Kolumbia XXXIII.
Cím: Kolumbia XXXIII.
Írta: Camea/Sasha és Moonlight-chan
Figyelmeztetés: Yaoi
Korhatár: 18
Állapot: Folyamatban
Megjegyzés: Az eredeti történet a www.animeszerepjáték.hu oldalon található
Az első rész rövidebb lesz, de hosszabbak követik, Eduardo Moonlight-chan karaktere, Cameron az enyém. Fogadjátok szeretettel
Jogok: A szeretpjáték minden joga Moonlight-chant és engem illet, a ráeső rész az ő engedélyével kerül fel az oldalamra, máshová nem tehető fel.
Cameron
Másnap délután, amint kevésbé forrón tûz már a nap, Eduardo elvisz a kikötõbe. Logikus dolog, elvégre, ha nem látom a labort a saját szememmel, akkor gyorsan lebukhatok Esteban elõtt, mert utalgatásokkal és homályos célzásokkal nem megyek majd semmire nála. Amikor kiszállok a drogbáróm nyomában a kocsiból, megdöbbent a környék kietlensége. Nincs itt más csak egy omladozó ház szerûség - de ezt is csak hatalmas jóindulattal mondhatom el róla -, meg az építkezés, amire rálátni innen is.- Szóval ez az az építkezés? - kíváncsiskodom.
- Az - biccent Eduardo komoran. - Ha az a rohadék befejezi, és tényleg nyit benne egy sztriptíz bárt, még ha messze is van a belvárostól, itt nyüzsögni fognak a részeg disznók.
- És hol a labor?
- Azon állunk - tájékoztat. - A lejárat ebbõl a házból nyílik és húsz méterszer tíz méteres az alapterülete.
- Ha ennyire titkos a dolog, Ricardo meg Esteban honnan tudják egyáltalán? - gondolkodom el.
- A szállítók és a dílerek ismerik a helyet, mert a kikötõben szokták átvenni tõlem az árut. Mondhatni, a bennfentesek körében ismert, és minél többen tudnak valamirõl, annál könnyebben szivárog ki - vonja meg a vállát, aztán a derekamra téve a kezét a rozogaság felé terel.
Odabent két õr fogad minket, talpig fegyverben és nagyon marconán, de a gazdinak azonnal biccentenek, majd felmérnek minket is. Cole-t és a másik új arcot, akit még én sem ismerek, jobban megnézik, velem nem sokat foglalkoznak, miután Eduardo a derekamon van. Nem hinném, hogy többnek gondolnak egy ágymelegítõnél, de ez a mi kis játékunk a drogbárómmal, azért mûködik, mert senki sem tart többre ennél. Nem tartom hízelgõnek, hogy egy kis kurvának hisznek, de azt elismerem, hogy ezért vagyok még életben.
- Megjegyzed a kódokat? - rángat ki a gondolataimból Eduardo kérdése.
- Naná - térdelek le mellé, ha már õ is lement a padlóig.
Mivel fotógrafikus memóriám van, az már nem is kell, hogy hangosan is mondja a számokat, elég csak ránéznem, de azért dünnyögi is a biztonság kedvéért. Azt hiszem, gyakran elfeledkezik ezen képességemrõl. Jól van, hát más képességeimet jobban szereti.
Gyakorlatilag a föld alá megyünk lefelé, aminek nem örülök, mert valahogy nem vonzanak a földalatti helyek, mióta ilyen közel járok a halálhoz nap, mint nap. De ha itt van az a nyavalyás labor, akkor lemegyek. A lépcsõn leérve egy kis szobába érünk, ahol szintén õrök vannak, innen egy másik ajtó vezet le a laborba.
- Cole miért nem jöhetett le? Nem bízol benne? - nézek rá kíváncsian.
- Rábíztalak Szöszi. Ha nem tartanám megbízhatónak, fel sem veszem - közli, mintha felolvasna egy könyvbõl.
- Akkor?
- Az üzlet az más dolog. Ahhoz semmi köze, ennyi - közli.
