"Na persze, azért manapság kb. tű a szénakazalban az olyan férfi, aki érdemleges, valamint komolyan lehet venni. Sorolhatnám, mennyi bajom van velük, de úgysincs értelme... kb. 10-ből 8-nak már az első körben mosnám ki a száját szappannal..." - Ez mekkora igazság. :) Vagy a fele mocskosszájú, a másik fele meg olyan infantilis, hogy az óvodában több bölcsességet találsz. Az ember egyik oldalról úgy van vele, hogy de jó lenne, ha lenne, aztán hall sztorikat ismerősöktől, hogy a nőt két gyerekkel hagyták ott vagy a fickó lelépett és meghagyta az adósságot a nőnek, hogy fizesse és máris úgy vagy vele, hogy inkább maradsz még egy darabig egyedül. Még azzal is részben egyetértek, hogy a nők közönségesek, bár azt hiszem, ezt neveltetése és korosztálya válogatja.
Pontosan. Én is olyan sok negatívumot hallok szinte minden nap ismerősöktől, barátnőktől. A másik nem tisztelése, az állandó megcsalás, bizalmatlanság, kétségek. De azért mégiscsak vele van, mert... ne, ez a jó kérdés, miért. Mindig az gondoltam, hogy az ember idősödve tanul a hibákból, és olyan dolgokat, melyeket esetleg fiatalon elnéz, megtűr, később már nem fog. Persze tudom, ez emberi érzelmek nem olyan egyszerűek, de végső soron, hogy lehet megmagyarázni egy megcsalást, vagy inkább őszintén megérteni. Vagy pl. még régebben egyik barátnőm nagy rákészülés után kibökte, hogy az ura egy vita hevében megpofozta. És mindezek tetejében még bocsánatot sem kért. Ez számomra már túl mindig határon. És minden nőnél így kellene lennie. Ő mégis mind a mai napig vele van
( ... )
Te régen írtál, én pedig régen lehettem erre, mert legutóbb még nem ez a fejléced volt fent *____* Nagyon szép, bár nem tudom, ki van rajta, de nagyon szép, olyan békés és kellemes ♥
Azt hiszem, ez a film elég nehéz kérdéseket vetett fel. Emlékszem, hogy egyszer már beszéltünk erről a témáról, és a véleményem azóta sem változott, és még mindig tartom azokat, amiket akkor mondtam. Manapság annyira nehéz igazi szerelemre találni, igazi társra, aki mellett jól érzed magad... Szeretnék párkapcsolatot, de az a baj, hogy az nem elég, ha én akarok, a másik nem vagy pedig a másik csak szórakozni akar - mert utóbbiból pedig nem kérek. Szerintem másik kontinensen, drágám :'D Illetve egy generációval arrébb. Esküszöm, hogy hat évvel ezelőtt ez még nem volt annyira komplikált, mint most...
:) Szépséges igaz? *____* Biztosan szokatlanul lágy tőle a beállítás, hogy nem ismered fel, Rain van rajta. Az egész sorozat léges és gyönyörű. Köszönöm~ ♥
Igen, még ha találunk is valakit, aki úgy mindenben okés, és képesek lennénk magunk mellett elképzelni, akkor még jön a másik probléma, vajon ő akarja-e. Kettőn áll a vásár, szokták mondani, és milyen igaz. Sajnos a te korod béliek pedig inkább csak szórakozni akarnak. Egy koránál érettebb, mint te is, pedig többre vágynak. Ezért még nehezebb. *simi* Mikor költözünk? :D
Igen, hihetetlenül lágy ♥ Nagyon tetszik, és az, hogy olyan kellemes ránézni, különösen belopta magát a szívembe *___* Úgy értem, tiszta olyan, mintha ezzel a szokatlan lágysággal (mert ha tippelnem kellett volna sem biztos, hogy Rain lesz az első gondolatom :D) azt sugalmazná, hogy tud ám ő is nagyon lágy és gyengéd lenni~
Igen :/ Hiába akarom én nagyon-nagyon, ha egyszer a másik fél nem... Komolyan, néha úgy érzem, mintha normális párkapcsolatba kerülni majdnem lehetetlen feladat lenne... de legalább ti itt vagytok nekem addig is ♥ *megölelget* Akármikor, drágám, akármikor :DDDD
Nagyon szeretem, annak ellenére, hogy csak ritkán tudom használni :3 ♥
Comments 5
Még azzal is részben egyetértek, hogy a nők közönségesek, bár azt hiszem, ezt neveltetése és korosztálya válogatja.
Reply
Reply
Azt hiszem, ez a film elég nehéz kérdéseket vetett fel. Emlékszem, hogy egyszer már beszéltünk erről a témáról, és a véleményem azóta sem változott, és még mindig tartom azokat, amiket akkor mondtam. Manapság annyira nehéz igazi szerelemre találni, igazi társra, aki mellett jól érzed magad... Szeretnék párkapcsolatot, de az a baj, hogy az nem elég, ha én akarok, a másik nem vagy pedig a másik csak szórakozni akar - mert utóbbiból pedig nem kérek.
Szerintem másik kontinensen, drágám :'D Illetve egy generációval arrébb. Esküszöm, hogy hat évvel ezelőtt ez még nem volt annyira komplikált, mint most...
Reply
Igen, még ha találunk is valakit, aki úgy mindenben okés, és képesek lennénk magunk mellett elképzelni, akkor még jön a másik probléma, vajon ő akarja-e. Kettőn áll a vásár, szokták mondani, és milyen igaz.
Sajnos a te korod béliek pedig inkább csak szórakozni akarnak. Egy koránál érettebb, mint te is, pedig többre vágynak. Ezért még nehezebb. *simi*
Mikor költözünk? :D
Nagyon illik ide az iconod *.*
Reply
Igen :/ Hiába akarom én nagyon-nagyon, ha egyszer a másik fél nem... Komolyan, néha úgy érzem, mintha normális párkapcsolatba kerülni majdnem lehetetlen feladat lenne... de legalább ti itt vagytok nekem addig is ♥ *megölelget*
Akármikor, drágám, akármikor :DDDD
Nagyon szeretem, annak ellenére, hogy csak ritkán tudom használni :3 ♥
Reply
Leave a comment