#33. amazing JongKey oneshot *_____*
Hello ^^
I have a good today, so I'm full with energie :P
I brought an amazing (JongKey) fanfiction's translation. Naturally, I got permission ^^
Jó napom volt ma, úgyhogy tele vagyok energiával ^^
Egy iszonyat jó JongKey fic fordítását hoztam, természetesen az író engedélyével :P Remélem tetszeni fog.
Title / Cím: Rainy days / Esős napok
Author / Író: jongkeey
Translator / Fordító: miyocca (me)
Összegzés: Az esős időjárás jobb volt, amikor Jonghyun vele volt. Most? Jonghyun nincs vele. És az eső, nos, az eső nem segít a hangulatán.
Műfaj: Fluff, (sikertelen) angst
A szerző megjegyzése: A B2ST dala, a Rainy days és ez az esős hangulat juttatta eszembe a sztorit...
It's just a (hungarian) translation! You can read the original (english) fanfiction here. I recommend, because I think it worth to read ^^ I love its atmosphere and Kibum's feelings ♥
Key emlékszik az éjszakára, amikor esett az eső.
Vihar volt, hangos és ijesztő. Ő az ágyában nyöszörgött, félve mindentől, ami körülvette, kivéve a takaróját és a plüsskutyát. Elmosolyodott, ahogy az idősebb fiúra gondolt. Arra a csokoládébarna, kerek szemekre... A hajára, ami tökéletes keretet adott az arcának és a nevetésére, ami zene volt füleinek. Már majdnem elfeledkezett a viharról, amikor az hatalmas mennydörgést produkált. Ránézett a telefonra az asztalon. Villogott.
A szőke összegyűjtötte minden erejét és elindult az asztalhoz, hogy magához vegye a mobilját. Meglepődve látta, hogy kapott egy smst.
Hajnali egy óra volt, ki üzengetne neki?
Azon is meglepődött, amikor észrevette, hogy mikor jött az sms.
1 óra 3 perc.
Megnézte a pontos időt.
1 óra 6 perc.
Megnyitotta az üzenetet, de már csak a takarója alatt, hiszen még mindig félt.
Aztán elmosolyodott.
Címzett: Key
Feladó: Jjong <3
Jövök, ne utasíts el, jövök ~
Key kicsusszant az ágyból és felkapcsolgatta az összes lámpát. A világosrózsaszín, szőrös papucsát viselte, miközben kapcsolgatott.
Megborzongott a gondolatra, hogy ki kell nyitnia az ajtót. Még mindig félt.
Ding dong.
Lassan ment oda az ajtóhoz, félve az általa gerjesztett rémképektől, és kinyitotta, hogy megpillanthasson egy bőrig ázott Jonghyunt. Jonghyun felnézett és elmosolyodott.
Key bólintott, szavakra nem volt szükség, Jonghyun beengedte saját magát.
Visszasétált Key-vel az ágyhoz.
- Szükséged van bármilyen ruhára? - kérdezte Key.
- Tessék? - kérdezett vissza a másik. - Az egyetlen dolog, amit hoztam, az a telefonom.
Key melegséget érezett a szívében. Csak miattam jött ide?
Miután Jonghyun átöltözött Key ruháiba (amik kicsik voltak ugyan, de kényelmesek) leült a földre.
- Le is feküdhetsz. - Key mosolygott, megpaskolva a helyet maga mellett.
Jonghyun elvigyorodott és bebújt a felkínált takaró alá. A haja még mindig vizes volt, de Key ezzel nem törődött. Nem törődött ő semmivel, amikor Jonghyun ott volt. Az összes lámpa már le volt kapcsolva, az egyetlen, ami még valamennyi fényt szolgáltatott, a telefonja volt. Csak feküdtek az ágyban, egymással szemben, mosolyogva.
Key megrezzent, amikor meghallotta az égzengést.
Jonghyun erős karjait Key teste köré csúsztatta és közelebb vonta magához.
- Énekelj, kérlek... - Key hangja remegett.
Jonghyun elmosolyodott, megcsókolta a homlokát és lágy hangon énekelni kezdett.
