Álmomban csak te és én- 4. rész
Nem álmodom, ahhoz túl fáradt vagyok. Felkelek, de még sokáig csak fekszem a padlón. Nincs kedvem mozdulni. Hallgatom az esőcseppek ütemes kopogását, és elmélkedem, a helyzetemről. Szarban vagyok az világos. A paparazzik miatt nem kell aggódnom, a családom elintézi. Ma reggel is csak azért nem találkoztam velük, mert apám emberei valószínűleg eltávolították őket a környékről. Arról pedig nem tudnak, hogy hol vagyok. Már elmúlt kettő, igazán jöhetnének a cuccaim. Ha berendezkedtem, majd össze kéne szedni a dolgokat a holnapi órákhoz. Rég voltam, nappali tanulós, sőt mióta leérettségiztem nem. Bementem vizsgázni és ennyi, na mindegy nem lehet olyan borzalmas. Felkászálódom végre, kinyújtóztatom elgémberedett végtagjaim, meg kell hagyni a padló nem simogatta a testem, és perzsaszőnyeggel sem szolgált.
Már sétálnék az ablakhoz, amikor meghallom a csengőm, szóval végre megjöttek. Rögtön indulok, és kinyitom az ajtóm. Rövid megbeszélés után, félre állok és megvárom, amíg bepakolnak. Segítenek, a nagyobb dolgokat a helyükre rakni, és lelépnek. A többit én magam rakom a helyére. A végeredmény nem rossz, nem fényűző, nem az „ízlésem”, de otthonos. Minden van benne, ami feltétlenül szükséges.
Újra körbejárom az immár berendezett lakást. Kaptam, törölközőket, a tusfürdőm, meg a többi ilyesmi felszerelésemet, még reggel magammal hoztam. Mind ott állnak egymás mellett, most még katonás sorrendbe, a csap feletti polcon. Tükröm is van, legalább eszükbe jutott, hogy e nélkül meghalnék. A konyhába kaptam egy kisebb asztalt, meg egy csomó dolgot, amit használni se tudok, de legalább jól mutatnak, olyan teljessé teszik a helyiséget. Ezeken kívül kaptam egy EGYSZEMÉLYES ágyat. Erősen utalgatnak arra, hogy senkivel ne jöjjek össze… A kanapém is keskeny, ezt a szívást, pedig az egyetemen, biztos nincsenek kiskorúak. A többi tárgy átlagos, meg nem olyan lényeges. Persze ruhásszekrény, dohányzóasztal, szőnyeg meg még pár ilyen kis alap szar. Mire végzek, már hat óra felé jár az idő. Elindulok a hűtőm felé, mivel ma még a kávén kívül, amit reggel kaptam, semmit sem jutattam a gyomromba. Kinyitom a hűtőm, valami instant kajára gondoltam, de amikor meglátom a tartalmát a hűtődobozomnak, mindennek örülnék, ami ehető. Totál üres… EZ A FASZSÁG TELJESEN, 100%-IG, TOTÁLISAN, ABSZOLUTE ÜRES!!! Kajás vagyok, nem kicsit, nagyon! Miért én vagyok ilyen szerencsétlen?! Le kellett volna, hogy essen, hisz a hűtőt is most hozták. Na jó, elegem van! Nem akarok önálló lenni! Nem akarok megtanulni élni! Házvezetőnőt akarok, kaját és nyugalmat! Olyan nagy kérés ez?! Kivagyok, még egy napot sem vagyok egyedül, és elveszek…Oké, akkor kaját veszek.
