy talált néhány friss törülközőt, egy adag váltásruhát, és egy doboznyi aszpirint. Tom már kölyök kora óra ismerte a férfit. Ahányszor annak idején az apja kiütötte magát a csehóban, Tommy feladata volt, még kilencévesen is, hogy elmenjen az apjáért, és hazavigye őt. Évekkel később, amikor Tommy szinte eszét vesztve próbálta visszaszerezni a srácokat a nevelőszülőktől, Gene volt az, aki segített neki megtalálni Calt és Cherylt. Amikor pedig tizennyolc éves lett, és már szokásává vált átvágni az embereket és ellopni, amit a szükség megkívánt, állandó és tisztességes pénzszerzési lehetőséget ajánlott fel neki. Tommynak már akkor is nyilvánvaló volt, hogy Gene-nek nincs szüksége se pincérsegédre, se mosogató fiúra, a férfi mégis hajthatatlan volt. Azzal győzködte őt, hogy nagy szívességet tenne neki ezzel, és Tommy akkor ezt el is hitte. Huszonegy évesen Gene odaadta neki a csehó kulcsait, és azt mondta neki, hogy ha kedve tartja, beletanulhat a csapos munkakörbe is. Minden évben megemelte egy kicsit Tommy fizetését - még akkor is, amikor már úgy tűnt, hogy lassan nem tudja tovább fenntartani az üzletet.
Gene sokkal több volt számára egy főnöknél. A pokolba is! Ahogy ott állt, és végigpergette gondolatban az elmúlt tizenkét évet, rá kellett jönnie, hogy Gene még egy barátnál is többet jelent neki. A férfi volt az, aki a leginkább betöltötte az apa szerepet az életében, Tommynak pedig meg kell találnia a módját, hogy ezt meghálálja neki egyszer.
De mindent szépen sorjában!
***A hátulütője annak, hogy Tommy soha a büdös életében nem volt még igazán részeg, abban mutatkozott meg, hogy sejtelme sem volt róla, milyen is az igazi, hamisítatlan másnaposság. Amikor a kora reggeli órákban felébred, a feje a szívdobbanásainak ritmusára lüktetett, és egyáltalán nem volt benne biztos, hogy lábra tud állni anélkül, hogy azon nyomban eltaknyoljon. A szájában valami ritka gusztustalan ízt érzett, ami már önmagában felfordította a gyomrát. Pislogva nyitotta ki a szemeit, majd végignézett a nappalin. A lakásban még csend honolt, ebből arra következtetett, hogy Gene és Ben még nem ébredtek fel.
Gene DVD lejátszójának a kijelzőjén az óra hat óra tizenöt percet mutatott, persze azt nem tudhatta, hogy jól be van-e állítva. Tommy tudta, hogy fel kéne kelnie, és minél előbb nekilátnia annak, hogy összekapja magát. Ha az óra jól megy, akkor a Család- és gyermekgondozási szolgálat osztálya hamarosan kinyit. Fel kellett hívnia Bobbyt is, hogy életjelet adjon magáról, de már csak a gondolattól is jobban el kezdett lüktetni a feje.
Amikor végre felült a kanapén, eltűnődött, hogy vajon az ivászatra való hajlam őt valahogy elkerülte-e, ugyanis abban a pillanatban nem volt biztos benne, hogy valaha még képes lesz újra sört inni. Ha visszagondolt a tegnap legurított whiskey mennyiségre, a gyomra minden emlékképre bukfenccel válaszolt. Talpra kényszerítette magát, de azonnal meg is tántorodott a fejébe belehasító fájdalomtól, ami elektrosokként száguldott végig a gerincén egyenesen bele a végtagjaiba. Lassú, bizonytalan léptekkel támolygott el a konyhába, ahol engedett magának egy nagy pohár vizet. Eldöntötte, hogy ha a víz nem köszön azonnal vissza, akkor megkockáztat egy gyors zuhanyt is. Annak ellenére, hogy pár órával ezelőtt már lezuhanyozott, mégis úgy érezte, mintha minden pórusából az elmúlt huszonnégy óra elfogyasztott pia mennyisége szivárogna ki, amit minél előbb le akart sikálni magáról. Jól jött volna egy fogkefe is. Meg egy fürdőkefe, hogy lekaparja a nyelvéről a kellemetlen ízeket.
