Régen jelentkeztem, de ennek több különböző oka van. Gondolom már kitaláltátok panaszkodni fogok. Nem nektek, hanem csak úgy, mert ha nem írhatom ki magamból, akkor felrobbanok.
Kezdődött a fogammal valamikor 1 hónapja, már nem emlékszem a pontos dátumra, nem is lényeges.
Rettegek a fogorvostól. Szerintem is nevetséges, hogy egy felnőtt nagycsaládos anyuka így érezzen, de képtelen vagyok uralkodni magamon. Legutóbb amikor fájt 2 hónapig húztam a dolgot, de közben az internetes szörfözéseim alatt megismerkedtem a HP fandom világával, tehát nagyon nem bánom.
De most nem húztam a dolgot, próbáltam felnőtt módjára viselni az egészet és már egy óra múlva a fogászaton ültem. Jeleztem az orvosnak, hogy a jobb felső fáj valahol. Megállapította, hogy a jobb alsó bölcsességfogam lehet a ludas és mivel úgyis csak egy bölcsesség fog nem baj, ha kihúzza. 20 percig küszködött vele és a vége egy hatalmas nyílt seb lett, de a zsibbasztó injekciók miatt nem éreztem fájdalmat egészen addig amíg az éjszaka kellős közepén óriási fájdalomra nem ébredtem. Másnap reggel, kedden ismét a fogorvosnál ültem és kértem fájdalom csillapítót. Kaptam. Fájdalom csillapító és antibiotikum receptet és egy gyógyszerrel átitatott gézt a sebembe azzal az utasítással, hogy este piszkáljam ki. Esküszöm, megpróbáltam kipiszkálni a hatalmas lukból a pici gézt, de se nem láttam bele, se nem értem el a helyet semmivel. A vége az lett, hogy rémes fájdalmat okoztam magamnak ami csak lassan csillapodott. Csütörtök reggel ismét a fogorvosnál ültem, hogy valaki szedje ki a gézt... Kiszedték.
A fogam meg még mindig fájt, de az egész jobb arcom. Olyan súlyos fájdalmakat életem át, amiktől a jobboldali nyirokmirigyem, torkom és a nyelvem is fájdalmasnak érződött. Olyan fájdalom amitől se gondolkodni, se egy helyben maradni nem tudtam és úgy egyébként semmit csinálni se. 3 óránként kapkodtam a Cataflam-ot, mert nem bírtam másképp és az legalább enyhítette. Csak a fogam fájt tompán a többi nem.
Pénteken reggel már kezdett feltűnni, hogy a jobb felső 4-es fogam érzékeny amikor mosom. A déli fogmosáskor viszont már csillagokat láttam és újra erősen kezdett fájni. Délután ismét a fogorvosnál ültem, ahogy azon a héten már háromszor.
Az újabb orvos kocogtatással megállapította, hogy igen, a jobb 4-es a ludas. Kiszedte a régi tömést és akkor látszott, hogy teljesen gennyes volt alatt a gyökér. Járhatok gyökérkezelésre. Hurrá.
Az első gyökérkezelés a következő héten kedden történt. Jeleztem az orvosnak, hogy érdekes módon az a fogam az ideiglenes gyógytömés ellenére is fáj és érzékeny, bár már nem annyira. Figyelmen kívül hagyta és azt a hosszú tűszerű gyökérkezeléskor használatos izét benyomta a fogam gyökeréhez. Tudom milyen lehet a crucio. Amikor az idegvégződés tűvel szurkálják. A fájdalom felcikázott az agyamba és megnyitotta a könnycsatornákat. Alig bírtam visszafojtani a zokogást ami kikívánkozott, mert az az erős fájdalom nem múlt el csak úgy.
Az antibiotikum közben éreztette a mellékhatásait is. Felsorakoztatott két nagyon kellemetlen tünetet. Az egyik a hasmenés a másik a gombás fertőzés. A hasmenés szerencsére nem volt túl durva, de a gombás fertőzéssel meggyűlt a bajom, mivel a mensesem is megjött és belső kezelést addig el kellett halasztani.
Szerencsére ez már a múlt, már minden ilyen gondom-bajom elmúlt és a fogam sem fáj már egyáltalán. A bajok azok viszont nem kerülnek el.
ápr 2-án szombaton voltunk horgászni Tasnál. Vittük a három fiamat, a két kutyámat, az anyósomék is jöttek és a kutyájuk, meg a barátnőm a fiával és a kutyájukkal. Volt tehát 4 kutya és 4 gyerek. Nagyon jól éreztük magunkat, nem volt közel-távol senki rajtunk kívül, így mindannyian leereszthettünk és a gyerekek, kutyák is játszhattak szabadon. Egy rossz dolog volt és az a kullancs. Óránként néztünk át minden gyereket és kutyát és bizony mindig ki kellett szedni valakiből. Többnyire az állatokból, de két gyereken is mászott, szerencsére a fiúkat még nem csípte meg. Elővigyázatlanok voltunk és nem vittünk rovarriasztót, azóta vettem mindenkinek.... és itt még nincs vége.
Azóta eltelt egy hét. A múlt héten volt a szülinapom és a hétvégén tartottuk a legkisebb fiamét is, aki 5 éves lett. Természetesen vasárnap már panaszkodott, hogy fáj a füle és estére ki is fakadt neki. A Gingeren is láttam, hogy nincs jól. Bágyadt, kedvetlen, nem eszik és alig iszik és valahogy görnyedten, púposan jár.