Éppen a pénztárcámat keresem, amit megtalálok a saját zsebemben, amikor kinézek az ablakon, és mellbe vág a felismerés, hogy szakad az eső. Ennél jobb már nem is lehetne! Nincs kajám, be kell vásárolnom, és szakad az eső, és én nem rendelkezem esernyővel, se semmi ilyesmivel, vagy ha mégis nem tudom, hol találom meg. Istenem miért büntetsz?!?! Ha esetleg, azért mert pasikat baszok…bekaphatod. Hiszek Istenben, de abban nem, hogy bűn, amit teszek. Szeretni, nem bűn, az összes homofób fasz, és Istenimádó vadbarom bekaphatja, ha ez nem esik le nekik. Bezárom az ajtóm, és elindulok keresni valami boltot, mert ugye azt se tudom merre van, ha van egyáltalán errefelé. Leszáguldok a lépcsőn, és kilépek a főbejáraton, teljesen örült lehetek, mert elkezdek rohanni az első utca felé, és addig szaladok, amíg rá nem jövök, az elázást nem úszom meg akkor sem ha futok és akkor sem ha sétálok. Lelassítok és kifújom magam, percekig csak azon vagyok, hogy megpróbáljak újból szabályosan lélegezni. Több utcányit futottam eddig, és még sehol semmi. Befordulva a következő sarkon, meglátok végre egy kisebb sarki élelmiszer kereskedést, ahogy „cégére” hirdeti. Meggyorsítom lépteim, és kezem már a kilincsen, mikor feltűnik a zárva felirat az orrom előtt. Megnézem nyitva tartását, hétköznapokon reggel 530- tól este 6-ig. Órámra tekintek és rájövök 54 percet késtem. Ma igazán hozom a formám. Tovább indulok és beveszek még egy-két kanyart, mire teljesen feladom a „bevásárló körutam”. A harmadik bolt után, ami hasonlóan az előző kettőhöz hatkor zár, elindulok a lakásom felé vezető úton, legalábbis remélem, hogy ez az. Elég erősen remélem…
Na végre, kis kitérőkkel, bőrig ázva, korgó gyomorral, de megtalálom a háztömböt, ahol elméletileg most az otthonom is van. Veszélyes valamit az otthonodnak nevezni, mert ezzel aláírod, hogy 1. a tiéd 2. olyan személyes hely, ami hozzád tartozik, nem csak jogilag hanem érzelmileg is. Nekem talán sosem volt otthonom. Gyermekkoromban, nem tekintettem annak azt a hatalmas palotát, ahogy utána egyik lakásomat sem. Nincs otthonom. Sem kívül, sem belül, ahogy a sok okos filozófus gondolja, hogy ha a lelkedben építesz otthont, hazát azt nem mossa el se árvíz, nem dönti porba földrengés, nem viszi el tornádó, nem égeti fel tűz. Nincs ilyenem, mert nincs rá szükségem. Nincs mit bele raknom, üres lenne, mert én magam is üres vagyok bizonyos szempontból, de csak néha és csak kicsit, szerintem mindenki érzi így magát, egy fárasztó nap után, vagy valami rossz bekövetkeztével. Szerencsére jó rég nem éreztem így, nem szeretem ezt a hangulatot, mindig fojtogat, és nyomaszt.
Ezeken gondolkozok, kész őrültség. Na a lényeg, hogy megérkezek a bejárathoz és belépek végre, kint már kezdtem fázni, mert alapból nincs hideg, de az éjszaka közeledtével, a hőmérséklet is esett valamennyit. Éppen a másfeledik lépcsőfordulóban tartok, amikor felfigyelek, hogy valaki, elég erősen szidja az égieket, és a földieket egyaránt. Lassabban megyek tovább, és felmérem a lehetőségét, hogy milyen lehet. Szép hangja van, lágy, kellemes, nyugtató és mégis meg van benne a kellő férfiasság. Még mindig nem találkoztam vele, így valószínűnek veszem, hogy az én emeletemen lakik. Na még tíz lépcsőfok és megláthatom, ki tud ilyen változatosan és szépen káromkodni. Erre elmosolyodom, cinikusan, de legalább mosoly, ilyen se sok volt ma. Nyolc óra felé, igen hangosnak mondható. Fent vagyok és mikor ránézek, ledermedem. Lefagyizok, mint egy windows98-as, most komolyan, ez most szerencse vagy pech?! Itt áll előttem a maga szőke és mélykék valóságában, Ő. A kulcsával bajlódik, nem írja kinyitni az ajtaját. Tele van cuccal, így elég nehéz, de fáradt is gondolom, szóval miután túljutok a döbbeneten, felkacagok rajta. Káromkodik, kicsit elázott külsővel, sok-sok cuccal és édesen kipirult arccal. Imádnivaló, nem sokára az ágyamban fog kikötni. Felnéz rám, hogy engem is jól lebaszhasson, mert ki mertem röhögni, de tátva marad a szája. Ekkor leesik, hogy lebuktam, mert ő BIZTOS hogy megismert, ha így elhallgat, akkor biztos. Tátog egy picit, mint egy partra vetett hal. Megkegyelmezek neki, kiveszem a kulcsot a kezéből, laza mozdulattal próbálgatom a zár feltárását, míg végre kattan. Elveszek néhány csomagot tőle, és igen közel hajolva, ha eddig nem lettem volna elég közel, az a 10 centi igen zavaró, megkérdezem, hogy ne segítsek e bevinni a holmiját. Így állunk egy darabig, majd pirulva és hosszas hálálkodással beljebb invitál, és mindent elpakol a maga helyére, én nézem minden mozdulatát, aztán eltűnik egy helységben. Hangosan szólok neki, hogy akkor én mentem, ha legközelebb problémája van az ajtajával, szóljon bátran, a szomszédban megtalál. Már lépnék ki az ajtón, amikor utánam slattyog egy törölközővel a kezében.
- Köszönöm még egyszer, Rhimme-san a segítséget! Ha bármire szüksége van kérem szóljon azonnal, én is a szomszédba vagyok! - mikor rádöbben, hogy mit hord itt össze-vissza, gyorsan lesüti a szemét, ami igazán előnyösen néz ki számomra, de neki kevésbé lehet kellemes a pipacs piros pofika. Újból megkegyelmezek, ma ilyen nagylelkű kedvemben lehetek, mert nem cikizem ki miatta.
