fic: Angyal a szomszédom (Supernatural)
4/2
Sose bízz a hittérítő kockákban!
(amelyben Castiel mégsem találkozik még új lakótársával, Gabriellel, ám megtud csomó lényeges és „nem akarom hallani” jellegű dolgot Lucy nagybácsijairól, illetve összefut a lépcsőházban a kockákkal.)
Három hét telt el a hirtelen beköltözés után, és Castiel elégedetten simított végig a tisztára suvickolt asztalon. Minden szó szerint csillogott, és most végre büszke volt a lakásra. Kicsit még örült is, hogy Dean és Sam nyomoznak valamerre, ahelyett, hogy őt szórakoztatnák és összepiszkolnák a padlót a cipőjükkel. Mióta ember volt, kezdett magában enyhén tisztaságmániás tendenciákat felfedezni. Jelenleg hasznos tulajdonságnak tűnt, a lakás egykori állapotát elnézve. Három napjába telt, mire tisztának érezte.
Mostanában kevesebb időt töltött el Azazel, a macska könyörtelen bámulásával. Lucy egyszer rajta kapta, hogy farkasszemet néz azzal a megtermett kandúrral, mire a lány kinevette, és Castiel már a gondolattól elpirult. Isten szerelmére, ő egy angyal (volt), nem? Mit retteg egy nyomorult állattól, és mit jön zavarba. Ellenben Lucy nem jött zavarba SEMMITŐL. Meg kell hagyni, Lucy Fair Sparkles egy határozott jelenség volt a házban, és Cas egészen megkedvelte.
Csöngettek, és az ajtóban Lucy álldogált, kezében Azazellel és kedélyesen mosolygott. Castiel megjegyezte magának, hogy máskor ne fesse az ördögöt a falra.
- Szia, Cassie!
- Helló, mit szeretnél, Lucy?
- Az, hogy mit szeretnék, nem biztos, hogy rád tartozik. Csak azért jöttem, mert pár napra, hónapra, évre, életre, egyszóval határozatlan ideig beköltözik hozzánk a nagybátyám, Greg. És ő, nos, egy fura valaki. Zenész… meg még ki tudja, mi minden, és lehet, hogy kicsit hangos lesz.
Cas bólintott.
- Semmi baj, Lucy. Még valami? - Castiel arcán nyíltan látszott, hogy minél hamarabb véget akar vetni a kellemes csevejnek.
Ha Lucy vette is a lapot, nem mutatta ki. Valószínűleg értette a célzást, mert Cas már rájött az elmúlt pár napban, hogy a lány okosabb, mint aminek látszik.
- Ah, nincs, de izé, van. Anya küldött muffint, de a macskát hoztam fel helyette véletlenül, bocs. Később felugrom vele, az jó? Mármint a sütivel. Finom lett, szóval sietek, hogy Greg ne zabálja fel a készletet.
- Nagyszerű.
Lucy teli szájjal vigyorgott, majd sarkon fordult és lesietett a lépcsőn, hogy néhány perc múlva lihegve visszatérjen egy fémdobozzal, és immár Azazel nélkül.
- Azt hiszem, rekordot döntöttem - nyomta a sütisdobozt a megdöbbent Castiel kezébe -, azt hiszem, meg kéne tanulnom levitálni. Ez nem esett jól, na, megyek, felviszem Greget Mrs Tallhoz. Hogy hogy fog ennek örülni a vén nyanya, hát még a nagybácsim, tudod, szereti az érettebb nőket. Vagy az Mark? A fene tudja… ha jól emlékszem, mindketten élnek-halnak az idősebb hölgyekért, vagy lehet, hogy Greg a szőkéket csípi. Szőke érett nőket, csodálatos. Nem tudom, mit esznek rajtuk - Lucy szeme kitágult. - Várj csak, nem akarom tudni inkább.
- Lucy…
- Igen?
- Túl sok információ.
- Oké, igazad van, hogy nem akarsz tudni a nagybácsikáim szexuális életéről, ugye? Mármint nem együtt.
Castiel égnek emelte a tekintetét.
- Eltaláltad, Luc, nem akarom tudni.
- Rendben, szia Cassie! - ezzel a lány elviharzott a lépcsőház irányába.
A férfi megkönnyebbülten sóhajtott. Érzett némi angyalokhoz méltatlan kárörömöt, ha eszébe jutott, hogy Gábriel nemsokára megismerkedhet Lucyvel. Bár a lány aggasztó gyorsasággal szerettette meg magát az emberekkel. Kivéve Tall néni két másik albérlőjét, Pearsont és Spearmant.
