Despair interjú ~ 2005
ORKUS Nr. 10 - 2005 október
Despair interjú
"CD-k , amelyek sosem hagyhatják el a raktárt"
írta: Jamie Nova
Despair már sok Orkus olvasónknak ismerős lehet, ugyanis felléptek az ezévi WGT-n. Tokióban , ahol a japán "Torture Garden" Summer Ball keretében egy újabb energetikus élő performance-t nyújtottak, lehetőség nyílott, hogy Rieu-val, Seiji-vel és Ana-val beszélgessünk. Despair egy támadás az érzékekre. Mindhárom tagnak olyan erős a színpadi jelenléte, hogy a néző nem s tudja, hova nézzen: mindegyik előadó egyformán követeli a néző figyelmét. Rieu és Ana válaszoltak a WGT-vel kapcsolatos kérdésekre; az új albumukról és a náci jelszavakról...
Orkus: Mikor először láttam élőben a Despair-t Osakában a Rockets-ben, a Line-UP mégcsak Aya-ból, és belőled Rieu-ból állt. Ez engem az Atari Teenage Riot-ra emlékeztetett. Ez a hasonlat ma már nem érvényes, ugyanis Ana és Seiji is kiemelkedően erős vizuális előadók...és abban is különböztök, hogy hangszereket látni a színpadon. Gondoljátok, hogy a Despair-t be lehet kategorizálni egy speciális műfajba egyáltalán?
Rieu: "Hardcore Electro Industrial System"-nek nevezzük magunkat, mert ez a név a mi műfajunk.
Ana: Egy saját műfaj.
Egy új műfajt akartok kreálni?
Rieu: Igen, pontosan: egy új műfajt.
Ana: És csak mi tartozunk ebbe a műfajba.
Rieu: A "Hardcore" , "Electro" és "Industrial" mind populáris fogalmak...a "System" azonban nem. Hogyha "hardcore electro industrial band"-nek vagy "unit"-nak neveznénk magunkat, ezek mind járatos kifejezések lennének, és nagyon könnyen érthetőek. De mi utáljuk ezeket a szavakat.
Utáljátok a szavakat "Band" és "Unit"?
Rieu: Igen, és ezért választottuk a "System" megnevezést.
Miért épp ezt a szót?
Ana: Nincs szükségünk egy szokásos zenekaron belüli személyes érdekekre és konfliktusokra, csak egy rendszerre.
Egy rendszer vagy munkamódszer, ami kizárja az emberi tényezőt?
Rieu: Nem nagyon van szükségem ez emberközi kommunikációra. A Despair három személyiséget jelent, egymással elegyítve: Ez egy rendszer, nem zenekar vagy egység.
Tudom, hogy Ana-nak és Seiji-nek vannak más projektjei is...De milyen régóta zenélsz te, Rieu. Voltál már a Despair előtt is valamilyen zenekarban, projektben, ( sőt talán rendszerben?! ) aktív?
Rieu: Despair-t körülbelül 4 éve csinálom, de már vagy 17 éve zenélek.
Zenekarokban, vagy egyedül?
Ana: Két bandában volt, az egyik egy psychobilly-band...
Tényleg?!
Ana: Igen! A másik egy positive-punk banda volt, mindkét csapatban basszgitáron játszott.
Rieu: Az első külföldi zene, ami elbűvölt, az a glam-rock; T.Rex, Roxy Music, David Bowie. Később így találtam a positív-punk és goth színtérre: mivel Bauhaus dalokat, mint a Telegram Sam, dolgoztak fel.
És akkor kezdesz el basszgitáron játszani?
Rieu: Igen: tudtam, hogy egy zenekarban akarok lenni. De közben teljesen elfelejtettem a glam-rockot!
Annak javára, mit most a Despair-ben csinálsz?
Rieu: Igen! Igaz az vezetett engem a goth és positive-punk zenékhez, mint a Bauhaus, Sioxsie And The Banshees, Southern Death Cult...
Ana: A positive-punk banda neve, amelyben játszott, Art Marju Duchain. Igencsak ismertek voltak Japánban. Majdnem egy visual-kei zenekar.
Egy visual-kei zenekarban voltál?!
Ana: Naigen, akkoriban a gothic és a vk majdnem azonosak voltak.