Talán te vagy az egyetlen. Lehet, hogy te vagy a másik fél, akire mindig is vártam.
Talán igaz, talán mert mindig olyan közel voltál hozzám, hogy én nem tudtam...
Baby, szerelmes vagyok beléd. Eleinte nem tudtam, hogy ez van.
Rád néztem, beléd szerettem. Kérlek engedd, hogy a szíved olyan legyen, mint az enyém...
Lassan, Key álomba zuhant Jonghyun megnyugtató hangjától. Ahogy ő befejezte, nem maradt más a viharból, mint az eső ütemes kopogása.
Jonghyun felkelt és kinézett az ablakon, nem érezve magát egészen álmosnak.
Csipp, csepp. Csipp, csepp.
Jonghyun elmosolyodott és figyelte, ahogy a kis esőcseppek zuhannak. Aztán visszabújt az ágyba és ő is elaludt.
Másnap reggel Key Jonghyun karjaiban ébredt. és elmosolyodott a tegnap estére gondolva.
Talán az esős napok nem is olyan rosszak, ha Jonghyun velem van.
--
Key arra az éjszakára is emlékezett, amikor Jonghyun nem volt vele, mert túl elfoglalt volt egy lány házában. Keserűen nevetett a gondolatra, hogy Jonghyun valaha is kedvelte őt. Miért tette volna? Jonghyun egyenes volt, ő srác volt. És Key, Key nem volt szerelmes Jonghyunba, egyáltalán. Mindazok a csókok, amit a homlokára, nyakára kapott, amikor a kezük összekulcsolódott, az ölelések és az együtt alvások nem jelentettek semmit Key-nek, persze, abszolút nem.
Pfff.
Kim Kibum fülig szerelmes volt ebbe a buta, kiskutya szemű fiúba.
Kár, hogy Jonghyun nem érzi ugyanezt, mert egyértelműen szerelmes valaki másba. Egy lányba.
Soo... Soo Ah-ba.
Key az ágyán ült, gondolatban nevetve azon a napon.
Az egész este kezdődött. Ők úgy tervezték, hogy együtt lógnak az esti órákban, mert Jonghyunnak túl meleg volt a délután és Key-nek túl korán volt a reggel. Ezért, az este tűnt a legjobb választásnak.
Jonghyun átjött és szó se volt arról, hogy meg akar szabadulni tőle. Néhány perccel azután, hogy Jonghyun megérkezett, eleredt az eső. Először még enyhe volt.
Csipp, csöpp, csipp, csöpp.
De aztán tombolóvá vált. Az eső és a szél keveréke már elég volt Key-nek ahhoz, hogy megrémüljön. Megugrott, ahányszor a szél megrezegtette az ablakokat. Biztonságban érezte magát Jonghyun körül, mégis...
Következett a zápor, villámlás, mennydörgés.
Key megugrott és közelebb húzódott Jonghyunhoz.
- Ne félj - suttogta a másik. - Nincs semmi baj, amíg itthon vagy.
- Tudom. de... - szipogta. - Nem tudok segíteni rajta.
- Semmi baj - Megsimogatta Key vállát és az ölelésébe húzta.
Key már félálomban érezte magát, de még nem aludt teljesen. Hallotta, ahogy Jonghyun valakivel beszél a mobilján. Egy lánnyal.
- Huh? Soo Ah, ne félj - turbékolta Jonghyun. - Ne aggódj, én egy barátomnál vagyok.
Barát.
Barát. Ez minden, amit Jonghyun gondolt Keyről. Barátok voltak és ennyi. (Igazából legjobb barátok, de ez fájt.) Key igyekezett ezt megtartani magának.
- Ne aggódj, baby, hamarosan ott leszek. Ő nem bánja, egyébként. Csak várj rám és ne félj - mondta halkan, azt a hangot használva, amit Key annyira szeretett.
Ezen a hangon csak hozzám szólt eddig.
Hallotta, ahogy Jonghyun bontotta a vonalat. Érezte, hogy "fel kéne ébrednie". Jong letette Key-t a kanapéra, lábai szépen egyenesek voltak.
