Interjú a hőssel 2.
***
Hátát nekivetette az ajtónak, míg az asztalnak támaszkodó karba tett kezű megmentőt mustrálta.
- Gyere ide - parancsolta Potter. Scorpius elbizonytalanodva pillantott rá. Nem ilyen hangnemre számított. - Nehogy most ijedj meg te kis megrontó. Gyere. - tette hozzá kevésbé parancsolóan, de ellentmondást nem tűrve.
Scorpius magabiztosságot erőltetve magára közelítette meg a férfit, mire az kinyúlt érte, és lazán csípőjére fonta egyik kezét, míg másikkal egy szőke tincsét morzsolgatta. Szorítása nem volt erős, szinte csak annyi, hogy érezze, tartva van.
- Mire volt ez jó, Scorpius? Lázadsz? - a hihetetlenül zöld tekintet belefúródott az ezüstökbe. - Vagy kérdezzem úgy: mit szeretnél ezzel elérni?
- Nem tudom, mire gondol. - Karjait a férfi bicepszére fonta, felmérve az ott lapuló izmokat.
- Dehogynem. Tényleg érdekel, mit akartál elérni ezzel a kellemes kis manővereddel. Zsarolni akarsz?
- Tessék?! Nem, dehogy! - védekezett ijedten a fiú.
- Akkor mit akarsz tőlem? - kérdezte Harry ellentmondást nem tűrőn nézve a szemébe. - Hallgatlak.
Scorpius csak a szemöldökét ráncolta ilyen mértékű gyanakvásra.
- Megkívántalak.
- Megkívántál - ismételte keményen.
- Igen.
Potter lehetetlenül zöld szemei aprólékosan vizslatták végig az arcát, hazugságok vagy esetleg ferdítések után.
- Hm. És honnan vetted, hogy szívesen fogom venni a közeledésed?
- Hát… aki nem mer, az nem nyer. Nem igaz? - próbálta elviccelni az egyre feszélyezettebbé váló helyzetet a fiatalabb.
- Ezt egy griffendélesnek még el is hinném, de egy mardekárosnak…? Ne táncolj az idegeimen, Malfoy.
- Egyáltalán nem szükséges hinnie nekem! - csattant fel Scorpius. Idegesen lökte le derekáról a szőrös kart. Már megint ezek az előítéletek… - Ha nem tetszett, csak mondania kell, és én már itt sem vagyok. Ennyi.
- Nehogy még neked álljon feljebb! - ráncolta ingerülten a szemöldökét az auror, és húzta magához erősen a tiltakozó fiút. - Mit. Akartál. Ezzel?!
- Csak egy kis kalandot, mi mást? De már tárgytalan. Elment magától a kedvem.
Harry hitetlenkedve nézett a másikra.
- Hány éves vagy? Harminc?
- Mit számít?!
- Még ott a tojáshéj a seggeden, ne várd, hogy elhiggyem, csak egy dugást akartál, aztán hagysz elmenni. Belém habarodtál?
Most Scorpiuson volt a sor, hogy teljes döbbenettel reagáljon a másikra.
- Te jó Merlinem! Ha tudom, hogy egy kellemes ágyjelenet helyett vallatást kapok, inkább a cipőmben tartottam volna a lábam. - Harry halvány arcpírját meglátva felhorkantott. - Maga szánalmas. Döntse már el, mit akar! Miért hagyta, hogy kiverjem, ha aztán én lettem a bűnbak? Érdekes módon, míg azt hitte, Em lába kutakodik az ölében, derogált a simogatás.
- Én… te… én nem gondolkodtam… - hebegte össze vissza.
- Csak ezt ne mondta volna. Hagytam időt magának, hogy mérlegeljen, sőt még rá is kérdeztem akarja-e. Nincs joga számon kérni tőlem semmit!
- Izé. Én… De…
- Nem! Elegem van magából, és a következetlenségéből. Köszönje meg szépen a kis orgazmusát, és isten áldja; semmi közünk egymáshoz.