- Köszönöm a felajánlást, és nem san-ozz! Maradjunk a Lyonnál rendben? - szívdöglesztő mosoly, fűzzük a kicsikét, jó szórakozás lesz erre a kis időre, míg apa megbékél. - Na akkor ezt megdumáltuk, szia, álmodj szépeket!
- Kérem Rymm… Szóval, kérlek Lyon, hadd háláljam meg neked!
- Nincs mit, és nincs mivel. Na akkor tényleg, szia! - már lépnék ki az ajtón, mikor elég nagyot kordul a gyomrom. A fenébe kívánom, és nem igazán szeretnék visszanézni, de a kíváncsiságom legyűr, milyen lehet Vörös-kun kaján vigyorral az arcán. Visszatekintve, viszont nem vigyort látok, hanem mosolyt. Megfogja a ruhám ujját és visszahúz.
- Lehet, hogy nincs mit, de van mivel! Főzök neked jó!? Itt egy törölköző, vagy esetleg menj haza átöltözni, de gyere vissza, mert van egy olyan sejtésem, hogy ma még nem sokat ehettél ekkora, gyomor kordúlásokkal. Meg ha csak a fele is igaz annak, amit az újságok írnak, és mivel úgy tűnik ideköltöztél, valamennyi igaz, ma nem volt időd ilyen alapszükségleteket kielégítened - ma még szexelni sem szexeltem pedig nálam az is alapszükséglet. De tényleg nagyon aranyos, szóval rá, és hasamra hallgatva, elfogadom az ajánlatot.
- Köszönöm… ömm… Hogy is hívnak? - na jó égesd magad Lyon akció tökéletesen kivitelezve. Ő ilyen halál rendes velem, én meg a nevét se kérdeztem még meg.
- Youn vagyok, Maidden Youn. Akkor jössz? - kiskutya szemek, szerintem nem is tudja, hogy úgy használja őket.
- Tudod, mit Youn?! Jövök, mert belátom, 3 deci kávé nem fedezi a napi szükséges energia bevitelt, mindjárt jövök, csak én is betörök a lakásomba, valami kevésbé nedves cuccért. - Intek és meg se várom válaszát, már saját lakásomba vagyok, gyorsan levetkőzöm, keresek ígéretemhez képest, valami száraz ruhát, magamra ráncigálom, és már újra a zárammal babrálok.
Nem zárta, be az ajtót, így belépek, és nem sok keresgélés után, az ő lakása sem óriási, rátalálok a konyhába, amint éppen összeügyeskedik valamit, aminek igazán finom illata van. Figyelem, egy picit az ajtóból, míg megszólalok:
- Ne segítsek? - nem vett észre, így hangomra ugrott egy picit. Rám néz, és furcsán csillog a most világos kéksége.
- Nem hinném, hogy tudnál. Ez az egyetlen konyhám, és örülnék, ha még egyelőre az is maradna.
- Ezt most vehetem, enyhe célzásnak arra, hogy képtelen vagyok segíteni?
- Vedd, ahogy akarod, csak nem hinném, hogy tudnál, ha még nem kajáltál ma semmit sem.
- Én megpróbáltam, csak most költöztem, és elfelejtettem, hogy a hűtőmet, nem kajával együtt szállították, és nem találtam már hétkor olyan boltot, ami nyitva tartott volna.
- Az éjjel-nappalikon kívül az összes hatkor zár. Emiatt áztál el, mert nem tudtad, erről beszélek, hogy tudnál nekem főzni segíteni, ha bevásárolni se tudsz? - nem sért, csak megállapít és be kell látnom, igaza van. De én Rymme vagyok, ennyi nem tántorít meg, nem viselhetem, szó nélkül a sértést, akkor sem ha igaz, vagy jogos.
- Tudok kávét főzni! - néz rám, azt hiszi, viccelek, de amikor meglátja halál komoly fejemet, mert én tényleg tudok kávét főzni, még hozzá finomat is, enyhén szólva, fetrengeni kezd a padlón. Na ennyit, a Rymmek becsületéről…
- Bocsi…Bocsi…csak ezt most KOMOLYAN gondoltad?
- Igen komolyan. Jó tudom, nem sok, de többet nem igazán, tudok, se bevásárolni, se semmi ilyesmit.
- Elhiszem, meg nem baj, te értesz máshoz. Nagyon jó színész vagy, és a hangod is gyönyörű, tele van élettel és érzelmekkel. Nagyon szeretem, amit művelsz miközben dolgozol.
- Hát…tudom-tudom háttal nem kezdünk mondatot! - megint mosolyog, szívből jövően, gyönyörűen - de köszi meg minden. Te mit csinálsz szóval, gondolom tanulsz, de mit meg hol? Mik a hobbijaid? Mit csinálsz, ha nem dolgozol? Meg ilyen átlagos kérdések, tudod, amik ismerkedésnél felszoktak merülni! - meg akarom ismerni, nem tudom mi okból, talán szerelmes vagyok, talán csak azért mondom, hogy az vagyok, mert még nem voltam, nem tudom milyen, de akarom a srácot. Azt akarom hogy alattam nyögdécseljen! Meg akarom baszni!