Sokkal tovább tartott neki, amíg elkészült. Minden lépését alaposan át kellett gondolnia. Összpontosítania kellett a járkálásra, de végül anélkül sikerült eljutnia a fürdőszobába, hogy megbotlott volna. Igazi seggfej volt, mert volt pofája addig áztatni magát a forró vízsugár alatt, amíg az összes meleg vizet el nem használta. De mire kimászott a zuhany alól, már végre újra embernek érezte magát. Belenézett a fürdőszobai szekrény fiókjába, és talált egy kibontatlan fogkefét. Eszébe véste, hogy ezt is fel kell írnia azoknak a dolgoknak a listájára, amikkel Gene-nek tartozik.
Mire sikerült felöltöznie, eldöntötte, hogy már nincs annyi ideje, hogy még Bobbyt is felhívja. Az irodát hamarosan kinyitják, és neki épp csak annyi ideje van, hogy leérjen oda nyitásra, és reménykedjen, hogy ő lesz az első az ajtó előtt. Semmiért sem ismerte volna be, hogy - legalább részben - szándékosan halogatta azt a telefonhívást.
***Még öt perc volt hátra nyolc óráig, de az iroda előtt már akkor is sor állt. Igaz, nem túl hosszú sor, de annyi biztos volt, hogy Tommy nem lesz az első, de még az ötödik sem. Mivel nem volt előre megbeszélt időpontja, és „egyéb ügyek” intézésében járt ott, sorszámot kellett húznia.
Amikor bejutott, bejelentkezett a recepciós pultnál, majd leült egy székre. Figyelte, ahogy az emberek felugranak a helyükről, amint meghallják a nevüket, ahogy az anyák veszekednek a gyerekeikre, ahogy az emberek jönnek és mennek a Munkaközvetítési szolgálat helyiségében, ahol számítógépek álltak a rendelkezésükre, amiken megnézhették a munkalehetőségek listáját. Már több mint egy órája ott ült, amikor egy bíborvörös blúzban és krémszínű zakóban feszítő nő a nevét kiáltotta a számítógépe mögül. A nő egy alacsony pult mögött ült, ami elé Tommy is gyorsan letelepedett.
- Thomas O’Shea? - kérdezte, felpillantva, ajkán halvány mosollyal.
- Igen, hölgyem. - Tommy megköszörülte a torkát, és várt. Amikor a nő csak nem mondott neki semmit, el kezdte magyarázni jövetele célját: - Szeretnék információt kapni a testvéreimről. Nagyjából vasárnap reggel lettek kihelyezve nevelőszülőkhöz.
- Megmutatná a jogosítványát vagy a személyi igazolványát?
Tommy előhalászta a pénztárcáját, majd átnyújtotta a nőnek a jogosítványát. A nő felállt, a fénymásolóhoz ment, majd vissza adta a jogosítványt Tommynak. Amikor újra helyet foglalt, a számítógépe képernyője felé fordult. - Esetleg megvan az ügyszámuk vagy a társadalmi biztosító számaik?
Tommy előhúzta a cetlit a zsebéből, majd elhadarta a számokat. A nőnek szinte évekig tartott bepötyögni azt a gépbe, pedig rövid és gyors ütésekkel írt a billentyűzeten. Egy igencsak hosszú idő után végre megszólalt: - Az édesapjukat még mindig nem találta meg? - kérdezte, továbbra is a képernyőt tanulmányozva.
- Nem, hölgyem.
- Úgy tűnik, akkor egyikünk sem járt szerencsével. Bár az elhagyásos eseteknél nem is szoktunk kifejteni e téren nagyobb erőfeszítést. Talán ma valami többet megtudunk róla. - A nő szemei összeszűkültek, minta nem igazán értené azt, amit a képernyőn lát. - Ez furcsa. Itt volt egy megjegyzés, de a rendszerben már semmi sincs. Ennek utána kell néznem. - Fogott egy sárga cetlit az asztaláról, és valamit ráfirkantott.
Tommy kifújta az eddig bent tartott levegőt, majd megkérdezte: - Tudna nekem mondani valamit, hogy miként láthatnám őket minél hamarabb? Esetleg van esélyem megszerezni a felügyeletet felettük?
A nő hátracsusszant a székével, a háta mögé nyúlt, majd két vastag, fehér papírköteggel és egyéb iratokkal tért vissza az asztalhoz. Az összest letette Tommy elé. - Ezt itt ki kell töltenie ahhoz, hogy megszervezhessünk egy látogatást. Nagyjából hetvenkét óra a várakozási idő a nyomtatvány beadásától számítva.