Harry erősen megdörzsölte a tarkóját, hogy legyőzze a felkívánkozó káromkodások hullámait.
- Te jó ég. Még csak egy ostoba tinédzser vagy, hogy kezelheted ezt ilyen erkölcstelenül? Neked még szerelmesnek kéne lenned! Kézen fogva kellene sétálgatnod a barátnőddel vagy barátoddal, és undorító, nyálasan romantikus gesztusokkal kényeztetni a szerelmedet. Ha mégis egy ilyen értéktelen utat akarsz járni, azt inkább tedd később - bár inkább sose térj erre az útra -, most a csodálatos első tapogatózásoknak van itt az ideje számodra, nem az orrba-szájba keféléseknek idegen manusokkal!
- Fogja be! Ne ítélkezzen felettem! Nem is ismer!
- Hallottál már egyáltalán a nemi betegségekről?!
- Elég! Maga nem az apám!
- Hála az égnek, tényleg nem az én fiam vagy, de most már komolyan kezdem sajnálni szerencsétlen Malfoyt, hogy ilyen csapodár fia lett. Mit gondolsz, hová vezet ez? Más idegenekkel is ilyesmiket csinálsz? Nem gondolsz a jó híredre? A családod jó hírére? Magadra??? Kiégsz, mielőtt még igazán elkezdhetnél élni!
- Micsoda?! Egy kis lábszex, és már én vagyok a Roxfort kurvája?! Kapjon már észhez, ember, hiszen nem a viktoriánus korszakban éljünk, ha úgy tartja kedvem, azzal fekszem le, akivel csak akarok, és ahhoz senkinek semmi köze! És ha már itt tartunk, akadjon le rólam, nem én vagyok az egyetlen, aki a maguk generációjának gátlásai nélkül éli az életét, és köszönöm szépen én élek, mint hal a vízben. Ebben nincs semmi rossz!
- Csak mert a társadalom kezd elkorcsosulni, neked még nem kell ilyen sekélyesnek lenned!
- Mi köze hozzá!? Ne osztogassa nekem a fellengzős „Mindenkinél jobb vagyok” tanácsait. Ne higgye, hogy maga különb nálam! Én legalább nyíltan felvállalom az igényeim és a beállítottságom, míg maga csak suttyomban, „asztal alatt” intézi a szükségleteit. Egy fokkal sem jobb nálam, Harry Potter!
- Mégsem én voltam, aki kiverte egy vadidegennek!
- És nem is én voltam az, aki hagyta kiverni egy iskolás fiúnak!
A hirtelen beállt csöndben a két férfi csak bámult egymásra. Scorpius másfél lépésre a támaszkodó férfitól, a heves szóváltás miatt enyhén lihegett. Potter vállizmai megfeszültek, mintha nem tudná eldönteni, ellökje-e magát az asztaltól, és megrázza az ostoba fiút, vagy maradjon csak nyugodtan a helyén. Scorpius lassan egy szkeptikus fintorra húzta az orrát.
- Nem ilyennek képzeltem magát.
Erre Harry is elhúzta a száját.
- Általában ez így szokott lenni. Az emberek csalódnak, mert egy álomképet várnak.
- Nem, én nem a hősszimbólumra számítottam.
Az auror kérdőn felszaladó szemöldökét látva részletesebben kifejtette.
- Én azt a férfit vártam, aki apám emlékeiben élt. Azt mesélte magáról, hogy egy olyan ember, aki tesz a szabályokra, mérhetetlenül dacos, és sosem bír veszíteni. Az én hibám. Azt hittem az érett férfiasság mellett találok valami ilyesmit magában.
