Flamma fabula - Kirekesztettek 57.
Írók: Ayame, Barackvirág, Sada
Figyelmeztetések: yaoi, erotikus tartalom, trágár beszéd, nemi erőszak
Korhatár: +18
Jó olvasást!
56. rész - Grian
Benjamin Francis Atiyah
Azok után, amin keresztülmentem, soha nem hittem volna, hogy bárkit is arra bíztatok, hogy tegyen a magáévá.
És most, íme. Ajkamon könnyedén röppen ki visszavonhatatlanul:
- Gyere!
A kérés, mit egy félénk mosoly után mondok ki, egyetlen személynek szól csupán, senki másnak e világon. Annak szól, akit mindenkinél jobban szeretek; annak, akiért, és aki után halni is képes vagyok; annak, aki mostani egyesülésünkkel lemossa rólam a mocskot, a szennyet; annak, akivel boldogan kezdek mostantól új életet.
Laigen Mora. Ő az, akiért bármit vállalok, akár a hosszú élet ezer veszélyét, és akár még azt is, hogy néha-néha ő legyen felül, mikor szeretkezünk. Ez utóbbi éppen most történik meg.
- Ben, szólj, ha fáj! - kérlel, és mélyen a szemembe néz, miközben belém csusszan, majd lassan elkezd mozogni.
- Nem fáj. - Én lepődöm meg a legjobban, de aztán szavaimat már csak kéjes sóhajaim, nyögéseim követik.
Félreteszem a gondolatokat, melyek amúgy is, hipp-hopp tovaröppennek, hisz a fokozódó vágy szinte teljesen felemészti a tudatom, s ahogy kedvesem mogyorószín pillantásába merülök, érzem, hogy mindjobban elveszek a szenvedély tüzében.
- Gyorsabban! - zihálom önkéntelenül is, mikor Laigen még mindig csak óvatos mozdulatokkal csusszan ki és be.
- Milyen telhetetlen valaki - nyögi mosolyogva ajkaimba, majd egy forró csók után végre gyorsít a tempón. Kezével ezalatt kettőnk közé férkőzik, ráfog merevségemre, és a testünk által diktált iramot követve kényeztetni kezd. Hamarosan már nem lehet megálljt parancsolni szenvedélyünk vad, fékezhetetlen ritmusának, de nem is akarunk. Lábaimat Laigen dereka köré fonom, egyik kezemmel a lepedőt markolom, a másikkal fenekét húzom még közelebb magamhoz, s ezáltal vonom ágyékának lüktető ékességét még jobban magamba.
- Tisztíts meg, szerelmem! - kérlelem gyönyörtől elhomályosult pillantásába merülve, mikor látom, hogy hamarosan a csúcsra ér. Szavaimat követően máris felkiált, s élvezetének forró magja szétárad bensőmben.
Boldog vagyok, s nem szégyellem, hogy egy férfit szeretek, hogy Őt szeretem.
Annyira bensőséges, annyira szenvedéllyel teli ez a pillanat, hogy feledve a múlt gyötrelmeit, szenvedéseit, csupán a jelen az, ami fontos. Csakis Ő és csakis Én.
Még nem húzódik ki belőlem, hanem tovább mozog, egészen addig, míg én is elérem a gyönyör legfelső határát. Remegve élvezek el, s kapaszkodom karjaiba, míg tart a mámor.
Mikor szívem dübörgése lecsendesedik, s ziháló légzésem is csillapszik, Laigen lassan kicsusszan belőlem, majd mellém fekszik.
Egyik kezével ölelésembe fészkelődik, míg a másikkal a takarót teríti ránk. Én pedig próbálok magamhoz térni.
- Jó volt? - kérdi, miután kényelmesen elhelyezkedett. Ujjainak lágy cirógatása a mellkasomon, szívének egyenletes dobbanása, nyugodt légzése, a meghitt pillanat, annyira... annyira... hihetetlen.
De mégis igaz.