Rieu: Mindenestre soha semmi angol nyelvűt nem alkottunk. Kb. 3000 példányt adtunk el megjelenésenként Japánban. De csak Japánban!
Ezek manapság igen szép számok lennének egy underground zenekarnak, Japánban! Szóval miután positive-punk és psychobilly bandákban voltatok, meséljetek most nekünk a ti Despair-manifesztumotokról, a szlogenetekről, hogy a "hagyományos rockzenekari felállást elutasítjátok".
Lecsapódik ez a zenehallgatási szokásaitokban? Ha ez a stílus az aktuális hangzásotokban nem akarjátok, hogy reprezántálódjon, nem is hallgattok "gitárzenét" például "gitáralapú industrial" zenét, mint Marilyn Manson vagy Rob Zombie?
Rieu: Én igen; mint említettem, amúgy utálom a szokásos beállítottságot, amivel (például) rockzenét csinálnak. Egy bandában lenni. Nincsenek rossz emlékeim arról, mikor egy zenekar tagja voltam, de egyszerűen már nem akarok úgy dolgozni. A "RockBANDA" beállítottság az amit nem bírok, nem a hangzás vagy zene önmagában.
Miket hallgattok momentán szívesen?
Rieu: A Punish Yourself aktuális albumát, a Sexplosive Locomotive-ot, az új Psyclon 9 CD-t, az INRI-t, egy pár azokból az act-ekből, amelyekkel a WGT-n játszottunk. És filmzenelabumokat.
Milyen soundtrackalbumokat? Az "original music"/"score" - kiadásokat, vagy "Compilation"- történeteket?
Rieu: Filmzenét, Originalmusic-ot. Nem szeretem a compilációs részeket.
Például mely filmek zenéjét?
Ana: Japán filmek, mint a Tetsuo.
Rieu: ...és Hypnosis. Ez a soundtrack tele van szomorú, komolyzenei dallamokkal. Egy csomú új Despair-anyagot inspirált. Ha mi magunk nem effajta zenét csinálunk is, a szelleme ott van. úgy gondolom...
Az meséltétek nekem, hogy egy új lemez felvételével foglalkoztok. Egy normál Despair track komplexitását tekintve, és a tény , hogy mindent egy MPC 3000-ren állítotok elő, így becslésszerint sokáig kell tartania, amíg egyetlen dal is elkészül?
Ana: Igen ez stimmel!
Rieu: Egy track megalkotásának az alapja, cirka 3 hétig tart. Hogy készen legyen, több mint 2 hónap.
Akkor igen sokáig kell várnunk egy új albumra! Míg a darabok a Beautiful Japanese Sight singeleteken uptempo-körül vannak és agresszív a kicsengésük, addig az újabb Despair fellépéseken egyértelműen lassabb és atmoszférikusabb kompozíciókat is hallhattunk, mint a Gash. Ebből következtethetünk az új album stílusára?
Rieu: Két dalt újra feljátszottunk a Beautiful Japanese Sight singelről, Ana-val a mikrofonnál...
Ana: Verziók a Dance Of The Murder és a Detructive Needle-ből az én énekemmel... Rieu: További nyolc dalt vettük fel.
O: És ezek a darabok egy irányváltásra mutatnak? Hogy fog az új album hangzani? Ana: A hangzás még mindig kemény! A Despair kemény stílusa örök..
Rieu: De egy lehetőleg mégnagyobb, kiterjedtebb hangzás hallható
Beautiful Japanese Sight egy limitált single cd volt a japán piacra, mielőtt a francia kiadóhoz, Mabell-hez licencelt s ott újra kiadták..
Ana: Kibaszott Mabell...
Ez nem cseng túl pozitívan. Problémáitok vannak velük?
Ana: Igen, súlyos problémák...
Normál esteben visual kei bandákat jelentetnek meg, nem?
Rieu: Igen. Ez nem kiadó. Ez egy cég, ami japán animációval és visual kei-jel foglalkozik.
Egy finom különbségtétel, hogy a visual kei-nek semmi köze a zenéhez. (?) Hogy kerültetek egyáltalán oda?
Rieu: Egy barát, Masaki révén, aki a Mabellnek dolgozott. A nehézségek múlt szeptemberben kezdődtek, miután öngyilkos lett...
