Terrorista nap (Elviszlek a pokol kapujába, és otthagylak, ha szívózol velem!)
Tegnap előadást tartottam Tehetségnevelésből.-> hogyan fedezzük fel a tehetséged kölyköt, és adjuk tovább szakember kezébe.
Tudni kell, hogy minden, amit írok, valós, és mivel az óra 17:00-18:20-ig tart, az egész nap után fáradt voltam. Szóval semmi sem volt meglepő. Főleg tőlem. :D
Semmi gond, rákészültem, a zenei tehetséget kaptam, még tetszett is, sok zenész van a családi-baráti körben.
Elkezdtem az előadásomat, órakezdés után 20 perccel került rám a sor. A tanárnő egy tünemény, minden diák álma, megértő, kedves, és még ő kér bocsánatot mindenért. Mi csak Bocsi-nak hívjuk.:D Mindig azt mondja, Én kérek elnézést…
Szóval, tartottam az előadásomat, mikor kopogás nélkül berontott egy csaj, akit amúgy is rühellek, mert egy tehetetlen, pályaára nem való barom. -> Aki a saját életéről nem tud gondoskodni, ne jöjjön már a szociális szférába dolgozni, kérem…
Leült az első sorba, ahol az én cuccom volt (mellé), eltolta a táskámat, ok. No para, kicsit összezavart, de a felkészült diákot nem lehet összezavarni. Bocsi elnézést kért tőlem….:D LOL.
A csaj leült, komótosan összehajtogatta a kabátját, hozzátenném, ember így zörögni kabáttal még nem láttam. Ok. Nincs baj, nyugalom. Mély levegő, folytat.
Majd eltelik 3 perc, és a csak táskájából elkezd üvölteni, Ákostól az Ikon, mint csengőhang. Előveszi a táskát, nem találja. Tipikus. Kotor. Semmi.
És jöttem én:
-Naa, hova raktad Ákost?
Semmi válasz, döbbent csend a teremben. Eszeveszett kotorászás. Tudod, kéne a mobil, nincs sehol.
-Miért nem veszed elő Ákost, ha már elhoztad? *ördögivigyor*
Semmi válasz. A teremben többen kuncognak. A telefon sem csörög.
-Esetleg a következő órára meghívjam Neked Ákost? Vannak kapcsolataim…
És itt volt vége, az csoport sírva csapdosta magát, a tanár elveszett a káoszban. Én kurvára elégedett voltam magammal.
Nem szeretnék a saját ellenségem lenni. :)
Tudni kell, hogy minden, amit írok, valós, és mivel az óra 17:00-18:20-ig tart, az egész nap után fáradt voltam. Szóval semmi sem volt meglepő. Főleg tőlem. :D
Semmi gond, rákészültem, a zenei tehetséget kaptam, még tetszett is, sok zenész van a családi-baráti körben.
Elkezdtem az előadásomat, órakezdés után 20 perccel került rám a sor. A tanárnő egy tünemény, minden diák álma, megértő, kedves, és még ő kér bocsánatot mindenért. Mi csak Bocsi-nak hívjuk.:D Mindig azt mondja, Én kérek elnézést…
Szóval, tartottam az előadásomat, mikor kopogás nélkül berontott egy csaj, akit amúgy is rühellek, mert egy tehetetlen, pályaára nem való barom. -> Aki a saját életéről nem tud gondoskodni, ne jöjjön már a szociális szférába dolgozni, kérem…
Leült az első sorba, ahol az én cuccom volt (mellé), eltolta a táskámat, ok. No para, kicsit összezavart, de a felkészült diákot nem lehet összezavarni. Bocsi elnézést kért tőlem….:D LOL.
A csaj leült, komótosan összehajtogatta a kabátját, hozzátenném, ember így zörögni kabáttal még nem láttam. Ok. Nincs baj, nyugalom. Mély levegő, folytat.
Majd eltelik 3 perc, és a csak táskájából elkezd üvölteni, Ákostól az Ikon, mint csengőhang. Előveszi a táskát, nem találja. Tipikus. Kotor. Semmi.
És jöttem én:
-Naa, hova raktad Ákost?
Semmi válasz, döbbent csend a teremben. Eszeveszett kotorászás. Tudod, kéne a mobil, nincs sehol.
-Miért nem veszed elő Ákost, ha már elhoztad? *ördögivigyor*
Semmi válasz. A teremben többen kuncognak. A telefon sem csörög.
-Esetleg a következő órára meghívjam Neked Ákost? Vannak kapcsolataim…
És itt volt vége, az csoport sírva csapdosta magát, a tanár elveszett a káoszban. Én kurvára elégedett voltam magammal.
Nem szeretnék a saját ellenségem lenni. :)