Flamma fabula - Kirekesztettek 31.
Írók: Ayame, Barackvirág, Sada
Figyelmeztetések: yaoi, erotikus tartalom, trágár beszéd, nemi erőszak
Korhatár: +18
Most csak egy izgalommentes, töprenkedős részecskét hoztam...
30. rész - (Gordian, Laigen)
Benjamin Francis Atiyah
Majdnem elaltatnak a lángok, ahogy táncukat nézem a kandallóban, szinte velük hintázok.
Annyi minden jár a fejemben, hogy jóformán fáj a gondolkodás. De csak azért is rá kell jönnöm, mit érzek!
Különös, hogy sokáig semmi érdekes nem történt velem a családomat ért támadás után. Felgyógyultam a testi sebeimből, de a lelkiekből nem, mivel semmire nem emlékeztem. Aztán elhagytam az erdőt, s megmentőmet a favágót, hogy a városban új életet kezdjek. Életet? Koldulgattam, tengődtem, csupán egyik napról a másikra léteztem.
Ám egyszerre csak felgyorsultak az események. Szellemeket kezdtem látni, ebből adódóan ismeretlen embereken tudtam segíteni. Aztán nemrég összefutottam egy mogorva kováccsal, akiről később kiderült, hogy nem egészen ember, valamint, hogy nem is olyan mogorva, hanem egész rendes fickó. Ráadásul a megmentőmmé vált, mikor elkapta a régi ellenségem grabancát, aki már másodszor erőszakoskodott velem. Mélyen eltemetett emlékeim az újabb támadás miatt hirtelen előtörtek, és akkora fájdalommal tomboltak a bensőmben, hogy ha egy csodálatos gyógyító - saját életének kockáztatásával - nem segít rajtam, biztos, hogy nem érem meg a másnapot.
És ez a gyógyító lény, akinek a javulásomat köszönhettem; aki aztán pár óra alatt több boldogságot adott ölelésével és csókjaival, mint eddig bárki egész életemben; aki mellett végre érezhettem, hogy van jövőm, hogy van remény a jobb életre... Ez a lény nem más, mint Laigen Mora. Egy csodálatos félig elf - félig emberi lény, akiben annyi szeretet és törődés van, hogy az már szinte hihetetlen.
Tudom, hogy mindezen dolgok gyorsan történtek, hogy normális esetben hetek, hónapok kellenek ahhoz, hogy kialakuljon az érzés.
Az érzés, ami bennem immáron megszületett. Az érzés, amihez nekem elég volt ez az egy-két nap, amit Laigen ölelő karjaiban tölthettem. Az érzés, amit szerelemnek hívnak.
Vicces, de így belegondolva Hiram előbb látta rajtam, hogy mit is érzek, tudta azt, amit én még nem voltam képes megfogalmazni...
Azonban még meg kell kérdeznem Laigent, hogyan érez irántam. És ha ő is viszontszeret, akkor nem fogok sokat töprengeni Hiram ajánlatán. Megadom magunknak a boldogságot, akármilyen áldozatra is kényszerüljek.
Kis híján sikerül elbóbiskolnom, ahogy a meleg kandalló előtt ülve, szeretettől túlcsorduló szívvel ábrándozok egy bizonyos mogyorószín szemű gyógyítóról, mikor hirtelen kivágódik az ajtó. Ijedten ugrok fel és megdöbbenésemben szólni sem tudok.
De az érkező Laigen is, szerelmetes gondolataim eleven alanya, csak némán néz rám. Végül mégis ő mozdul elsőnek, és a nyakamba veti magát, aztán csak ölel és szorít magához, továbbra is szó nélkül. Érzem, ahogy megremeg, ahogy hevesen ver a szíve. Nem kérdezem, nem faggatom, majd később elmondja, ha akarja, hogy miért tért vissza előbb, és hogy mi történt a klánnal való találkozáson. Érzem ölelésén, hogy most mindennél fontosabb neki az, hogy itt vagyok vele.
Talán percek, talán órák telnek el, mire lassan kiszakadunk a néma, mégis sokatmondó ölelésből. Laigen arcán fáradt mosoly suhan át, ahogy megsimítja arcom. Aztán egy nagy sóhaj után ledobja köpenyét, majd leül a kandalló elé, és továbbra is némán elmerül a lángok táncában. Többször is felé nézek, miközben gyorsan egy kis teát főzök. Mire elkészül az ital és odamegyek vele hozzá, már elfeküdve alszik. Lehúzom lábbelijét, majd ráterítem a takarót. Leülök mellé, kisimítom elgyötört arcából tincseit, majd nem tudom megállni, és egy csókot lopok ajkáról, aztán csak nézem és nézem, míg hamarosan engem is elnyom az álom.
***
32. rész - (Grian)