Az interjú megszakad pár percre, mivel Rieu nem tudott tovább beszélni.
Rieu: Masaki halála után a Mabell 5 évre licenszelte a CD-t Európában. De az anyagot végül nem jelentették meg.
Ana: Felhívtuk, hogy megkérdezzük: "Fellépünk a Wave Gothic Treffenen és Angliában, miért nem adtátok ki a cd-t?"
És azt válaszolták: "Mert ti egy náci-zenekar vagytok". Eldöntötték, hogy nácik vagyunk.
A cd borítón lévő náci utalásokat még később szeretném felhozni, ugyanis gyanítom , hogy Mabell nem az egyetlen akik ezáltal megzavarodtak...Szóval előállították a cd-t de nem került forgalomba? Így Európában egyáltalán nem elérhető-sosem jelent meg?
Rieu: Így igaz. 2000 példányt nyomtak és abból 50-et küldtek nekem. Ezek az egyetlen példányok amik keringenek.
És a többi 1950 valahol egy franciaországi lerakatban porosodik, míg a Mabellnek 5 éves licencszerződése van az anyagra? Rémes szituáció... Na, mindenesetre úgy tűnik az új album nem ennél a kiadónál lesz. A WGT-s fellépésetek után jelezték más lemezcégek az érdeklődésüket?
Ana: Igen, egy amerikai kiadó jelentkezett nálunk, hogy kiadná az albumot az Egyesült Államokban. Senki Európából..
Emellett természetesen szívesen kötnénk egy európai szerződést!
Beszéljünk még kicsit a WGT-ről. Meglepődtetek, hogy meghívtak titeket. Megoldódott közben a rejtély, hogy miért is gondoltak rátok?
Ana: Fogalmam sincs. Kaptunk a WGT-irodától egy e-mailt a felkéréssel, hogy játszanánk-e. Despairs Cd-k nem kaphatóak Európában. Mégis cirka 1000 ember jött el, hogy lásson bennünket, és felismertek minket. Mikor sétálni mentünk, mind azt kiáltották: "Hey, Despair!" és flyereket osztottunk szét, cd-ket adtunk el...
Milyen volt maga a koncert? Jó visszajelzéseket kaptatok?
Ana: Teljesen jó visszajelzéseket! Először léptünk fel Németországban, de mind tapsoltak és ünnepeltek...
Milyen volt London? Közvetlen csatlakozással utaztatok oda- szörnyen kimerültek lehettetek. Bizonyára egy teljesen más élmény volt...
Ana: Ténylegesen. Németországban a terem igazán nagy volt és a létesítmény és a crew csodás volt. Igaz utána repülőnk késett és úgy kellett a londoni gigre loholnunk.
Rieu: És a lány, aki a helyi koordinátorunk kellett volna hogy legyen, a lehető legrosszabb volt...
Ana: Rémes. De a publikum visszajelzése jó volt. Túl későn érkeztünk, és az emberek vártak ránk- talán 60 vagy 70 látogató-, és mikor beléptünk, ünnepeltek. Londonban számos problémánk volt a kulisszák mögött, de egyáltalán nem a közönséggel. Nagyszerű visszajelzést kaptunk tőlük.
Rieu: És ezek az emberek csak azért jöttek, hogy minket lássanak.
Ana: A végén Seiji egy stripshow-t rendezett. Mind buzdították :"Vetkőzni! Vetkőzni!"
1000 ember előtt játszottatok. Ezek után nehéz ismét Japánban fellépni?
Ana: Nem, egyáltalán nem. Rengeteg energiába került, egy ilyen nagy teremben játszani, de mindenütt ugyanolyan sokat nyújtunk.
Nagy koncert, kis koncert: mindig ugyanolyan...?
Ana: Igen. Csak csináljuk egyszerűen. Nincs különbség.
Rieu: Mindegy lenne hogy hol. Németország, Ausztália, Japán...Despair mindig Despair marad.
Szeretnétek visszamenni Európába?
Ana: Igen, ha fizetik nekünk a repülőt és a hotelt! Igazán nincs sok pénzünk!
A WGT szóval egy egész különleges esemény volt számotokra. Torture Garden bizonyára szintén kissé "speciális"?
