Akik már egyszer vermet ástak... 2.

[sada1975]

Egy hétfős kis kompánia álldogált a gyéren megvilágított mellékutcácskában, a Lord hátsó bejáratánál. Míg Dickre vártak, a nemrég véget ért buli fő eseményéről, a tulajdonos rendkívül bőkezű, ugyanakkor szívet melengető ajándékozásáról beszélgettek. Elmúlt éjfél, és az időjárás sem volt valami kellemes, ezeket az embereket azonban láthatóan egyik sem izgatta, mi több, élvezték, ahogy egyre nagyobb pelyhekben kezdett el hullani a hó, lassan befedve és megszépítve a kopott járdákat, a mezítelenül alvó fákat, a sötét utat és a szürke, öreg házakat.
- Én akkor is amellett vagyok, hogy Mr. Herbert valamelyik a kettő közül; vagy ő a Télapó, vagy pedig egy dzsinn - jelentette ki Walter immáron ki tudja, hányadszor, és nem hagyta magát eltántorítani az elképzelésétől.

- Még jó, hogy nem azt állítod, hogy ő egy aranyhal, aki kívánságokat teljesít - bökte oldalba Theodor mosolyogva a férfit.

- Miért, nem azt tette?

- Végül is...

- Na, látod! - csapott le a válaszra a melák egyből, és máris tovább szőtte az elgondolását. - Azt nem mondom, hogy ő egy aranyhal, mert hát emberi alakja van, és nem a vízben él. És talán mégsem dzsinn, mert azok sokkal kövérebbek, kékek és még lábuk sincs.

- Ezt meg honnét veszed? - Theodor a fejét fogta, a többiek meg a hasukat a röhögéstől.

- Láttam a tévében...

- Te most valami meséről beszélsz?

- Igen, egy Disney meséről. Tudod arról, amiben Dzsinni teljesítette Aladdin kívánságait, és volt velük egy vicces papagáj, Jago, meg egy majom...

- Akit Walternak hívtak - vágta rá Doyle fuldokolva a nevetéstől.

- Nem is Walternak hívták, hanem Abunak - javított a melák nagy szakértelemmel, közben észre sem vette a mondatban rejlő poént, annyira lekötötte a teóriagyártás. - Tehát, Mr. Herbert nem lehet dzsinn, mert azok hatalmasak, kékek és nincs lábuk. Viszont... - morfondírozott a fejét vakargatva, aztán hirtelen felkiáltott, a frászt hozva a röhögéstől fetrengő kis társaságra. - Viszont akkor nincs más hátra, ő a Télapó!

- De hisz William közel sem olyan öreg, csak ötvenöt éves, ráadásul még annyinak sem látszik, alig van ránc az arcán - ellenkezett Jesse.

- Plasztikáztat vagy ránctalanító krémet használ. Mindegyikre telik neki, így nem okoz gondot, hogy fiatalabbnak tűnjön - kötötte Walter az ebet a karóhoz. - Egyébként szerintem nem ő az első Télapó. Rendesen, embernek született, csak aztán valahogy átszállt rá ez a képesség, és amíg meg nem találja az utódját, addig ő lesz a jóságos nagyszakállú.

- De nincs is szakálla, és hol a piros ruha a kiegészítőkkel? - Theodor akkora komolysággal tette fel a kérdést, amennyire csak bírta, közben a könnyeit törölgette, nehogy ráfagyjanak az arcára.

- Hülye kérdés, csakis álszakállat tud ragasztani. Ugyanis, ha jobban megfigyeled, a főnöknek olyan gyenge szőrzete van, hogy ha száz évig növesztené, akkor se lenne tíz centinél hosszabb. A fehér haja viszont jól áll neki, és nem túl feltűnő. A piros ruha... Nos, lefogadom, csupán a gyerekek kedvéért ölt jelmezt, és csakis azon a bizonyos napon. Máskülönben átlagosnak kell kinéznie, hogy az év többi napján elvegyülhessen az emberek között, és kipuhatolja, ki milyen ajándékot szeretne.

- És a nagy pocak?

- Mivel hetente kétszer is edzőterembe jár, olyan feszes lehet a hasizma, hogy csak, na, ezért fel kell azt tuningolnia, mikor felveszi a jelmezt... Szerintem odaragaszt egy párnát.

- Na, persze! - Theodor pukkadozva ingatta a fejét. - De hol a szán, a rénszarvasok, meg az ajándékot gyártó manók? - kérdezte pillanatnyi gondolkodás után. Úgy hitte, Walter erre már nem tud mit válaszolni. Tévedett.

- A szán elavult, lassú, és ha nincs hó, hasznavehetetlen. Nem meglepő, hogy Mr. Herbertnek a sok kocsija között Lamborghini-je is van, manapság az a leggyorsabb, ráadásul fekete, így az éj leple alatt észrevétlen maradhat, és személyesen eljuthat, akihez csak akar. Akihez meg nem tud személyesen eljutni, ahhoz a segítőit küldi, vagy a varázspostát használja, vagy mit tudom én... A szarvasok. Nos, azok minden bizonnyal abban a nemzeti parkban futkosnak szabadon, amelyiknek minden évben egy jelentős összeget utalunk a bevételből. Máskülönben mi a francért támogatnánk egy darab földet? És vajon miért utalunk egy cirkusznak? Mert szerintem ott élik a nyugdíjas éveiket a manók, ott simán beleolvadnak a környezetbe.

