fic: Angyal a szomszédom (Supernatural)
4/4: bevallom a lezárás kicsit hirtelen lett, de jelen pillanatban nincs agyam rendesen befejezni, ráadásul, ez sosem volt kicsit sem komolynak szánva
Kávé mellett
(amiben Gabriel és Castiel filozofál, Lucy meg kíváncsi)
Lucy rózsaszín térdnadrágban és egy csillogó fehér felsőben ült a körfolyosón az ablak alatt, és egyik kezével a lusta kandúrt simogatta, másikkal türelmetlenül csavargatta le a flittereket a ruhájáról. A lábát kinyújtotta, és ellazult testtartása ellenére leste legújabb áldozatát is.
- Pokolian jó reggelt! - mosolygott bájosan a szemtelenül kinyújtózott végtagon áteső fiatalembernek.
Pearson nyögve támaszkodott fel.
- Kigáncsoltál - morogta.
- Elestél… a lábamban, lépj túl rajta. Haha - felelte nyugodtan Lucy.
- Be foglak árulni anyádnak.
- Nem mered. Emlékeim szerint legutóbb paranoid skizofrénnek hívott téged, amiért megvádoltál, és felajánlotta, hogy beutal valami speciális intézménybe.
A fiatalember dühösen nézett Lucy szemébe. A lány kacsintott. Pearson elviharzott.
- Húha, azt hiszem, eljött a világvége… egyedül ment valahova.
A macska méltatlankodva nyávogott.
- Gáncsoljunk ki még valakit? - kérdezte Lucy, és megsimogatta az állat fejét, és hallgatta a hízelgő dorombolást.
- Rendben… reméljük, erre jár a másik kocka is.
A vasárnap reggelek sosem voltak túl mozgalmasak, és Lucy két kedvenc áldozatán kívül kevesen ébredtek embertelenül korán. Aznap viszont úgy látszott, hogy Spearmannek is hajnali még a reggel nyolc, így a lány percről percre kedvetlenebb lett. Utált hiábavalóan felkelni.
A léptektől vészesen felélénkült, azonban csalódottan húzta lábait maga alá, amikor meglátta Gabrielt szaladni.
- Hiányoznak a szárnyak? - kiáltotta utána Castiel, ahogy üldözte lefelé a lépcsőházban.
Szárnyak. Szárnyak, milyen szárnyak?! A szomszédság napról napra érdekesebbé vált, legalábbis Lucy szerint. Még az is lehet, hogy méltán tisztelt lakhelye valóban istentelen vagy épp szent helynek lesz majd kikiáltva.
- Ó, szia, Gabriel - szólította meg a hajnali futót - Valahogy nem vagy az a korai „menjünk futni” típus.
- Mentem az életemet - lihegte a megszólított.
- Csaknem? - vonta fel Lucy a szemöldökét.
- Megittam az utolsó adag kávét.
- Ezért halnia kell - mondta Cas.
- Ahhoz képest elég kis élénk vagy.
- A vérszomj teszi, Lucy.
- Ó, már szárnyas, vérre áhítozó vámpírok is laknak nálunk. Ez egyszerűen csodálatos - álmodozott Lucy, majd a két álmos lakóra nézett. - Figyeljetek, menekülés és vérontás helyett, nem akartok inkább kávézni egyet. Együtt, békességben? Gabriel meghív mindegyikünket.
- Egyáltalán, ihatsz te kávét?
- Persze, anyu szerint nem lehet nélküle élni, tehát iszom és élek.
- Ah - fejezte ki véleményét tömören Castiel.
- Szerintem másnak is létszükséglet - vigyorgott a lány, ámde Gabrielnek továbbra is voltak aggályai:
- Nem vagy hozzá fiatal?
- Gabriel, igazán nem akarlak megbántani, de most tisztára úgy hangzottál, mint az apám.
Az egykori arkangyal felhorkantott.
- Ilyet se mondtak még nekem.
- Szokj hozzá. Na, hol az a kávé?
A kávézó egy kellemes, eldugott helyen volt. Inkább hasonlított egy kocsmára, mint bármi másra, de ha Lucy bemehet, akkor nem lehet olyan istentelen hely, nem? Ráadásul vasárnap reggel nyitva volt. Csak három asztalnál ültek, a sarokban két napszemüveges férfi beszélgetett fojtottan, az ablaknál egy párocska romantikázott. Gabriel visszafojtott egy fintort. A harmadik asztalnál az ajtó mellett egy középkorú nő ült egy fontos férfiismerőssel. Legalábbis ragyogó arca és érintkező kezük nem munkakapcsolatról árulkodott. A mellettük lévő asztal még üres volt, és a lány lehuppant a beljebb eső székre, vele szemben a két angyal foglalt helyet. A rendelés leadták, egy tejeskávé Lucynek, egy whiskys Gabrielnek és egy szimpla hosszúkávé Casnak, aki egyébiránt kezdte megbánni az egészet, mert asztalszomszédjaik ferdén néztek rájuk.