- Igen. Csodálatos voltál, köszönöm. Most már teljes a boldogságom - sóhajtok fel, majd szabad kezemmel az álla alá nyúlok, kicsit megemelem a fejét, hogy ajkaimmal ajkait érinthessem. - Szeretlek, Laigen Mora.
- Én is szeretlek, Ben - érkezik a válasz, aztán még mosolyogva hozzáteszi: - Ha ennyire jó voltam, akkor máskor is...
- Majd meglátjuk - vágok közbe, nehogy kimondja. Hé, azért ne hozzuk zavarba a férfiúi büszkeségem! Még közelebb vonom magamhoz, miközben meg sem próbálok elfojtani egy hatalmas ásítást. - Még visszatérünk a témára - motyogom -, de most aludjunk, hosszú volt a mai nap, el sem hiszem, hogy újra itthon vagyok, Veled.
- Igen, igazad van - ásít ő is, majd egy „jó éjt” csók után mellkasomra hajtja a fejét, és hamarosan már csendes, egyenletes szuszogása jelzi, hogy elaludt.
Egyre laposabbakat pislogva készülök én is az álmok világába, ám előtte hirtelen eszembe jut valami. Holnap reggel az lesz az első, hogy megkérem rá Laigent. Igen, holnap megkérem Őt...
*
- Így jó lesz? - kérdi Laigen széles mosollyal az arcán, miközben felkapja a tükröt az asztalról és elém tartja. - Nem lett túl rövid? Én csak a gyógyításhoz értek.
- Jó lett. Nem baj, ha rövid, úgyis hamar megnő. De most kell a változás! Új élet, rövid haj... - felelem és jobbról is, balról is megnézem magam. - Tetszik. Már régen meg akartam tenni, de eszközök és pénz hiányában nem volt rá lehetőségem. Tudod, még az édesanyám volt az, aki utoljára levágta a hajamat - idézem fel az oly távolinak tűnő emléket. - Még mindig nehéz elhinnem, hogy nincsenek többé. Mióta visszatért az emlékezetem, és rádöbbentem mennyi bűnt követtem el, azóta próbálok csupán a szép dolgokra koncentrálni. Anyával a hajvágás is ilyen volt.
- Mi lenne - csillan fel Laigen szeme, miközben leguggol elém -, ha a jó idő beállta után elmennénk együtt a volt otthonodhoz.
- Ez nem is rossz ötlet - lelkesülök fel én is. - És mivel újra látom a szellemeket, így talán lesz esélyem találkozni valakivel a családomból, és megüzenhetem nekik, hogy megváltoztam, hogy megtaláltam a boldogságot.
- Először biztos ledöbbennek - nevet fel -, de aztán szerintem örülni fognak.
- Hát... remélem.
- Úgy lesz. És egy másik helyre is el kell mennünk… Most, hogy Gordian nem kitaszított többé, hogy az apja belátta a tévedését, kétségtelen, a klán ismét szívesen fogadja majd, és engemet is. Már nem félek hazamenni, és szeretném, ha velem jönnél. - Ekkor hirtelen Laigen a nyakamba borul. - Úgy örülök, hogy azt mondod, boldog vagy - suttogja, aztán megkeresi a szám, és hosszú csókban forrunk össze, eközben karjaim maguktól mozdulnak s szoros ölelésbe vonják.
- De még mennyire, hogy boldog vagyok - zihálom kifulladva, mikor egy pillanatra elválunk, de most még a légszomj is jólesik. - Hiszen barátokra leltem, sőt Grian és Gordian már a családom, azonban a legfontosabb, hogy egy nagyon-nagyon hosszú életet tölthetek azzal, akit szeretek... Veled, Laigen Mora. - Azzal visszahajolok a puha ajkakra s édes romlásba döntve testünket és lelkünket, izzó csókjaim menten viszonzásra találnak.
Itt a vége Laigen és Benjamin történetének, ám a közös életük még csak most kezdődik.