A két fiú, férfi, egyetemista, akármi a lépcsőházban futott össze először Castiellel, amint amaz két tekintélyes méretű csomagot hurcolt fel a harmadikra. Egyikből gyanús üvegcsörömpölés szűrődött ki, míg a másik tömve volt hamburger hozzávalókkal, a két srác gyanakodva bámulta. Castiel bájosan visszamosolygott rájuk, és felemelte a hamburgeres zacskót, hogy igazítson a fogásán.
- Cas vagyok - mondta a két zacskó takarásából.
- Thomas Pearson vagyok, ő meg James Spearman -felelte egyikük, sajnos Castiel életének legkellemesebb hozzávalóitól pont nem látta az arcukat, de úgy gondolta, hogy túl nagyot nem tévedhet, ugyebár. Lucy szerint még senki sem látta őket külön-külön. Nem mintha Lucy Sparkles a legmegbízhatóbb forrás lett volna, de nagy hazugságot még sosem mondott, csak épp túl sokat beszélt. Castiel riadtan konstatálta, hogy kezd úgy gondolkodni, mint ahogy Luc beszél.
- Örülök, hogy megismerkedtünk - nézett ki a csomagja fölött.
Thomas ránézett Jamesre, vagy fordítva.
- Láttuk ám, mi van benne - bökött, a hangja alapján, nem Pearson az üvegekre.
- Alkohol - folytatta Thomas könyörtelenül -, ha így folytatod, testvérem, akkor Isten nagyon szomorú lesz.
Castiel keserűen felröhögött.
- Már így is kiábrándítottam, nem hiszem, hogy az a pár korty megmérgezné a viszonyunkat. Vagy ő okozott nekem csalódást, és Lucifernek volt igaza? - mélázott el.
- Nem szabad, hogy ilyenekre akárcsak gondolj. A Sátán csak az alkalomra vár. Mi megértjük, ha nehéz, és felejteni akarsz, mi támogatunk, ha úgy döntesz, hogy meg szeretnéd találni az Urat.
- Eleget kerestem.
- A tudatmódosító szerek használata nem a megfelelő út, gyere el inkább a közösségünkbe vasárnap.
Az exangyal ingerülten végignézett a két fiún.
- Ti most mik vagytok: kockák vagy nyomorult hittérítők?
- Mi csak segíteni akarunk, és Isten meg fog büntetni a hibás tetteidért, később meg fogod bánni, amikor már késő lesz, és elkárhozol. Ha nem, akkor a purgatóriumban várhatod a megváltást.
- Ne fenyegesd, Tom - érvelt Jim -, azzal csak eltaszítod a tévelygő báránykát.
- Áh, sziasztok, srácok - kapcsolódott be Lucy is a beszélgetésbe. - Ti komolyan úgy gondoljátok, hogy Istennek nincs más dolga, mint a problémáitokon segíteni?
- Isten mindenható.
- Ja, és totál idióta, ha ti ketten vagytok a szószólói.
Pearson elsápadt, Spearman tátogni kezdett.
Lucy kedvesen mosolygott, és karon fogta a szintén megdöbbent és valahogy szomorúnak tűnő Castielt.
- Gyere, Cassie… menjünk.
- Mi van a kezedben, Lucy? - kérdezte néhány lépcsőfoknyi hallgatás utánCastiel.
A lány szótlanul vett még két lépcsőfokot, majd hátrafordult, így pont egy magasságban volt a férfival.
- Ki fogsz nevetni.
- Nem foglak, Luc.
- Na, jó, de ígérd meg, hogy nem röhögsz ki.
- Megígérem.
- Egy könyvet olvasok - mondta Lucy Sparkles síri hangon, amit nem igazán használt. - Az a címe, hogy Odaát, valami Carver Edlund nevű csávó írta, aki teljesen beteg. Ilyeneket kitalálni.
- Miről szól? - kérdezte kíváncsian Castiel, miközben a zsebében keresgélte a kulcsot.
- Két srácról, akik fura lényeket vadásznak, vannak itt démonok meg ilyenek. Az a szerencsétlen Dean pedig most kötött éppen egy ördögi alkut.