Nem kötözködöm, mert az õ dönti el, hogy mibe akarja beavatni az embereit és mibe nem. És Cole amúgy is gyanús nekem, szóval nem is olyan nagy baj, hogy nem tudja, mi van itt lent. Amint belépünk, nézelõdni kezdek, mindent megjegyzek, amit látok, és a mindent esetemben nem költõi túlzás, hanem tény. Szívesen megtapiznék néhány dolgot, de azt hiszem, az túlzás lenne, és nem hinném, hogy Eduardo örülne neki, szóval maradok az intenzív bámészkodásnál.
- Ez a hely tisztára olyan, mint a filmekben - magyarázom a puskaporos ládákat szemlélgetve. - Mennyit mondhatok el ebbõl Esebannak? - kérdezek rá.
- Amennyit szükséges - feleli szûkszavúan.
- Lehet, hogy szükséges lesz leírást adnom - nézek a szemébe.
- Akkor megteszed. Ne kockáztass semmiképp, megértetted? - mondja komoran.
- Megértettem, Eduardo - sóhajtok mosolyogva és az oldalának dõlök. - Menni fog, bízz bennem.
- Bízom én, Szöszi - szorít magához. - De, ha nem akarod megtenni, még mindig szétlõhetjük a fejét.
- És most már legalább a címét is tudod - emlékeztetem.
- José este ellátogat hozzá kicsit körülnézni. Most már nem hibázhatunk - néz mélyen a szememben.
Csak mosolygok egyet, tudom én, hogy félt, akkor is, ha nem mondja ki konkrétan, de köztünk nem mindig kellenek a szavak, anélkül is értjük egymást. Még elmesél pár dolgot az õrségváltásról, megmutatja a biztonsági rendszert is, amirõl én úgy fogok beszámolni Estebannak, hogy öt perces csúszásban vannak a cserék.
Miután mindent megnéztünk, hazamegyünk a birtokra és szerét ejtem a telefonhívásnak is. Szorosan Eduardo mellé ülök le, a közelsége jót tesz, megnyugtat és ellazít, amire az elmúlt napokban is hatalmas szükségem volt, akárcsak most. Hazafelé megbeszéltük, hol legyen a találkám Estebannal, szóval már csak fixálni kell a dolgokat a tetûvel is.
- Én vagyok - szólok a telefonba, amikor felveszi.
- Nocsak, Cameron, nem is számítottam rád ilyen hamar - reagál behízelgõ hangon.
- Pedig számíthattál volna, minél hamarabb le akarok lépni innen - közlöm.
- Azt elhiszem, Cameron.
- Akkor megegyeztünk? Hozod, amit kértem, én meg adom az infót? - haladok a tervvel.
- Ha azt mondod, amit tudni akarok - feleli a tetû a vonal másik végén.
- Ne szarakodjunk, Esteban, nincs erre idõm! Mindent tudok arról, ami a föld alatt van, és elmondom, ha megkapom, amit akarok.
- És mégis honnan tudsz mindent? - firtatja Esteban.
- Eduardo szeret magával hurcolni, mint valami ölebet, én meg ellestem a számokat.
- Aljas kis kurva vagy te. Még jó, hogy nem az enyém - kuncogja a tetû.
- Kösz - szorítom meg a telefont, rühellem, hogy kurvaként kezel, Eduardo pedig azonnal a combomra simítja a kezét. - Akkor holnap találkozunk?
- El tudsz szabadulni? - kérdez rá Esteban.
- Délutánra elengedett vásárolni, találkozzunk ott - diktálom be a butik címét, ahol a drogbárómmal voltunk anno.
- Ugye emlékszel, mit mondtam kis kurva? Nem akarsz átbaszni ugye? - kérdezi negédesen Esteban.
- Ezt én is kérdezhetném, de kár is lenn, nem? - dobom vissza a labdát.
- Kár bizony. Nem vagy te olyan ostoba, hogy kockára tedd a szabadságod, nem?
- Mit akarsz ezzel? - érdeklõdöm feszülten.
- Csak gondolkodtam - válaszol Esteban remekül szórakozva. - Ha átbasznál, esetleg Eduardo kap egy kis értesülést arról, mire készültél. Szerinted õ is csak kibelezne?
Ezzel a végszóval teszi le a telefont, hogy az üvöltõ csend körülvegyen minket utána.