- Igen, Scorpius, tényleg a te hibád - válaszolt halk hangon Harry. - Mondhatnak az emberek akármit akárkiről, de igazán csak akkor ismered meg, amikor személyesen találkozol vele és elbeszélgetsz a kiszemelteddel. Az sosem megoldás, ha azt, akit meg akarsz ismerni, szexuálisan letámadod. Így csak azt éred el, hogy - csúnyán fogalmazva - csak a segglyukat fogja látni benned, és sosem fog emberszámba venni. Nem lett volna sokkal egyszerűbb, ha meghívsz valamilyen ürüggyel a Három Seprűbe? Ott kiderült volna számodra, hogy nem az az ember vagyok, akinek eddig hittél, és megkímélted volna magad ettől a megalázó beszélgetéstől.
- Pfh. Mintha a nagy Harry Potter egyszer is beült volna egy Malfoyjal meginni valamit a kocsmába…
Harry végül ellökte magát az asztaltól, majd közelebb lépett. Szemeiben már kihunyt a bizalmatlan, haragos fény. Helyét megértés, és nagy adag szánalom vette át.
- Sosem tudhatod, Scorpius, hisz nem ismersz. Ha nemet mondtam volna, az is egy válasz. Rád. Erre.
Scorpius fintorogva horgasztotta le a fejét, és kezdte el bámulni a parkettát. Ezt a mai interjút egyáltalán nem így képzelte. A várt kielégülés helyett megalázták, és úgy érezte magát, mint akit összerugdostak. Röpke tíz perc alatt meggyanúsították, lekurvázták, kikosarazták és még le is hülyézték. Szép. Erről sosem fog senkinek sem beszélni! Lehetséges saját magát exmemoriammal sújtani? Bár, ha már lúd…
- Mr. Potter, eljönne velem meginni valamit a Három Seprűbe? Egy iskolai projekthez szeretnék kérdéseket feltenni… - közben szüntelenül a parkettát bámulta. Nem mert a férfi arcára nézni. Hallani is elég szörnyű lesz majd.
- Jaj, Malfoy… Még átgondolom. Rendben?
Scorpius reménykedve kapta a férfira a tekintetét, de a várt biztató félmosoly helyett csak egy lemondó grimaszt, és szánakozó szemeket lelt.
- Hát persze.
Folytatás...
Hátát nekivetette az ajtónak, míg az asztalnak támaszkodó karba tett kezű megmentőt mustrálta.
- Gyere ide - parancsolta Potter. Scorpius elbizonytalanodva pillantott rá. Nem ilyen hangnemre számított. - Nehogy most ijedj meg te kis megrontó. Gyere. - tette hozzá kevésbé parancsolóan, de ellentmondást nem tűrve.
Scorpius magabiztosságot erőltetve magára közelítette meg a férfit, mire az kinyúlt érte, és lazán csípőjére fonta egyik kezét, míg másikkal egy szőke tincsét morzsolgatta. Szorítása nem volt erős, szinte csak annyi, hogy érezze, tartva van.
- Mire volt ez jó, Scorpius? Lázadsz? - a hihetetlenül zöld tekintet belefúródott az ezüstökbe. - Vagy kérdezzem úgy: mit szeretnél ezzel elérni?
- Nem tudom, mire gondol. - Karjait a férfi bicepszére fonta, felmérve az ott lapuló izmokat.
- Dehogynem. Tényleg érdekel, mit akartál elérni ezzel a kellemes kis manővereddel. Zsarolni akarsz?
- Tessék?! Nem, dehogy! - védekezett ijedten a fiú.
- Akkor mit akarsz tőlem? - kérdezte Harry ellentmondást nem tűrőn nézve a szemébe. - Hallgatlak.
Scorpius csak a szemöldökét ráncolta ilyen mértékű gyanakvásra.
- Megkívántalak.
- Megkívántál - ismételte keményen.
- Igen.
Potter lehetetlenül zöld szemei aprólékosan vizslatták végig az arcát, hazugságok vagy esetleg ferdítések után.
- Hm. És honnan vetted, hogy szívesen fogom venni a közeledésed?
- Hát… aki nem mer, az nem nyer. Nem igaz? - próbálta elviccelni az egyre feszélyezettebbé váló helyzetet a fiatalabb.