Castiel kis híján elejtette a csomagjait. Tudott arról, már hogyne tudott volna róla, hogy a Winchester fiúk híresek lettek, de remélte, hogy a szomszédja pont nem olvassa a történetüket. Hiú remények.
- Hogy tetszik a sztori? - kérdezte Lucy.
- Érdekes lehet.
- Ha gondolod, majd kölcsönadom.
- Kösz, Lucy.
A lány a legkisebb jelét sem mutatta, hogy távozni akarna, pedig Castiel legszívesebben rég bezárkózott volna, de Lucy lehuppant a küszöbre.
- Cassie - kezdte halkabban -, minden rendben?
- Miért ne lenne? - tárta szét a férfi a karját.
- Olyan szomorúnak tűntél, amikor azok a hülyék ott lent papolni kezdtek neked.
- Jobban vagyok, Lucy.
- Akkor jó - vigyorodott el a lány. - Nem azt mondtad, hogy lesz lakótársad is? Vele mikor találkozhatok?
- Gabriel holnap érkezik. Elég fura, szóval csak óvatosan…
- Hehe, majd figyelembe veszem, amit mondtál, és nem kémkedek utána, amikor besétál a kapun, vagy csak úgy… huss, és megjelenik?
- Miből gondolod, hogy csak úgy elővarázsolódik a semmiből?
- Nem tudom, csak jó lenne egy teleportáló lakó. Nagyon feldobná az életet. Tommy és Jimmy ráadásul biztos, hogy lelépnének, mondván, hogy ez egy istentelen hely.
- Vagy szentként kezdenék tisztelni?
- Ez fájt, Cassie - borzongott meg látványosan Lucy. - Hogy ízlett a sütike?
- Finom volt, köszönöm.
Lucy elmosolyodott.
- Ha azt mondom, hogy én sütöttem, elhiszed?
- Nem éppen, úgy három órája mondtad, hogy anyukád sütötte.
- Jó, akkor nem mondom…
Castiel megrázta a fejét. Lucy felnézett rá a küszöbről, és nyitotta a száját, hogy kérdezzen valamit, vagy csak elárassza őt mondanivalójával, amikor lentről iszonyú csörömpölés hallatszott fel. A férfi aggódva nézett körbe. Lucy vállat vont.
- Minden bizonnyal Greg felszerelkezik a próbára.
- Milyen próbára?
- Ööö, Sparkles nagybácsi éppen zenész, ez ám nem tart olyan régóta, eredetileg orvosnak készült, aztán ez lett belőle. Anyunál mindig ő az elrettentő példa. Mert az egyetem után jött a börtön… aztán a tetoválóművészet, majd most a zene.
- Börtönt mondtál?
- Ja, de semmi komoly, csak részegen verekedett, és majdnem ellopott egy kocsit, amiről azt hitte, hogy az övé, de azóta már nem iszik… Nincs kedve újra sittre kerülni. Nem nagyon jött be neki a helyi levegő, amit nem csodálok, Greg sosem volt egy olyan kemény gyerek.
- Hogy lehet majdnem ellopni egy kocsit? - kérdezte elgondolkozva Castiel.
- Azt hiszem, közben lefülelték, de nem szeret róla beszélni.
- Jó, de miért akarta feltörni a saját kocsiját?
- Úgy gondolta, hogy mókás lenne. Vicces kábé a rendőrörsig volt neki. Aztán jött a börtön, ahol rájött, hogy ő tud tetoválni, kijött, nyitott egy szalont, aztán rájött, hogy mégsem tudja csinálni, szóval előkapirgálta valahonnan a zeneiskolai emlékeit, és most gitározik és dobol. Néha hegedül, de jobb lenne, ha ettől inkább eltekintene.
Cas felnevetett.
- Akkor gondolkozzak el az elköltözésen?
- Itt hagynál engem? Inkább vegyél füldugót.
- Nem lenne könnyebb, ha máshol laknék?
- Egyedül lennék a sok hülye között. Szóval, nem. Feltétlen itt kell maradnod.
- Szóval, szerinted normális vagyok? - kérdezte Cas reménykedve.
- Pont annyira, mint én - vigyorgott Lucy.
Egy fekete hajú, középkorú, kicsit túlsúlyos férfi mászott fel a lépcsőn.
- Lucy, végre megtaláltalak!
- Én is örülök neked, Mark, várjál, hol van Greg? Ő sokkal szórakoztatóbb figura, mint te…
-A kórházban, ráesett a dobkészletére.
- És te mi a halált keresel itt?
