Glee fanfiction: Adam Miller új élete 2. fejezet
Igen itt a 2. rész! :)
Ebben a fejezetben hallhatjuk Adam első szóló éneklését és megtudunk néhány dolgot a múltjáról is...
2. fejezet: Debütálás
REGGEL
Mi ez a hang?... valami rezeg… - aahhh… - ez a telefonom, de ki ír ilyen korán üzenetet…
Uhh… még csak alig múlt 6!?...
- Jó reggelt! Kurt-tel 10-15 perc múlva ott leszünk nálad! Gyakorlunk még egyet aztán beviszünk a suliba :) Blaine
Te jó ég! Akkor sietnem kell, enni már úgysem lesz időm, de egy gyors zuhany még belefér.
Visszaírtam, aztán nagy nehezen kiszenvedtem magam az ágyból…
Zuhanyzás és öltözködés után még mindig kicsit kábán levonultam a konyhába ahol egy cetli várt a hűtőn:
„Ma is korán be kellett mennem, hagytam pénzt a pulton kajára! Apa” - ez megmagyarázza miért nem futottam eddig össze vele. Így legalább nyugodtan gyakorolhatunk még reggel.
Nem is tudom mit gondoltam? Hogy én énekeljek nyilvánosan… már Kurték előtt is zavarban voltam nemhogy a többiek előtt… De annyit segítettek az utóbbi napokban, próbáltak velem, nem hagyták, hogy kihátráljak a feladat alól. Elvégre, ha az ember belép a glee klubba, akkor kénytelen a saját szobáján kívül is énekelni!
Hallottam, hogy megáll egy autó a felhajtón és pár pillanattal később már kopogtak is.
- Jó reggelt! - vigyorgott rám Blaine, hogy valaki ilyen korán ilyen aktív legyen… - Csak nem mi ébresztettünk?
- Jóó…ó reggelt! - sikerült összehoznom egy ásítás közben - De igen, de nem gond! - mosolyogtam én is vissza, nem tehettem róla ez a srác valahogy átragasztja az emberre a vidámságát
- Igazán nem kellett volna miattam erre kerülnötök. - mondtam miközben bementünk a nappaliba.
- Ugyan, hisz megígértük, hogy segítünk - mondta Kurt - és úgy láttuk, hogy el kell neked a támogatás.
- Komolyan nem láttam még senkit így izgulni egy dal miatt. Főleg ok nélkül. Hidd már el nekünk, hogy tök jó hangod van és gyönyörűen énekelsz!
Éreztem, hogy elpirulok.
- Jól van, jól van, majd igyekszem leküzdeni a lámpalázam. De nem gondoljátok, hogy kicsit erős ez a dal amit választottam?
Erre egymásra néztek, valamit lekommunikáltak némán.
- Hát ezen már mi is gondolkodtunk - mondta Kurt - biztos volt valami okod, hogy pont ezt válaszd…
- De ez alapvetően egy szép szám, szóval a többieknek is tetszeni fog! - nézett rám megértően Blaine, ő nem akart faggatni - Na hol van az a szintetizátor?
Leült anyum régi szintetizátorához, ez a legértékesebb dolog, amit magammal hoztam ide. Jó ideje ő az első aki játszik rajta, én is mindig megakartam tanulni csak valahogy soha nem volt rá alkalom…
- Akkor most elénekled még párszor aztán délután jöhet élesben is! - mosolygott bíztatóan és leütötte az első hangokat.
Egész délelőtt gyomorgörcsöm volt, már amikor beléptünk az iskolába akkor elkezdődött. Az órákon sem tudtam odafigyelni. Matekon is váratlanul felszólított Mr. Bates egy egyszerű egyenlet levezetésére és még abba is belegabalyodtam, de szerencsére Blaine lesúgta a megoldást így megúsztam a dolgot.
Blaine-en látszott, hogy legszívesebben nevetne és viccelődne az idegességemen, de inkább visszafogta magát. Ebédnél a többiek sem értették a dolgot.