- Az egyetemen tanulok, rendező leszek, ha nagy leszek, szóval az szeretnék lenni. Ha nem tanulok a vizsgáimra, ami szerintem dolgozásnak számít, kisegítek cégeknél. Aktakukackodom. Ez is munka, mint a tanulás, csak ezért nekem fizetnek, és nem én fizetek. Hobbim? Szomszédjaimnak való főzőcskézés! - szemtelen, de aranyos, állandóan mosolyog vagy vigyorog, vagy efféle boldogság hormonocskákat termelő tevékenységet végez. - Szoktam, hazamenni, meg szomszéd néniknek, segíteni, takarításba, meg bevásárolok nekik, ők meg segítenek nekem, pl. főznek rám vizsgaidőszakban, meg ha beteg vagyok segítenek sokat. Ilyesmikkel tengetem mindenapjaim. És te? Regézz te is! Mit csinálsz, ha nem dolgozol? Mit csinálsz ha dolgozol? Mindent-mindent hallani akarok!
- Telhetetlen vagy ugye tudod?! Egy telhetetlen kíváncsi jótevő, ijesztő kombináció ugyebár. Én nem szoktam ilyesmiket csinálni, de szerintem mindenről tudsz, ha a mai újságból is jól informált vagy - nem tudom mit mondhatnék, annyira kedves, olyan ártatlan.
Él, és nem csak létezik, hozzá képest üres vagyok. Megint érzem, lehetek, gazdag, sikeres, befolyásos, de ezek nem feltételei, és nem és pontjai annak, hogy értékes legyek. Semmilyen. Ennyi vagyok. Ez vagyok.
- De én tőled, szeretném hallani! Az újság, nem magáról ír, hanem rólad. Nem azt kérdeztem, mit látnak abból mások, amit csinálsz, hanem azt, amit csinálsz! Naaaaa, nem ér hogy nekem el kellett mondani te meg itt kussolsz!, Amúgy megterítenél? Mindjárt kész a kaja! A tányérok, a második szekrényben, és az alatta lévő fiókban, vannak az alátétek és az evőeszközök. - megkeresek mindent, amit mondott, és megterítek, addig is összegzem, a mondanivalóm, és mikor elvégeztem a rám szabott feladatot, felnézek rá, talán elfelejti…
- Akkor mondod?- nem felejtette el.
- Zenélek, meg színészkedem, ha nem dolgozom, akkor lazítok otthon, vagy bulizok haverokkal, vagy családi teadélután a program. A zeneírást is ide sorolnám, mert bár munkámhoz tartozik, mára már hobbi, szóval szeretem csinálni, és csak akkor megy, ha kedvem van hozzá. Ilyenkor megírok akár tizet is, néha meg egyet sem tudok összehozni. Van egy húgom, lehet hogy hallottál már róla, szóval ő Risa. Másodállásban tesó, főállásban rabszolgahajcsár, menedzsernek álcázva. De rossz szavam nem lehet, tud rendes lenni is ha akar, meg amúgy is nem lehet minden álma engem pesztrálni. Eleget hallom tőle is meg mindenkitől, hogy még mindig bajos kamasz vagyok. Nagyjából ennyi, szüleimmel megvagyok, de kapcsolatunk nem a legjobb. Még valami érdekel? - furcsa, nem akartam ennyit mondani, de Youn, egyszerűen előhozza belőlem. Figyel arra, mit mondok, figyel rám, ez jó érzés. Elkészült a kajával, úgyhogy elkezdünk enni. Közben is dumálunk. Semmikről, és világmegváltó dolgokról, csak úgy mint régi jó barátok.
Tíz körül kerülök újra saját lakásomba. Jól éreztem magam Younnál. Sokat beszélgettünk, meg csak ültünk, és hallgattuk a semmit. Két óra megnyugvás. A srácnak tényleg, haláli a kisugárzása, kedves, figyelmes, az a jó kisfiú, és mégis ott van benne egy elemi pimaszság és lázadás. Ha többre nem, de egy éjszakára MEG KELL SZEREZNEM!!! Leöltözöm alsógatyára, és bedőlök az ágyamba. A telefonom ébresztőjét még beállítom hatra. Végig gondolom, mit kell tennem holnap. Szöszimmel együtt megyünk suliba, vagyis egyetemre, szal a lényeg, egy egyetemre járunk, még ugyanarra a szakra is. Hazafelé jövet, beugrom vásárolni, írtunk listát! Megkértem rá segítsen, mert én nem tudom, mi kell, meg egy másnapi esti vacsiban is megállapodtunk, csak ezt nálam. Úgyis ő fog főzni, csak a látszat, meg hasonlók. Finoman főz. Olyan teljes! Irigylem, ő egy földre szállt angyal, én meg egy pokolból száműzött démon, hozzá képes. Talán még érzelmekre se vagyok képes, olyan igazi mélyekre. Majdnem keserű szájízzel fekszem le aludni, mikor eszembe jut, az hogy ő viszont itt van, nem tudom, meddig, de csak a most, a pillanat a lényeg. Pár méter választ el tőle. Arra fordulok, amerre őt vélem, és mintha, érezném, az örökös, nyugodt auráját, megnyugszom, és végre tényleg elalszom.