Ana: Igen, de állandóan megvan bennünk ugyanaz a motiváció, bárhol is játsszunk. Igazán nem attól függ.
Rieu: Torture Garden inkább egy divat-, mint zenei rendezvény. Talán túldimenzionálom...
Nem, szerintem igazad van! Az ottani publikum nem felel meg kifejezetten a tipikus közönségeteknek!
Rieu: De mi keressük az efféle konfliktust.
Konfliktus a klubzene és a közt amit ti csináltok? És tudtátok előre, mit várjatok?
Rieu: Igen. Ez egy nívós esemény nagy nézőszámmal, ezért akarunk ott játszani. Örülök, ha kihívhatom az embereket.
Had kanyarodjunk vissza s náci-vonatkozásokra a Beautiful Japanese Sight credit-jében. Úgy tűnik rengeteg problémát okozott nektek Európában, talán most itt és most 'felvilágosíthatnánk' a dolgot.
Amikor a cd-tek megérkezett az Orkus-irodába, egy bizonyos zavarodottság támadt. Ott voltak azok a fogalmak, mint "Auschwitz Jugend", "Dachau 1933" és "Holocaust Nation", és nem volt világos, hogy japánok vagytok-e, vagy egy szélsőjobboldali német ensemble. Persze a közelebbi vizsgálódásból kiderült, hogy de facto japánok vagytok, és belátható, hogy efféle nyelvhasználat a japánoknál efféle heves visszhangot - s talán értelmezési nehézséget? - mint az európaiaknál, nem kelt.
Az európai kontextuson kívül egy divat-megnyilvánulásról lehet szó. Mégis sok európainak ez egy kényes dolog, koncentrációstáborok nevét, mint Dachau és Auschwitz a ti cd-tekben olvasni.
Kérdések merülnek fel. Mivel én magam Japánban élek, van róla némi fogalmam, mily kevés jelentősége van egy horogkeresztnek a japán kultúrában... sok európairól ez nem mondható el. Talán ez hasonló ahhoz, mintha valaki egy zászlóval, ami a felkelő napot ábrázolja, Kínába vagy Koreába utazik: nem venné ki jól magát...és ugyanez érvényes az említett nyelvhasználatra Európa szerte.
Ana: Értem.
Rieu: Despair NEM Nazi-vagy jobboldali act.
Miért találhatók hát ezek a szavak a borítón.
Ana: (utána olvas): Az igazat megvallva, először látom ezeket. Nem tudtam róla. Ez a cd még az én időm előtt jelent meg Despairnél.
A Mabell verzió más formulákat tartalmaz, mint "Slept Mein Kampf"...
Ana: "Slept" japán értelemben annyit tesz, mint "halott" vagy "elmúlt"..
Szóval azt akartátok kifejezni, hogy a Mein Kamp szükségtelen, hogy ez elveinek nincs jelentősége?
Ana: Igen: Mein Kampf halott.
Rieu: De az emlékezet a dolgokra, a helyekre, mint Dachau - elevenek. Az én megfontolásom ezek mögött a szavak mögött az volt, hogy a kredit rész valaki olyan által íródott, aki már halott. Azt akartam ezzel kifejezni, hogy sosem szabad felednünk. Németek, japánok...mind emberek. Sosem felejthetjük el, mi történt. Mind a szörnyű események Európában és Ázsiában.
Ana: Itt Japánban nem hoznak semmit a tudtunkra a háborúról. Így az emberek nem sokat tudnak róla. És így feledésbe merül.
Rieu: Ezért akartam írni róla. Elmondani: "Ne felejtsétek". Soha ne feledjék...(Rieu újra a könnyeivel küszködik, amint a háború halottaira gondol.)
Ana: Olyan sok gyászt érez a háború miatt.
Nyilván sokkal pontosabb megértésetek van a témával kapcsoltban, mint azt sokan hinni vélik.
Kár, hogy a szándékaitok ilyen formán félreinterpretálódtak, mert annyira absztrakt formában fejeződtek ki a cd külsején.
Némely embernek egyértelműen ki kell mondani a dolgokat.
Ana: Despair nem jobboldali vagy náci. Ha filozófiánkat kell megnevezni, az nihillista: Nihillizmus.