Tommy bólintott, amikor a nő feléje tolta az űrlapot, mégis úgy érezte magát, mintha sav marná őt belülről. Már így is túl sok idő telt el.
- Ezt a nyomtatvány kupacot pedig ahhoz kell kitöltenie, hogy a felügyeletükért folyamodjon. De előre figyelmeztetem, hogy az hosszú folyamat. Beletelhet néhány hónapba, akár egy évbe is. - A nő feléje tolta a fehér papírköteget, majd még megtoldotta egy rózsaszín papírral is. - Itt részletesen megtudhatja, mik a jogai és mik a kötelességei. Családtagként a gyerekek a mostoha gyerekeivé válnak. A jövedelem és lakóhely bizonyítása alapkövetelmény. Vannak bizonyos feltételek a ház méretét illetően, hogyha az összes gyereket magához szeretné venni. Gyereknevelési tanfolyamon is részt kell vennie, és mielőtt megkapná a felügyeleti jogot, az egyik munkatársunk meglátogatja Önt, majd a felügyeleti jog megszerzése után is legalább háromhavonta várhat hasonló ellenőrzést.
Nekik már nincs otthonuk. Ráadásul az a ház is, amiben eddig éltek, az itt feltüntetett méretekhez képest túlságosan is kicsi volt. Tommy próbált nyugodt maradni. Tudta, hogy a nő csak egy a sok akadály közül, ami közte és a gyerekek között áll. - Meg tudná legalább azt mondani, hogy most hol vannak?
A nő egy bocsánatkérő pillantást vetett rá. - Sajnálom, uram. Ha tudnám is hol vannak, jelenleg még akkor sem közölhetném ezt Önnel. Először a kitöltött nyomtatványokat kell megkapnunk.
A fél életét azzal töltötte, hogy a gyerekeket biztonságban tudja, és jóllakassa őket. Erre most minden azon múlik, hogy mennyi nyomtatványt tölt ki.
- Köszönöm - mondta, és felállt.
***Amikor Tommy eldöntötte, hogy ideje felhívni Bobbyt, rájött, hogy még mindig nincs elég pénz ahhoz a telefonján. Beugrott az első 7-eleven boltba, és megvette a legolcsóbb telefonkártyát, amit csak talált, de amikor már fel akarta tölteni a telefonját, rájött, hogy az aksi bedöglött. A töltőből pedig egy olvadt műanyag kupac maradt valahol a házuk romjai között. Tommy legszívesebben ordított volna dühében a balszerencséje felett. Már nem maradt neki más egy hasznavehetetlen telefonon, az aktuálisan viselt ruháin és a pénztárcájában lapuló tizenkét dolláron kívül.
Szüksége volt egy csendes helyre, ahol leülhet és kitöltheti azt a nyomtatvány-halmazt, ami összehajtogatva lapult a dzsekije alatt. Ki kellett találnia valamit, hogy sok pénzt keressen, szerezzen egy jó nagy házat, és felgyorsítsa az egész folyamatot, hogy minél előbb nála legyenek a srácok. Hetvenkét óra, amíg újra láthatja őket, és egy egész év, mire együtt lehetnek? Ez olyan volt, akár egy rémálom. Nem tudta, hova mehetne, így elindult vissza Gene-hez. Tommy tudta, hogy Gene ebéd előtt nem megy be dolgozni, és onnan legalább fel tudná hívni Bobbyt.
Ha valaha is összeszedi a bátorságát.
***Tommy épp lelépett a járdáról, amikor egy járőr kocsi elhúzott mellette. A kormánynál ülő zsaru nem volt neki ismerős, de a fickó másodszor is visszapillantott rá, majd előhúzta a mobilját. Tom nem tulajdonított ennek túl nagy jelentőséget, de tizenöt perccel később, amikor már csak három háztömbnyire volt Gene lakásától, egy fénylő, fekete Mustang fékezett le mellette, felverve némi jeget és port a járdára.
Az ajtó kinyílt, és Tommy látta, hogy Bobby hajol át az anyósülés felett.
- Szállj be! - mondta élesen.
Tommy bocsánatot akart kérni, amiért nem telefonált. Meg akarta magyarázni, hogy lemerült a telefonja, hogy mi mindent csinált már reggel óta, de amikor szólásra nyitotta a száját, Bobby hátradőlt, és a kezeit a kormányra tette. - Szállj be az átkozott kocsiba, Tom!
Ezúttal Bobbynak nem kellett újra megismételnie.