- Ezt egy griffendélesnek még el is hinném, de egy mardekárosnak…? Ne táncolj az idegeimen, Malfoy.
- Egyáltalán nem szükséges hinnie nekem! - csattant fel Scorpius. Idegesen lökte le derekáról a szőrös kart. Már megint ezek az előítéletek… - Ha nem tetszett, csak mondania kell, és én már itt sem vagyok. Ennyi.
- Nehogy még neked álljon feljebb! - ráncolta ingerülten a szemöldökét az auror, és húzta magához erősen a tiltakozó fiút. - Mit. Akartál. Ezzel?!
- Csak egy kis kalandot, mi mást? De már tárgytalan. Elment magától a kedvem.
Harry hitetlenkedve nézett a másikra.
- Hány éves vagy? Harminc?
- Mit számít?!
- Még ott a tojáshéj a seggeden, ne várd, hogy elhiggyem, csak egy dugást akartál, aztán hagysz elmenni. Belém habarodtál?
Most Scorpiuson volt a sor, hogy teljes döbbenettel reagáljon a másikra.
- Te jó Merlinem! Ha tudom, hogy egy kellemes ágyjelenet helyett vallatást kapok, inkább a cipőmben tartottam volna a lábam. - Harry halvány arcpírját meglátva felhorkantott. - Maga szánalmas. Döntse már el, mit akar! Miért hagyta, hogy kiverjem, ha aztán én lettem a bűnbak? Érdekes módon, míg azt hitte, Em lába kutakodik az ölében, derogált a simogatás.
- Én… te… én nem gondolkodtam… - hebegte össze vissza.
- Csak ezt ne mondta volna. Hagytam időt magának, hogy mérlegeljen, sőt még rá is kérdeztem akarja-e. Nincs joga számon kérni tőlem semmit!
- Izé. Én… De…
- Nem! Elegem van magából, és a következetlenségéből. Köszönje meg szépen a kis orgazmusát, és isten áldja; semmi közünk egymáshoz.
Harry erősen megdörzsölte a tarkóját, hogy legyőzze a felkívánkozó káromkodások hullámait.
- Te jó ég. Még csak egy ostoba tinédzser vagy, hogy kezelheted ezt ilyen erkölcstelenül? Neked még szerelmesnek kéne lenned! Kézen fogva kellene sétálgatnod a barátnőddel vagy barátoddal, és undorító, nyálasan romantikus gesztusokkal kényeztetni a szerelmedet. Ha mégis egy ilyen értéktelen utat akarsz járni, azt inkább tedd később - bár inkább sose térj erre az útra -, most a csodálatos első tapogatózásoknak van itt az ideje számodra, nem az orrba-szájba keféléseknek idegen manusokkal!
- Fogja be! Ne ítélkezzen felettem! Nem is ismer!
- Hallottál már egyáltalán a nemi betegségekről?!
- Elég! Maga nem az apám!
- Hála az égnek, tényleg nem az én fiam vagy, de most már komolyan kezdem sajnálni szerencsétlen Malfoyt, hogy ilyen csapodár fia lett. Mit gondolsz, hová vezet ez? Más idegenekkel is ilyesmiket csinálsz? Nem gondolsz a jó híredre? A családod jó hírére? Magadra??? Kiégsz, mielőtt még igazán elkezdhetnél élni!
- Micsoda?! Egy kis lábszex, és már én vagyok a Roxfort kurvája?! Kapjon már észhez, ember, hiszen nem a viktoriánus korszakban éljünk, ha úgy tartja kedvem, azzal fekszem le, akivel csak akarok, és ahhoz senkinek semmi köze! És ha már itt tartunk, akadjon le rólam, nem én vagyok az egyetlen, aki a maguk generációjának gátlásai nélkül éli az életét, és köszönöm szépen én élek, mint hal a vízben. Ebben nincs semmi rossz!
- Csak mert a társadalom kezd elkorcsosulni, neked még nem kell ilyen sekélyesnek lenned!