Key hallotta, hogy Jonghyun ír valamit. Ő nyilván nem akarta, hogy elmenjen, hiszen még mindig erősen esett. Amikor éppen kiáltani akart, hogy 'Ne menj!', Jonghyun már kint volt az ajtón.
Felkelt, bekapcsolta a tv-t és az összes létező lámpát. Észrevett egy jegyzetet az üvegasztalon, felvette és olvasni kezdte.
"Hey Key~ Fontos dolgom akadt, sajnálom! Kérlek bocsáss meg. Elmegyek veled legközelebb vásárolni, jó? Ez most sürgős volt és tényleg el kellett mennem.
Bye <3
- Jonghyun ^^"
Key felhorkant. Sürgős, mint mi? Otthagyni a legjobb barátod egy csajért, akit alig öt hónapja ismersz? Ja, ez nagyon sürgős.
Igyekezett megnyugodni, amikor meghallott egy újabb robajló menndörgést. Elkezdte széttépdesni a levelet, szidva magát, hogy miért volt olyan hülye, hogy nem vallott be mindent Jonghyunnak korábban..
- De, ha bevallottam volna - gondolta - még mindig barátok lennénk?
Felsikított, ahogy a mennydörgés és a villámlás egyszerre érkezett.
Key felnyögött és megpróbálta visszatartani félelme hangjait. Azt kívánta, bárcsak Jonghyun itt lenne vele, énekelne neki, vigasztalná őt és átölelné... Nagyot sóhajtott és halkan dúdolni kezdett. A dalt, amelyet Jonghyun énekelt neki, két nappal ezelőtt.
Nem is vette észre, hogy sírni kezdett, amíg meg nem ízlelte a könnyeket a szájában.
Utállak Kim Jonghyun, utállak. Miért nem szeretsz belém, helyette?
Sokszor van, hogy valamit már csak akkor van merszünk bevallani, amikor késő.
És a vihar előhozza az ember magányát és félelmeit...
Ezért is tetszett ez a kis, nem éppen happy end-es apróság, köszönöm, hogy elolvastad ^^ Örülnék a véleményeknek (inkább a fordításról, mert a mű az írót dicséri)
I have a good today, so I'm full with energie :P
I brought an amazing (JongKey) fanfiction's translation. Naturally, I got permission ^^
Jó napom volt ma, úgyhogy tele vagyok energiával ^^
Egy iszonyat jó JongKey fic fordítását hoztam, természetesen az író engedélyével :P Remélem tetszeni fog.
Title / Cím: Rainy days / Esős napok
Author / Író: jongkeey
Translator / Fordító: miyocca (me)
Összegzés: Az esős időjárás jobb volt, amikor Jonghyun vele volt. Most? Jonghyun nincs vele. És az eső, nos, az eső nem segít a hangulatán.
Műfaj: Fluff, (sikertelen) angst
A szerző megjegyzése: A B2ST dala, a Rainy days és ez az esős hangulat juttatta eszembe a sztorit...
It's just a (hungarian) translation! You can read the original (english) fanfiction here. I recommend, because I think it worth to read ^^ I love its atmosphere and Kibum's feelings ♥
Key emlékszik az éjszakára, amikor esett az eső.
Vihar volt, hangos és ijesztő. Ő az ágyában nyöszörgött, félve mindentől, ami körülvette, kivéve a takaróját és a plüsskutyát. Elmosolyodott, ahogy az idősebb fiúra gondolt. Arra a csokoládébarna, kerek szemekre... A hajára, ami tökéletes keretet adott az arcának és a nevetésére, ami zene volt füleinek. Már majdnem elfeledkezett a viharról, amikor az hatalmas mennydörgést produkált. Ránézett a telefonra az asztalon. Villogott.
A szőke összegyűjtötte minden erejét és elindult az asztalhoz, hogy magához vegye a mobilját. Meglepődve látta, hogy kapott egy smst.
Hajnali egy óra volt, ki üzengetne neki?
Azon is meglepődött, amikor észrevette, hogy mikor jött az sms.
1 óra 3 perc.
Megnézte a pontos időt.
1 óra 6 perc.
Megnyitotta az üzenetet, de már csak a takarója alatt, hiszen még mindig félt.