Despair - http://despair-nation.com/
Despair interjú
"CD-k , amelyek sosem hagyhatják el a raktárt"
írta: Jamie Nova
Despair már sok Orkus olvasónknak ismerős lehet, ugyanis felléptek az ezévi WGT-n. Tokióban , ahol a japán "Torture Garden" Summer Ball keretében egy újabb energetikus élő performance-t nyújtottak, lehetőség nyílott, hogy Rieu-val, Seiji-vel és Ana-val beszélgessünk. Despair egy támadás az érzékekre. Mindhárom tagnak olyan erős a színpadi jelenléte, hogy a néző nem s tudja, hova nézzen: mindegyik előadó egyformán követeli a néző figyelmét. Rieu és Ana válaszoltak a WGT-vel kapcsolatos kérdésekre; az új albumukról és a náci jelszavakról...
Orkus: Mikor először láttam élőben a Despair-t Osakában a Rockets-ben, a Line-UP mégcsak Aya-ból, és belőled Rieu-ból állt. Ez engem az Atari Teenage Riot-ra emlékeztetett. Ez a hasonlat ma már nem érvényes, ugyanis Ana és Seiji is kiemelkedően erős vizuális előadók...és abban is különböztök, hogy hangszereket látni a színpadon. Gondoljátok, hogy a Despair-t be lehet kategorizálni egy speciális műfajba egyáltalán?
Rieu: "Hardcore Electro Industrial System"-nek nevezzük magunkat, mert ez a név a mi műfajunk.
Ana: Egy saját műfaj.
Egy új műfajt akartok kreálni?
Rieu: Igen, pontosan: egy új műfajt.
Ana: És csak mi tartozunk ebbe a műfajba.
Rieu: A "Hardcore" , "Electro" és "Industrial" mind populáris fogalmak...a "System" azonban nem. Hogyha "hardcore electro industrial band"-nek vagy "unit"-nak neveznénk magunkat, ezek mind járatos kifejezések lennének, és nagyon könnyen érthetőek. De mi utáljuk ezeket a szavakat.
Utáljátok a szavakat "Band" és "Unit"?
Rieu: Igen, és ezért választottuk a "System" megnevezést.
Miért épp ezt a szót?
Ana: Nincs szükségünk egy szokásos zenekaron belüli személyes érdekekre és konfliktusokra, csak egy rendszerre.
Egy rendszer vagy munkamódszer, ami kizárja az emberi tényezőt?
Rieu: Nem nagyon van szükségem ez emberközi kommunikációra. A Despair három személyiséget jelent, egymással elegyítve: Ez egy rendszer, nem zenekar vagy egység.
Tudom, hogy Ana-nak és Seiji-nek vannak más projektjei is...De milyen régóta zenélsz te, Rieu. Voltál már a Despair előtt is valamilyen zenekarban, projektben, ( sőt talán rendszerben?! ) aktív?
Rieu: Despair-t körülbelül 4 éve csinálom, de már vagy 17 éve zenélek.
Zenekarokban, vagy egyedül?
Ana: Két bandában volt, az egyik egy psychobilly-band...
Tényleg?!
Ana: Igen! A másik egy positive-punk banda volt, mindkét csapatban basszgitáron játszott.
Rieu: Az első külföldi zene, ami elbűvölt, az a glam-rock; T.Rex, Roxy Music, David Bowie. Később így találtam a positív-punk és goth színtérre: mivel Bauhaus dalokat, mint a Telegram Sam, dolgoztak fel.
És akkor kezdesz el basszgitáron játszani?
Rieu: Igen: tudtam, hogy egy zenekarban akarok lenni. De közben teljesen elfelejtettem a glam-rockot!
Annak javára, mit most a Despair-ben csinálsz?
Rieu: Igen! Igaz az vezetett engem a goth és positive-punk zenékhez, mint a Bauhaus, Sioxsie And The Banshees, Southern Death Cult...
Ana: A positive-punk banda neve, amelyben játszott, Art Marju Duchain. Igencsak ismertek voltak Japánban. Majdnem egy visual-kei zenekar.
Egy visual-kei zenekarban voltál?!
Ana: Naigen, akkoriban a gothic és a vk majdnem azonosak voltak.
