[100 Akame scenes series] Fanok.

[natsunishi]

Cím: 86. Fanok
Írta: randomicicle
Pár: Akame
Korhatár: PG
Megjegyzés: Nem birtoklom őket (azt rabszolgatartásnak hívják, és az illegális)
Összefoglaló: Kame néha azt kívánja, bár ne ítélnék meg annyira durván az ő és Jin kapcsolatát
Figyelmeztetés: slash
A/N(1): masterpost itt megtalálható: 100 Akame scenes series MASTERPOST
A/N(2): A depressziózás nem engedélyezett. Köszönöm.
A/N(3): bocsi, ha kissé értelmetlen, nem vagyok a legjobb kedvemben...

Jin új útja Los Angelesbe meglepetés volt számunkra. Legalábbis az, hogy ő boldog volt emiatt. Ami a legjobban bosszantotta, a megjegyzések, a cikkek és a pletykák, amik körülötte mentek. Hogy visszajön-e vagy sem (bár, ő azt mondta, majd…), hogy harcolt-e a többi taggal, vagy nem, hogy csak a baj elől menekül, vagy csak egyszerűen kihagyja magát a munkából. Kame már-már rosszul érezte magát ezektől; Jin nem érdemelte ki semmivel ezt a sok szemetet, amit írtak róla.

Nagyot sóhajtott, a díványon feküst, alkarját a szemére szorítva. Úgy érezte, olyan fáradt, hogy akár ott és akkor el tudott volna aludni.

Aztán eszébe jutottak a hozzászólások az interneten Jinről, és arról, hogy harcol vele, hogy nem állnak egymással szóba, illetve, hogy annyira gyerekesek, hogy mást sem tudnak, mint vitázni a másikkal. Kame azon csodálkozott, hogy hogyan lehetnek annyira biztosak abban, hogy a munka mellett harcolnak a másikkal. Mások azt mondták, azért ellenszenvesek egymással, mert Jin már megcsalta Kamét. Egy csokornyi pletyka; Jin gyűlölte őket, és szerette volna, hogy ő se foglalkozzon velük.

Tényleg most.

Nem értette, hogy egyes rajongók, hogy tudják ennyire lelkesen és gyorsan megítélni a kapcsolatukat, és biztos volt abban, hogy már hallott néhány olyan dologról, amiről ő nem is tudott. Persze, voltak viták. Ahogy boldog, vagy kínos pillanatok is. Jin gyerekes volt, és Kame nem volt olyan messze attól, hogy egy kölyök, és ő csapnak össze egy bizonyos ponton. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tartották egymást kedvesnek a szívükben.

Semmi sem volt fekete-fehér a végén.

A mobiltelefonja megszólalt a táskája belsejében, ő pedig vakon kereste, karját a földre ejtve tapogatta végig a dívány környékét, hogy megtalálja azt az átkozott telefont.

- Hello? - mondta, és megjegyezte, a hangja nagyon ideges volt, ahogy válaszolt.
- Huh, ennyire boldogtalan vagy, hogy hallasz engem?

Kame kuncogott, és megdörzsölte a szemeit, barátja kuncogása a másik oldalról hangosan és tisztán hallatszott.

- Milyen volt a repülőút?
- Minden rendben ment. Hogy vagy?
- Hmmm.

Csend telepedett meg köztük, Kame szinte látta, hogy Jin a homlokát ráncolja a másik oldalon. Úgy hangzott, elég messze vannak ahhoz, hogy Kame feljebb vegye a hangerőt a telefonján. Amikor Jin ismét megszólalt, egy feszes csomó akadt Kame torkán. Csak most kezdett neki derengeni, mennyire is messze volt, és még mindig hátra volt hat hónap.

- Ne hallgass semmire, amit az emberek mondanak, Kame - és Kame mosolygott, kicsit el is pirult, hogy a barátja ennyire ismeri. - Ne hagyd, hogy amit mondanak neked, bajt okozzon. Kivéve, ha azt mondják, őrülten dögös vagyok, mert ez igaz.

Jin hangjától Kame kicsit nevetett, és a feszültség eltűnt közülük.

- Te idióta - mormolta, mire Jin felkuncogott. Aztán Kame komoly hangon folytatta - Máris hiányzol…
- Te is nekem - mondta Jin.

Kame, ha felakasztották volna, sem tudta volna megmondani, hányszor mondta el újra és újra, észre sem véve hagyta, hogy a telefon a padlóra hulljon; nagyot sóhajtott, szemét újra eltakarta, és elfeküdt a kanapén. Nem tudta megállni, hogy ne vigyorogjon.

Ha csak a fanok igazán ismerték volna…