- Biztos jó leszel Adam! Emiatt kár idegeskedni! - mondta Mercedes.
- És mi van ha mégse? Ha elrontok valamit? Még sosem énekeltem mások előtt…
- Ugyan már, előttünk is énekeltél és nagyon is jól! - mondta Kurt. - Tényleg nem kell izgulni!
- De mi van ha nem leszek elég jó…ti annyival tehetségesebbek vagytok mint én…
- Ugyan, nem lehet mindenki egy Rachel - mosolygott Tina. - Bármi lesz is Te attól még velünk maradsz!
A sok bíztató szó ellenére sem tudtam rávenni a háborgó gyomromat bármilyen ebédre. Így aztán a csengetéskor változatlanul idegeskedve indultam Blaine nyomában a spanyol órára. Mr. Schuester végre tovább haladt a ragozgatáson, de szerencsére ma békén hagyott a fordítgatásokkal, valószínűleg látta rajtam a feszültséget.
- Adam akkor várunk a próbateremben! - szólt utánam Mr. Schuester az óra után - Addig legalább igyál valamit, mert falfehér vagy.
- Jó, akkor majd 3-kor…
- Ne aggódjon Mr. Schuester - vágott közbe Blaine - majd valahogy megnyugtatjuk és nem hagyjuk, hogy beájuljon. - és még vigyorog is!
- Hé nem fogok elájulni! Nem úgy vagyok rosszul… csak mintha valamik szteppelnének a hasamban…
- Értem én - mosolygott rám - menjünk és kerítsünk neked valamit inni meg talán egy csokit, hogy legalább valami cukor legyen benned.
KÉSŐBB
Mire beértünk Blaine-nel 3-kor a próbaterembe már mindenki ott ült a megemelt székeken. Épp leültünk Kurt és Mercedes mellé amikor belépett Mr. Schuester is.
- Na gyerekek, örülök, hogy mindenki itt van már, ugyanis most nagy örömmel szeretném szólítani legújabb tagunkat Adamet első szóló éneklésére! - tapsolva hívott előre a zongorához.
- Köszönöm… - motyogtam, miközben bátorításként megszorította a vállam.
- Ügyes leszel! - mosolygott bíztatón.
Odaálltam a zongora mellé és szembe fordultam a többiek várakozó arcával.
- Blaine… - hívtam, mire vigyorogva kijött mellém és leült a zongoraszékre. De jó is, ha valaki ilyen magabiztos. Lehet, hogy a bevezetőm után már nem lesz ilyen vidám…
- Hát hol is kezdjem… Ööö… Köszönöm Blaine-nek és Kurt-nek, hogy az utóbbi pár napban annyit segítettek a felkészülésben!... - na hajrá… - Mint tudjátok körülbelül két hete jöttem ebbe az országba, de eddig még senkinek nem meséltem el, hogy miért is kellett ide költöznöm… - csak én érzem vagy tényleg feszültebb lett kicsit a légkör? - Részben azért is választottam ezt a számot, mert elég jól bele passzol a mostani életembe és fura, de valahogy segített is nekem az utóbbi hónapokban… - gyerünk, hisz ők a barátaid, nekik csak elmondhatod miért olyan a hangulatod amilyen…
Ránéztem a feszülten várakozó arcokra, Kurt mintha már sejtene valamit… Na mély levegő…
- Négy hónappal ezelőtt autóbalesetet szenvedtünk, egy részeg huszonéves banda nem adta meg az elsőbbséget és balról belénk rohant. Közülük senki sem sérült meg komolyabban, én egy agyrázkódással és könnyebb sérülésekkel megúsztam, de édesanyám a korházban belehalt a sérüléseibe… - elcsuklott a hangom, felnéztem, mindenki ledöbbent. - Senkim nem maradt… Aztán egy szociális munkás felkutatta apámat és ide küldtek hozzá…
Megpróbáltam inkább nem belenézni a többiek szemébe, nem akartam még inkább elérzékenyülni előttük.