Aztán elmosolyodott.
Címzett: Key
Feladó: Jjong <3
Jövök, ne utasíts el, jövök ~
Key kicsusszant az ágyból és felkapcsolgatta az összes lámpát. A világosrózsaszín, szőrös papucsát viselte, miközben kapcsolgatott.
Megborzongott a gondolatra, hogy ki kell nyitnia az ajtót. Még mindig félt.
Ding dong.
Lassan ment oda az ajtóhoz, félve az általa gerjesztett rémképektől, és kinyitotta, hogy megpillanthasson egy bőrig ázott Jonghyunt. Jonghyun felnézett és elmosolyodott.
Key bólintott, szavakra nem volt szükség, Jonghyun beengedte saját magát.
Visszasétált Key-vel az ágyhoz.
- Szükséged van bármilyen ruhára? - kérdezte Key.
- Tessék? - kérdezett vissza a másik. - Az egyetlen dolog, amit hoztam, az a telefonom.
Key melegséget érezett a szívében. Csak miattam jött ide?
Miután Jonghyun átöltözött Key ruháiba (amik kicsik voltak ugyan, de kényelmesek) leült a földre.
- Le is feküdhetsz. - Key mosolygott, megpaskolva a helyet maga mellett.
Jonghyun elvigyorodott és bebújt a felkínált takaró alá. A haja még mindig vizes volt, de Key ezzel nem törődött. Nem törődött ő semmivel, amikor Jonghyun ott volt. Az összes lámpa már le volt kapcsolva, az egyetlen, ami még valamennyi fényt szolgáltatott, a telefonja volt. Csak feküdtek az ágyban, egymással szemben, mosolyogva.
Key megrezzent, amikor meghallotta az égzengést.
Jonghyun erős karjait Key teste köré csúsztatta és közelebb vonta magához.
- Énekelj, kérlek... - Key hangja remegett.
Jonghyun elmosolyodott, megcsókolta a homlokát és lágy hangon énekelni kezdett.
Talán te vagy az egyetlen. Lehet, hogy te vagy a másik fél, akire mindig is vártam.
Talán igaz, talán mert mindig olyan közel voltál hozzám, hogy én nem tudtam...
Baby, szerelmes vagyok beléd. Eleinte nem tudtam, hogy ez van.
Rád néztem, beléd szerettem. Kérlek engedd, hogy a szíved olyan legyen, mint az enyém...
Lassan, Key álomba zuhant Jonghyun megnyugtató hangjától. Ahogy ő befejezte, nem maradt más a viharból, mint az eső ütemes kopogása.
Jonghyun felkelt és kinézett az ablakon, nem érezve magát egészen álmosnak.
Csipp, csepp. Csipp, csepp.
Jonghyun elmosolyodott és figyelte, ahogy a kis esőcseppek zuhannak. Aztán visszabújt az ágyba és ő is elaludt.
Másnap reggel Key Jonghyun karjaiban ébredt. és elmosolyodott a tegnap estére gondolva.
Talán az esős napok nem is olyan rosszak, ha Jonghyun velem van.
--
Key arra az éjszakára is emlékezett, amikor Jonghyun nem volt vele, mert túl elfoglalt volt egy lány házában. Keserűen nevetett a gondolatra, hogy Jonghyun valaha is kedvelte őt. Miért tette volna? Jonghyun egyenes volt, ő srác volt. És Key, Key nem volt szerelmes Jonghyunba, egyáltalán. Mindazok a csókok, amit a homlokára, nyakára kapott, amikor a kezük összekulcsolódott, az ölelések és az együtt alvások nem jelentettek semmit Key-nek, persze, abszolút nem.
Pfff.
Kim Kibum fülig szerelmes volt ebbe a buta, kiskutya szemű fiúba.
Kár, hogy Jonghyun nem érzi ugyanezt, mert egyértelműen szerelmes valaki másba. Egy lányba.
Soo... Soo Ah-ba.
Key az ágyán ült, gondolatban nevetve azon a napon.