Ma, hétfőn rengeteg dolgom volt. Nyílt nap az iskolában, amikor beülhetünk 1-1 órára és vihetjük a leendő elsősöket is. Pont úgy esett a dolog, hogy a másodikos fiam tanítónénijei lesznek szeptembertől az új elsősök tanárjai is. Tehát megnézhettem az iskolás fiamat ahogy az órákon teljesít és a leendő elsősöm is látta mindennek a menetét. Igen ám, de a fülészetre is el kellett vinnem a kicsit és a páromnak kellett déltől az autó. A megoldás egyszerű, legyünk elsők a fülészeten! Ez azt jelenti, hogy a kicsit és a nagyot egyszerre keltettem. Ekkor derült ki, hogy a fülfájósomnak 39,2 a láza:O Gyorsan csillapítottam, majd fél óra múlva bepakoltam a két gyereket a kocsiba és indultunk. Gabit kiraktuk az iskolánál és mentünk a Gerivel a fülészetre. 3-an voltak előttünk, így fél óra alatt végeztünk.
Apjára hagytam a Gergőt és fogtam a Danit, hogy menjünk az iskolába a két bemutató órára. Épphogy elkéstünk. Dani nagyon ügyes volt. Nem ficergett, nem mocorgott, nem kiabált, nyüzsgött, hanem szépen ült a padban a többi gyerekkel és figyelte a tanár nénit. A matek óra nagyon jó volt, mozgalmas és egyáltalán nem unalmas. Sok leleményes játékot játszottak, a lényege a szorzó tábla volt. A magyar óra már nem sikerült ilyen mozgalmasra, Dani is unta feladat nélkül, de előrelátó módon vittem neki színezőt és nagyon ügyesen elrajzolgatott.
Gábor is jól teljesített, sokszor szólította fel a tanító néni, mint ahogy az összes olyan gyereket, akiknek a szülei ott voltak. (5 szülő)
Mikor negyed 12-kor hazaértünk itthon minden rendben volt, Geri jól volt a gyógyszereknek köszönhetően és úgy tűnt jól szórakoztak az apjával. A kutya azonban még mindig nem tetszett nekem, így gondoltam megmérem a lázát. Van neki. Jelenleg 39.9.
Reggel, mikor szaladgáltam, mint pók a falon a lázas gyerek, az öltözködő gyerek, a konyha és a fürdőszoba között feltűnt az ajtó takarásában egy tócsa. Elszaladtam mellette vagy 3x, miközben azon filóztam, hogy mi lehet az aminek ilyen színe van. Tea nem lehet, mert az olyan, mint a kutyapisi. Kóla nem lehet, mert azt a gyerekek nem isznak, az apjuk meg csak feltörölte volna, de egyébként is, inkább a málnaszörpre hasonlít. De hát az nekünk nincs itthon és egyébként is olyan barnás-pirosas a színe.... Mikor végre magamhoz ragadtam a futkosás közben egy felmosót és közelebbről megvizsgáltam az adott tócsát akkor ért a meglepetés. Kutyapisi volt, méghozzá véres. Sajnos el kellett halasszam az okokkeresését és a kutyát egy későbbi időpontra.
Mikor végre ráértem, osztottam-szoroztam és következtettem. Nem szeretném, ha igazam lenne.
1. kullancs
2. parvó
Ezeket néztem meg a neten mint lehetséges betegségeket.
Parvó kizárva, mert hányással, hasmenéssel jár és tkp. oltva van ellene...
Kullancs... babeziózis, lyme kór. Ez utóbbi izületi gyulladással jár, de a másik...:(
Ezt találtam a neten róla:
"A babeziózist egy, a vízpartok közelében élő kullancsfaj terjeszti, Magyarországon a Balaton környéke, a Duna teljes folyása és a Tisza egyes szakaszai a legfertőzöttebbek, de kisebb tavak környékén is előfordul a betegséget terjesztő kullancsfaj. Ezt egyébként a helyi állatorvosok általában jól ismerik! A betegség 8-10 nap lappangási idő után hirtelen jelentkező magas lázat és szinte ezzel egyidőben mutatkozó véres vizeletet okoz. A vizelet a cola vagy a fekete kávé színére emlékeztető is lehet! Még ebben a stádiumban is általában eredményesen gyógyítható.
A babesiosis lappangási ideje 10-20 nap között alakul. A vörösvérsejteket támadja meg azok szétesését okozza. A széteső vörösvérsejtekből felszabaduló hemoglobin veseelfajulást és következményes veseelégtelenséget okozhat, ami a halál közvetlen oka lehet.
Az imizol hatására a babesiák elpusztulnak ugyan, de a már sérült vérsejtekből még további hemoglobin válik szabaddá. A szétesett vörösvérsejtek oxigénszállító tevékenysége is kiesik és ezért az egész szervezet oxigén ellátottsága és működése zavart szenved."
És most ne legyek ideges????????? Az orvos most rendel 4-től, de nincs kocsim, viszont van három gyerekem, egyik lázas, fülfájós. Várom, hogy jöjjön haza a kocsi, leadjuk a gyerekeket anyósnál és menjünk az állatorvoshoz. Elvégre kezelés nélkül a babeziózis halálos.
Na, gyors telefon és negyed óra múlva megvalósulhat az indulás.
Jelenleg este 9 óra van és már réges-rég megjártuk az orvost. 95%, hogy Gingergnek a kullancsok által terjesztett babeosis nevű betegsége van. Remélem a gyógykezelés használ. Szerdán valahogy még pisit is kell vadásznom tőle. Na az lesz egy érdekes művelet. Egész nap lesben kell állnom valami kis lapos edénnyel, hogy amikor pisil, akkor aládugjam.:O
Kár, hogy nem olyan vicces, mint ahogy hangzik.