Már sétálnék az ablakhoz, amikor meghallom a csengőm, szóval végre megjöttek. Rögtön indulok, és kinyitom az ajtóm. Rövid megbeszélés után, félre állok és megvárom, amíg bepakolnak. Segítenek, a nagyobb dolgokat a helyükre rakni, és lelépnek. A többit én magam rakom a helyére. A végeredmény nem rossz, nem fényűző, nem az „ízlésem”, de otthonos. Minden van benne, ami feltétlenül szükséges.
Újra körbejárom az immár berendezett lakást. Kaptam, törölközőket, a tusfürdőm, meg a többi ilyesmi felszerelésemet, még reggel magammal hoztam. Mind ott állnak egymás mellett, most még katonás sorrendbe, a csap feletti polcon. Tükröm is van, legalább eszükbe jutott, hogy e nélkül meghalnék. A konyhába kaptam egy kisebb asztalt, meg egy csomó dolgot, amit használni se tudok, de legalább jól mutatnak, olyan teljessé teszik a helyiséget. Ezeken kívül kaptam egy EGYSZEMÉLYES ágyat. Erősen utalgatnak arra, hogy senkivel ne jöjjek össze… A kanapém is keskeny, ezt a szívást, pedig az egyetemen, biztos nincsenek kiskorúak. A többi tárgy átlagos, meg nem olyan lényeges. Persze ruhásszekrény, dohányzóasztal, szőnyeg meg még pár ilyen kis alap szar. Mire végzek, már hat óra felé jár az idő. Elindulok a hűtőm felé, mivel ma még a kávén kívül, amit reggel kaptam, semmit sem jutattam a gyomromba. Kinyitom a hűtőm, valami instant kajára gondoltam, de amikor meglátom a tartalmát a hűtődobozomnak, mindennek örülnék, ami ehető. Totál üres… EZ A FASZSÁG TELJESEN, 100%-IG, TOTÁLISAN, ABSZOLUTE ÜRES!!! Kajás vagyok, nem kicsit, nagyon! Miért én vagyok ilyen szerencsétlen?! Le kellett volna, hogy essen, hisz a hűtőt is most hozták. Na jó, elegem van! Nem akarok önálló lenni! Nem akarok megtanulni élni! Házvezetőnőt akarok, kaját és nyugalmat! Olyan nagy kérés ez?! Kivagyok, még egy napot sem vagyok egyedül, és elveszek…Oké, akkor kaját veszek.
Éppen a pénztárcámat keresem, amit megtalálok a saját zsebemben, amikor kinézek az ablakon, és mellbe vág a felismerés, hogy szakad az eső. Ennél jobb már nem is lehetne! Nincs kajám, be kell vásárolnom, és szakad az eső, és én nem rendelkezem esernyővel, se semmi ilyesmivel, vagy ha mégis nem tudom, hol találom meg. Istenem miért büntetsz?!?! Ha esetleg, azért mert pasikat baszok…bekaphatod. Hiszek Istenben, de abban nem, hogy bűn, amit teszek. Szeretni, nem bűn, az összes homofób fasz, és Istenimádó vadbarom bekaphatja, ha ez nem esik le nekik. Bezárom az ajtóm, és elindulok keresni valami boltot, mert ugye azt se tudom merre van, ha van egyáltalán errefelé. Leszáguldok a lépcsőn, és kilépek a főbejáraton, teljesen örült lehetek, mert elkezdek rohanni az első utca felé, és addig szaladok, amíg rá nem jövök, az elázást nem úszom meg akkor sem ha futok és akkor sem ha sétálok. Lelassítok és kifújom magam, percekig csak azon vagyok, hogy megpróbáljak újból szabályosan lélegezni. Több utcányit futottam eddig, és még sehol semmi. Befordulva a következő sarkon, meglátok végre egy kisebb sarki élelmiszer kereskedést, ahogy „cégére” hirdeti. Meggyorsítom lépteim, és kezem már a kilincsen, mikor feltűnik a zárva felirat az orrom előtt. Megnézem nyitva tartását, hétköznapokon reggel 530- tól este 6-ig. Órámra tekintek és rájövök 54 percet késtem. Ma igazán hozom a formám. Tovább indulok és beveszek még egy-két kanyart, mire teljesen feladom a „bevásárló körutam”. A harmadik bolt után, ami hasonlóan az előző kettőhöz hatkor zár, elindulok a lakásom felé vezető úton, legalábbis remélem, hogy ez az. Elég erősen remélem…
Na végre, kis kitérőkkel, bőrig ázva, korgó gyomorral, de megtalálom a háztömböt, ahol elméletileg most az otthonom is van. Veszélyes valamit az otthonodnak nevezni, mert ezzel aláírod, hogy 1. a tiéd 2. olyan személyes hely, ami hozzád tartozik, nem csak jogilag hanem érzelmileg is. Nekem talán sosem volt otthonom. Gyermekkoromban, nem tekintettem annak azt a hatalmas palotát, ahogy utána egyik lakásomat sem. Nincs otthonom. Sem kívül, sem belül, ahogy a sok okos filozófus gondolja, hogy ha a lelkedben építesz otthont, hazát azt nem mossa el se árvíz, nem dönti porba földrengés, nem viszi el tornádó, nem égeti fel tűz. Nincs ilyenem, mert nincs rá szükségem. Nincs mit bele raknom, üres lenne, mert én magam is üres vagyok bizonyos szempontból, de csak néha és csak kicsit, szerintem mindenki érzi így magát, egy fárasztó nap után, vagy valami rossz bekövetkeztével. Szerencsére jó rég nem éreztem így, nem szeretem ezt a hangulatot, mindig fojtogat, és nyomaszt.