58. rész - Gordian
Figyelmeztetések: yaoi, erotikus tartalom, trágár beszéd, nemi erőszak
Korhatár: +18
Jó olvasást!
56. rész - Grian
Benjamin Francis Atiyah
Azok után, amin keresztülmentem, soha nem hittem volna, hogy bárkit is arra bíztatok, hogy tegyen a magáévá.
És most, íme. Ajkamon könnyedén röppen ki visszavonhatatlanul:
- Gyere!
A kérés, mit egy félénk mosoly után mondok ki, egyetlen személynek szól csupán, senki másnak e világon. Annak szól, akit mindenkinél jobban szeretek; annak, akiért, és aki után halni is képes vagyok; annak, aki mostani egyesülésünkkel lemossa rólam a mocskot, a szennyet; annak, akivel boldogan kezdek mostantól új életet.
Laigen Mora. Ő az, akiért bármit vállalok, akár a hosszú élet ezer veszélyét, és akár még azt is, hogy néha-néha ő legyen felül, mikor szeretkezünk. Ez utóbbi éppen most történik meg.
- Ben, szólj, ha fáj! - kérlel, és mélyen a szemembe néz, miközben belém csusszan, majd lassan elkezd mozogni.
- Nem fáj. - Én lepődöm meg a legjobban, de aztán szavaimat már csak kéjes sóhajaim, nyögéseim követik.
Félreteszem a gondolatokat, melyek amúgy is, hipp-hopp tovaröppennek, hisz a fokozódó vágy szinte teljesen felemészti a tudatom, s ahogy kedvesem mogyorószín pillantásába merülök, érzem, hogy mindjobban elveszek a szenvedély tüzében.
- Gyorsabban! - zihálom önkéntelenül is, mikor Laigen még mindig csak óvatos mozdulatokkal csusszan ki és be.
- Milyen telhetetlen valaki - nyögi mosolyogva ajkaimba, majd egy forró csók után végre gyorsít a tempón. Kezével ezalatt kettőnk közé férkőzik, ráfog merevségemre, és a testünk által diktált iramot követve kényeztetni kezd. Hamarosan már nem lehet megálljt parancsolni szenvedélyünk vad, fékezhetetlen ritmusának, de nem is akarunk. Lábaimat Laigen dereka köré fonom, egyik kezemmel a lepedőt markolom, a másikkal fenekét húzom még közelebb magamhoz, s ezáltal vonom ágyékának lüktető ékességét még jobban magamba.
- Tisztíts meg, szerelmem! - kérlelem gyönyörtől elhomályosult pillantásába merülve, mikor látom, hogy hamarosan a csúcsra ér. Szavaimat követően máris felkiált, s élvezetének forró magja szétárad bensőmben.
Boldog vagyok, s nem szégyellem, hogy egy férfit szeretek, hogy Őt szeretem.
Annyira bensőséges, annyira szenvedéllyel teli ez a pillanat, hogy feledve a múlt gyötrelmeit, szenvedéseit, csupán a jelen az, ami fontos. Csakis Ő és csakis Én.
Még nem húzódik ki belőlem, hanem tovább mozog, egészen addig, míg én is elérem a gyönyör legfelső határát. Remegve élvezek el, s kapaszkodom karjaiba, míg tart a mámor.
Mikor szívem dübörgése lecsendesedik, s ziháló légzésem is csillapszik, Laigen lassan kicsusszan belőlem, majd mellém fekszik.
Egyik kezével ölelésembe fészkelődik, míg a másikkal a takarót teríti ránk. Én pedig próbálok magamhoz térni.
- Jó volt? - kérdi, miután kényelmesen elhelyezkedett. Ujjainak lágy cirógatása a mellkasomon, szívének egyenletes dobbanása, nyugodt légzése, a meghitt pillanat, annyira... annyira... hihetetlen.
De mégis igaz.
