Matt és Marcus
A Dalton könyvtárában ülök. Szombat van, szinte teljesen kihalt az egész suli. A legtöbb diák hazautazott a hosszú hétvégére, én nem... Nem lenne sok értelme.
A könyvtár is csendes, mondjuk ez itt nem nagy újdonság. Az egyik ablaknál álló gyönyörű, régi füles fotelben ülök. A lábaimat félig magam alá húzva, félig kinyújtva kényelmesen heverek és bámulok ki a délutáni napsütéses udvarra.
Már lassan két hete... igen két hete nagyon sok minden megváltozott a világomban. A srác akiért odavoltam mást szeret és én ezt teljesen megértettem és jött Ő... Nem is hiszem el, hogy tényleg létezik ilyen szerencséje valakinek...
Hallom, hogy valaki belép a könyvtár hatalmas és díszes bejáratán. Nem fordulok meg, hisz már tudom, hogy ki jön. Valahogy érzem, ennyi idő is elég volt, hogy ráhangolódjak a ritmusára. Nem tudom, talán a léptei vagy a lélegzetvételei alapján, de pontosan tudom ki az. Mintha csak a gondolataim hívták volna hozzám.
Mikor mellémér felnézek rá és látom a gyönyörű mosolyát amit mindig nekem tartogat.
- Szia! - mosolyogva köszön és már hajol is le hozzám. A csókja még mindig úgy hat rám mint az első pillanatban. Érzem a melegséget ami eltölt belül és csak ámulok, hogy lehetnek valakinek ilyen puha, finom ajkai, mint neki... És mint mindig, számomra most is túl hamar megszakítja a csókot és leül a fotelem karfájára. - És mesélj mi jót csinálsz itt bent, mikor ilyen szép az idő?
- Csak gondolkodtam... - felelem félszegen - úgy mindenről... főleg rólad és hát rólunk... - felpillantok rá, hogy most mit is gondolhat.
- Jaj te. - mondja és közelebb bújik hozzám. Addig fészkelődünk ezen a nem túl nagy helyen amíg már félig mellettem félig az ölemben nem ül és fél karral átkarol - Tudom, hogy ez most nem jó időszak neked.
Igen, tudja. Sokat beszélgettünk már és ismerjük egymást. Egyikünknek se volt egyszerű az élete, de ő ezt szerencsére jobban kezeli, mint én...
- Igen. És még mindig nem tudom elhinni, hogy te itt vagy nekem. - mondom miközben az elől lévő szabad kezét simogatom. Még a kezei is gyönyörűek... - Tudod Marcus, szeretnék neked mutatni valamit... illetve mondani.
- Bármit. - válaszolja és megszorítja a kezem. Hihetetlen, de sokkal többet tud mondani, adni egy egy mozdulatával, érintésével, mint eddig bárki akit ismertem.
Kibontakozom az öleléséből és a nem messze lévő zongorához lépek. Ebben a suliban szinte minden helységben van legalább egy zongora. Kár, hogy én nem tudok rajta játszani. Viszont a rajta lévő lejátszóhoz tudom csatlakoztatni a sajátom és előadhatom azt amit már pár napja szeretnék.
Amint felhangzanak az első hangok felé fordulok. Ez persze eredetileg nem ilyen hangon szól mint az enyém, de nem volt gond pár oktávval lejjebb vinni és így is szép.
I've been awake for a while now
You've got me feelin like a child now
Cause every time I see your bubbly face
I get the tinglies in a silly place
Látom, hogy mosolyog ami bátorságot ad.
It starts in my toes
And I crinkle my nose
Where ever it goes I always know
That you make me smile
Please stay for a while now
Just take your time
Where ever you go
Éneklés közben lassan elindulok felé. Látom, hogy a közeledésemre érdeklődve figyel.
The rain is fallin on my window pane
But we are hidin in a safer place
Under the covers stayin dry and warm
You give me feelins that I adore
Megkerülöm a középen lévő kisasztalt amin még most is egy csomó könyv hever.
It starts in my toes
Makes me crinkle my nose
Where ever it goes
I always know
That you make me smile
Please stay for a while now
Just take your time
Where ever you go
Mikor oda érek hozzá felé hajlok és úgy éneklem tovább
What am I gonna say
When you make me feel this way
I just... mmmmmmmmmmm
Visszalépek és megkerülöm a fotelt, hogy az ablak és közé kerüljek.