Ezeken gondolkozok, kész őrültség. Na a lényeg, hogy megérkezek a bejárathoz és belépek végre, kint már kezdtem fázni, mert alapból nincs hideg, de az éjszaka közeledtével, a hőmérséklet is esett valamennyit. Éppen a másfeledik lépcsőfordulóban tartok, amikor felfigyelek, hogy valaki, elég erősen szidja az égieket, és a földieket egyaránt. Lassabban megyek tovább, és felmérem a lehetőségét, hogy milyen lehet. Szép hangja van, lágy, kellemes, nyugtató és mégis meg van benne a kellő férfiasság. Még mindig nem találkoztam vele, így valószínűnek veszem, hogy az én emeletemen lakik. Na még tíz lépcsőfok és megláthatom, ki tud ilyen változatosan és szépen káromkodni. Erre elmosolyodom, cinikusan, de legalább mosoly, ilyen se sok volt ma. Nyolc óra felé, igen hangosnak mondható. Fent vagyok és mikor ránézek, ledermedem. Lefagyizok, mint egy windows98-as, most komolyan, ez most szerencse vagy pech?! Itt áll előttem a maga szőke és mélykék valóságában, Ő. A kulcsával bajlódik, nem írja kinyitni az ajtaját. Tele van cuccal, így elég nehéz, de fáradt is gondolom, szóval miután túljutok a döbbeneten, felkacagok rajta. Káromkodik, kicsit elázott külsővel, sok-sok cuccal és édesen kipirult arccal. Imádnivaló, nem sokára az ágyamban fog kikötni. Felnéz rám, hogy engem is jól lebaszhasson, mert ki mertem röhögni, de tátva marad a szája. Ekkor leesik, hogy lebuktam, mert ő BIZTOS hogy megismert, ha így elhallgat, akkor biztos. Tátog egy picit, mint egy partra vetett hal. Megkegyelmezek neki, kiveszem a kulcsot a kezéből, laza mozdulattal próbálgatom a zár feltárását, míg végre kattan. Elveszek néhány csomagot tőle, és igen közel hajolva, ha eddig nem lettem volna elég közel, az a 10 centi igen zavaró, megkérdezem, hogy ne segítsek e bevinni a holmiját. Így állunk egy darabig, majd pirulva és hosszas hálálkodással beljebb invitál, és mindent elpakol a maga helyére, én nézem minden mozdulatát, aztán eltűnik egy helységben. Hangosan szólok neki, hogy akkor én mentem, ha legközelebb problémája van az ajtajával, szóljon bátran, a szomszédban megtalál. Már lépnék ki az ajtón, amikor utánam slattyog egy törölközővel a kezében.
- Köszönöm még egyszer, Rhimme-san a segítséget! Ha bármire szüksége van kérem szóljon azonnal, én is a szomszédba vagyok! - mikor rádöbben, hogy mit hord itt össze-vissza, gyorsan lesüti a szemét, ami igazán előnyösen néz ki számomra, de neki kevésbé lehet kellemes a pipacs piros pofika. Újból megkegyelmezek, ma ilyen nagylelkű kedvemben lehetek, mert nem cikizem ki miatta.
- Köszönöm a felajánlást, és nem san-ozz! Maradjunk a Lyonnál rendben? - szívdöglesztő mosoly, fűzzük a kicsikét, jó szórakozás lesz erre a kis időre, míg apa megbékél. - Na akkor ezt megdumáltuk, szia, álmodj szépeket!
- Kérem Rymm… Szóval, kérlek Lyon, hadd háláljam meg neked!