Rieu: Mindenestre soha semmi angol nyelvűt nem alkottunk. Kb. 3000 példányt adtunk el megjelenésenként Japánban. De csak Japánban!
Ezek manapság igen szép számok lennének egy underground zenekarnak, Japánban! Szóval miután positive-punk és psychobilly bandákban voltatok, meséljetek most nekünk a ti Despair-manifesztumotokról, a szlogenetekről, hogy a "hagyományos rockzenekari felállást elutasítjátok".
Lecsapódik ez a zenehallgatási szokásaitokban? Ha ez a stílus az aktuális hangzásotokban nem akarjátok, hogy reprezántálódjon, nem is hallgattok "gitárzenét" például "gitáralapú industrial" zenét, mint Marilyn Manson vagy Rob Zombie?
Rieu: Én igen; mint említettem, amúgy utálom a szokásos beállítottságot, amivel (például) rockzenét csinálnak. Egy bandában lenni. Nincsenek rossz emlékeim arról, mikor egy zenekar tagja voltam, de egyszerűen már nem akarok úgy dolgozni. A "RockBANDA" beállítottság az amit nem bírok, nem a hangzás vagy zene önmagában.
Miket hallgattok momentán szívesen?
Rieu: A Punish Yourself aktuális albumát, a Sexplosive Locomotive-ot, az új Psyclon 9 CD-t, az INRI-t, egy pár azokból az act-ekből, amelyekkel a WGT-n játszottunk. És filmzenelabumokat.
Milyen soundtrackalbumokat? Az "original music"/"score" - kiadásokat, vagy "Compilation"- történeteket?
Rieu: Filmzenét, Originalmusic-ot. Nem szeretem a compilációs részeket.
Például mely filmek zenéjét?
Ana: Japán filmek, mint a Tetsuo.
Rieu: ...és Hypnosis. Ez a soundtrack tele van szomorú, komolyzenei dallamokkal. Egy csomú új Despair-anyagot inspirált. Ha mi magunk nem effajta zenét csinálunk is, a szelleme ott van. úgy gondolom...
Az meséltétek nekem, hogy egy új lemez felvételével foglalkoztok. Egy normál Despair track komplexitását tekintve, és a tény , hogy mindent egy MPC 3000-ren állítotok elő, így becslésszerint sokáig kell tartania, amíg egyetlen dal is elkészül?
Ana: Igen ez stimmel!
Rieu: Egy track megalkotásának az alapja, cirka 3 hétig tart. Hogy készen legyen, több mint 2 hónap.
Akkor igen sokáig kell várnunk egy új albumra! Míg a darabok a Beautiful Japanese Sight singeleteken uptempo-körül vannak és agresszív a kicsengésük, addig az újabb Despair fellépéseken egyértelműen lassabb és atmoszférikusabb kompozíciókat is hallhattunk, mint a Gash. Ebből következtethetünk az új album stílusára?
Rieu: Két dalt újra feljátszottunk a Beautiful Japanese Sight singelről, Ana-val a mikrofonnál...
Ana: Verziók a Dance Of The Murder és a Detructive Needle-ből az én énekemmel... Rieu: További nyolc dalt vettük fel.
O: És ezek a darabok egy irányváltásra mutatnak? Hogy fog az új album hangzani? Ana: A hangzás még mindig kemény! A Despair kemény stílusa örök..
Rieu: De egy lehetőleg mégnagyobb, kiterjedtebb hangzás hallható
Beautiful Japanese Sight egy limitált single cd volt a japán piacra, mielőtt a francia kiadóhoz, Mabell-hez licencelt s ott újra kiadták..
Ana: Kibaszott Mabell...
Ez nem cseng túl pozitívan. Problémáitok vannak velük?
Ana: Igen, súlyos problémák...
Normál esteben visual kei bandákat jelentetnek meg, nem?
Rieu: Igen. Ez nem kiadó. Ez egy cég, ami japán animációval és visual kei-jel foglalkozik.
Egy finom különbségtétel, hogy a visual kei-nek semmi köze a zenéhez. (?) Hogy kerültetek egyáltalán oda?
Rieu: Egy barát, Masaki révén, aki a Mabellnek dolgozott. A nehézségek múlt szeptemberben kezdődtek, miután öngyilkos lett...
