AU Sterek kihívás 7
És még mindig tartanak az AU történetek :)
Hetedik nap
Figyelmeztetések: a sorozat minden évadát figyelembe veszi, de jóval később játszódik, némi angst, némi káromkodás, némi szex, 18-as korhatárral
Megjegyzés: csak az eleje ilyen filozofálós, mint egy orosz nagyregény, utána a sztorit visszük, ne add fel!
Sok formája van a barátságnak, és sok formája van a barátságok elmúlásának. Van, amelyik szép csendesen elhal, mint a gyertya, ami csonkig égett, utolsó lehelete füst- és ünnepszagot hagy maga után, aztán elfeledkezel róla. Van, amelyik viharos széllel, kiabálással áll tovább, hogy aztán még néha-néha eszedbe jusson, ha meglátod a fákat, amiket az orkán kicsavart.
Ha igazán alaposan belegondolt, Stiles belátta, hogy több barátot veszített eddig életében, mint amennyit sikerült megtartania. Nem azért, mert Stiles annyira rossz ember, pláne rossz barát lett volna. Ő a maga részéről kimondottan szeretett odafigyelni a barátaira. De valószínűleg ez így volt természetes. Az ember társas lény, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanazok mellet éli le azt a nyolcvan-kilencven évet, ami jutott neki.
Barátok az óvodából és az alsó tagozatból, akiknek szinte már a nevét sem tudta. Barátok a főiskoláról, akikkel rövid ideig összesodródtak, aztán diplomázás után, amikor más-más városba költöztek, lassan eltávolodtak egymástól. Eleinte még mentek a levelek a közös levlistán, aztán csak egy név maradt a Facebookon. Barátok munkahelyekről, akikkel kirúgás után nem azért nem tartja az ember a kapcsolatot, mert haragszik, hanem azért, mert nem számítottak sosem igazán. Barátok online közösségekből, akik olyan könnyedén olvadnak az arctalan hallgatásba, amilyen könnyedén közel kerültek egy fórumon, csoportban.
Stiles inkább nem gondolt alaposan bele.
Két barát volt, akinek az elvesztése tényleg fájt: Lydia, akivel az utolsó gimnáziumi évtől kezdve a barátság és a kapcsolat határán ingadoztak, míg üvöltve, veszekedve, gyűlölettől - ami csak egy sóhajnyira van a szerelemtől - lángoló szívvel el nem váltak az útjaik. Stiles azóta néha látta, ha nyilatkozott, és mindig fájt egy kicsit, de közben mindig biztos volt a saját igazában.
A másik Scott. A legrégebbi barát, a testvér, akire egy időben mindig számíthatott. Aztán szépen, csendesen eltávolodtak egymástól. Talán már akkor éreznie kellett volna, amikor Scott és Allison egymásra talált, és ő hirtelen kívül rekedt a kettejük alkotta, új világon. Bár kibékültek, mert mi mást tehetne az ember, ha tizenöt éves, és mellesleg éppen meg kell mentenie a világát? De az akkori repedések lassan töréssé mélyültek.
Scott ma egy kisgyereket nevelt, a felesége már a másodikat várta, és bár Stiles mindig biztos volt benne, hogy ő lesz a legtutibb nagybácsi, sőt, a keresztapja lesz Scott első gyerekének, lényegében csak Facebookon vagy Instagramon látta őket. És a legfurcsább az volt, hogy már réges-régen véget ért a barátság, mire Stiles ezt felfogta. Pontosan úgy, ahogy a gyertya csonkja felett lengedező füst megkaparja ez ember orrát. És akkor már elmúlt.
- Majdnem lemondtam a ma estét - nyitott Stiles, amikor megérkezett Derekhez. A férfi kérdőn vonta fel a szemöldökét, így széles gesztusokkal magyarázni kezdett: - Tegnap zártunk le egy esetet, és emiatt teljesen elcsúsztam mindennel. Még ünnepelni is alig volt erőm, de azért nyilván ittunk egyet a srácokkal. Szóval most a lakás olyan, hogy még téged sem engednélek be, egy hete nem tudtam mozogni, még a kötelező edzéseket is kihagytam, bár inkább aludnom kellene, mert szerintem simán bealudnék a nyomópadon…
- Nem haragszom meg, ha lemondasz egy találkozót.
- Tudom. De ha nincs is kedvem kimozdulni, utólag mindig rájövök, hogy jól tettem. - Stiles megvonta a vállát, beljebb lépett, és letette a hatos csomag sört, amit hozott az estéhez. Derek furcsa tekintettel méregette, így hát kérdőn visszafordult hozzá. - Mi az?
- Futócipőben vagy, ugye? - Ez költői kérdés volt, Derek Hale elég jól felismerte a futócipőket. Stiles vállat vont.
- Kényelmes.
- Elmegyünk futni - jelentette be Derek, és mielőtt Stiles tiltakozni kezdhetett volna, eltűnt a hálójában majd visszalépett, és Stileshoz vágott valami ruhákat.
- De hát… én nem is… arra készültünk, hogy…
Derek megtorpant előtte, a saját pólóját már félig le is húzta közben.
- Azt mondtad, nem mozogtál egy hete.
- Jó, de futunk, nem rohanunk - szögezte le Stiles átöltözés közben. Derek az égre emelte a szemét, de aztán tényleg hozzáigazodott Stiles sebességéhez, még ha az unalmas lődörgés lehetett is neki.
Derek Hale. Stiles véletlenül botlott bele két évvel ezelőtt, és biztosra vette, hogy ennyiben fognak maradni. Összefutottak, köszönnek, talán mindkettejükben felébred valamilyen nosztalgia a Beacon Hills-i idők emlékére, kicsit hálásak is lesznek, amiért mindez elmúlt, és ennyi. Talán így is lett volna, ha az a találkozás egyszeri marad. De megint egymásba botlottak egy moziban, aztán beültek egy sörözőbe megbeszélni a filmet, aztán elkezdtek csetelni.
Stiles kellemesnek érezte, hogy Derek ismeri a múltját, még a fura dolgokat is benne, de nem volt annyira a része, hogy most fájón emlékeztesse az elvesztett barátokra. Viszont lemondó sóhajjal szaglászta ki, hogy vérfarkas-e Stiles szomszédja - nem -, lenyelt minden lánccal és teliholddal kapcsolatos viccet - egyszer még el is mosolyodott -, és hajlandó volt meghallgatni majd nyíltan körberöhögi Stiles természetfelettivel kapcsolatos összeesküvés-elméleteit.
Derekben az volt a jó, hogy mostanra már közös alapokra tudtak építkezni, egymás vicceit megérteni, és úgy adott egy kis betekintést Stiles számára a vérfarkasok és más lények világába, hogy egyben Stiles kívül maradhatott. Lehetett egy teljesen hétköznapi nyomozó, aki a hét öt napján végzi a dolgát - szigorúan hétköznapi ügyekkel -, nem tartja számon a holdállást, és nem kell (csak lehet) azon töprengenie, hogy milyen természetfeletti szörnyűség fenyegeti őket.
Mellesleg Derek azt állította, semmilyen. Azt állította, sikerült elég távol kerülniük a Nemetontól, vagy kimeríteni az elemet a Nemetonban - tudja a fene -, mindenesetre Derek azt mondta, minden rendben van. És Stilesnak nem volt oka ebben kételkedni.
- És akkor most le is zuhanyozhatok nálad? - kérdezte Stiles zihálva, amikor beestek a lakásba. Derek egyetlen szó nélkül intett a fürdőszoba felé, és már tényleg ott volt előkészítve egy tiszta törölköző. Stiles lerángatta magáról a ruhákat, fintorogva begyűrte a szennyestartóba, és azonnal el is vigyorodott.
- Hm? - Derek úgy kérdezett a konyhából, mintha itt állna mellette. Vérfarkasok…
- Csak eszembe jutott - kezdte Stiles még csak meg sem emelve a hangját, miközben belépett a zuhanykabinba -, hogy mit fog szólni Cora, ha megérzi az emberszagot a lakásodban.
- Úgy érted, az izzadtságodat? Biztosra veheted, hogy felismer. Különben azt mondaná, hogy na végre.
- Különben? - sértődött meg Stiles. Derek nem felelt, ő pedig folytatta: - Amúgy én is azt mondanám, ha hazavinnél valakit. Mikor voltál utoljára randin?
Derek persze erre sem felelt. Úgyhogy Stiles elindította a csapot, és még mindig azon vigyorgott, hogyan fog Cora megjegyzéseket tenni arra, hogy összeizzadta a bátyja ruháit. Mikor végzett, a férfi ott állt a konyhában, keresztbefont karral (a háta mögött éppen sült valami), és várakozón nézte.
- Na, mondd el most, aztán zárjuk le a témát.
- Mit mondjak el? - vágott Stiles ártatlan arcot.
- Röhögj körbe, amiért nem randizom.