- Szóval elég húzós hónapjaim voltak… Ezért is örülök, hogy ti befogadtatok magatok közé. Remélem, hogy a hangom is elég lesz ahhoz, hogy a csapat tagja maradhassak.
Ránéztem Blaine-re, az ő arcán is a döbbenet és a sajnálkozás látszott. Lopva elnézett mellettem, megfordulva látom, hogy Kurt-öt nézi. Az ő arcán más is látszik, együttérzés, mintha megértené, hogy min is megyek most keresztül…
- Hát akkor lássuk… - visszafordultam Blaine-hez, mire ő elkezdte játszani a felvezetést.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Erre azért nem is gondoltam, szegény Adam, hogy neki is át kellett élnie ezt… és nem is rég történt - gondolta Kurt, miközben Blaine elkezdett zongorázni - Ez akkor megmagyarázza miét olyan lehangolt sokszor. Csodálom, hogy így tartja magát… és így érthető miért egy ilyen szomorú számot választott…
Adam még egyszer ránézett Blaine-re majd a többiek felé fordult:
"I've dealt with my ghosts and I've faced all my demons
Finally content with a past I regret
I've found you find strength in your moments of weakness
For once I'm at peace with myself"
- Istenem, szegény srác… Min ment keresztül - gondolta Will - de a hangja az gyönyörű. Végre egy bariton, sőt ha jól hallom még mélyebbre is tud menni. Persze még képezni kell, de jó alap. Nem kérdéses, hogy maradhat.
- Hhm… egy Rascal Flatts szám - gondolta Rachel - jó választás, tényleg egy elég kifejező számot talált. Elképzelni sem tudom, milyen lehet ennyi változást átélni ilyen kis idő alatt… De a hangja… pont kell egy ilyen mélyebb hang a csapatba!
"I've been burdened with blame, trapped in the past for too long
I'm movin' on"
- Vajon mit gondolhatnak most rólam? Lehet túl sokat árultam el magamról… De ezzel a komolyabb zongorával jobb, mint az én régi szintetizátorommal - gondolta Adam miközben végignézett a többiek meghökkent arcán - Hát lehet, hogy nem erre számítottak…
"I've lived in this place and I know all the faces
Each one is different but they're always the same
They mean me no harm but it's time that I face it
They'll never allow me to change"
- Hát igen, pedig megváltoztam… nem is kicsit…
"But I never dreamed home would end up where I don't belong
I'm movin' on"
- Nem is sejtem, hogy milyen érzések lehetnek Adamben. - gondolta Blaine - Elég jól magába zárta ezt az egészet… Nézzünk valami olyasmit, amit nem próbáltunk el korábban…
"I'm movin' on"
Adam hírtelen oda kapta a fejét, amikor meghallotta Blaine hangját, a fiú becsatlakozott kíséretnek és együtt énekeltek tovább. Blaine hangja szépen kiegészítette Adam mélyebb szólamát.
- Ezt nem próbáltuk el… de nem is rossz így - gondolta Adam, miközben visszafordult a többiek felé és bátrabban folytatta:
"At last I can see life has been patiently waiting for me
And I know there's no guarantees, but I'm not alone"
Adam észrevette a többiek arcán a meghatódottságot. Ekkor Kurt felállt a helyéről és kilépett Adam mellé.
"There comes a time in everyone's life"
Kurt hangjával kiegészítve folytatták. Adam vezetett és a fiúk kíséretével még erőteljesebben szóltak. Közben Kurt megszorította Adam kezét, mindhárman egymásra néztek, visszafordultak és látták a többiek arcán a meglepődést.
"When all you can see are the years passing by
And I have made up my mind that those days are gone"
- Milyen jól szólnak a fiúk így együtt - gondolta Tina.