- Hé, jól vagy, Szöszi? - húz közelebb, aminek az lesz a vége, hogy az ölébe mászva kényelmesen elhelyezkedem, ahogy szoktam. Nincs semmi bajom, teljesen nyugodt vagyok, Esteban nem tud olyat mondani, amire nem számítottam volna eddig is tõle. De jól esik, hogy Eduardo aggódva masszírozza a tarkómat. - Álmos vagy cicus?
- Csak fáradt - sóhajtok egészen hozzá simulva.
- El fogsz aludni, ha így maradunk - kuncogja tovább masszírozva.
- Lehet…
- És nekem kell becipelni a segged az ágyba - gyúrja meg a hátam is, amitõl szinte a testére tapadok a nagy elégedettségemben.
- Úgyis szeretsz ágyba cipelni - nyújtózkodom, aztán kimászom az ölébõl.
- Nem zaklatott fel megint ugye?
- Elõször igen - mosolygok halványan -, de amikor azt mondta, majd neked árul be, azt jutott eszembe, hogy így még a tervhez is hozzájátszana nem?
- De - bólint Eduardo. - Így hihetné azt, miatta nyírlak ki, mert õ beárult - néz fel rám. - Tulajdonképpen nagyon is lehetséges, hogy belevette ezt a paklikba. Megkapod, amit kértél, elmondod neki, amit tudni akart, aztán megejt nekem egy hívást. Amikor pedig hírét veszem, hogy betört a laborba, már lesz bizonyíték is az árulásodra - komorodik el. - Ez a kis görény nem is olyan hülye.
- Szerintem sem. Jobb is, hogy nyilvános helyen találkozunk - biccentek újra hozzá simulva.
- És most, hogy tudjuk a címét, Ricardo is felesleges teherré vált - teszi még hozzá.
- Mikor?
Csak ennyit kérdezek, pontosan tudom, mit jelent a drogbáróm szótárában a felesleges teher kifejezés.
- Akkor, amikor Esteban is támad.
- Két legyet egy csapásra - hajolok a szájához és lassan megcsókolom.
Csak egy kis ideig hagyja, hogy én diktáljam a tempót, aztán átveszi az irányítást, ahogy szokta, de hát kicsit sem bánom. Szuszogva dörgölõzöm hozzá, hogy érezze, szép lassan hangulatba jövök. Belemarkol a fenekembe, az ujjai szinte a húsomba mélyednek, és morog, amikor az ölének préselõdik az én ölem.
- Azt hittem, fáradt vagy - mormog az ajkaim közé.
- Az vagyok, de szép álmokat akarok - mosolygok rá.
- Ezen ne múljon, Szöszi - mosolyog vissza.
Lebegek, azt hiszem, így nevezhetném azt, amit érzek. De nem vagyok egészen biztos, a lényeg, hogy csodálatosan felemelõ érzés. Eduardo egyenletes, apró lökésekkel mozog bennem, a lábaink teljesen összefonódnak, az ujjaim a lapockája alatt mélyednek a hátába, a szánk egy pillanatra sem válik el egymástól. Egyszerûen szédítõ az egész, nem is akarom abbahagyni, és Eduardo sem, mert épp, mielõtt elélveznék, megáll egy kicsit, aztán újrakezdi a mozgást, hogy teljesen megõrjítsen vele. Kegyetlen játék ez, mégis izgató és nem mondanék le róla, még úgy sem, hogy a végén már sírni tudnék, annyira kell a kielégülés, de nem kegyelmez meg, úgy látszik, ma nagy formában van, mert a végén épp csak megmozdul bennem, viszont csak annyira, hogy érezzem, de ne mehessek el. Csakhogy nem vagyok hajlandó kérlelni, hogy engedjen elmenni, úgyhogy gyötör tovább, én meg majd beleõrülök abba, ahogy játszadozik velem. Tudom, hogy arra vár, hogy könyörögjek, de nem fogom megtenni, nem… Össze kell szorítanom az ajkam, még egy könnycsepp is kicsordul a szemembõl, de akkor sem könyörgök neki, akkor sem…
- Ez az én Cameronom - súgja az ajkamra. - Az én makacs bestiám…
Aztán rám mosolyog, majd leszorít a felkaromnál fogva és egyszerûen döngölni kezd. Az elsõ lökése után kiabálni és élvezni kezdek, a könnyeim pedig lefolynak az arcomon, ahogy szétárad a testemben a kínnal, forrósággal kevert vad, emésztõ gyönyör. Az ilyen pillanatokért érdemes élni, és mielõtt meghalok erre is emlékezni fogok, sõt erre talán még odaát is, akár a mennybe kerülök, akár a pokolba. És most már azt is tudom, hogy Eduardóval fogom végigjárni az utam, legalábbis én így szeretném, és azt hiszem, hogy õ is, mert a tekintetébõl ez süt, amikor magához öleli a remegõ, csatakos testem, én pedig úgy kapaszkodom belé, mintha félnék, hogy nélküle elveszek.