- Ja az… - Stiles azonnal elkomolyodott. - Nem foglak ezért kiröhögni. Maximum együttérzek veled.
Derek az égre emelte a szemét. Stiles beleszimatolt a serpenyőbe, és megállapította, hogy a másik a változatosság kedvéért steaket süt. Nyilván tökéleteset és rózsaszínt, mint mindig.
- Bármikor felszedhetnél valakit, tudod? - Derek vállat vont. - Oké, letöltötted a tindert a telefonodra? Majd én felszedem neked. A te fotóiddal és az én dumámmal nyert ügyünk lesz.
Derek sóhajtott, de a kezébe nyomta a telefonját.
*
- Na, milyen volt, mesélj már! - Stiles még szinte le sem ült, de máris nekiszegezte a kérdést Dereknek. - Helyes lány, nem?
Baráti kötelességének érezte, hogy Dereket annyi kolléganővel és ismerőssel összehozza, amennyivel nem szégyellte. Különösen most, hogy ő már három hete randizott Clare-rel. Derek biccentett a felszolgálónak, aki abban a pillanatban kihozta a két sörüket, hogy Stiles megérkezett - hiába, aki törzsvendég, az törzsvendég - aztán a szokott, hihetetlenül kifejezéstelenre rendezett arcával bámulta, ahogy Stiles leül és fészkelődik.
- Na? - nézett Stiles tágra nyílt szemmel a férfire.
- Helyes lány. A bátyja még helyesebb.
- Ne! - Stiles felvihogott. - Miért nem tudom soha eltalálni az ízlésedet? És összejöttetek?
- Hogy nézne az ki?
- Rosszfiúsan. Illene a sötét ruháidhoz, meg a bőrkabátodhoz. - Stiles vállat vont, Derek meg az égre emelte a szemét. - És persze a benned rejtőző vadállathoz… - toldotta meg Stiles vigyorogva.
- Fogd be…
- Ugyan, morgós farkas, akkor hiányoznának a vicceim. - Stiles felsóhajtott. - Pedig szívesen elmennék veled egyszer egy duplarandira. Bowlingozhatnánk. Biztos abban is tökéletes vagy, mint minden sportban, de akkor játszhatnánk fiúk a lányok ellen. Nekem megérné.
Derek halványan elmosolyodott, és beleivott a sörébe. Stiles vigyorgott. Nagyon jól érezte magát.
Végül úgy mentek el bowlingozni, hogy Stiles vitt magával fiút, Derek pedig lányt. Persze nem csak ezért nem lehettek egy csapatban, hanem azért sem, mert a randipartnereik így is meggyanúsították őket, hogy összejátszanak. Stiles csak nevetett, Derek pedig a szokott, tökéletesen kiismerhetetlen vonásaival fogadta a felvetést.
Stiles most látta először Dereket randi közben, és kezdte megérteni, miért lesznek annyira rövidéletűek a kapcsolatai; a lány láthatóan nem tudott olyan profin olvasni Derek tekintetében és mordulásaiban, mint Stiles - ami érthető, hiszen nem ismerte olyan régóta, mégis látszott, hogy a túl sok bizonytalanság el fogja riasztani.
- Lehetnél kedvesebb vele - jegyezte meg Stiles, amikor italokért álltak sorba a pultnál. Közben a partnereik visszafogottan beszélgettek a golyók mellett. Derek szusszantott egyet. - Én vágom, hogy bejön neked, de ez még nem elég.
- Mit kellene tennem?
- Mit tudom én, dicsérd meg a seggét - vont vállat Stiles vigyorogva. Derek rámordult, amitől elnevette magát. - Akkor szemeit. Vagy mutasd meg neki, hogyan kell ilyen tökéletes lökéseket összehozni. Az mindig szexi.
- Azokra születni kell…
- Vagy ráharapni - kacsintott Stiles, aztán a pultoshoz fordult. Még látta, hogy Derek az égre emeli a szemét, de azért elmosolyodik.
*
Derek értetlenül vonta fel a szemöldökét, amikor Stiles egy zacskóval egyensúlyozva bekopogott a lakása ajtaján.
- Nem emlékszem arra, amikor kiküldtem a meghívókat.
- Tudom, a nagy, erős farkas önállóan felújítja a lakását, és nem kér hozzá társaságot. Ebédet hoztam, ideje kicsit pihenni.
Derek félreállt az ajtóból, és határozottan érdeklődőn szívta magába a levegőt, amikor Stiles elment mellette az étellel teli papírzsákkal. Stiles elégedetten vigyorgott.
- Hoztál tavaszi tekercset? - szaglászta Derek végig a dobozokat, amik előkerültek a zacskóból.
- És még egy filmet is hoztam mellé. - Derek addigra már elpusztított két tekercset, és beletörődőn mordult egyet, amikor meglátta a DVD-t, amit Stiles felmutatott. - Élvezni fogod. De megengedem, hogy úgy tegyél, mintha utálnád…
Derek nem felelt, Stiles pedig bepillantott a fürdőszobába, amit a férfi mostanra teljesen szétvert - Stilesnak volt egy olyan, halvány érzése, hogy puszta kézzel, csupán a játék kedvéért, de nem mert inkább rákérdezni. Derek követte, tekintete végigfutott a pusztuláson.
- Fogsz szakembert hívni a villanyszereléshez? - Derek nemet intett, Stiles pedig megbámulta a falakban futó vezetékeket, amiket úgy tárt fel Derek bontása, mint egy félbevágott növényben a rostok hálózatát. - Honnan a fenéből értesz ilyenekhez?
- Rengeteg mindent nem tudsz rólam.
Stiles a szemét forgatta.
- Örülhetek, ha bármit is tudok rólad, morgós farkas… - Visszasétált a nappaliba, és levetette magát a kanapéra. - Nem lesz fura, hogy Cora nem lakik itt? - Derek persze nem felelt, úgyhogy Stiles folytatta: - Úgy értem, nyilván fura lesz, de nem lesz rossz? Nem ő a falkád része?
- De az. Ennek ellenére nem kell egy odúban laknunk.
- De nem jobb együtt?
- Jó lesz így. Neki ott lesz a családja.
- Igen, tudom, de engem ő kevéssé érdekel. Neked jó lesz így, Derek? - Derek megvonta a vállát, az arcán zárkózottság jelent meg. Stiles bizonytalankodott kicsit, aztán kibökte: - Együtt is lakhatnánk.
- Abba belehalnék - vágta rá Derek, és Stiles felnevetett.
- Vagy engem nyírnál ki.
- Vagy.
- Na jó, akkor mozizzunk…
*
Stiles valahol a hatodik és a nyolcadik whisky között járt, amikor Derek felbukkant a bárban. Belépett, megtorpant, végigmérte a közönséget, leperegtek róla az érdeklődő pillantások, Stiles pedig éppen ott tartott gondolatban, hogy „hé, ez Derek!” - de lehet, hogy hangosan is kimondta -, és integetni készült, amikor Derek hosszú léptekkel mellette termett.
- Stiles…
Beleszagolt a poharába, megtartotta, mert az integetés hevessége majdnem a földre sodorta Stilest, aztán beült mellé a boxba. Elutasítóan intett, amikor ott termett a pincérnő, pedig Stiles szeretett volna kérni még egy… akármit.
- Mennyit ittál?
- Nem eleget! - Stiles a telefonját forgatta, mert hirtelen észrevette, hogy ott van a kezében, és erről eszébe jutott, hogy miért is van a kezében. - De ha még egy whiskyt megiszom, felhívom Lydiát, és elmondom neki, hogy…
- Nem hívsz fel senkit. - Derek eltette a telefonját, és újra elutasítóan intett a pincérnőnek, aki bizonyára Stiles kalimpálása miatt jött megint oda hozzájuk. Vagy azért, mert Derek tetszett neki. - Hazaviszlek.
- De én nem akarok hazamenni - jelentette ki Stiles, és Derek bizonytalan tekintete alapján a mondat nem hangozhatott teljesen érhetően. Úgyhogy megismételte, és megpróbálta el is magyarázni, hogy miért nem szeretne hazamenni. Hogy inkább beköltözik ebbe a kocsmába, itt mindig van élet, és csak sportcsatornák mennek, nem Lydia, aki már nem érdekli, csak dühös lesz miatta, ha látja nyilatkozni, és…
- Komolyan, nincs egyetlen kerek mondatod sem. Gyere - közölte Derek, ami nevetséges, mert Stiles rengeteg kerek mondatot mondott el éppen az imént… Vagy legalábbis ő úgy hallotta.
Derek odaintett a pincérnőt - az lelkes nyálcsorgatással érkezett -, és rendezte a számlát, mire Stiles előkaparta a zsebéből a pénztárcáját.
- Gyere.
Felállni és végigsétálni a helyiségen picit nehéz volt, mert Stiles szédült, de végig ott érezte Derek kezét a könyökénél, és végül is semmi nem borult fel, szóval nyilván rendben voltak.