- Aranyos srác ez az Adam - gondolta Brittany - sajnálom, hogy ilyen dolgok történtek vele és emiatt olyan szomorú, de így pont olyan, mint egy ölelgetni való mackó. Huhh remélem Artie nem hallja a gondolataimat!
Az utolsó versszakot már Adam egyedül fejezte be, de közben többször Kurt-re és Blaine-re pillantott.
"I sold what I could and packed what I couldn't
Stopped to fill up on my way out of town
I've loved like I should but lived like I shouldn't
I had to lose everything to find out"
Kurt szeméből kicsordultak az eddig visszatartott könnycseppek.
- Istenem szegény Adam… - gondolta Kurt - Vele megtörtént az, amitől rettegtem mikor apának szívrohama volt… Nem hagyhatjuk, hogy ennyire egyedül érezze magát!
"Maybe forgiveness will find me somewhere down this road
I'm movin' on"
Adam észrevette Kurt könnyeit és neki is alig sikerült visszatartania őket.
- Te jó ég, nem sírhatom el magam itt mindenki előtt…
"I'm movin' on
I'm movin' on"
Az utolsó hangok leütése után Blaine felállt és odalépett Adamékhez.
- Nem kell többet egyedül érezned magad - mondta miközben Adam vállára tette a kezét - most már itt maradsz velünk…
- Igen - vágott közbe Kurt - a barátunk vagy és számíthatsz ránk!
Két oldalról átölelték Adamet, ő felnézett és látta, hogy a többiek is megindultak feléjük.
- Mi mind itt leszünk veled - mondta Mercedes
Mindenki Adamék köré gyűlt egy nagy csoportos ölelésre.
- Üdvözlünk a glee klubban! - mondta Mr. Schuester kicsit elcsukló hanggal. Mire mindenki nevetésben tört ki és könnyes szemmel, egymás szavába vágva gratulált Adamnek.
- Mindenki milyen kedves és megértő… - gondolta Adam, miközben épp Quinn mosolygott rá és ölelte meg. Majd jött Finn is. - Azt hiszem, végre megtaláltam azt a helyet ahová tartozom…
Ebben a fejezetben hallhatjuk Adam első szóló éneklését és megtudunk néhány dolgot a múltjáról is...
2. fejezet: Debütálás
REGGEL
Mi ez a hang?... valami rezeg… - aahhh… - ez a telefonom, de ki ír ilyen korán üzenetet…
Uhh… még csak alig múlt 6!?...
- Jó reggelt! Kurt-tel 10-15 perc múlva ott leszünk nálad! Gyakorlunk még egyet aztán beviszünk a suliba :) Blaine
Te jó ég! Akkor sietnem kell, enni már úgysem lesz időm, de egy gyors zuhany még belefér.
Visszaírtam, aztán nagy nehezen kiszenvedtem magam az ágyból…
Zuhanyzás és öltözködés után még mindig kicsit kábán levonultam a konyhába ahol egy cetli várt a hűtőn:
„Ma is korán be kellett mennem, hagytam pénzt a pulton kajára! Apa” - ez megmagyarázza miért nem futottam eddig össze vele. Így legalább nyugodtan gyakorolhatunk még reggel.
Nem is tudom mit gondoltam? Hogy én énekeljek nyilvánosan… már Kurték előtt is zavarban voltam nemhogy a többiek előtt… De annyit segítettek az utóbbi napokban, próbáltak velem, nem hagyták, hogy kihátráljak a feladat alól. Elvégre, ha az ember belép a glee klubba, akkor kénytelen a saját szobáján kívül is énekelni!
Hallottam, hogy megáll egy autó a felhajtón és pár pillanattal később már kopogtak is.
- Jó reggelt! - vigyorgott rám Blaine, hogy valaki ilyen korán ilyen aktív legyen… - Csak nem mi ébresztettünk?
- Jóó…ó reggelt! - sikerült összehoznom egy ásítás közben - De igen, de nem gond! - mosolyogtam én is vissza, nem tehettem róla ez a srác valahogy átragasztja az emberre a vidámságát
- Igazán nem kellett volna miattam erre kerülnötök. - mondtam miközben bementünk a nappaliba.