Az egész este kezdődött. Ők úgy tervezték, hogy együtt lógnak az esti órákban, mert Jonghyunnak túl meleg volt a délután és Key-nek túl korán volt a reggel. Ezért, az este tűnt a legjobb választásnak.
Jonghyun átjött és szó se volt arról, hogy meg akar szabadulni tőle. Néhány perccel azután, hogy Jonghyun megérkezett, eleredt az eső. Először még enyhe volt.
Csipp, csöpp, csipp, csöpp.
De aztán tombolóvá vált. Az eső és a szél keveréke már elég volt Key-nek ahhoz, hogy megrémüljön. Megugrott, ahányszor a szél megrezegtette az ablakokat. Biztonságban érezte magát Jonghyun körül, mégis...
Következett a zápor, villámlás, mennydörgés.
Key megugrott és közelebb húzódott Jonghyunhoz.
- Ne félj - suttogta a másik. - Nincs semmi baj, amíg itthon vagy.
- Tudom. de... - szipogta. - Nem tudok segíteni rajta.
- Semmi baj - Megsimogatta Key vállát és az ölelésébe húzta.
Key már félálomban érezte magát, de még nem aludt teljesen. Hallotta, ahogy Jonghyun valakivel beszél a mobilján. Egy lánnyal.
- Huh? Soo Ah, ne félj - turbékolta Jonghyun. - Ne aggódj, én egy barátomnál vagyok.
Barát.
Barát. Ez minden, amit Jonghyun gondolt Keyről. Barátok voltak és ennyi. (Igazából legjobb barátok, de ez fájt.) Key igyekezett ezt megtartani magának.
- Ne aggódj, baby, hamarosan ott leszek. Ő nem bánja, egyébként. Csak várj rám és ne félj - mondta halkan, azt a hangot használva, amit Key annyira szeretett.
Ezen a hangon csak hozzám szólt eddig.
Hallotta, ahogy Jonghyun bontotta a vonalat. Érezte, hogy "fel kéne ébrednie". Jong letette Key-t a kanapéra, lábai szépen egyenesek voltak.
Key hallotta, hogy Jonghyun ír valamit. Ő nyilván nem akarta, hogy elmenjen, hiszen még mindig erősen esett. Amikor éppen kiáltani akart, hogy 'Ne menj!', Jonghyun már kint volt az ajtón.
Felkelt, bekapcsolta a tv-t és az összes létező lámpát. Észrevett egy jegyzetet az üvegasztalon, felvette és olvasni kezdte.
"Hey Key~ Fontos dolgom akadt, sajnálom! Kérlek bocsáss meg. Elmegyek veled legközelebb vásárolni, jó? Ez most sürgős volt és tényleg el kellett mennem.
Bye <3
- Jonghyun ^^"
Key felhorkant. Sürgős, mint mi? Otthagyni a legjobb barátod egy csajért, akit alig öt hónapja ismersz? Ja, ez nagyon sürgős.
Igyekezett megnyugodni, amikor meghallott egy újabb robajló menndörgést. Elkezdte széttépdesni a levelet, szidva magát, hogy miért volt olyan hülye, hogy nem vallott be mindent Jonghyunnak korábban..
- De, ha bevallottam volna - gondolta - még mindig barátok lennénk?
Felsikított, ahogy a mennydörgés és a villámlás egyszerre érkezett.
Key felnyögött és megpróbálta visszatartani félelme hangjait. Azt kívánta, bárcsak Jonghyun itt lenne vele, énekelne neki, vigasztalná őt és átölelné... Nagyot sóhajtott és halkan dúdolni kezdett. A dalt, amelyet Jonghyun énekelt neki, két nappal ezelőtt.
Nem is vette észre, hogy sírni kezdett, amíg meg nem ízlelte a könnyeket a szájában.
Utállak Kim Jonghyun, utállak. Miért nem szeretsz belém, helyette?
Sokszor van, hogy valamit már csak akkor van merszünk bevallani, amikor késő.
És a vihar előhozza az ember magányát és félelmeit...
Ezért is tetszett ez a kis, nem éppen happy end-es apróság, köszönöm, hogy elolvastad ^^ Örülnék a véleményeknek (inkább a fordításról, mert a mű az írót dicséri)