Stiles sóhajtva terült el az ágyán, amikor hazaértek. Derek ragaszkodott a gyalogláshoz, és Stiles feje egy picit kiszellőzött útközben, így már csak kellemesen forgott a szoba. Derek felbukkant mellette egy pohár vízzel, türelmesen megvárta, amíg Stiles elégedetlen morgással felkászálódik, és megissza.
- Holnap ebből semmire sem fogok emlékezni, igaz? - sóhajtott Stiles, majd visszahanyatlott az ágyra. Derek leereszkedett mellé.
- Nem valószínű.
- Akkor még most bocsánatot kérek, amíg őszintének tűnhet, amiért annyi hülyeséggel traktáltalak útközben.
Derek szeme jókedvűen csillogott a lámpafényben.
- Nem zavarnak a hülyeségeid. Szeretem őket. Szeretlek ilyennek látni. Jobban, mint amikor kiakadsz Lydia vagy… a régi dolgok miatt.
Stiles kicsit feltornászta magát, hogy normálisan a férfi szemébe tudjon nézni. Derek önkéntelenül mozdult, hogy segítsen neki.
- Nem Lydia akaszt ki, Lydia már nem érdekel. Scott sem érdekel igazán. Az érdekel, amit egyszer elveszítettem. Meg a félelem, hogy elvesztem újra. - Derek ajka megrándult, Stiles hirtelen rádöbbent, hogy fogja a kezét. Talán akkor ragadta meg, amikor felült, de még nem engedte el. Egy pillanatra mindketten az ujjaikra néztek. - Nem akarlak elveszíteni.
- Nem fogsz.
- Csak éppen… Néha kiállhatatlan vagyok, és haza kell rángatnod kocsmákból, és lyukat beszélek a hasadba, és nem hagylak szóhoz jutni, és…
- Stiles. Én ezt szeretem. Én így szeretlek.
Stiles hallgatott, és megint a kezeikre bámult. Derek hüvelykujjára, ahogy a kézfején körözik puhán és finoman. Annyira sok érzés járta át, olyan hirtelen. Hála és öröm, rettegés, hogy elrontják. Szeretet. Felpillantott a férfire, Derek feszülten figyelte.
- Derek… - Nem tudta, mit mondjon, és gyűlölte a saját tehetetlenségét. Nem tudta, mit akar. Mit akarjon.
- Sss… Most csak… aludj.
Derek magához ölelte, a nyakába fúrta az arcát, amit pedig nem tett sosem, és belélegezte az illatát. Aztán segített neki lefeküdni, az érintése melege ott maradt az arcán, mint a gyengédség lenyomata.
És Stilest annyira hirtelen ragadta el az álom, hogy még megköszönni sem maradt ereje.
*
Kiszáradt szájjal, lüktető halántékkal ébredt. Egy pohár víz és aszpirin várta az éjjeliszekrényen, de Stiles valószínűtlennek tartotta, hogy ő lett volna ilyen gondos előző éjszaka. Azt sem tudta, hogyan került haza.
Látott egy riportot Lydiáról és a dizájner cégéről, ahol a táskákat és a tárgyakat azok a lények ihlették, akiknek a létezése a legtöbb ember számára nem volt több mesénél - számukra pedig valaha élet-halál kérdés volt. Stiles gyűlölte őket, mégsem tudta egyszerűen csak kikapcsolni azokat a magazinműsorokat, amik meghívták Lydiát. Mégis végignézte, ahogy tökéletes sminkkel és lágy mosollyal nyilatkozik a hatalmas fantáziájáról, ami ezeket a tárgyakat eredményezte.
Aztán elment néhány kollégával inni egyet, és a kollégák tényleg csak egyet ittak, ő meg ott ragadt a kocsmában, és… És aztán mintha elvágták volna. Stiles felmarkolta a telefonját - egy nyögés után megszavazta, hogy be kell vennie az aszpirint -, és átpörgette az sms-eit.
Felkellenehívnom Lydiát, és +mondani nei, h 1 ripacs, írta Dereknek valamikor éjfél után.
? - Derek nagyon kommunikatív volt írásban is.
Látam 1 inferkút vle, & még mndig tizstára ide gesítő.
Stiles nagyon-nagyon remélte, hogy nem hívta fel Lydiát. Zakatolt a szíve, amikor átváltott a hívásnaplóra, de csak egy beérkező hívása volt előző este, mégpedig Derektől, az sms után. Megkönnyebbült.
És azonnal tárcsázta Dereket.
- Stiles. Jól vagy? - Egyetlen csörgés sem kellett, hogy Derek felvegye, mintha a telefont bámulta volna idáig.
- Volt már jobb is, de megmaradok. Gondolom, te hoztál haza tegnap, szóval köszönöm. - Derek hümmögött. - Ugye nem csináltam semmi baromságot?
- Nem.
- Huh… Hálás vagyok neked. És piszok mázlista vagy, amiért nem tudsz annyit inni, hogy kiessenek neked teljes éjszakák. Szörnyű élmény. - Derek nem felelt. Stiles sóhajtott. - Ebédelünk együtt? Valami zsírtól tocsogó műkaját, ami nem illik bele a diétádba?
- Nem érek rá.
- De hát vasárnap van! - Stiles olyan hirtelen ült fel, hogy a feje belesajdult. Nyögött egyet, és fél kézzel megmasszírozta a halántékát. - Vasárnap együtt szoktunk kajálni.
- Dolgom van.
- Oké, nagy, titokzatos farkas… - Stiles a szemét forgatta. - Akkor vacsora?
- Nem jó.
- Derek? - Stiles hallgatott egy pillanatig, aztán megkérdezte: - Mondtam vagy tettem tegnap valamit?
- Nem.
- Akkor miért próbálsz lerázni? - Derek sóhajtott egyet, és megpróbált maratoni hosszúságon keresztül hallgatni, de Stiles nem hagyta eltántorítani magát: - Ugye tudod, hogy nem fogod megúszni a válaszadást?
- Én csináltam valamit.
- De te… nem is ittál…? - Stiles hangsúlya kérdő volt. Derek szusszantott egyet a vonal másik felén. Stiles megint megdörgölte a halántékát. - Akárhogy is, nem tudom, miért aggódsz, mert úgysem emlékszem arra, amit mondtál vagy tettél.
- Azt hiszem, ez zavar.
- Rosszul reagáltam?
- Nem igazán. - Derek hallgatott egy pillanatig, aztán sóhajtva válaszolt: - Nem tudom pontosan, de inkább úgy éreztem, hogy jól reagálsz. És… nem hagy nyugodni.
- Jó, egy órán belül nálad vagyok, addigra szerezz hamburgert. Meg sült krumplit. Megbeszéljük.
- Stiles, én…
- Egy óra, nagyfiú. Jövök.
Amíg a zuhany alatt állt, aztán összeszedte magát, minden erejével igyekezett felidézni az éjszakát. És gyűlölte magát, hogy semmire sem emlékszik. Csak az első whiskyk karcos ízére, és haragra, ami elöntötte, ha arra gondolt, mennyire távol kerültek egymástól azokkal az emberekkel, akik valaha számítottak neki.
Derek sápadt volt, amikor ajtót nyitott, a szeme karikás.
- Aludtál egyáltalán? - A férfi nemet intett. Stiles sóhajtott. - Bassza meg, megbántottalak valamivel, ugye?
- Nem.
- Derek… A fenébe is… Kiakasztasz. Leittam magam a volt barátaim miatt, és erre te is… téged is…
- Vettem neked kaját - mutatott Derek a konyhapultra, de Stiles gyomra összerándult, és még a kedvenc hamburgerezője logója sem vidította jobb kedvre. Megrázta a fejét, és bement inkább a nappaliba, hogy levesse magát a kanapéra. Derek követte.
- Mi történt tegnap este? Rád írtam, te felhívtál, eddig világos.
- Hazavittelek. - Stiles biccentett. Derek a saját kezét bámulta. - Utána még beszélgettünk.
- Mit mondtál? - Derek kinyitotta a száját, de nem jött ki rajta hang. - Derek, mégis mi lehet az? Tudom, hogy vérfarkas vagy. Láttalak megölni embereket. Láttalak… haldoklani. Egyszer ki kellett műtenem a karodból egy lövedéket, ami a mai napig a legundorítóbb dolgok között van, amit túléltem… - Derek rákapta a pillantását. - Rohadásszagod volt! - védekezett Stiles. - De ez az élmény legalább segített átvészelni a boncolásokat az egyetemen… Na mindegy, a lényeg, hogy szerintem nem tudsz már olyannal előrukkolni, ami kiakasztana.
- Szeretlek - szúrta közbe Derek.
- Igen, tudom, én is imádlak, amiért párszor megmentetted a seggemet…
- Nem, Stiles. Ezt mondtam tegnap este. Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd.
