The Magnificent Seven - A Hét Mesterlövész (2016) - spoilermentes filmkritika
Egy kedves valaki azt mondta, hogy szívesen olvasgatja a filmkritikáimat, és őszintén szólva én is élvezem írni őket, így idén megpróbálok visszaszokni rájuk.:)
Ez a film (majdnem) pont az, amire az ember számít. Mindenki tudja, miről szól, mi a lényege és azt is kapja a néző. Jól elkészített film, de igazából szinte percre pontosan meg lehet mondani, mi fog történni. Tehát a történetben, vagy a forgatókönyvben ne várjunk meglepetést. Az előnyei ennek a filmnek, amiért mégis érdemes megnézni, az a kiváló színészi játék és a kliséként is összetett karakterek, valamint a minőségi vágás, rendezés és operatőri munka. Én személy szerint örültem volna, ha ez a film, mint remake, valami újat is ad, de nem igazán sikerült neki. Ami mégis valamennyire új, az az, hogy „színesebbek” a karakterek, és a film inkább a reális emberi oldalát mutatja meg a történteknek, és nem annyira a hőskultuszt helyezi előtérbe. Ez a trend a mai filmgyártásban, hogy komolyan vegyük a dolgokat, de én személy szerint jobban szeretem a régimódi, szórakoztató hőstörténeteket.:)
Említettem a jó színészi játékot és a karaktereket, mint előnyt, ezért ezt fogom kifejteni. Kifejezetten meglepett Ethan Hawke, akit fejre nem nagyon szeretek, de így vénkorára valóban olyan színész lett, amilyennek ajnározták régen. Az ő karaktere mögött is annyi volt még, hogy egy külön filmet megért volna és ezt a színész nagyon jól áthozta.Vincent D'Onofrio kiváló színész, és itt is annyira egy fura figurát játszott olyan jól, hogy 5 percig fel sem ismertem. Az a hatalmas múlt, amit a karaktere magával cipelt, már a hanghordozásából mellbevágta az embert. Denzel Washington azt csinálta, amihez ért. Neki van egy masszív kisugárzása és ebből él, de színészileg nem sokat szokott tenni hozzá. Most is csak pár villanásnyi játékot dobott oda a sötétmúltú magányos hős portréjára, mert mégiscsak. Chris Pratt jó volt. Szeretem ezt az embert, mert olyan kis szomszéd Józsi feje van, akinek a figuráit közel érzi magához az ember. Vicces volt, de egyáltalán nem egyszerű és nagyon kíváncsi lettem volna arra, hogy maga a karakter mennyire van tisztában a saját motivációival, mert láthatóan nála ez volt a konfliktus. Aztán ott van Byung-hun Lee, akinek a blazírt, nem törődöm coolosságától továbbra is odavagyok. Elsőre a hallgatag, faarcú kínainak nézzük, aztán beszélni kezd a figura és életre is kel. Van humora, múltja és barátsága. Frissítő újdonság egy „klisé”-től. Manuel Garcia-Rulfo-t eddig nem ismertem, de innentől figyelni fogom. Rettentően érdekes volt számomra, hányféle mosollyal vagy grimasszal volt képes operálni és mind tök kifejező volt. Tetszett, hogy laza és macsó, de vallásos és moráljai vannak. Martin Sensmeier is egy új arc számomra. Megkapta a hallgatag indiánt, de írtak neki lelkivilágot és hátteret, így ő is tudott meglepetéssel szolgálni.
Szóval, lehet, hogy csak én láttam bele túl sokat a karakterekbe, de szerintem a hét mesterlövész és a kapcsolatuk, mint banda, nagyon jól sikerült, szívesen néztem volna még tovább a kalandjaikat.
Hogy a többiekről is essen szó, kifejezetten ügyes volt a főhősnő, Haley Bennett. Nagyon tetszett, hogy nem a romantikus szál miatt ették oda, hanem fontos szerepe és mondanivalója volt az ottlétének, aminek meg is tudott felelni. Ő volt a nép megtestesítője, aki igenis ki tud állni magáért, de valóban összetörik a lelkét a történtek, és nem azért, mert nő, hanem mert ember.