- Igen. Csodálatos voltál, köszönöm. Most már teljes a boldogságom - sóhajtok fel, majd szabad kezemmel az álla alá nyúlok, kicsit megemelem a fejét, hogy ajkaimmal ajkait érinthessem. - Szeretlek, Laigen Mora.
- Én is szeretlek, Ben - érkezik a válasz, aztán még mosolyogva hozzáteszi: - Ha ennyire jó voltam, akkor máskor is...
- Majd meglátjuk - vágok közbe, nehogy kimondja. Hé, azért ne hozzuk zavarba a férfiúi büszkeségem! Még közelebb vonom magamhoz, miközben meg sem próbálok elfojtani egy hatalmas ásítást. - Még visszatérünk a témára - motyogom -, de most aludjunk, hosszú volt a mai nap, el sem hiszem, hogy újra itthon vagyok, Veled.
- Igen, igazad van - ásít ő is, majd egy „jó éjt” csók után mellkasomra hajtja a fejét, és hamarosan már csendes, egyenletes szuszogása jelzi, hogy elaludt.
Egyre laposabbakat pislogva készülök én is az álmok világába, ám előtte hirtelen eszembe jut valami. Holnap reggel az lesz az első, hogy megkérem rá Laigent. Igen, holnap megkérem Őt...
*
- Így jó lesz? - kérdi Laigen széles mosollyal az arcán, miközben felkapja a tükröt az asztalról és elém tartja. - Nem lett túl rövid? Én csak a gyógyításhoz értek.
- Jó lett. Nem baj, ha rövid, úgyis hamar megnő. De most kell a változás! Új élet, rövid haj... - felelem és jobbról is, balról is megnézem magam. - Tetszik. Már régen meg akartam tenni, de eszközök és pénz hiányában nem volt rá lehetőségem. Tudod, még az édesanyám volt az, aki utoljára levágta a hajamat - idézem fel az oly távolinak tűnő emléket. - Még mindig nehéz elhinnem, hogy nincsenek többé. Mióta visszatért az emlékezetem, és rádöbbentem mennyi bűnt követtem el, azóta próbálok csupán a szép dolgokra koncentrálni. Anyával a hajvágás is ilyen volt.
- Mi lenne - csillan fel Laigen szeme, miközben leguggol elém -, ha a jó idő beállta után elmennénk együtt a volt otthonodhoz.
- Ez nem is rossz ötlet - lelkesülök fel én is. - És mivel újra látom a szellemeket, így talán lesz esélyem találkozni valakivel a családomból, és megüzenhetem nekik, hogy megváltoztam, hogy megtaláltam a boldogságot.
- Először biztos ledöbbennek - nevet fel -, de aztán szerintem örülni fognak.
- Hát... remélem.
- Úgy lesz. És egy másik helyre is el kell mennünk… Most, hogy Gordian nem kitaszított többé, hogy az apja belátta a tévedését, kétségtelen, a klán ismét szívesen fogadja majd, és engemet is. Már nem félek hazamenni, és szeretném, ha velem jönnél. - Ekkor hirtelen Laigen a nyakamba borul. - Úgy örülök, hogy azt mondod, boldog vagy - suttogja, aztán megkeresi a szám, és hosszú csókban forrunk össze, eközben karjaim maguktól mozdulnak s szoros ölelésbe vonják.
- De még mennyire, hogy boldog vagyok - zihálom kifulladva, mikor egy pillanatra elválunk, de most még a légszomj is jólesik. - Hiszen barátokra leltem, sőt Grian és Gordian már a családom, azonban a legfontosabb, hogy egy nagyon-nagyon hosszú életet tölthetek azzal, akit szeretek... Veled, Laigen Mora. - Azzal visszahajolok a puha ajkakra s édes romlásba döntve testünket és lelkünket, izzó csókjaim menten viszonzásra találnak.
Itt a vége Laigen és Benjamin történetének, ám a közös életük még csak most kezdődik.
58. rész - Gordian