Stiles ajka elnyílt, és kivételesen egyáltalán nem találta a szavakat. Derek mereven bámulta, hallgatta a szívét, ahogy hirtelen megugrik, magába lélegezte a szagát, és talán ő tudta, Stiles mit érez, mert Stiles maga képtelen lett volna megfogalmazni.
- De… mi barátok vagyunk. - Derek bólintott. - Úgy értem, nekem te vagy a legjobb barátom. Nem olyan, mint Scott volt valaha, nem a tesóm, hanem… Te vagy az, akire bármikor, bármiben számíthatok, aki… Ó, basszus, Derek, mióta?
- Nekem sohasem voltak barátaim.
- Ne viccelj már!
- Nem volt olyan barátom, aki a testvéreimhez hasonlított volna. De veled lenni olyan, mintha a családommal lennék. Már jó ideje. Veled jó. Bármikor. Mindig. Minél többet.
- Derek…
Stiles önkéntelenül mozdult közelebb, megragadta Derek kezét. Jéghideg volt. Stilest meglepte, pedig annyira természetes, hogy egy vérfarkasnak is legyen ilyen reakciója, ő is féljen, ha vallomást tesz, ő is izguljon. Odahúzta magához Dereket, ölelte, érezte az illatát - az éjszakázástól kicsit kesernyés, a hamburgerező miatt picit olajszagú, és közben kellemes. Szerette ezt az illatot.
Könnyű volt az orra után az ajkával is érinteni Derek nyakán a bőrt, aztán az arcán is, érezni a borostája karistolását, meghallani a zihálását, megtalálni a száját, érezni a lélegzete melegét. Csókolni. Puhán, aztán erősebben, vágyakozva. Megízlelni, még többet akarni, közelebb vonni. Vágyakozón sóhajtani, aztán felnézni Derek szürkészöld, vágyódó szemébe.
- Derek… Én is mindig veled akarok lenni.
- Tudom.
- Én is szeretlek.
- Tudom.
- Mégis mióta tudod? - csattant fel Stiles. - Miért nem szóltál?
- Ez nem ilyen, idáig csak… egy érzés volt, egy benyomás. Azt hittem, csak a remény miatt.
- Oké, többé ne csináld ezt, ne szagold ki, hogy mit érzek. - Derek értetlennek tűnt, úgyhogy Stiles folytatta: - Egyenlőtlen, mert nekem fogalmam sincs, te mit érzel vagy gondolsz. Hátrányba kerülök miatta.
- Dehogy nincs fogalmad. - Derek rámosolygott. - Mindig tudod, hogy mit gondolok igazából. Ismersz. Ehhez nem kell semmilyen szupererő.
- Téged kiismerni önmagában egy szupererő lenne…
- Akkor te megszerezted. - Derek vállat vont. Stiles a homlokát ráncolta.
- De most… és most… mi lesz?
- Járni akarok veled. Veled akarok élni. Mindent. Bármit.
- De nem szúrjuk el örökre? - Derek nem felelt, és Stiles sóhajtott, miközben önkéntelenül hozzásimult. - Nem szúrhatom el veled.
Derek ujjai a hajába siklottak, kényelmesen simogatta, és Stiles nem értette, hogy lehet ez ennyire természetes, ha eddig sosem tették, és miért nem tették soha, amikor láthatóan erre van mindkettejüknek szüksége. A másik érintésére, lélegzetére, csókjára. Derekhez törleszkedett, és végtelen nyugalom és boldogság járta át.
- Miért én? - Derek az égre emelte a szemét. - De idegesítelek.
- Nagyon. És az még jobban, ha nem vagy a közelemben.
- Nem is buksz az ilyen pasikra. A jópasikra buksz. - Derek elkapta a kezét, és az ölére húzta, a szemében egy pillanatra felragyogott a farkas kék tekintete, amikor Stiles rámarkolt a merevedésére. Stiles megérezte, hogy elvörösödik. - Ezért nem találtam el soha, hogy ki tetszik?
- Másokat ajánlgattál. Egyik sem volt elég jó.
- Hogy lehetek éppen én elég jó?
- Én elég jó vagyok neked? - kérdezett vissza Derek. Stiles nem is gondolkozott, csak rábólintott.
- Te vagy a legjobb.
- Látod? Ennyire egyszerű.
- De… - Derek megcsókolta, mielőtt folytathatta volna. Stiles felnyögött, miközben viszonozta a csókot. Aztán megint, amikor Derek felnyalábolta, és átvitte a hálószobájába.
Stiles nem emlékezett arra, hogy valaha is járt volna Derek hálószobájában. Igaz, most sem maradt túl sok lehetősége nézelődni, mert a férfi az ágyra dobta, mintha semmi súlya nem lenne, és azonnal csatlakozott is hozzá. Egyik keze Stiles pólója alá siklott, ő jóleső-csiklandósan rezzent össze a hasfalán végigfutó érintéstől. Másikkal megtámaszkodott az arca mellett, és odahajolt a nyakához.
Stiles megremegett, amikor Derek kóstolgatni kezdte. Érezte, ahogy magába szívja a szagát, az arca dörzsölő, az ajka puha érintését a nyakán, csókokat, nyalogatást, finom harapást kényelmes, idegborzoló, hihetetlenül izgató váltakozásban. Mintha Derek valamiféle édességet ízlelgetett volna, kényelmesen és teljes odaadással. Stiles különlegesnek és egyedinek érezte magát ettől a figyelemtől.
Lekerültek róluk a ruhák, de nehezen tudta volna felidézni, hogy mit ki vett le és mikor. Csak arra eszmélt, hogy magán érzi a férfi testének súlyát, csípőjénél a merevedése keménységét, és Derek lassan, simogatón mozog rajta. Kéken ragyogott közben a szeme, felmordult, amikor találkozott a tekintetük. Stiles odahúzta magához, hogy megcsókolhassa, és jólesőn rándult meg közben, amikor Derek ujjai a farpofái közé csúsztak.
Kényelmes előkészítés, aztán kemény behatolás. Stiles felkiáltott az érzéstől, a teste megfeszült egy pillanatra, de Derek megvárta, amíg ellazul újra. Aztán előremozdult, és Stilest letaglózta az élmény. Derek közelsége, a tekintete, a testét kitöltő, benne pulzáló pénisze. Belekapaszkodott a férfi karjába, önkéntelenül szorította, amíg az élvezet lassan mindent elsöprő hullámmá nőtt az alhasában.
Megfeszültek az izmai. Aztán hallotta Derek elégedett nyögését, érezte, hogy még beljebb löki magát a testébe. Egymásra néztek, Derek szeme most emberi volt, és annyi lágyság volt benne, hogy Stiles torka elszorult tőle.
- Mindig ilyen vagy az ágyban?
Ölelkezve feküdtek már percek óta, Derek keze céltalanul járt fel-le Stiles testén, borzongatóan jólesett az érintése. Stiles maga felé fordította a férfi arcát.
- Ugye tudod, hogy mennyire tökéletes volt? Mintha… mindenemet fel akarnád falni.
- Akkor ilyen, ha nem kell arra figyelnem, hogy visszafogjam a farkast. A kalandok többnyire… nem teljesek.
Stiles elmosolyodott, megcsókolta a férfit, átfordította magukat, és aztán figyelte Dereket maga alatt. Az ellazult vonásait, a szépségét, a mosolyt az ajkán.
A túl tökéletes pillanatba belerondított Stiles gyomrának kordulása. Felnevetett.
- Éhen fogok halni miattad…
- Én vettem neked hamburgert, ahogy rendelted - tiltakozott Derek. Stiles a hajába túrt.
- Igen… Rád nem lehet panasz. Veszel kaját, aztán az ágyadba rángatsz, hogy kihűljön, amíg megdugsz…
- Szarul hangzik, nem irigyellek.
Stiles megint nevetett, Derekhez simult egy pillanatra, megcsókolta a nyakát.
- Eszünk? Aztán megint az ágyadba rángathatsz, ha szeretnéd.
Derek szeme mosolygott, miközben biccentett. Stiles ragacsosnak, kimerültnek és boldognak érezte magát, de leginkább éhesnek. Felrángatta az alsóját, elindult a konyha felé, aztán visszafordult, és megvárta Dereket. A férfi a hátára tette a kezét, meleg és gyengéd volt az érintése, összeigazodott a léptük.
Aztán Stiles előhalászta a szendvicseket, befalt egy pár szem krumplit hidegen, fintorogva kezdte mikrózni az egészet. Derek a pultnak támaszkodott, és csak figyelte, ahogy tesz-vesz a konyhájában. Stiles mélyet lélegzett az újra feltámadó, zsíros illatból. Egy felmelegített hamburger sosem olyan tökéletes, mint a friss, de most úgy tűnt, megéri.
Derek hátulról átölelte, a tarkóján érezte az álla simítását.
- Nem foglak többé elengedni - motyogta Derek, miközben megcsókolta a vállát.
- Helyes. Többé ne engedj el.
Stiles nekisimult a mellkasának, érezni vélte a szívverését. Nem akart többé elmenni.
