Mert nem mindegy, hogy Castiel, vagy csak Cas...
Cím: Mert nem mindegy, hogy Castiel, vagy csak Cas...
Szerző: Deana
Páros: Dean/Castiel
Korhatár: PG-13
Figyelmeztetések: SPOILEREK 4x20-hoz (kóda a részhez)
Dean idegesen rótta a köröket Bobby udvarán, fel-alá csörtetve a rozsdás, rozzant autóroncsok között. Fogalma sem volt, hányadik körnél járt, eleinte még a nappaliban körözött, de aztán Bobby ultimátumot adott neki: vagy leül, vagy kimegy az udvarra, és ott folytatja. Pár percnyi nyugtalan mocorgással egybekötött ülés után rájött, hogy ez most nem megy neki, és inkább kiment. Úgy érezte, a talaj ki akar csúszni a lába alól -na nem mintha eddig nem érezte volna ezt, de ennyire még soha. Sam démonvér-függősége, Castiel pálfordulása... ez túl sok volt neki egyszerre. Belegondolva, nem is tudta eldönteni hogy melyik fáj, fájt neki jobban, de talán nem is volt ez fontos. Mechanikusan rakta előre egyik lábát a másik után, és csak akkor fordult meg, amikor nekiütközött valaminek. Az órájára pislantott, és megállapította, hogy Sam már több mint öt órát a pánikszobába zárva töltött, ez azt jelenti, hogy ő is körülbelül ennyi ideje körözget céltalanul. Hangosan sóhajtott, majd megremegett, amikor megérezte Castiel jelenlétét, az angyal által kibocsátott melegség kellemesen cirógatta a bőrét, de úgy tett, mintha észre sem vette volna az érkezését, és folytatta a megkezdett kört. További kettőt fejezett be, mire Castiel megszólalt.
-Dean.
Hangja megtört volt, tanácstalan, és Deannek ennyi is elég volt, hogy a szíve elfacsarodjon. Nem akart, nem tudott az angyalra nézni, inkább hátat fordított neki, és elindult az ellenkező irányba.
-Várj. -folytatta az angyal könyörgően, egy pillanat alatt Dean mellett termett, és megérintette a vállát. Mire a vadász felocsúdott, a raktárban voltak, ahol eredetileg találkozniuk kellett volna. A korábbi rendetlenségnek nyoma sem volt, a falakon viszont vörös, valószínűleg vérrel rajzolt ábrák sora világított éles, természetfeletti fénnyel. Dean addig nézte ezeket, amíg könnybe nem lábadt a szeme, aztán a polcokat nézte, a padlót, a plafont... bármit, csak ne kelljen Castielre néznie. Nem bírta volna elviselni azt az ürességet, ami a legutóbbi találkozásukkor sütött az angyal, az ő angyala szemeiből, a szemekből, amik szinte lángoltak a vágytól szeretkezéseikkor, amik Dean előtt teltek meg érzelmekkel: szerelemmel, féltéssel, odafigyeléssel, amiknek pillantása óvón követte, bárhová ment, bármit csinált... egyszerűen nem bírta volna elviselni. Tudta, hogy nem kerülheti örökké Castielt, azt, hogy rá kelljen néznie, de mindennek ellenére megpróbálta. Egyikőjük sem szólt semmit, pedig rengeteg mondanivalójuk volt, ami nyomta a szívüket, de egyikőjük sem tudta elkezdeni. Castiel végül azt tette, amit a legjobbnak látott, odalépett Deanhez, és félénken megcsókolta, de Dean eltolta magától.
-Mit akarsz tőlem, Castiel? Nem volt még elég abból, hogy átgyalogolj rajtam, kell még egy újabb alkalom is? -kérdezte a férfi indulattól remegő, rekedt hangon. Castielre emelte tekintetét, és az angyal legnagyobb megrökönyödésére a hatalmas, smaragdzöld szemekben könnyek ültek, amik minden másodpercben kicsordulással fenyegettek.
-Dean. -nyögte, de a férfi oda sem figyelve folytatta.