- Nincs mit, és nincs mivel. Na akkor tényleg, szia! - már lépnék ki az ajtón, mikor elég nagyot kordul a gyomrom. A fenébe kívánom, és nem igazán szeretnék visszanézni, de a kíváncsiságom legyűr, milyen lehet Vörös-kun kaján vigyorral az arcán. Visszatekintve, viszont nem vigyort látok, hanem mosolyt. Megfogja a ruhám ujját és visszahúz.
- Lehet, hogy nincs mit, de van mivel! Főzök neked jó!? Itt egy törölköző, vagy esetleg menj haza átöltözni, de gyere vissza, mert van egy olyan sejtésem, hogy ma még nem sokat ehettél ekkora, gyomor kordúlásokkal. Meg ha csak a fele is igaz annak, amit az újságok írnak, és mivel úgy tűnik ideköltöztél, valamennyi igaz, ma nem volt időd ilyen alapszükségleteket kielégítened - ma még szexelni sem szexeltem pedig nálam az is alapszükséglet. De tényleg nagyon aranyos, szóval rá, és hasamra hallgatva, elfogadom az ajánlatot.
- Köszönöm… ömm… Hogy is hívnak? - na jó égesd magad Lyon akció tökéletesen kivitelezve. Ő ilyen halál rendes velem, én meg a nevét se kérdeztem még meg.
- Youn vagyok, Maidden Youn. Akkor jössz? - kiskutya szemek, szerintem nem is tudja, hogy úgy használja őket.
- Tudod, mit Youn?! Jövök, mert belátom, 3 deci kávé nem fedezi a napi szükséges energia bevitelt, mindjárt jövök, csak én is betörök a lakásomba, valami kevésbé nedves cuccért. - Intek és meg se várom válaszát, már saját lakásomba vagyok, gyorsan levetkőzöm, keresek ígéretemhez képest, valami száraz ruhát, magamra ráncigálom, és már újra a zárammal babrálok.
Nem zárta, be az ajtót, így belépek, és nem sok keresgélés után, az ő lakása sem óriási, rátalálok a konyhába, amint éppen összeügyeskedik valamit, aminek igazán finom illata van. Figyelem, egy picit az ajtóból, míg megszólalok:
- Ne segítsek? - nem vett észre, így hangomra ugrott egy picit. Rám néz, és furcsán csillog a most világos kéksége.
- Nem hinném, hogy tudnál. Ez az egyetlen konyhám, és örülnék, ha még egyelőre az is maradna.
- Ezt most vehetem, enyhe célzásnak arra, hogy képtelen vagyok segíteni?
- Vedd, ahogy akarod, csak nem hinném, hogy tudnál, ha még nem kajáltál ma semmit sem.
- Én megpróbáltam, csak most költöztem, és elfelejtettem, hogy a hűtőmet, nem kajával együtt szállították, és nem találtam már hétkor olyan boltot, ami nyitva tartott volna.
- Az éjjel-nappalikon kívül az összes hatkor zár. Emiatt áztál el, mert nem tudtad, erről beszélek, hogy tudnál nekem főzni segíteni, ha bevásárolni se tudsz? - nem sért, csak megállapít és be kell látnom, igaza van. De én Rymme vagyok, ennyi nem tántorít meg, nem viselhetem, szó nélkül a sértést, akkor sem ha igaz, vagy jogos.
- Tudok kávét főzni! - néz rám, azt hiszi, viccelek, de amikor meglátja halál komoly fejemet, mert én tényleg tudok kávét főzni, még hozzá finomat is, enyhén szólva, fetrengeni kezd a padlón. Na ennyit, a Rymmek becsületéről…
- Bocsi…Bocsi…csak ezt most KOMOLYAN gondoltad?
- Igen komolyan. Jó tudom, nem sok, de többet nem igazán, tudok, se bevásárolni, se semmi ilyesmit.
- Elhiszem, meg nem baj, te értesz máshoz. Nagyon jó színész vagy, és a hangod is gyönyörű, tele van élettel és érzelmekkel. Nagyon szeretem, amit művelsz miközben dolgozol.
- Hát…tudom-tudom háttal nem kezdünk mondatot! - megint mosolyog, szívből jövően, gyönyörűen - de köszi meg minden. Te mit csinálsz szóval, gondolom tanulsz, de mit meg hol? Mik a hobbijaid? Mit csinálsz, ha nem dolgozol? Meg ilyen átlagos kérdések, tudod, amik ismerkedésnél felszoktak merülni! - meg akarom ismerni, nem tudom mi okból, talán szerelmes vagyok, talán csak azért mondom, hogy az vagyok, mert még nem voltam, nem tudom milyen, de akarom a srácot. Azt akarom hogy alattam nyögdécseljen! Meg akarom baszni!