Hetedik nap
Figyelmeztetések: a sorozat minden évadát figyelembe veszi, de jóval később játszódik, némi angst, némi káromkodás, némi szex, 18-as korhatárral
Megjegyzés: csak az eleje ilyen filozofálós, mint egy orosz nagyregény, utána a sztorit visszük, ne add fel!
Sok formája van a barátságnak, és sok formája van a barátságok elmúlásának. Van, amelyik szép csendesen elhal, mint a gyertya, ami csonkig égett, utolsó lehelete füst- és ünnepszagot hagy maga után, aztán elfeledkezel róla. Van, amelyik viharos széllel, kiabálással áll tovább, hogy aztán még néha-néha eszedbe jusson, ha meglátod a fákat, amiket az orkán kicsavart.
Ha igazán alaposan belegondolt, Stiles belátta, hogy több barátot veszített eddig életében, mint amennyit sikerült megtartania. Nem azért, mert Stiles annyira rossz ember, pláne rossz barát lett volna. Ő a maga részéről kimondottan szeretett odafigyelni a barátaira. De valószínűleg ez így volt természetes. Az ember társas lény, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanazok mellet éli le azt a nyolcvan-kilencven évet, ami jutott neki.
Barátok az óvodából és az alsó tagozatból, akiknek szinte már a nevét sem tudta. Barátok a főiskoláról, akikkel rövid ideig összesodródtak, aztán diplomázás után, amikor más-más városba költöztek, lassan eltávolodtak egymástól. Eleinte még mentek a levelek a közös levlistán, aztán csak egy név maradt a Facebookon. Barátok munkahelyekről, akikkel kirúgás után nem azért nem tartja az ember a kapcsolatot, mert haragszik, hanem azért, mert nem számítottak sosem igazán. Barátok online közösségekből, akik olyan könnyedén olvadnak az arctalan hallgatásba, amilyen könnyedén közel kerültek egy fórumon, csoportban.
Stiles inkább nem gondolt alaposan bele.
Két barát volt, akinek az elvesztése tényleg fájt: Lydia, akivel az utolsó gimnáziumi évtől kezdve a barátság és a kapcsolat határán ingadoztak, míg üvöltve, veszekedve, gyűlölettől - ami csak egy sóhajnyira van a szerelemtől - lángoló szívvel el nem váltak az útjaik. Stiles azóta néha látta, ha nyilatkozott, és mindig fájt egy kicsit, de közben mindig biztos volt a saját igazában.
A másik Scott. A legrégebbi barát, a testvér, akire egy időben mindig számíthatott. Aztán szépen, csendesen eltávolodtak egymástól. Talán már akkor éreznie kellett volna, amikor Scott és Allison egymásra talált, és ő hirtelen kívül rekedt a kettejük alkotta, új világon. Bár kibékültek, mert mi mást tehetne az ember, ha tizenöt éves, és mellesleg éppen meg kell mentenie a világát? De az akkori repedések lassan töréssé mélyültek.
Scott ma egy kisgyereket nevelt, a felesége már a másodikat várta, és bár Stiles mindig biztos volt benne, hogy ő lesz a legtutibb nagybácsi, sőt, a keresztapja lesz Scott első gyerekének, lényegében csak Facebookon vagy Instagramon látta őket. És a legfurcsább az volt, hogy már réges-régen véget ért a barátság, mire Stiles ezt felfogta. Pontosan úgy, ahogy a gyertya csonkja felett lengedező füst megkaparja ez ember orrát. És akkor már elmúlt.
- Majdnem lemondtam a ma estét - nyitott Stiles, amikor megérkezett Derekhez. A férfi kérdőn vonta fel a szemöldökét, így széles gesztusokkal magyarázni kezdett: - Tegnap zártunk le egy esetet, és emiatt teljesen elcsúsztam mindennel. Még ünnepelni is alig volt erőm, de azért nyilván ittunk egyet a srácokkal. Szóval most a lakás olyan, hogy még téged sem engednélek be, egy hete nem tudtam mozogni, még a kötelező edzéseket is kihagytam, bár inkább aludnom kellene, mert szerintem simán bealudnék a nyomópadon…
- Nem haragszom meg, ha lemondasz egy találkozót.
- Tudom. De ha nincs is kedvem kimozdulni, utólag mindig rájövök, hogy jól tettem. - Stiles megvonta a vállát, beljebb lépett, és letette a hatos csomag sört, amit hozott az estéhez. Derek furcsa tekintettel méregette, így hát kérdőn visszafordult hozzá. - Mi az?
- Futócipőben vagy, ugye? - Ez költői kérdés volt, Derek Hale elég jól felismerte a futócipőket. Stiles vállat vont.
- Kényelmes.
- Elmegyünk futni - jelentette be Derek, és mielőtt Stiles tiltakozni kezdhetett volna, eltűnt a hálójában majd visszalépett, és Stileshoz vágott valami ruhákat.
- De hát… én nem is… arra készültünk, hogy…
Derek megtorpant előtte, a saját pólóját már félig le is húzta közben.
- Azt mondtad, nem mozogtál egy hete.
- Jó, de futunk, nem rohanunk - szögezte le Stiles átöltözés közben. Derek az égre emelte a szemét, de aztán tényleg hozzáigazodott Stiles sebességéhez, még ha az unalmas lődörgés lehetett is neki.
Derek Hale. Stiles véletlenül botlott bele két évvel ezelőtt, és biztosra vette, hogy ennyiben fognak maradni. Összefutottak, köszönnek, talán mindkettejükben felébred valamilyen nosztalgia a Beacon Hills-i idők emlékére, kicsit hálásak is lesznek, amiért mindez elmúlt, és ennyi. Talán így is lett volna, ha az a találkozás egyszeri marad. De megint egymásba botlottak egy moziban, aztán beültek egy sörözőbe megbeszélni a filmet, aztán elkezdtek csetelni.
Stiles kellemesnek érezte, hogy Derek ismeri a múltját, még a fura dolgokat is benne, de nem volt annyira a része, hogy most fájón emlékeztesse az elvesztett barátokra. Viszont lemondó sóhajjal szaglászta ki, hogy vérfarkas-e Stiles szomszédja - nem -, lenyelt minden lánccal és teliholddal kapcsolatos viccet - egyszer még el is mosolyodott -, és hajlandó volt meghallgatni majd nyíltan körberöhögi Stiles természetfelettivel kapcsolatos összeesküvés-elméleteit.
Derekben az volt a jó, hogy mostanra már közös alapokra tudtak építkezni, egymás vicceit megérteni, és úgy adott egy kis betekintést Stiles számára a vérfarkasok és más lények világába, hogy egyben Stiles kívül maradhatott. Lehetett egy teljesen hétköznapi nyomozó, aki a hét öt napján végzi a dolgát - szigorúan hétköznapi ügyekkel -, nem tartja számon a holdállást, és nem kell (csak lehet) azon töprengenie, hogy milyen természetfeletti szörnyűség fenyegeti őket.
Mellesleg Derek azt állította, semmilyen. Azt állította, sikerült elég távol kerülniük a Nemetontól, vagy kimeríteni az elemet a Nemetonban - tudja a fene -, mindenesetre Derek azt mondta, minden rendben van. És Stilesnak nem volt oka ebben kételkedni.
- És akkor most le is zuhanyozhatok nálad? - kérdezte Stiles zihálva, amikor beestek a lakásba. Derek egyetlen szó nélkül intett a fürdőszoba felé, és már tényleg ott volt előkészítve egy tiszta törölköző. Stiles lerángatta magáról a ruhákat, fintorogva begyűrte a szennyestartóba, és azonnal el is vigyorodott.
- Hm? - Derek úgy kérdezett a konyhából, mintha itt állna mellette. Vérfarkasok…
- Csak eszembe jutott - kezdte Stiles még csak meg sem emelve a hangját, miközben belépett a zuhanykabinba -, hogy mit fog szólni Cora, ha megérzi az emberszagot a lakásodban.
- Úgy érted, az izzadtságodat? Biztosra veheted, hogy felismer. Különben azt mondaná, hogy na végre.
- Különben? - sértődött meg Stiles. Derek nem felelt, ő pedig folytatta: - Amúgy én is azt mondanám, ha hazavinnél valakit. Mikor voltál utoljára randin?
Derek persze erre sem felelt. Úgyhogy Stiles elindította a csapot, és még mindig azon vigyorgott, hogyan fog Cora megjegyzéseket tenni arra, hogy összeizzadta a bátyja ruháit. Mikor végzett, a férfi ott állt a konyhában, keresztbefont karral (a háta mögött éppen sült valami), és várakozón nézte.
- Na, mondd el most, aztán zárjuk le a témát.
- Mit mondjak el? - vágott Stiles ártatlan arcot.
- Röhögj körbe, amiért nem randizom.
- Ja az… - Stiles azonnal elkomolyodott. - Nem foglak ezért kiröhögni. Maximum együttérzek veled.