- Ugyan, hisz megígértük, hogy segítünk - mondta Kurt - és úgy láttuk, hogy el kell neked a támogatás.
- Komolyan nem láttam még senkit így izgulni egy dal miatt. Főleg ok nélkül. Hidd már el nekünk, hogy tök jó hangod van és gyönyörűen énekelsz!
Éreztem, hogy elpirulok.
- Jól van, jól van, majd igyekszem leküzdeni a lámpalázam. De nem gondoljátok, hogy kicsit erős ez a dal amit választottam?
Erre egymásra néztek, valamit lekommunikáltak némán.
- Hát ezen már mi is gondolkodtunk - mondta Kurt - biztos volt valami okod, hogy pont ezt válaszd…
- De ez alapvetően egy szép szám, szóval a többieknek is tetszeni fog! - nézett rám megértően Blaine, ő nem akart faggatni - Na hol van az a szintetizátor?
Leült anyum régi szintetizátorához, ez a legértékesebb dolog, amit magammal hoztam ide. Jó ideje ő az első aki játszik rajta, én is mindig megakartam tanulni csak valahogy soha nem volt rá alkalom…
- Akkor most elénekled még párszor aztán délután jöhet élesben is! - mosolygott bíztatóan és leütötte az első hangokat.
Egész délelőtt gyomorgörcsöm volt, már amikor beléptünk az iskolába akkor elkezdődött. Az órákon sem tudtam odafigyelni. Matekon is váratlanul felszólított Mr. Bates egy egyszerű egyenlet levezetésére és még abba is belegabalyodtam, de szerencsére Blaine lesúgta a megoldást így megúsztam a dolgot.
Blaine-en látszott, hogy legszívesebben nevetne és viccelődne az idegességemen, de inkább visszafogta magát. Ebédnél a többiek sem értették a dolgot.
- Biztos jó leszel Adam! Emiatt kár idegeskedni! - mondta Mercedes.
- És mi van ha mégse? Ha elrontok valamit? Még sosem énekeltem mások előtt…
- Ugyan már, előttünk is énekeltél és nagyon is jól! - mondta Kurt. - Tényleg nem kell izgulni!
- De mi van ha nem leszek elég jó…ti annyival tehetségesebbek vagytok mint én…
- Ugyan, nem lehet mindenki egy Rachel - mosolygott Tina. - Bármi lesz is Te attól még velünk maradsz!
A sok bíztató szó ellenére sem tudtam rávenni a háborgó gyomromat bármilyen ebédre. Így aztán a csengetéskor változatlanul idegeskedve indultam Blaine nyomában a spanyol órára. Mr. Schuester végre tovább haladt a ragozgatáson, de szerencsére ma békén hagyott a fordítgatásokkal, valószínűleg látta rajtam a feszültséget.
- Adam akkor várunk a próbateremben! - szólt utánam Mr. Schuester az óra után - Addig legalább igyál valamit, mert falfehér vagy.
- Jó, akkor majd 3-kor…
- Ne aggódjon Mr. Schuester - vágott közbe Blaine - majd valahogy megnyugtatjuk és nem hagyjuk, hogy beájuljon. - és még vigyorog is!
- Hé nem fogok elájulni! Nem úgy vagyok rosszul… csak mintha valamik szteppelnének a hasamban…
- Értem én - mosolygott rám - menjünk és kerítsünk neked valamit inni meg talán egy csokit, hogy legalább valami cukor legyen benned.
KÉSŐBB
Mire beértünk Blaine-nel 3-kor a próbaterembe már mindenki ott ült a megemelt székeken. Épp leültünk Kurt és Mercedes mellé amikor belépett Mr. Schuester is.
- Na gyerekek, örülök, hogy mindenki itt van már, ugyanis most nagy örömmel szeretném szólítani legújabb tagunkat Adamet első szóló éneklésére! - tapsolva hívott előre a zongorához.