- Anyád hívott, hogy vigyázzak rád.
- Rám? Nem úgy gondolta véletlenül, hogy terrorizáljalak? - nézett fel a küszöbről Lucy, és közben szemtelenül vigyorgott. - Mindezt azért, mert te küldted ránk imádott rokonunkat?
- Nem értem, miről beszélsz.
- Drága Mark, attól, hogy nem töltöttem be a tizennyolcat, még lehet fülem, nem?
- Mióta mersz velem így beszélni?
Lucy felkacagott.
- Mondhatnám, mert itt ülök egy kedves úriember küszöbén, és tudom, hogy megvéd tőled. De sajnos ez nem igaz. Mármint nem a Cassie, a hős vonal, hanem inkább az, hogy én most kezdtem neked visszapofázni. Az emlékek sok mindent megszépítenek, nemde?
- Lucy! - figyelmeztette Mark.
- Ha nem szállsz le rólam, elmondom anyámnak, hogy…
Mark visszavonulót fújt, és rémülten lerohant a lépcsőn.
- Hú - kommentálta az eseményeket Lucy. - Reméltem, hogy lelép, mert gőzöm nem volt, hogy fejezzem be a mondatot.
- Miért fél tőled ennyire?
- Nyáron náluk nyaraltam, és eléggé pokollá tettem az életét. Azt hiszem, hogy traumatizáltam.
- Honnan tudsz te ilyen szavakat, Luc?
- Anyám pszichológiakönyvéből - vigyorgott a lány.
- Dr. Sparkles?
- Ja.
- Érdekes név egy pszichológusnak.
- Hah, látnád a klienseit. Sokan azt hiszik, hogy ez egy álnév, és anyu foglalkozása valami egészen más. Csalódniuk kell. Tényleg neked mi a teljes neved?
- Castiel.
- Fura név, a családod biztos vallásos volt. Biztos ők jutottak eszedbe lent, igaz? Sajnálom, hogy olyanokat mondtam, és Jimmy és Tommy meg cseszegettek.
- Semmi baj, Luc. Hasznos volt.
Lucy bólintott.
- Megyek Cassie, ki kell pihennem magam, hogy holnap leshessem a barátodat.
- Jó éjt, Lucy!
Sose bízz a hittérítő kockákban!
(amelyben Castiel mégsem találkozik még új lakótársával, Gabriellel, ám megtud csomó lényeges és „nem akarom hallani” jellegű dolgot Lucy nagybácsijairól, illetve összefut a lépcsőházban a kockákkal.)
Három hét telt el a hirtelen beköltözés után, és Castiel elégedetten simított végig a tisztára suvickolt asztalon. Minden szó szerint csillogott, és most végre büszke volt a lakásra. Kicsit még örült is, hogy Dean és Sam nyomoznak valamerre, ahelyett, hogy őt szórakoztatnák és összepiszkolnák a padlót a cipőjükkel. Mióta ember volt, kezdett magában enyhén tisztaságmániás tendenciákat felfedezni. Jelenleg hasznos tulajdonságnak tűnt, a lakás egykori állapotát elnézve. Három napjába telt, mire tisztának érezte.
Mostanában kevesebb időt töltött el Azazel, a macska könyörtelen bámulásával. Lucy egyszer rajta kapta, hogy farkasszemet néz azzal a megtermett kandúrral, mire a lány kinevette, és Castiel már a gondolattól elpirult. Isten szerelmére, ő egy angyal (volt), nem? Mit retteg egy nyomorult állattól, és mit jön zavarba. Ellenben Lucy nem jött zavarba SEMMITŐL. Meg kell hagyni, Lucy Fair Sparkles egy határozott jelenség volt a házban, és Cas egészen megkedvelte.
Csöngettek, és az ajtóban Lucy álldogált, kezében Azazellel és kedélyesen mosolygott. Castiel megjegyezte magának, hogy máskor ne fesse az ördögöt a falra.
- Szia, Cassie!
- Helló, mit szeretnél, Lucy?
- Az, hogy mit szeretnék, nem biztos, hogy rád tartozik. Csak azért jöttem, mert pár napra, hónapra, évre, életre, egyszóval határozatlan ideig beköltözik hozzánk a nagybátyám, Greg. És ő, nos, egy fura valaki. Zenész… meg még ki tudja, mi minden, és lehet, hogy kicsit hangos lesz.
Cas bólintott.