- Mondd csak, nem vagyunk gyanúsak?
- Már miért lennénk? - kérdezett vissza Lucy, majd Gabrielhez fordult: - Cas mesélte, hogy szerepeltél pornóban.
- Te komolyan ilyeneket mesélsz egy kislánynak? - vinnyogott a férfi, de közben elégedetten és büszkén mosolygott.
- Ördögcsajként ismertem meg, aki úgy nézett ki mintha legalább húsz lenne!
- Te azzal kábítod a nőket, hogy a haverod pornózik, ez azért elég szánalmas duma, nem?
- Hát igen… egyedül ment haza.
- Lucy!
- Fáj az őszinteség, kedves barátom? - Gabriel remekül szórakozott.
Castiel laposan pillantott kíváncsi vendégtársaikra.
- Á, ez csak Mr és Mrs Osgood - nyugtatta meg Lucy -, a fő hobbijuk, hogy engem figyelnek, azt hiszik, hogy én vagyok az ördög. Csókolom! Holnap már az lesz a hír a gyülekezetben, hogy elcsábítottam két földreszállt angyalt?
Castiel felröhögött, Gabriel pedig meglepetésében kiköpte a drága italt a poharába, ahonnan egy kis vállvonogatás kíséretében újra megitta, ahogy leküzdötte a sokkot.
- Srácok, ez roppant bizalomgerjesztő volt - jegyezte meg pár perccel később Lucy, amikor elfordult róluk a közfigyelem. - Hacsak nem… vagytok azok… mondjátok, hogy igen! Az olyan izgalmas lenne!
- Hát…
- Az a helyzet, hogy esetemben a „megvonták a mennybéli támogatást” igaz.
- Én meg csak úgy vagyok, meghaltam vagy mégsem, nem tudom.
- Nyilvánvalóan élsz - mondta Lucy. - De hogy vannak angyalok, akik pornót forgatnak!
- Mindenkinek élnie kell valamiből…
- És azt kell csinálniuk, amihez van tehetségük - jegyezte meg Gabriel öntudatosan.
- Szóval ti nem vagytok azért ma született báránykák, igaz?
- Hát, amennyiben arra célzol, hogy bégetünk és gyapjunk van, tévedsz, de ha kifejezésként értelmezed, akkor mi azért jók vagyunk.
- Mélyen - nevetett Cas.
- Szerintetek, ha a bárányok között van fekete, akkor, ha az angyalok ilyen állatkák lennének, akkor Lucifer lenne a feketebárány? - kérdezte elgondolkodva Gabriel.
Kávé mellett
(amiben Gabriel és Castiel filozofál, Lucy meg kíváncsi)
Lucy rózsaszín térdnadrágban és egy csillogó fehér felsőben ült a körfolyosón az ablak alatt, és egyik kezével a lusta kandúrt simogatta, másikkal türelmetlenül csavargatta le a flittereket a ruhájáról. A lábát kinyújtotta, és ellazult testtartása ellenére leste legújabb áldozatát is.
- Pokolian jó reggelt! - mosolygott bájosan a szemtelenül kinyújtózott végtagon áteső fiatalembernek.
Pearson nyögve támaszkodott fel.
- Kigáncsoltál - morogta.
- Elestél… a lábamban, lépj túl rajta. Haha - felelte nyugodtan Lucy.
- Be foglak árulni anyádnak.
- Nem mered. Emlékeim szerint legutóbb paranoid skizofrénnek hívott téged, amiért megvádoltál, és felajánlotta, hogy beutal valami speciális intézménybe.
A fiatalember dühösen nézett Lucy szemébe. A lány kacsintott. Pearson elviharzott.
- Húha, azt hiszem, eljött a világvége… egyedül ment valahova.
A macska méltatlankodva nyávogott.
- Gáncsoljunk ki még valakit? - kérdezte Lucy, és megsimogatta az állat fejét, és hallgatta a hízelgő dorombolást.
- Rendben… reméljük, erre jár a másik kocka is.
A vasárnap reggelek sosem voltak túl mozgalmasak, és Lucy két kedvenc áldozatán kívül kevesen ébredtek embertelenül korán. Aznap viszont úgy látszott, hogy Spearmannek is hajnali még a reggel nyolc, így a lány percről percre kedvetlenebb lett. Utált hiábavalóan felkelni.
A léptektől vészesen felélénkült, azonban csalódottan húzta lábait maga alá, amikor meglátta Gabrielt szaladni.
- Hiányoznak a szárnyak? - kiáltotta utána Castiel, ahogy üldözte lefelé a lépcsőházban.
Szárnyak. Szárnyak, milyen szárnyak?! A szomszédság napról napra érdekesebbé vált, legalábbis Lucy szerint. Még az is lehet, hogy méltán tisztelt lakhelye valóban istentelen vagy épp szent helynek lesz majd kikiáltva.