- Köszönöm… - motyogtam, miközben bátorításként megszorította a vállam.
- Ügyes leszel! - mosolygott bíztatón.
Odaálltam a zongora mellé és szembe fordultam a többiek várakozó arcával.
- Blaine… - hívtam, mire vigyorogva kijött mellém és leült a zongoraszékre. De jó is, ha valaki ilyen magabiztos. Lehet, hogy a bevezetőm után már nem lesz ilyen vidám…
- Hát hol is kezdjem… Ööö… Köszönöm Blaine-nek és Kurt-nek, hogy az utóbbi pár napban annyit segítettek a felkészülésben!... - na hajrá… - Mint tudjátok körülbelül két hete jöttem ebbe az országba, de eddig még senkinek nem meséltem el, hogy miért is kellett ide költöznöm… - csak én érzem vagy tényleg feszültebb lett kicsit a légkör? - Részben azért is választottam ezt a számot, mert elég jól bele passzol a mostani életembe és fura, de valahogy segített is nekem az utóbbi hónapokban… - gyerünk, hisz ők a barátaid, nekik csak elmondhatod miért olyan a hangulatod amilyen…
Ránéztem a feszülten várakozó arcokra, Kurt mintha már sejtene valamit… Na mély levegő…
- Négy hónappal ezelőtt autóbalesetet szenvedtünk, egy részeg huszonéves banda nem adta meg az elsőbbséget és balról belénk rohant. Közülük senki sem sérült meg komolyabban, én egy agyrázkódással és könnyebb sérülésekkel megúsztam, de édesanyám a korházban belehalt a sérüléseibe… - elcsuklott a hangom, felnéztem, mindenki ledöbbent. - Senkim nem maradt… Aztán egy szociális munkás felkutatta apámat és ide küldtek hozzá…
Megpróbáltam inkább nem belenézni a többiek szemébe, nem akartam még inkább elérzékenyülni előttük.
- Szóval elég húzós hónapjaim voltak… Ezért is örülök, hogy ti befogadtatok magatok közé. Remélem, hogy a hangom is elég lesz ahhoz, hogy a csapat tagja maradhassak.
Ránéztem Blaine-re, az ő arcán is a döbbenet és a sajnálkozás látszott. Lopva elnézett mellettem, megfordulva látom, hogy Kurt-öt nézi. Az ő arcán más is látszik, együttérzés, mintha megértené, hogy min is megyek most keresztül…
- Hát akkor lássuk… - visszafordultam Blaine-hez, mire ő elkezdte játszani a felvezetést.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
- Erre azért nem is gondoltam, szegény Adam, hogy neki is át kellett élnie ezt… és nem is rég történt - gondolta Kurt, miközben Blaine elkezdett zongorázni - Ez akkor megmagyarázza miét olyan lehangolt sokszor. Csodálom, hogy így tartja magát… és így érthető miért egy ilyen szomorú számot választott…
Adam még egyszer ránézett Blaine-re majd a többiek felé fordult:
"I've dealt with my ghosts and I've faced all my demons
Finally content with a past I regret
I've found you find strength in your moments of weakness
For once I'm at peace with myself"
- Istenem, szegény srác… Min ment keresztül - gondolta Will - de a hangja az gyönyörű. Végre egy bariton, sőt ha jól hallom még mélyebbre is tud menni. Persze még képezni kell, de jó alap. Nem kérdéses, hogy maradhat.
- Hhm… egy Rascal Flatts szám - gondolta Rachel - jó választás, tényleg egy elég kifejező számot talált. Elképzelni sem tudom, milyen lehet ennyi változást átélni ilyen kis idő alatt… De a hangja… pont kell egy ilyen mélyebb hang a csapatba!