Derek az égre emelte a szemét. Stiles beleszimatolt a serpenyőbe, és megállapította, hogy a másik a változatosság kedvéért steaket süt. Nyilván tökéleteset és rózsaszínt, mint mindig.
- Bármikor felszedhetnél valakit, tudod? - Derek vállat vont. - Oké, letöltötted a tindert a telefonodra? Majd én felszedem neked. A te fotóiddal és az én dumámmal nyert ügyünk lesz.
Derek sóhajtott, de a kezébe nyomta a telefonját.
*
- Na, milyen volt, mesélj már! - Stiles még szinte le sem ült, de máris nekiszegezte a kérdést Dereknek. - Helyes lány, nem?
Baráti kötelességének érezte, hogy Dereket annyi kolléganővel és ismerőssel összehozza, amennyivel nem szégyellte. Különösen most, hogy ő már három hete randizott Clare-rel. Derek biccentett a felszolgálónak, aki abban a pillanatban kihozta a két sörüket, hogy Stiles megérkezett - hiába, aki törzsvendég, az törzsvendég - aztán a szokott, hihetetlenül kifejezéstelenre rendezett arcával bámulta, ahogy Stiles leül és fészkelődik.
- Na? - nézett Stiles tágra nyílt szemmel a férfire.
- Helyes lány. A bátyja még helyesebb.
- Ne! - Stiles felvihogott. - Miért nem tudom soha eltalálni az ízlésedet? És összejöttetek?
- Hogy nézne az ki?
- Rosszfiúsan. Illene a sötét ruháidhoz, meg a bőrkabátodhoz. - Stiles vállat vont, Derek meg az égre emelte a szemét. - És persze a benned rejtőző vadállathoz… - toldotta meg Stiles vigyorogva.
- Fogd be…
- Ugyan, morgós farkas, akkor hiányoznának a vicceim. - Stiles felsóhajtott. - Pedig szívesen elmennék veled egyszer egy duplarandira. Bowlingozhatnánk. Biztos abban is tökéletes vagy, mint minden sportban, de akkor játszhatnánk fiúk a lányok ellen. Nekem megérné.
Derek halványan elmosolyodott, és beleivott a sörébe. Stiles vigyorgott. Nagyon jól érezte magát.
Végül úgy mentek el bowlingozni, hogy Stiles vitt magával fiút, Derek pedig lányt. Persze nem csak ezért nem lehettek egy csapatban, hanem azért sem, mert a randipartnereik így is meggyanúsították őket, hogy összejátszanak. Stiles csak nevetett, Derek pedig a szokott, tökéletesen kiismerhetetlen vonásaival fogadta a felvetést.
Stiles most látta először Dereket randi közben, és kezdte megérteni, miért lesznek annyira rövidéletűek a kapcsolatai; a lány láthatóan nem tudott olyan profin olvasni Derek tekintetében és mordulásaiban, mint Stiles - ami érthető, hiszen nem ismerte olyan régóta, mégis látszott, hogy a túl sok bizonytalanság el fogja riasztani.
- Lehetnél kedvesebb vele - jegyezte meg Stiles, amikor italokért álltak sorba a pultnál. Közben a partnereik visszafogottan beszélgettek a golyók mellett. Derek szusszantott egyet. - Én vágom, hogy bejön neked, de ez még nem elég.
- Mit kellene tennem?
- Mit tudom én, dicsérd meg a seggét - vont vállat Stiles vigyorogva. Derek rámordult, amitől elnevette magát. - Akkor szemeit. Vagy mutasd meg neki, hogyan kell ilyen tökéletes lökéseket összehozni. Az mindig szexi.
- Azokra születni kell…
- Vagy ráharapni - kacsintott Stiles, aztán a pultoshoz fordult. Még látta, hogy Derek az égre emeli a szemét, de azért elmosolyodik.
*
Derek értetlenül vonta fel a szemöldökét, amikor Stiles egy zacskóval egyensúlyozva bekopogott a lakása ajtaján.
- Nem emlékszem arra, amikor kiküldtem a meghívókat.
- Tudom, a nagy, erős farkas önállóan felújítja a lakását, és nem kér hozzá társaságot. Ebédet hoztam, ideje kicsit pihenni.
Derek félreállt az ajtóból, és határozottan érdeklődőn szívta magába a levegőt, amikor Stiles elment mellette az étellel teli papírzsákkal. Stiles elégedetten vigyorgott.
- Hoztál tavaszi tekercset? - szaglászta Derek végig a dobozokat, amik előkerültek a zacskóból.
- És még egy filmet is hoztam mellé. - Derek addigra már elpusztított két tekercset, és beletörődőn mordult egyet, amikor meglátta a DVD-t, amit Stiles felmutatott. - Élvezni fogod. De megengedem, hogy úgy tegyél, mintha utálnád…
Derek nem felelt, Stiles pedig bepillantott a fürdőszobába, amit a férfi mostanra teljesen szétvert - Stilesnak volt egy olyan, halvány érzése, hogy puszta kézzel, csupán a játék kedvéért, de nem mert inkább rákérdezni. Derek követte, tekintete végigfutott a pusztuláson.
- Fogsz szakembert hívni a villanyszereléshez? - Derek nemet intett, Stiles pedig megbámulta a falakban futó vezetékeket, amiket úgy tárt fel Derek bontása, mint egy félbevágott növényben a rostok hálózatát. - Honnan a fenéből értesz ilyenekhez?
- Rengeteg mindent nem tudsz rólam.
Stiles a szemét forgatta.
- Örülhetek, ha bármit is tudok rólad, morgós farkas… - Visszasétált a nappaliba, és levetette magát a kanapéra. - Nem lesz fura, hogy Cora nem lakik itt? - Derek persze nem felelt, úgyhogy Stiles folytatta: - Úgy értem, nyilván fura lesz, de nem lesz rossz? Nem ő a falkád része?
- De az. Ennek ellenére nem kell egy odúban laknunk.
- De nem jobb együtt?
- Jó lesz így. Neki ott lesz a családja.
- Igen, tudom, de engem ő kevéssé érdekel. Neked jó lesz így, Derek? - Derek megvonta a vállát, az arcán zárkózottság jelent meg. Stiles bizonytalankodott kicsit, aztán kibökte: - Együtt is lakhatnánk.
- Abba belehalnék - vágta rá Derek, és Stiles felnevetett.
- Vagy engem nyírnál ki.
- Vagy.
- Na jó, akkor mozizzunk…
*
Stiles valahol a hatodik és a nyolcadik whisky között járt, amikor Derek felbukkant a bárban. Belépett, megtorpant, végigmérte a közönséget, leperegtek róla az érdeklődő pillantások, Stiles pedig éppen ott tartott gondolatban, hogy „hé, ez Derek!” - de lehet, hogy hangosan is kimondta -, és integetni készült, amikor Derek hosszú léptekkel mellette termett.
- Stiles…
Beleszagolt a poharába, megtartotta, mert az integetés hevessége majdnem a földre sodorta Stilest, aztán beült mellé a boxba. Elutasítóan intett, amikor ott termett a pincérnő, pedig Stiles szeretett volna kérni még egy… akármit.
- Mennyit ittál?
- Nem eleget! - Stiles a telefonját forgatta, mert hirtelen észrevette, hogy ott van a kezében, és erről eszébe jutott, hogy miért is van a kezében. - De ha még egy whiskyt megiszom, felhívom Lydiát, és elmondom neki, hogy…
- Nem hívsz fel senkit. - Derek eltette a telefonját, és újra elutasítóan intett a pincérnőnek, aki bizonyára Stiles kalimpálása miatt jött megint oda hozzájuk. Vagy azért, mert Derek tetszett neki. - Hazaviszlek.
- De én nem akarok hazamenni - jelentette ki Stiles, és Derek bizonytalan tekintete alapján a mondat nem hangozhatott teljesen érhetően. Úgyhogy megismételte, és megpróbálta el is magyarázni, hogy miért nem szeretne hazamenni. Hogy inkább beköltözik ebbe a kocsmába, itt mindig van élet, és csak sportcsatornák mennek, nem Lydia, aki már nem érdekli, csak dühös lesz miatta, ha látja nyilatkozni, és…
- Komolyan, nincs egyetlen kerek mondatod sem. Gyere - közölte Derek, ami nevetséges, mert Stiles rengeteg kerek mondatot mondott el éppen az imént… Vagy legalábbis ő úgy hallotta.
Derek odaintett a pincérnőt - az lelkes nyálcsorgatással érkezett -, és rendezte a számlát, mire Stiles előkaparta a zsebéből a pénztárcáját.
- Gyere.
Felállni és végigsétálni a helyiségen picit nehéz volt, mert Stiles szédült, de végig ott érezte Derek kezét a könyökénél, és végül is semmi nem borult fel, szóval nyilván rendben voltak.