It starts in my toes
Makes me crinkle my nose
Where ever it goes
I always know
That you make me smile
Please stay for a while now
Just take your time
Where ever you go
Figyelem, hogy végig követ a tekintetével. Lassan körbe érek.
I've been asleep for a while now
You tucked me in just like a child now
Cause every time you hold me in your arms
I'm comfortable enough to feel your warmth
Végig simítom a fotel háttámláját, majd az oldalánál már a karján simítok végig, ahogy visszaérek elé.
Leülök a kisasztalra a lábaihoz.
It starts in my soul
And I lose all control
When you kiss my nose
The feelin shows
Cause you make me smile
Baby just take your time now
Holdin me tight
Elölre dől és megfogja az eddig a combjaimon lévő kezeimet.
Where ever, where ever, where ever you go
Where ever, where ever, where ever you go
A végére amennyire tud közel húzódik hozzám és végül megcsókol.
Lassú óvatos csóknak indul, mint az eddigiek, de most nem áll meg. És nekem eszembe sem jut tiltakozni.
Mire elszakadunk kicsit egymás ajkaitól már mindketten kifulladtunk kissé.
- Szóval... én... - hát igen sosem voltam igazán a szavak embere. - Én azthiszem szeretlek...
Te jó ég csak kimondtam amit szinte az első pillanatunktól kezdve érzek. Kicsit félve pillantok a gyönyörű szemeibe, hogy ehhez most mit szól.
Ő szélesen elmosolyodik és újra megcsókol.
- Én meg tudom, hogy szeretlek. - vigyorog rám szélesen a csak nekem tartogatott igazi mosolyával.
Nem lehet szavakba önteni, hogy milyen öröm és boldogság járt át ezeknek a szavaknak a hatására. Újra megcsókol majd szorosan megölel.
Végül a fotelben kötötünk ki, ugyanolyan szorosan összebújva mint korábban, ha nem szorosabban. És csak ülünk és élvezzük egymás közelségét némán. Nem is hiszem, hogy lehetne valaki ennél boldogabb.
Egyszercsak megszorítja a kezemet.
- Gyere! - hív mosolyogva és feláll - Menjünk!
Elkezd a kezemnél fogva kivezetni a könyvtárból. Egy perc sem telik bele és rájövök hová is megyünk. Izgalom fog el, hisz a célja erről a folyósóról már nem lehet más csak a szobája!
Lehet, hogy...
A könyvtár is csendes, mondjuk ez itt nem nagy újdonság. Az egyik ablaknál álló gyönyörű, régi füles fotelben ülök. A lábaimat félig magam alá húzva, félig kinyújtva kényelmesen heverek és bámulok ki a délutáni napsütéses udvarra.
Már lassan két hete... igen két hete nagyon sok minden megváltozott a világomban. A srác akiért odavoltam mást szeret és én ezt teljesen megértettem és jött Ő... Nem is hiszem el, hogy tényleg létezik ilyen szerencséje valakinek...
Hallom, hogy valaki belép a könyvtár hatalmas és díszes bejáratán. Nem fordulok meg, hisz már tudom, hogy ki jön. Valahogy érzem, ennyi idő is elég volt, hogy ráhangolódjak a ritmusára. Nem tudom, talán a léptei vagy a lélegzetvételei alapján, de pontosan tudom ki az. Mintha csak a gondolataim hívták volna hozzám.
Mikor mellémér felnézek rá és látom a gyönyörű mosolyát amit mindig nekem tartogat.
- Szia! - mosolyogva köszön és már hajol is le hozzám. A csókja még mindig úgy hat rám mint az első pillanatban. Érzem a melegséget ami eltölt belül és csak ámulok, hogy lehetnek valakinek ilyen puha, finom ajkai, mint neki... És mint mindig, számomra most is túl hamar megszakítja a csókot és leül a fotelem karfájára. - És mesélj mi jót csinálsz itt bent, mikor ilyen szép az idő?
- Csak gondolkodtam... - felelem félszegen - úgy mindenről... főleg rólad és hát rólunk... - felpillantok rá, hogy most mit is gondolhat.
- Jaj te. - mondja és közelebb bújik hozzám. Addig fészkelődünk ezen a nem túl nagy helyen amíg már félig mellettem félig az ölemben nem ül és fél karral átkarol - Tudom, hogy ez most nem jó időszak neked.
Igen, tudja. Sokat beszélgettünk már és ismerjük egymást. Egyikünknek se volt egyszerű az élete, de ő ezt szerencsére jobban kezeli, mint én...