Végül beszélni kell Peter Sarsgaardról, a kegyetlen iparmágnásról, aki inkább azt a gonoszt testesíti meg, akitől ma félünk, a befolyásos, dúsgazdag, lelketlen vállalkozót, aki átgázol mindenen. Ő nem a klasszikus gonosz banditavezér, ezért teljesen máshogy is ijesztő.
Én teljesen megfelelőnek találtam mind a karaktert, mind a színészt ide, csak a végén adtam volna neki egy kicsivel több gerincet, hogy hatásosabb legyen.
Ja és ott van Matt Bomer. Nem sokáig, de ott van.<3
A zene nekem mindig fontos egy filmnél. Itt néha elővették a klasszikus dallamokat, de mertek nem arra támaszkodni végig, hanem egy teljesen saját témát írni, ami nem is volt rossz. Kicsit westernes volt, kicsit modern, néhol zajokkal és nem hangszerekkel, pont megfelelő. Csak kicsit sok volt. Néha túl hatásosak akartak lenni, ezért a zene is túl sodró, hangos és monumentális volt ott, ahol a visszafogottabbal jobban el tudták volna kapni a hangulatot.
A western hangulatot már nem tudják visszahozni. Mondhatjuk erre a filmre, hogy western, mert definíció szerint az, de azt a régi, poros, lassú, napszítta érzést már nem tudják visszaadni. A rendező nagyon igyekezett a heroikus beállításokkal, a lassú tájképekkel, a harangkongásra vágott képekkel, de nem mert elég nagyot lépni, így csak jó lett, de nem „olyan”.
Tehát ez a film egy jól elkészített, de modern western, unalomig ismert történettel, de sok meglepetéssel a karakterek és színészek terén, és némileg több komolysággal, mint az ember várná.
+ ha valaki unatkozik a végén, számolja már meg hány gonoszt lőnek le,mert szinte biztos, hogy minimum 2x annyit, amennyi rohant feléjük. Már rég nyerniük kellett volna.XD
Ez a film (majdnem) pont az, amire az ember számít. Mindenki tudja, miről szól, mi a lényege és azt is kapja a néző. Jól elkészített film, de igazából szinte percre pontosan meg lehet mondani, mi fog történni. Tehát a történetben, vagy a forgatókönyvben ne várjunk meglepetést. Az előnyei ennek a filmnek, amiért mégis érdemes megnézni, az a kiváló színészi játék és a kliséként is összetett karakterek, valamint a minőségi vágás, rendezés és operatőri munka. Én személy szerint örültem volna, ha ez a film, mint remake, valami újat is ad, de nem igazán sikerült neki. Ami mégis valamennyire új, az az, hogy „színesebbek” a karakterek, és a film inkább a reális emberi oldalát mutatja meg a történteknek, és nem annyira a hőskultuszt helyezi előtérbe. Ez a trend a mai filmgyártásban, hogy komolyan vegyük a dolgokat, de én személy szerint jobban szeretem a régimódi, szórakoztató hőstörténeteket.:)
Említettem a jó színészi játékot és a karaktereket, mint előnyt, ezért ezt fogom kifejteni. Kifejezetten meglepett Ethan Hawke, akit fejre nem nagyon szeretek, de így vénkorára valóban olyan színész lett, amilyennek ajnározták régen. Az ő karaktere mögött is annyi volt még, hogy egy külön filmet megért volna és ezt a színész nagyon jól áthozta.Vincent D'Onofrio kiváló színész, és itt is annyira egy fura figurát játszott olyan jól, hogy 5 percig fel sem ismertem. Az a hatalmas múlt, amit a karaktere magával cipelt, már a hanghordozásából mellbevágta az embert. Denzel Washington azt csinálta, amihez ért. Neki van egy masszív kisugárzása és ebből él, de színészileg nem sokat szokott tenni hozzá. Most is csak pár villanásnyi