- Az egyetemen tanulok, rendező leszek, ha nagy leszek, szóval az szeretnék lenni. Ha nem tanulok a vizsgáimra, ami szerintem dolgozásnak számít, kisegítek cégeknél. Aktakukackodom. Ez is munka, mint a tanulás, csak ezért nekem fizetnek, és nem én fizetek. Hobbim? Szomszédjaimnak való főzőcskézés! - szemtelen, de aranyos, állandóan mosolyog vagy vigyorog, vagy efféle boldogság hormonocskákat termelő tevékenységet végez. - Szoktam, hazamenni, meg szomszéd néniknek, segíteni, takarításba, meg bevásárolok nekik, ők meg segítenek nekem, pl. főznek rám vizsgaidőszakban, meg ha beteg vagyok segítenek sokat. Ilyesmikkel tengetem mindenapjaim. És te? Regézz te is! Mit csinálsz, ha nem dolgozol? Mit csinálsz ha dolgozol? Mindent-mindent hallani akarok!
- Telhetetlen vagy ugye tudod?! Egy telhetetlen kíváncsi jótevő, ijesztő kombináció ugyebár. Én nem szoktam ilyesmiket csinálni, de szerintem mindenről tudsz, ha a mai újságból is jól informált vagy - nem tudom mit mondhatnék, annyira kedves, olyan ártatlan.
Él, és nem csak létezik, hozzá képest üres vagyok. Megint érzem, lehetek, gazdag, sikeres, befolyásos, de ezek nem feltételei, és nem és pontjai annak, hogy értékes legyek. Semmilyen. Ennyi vagyok. Ez vagyok.
- De én tőled, szeretném hallani! Az újság, nem magáról ír, hanem rólad. Nem azt kérdeztem, mit látnak abból mások, amit csinálsz, hanem azt, amit csinálsz! Naaaaa, nem ér hogy nekem el kellett mondani te meg itt kussolsz!, Amúgy megterítenél? Mindjárt kész a kaja! A tányérok, a második szekrényben, és az alatta lévő fiókban, vannak az alátétek és az evőeszközök. - megkeresek mindent, amit mondott, és megterítek, addig is összegzem, a mondanivalóm, és mikor elvégeztem a rám szabott feladatot, felnézek rá, talán elfelejti…
- Akkor mondod?- nem felejtette el.
- Zenélek, meg színészkedem, ha nem dolgozom, akkor lazítok otthon, vagy bulizok haverokkal, vagy családi teadélután a program. A zeneírást is ide sorolnám, mert bár munkámhoz tartozik, mára már hobbi, szóval szeretem csinálni, és csak akkor megy, ha kedvem van hozzá. Ilyenkor megírok akár tizet is, néha meg egyet sem tudok összehozni. Van egy húgom, lehet hogy hallottál már róla, szóval ő Risa. Másodállásban tesó, főállásban rabszolgahajcsár, menedzsernek álcázva. De rossz szavam nem lehet, tud rendes lenni is ha akar, meg amúgy is nem lehet minden álma engem pesztrálni. Eleget hallom tőle is meg mindenkitől, hogy még mindig bajos kamasz vagyok. Nagyjából ennyi, szüleimmel megvagyok, de kapcsolatunk nem a legjobb. Még valami érdekel? - furcsa, nem akartam ennyit mondani, de Youn, egyszerűen előhozza belőlem. Figyel arra, mit mondok, figyel rám, ez jó érzés. Elkészült a kajával, úgyhogy elkezdünk enni. Közben is dumálunk. Semmikről, és világmegváltó dolgokról, csak úgy mint régi jó barátok.
Tíz körül kerülök újra saját lakásomba. Jól éreztem magam Younnál. Sokat beszélgettünk, meg csak ültünk, és hallgattuk a semmit. Két óra megnyugvás. A srácnak tényleg, haláli a kisugárzása, kedves, figyelmes, az a jó kisfiú, és mégis ott van benne egy elemi pimaszság és lázadás. Ha többre nem, de egy éjszakára MEG KELL SZEREZNEM!!! Leöltözöm alsógatyára, és bedőlök az ágyamba. A telefonom ébresztőjét még beállítom hatra. Végig gondolom, mit kell tennem holnap. Szöszimmel együtt megyünk suliba, vagyis egyetemre, szal a lényeg, egy egyetemre járunk, még ugyanarra a szakra is. Hazafelé jövet, beugrom vásárolni, írtunk listát! Megkértem rá segítsen, mert én nem tudom, mi kell, meg egy másnapi esti vacsiban is megállapodtunk, csak ezt nálam. Úgyis ő fog főzni, csak a látszat, meg hasonlók. Finoman főz. Olyan teljes! Irigylem, ő egy földre szállt angyal, én meg egy pokolból száműzött démon, hozzá képes. Talán még érzelmekre se vagyok képes, olyan igazi mélyekre. Majdnem keserű szájízzel fekszem le aludni, mikor eszembe jut, az hogy ő viszont itt van, nem tudom, meddig, de csak a most, a pillanat a lényeg. Pár méter választ el tőle. Arra fordulok, amerre őt vélem, és mintha, érezném, az örökös, nyugodt auráját, megnyugszom, és végre tényleg elalszom.