- Igen. És még mindig nem tudom elhinni, hogy te itt vagy nekem. - mondom miközben az elől lévő szabad kezét simogatom. Még a kezei is gyönyörűek... - Tudod Marcus, szeretnék neked mutatni valamit... illetve mondani.
- Bármit. - válaszolja és megszorítja a kezem. Hihetetlen, de sokkal többet tud mondani, adni egy egy mozdulatával, érintésével, mint eddig bárki akit ismertem.
Kibontakozom az öleléséből és a nem messze lévő zongorához lépek. Ebben a suliban szinte minden helységben van legalább egy zongora. Kár, hogy én nem tudok rajta játszani. Viszont a rajta lévő lejátszóhoz tudom csatlakoztatni a sajátom és előadhatom azt amit már pár napja szeretnék.
Amint felhangzanak az első hangok felé fordulok. Ez persze eredetileg nem ilyen hangon szól mint az enyém, de nem volt gond pár oktávval lejjebb vinni és így is szép.
I've been awake for a while now
You've got me feelin like a child now
Cause every time I see your bubbly face
I get the tinglies in a silly place
Látom, hogy mosolyog ami bátorságot ad.
It starts in my toes
And I crinkle my nose
Where ever it goes I always know
That you make me smile
Please stay for a while now
Just take your time
Where ever you go
Éneklés közben lassan elindulok felé. Látom, hogy a közeledésemre érdeklődve figyel.
The rain is fallin on my window pane
But we are hidin in a safer place
Under the covers stayin dry and warm
You give me feelins that I adore
Megkerülöm a középen lévő kisasztalt amin még most is egy csomó könyv hever.
It starts in my toes
Makes me crinkle my nose
Where ever it goes
I always know
That you make me smile
Please stay for a while now
Just take your time
Where ever you go
Mikor oda érek hozzá felé hajlok és úgy éneklem tovább
What am I gonna say
When you make me feel this way
I just... mmmmmmmmmmm
Visszalépek és megkerülöm a fotelt, hogy az ablak és közé kerüljek.
It starts in my toes
Makes me crinkle my nose
Where ever it goes
I always know
That you make me smile
Please stay for a while now
Just take your time
Where ever you go
Figyelem, hogy végig követ a tekintetével. Lassan körbe érek.
I've been asleep for a while now
You tucked me in just like a child now
Cause every time you hold me in your arms
I'm comfortable enough to feel your warmth
Végig simítom a fotel háttámláját, majd az oldalánál már a karján simítok végig, ahogy visszaérek elé.
Leülök a kisasztalra a lábaihoz.
It starts in my soul
And I lose all control
When you kiss my nose
The feelin shows
Cause you make me smile
Baby just take your time now
Holdin me tight
Elölre dől és megfogja az eddig a combjaimon lévő kezeimet.
Where ever, where ever, where ever you go
Where ever, where ever, where ever you go
A végére amennyire tud közel húzódik hozzám és végül megcsókol.
Lassú óvatos csóknak indul, mint az eddigiek, de most nem áll meg. És nekem eszembe sem jut tiltakozni.
Mire elszakadunk kicsit egymás ajkaitól már mindketten kifulladtunk kissé.
- Szóval... én... - hát igen sosem voltam igazán a szavak embere. - Én azthiszem szeretlek...
Te jó ég csak kimondtam amit szinte az első pillanatunktól kezdve érzek. Kicsit félve pillantok a gyönyörű szemeibe, hogy ehhez most mit szól.
Ő szélesen elmosolyodik és újra megcsókol.
- Én meg tudom, hogy szeretlek. - vigyorog rám szélesen a csak nekem tartogatott igazi mosolyával.
Nem lehet szavakba önteni, hogy milyen öröm és boldogság járt át ezeknek a szavaknak a hatására. Újra megcsókol majd szorosan megölel.
Végül a fotelben kötötünk ki, ugyanolyan szorosan összebújva mint korábban, ha nem szorosabban. És csak ülünk és élvezzük egymás közelségét némán. Nem is hiszem, hogy lehetne valaki ennél boldogabb.
Egyszercsak megszorítja a kezemet.
- Gyere! - hív mosolyogva és feláll - Menjünk!
Elkezd a kezemnél fogva kivezetni a könyvtárból. Egy perc sem telik bele és rájövök hová is megyünk. Izgalom fog el, hisz a célja erről a folyósóról már nem lehet más csak a szobája!
Lehet, hogy...