Az interjú megszakad pár percre, mivel Rieu nem tudott tovább beszélni.
Rieu: Masaki halála után a Mabell 5 évre licenszelte a CD-t Európában. De az anyagot végül nem jelentették meg.
Ana: Felhívtuk, hogy megkérdezzük: "Fellépünk a Wave Gothic Treffenen és Angliában, miért nem adtátok ki a cd-t?"
És azt válaszolták: "Mert ti egy náci-zenekar vagytok". Eldöntötték, hogy nácik vagyunk.
A cd borítón lévő náci utalásokat még később szeretném felhozni, ugyanis gyanítom , hogy Mabell nem az egyetlen akik ezáltal megzavarodtak...Szóval előállították a cd-t de nem került forgalomba? Így Európában egyáltalán nem elérhető-sosem jelent meg?
Rieu: Így igaz. 2000 példányt nyomtak és abból 50-et küldtek nekem. Ezek az egyetlen példányok amik keringenek.
És a többi 1950 valahol egy franciaországi lerakatban porosodik, míg a Mabellnek 5 éves licencszerződése van az anyagra? Rémes szituáció... Na, mindenesetre úgy tűnik az új album nem ennél a kiadónál lesz. A WGT-s fellépésetek után jelezték más lemezcégek az érdeklődésüket?
Ana: Igen, egy amerikai kiadó jelentkezett nálunk, hogy kiadná az albumot az Egyesült Államokban. Senki Európából..
Emellett természetesen szívesen kötnénk egy európai szerződést!
Beszéljünk még kicsit a WGT-ről. Meglepődtetek, hogy meghívtak titeket. Megoldódott közben a rejtély, hogy miért is gondoltak rátok?
Ana: Fogalmam sincs. Kaptunk a WGT-irodától egy e-mailt a felkéréssel, hogy játszanánk-e. Despairs Cd-k nem kaphatóak Európában. Mégis cirka 1000 ember jött el, hogy lásson bennünket, és felismertek minket. Mikor sétálni mentünk, mind azt kiáltották: "Hey, Despair!" és flyereket osztottunk szét, cd-ket adtunk el...
Milyen volt maga a koncert? Jó visszajelzéseket kaptatok?
Ana: Teljesen jó visszajelzéseket! Először léptünk fel Németországban, de mind tapsoltak és ünnepeltek...
Milyen volt London? Közvetlen csatlakozással utaztatok oda- szörnyen kimerültek lehettetek. Bizonyára egy teljesen más élmény volt...
Ana: Ténylegesen. Németországban a terem igazán nagy volt és a létesítmény és a crew csodás volt. Igaz utána repülőnk késett és úgy kellett a londoni gigre loholnunk.
Rieu: És a lány, aki a helyi koordinátorunk kellett volna hogy legyen, a lehető legrosszabb volt...
Ana: Rémes. De a publikum visszajelzése jó volt. Túl későn érkeztünk, és az emberek vártak ránk- talán 60 vagy 70 látogató-, és mikor beléptünk, ünnepeltek. Londonban számos problémánk volt a kulisszák mögött, de egyáltalán nem a közönséggel. Nagyszerű visszajelzést kaptunk tőlük.
Rieu: És ezek az emberek csak azért jöttek, hogy minket lássanak.
Ana: A végén Seiji egy stripshow-t rendezett. Mind buzdították :"Vetkőzni! Vetkőzni!"
1000 ember előtt játszottatok. Ezek után nehéz ismét Japánban fellépni?
Ana: Nem, egyáltalán nem. Rengeteg energiába került, egy ilyen nagy teremben játszani, de mindenütt ugyanolyan sokat nyújtunk.
Nagy koncert, kis koncert: mindig ugyanolyan...?
Ana: Igen. Csak csináljuk egyszerűen. Nincs különbség.
Rieu: Mindegy lenne hogy hol. Németország, Ausztália, Japán...Despair mindig Despair marad.
Szeretnétek visszamenni Európába?
Ana: Igen, ha fizetik nekünk a repülőt és a hotelt! Igazán nincs sok pénzünk!
A WGT szóval egy egész különleges esemény volt számotokra. Torture Garden bizonyára szintén kissé "speciális"?