- Még mindig meg tudsz lepni - dörmögi a fülembe.
- Tényleg? - fúrom a fejem a nyakához. - Ha nem tudnám, hogy az én meglepetéseimet szereted, akkor most aggódnék.
- Magabiztos kis dög - morogja.
- Ha nem lennék magabiztos, nem is érdekelnélek - nézek a szemébe, aztán a tenyerembe fogom az arcát és megcsókolom.
Lassan, gyengéden csókolózunk, finoman játszunk egymás ajkával, a testem az övéhez feszül, Eduardo pedig szorosan tart, amíg én a hátát simogatom. Megnyugtat, hogy megérinthetem, hogy érezhetem a forró bõrét a tenyerem alatt, az izmainak finom vibrálását, amellyel az érintésemre reagál. Hosszan, szenvedélyesen ölelkezünk, nem is emlékszem, mikor pilledek el, de arra igen, hogy Eduardo végig a karjában tart. És biztosan így is van, mert a mellkasán pihenve ébredek fel reggel.
- Jó reggelt hímek hímje - csókolok a mellkasára, aztán odahajtom a fejem és hallgatom a szívverését. - Mit szólnál, ha ágyba hoznám a reggelit?
- A száddal? - kérdezi azonnal, sunyi mosollyal az arcán.
- Tálcával - mosolygok rá.
- Akkor nem érdekel - markol bele a fenekembe, de aztán engedi, hogy lemenjek a reggeliért és felhozzam neki.
Kényelmesen megreggelizünk, de érezhetõ a feszültség a levegõben, egyikünk sem nyugodt, és mindkettõnknek pörög az agya folyamatosan. Ez a nap nagyon kemény lesz mindkettõnknek és könnyen belebukhatunk, ha nem vagyunk elég ügyesek, vagy Esteban villant valamit, amire nem számítunk. Amikor már elviselhetetlenné válik a helyzet, elõrehajolok, felsimítok Eduardo tarkóján, aztán megcsókolom. Most nem finoman, hanem mohón, szenvedélyesen. A drogbáróm pedig ugyanígy csap le az én ajkaimra, hogy mire befejezzük mindkettõnké vörös és duzzadt.
- A csókolózás jó terápia - zihálok mosolyogva.
- Az - markol a fenekembe. - Eltereli az ember figyelmét a bajokról.
- Nem lesz semmi gond - simogatom meg az arcát, aztán kimászom az ágyból.
- Hé, hová mész? - fogja meg a karomat.
- Úszom egyet baby - kacsintok rá. - Aztán meg készülök a vásárlásra.
- Inkább tusolj velem - mondja, de mindketten tudjuk, hogy az lesz, amit õ akar.
Nem bánom meg, mert a forró vízsugarak alatt is öleljük, csókoljuk egymást és nincs olyan területe a testünknek, amit nem érintünk meg a másikon. Ezúttal kiélem magam, ráérõsen markolászom a fenekét, elvégre az övé is eléggé ott van, persze más testrészein sokkal többet játszadozom, de azt meg amúgy is imádja. Mire végzünk egymással, mindketten kisimultak vagyunk, az együttlét, akkor is megnyugtat minket, ha nem szeretkezünk éppen. Már akkor sem vagyunk feszültek, amikor öltözni kezdünk, illetve én, mert Eduardo azt figyeli, ahogy én öltözöm. Szûk csípõnadrágot húzok, meg egy olyan lenge trikót, amitõl akár meztelen is lehetnék felül, de szándékosan húzok éppen ilyen felsõt, provokálni akarom Estebant, mert tudom, hogy megdugna, és ha elterelem a figyelmét, akkor hibázni fog.