Stiles sóhajtva terült el az ágyán, amikor hazaértek. Derek ragaszkodott a gyalogláshoz, és Stiles feje egy picit kiszellőzött útközben, így már csak kellemesen forgott a szoba. Derek felbukkant mellette egy pohár vízzel, türelmesen megvárta, amíg Stiles elégedetlen morgással felkászálódik, és megissza.
- Holnap ebből semmire sem fogok emlékezni, igaz? - sóhajtott Stiles, majd visszahanyatlott az ágyra. Derek leereszkedett mellé.
- Nem valószínű.
- Akkor még most bocsánatot kérek, amíg őszintének tűnhet, amiért annyi hülyeséggel traktáltalak útközben.
Derek szeme jókedvűen csillogott a lámpafényben.
- Nem zavarnak a hülyeségeid. Szeretem őket. Szeretlek ilyennek látni. Jobban, mint amikor kiakadsz Lydia vagy… a régi dolgok miatt.
Stiles kicsit feltornászta magát, hogy normálisan a férfi szemébe tudjon nézni. Derek önkéntelenül mozdult, hogy segítsen neki.
- Nem Lydia akaszt ki, Lydia már nem érdekel. Scott sem érdekel igazán. Az érdekel, amit egyszer elveszítettem. Meg a félelem, hogy elvesztem újra. - Derek ajka megrándult, Stiles hirtelen rádöbbent, hogy fogja a kezét. Talán akkor ragadta meg, amikor felült, de még nem engedte el. Egy pillanatra mindketten az ujjaikra néztek. - Nem akarlak elveszíteni.
- Nem fogsz.
- Csak éppen… Néha kiállhatatlan vagyok, és haza kell rángatnod kocsmákból, és lyukat beszélek a hasadba, és nem hagylak szóhoz jutni, és…
- Stiles. Én ezt szeretem. Én így szeretlek.
Stiles hallgatott, és megint a kezeikre bámult. Derek hüvelykujjára, ahogy a kézfején körözik puhán és finoman. Annyira sok érzés járta át, olyan hirtelen. Hála és öröm, rettegés, hogy elrontják. Szeretet. Felpillantott a férfire, Derek feszülten figyelte.
- Derek… - Nem tudta, mit mondjon, és gyűlölte a saját tehetetlenségét. Nem tudta, mit akar. Mit akarjon.
- Sss… Most csak… aludj.
Derek magához ölelte, a nyakába fúrta az arcát, amit pedig nem tett sosem, és belélegezte az illatát. Aztán segített neki lefeküdni, az érintése melege ott maradt az arcán, mint a gyengédség lenyomata.
És Stilest annyira hirtelen ragadta el az álom, hogy még megköszönni sem maradt ereje.
*
Kiszáradt szájjal, lüktető halántékkal ébredt. Egy pohár víz és aszpirin várta az éjjeliszekrényen, de Stiles valószínűtlennek tartotta, hogy ő lett volna ilyen gondos előző éjszaka. Azt sem tudta, hogyan került haza.
Látott egy riportot Lydiáról és a dizájner cégéről, ahol a táskákat és a tárgyakat azok a lények ihlették, akiknek a létezése a legtöbb ember számára nem volt több mesénél - számukra pedig valaha élet-halál kérdés volt. Stiles gyűlölte őket, mégsem tudta egyszerűen csak kikapcsolni azokat a magazinműsorokat, amik meghívták Lydiát. Mégis végignézte, ahogy tökéletes sminkkel és lágy mosollyal nyilatkozik a hatalmas fantáziájáról, ami ezeket a tárgyakat eredményezte.
Aztán elment néhány kollégával inni egyet, és a kollégák tényleg csak egyet ittak, ő meg ott ragadt a kocsmában, és… És aztán mintha elvágták volna. Stiles felmarkolta a telefonját - egy nyögés után megszavazta, hogy be kell vennie az aszpirint -, és átpörgette az sms-eit.
Felkellenehívnom Lydiát, és +mondani nei, h 1 ripacs, írta Dereknek valamikor éjfél után.
? - Derek nagyon kommunikatív volt írásban is.
Látam 1 inferkút vle, & még mndig tizstára ide gesítő.
Stiles nagyon-nagyon remélte, hogy nem hívta fel Lydiát. Zakatolt a szíve, amikor átváltott a hívásnaplóra, de csak egy beérkező hívása volt előző este, mégpedig Derektől, az sms után. Megkönnyebbült.
És azonnal tárcsázta Dereket.
- Stiles. Jól vagy? - Egyetlen csörgés sem kellett, hogy Derek felvegye, mintha a telefont bámulta volna idáig.
- Volt már jobb is, de megmaradok. Gondolom, te hoztál haza tegnap, szóval köszönöm. - Derek hümmögött. - Ugye nem csináltam semmi baromságot?
- Nem.
- Huh… Hálás vagyok neked. És piszok mázlista vagy, amiért nem tudsz annyit inni, hogy kiessenek neked teljes éjszakák. Szörnyű élmény. - Derek nem felelt. Stiles sóhajtott. - Ebédelünk együtt? Valami zsírtól tocsogó műkaját, ami nem illik bele a diétádba?
- Nem érek rá.
- De hát vasárnap van! - Stiles olyan hirtelen ült fel, hogy a feje belesajdult. Nyögött egyet, és fél kézzel megmasszírozta a halántékát. - Vasárnap együtt szoktunk kajálni.
- Dolgom van.
- Oké, nagy, titokzatos farkas… - Stiles a szemét forgatta. - Akkor vacsora?
- Nem jó.
- Derek? - Stiles hallgatott egy pillanatig, aztán megkérdezte: - Mondtam vagy tettem tegnap valamit?
- Nem.
- Akkor miért próbálsz lerázni? - Derek sóhajtott egyet, és megpróbált maratoni hosszúságon keresztül hallgatni, de Stiles nem hagyta eltántorítani magát: - Ugye tudod, hogy nem fogod megúszni a válaszadást?
- Én csináltam valamit.
- De te… nem is ittál…? - Stiles hangsúlya kérdő volt. Derek szusszantott egyet a vonal másik felén. Stiles megint megdörgölte a halántékát. - Akárhogy is, nem tudom, miért aggódsz, mert úgysem emlékszem arra, amit mondtál vagy tettél.
- Azt hiszem, ez zavar.
- Rosszul reagáltam?
- Nem igazán. - Derek hallgatott egy pillanatig, aztán sóhajtva válaszolt: - Nem tudom pontosan, de inkább úgy éreztem, hogy jól reagálsz. És… nem hagy nyugodni.
- Jó, egy órán belül nálad vagyok, addigra szerezz hamburgert. Meg sült krumplit. Megbeszéljük.
- Stiles, én…
- Egy óra, nagyfiú. Jövök.
Amíg a zuhany alatt állt, aztán összeszedte magát, minden erejével igyekezett felidézni az éjszakát. És gyűlölte magát, hogy semmire sem emlékszik. Csak az első whiskyk karcos ízére, és haragra, ami elöntötte, ha arra gondolt, mennyire távol kerültek egymástól azokkal az emberekkel, akik valaha számítottak neki.
Derek sápadt volt, amikor ajtót nyitott, a szeme karikás.
- Aludtál egyáltalán? - A férfi nemet intett. Stiles sóhajtott. - Bassza meg, megbántottalak valamivel, ugye?
- Nem.
- Derek… A fenébe is… Kiakasztasz. Leittam magam a volt barátaim miatt, és erre te is… téged is…
- Vettem neked kaját - mutatott Derek a konyhapultra, de Stiles gyomra összerándult, és még a kedvenc hamburgerezője logója sem vidította jobb kedvre. Megrázta a fejét, és bement inkább a nappaliba, hogy levesse magát a kanapéra. Derek követte.
- Mi történt tegnap este? Rád írtam, te felhívtál, eddig világos.
- Hazavittelek. - Stiles biccentett. Derek a saját kezét bámulta. - Utána még beszélgettünk.
- Mit mondtál? - Derek kinyitotta a száját, de nem jött ki rajta hang. - Derek, mégis mi lehet az? Tudom, hogy vérfarkas vagy. Láttalak megölni embereket. Láttalak… haldoklani. Egyszer ki kellett műtenem a karodból egy lövedéket, ami a mai napig a legundorítóbb dolgok között van, amit túléltem… - Derek rákapta a pillantását. - Rohadásszagod volt! - védekezett Stiles. - De ez az élmény legalább segített átvészelni a boncolásokat az egyetemen… Na mindegy, a lényeg, hogy szerintem nem tudsz már olyannal előrukkolni, ami kiakasztana.
- Szeretlek - szúrta közbe Derek.
- Igen, tudom, én is imádlak, amiért párszor megmentetted a seggemet…
- Nem, Stiles. Ezt mondtam tegnap este. Szeretlek. Szerelmes vagyok beléd.