- Semmi baj, Lucy. Még valami? - Castiel arcán nyíltan látszott, hogy minél hamarabb véget akar vetni a kellemes csevejnek.
Ha Lucy vette is a lapot, nem mutatta ki. Valószínűleg értette a célzást, mert Cas már rájött az elmúlt pár napban, hogy a lány okosabb, mint aminek látszik.
- Ah, nincs, de izé, van. Anya küldött muffint, de a macskát hoztam fel helyette véletlenül, bocs. Később felugrom vele, az jó? Mármint a sütivel. Finom lett, szóval sietek, hogy Greg ne zabálja fel a készletet.
- Nagyszerű.
Lucy teli szájjal vigyorgott, majd sarkon fordult és lesietett a lépcsőn, hogy néhány perc múlva lihegve visszatérjen egy fémdobozzal, és immár Azazel nélkül.
- Azt hiszem, rekordot döntöttem - nyomta a sütisdobozt a megdöbbent Castiel kezébe -, azt hiszem, meg kéne tanulnom levitálni. Ez nem esett jól, na, megyek, felviszem Greget Mrs Tallhoz. Hogy hogy fog ennek örülni a vén nyanya, hát még a nagybácsim, tudod, szereti az érettebb nőket. Vagy az Mark? A fene tudja… ha jól emlékszem, mindketten élnek-halnak az idősebb hölgyekért, vagy lehet, hogy Greg a szőkéket csípi. Szőke érett nőket, csodálatos. Nem tudom, mit esznek rajtuk - Lucy szeme kitágult. - Várj csak, nem akarom tudni inkább.
- Lucy…
- Igen?
- Túl sok információ.
- Oké, igazad van, hogy nem akarsz tudni a nagybácsikáim szexuális életéről, ugye? Mármint nem együtt.
Castiel égnek emelte a tekintetét.
- Eltaláltad, Luc, nem akarom tudni.
- Rendben, szia Cassie! - ezzel a lány elviharzott a lépcsőház irányába.
A férfi megkönnyebbülten sóhajtott. Érzett némi angyalokhoz méltatlan kárörömöt, ha eszébe jutott, hogy Gábriel nemsokára megismerkedhet Lucyvel. Bár a lány aggasztó gyorsasággal szerettette meg magát az emberekkel. Kivéve Tall néni két másik albérlőjét, Pearsont és Spearmant.
A két fiú, férfi, egyetemista, akármi a lépcsőházban futott össze először Castiellel, amint amaz két tekintélyes méretű csomagot hurcolt fel a harmadikra. Egyikből gyanús üvegcsörömpölés szűrődött ki, míg a másik tömve volt hamburger hozzávalókkal, a két srác gyanakodva bámulta. Castiel bájosan visszamosolygott rájuk, és felemelte a hamburgeres zacskót, hogy igazítson a fogásán.
- Cas vagyok - mondta a két zacskó takarásából.
- Thomas Pearson vagyok, ő meg James Spearman -felelte egyikük, sajnos Castiel életének legkellemesebb hozzávalóitól pont nem látta az arcukat, de úgy gondolta, hogy túl nagyot nem tévedhet, ugyebár. Lucy szerint még senki sem látta őket külön-külön. Nem mintha Lucy Sparkles a legmegbízhatóbb forrás lett volna, de nagy hazugságot még sosem mondott, csak épp túl sokat beszélt. Castiel riadtan konstatálta, hogy kezd úgy gondolkodni, mint ahogy Luc beszél.
- Örülök, hogy megismerkedtünk - nézett ki a csomagja fölött.
Thomas ránézett Jamesre, vagy fordítva.
- Láttuk ám, mi van benne - bökött, a hangja alapján, nem Pearson az üvegekre.
- Alkohol - folytatta Thomas könyörtelenül -, ha így folytatod, testvérem, akkor Isten nagyon szomorú lesz.
Castiel keserűen felröhögött.
- Már így is kiábrándítottam, nem hiszem, hogy az a pár korty megmérgezné a viszonyunkat. Vagy ő okozott nekem csalódást, és Lucifernek volt igaza? - mélázott el.
- Nem szabad, hogy ilyenekre akárcsak gondolj. A Sátán csak az alkalomra vár. Mi megértjük, ha nehéz, és felejteni akarsz, mi támogatunk, ha úgy döntesz, hogy meg szeretnéd találni az Urat.
- Eleget kerestem.