Ana: Igen, de állandóan megvan bennünk ugyanaz a motiváció, bárhol is játsszunk. Igazán nem attól függ.
Rieu: Torture Garden inkább egy divat-, mint zenei rendezvény. Talán túldimenzionálom...
Nem, szerintem igazad van! Az ottani publikum nem felel meg kifejezetten a tipikus közönségeteknek!
Rieu: De mi keressük az efféle konfliktust.
Konfliktus a klubzene és a közt amit ti csináltok? És tudtátok előre, mit várjatok?
Rieu: Igen. Ez egy nívós esemény nagy nézőszámmal, ezért akarunk ott játszani. Örülök, ha kihívhatom az embereket.
Had kanyarodjunk vissza s náci-vonatkozásokra a Beautiful Japanese Sight credit-jében. Úgy tűnik rengeteg problémát okozott nektek Európában, talán most itt és most 'felvilágosíthatnánk' a dolgot.
Amikor a cd-tek megérkezett az Orkus-irodába, egy bizonyos zavarodottság támadt. Ott voltak azok a fogalmak, mint "Auschwitz Jugend", "Dachau 1933" és "Holocaust Nation", és nem volt világos, hogy japánok vagytok-e, vagy egy szélsőjobboldali német ensemble. Persze a közelebbi vizsgálódásból kiderült, hogy de facto japánok vagytok, és belátható, hogy efféle nyelvhasználat a japánoknál efféle heves visszhangot - s talán értelmezési nehézséget? - mint az európaiaknál, nem kelt.
Az európai kontextuson kívül egy divat-megnyilvánulásról lehet szó. Mégis sok európainak ez egy kényes dolog, koncentrációstáborok nevét, mint Dachau és Auschwitz a ti cd-tekben olvasni.
Kérdések merülnek fel. Mivel én magam Japánban élek, van róla némi fogalmam, mily kevés jelentősége van egy horogkeresztnek a japán kultúrában... sok európairól ez nem mondható el. Talán ez hasonló ahhoz, mintha valaki egy zászlóval, ami a felkelő napot ábrázolja, Kínába vagy Koreába utazik: nem venné ki jól magát...és ugyanez érvényes az említett nyelvhasználatra Európa szerte.
Ana: Értem.
Rieu: Despair NEM Nazi-vagy jobboldali act.
Miért találhatók hát ezek a szavak a borítón.
Ana: (utána olvas): Az igazat megvallva, először látom ezeket. Nem tudtam róla. Ez a cd még az én időm előtt jelent meg Despairnél.
A Mabell verzió más formulákat tartalmaz, mint "Slept Mein Kampf"...
Ana: "Slept" japán értelemben annyit tesz, mint "halott" vagy "elmúlt"..
Szóval azt akartátok kifejezni, hogy a Mein Kamp szükségtelen, hogy ez elveinek nincs jelentősége?
Ana: Igen: Mein Kampf halott.
Rieu: De az emlékezet a dolgokra, a helyekre, mint Dachau - elevenek. Az én megfontolásom ezek mögött a szavak mögött az volt, hogy a kredit rész valaki olyan által íródott, aki már halott. Azt akartam ezzel kifejezni, hogy sosem szabad felednünk. Németek, japánok...mind emberek. Sosem felejthetjük el, mi történt. Mind a szörnyű események Európában és Ázsiában.
Ana: Itt Japánban nem hoznak semmit a tudtunkra a háborúról. Így az emberek nem sokat tudnak róla. És így feledésbe merül.
Rieu: Ezért akartam írni róla. Elmondani: "Ne felejtsétek". Soha ne feledjék...(Rieu újra a könnyeivel küszködik, amint a háború halottaira gondol.)
Ana: Olyan sok gyászt érez a háború miatt.
Nyilván sokkal pontosabb megértésetek van a témával kapcsoltban, mint azt sokan hinni vélik.
Kár, hogy a szándékaitok ilyen formán félreinterpretálódtak, mert annyira absztrakt formában fejeződtek ki a cd külsején.
Némely embernek egyértelműen ki kell mondani a dolgokat.
Ana: Despair nem jobboldali vagy náci. Ha filozófiánkat kell megnevezni, az nihillista: Nihillizmus.
Despair - http://despair-nation.com/