Stiles ajka elnyílt, és kivételesen egyáltalán nem találta a szavakat. Derek mereven bámulta, hallgatta a szívét, ahogy hirtelen megugrik, magába lélegezte a szagát, és talán ő tudta, Stiles mit érez, mert Stiles maga képtelen lett volna megfogalmazni.
- De… mi barátok vagyunk. - Derek bólintott. - Úgy értem, nekem te vagy a legjobb barátom. Nem olyan, mint Scott volt valaha, nem a tesóm, hanem… Te vagy az, akire bármikor, bármiben számíthatok, aki… Ó, basszus, Derek, mióta?
- Nekem sohasem voltak barátaim.
- Ne viccelj már!
- Nem volt olyan barátom, aki a testvéreimhez hasonlított volna. De veled lenni olyan, mintha a családommal lennék. Már jó ideje. Veled jó. Bármikor. Mindig. Minél többet.
- Derek…
Stiles önkéntelenül mozdult közelebb, megragadta Derek kezét. Jéghideg volt. Stilest meglepte, pedig annyira természetes, hogy egy vérfarkasnak is legyen ilyen reakciója, ő is féljen, ha vallomást tesz, ő is izguljon. Odahúzta magához Dereket, ölelte, érezte az illatát - az éjszakázástól kicsit kesernyés, a hamburgerező miatt picit olajszagú, és közben kellemes. Szerette ezt az illatot.
Könnyű volt az orra után az ajkával is érinteni Derek nyakán a bőrt, aztán az arcán is, érezni a borostája karistolását, meghallani a zihálását, megtalálni a száját, érezni a lélegzete melegét. Csókolni. Puhán, aztán erősebben, vágyakozva. Megízlelni, még többet akarni, közelebb vonni. Vágyakozón sóhajtani, aztán felnézni Derek szürkészöld, vágyódó szemébe.
- Derek… Én is mindig veled akarok lenni.
- Tudom.
- Én is szeretlek.
- Tudom.
- Mégis mióta tudod? - csattant fel Stiles. - Miért nem szóltál?
- Ez nem ilyen, idáig csak… egy érzés volt, egy benyomás. Azt hittem, csak a remény miatt.
- Oké, többé ne csináld ezt, ne szagold ki, hogy mit érzek. - Derek értetlennek tűnt, úgyhogy Stiles folytatta: - Egyenlőtlen, mert nekem fogalmam sincs, te mit érzel vagy gondolsz. Hátrányba kerülök miatta.
- Dehogy nincs fogalmad. - Derek rámosolygott. - Mindig tudod, hogy mit gondolok igazából. Ismersz. Ehhez nem kell semmilyen szupererő.
- Téged kiismerni önmagában egy szupererő lenne…
- Akkor te megszerezted. - Derek vállat vont. Stiles a homlokát ráncolta.
- De most… és most… mi lesz?
- Járni akarok veled. Veled akarok élni. Mindent. Bármit.
- De nem szúrjuk el örökre? - Derek nem felelt, és Stiles sóhajtott, miközben önkéntelenül hozzásimult. - Nem szúrhatom el veled.
Derek ujjai a hajába siklottak, kényelmesen simogatta, és Stiles nem értette, hogy lehet ez ennyire természetes, ha eddig sosem tették, és miért nem tették soha, amikor láthatóan erre van mindkettejüknek szüksége. A másik érintésére, lélegzetére, csókjára. Derekhez törleszkedett, és végtelen nyugalom és boldogság járta át.
- Miért én? - Derek az égre emelte a szemét. - De idegesítelek.
- Nagyon. És az még jobban, ha nem vagy a közelemben.
- Nem is buksz az ilyen pasikra. A jópasikra buksz. - Derek elkapta a kezét, és az ölére húzta, a szemében egy pillanatra felragyogott a farkas kék tekintete, amikor Stiles rámarkolt a merevedésére. Stiles megérezte, hogy elvörösödik. - Ezért nem találtam el soha, hogy ki tetszik?
- Másokat ajánlgattál. Egyik sem volt elég jó.
- Hogy lehetek éppen én elég jó?
- Én elég jó vagyok neked? - kérdezett vissza Derek. Stiles nem is gondolkozott, csak rábólintott.
- Te vagy a legjobb.
- Látod? Ennyire egyszerű.
- De… - Derek megcsókolta, mielőtt folytathatta volna. Stiles felnyögött, miközben viszonozta a csókot. Aztán megint, amikor Derek felnyalábolta, és átvitte a hálószobájába.
Stiles nem emlékezett arra, hogy valaha is járt volna Derek hálószobájában. Igaz, most sem maradt túl sok lehetősége nézelődni, mert a férfi az ágyra dobta, mintha semmi súlya nem lenne, és azonnal csatlakozott is hozzá. Egyik keze Stiles pólója alá siklott, ő jóleső-csiklandósan rezzent össze a hasfalán végigfutó érintéstől. Másikkal megtámaszkodott az arca mellett, és odahajolt a nyakához.
Stiles megremegett, amikor Derek kóstolgatni kezdte. Érezte, ahogy magába szívja a szagát, az arca dörzsölő, az ajka puha érintését a nyakán, csókokat, nyalogatást, finom harapást kényelmes, idegborzoló, hihetetlenül izgató váltakozásban. Mintha Derek valamiféle édességet ízlelgetett volna, kényelmesen és teljes odaadással. Stiles különlegesnek és egyedinek érezte magát ettől a figyelemtől.
Lekerültek róluk a ruhák, de nehezen tudta volna felidézni, hogy mit ki vett le és mikor. Csak arra eszmélt, hogy magán érzi a férfi testének súlyát, csípőjénél a merevedése keménységét, és Derek lassan, simogatón mozog rajta. Kéken ragyogott közben a szeme, felmordult, amikor találkozott a tekintetük. Stiles odahúzta magához, hogy megcsókolhassa, és jólesőn rándult meg közben, amikor Derek ujjai a farpofái közé csúsztak.
Kényelmes előkészítés, aztán kemény behatolás. Stiles felkiáltott az érzéstől, a teste megfeszült egy pillanatra, de Derek megvárta, amíg ellazul újra. Aztán előremozdult, és Stilest letaglózta az élmény. Derek közelsége, a tekintete, a testét kitöltő, benne pulzáló pénisze. Belekapaszkodott a férfi karjába, önkéntelenül szorította, amíg az élvezet lassan mindent elsöprő hullámmá nőtt az alhasában.
Megfeszültek az izmai. Aztán hallotta Derek elégedett nyögését, érezte, hogy még beljebb löki magát a testébe. Egymásra néztek, Derek szeme most emberi volt, és annyi lágyság volt benne, hogy Stiles torka elszorult tőle.
- Mindig ilyen vagy az ágyban?
Ölelkezve feküdtek már percek óta, Derek keze céltalanul járt fel-le Stiles testén, borzongatóan jólesett az érintése. Stiles maga felé fordította a férfi arcát.
- Ugye tudod, hogy mennyire tökéletes volt? Mintha… mindenemet fel akarnád falni.
- Akkor ilyen, ha nem kell arra figyelnem, hogy visszafogjam a farkast. A kalandok többnyire… nem teljesek.
Stiles elmosolyodott, megcsókolta a férfit, átfordította magukat, és aztán figyelte Dereket maga alatt. Az ellazult vonásait, a szépségét, a mosolyt az ajkán.
A túl tökéletes pillanatba belerondított Stiles gyomrának kordulása. Felnevetett.
- Éhen fogok halni miattad…
- Én vettem neked hamburgert, ahogy rendelted - tiltakozott Derek. Stiles a hajába túrt.
- Igen… Rád nem lehet panasz. Veszel kaját, aztán az ágyadba rángatsz, hogy kihűljön, amíg megdugsz…
- Szarul hangzik, nem irigyellek.
Stiles megint nevetett, Derekhez simult egy pillanatra, megcsókolta a nyakát.
- Eszünk? Aztán megint az ágyadba rángathatsz, ha szeretnéd.
Derek szeme mosolygott, miközben biccentett. Stiles ragacsosnak, kimerültnek és boldognak érezte magát, de leginkább éhesnek. Felrángatta az alsóját, elindult a konyha felé, aztán visszafordult, és megvárta Dereket. A férfi a hátára tette a kezét, meleg és gyengéd volt az érintése, összeigazodott a léptük.
Aztán Stiles előhalászta a szendvicseket, befalt egy pár szem krumplit hidegen, fintorogva kezdte mikrózni az egészet. Derek a pultnak támaszkodott, és csak figyelte, ahogy tesz-vesz a konyhájában. Stiles mélyet lélegzett az újra feltámadó, zsíros illatból. Egy felmelegített hamburger sosem olyan tökéletes, mint a friss, de most úgy tűnt, megéri.
Derek hátulról átölelte, a tarkóján érezte az álla simítását.
- Nem foglak többé elengedni - motyogta Derek, miközben megcsókolta a vállát.
- Helyes. Többé ne engedj el.
Stiles nekisimult a mellkasának, érezni vélte a szívverését. Nem akart többé elmenni.