játékot dobott oda a sötétmúltú magányos hős portréjára, mert mégiscsak. Chris Pratt jó volt. Szeretem ezt az embert, mert olyan kis szomszéd Józsi feje van, akinek a figuráit közel érzi magához az ember. Vicces volt, de egyáltalán nem egyszerű és nagyon kíváncsi lettem volna arra, hogy maga a karakter mennyire van tisztában a saját motivációival, mert láthatóan nála ez volt a konfliktus. Aztán ott van Byung-hun Lee, akinek a blazírt, nem törődöm coolosságától továbbra is odavagyok. Elsőre a hallgatag, faarcú kínainak nézzük, aztán beszélni kezd a figura és életre is kel. Van humora, múltja és barátsága. Frissítő újdonság egy „klisé”-től. Manuel Garcia-Rulfo-t eddig nem ismertem, de innentől figyelni fogom. Rettentően érdekes volt számomra, hányféle mosollyal vagy grimasszal volt képes operálni és mind tök kifejező volt. Tetszett, hogy laza és macsó, de vallásos és moráljai vannak. Martin Sensmeier is egy új arc számomra. Megkapta a hallgatag indiánt, de írtak neki lelkivilágot és hátteret, így ő is tudott meglepetéssel szolgálni.
Szóval, lehet, hogy csak én láttam bele túl sokat a karakterekbe, de szerintem a hét mesterlövész és a kapcsolatuk, mint banda, nagyon jól sikerült, szívesen néztem volna még tovább a kalandjaikat.
Hogy a többiekről is essen szó, kifejezetten ügyes volt a főhősnő, Haley Bennett. Nagyon tetszett, hogy nem a romantikus szál miatt ették oda, hanem fontos szerepe és mondanivalója volt az ottlétének, aminek meg is tudott felelni. Ő volt a nép megtestesítője, aki igenis ki tud állni magáért, de valóban összetörik a lelkét a történtek, és nem azért, mert nő, hanem mert ember.
Végül beszélni kell Peter Sarsgaardról, a kegyetlen iparmágnásról, aki inkább azt a gonoszt testesíti meg, akitől ma félünk, a befolyásos, dúsgazdag, lelketlen vállalkozót, aki átgázol mindenen. Ő nem a klasszikus gonosz banditavezér, ezért teljesen máshogy is ijesztő.
Én teljesen megfelelőnek találtam mind a karaktert, mind a színészt ide, csak a végén adtam volna neki egy kicsivel több gerincet, hogy hatásosabb legyen.
Ja és ott van Matt Bomer. Nem sokáig, de ott van.<3
A zene nekem mindig fontos egy filmnél. Itt néha elővették a klasszikus dallamokat, de mertek nem arra támaszkodni végig, hanem egy teljesen saját témát írni, ami nem is volt rossz. Kicsit westernes volt, kicsit modern, néhol zajokkal és nem hangszerekkel, pont megfelelő. Csak kicsit sok volt. Néha túl hatásosak akartak lenni, ezért a zene is túl sodró, hangos és monumentális volt ott, ahol a visszafogottabbal jobban el tudták volna kapni a hangulatot.
A western hangulatot már nem tudják visszahozni. Mondhatjuk erre a filmre, hogy western, mert definíció szerint az, de azt a régi, poros, lassú, napszítta érzést már nem tudják visszaadni. A rendező nagyon igyekezett a heroikus beállításokkal, a lassú tájképekkel, a harangkongásra vágott képekkel, de nem mert elég nagyot lépni, így csak jó lett, de nem „olyan”.
Tehát ez a film egy jól elkészített, de modern western, unalomig ismert történettel, de sok meglepetéssel a karakterek és színészek terén, és némileg több komolysággal, mint az ember várná.
+ ha valaki unatkozik a végén, számolja már meg hány gonoszt lőnek le,mert szinte biztos, hogy minimum 2x annyit, amennyi rohant feléjük. Már rég nyerniük kellett volna.XD