- Ez komoly, Szöszi? - érdeklõdik szigorú arccal.
- Igen, Eduardo - bólintok mosolyogva. - Bízz bennem, tudom, mit csinálok.
- Azt nagyon ajánlom - tornyosul fölém és belemarkol a hajamba. - Nem szeretem, amikor más férfiak elõtt viselsz ilyen illetlen ruhát kis dög - feszíti hátra a fejem.
- Tudom, de most célja van - nyögök.
- Akkor kapsz valamit, ami passzol hozzá - közli, aztán kapok egy akkora vörös foltot a torkomra, mint az öklöm.
- Most jó? - nyöszörgök vágyakozva.
- Igen - feleli önelégülten, aztán rávág a seggemre és öltözni kezd.
Nem maradok ám adósa, mert elég térdelve kap egy hasonló vörös foltot pár centire a farkától, de még véletlenül sem veszem a számba.
- Hogy tudd, milyen érzés - húzom végig az ujjam a kemény farkán vigyorogva.
- Kis szuka - morogja, de tudom, mennyire tetszik neki, hogy nem hagyom magam.
Belelépek a papucsomba, fogok egy táskát, aztán ellenõrzöm a fegyveremet, majd elteszem a táskába. Búcsúzáskor megcsókolom Eduardót, aztán sietek le, mert Cole már vár.
- Mára mi a terv? - kérdezi, ahogy kikanyarodunk a birtokról.
- Csak egy kis pénzszórás - vigyorgok.
- Azt erõsen kétlem - közli. - Te minden vagy, csak pénzszórós nem.
- Neked meg elég nehéz lehet a felfogásod - teszem fel a napszemüvegemet. - Mert ennyi idõ után sem fogtad fel, hogy itt nem szeretik a kérdezõsködést.
- De morcos vagy ma - ingatja a fejét, de befejezi a faggatózást.
A butik elõtt kiszállok, megborzolom a hajam, majd besétálok. Az eladók kedvesen mosolyognak rám, hiszen sok pénzt hagytunk itt legutóbb is. Esteban már az üzletben van, éppen az ingek közt válogat, amikor odasétálok hozzá.
- A kék jobban kiemelné a szemeit - szólítom meg.
- Igazán? - vigyorog rám. - Melyiket javasolnád?
- Mindenképpen ezt - nyomok a kezébe egy inget. - Próbáld fel a fülkében - mosolygok.
- Megnézed, miután felvettem? - indul a fülke felé.
- Persze, ha szeretnéd - sétálok utána.
Megvárom, amíg bemegy, aztán a fülkének támaszkodom, meglep, hogy az elsõ inggel együtt megkapom a borítékomat. Megnézem a tartalmát, hogy megállapíthassam, valóban azt kaptam-e, amit kértem, aztán átadom az én borítékomat, amiben a kódok, létszámok vannak.
- Tudnom kell valamit? - szól ki a fülkébõl.
- Igen, az õrség a váltásnál nagyjából ötperces csúszásban van - felelem.
- Miért?
- Gondolom, mert senkinek eszébe nem jut, hogy valakinek lesz mersze betörni oda - vonom meg a vállam.
- Igaz, fõleg ránk nem számítanak - közli.
- Ez már nem érdekel. Megkaptam, amit akartam, ti meg úgy ölitek egymást, ahogy akarjátok. Nos, örültem az üzletkötésnek, Esteban - lépnék el a fülkétõl, de kinyúlva elkapja a karomat.
- Megünnepelhetnénk nem? Ellenállhatatlan vágyat érzek rá, hogy jól megkúrjalak - súgja a fülembe.
- Én meg arra érzek ellenállhatatlan vágyat, hogy megöljelek, de sajnos egyikünk kívánsága sem fog teljesülni - húzom el a karomat.
- Makacs kis kurva vagy te Cameron, más idõkben talán többet foglalkoztam volna veled, meg a baszni való kis testeddel, de most valóban nincs idõm játszadozni - mondja komoran. - Legyél ügyes, tûnj el minél hamarabb, vagy a gazdáddal együtt döglesz meg. És ne feledd, ha átbaszol, kifilézlek te kis szajha.