-Ti, angyalok még nagyobb kurvaivadékok vagytok, mint a démonok! Semmivel nem vagytok jobbak, mint ők, sőt. Ők legalább egyértelműen rossz szándékúak, de ti? Ti alakoskodtok, hazudtok, szerepet játszotok... Jimmy végig ott volt? Minden egyes alkalommal, amikor együtt voltunk? Az istenit neki, Castiel, mégis mikor szándékoztad legalább elmondani? Annak a szerencsétlennek fájdalmai vannak miattad, és még azt is rákényszerítetted, hogy velem legyen? Így háláljátok meg a segítséget? Inkább bele sem gondolok, velem mit csináltok ha végzek. -kiabálta Dean magából kikelve, szemei dühös szikrákat szórtak a könnyek mögül, kezeit ökölbe szorítva a zsebeibe dugta, nehogy olyat tegyen, amit később megbánna. -Nem érdekelsz, Castiel. Nem tudom, mit akarsz tőlem, de nem vagyok rá kíváncsi. Nem akarom tudni, csak vissza akarok menni.
-Dean. -emelte fel a hangját az angyal, de a férfi oda sem figyelt rá. -DEAN! -szólalt meg újra, ezúttal kifejezetten kiabálva, mire Dean megtorpant az ajtó felé vezető útján, és visszafordult. Elkövette azt a hibát, hogy ismét az angyalra nézett, aki szívbemarkolóan gyönyörű volt, megtört pillantású kék szemeiben világméretű fájdalommal és szomorúsággal. Arcán látszott a fáradtság, a kétségbeesés, beharapott alsóajkán apró vércseppek ültek, máskor rendezett ruhái gyűröttek, koszosak voltak. -Megértem, hogy dühös vagy rám, a helyedben én is az lennék, de legalább hadd magyarázzam meg.
-Nem kell megmagyaráznod semmit, Castiel. -válaszolta a férfi, úgy ejtve ki a nevet, mintha az méreg lenne, keserű és halálos. -Azt mondtad, nem engem szolgálsz, emlékszel? Nem tartozol nekem magyarázattal, és különben sem érdekel. Mondd meg odafent, hogy ha egy mód van rá, látni sem akarok újabb angyalt. Sem Annát, se Zakariást, sem senki mást, de főleg téged nem. Írjatok levelet, ha tudtok valamit a pecsétekről. Megállítom Lilith-et, de nem miattatok, hanem mert ÉN akarom kinyírni azt a kurvát. -mondta Dean, aztán az ajtóhoz lépett, és lenyomta a kilincset, de Castiel hangja megállította.
-Veled zsarolnak, Dean. -suttogta, a férfi mégis minden egyes szótagot hallott, pedig több mint három méternyire álltak egymástól. -Rájöttek, hogy máshogy nem tudnak megtörni, sakkban tartani, csak veled.
-Micsoda? -nyögte a férfi.
-Zakariás minden mozdulatomat figyelte. Látta, amikor segítettem neked megváltoztatni a próféciát.
-Gondolom, nem volt elragadtatva tőle.
-Nem. -csóválta meg a fejét Castiel. -Most is figyel, úgyhogy nem maradhatok sokat, és innentől csak akkor jöhetek, ha küldenek. Csak azt akartam, hogy tudd az igazat. Egyébként, elengedtem Jimmyt amikor nem látták. Zakariás megmutatta, mi az a fájdalom. Nem akartam, hogy szenvedjen.
-Igazán nemes gesztus. -jegyezte meg Dean, hangjában már minden él nélkül.
-Dean... -suttogta Castiel, egy pillanat alatt ott termett a férfi mellett, és szenvedélyesen megcsókolta.
-Cas. -sóhajtotta a férfi az angyal szájába.
-El sem hiszed, milyen jó érzés volt megint ezt a nevet hallani a szádból. -mosolyodott el Castiel, és ismét megcsókolta Deant. Csak akkor váltak szét, amikor valaki meglepetten felnyögött mellettük.
-Upsz, bocsi. -takarta el a szemét Anna. -Nem akartam rátok törni, csak gondoltam szólok Castielnek, hogy jön Zakariás.
-Köszönöm. -mormolta Castiel, újabb csókot nyomott Dean ajkaira, aztán eltűnt.
-Dean, nekünk is el kell tűnnünk innen. A hely angyalbiztos, csak Castielt és engem enged be, de megvan rá az esély, hogy valahogyan mégis bejutnak és felismerik a vérünket a falon, és akkor lesz nemulass. Gyere, visszaviszlek Bobbyhoz. -hadarta Anna, és választ sem várva megragadta Dean kezét. Egy pillanat múlva a férfi már az idős vadász tornácán állt, egyedül.