- Ó, szia, Gabriel - szólította meg a hajnali futót - Valahogy nem vagy az a korai „menjünk futni” típus.
- Mentem az életemet - lihegte a megszólított.
- Csaknem? - vonta fel Lucy a szemöldökét.
- Megittam az utolsó adag kávét.
- Ezért halnia kell - mondta Cas.
- Ahhoz képest elég kis élénk vagy.
- A vérszomj teszi, Lucy.
- Ó, már szárnyas, vérre áhítozó vámpírok is laknak nálunk. Ez egyszerűen csodálatos - álmodozott Lucy, majd a két álmos lakóra nézett. - Figyeljetek, menekülés és vérontás helyett, nem akartok inkább kávézni egyet. Együtt, békességben? Gabriel meghív mindegyikünket.
- Egyáltalán, ihatsz te kávét?
- Persze, anyu szerint nem lehet nélküle élni, tehát iszom és élek.
- Ah - fejezte ki véleményét tömören Castiel.
- Szerintem másnak is létszükséglet - vigyorgott a lány, ámde Gabrielnek továbbra is voltak aggályai:
- Nem vagy hozzá fiatal?
- Gabriel, igazán nem akarlak megbántani, de most tisztára úgy hangzottál, mint az apám.
Az egykori arkangyal felhorkantott.
- Ilyet se mondtak még nekem.
- Szokj hozzá. Na, hol az a kávé?
A kávézó egy kellemes, eldugott helyen volt. Inkább hasonlított egy kocsmára, mint bármi másra, de ha Lucy bemehet, akkor nem lehet olyan istentelen hely, nem? Ráadásul vasárnap reggel nyitva volt. Csak három asztalnál ültek, a sarokban két napszemüveges férfi beszélgetett fojtottan, az ablaknál egy párocska romantikázott. Gabriel visszafojtott egy fintort. A harmadik asztalnál az ajtó mellett egy középkorú nő ült egy fontos férfiismerőssel. Legalábbis ragyogó arca és érintkező kezük nem munkakapcsolatról árulkodott. A mellettük lévő asztal még üres volt, és a lány lehuppant a beljebb eső székre, vele szemben a két angyal foglalt helyet. A rendelés leadták, egy tejeskávé Lucynek, egy whiskys Gabrielnek és egy szimpla hosszúkávé Casnak, aki egyébiránt kezdte megbánni az egészet, mert asztalszomszédjaik ferdén néztek rájuk.
- Mondd csak, nem vagyunk gyanúsak?
- Már miért lennénk? - kérdezett vissza Lucy, majd Gabrielhez fordult: - Cas mesélte, hogy szerepeltél pornóban.
- Te komolyan ilyeneket mesélsz egy kislánynak? - vinnyogott a férfi, de közben elégedetten és büszkén mosolygott.
- Ördögcsajként ismertem meg, aki úgy nézett ki mintha legalább húsz lenne!
- Te azzal kábítod a nőket, hogy a haverod pornózik, ez azért elég szánalmas duma, nem?
- Hát igen… egyedül ment haza.
- Lucy!
- Fáj az őszinteség, kedves barátom? - Gabriel remekül szórakozott.
Castiel laposan pillantott kíváncsi vendégtársaikra.
- Á, ez csak Mr és Mrs Osgood - nyugtatta meg Lucy -, a fő hobbijuk, hogy engem figyelnek, azt hiszik, hogy én vagyok az ördög. Csókolom! Holnap már az lesz a hír a gyülekezetben, hogy elcsábítottam két földreszállt angyalt?
Castiel felröhögött, Gabriel pedig meglepetésében kiköpte a drága italt a poharába, ahonnan egy kis vállvonogatás kíséretében újra megitta, ahogy leküzdötte a sokkot.
- Srácok, ez roppant bizalomgerjesztő volt - jegyezte meg pár perccel később Lucy, amikor elfordult róluk a közfigyelem. - Hacsak nem… vagytok azok… mondjátok, hogy igen! Az olyan izgalmas lenne!
- Hát…
- Az a helyzet, hogy esetemben a „megvonták a mennybéli támogatást” igaz.
- Én meg csak úgy vagyok, meghaltam vagy mégsem, nem tudom.
- Nyilvánvalóan élsz - mondta Lucy. - De hogy vannak angyalok, akik pornót forgatnak!
- Mindenkinek élnie kell valamiből…
- És azt kell csinálniuk, amihez van tehetségük - jegyezte meg Gabriel öntudatosan.
- Szóval ti nem vagytok azért ma született báránykák, igaz?
- Hát, amennyiben arra célzol, hogy bégetünk és gyapjunk van, tévedsz, de ha kifejezésként értelmezed, akkor mi azért jók vagyunk.
- Mélyen - nevetett Cas.
- Szerintetek, ha a bárányok között van fekete, akkor, ha az angyalok ilyen állatkák lennének, akkor Lucifer lenne a feketebárány? - kérdezte elgondolkodva Gabriel.