- Hogy felejteném el, amikor minden alkalommal emlékeztetsz rá - mondom gúnyosan. - Legyen szép napod rohadék - hagyom ott.
Nem foglalkozom vele tovább, csak távolabb megyek és válogatni kezdek, elvégre vásárolni indultam és eltolná az álcámat, ha nem vennék semmit a végén. Amíg a ruhákat válogatom, feltûnik, hogy Cole veszettül telefonál odakint, és tuti nem Eduardónak, mert abban maradtunk, hogy én hívom, ha végeztem. Mivel azt tudom, hogy a drogbáróm megbízik bennem, így abban is biztos lehetek ezáltal, hogy Cole valaki mással beszél, méghozzá elég idegesen. Valahogy meg kell szereznem a telefonját, hogy megnézhessem a számot, amit ebben az idõpontban hívott, hacsak ki nem törli.
- Nem sietsz haza a gazdihoz, ahogy nézem - lép mellém Esteban.
- Nem, nem igazán - teszek a kosaramba egy pólót meg egy szakadt farmert. - De te sem kapkodod el, hogy távozz. Attól félsz talán, hogy ártok neked? - kuncogok.
- A múltkori után kicsit óvatosabb vagyok veled, még akkor is, ha csak egy kis kurva vagy - feleli komolyan, amit azt hiszem, bóknak is vehetnék, ha nem hívna folyton kurvának, meg szajhának.
- Megmondtam, gyûlöllek, ahogy Eduardót is, ha tehetném, megölnélek mindkettõtöket, de megelégszem azzal is, hogy leléphetek, mielõtt ti irtani kezdenétek egymást.
- Ennyire gyûlölöd õt, mégis kéjesen vonaglasz alatta minden éjszaka - rázza a fejét vigyorogva.
- Nem csak éjszaka - mondom komoran. - Tudod, neki nem elég csak éjjel - sétálok tovább.
- Direkt húzod az agyam mi? - jön utánam.
- Mi a faszt akarsz tõlem, de komolyan? - fordulok felé. - Megkaptad az adatokat, csak el kéne húznod, de te azzal basztatsz inkább, hogy mennyit szexelek Eduardóval.
- Mert izgatsz és utálom, hogy nem tudok tenni ellene - vonja meg a vállát.
- Verd ki, vagy dugj meg valakit, csak engem hagyj már békén - sétálok a fehérnemû részlegre és veszek pár szexis alsót is, ha már itt vagyok.
Nem akar lekopni rólam, de Cole kapcsol végre odakint és bejön értem, mondván, hogy a gazdi azonnal látni akar, mert régóta eljöttünk már. Gyorsan fizetek, majd távozunk. Nem könnyebbültem meg, mivel Estebant a butikban hagytuk.
- Kocsikázzunk, Cole - dõlök hátra az ülésben. - És figyeld, hogy követnek-e minket!
- Gondolod, hogy követni fognak minket? - indítja a kocsit.
- Lehetne, hogy egyszer kérdezõsködés nélkül csinálsz meg valamit? - kérdezem komoran.
Csak bólint és további szövegelés nélkül kocsikázunk Cali belvárosában, de senki nem követ minket, vagy Estebannak is van olyan árnyékembere, mint a drogbárómnak, vagy valami egészen másról van szó. Azonnal elõ is veszem a telefonomat.
- Szia, Eduardo - szólok a telefonba, amikor felveszi. - Igen, végeztem. És pont ez a baj, túl simán ment… Most Cole-lal kocsikázunk a városban, hogy követnek-e, de semmi. És ez nekem nem tetszik… Lehet, hogy a csomagomban van valami nyomköveti cucc. Küldenél valakit, akit át tudja vizsgálni, mielõtt visszamegyek a birtokra? Oké. Odamegyünk - nyomom ki a telefont, aztán Cole-hoz fordulok. - Hajts a régi piacra! Nem kell sietni, csak kényelmesen - utasítom. - Ne nézz már így! Eduardo parancsa - dõlök hátra. - Indíts!
Folyt.köv.