- A tudatmódosító szerek használata nem a megfelelő út, gyere el inkább a közösségünkbe vasárnap.
Az exangyal ingerülten végignézett a két fiún.
- Ti most mik vagytok: kockák vagy nyomorult hittérítők?
- Mi csak segíteni akarunk, és Isten meg fog büntetni a hibás tetteidért, később meg fogod bánni, amikor már késő lesz, és elkárhozol. Ha nem, akkor a purgatóriumban várhatod a megváltást.
- Ne fenyegesd, Tom - érvelt Jim -, azzal csak eltaszítod a tévelygő báránykát.
- Áh, sziasztok, srácok - kapcsolódott be Lucy is a beszélgetésbe. - Ti komolyan úgy gondoljátok, hogy Istennek nincs más dolga, mint a problémáitokon segíteni?
- Isten mindenható.
- Ja, és totál idióta, ha ti ketten vagytok a szószólói.
Pearson elsápadt, Spearman tátogni kezdett.
Lucy kedvesen mosolygott, és karon fogta a szintén megdöbbent és valahogy szomorúnak tűnő Castielt.
- Gyere, Cassie… menjünk.
- Mi van a kezedben, Lucy? - kérdezte néhány lépcsőfoknyi hallgatás utánCastiel.
A lány szótlanul vett még két lépcsőfokot, majd hátrafordult, így pont egy magasságban volt a férfival.
- Ki fogsz nevetni.
- Nem foglak, Luc.
- Na, jó, de ígérd meg, hogy nem röhögsz ki.
- Megígérem.
- Egy könyvet olvasok - mondta Lucy Sparkles síri hangon, amit nem igazán használt. - Az a címe, hogy Odaát, valami Carver Edlund nevű csávó írta, aki teljesen beteg. Ilyeneket kitalálni.
- Miről szól? - kérdezte kíváncsian Castiel, miközben a zsebében keresgélte a kulcsot.
- Két srácról, akik fura lényeket vadásznak, vannak itt démonok meg ilyenek. Az a szerencsétlen Dean pedig most kötött éppen egy ördögi alkut.
Castiel kis híján elejtette a csomagjait. Tudott arról, már hogyne tudott volna róla, hogy a Winchester fiúk híresek lettek, de remélte, hogy a szomszédja pont nem olvassa a történetüket. Hiú remények.
- Hogy tetszik a sztori? - kérdezte Lucy.
- Érdekes lehet.
- Ha gondolod, majd kölcsönadom.
- Kösz, Lucy.
A lány a legkisebb jelét sem mutatta, hogy távozni akarna, pedig Castiel legszívesebben rég bezárkózott volna, de Lucy lehuppant a küszöbre.
- Cassie - kezdte halkabban -, minden rendben?
- Miért ne lenne? - tárta szét a férfi a karját.
- Olyan szomorúnak tűntél, amikor azok a hülyék ott lent papolni kezdtek neked.
- Jobban vagyok, Lucy.
- Akkor jó - vigyorodott el a lány. - Nem azt mondtad, hogy lesz lakótársad is? Vele mikor találkozhatok?
- Gabriel holnap érkezik. Elég fura, szóval csak óvatosan…
- Hehe, majd figyelembe veszem, amit mondtál, és nem kémkedek utána, amikor besétál a kapun, vagy csak úgy… huss, és megjelenik?
- Miből gondolod, hogy csak úgy elővarázsolódik a semmiből?
- Nem tudom, csak jó lenne egy teleportáló lakó. Nagyon feldobná az életet. Tommy és Jimmy ráadásul biztos, hogy lelépnének, mondván, hogy ez egy istentelen hely.
- Vagy szentként kezdenék tisztelni?
- Ez fájt, Cassie - borzongott meg látványosan Lucy. - Hogy ízlett a sütike?
- Finom volt, köszönöm.
Lucy elmosolyodott.
- Ha azt mondom, hogy én sütöttem, elhiszed?
- Nem éppen, úgy három órája mondtad, hogy anyukád sütötte.
- Jó, akkor nem mondom…
Castiel megrázta a fejét. Lucy felnézett rá a küszöbről, és nyitotta a száját, hogy kérdezzen valamit, vagy csak elárassza őt mondanivalójával, amikor lentről iszonyú csörömpölés hallatszott fel. A férfi aggódva nézett körbe. Lucy vállat vont.
- Minden bizonnyal Greg felszerelkezik a próbára.