"I've been burdened with blame, trapped in the past for too long
I'm movin' on"
- Vajon mit gondolhatnak most rólam? Lehet túl sokat árultam el magamról… De ezzel a komolyabb zongorával jobb, mint az én régi szintetizátorommal - gondolta Adam miközben végignézett a többiek meghökkent arcán - Hát lehet, hogy nem erre számítottak…
"I've lived in this place and I know all the faces
Each one is different but they're always the same
They mean me no harm but it's time that I face it
They'll never allow me to change"
- Hát igen, pedig megváltoztam… nem is kicsit…
"But I never dreamed home would end up where I don't belong
I'm movin' on"
- Nem is sejtem, hogy milyen érzések lehetnek Adamben. - gondolta Blaine - Elég jól magába zárta ezt az egészet… Nézzünk valami olyasmit, amit nem próbáltunk el korábban…
"I'm movin' on"
Adam hírtelen oda kapta a fejét, amikor meghallotta Blaine hangját, a fiú becsatlakozott kíséretnek és együtt énekeltek tovább. Blaine hangja szépen kiegészítette Adam mélyebb szólamát.
- Ezt nem próbáltuk el… de nem is rossz így - gondolta Adam, miközben visszafordult a többiek felé és bátrabban folytatta:
"At last I can see life has been patiently waiting for me
And I know there's no guarantees, but I'm not alone"
Adam észrevette a többiek arcán a meghatódottságot. Ekkor Kurt felállt a helyéről és kilépett Adam mellé.
"There comes a time in everyone's life"
Kurt hangjával kiegészítve folytatták. Adam vezetett és a fiúk kíséretével még erőteljesebben szóltak. Közben Kurt megszorította Adam kezét, mindhárman egymásra néztek, visszafordultak és látták a többiek arcán a meglepődést.
"When all you can see are the years passing by
And I have made up my mind that those days are gone"
- Milyen jól szólnak a fiúk így együtt - gondolta Tina.
- Aranyos srác ez az Adam - gondolta Brittany - sajnálom, hogy ilyen dolgok történtek vele és emiatt olyan szomorú, de így pont olyan, mint egy ölelgetni való mackó. Huhh remélem Artie nem hallja a gondolataimat!
Az utolsó versszakot már Adam egyedül fejezte be, de közben többször Kurt-re és Blaine-re pillantott.
"I sold what I could and packed what I couldn't
Stopped to fill up on my way out of town
I've loved like I should but lived like I shouldn't
I had to lose everything to find out"
Kurt szeméből kicsordultak az eddig visszatartott könnycseppek.
- Istenem szegény Adam… - gondolta Kurt - Vele megtörtént az, amitől rettegtem mikor apának szívrohama volt… Nem hagyhatjuk, hogy ennyire egyedül érezze magát!
"Maybe forgiveness will find me somewhere down this road
I'm movin' on"
Adam észrevette Kurt könnyeit és neki is alig sikerült visszatartania őket.
- Te jó ég, nem sírhatom el magam itt mindenki előtt…
"I'm movin' on
I'm movin' on"
Az utolsó hangok leütése után Blaine felállt és odalépett Adamékhez.
- Nem kell többet egyedül érezned magad - mondta miközben Adam vállára tette a kezét - most már itt maradsz velünk…
- Igen - vágott közbe Kurt - a barátunk vagy és számíthatsz ránk!
Két oldalról átölelték Adamet, ő felnézett és látta, hogy a többiek is megindultak feléjük.
- Mi mind itt leszünk veled - mondta Mercedes
Mindenki Adamék köré gyűlt egy nagy csoportos ölelésre.
- Üdvözlünk a glee klubban! - mondta Mr. Schuester kicsit elcsukló hanggal. Mire mindenki nevetésben tört ki és könnyes szemmel, egymás szavába vágva gratulált Adamnek.
- Mindenki milyen kedves és megértő… - gondolta Adam, miközben épp Quinn mosolygott rá és ölelte meg. Majd jött Finn is. - Azt hiszem, végre megtaláltam azt a helyet ahová tartozom…