- Mi köze hozzá!? Ne osztogassa nekem a fellengzős „Mindenkinél jobb vagyok” tanácsait. Ne higgye, hogy maga különb nálam! Én legalább nyíltan felvállalom az igényeim és a beállítottságom, míg maga csak suttyomban, „asztal alatt” intézi a szükségleteit. Egy fokkal sem jobb nálam, Harry Potter!
- Mégsem én voltam, aki kiverte egy vadidegennek!
- És nem is én voltam az, aki hagyta kiverni egy iskolás fiúnak!
A hirtelen beállt csöndben a két férfi csak bámult egymásra. Scorpius másfél lépésre a támaszkodó férfitól, a heves szóváltás miatt enyhén lihegett. Potter vállizmai megfeszültek, mintha nem tudná eldönteni, ellökje-e magát az asztaltól, és megrázza az ostoba fiút, vagy maradjon csak nyugodtan a helyén. Scorpius lassan egy szkeptikus fintorra húzta az orrát.
- Nem ilyennek képzeltem magát.
Erre Harry is elhúzta a száját.
- Általában ez így szokott lenni. Az emberek csalódnak, mert egy álomképet várnak.
- Nem, én nem a hősszimbólumra számítottam.
Az auror kérdőn felszaladó szemöldökét látva részletesebben kifejtette.
- Én azt a férfit vártam, aki apám emlékeiben élt. Azt mesélte magáról, hogy egy olyan ember, aki tesz a szabályokra, mérhetetlenül dacos, és sosem bír veszíteni. Az én hibám. Azt hittem az érett férfiasság mellett találok valami ilyesmit magában.
- Igen, Scorpius, tényleg a te hibád - válaszolt halk hangon Harry. - Mondhatnak az emberek akármit akárkiről, de igazán csak akkor ismered meg, amikor személyesen találkozol vele és elbeszélgetsz a kiszemelteddel. Az sosem megoldás, ha azt, akit meg akarsz ismerni, szexuálisan letámadod. Így csak azt éred el, hogy - csúnyán fogalmazva - csak a segglyukat fogja látni benned, és sosem fog emberszámba venni. Nem lett volna sokkal egyszerűbb, ha meghívsz valamilyen ürüggyel a Három Seprűbe? Ott kiderült volna számodra, hogy nem az az ember vagyok, akinek eddig hittél, és megkímélted volna magad ettől a megalázó beszélgetéstől.
- Pfh. Mintha a nagy Harry Potter egyszer is beült volna egy Malfoyjal meginni valamit a kocsmába…
Harry végül ellökte magát az asztaltól, majd közelebb lépett. Szemeiben már kihunyt a bizalmatlan, haragos fény. Helyét megértés, és nagy adag szánalom vette át.
- Sosem tudhatod, Scorpius, hisz nem ismersz. Ha nemet mondtam volna, az is egy válasz. Rád. Erre.
Scorpius fintorogva horgasztotta le a fejét, és kezdte el bámulni a parkettát. Ezt a mai interjút egyáltalán nem így képzelte. A várt kielégülés helyett megalázták, és úgy érezte magát, mint akit összerugdostak. Röpke tíz perc alatt meggyanúsították, lekurvázták, kikosarazták és még le is hülyézték. Szép. Erről sosem fog senkinek sem beszélni! Lehetséges saját magát exmemoriammal sújtani? Bár, ha már lúd…
- Mr. Potter, eljönne velem meginni valamit a Három Seprűbe? Egy iskolai projekthez szeretnék kérdéseket feltenni… - közben szüntelenül a parkettát bámulta. Nem mert a férfi arcára nézni. Hallani is elég szörnyű lesz majd.
- Jaj, Malfoy… Még átgondolom. Rendben?
Scorpius reménykedve kapta a férfira a tekintetét, de a várt biztató félmosoly helyett csak egy lemondó grimaszt, és szánakozó szemeket lelt.
- Hát persze.
Folytatás...