- Milyen próbára?
- Ööö, Sparkles nagybácsi éppen zenész, ez ám nem tart olyan régóta, eredetileg orvosnak készült, aztán ez lett belőle. Anyunál mindig ő az elrettentő példa. Mert az egyetem után jött a börtön… aztán a tetoválóművészet, majd most a zene.
- Börtönt mondtál?
- Ja, de semmi komoly, csak részegen verekedett, és majdnem ellopott egy kocsit, amiről azt hitte, hogy az övé, de azóta már nem iszik… Nincs kedve újra sittre kerülni. Nem nagyon jött be neki a helyi levegő, amit nem csodálok, Greg sosem volt egy olyan kemény gyerek.
- Hogy lehet majdnem ellopni egy kocsit? - kérdezte elgondolkozva Castiel.
- Azt hiszem, közben lefülelték, de nem szeret róla beszélni.
- Jó, de miért akarta feltörni a saját kocsiját?
- Úgy gondolta, hogy mókás lenne. Vicces kábé a rendőrörsig volt neki. Aztán jött a börtön, ahol rájött, hogy ő tud tetoválni, kijött, nyitott egy szalont, aztán rájött, hogy mégsem tudja csinálni, szóval előkapirgálta valahonnan a zeneiskolai emlékeit, és most gitározik és dobol. Néha hegedül, de jobb lenne, ha ettől inkább eltekintene.
Cas felnevetett.
- Akkor gondolkozzak el az elköltözésen?
- Itt hagynál engem? Inkább vegyél füldugót.
- Nem lenne könnyebb, ha máshol laknék?
- Egyedül lennék a sok hülye között. Szóval, nem. Feltétlen itt kell maradnod.
- Szóval, szerinted normális vagyok? - kérdezte Cas reménykedve.
- Pont annyira, mint én - vigyorgott Lucy.
Egy fekete hajú, középkorú, kicsit túlsúlyos férfi mászott fel a lépcsőn.
- Lucy, végre megtaláltalak!
- Én is örülök neked, Mark, várjál, hol van Greg? Ő sokkal szórakoztatóbb figura, mint te…
-A kórházban, ráesett a dobkészletére.
- És te mi a halált keresel itt?
- Anyád hívott, hogy vigyázzak rád.
- Rám? Nem úgy gondolta véletlenül, hogy terrorizáljalak? - nézett fel a küszöbről Lucy, és közben szemtelenül vigyorgott. - Mindezt azért, mert te küldted ránk imádott rokonunkat?
- Nem értem, miről beszélsz.
- Drága Mark, attól, hogy nem töltöttem be a tizennyolcat, még lehet fülem, nem?
- Mióta mersz velem így beszélni?
Lucy felkacagott.
- Mondhatnám, mert itt ülök egy kedves úriember küszöbén, és tudom, hogy megvéd tőled. De sajnos ez nem igaz. Mármint nem a Cassie, a hős vonal, hanem inkább az, hogy én most kezdtem neked visszapofázni. Az emlékek sok mindent megszépítenek, nemde?
- Lucy! - figyelmeztette Mark.
- Ha nem szállsz le rólam, elmondom anyámnak, hogy…
Mark visszavonulót fújt, és rémülten lerohant a lépcsőn.
- Hú - kommentálta az eseményeket Lucy. - Reméltem, hogy lelép, mert gőzöm nem volt, hogy fejezzem be a mondatot.
- Miért fél tőled ennyire?
- Nyáron náluk nyaraltam, és eléggé pokollá tettem az életét. Azt hiszem, hogy traumatizáltam.
- Honnan tudsz te ilyen szavakat, Luc?
- Anyám pszichológiakönyvéből - vigyorgott a lány.
- Dr. Sparkles?
- Ja.
- Érdekes név egy pszichológusnak.
- Hah, látnád a klienseit. Sokan azt hiszik, hogy ez egy álnév, és anyu foglalkozása valami egészen más. Csalódniuk kell. Tényleg neked mi a teljes neved?
- Castiel.
- Fura név, a családod biztos vallásos volt. Biztos ők jutottak eszedbe lent, igaz? Sajnálom, hogy olyanokat mondtam, és Jimmy és Tommy meg cseszegettek.
- Semmi baj, Luc. Hasznos volt.
Lucy bólintott.
- Megyek Cassie, ki kell pihennem magam, hogy holnap leshessem a barátodat.
- Jó éjt, Lucy!