- Na, és hová lettek a krampuszok? - Dylan nem bírta ki, hogy ne tegyen fel egy kérdést, de arra ő sem számított, hogy azonnal megkapja rá a választ.

- Jártál mostanában a szomszéd város vidámparkjában? Van rá egy százasom, hogy a kísértetbarlangban rémisztgető fickók fele valaha a Télapó szolgálatában állt, és a rossz gyerekeket ijesztgette.

- Az ajándékokkal mi van, azokat honnét szerzi be? - Dylan még egy próbát tett.

- Annyira nehéz felfogásúak vagytok - jajgatott a melák. - Még ezt sem tudjátok? A főnök egyik családtagjáé a főváros legnagyobb bevásárlóközpontja, amiben neki is vannak érdekeltségei, onnét bármit könnyen beszerezhet.

A meglepően gyors és reálisnak tűnő válaszok nyomán lassan elhalkult a nevetés, és egy ember kivételével mindenkinek megfordult a fejében: Úristen, mi van, ha Walternak tényleg igaza van?

Theodor, a kivétel, eközben a realitás talaján toporgott, és megpróbálta a többieket is visszarángatni.

- Eléggé érdekesek a válaszaid, Walter - mondta -, de hidd el, William nem valami szuperlény. Ő egyszerűen csak egy ritkaságszámba menő, nagyon-nagyon gazdag férfi, aki bőkezűen megajándékozta a barátait. Különben is, a nemzeti parknak azért utalunk, mert még William nagyapja hozta létre; egyfajta örökség, amit a főnök nem hagy elveszni. Aztán... Nem egy egész cirkuszt támogatunk, csak egy családot, akik a cirkusz világában élnek. A család feje, aki egyébként csupán VÉLETLENÜL törpe, még évekkel ezelőtt megmentette William életét, aki hálája jeléül azóta is segíti őket. És csúnya emberek nem csak a vidámparkban léteznek, mindenfelé előfordulnak, hogy a frászt hozzák az olyan tökfejekre, mint amilyen te is vagy. Ezért fogd már fel, és jó lenne, ha ti se adnátok alá a lovat - fordult a többiekhez, aztán vissza Walterhez -, nem Mr. Herbert a Télapó. És egyáltalán, a Télapó nem is létezik!

- De nincs olyan épeszű ember, aki ennyire nagylelkű lenne - makacskodott tovább az óriás kidobó.

- Tévedsz, léteznek ilyen emberek. Csak az a baj, hogy kevesen vannak. Nekik nem csak a bankkártyájuk van aranyból, hanem a szívük is...

- Én amondó vagyok, van valami abban, amit Walter állít - szólt közbe Bruce váratlanul. Pár perce még marhaságnak tartotta, amit a melák állított, jót nevetett rajta, most viszont, hogy jobban belegondolt, kezdett kicsit másként vélekedni. - Persze nem azt mondom, hogy ő a Télapó, de az már előfordulhat, hogy egy jótündér vére csörgedezik az ereiben.

- Már te is kezded? Reménytelenek vagytok. - Theodor lemondóan legyintett, nem volt kedve tovább győzködni a barátait, inkább nagyot sóhajtva várta, Bruce milyen elképesztő mesével áll elő.

- Nézzétek csak meg jobban, ki mit kapott! - A férfi, hogy nagyobb nyomatékot adjon a szavainak, az ujjait hívta segítségül a számba vételéhez. - Először is, itt vagyok én, a világ legnagyobb sebesség-megszállottja; hihetetlen, de kaptam egy tűzpiros Ferrarit. Egy egész évre. Ingyen! Később egy jelképes összegért akár meg is vehetem, ha akarom, aztán, ami a legnagyszerűbb, örökös tagságot kaptam az ország gyorsulási versenyeire, a legfrankóbb páholyokba. Apám, még mindig alig hiszem el... Juhé! - ugrált fel a levegőbe nagy boldogan, de aztán eszébe jutott, miről is kezdett el beszélni. - Másodszor - folytatta lecsillapodva - Walter ajándéka is hasonló, vagyis a sporthoz kapcsolódik.

- Bizony ám! - A melák egyből a kabátja zsebébe nyúlt, és előkapott egy filctollal teleírt kis labdát. - El sem hiszem - ujjongott -, hogy van egy labdám, a világ tíz legnagyszerűbb baseballjátékosának aláírásával, valamint én is kaptam olyan ökrös... izé örökös mi a fenét, ami azt jelenti, hogy míg élek, ingyen mehetek be a csapatom meccseire, és mindig a legjobb helyen ülhetek.

- Aztán nehogy benne legyél a tévében, mint a legutóbb! - intette Dylan nevetve.

- Én csak el akartam kapni a labdát - védekezett a férfi.

- Na, persze, közben meg dominó módjára ledöntöttél a lábáról egy csomó nézőt, majd összevitatkoztál a melletted ülővel. Nem sok hiányzott, hogy egy fogdában kössél ki.

- Én csak a labdát akartam. És egyébként is, az a paraszt kezdte a veszekedést - fortyogott a melák visszagondolva az esetre, ám hirtelen felragyogott a szeme és magasra emelte a kezében tartott ajándékot. - Legközelebb, ha összefutok vele, a képébe nyomom ezt, majd szépen felsétálok a legklasszabb helyre, és magasról teszek a fejére.

- Meglásd, enni fogja a sárga irigység - biztosította Bruce a melákot, majd visszakanyarodott a már megkezdett okfejtéséhez. - Harmadszor... Mivel a jövő héten a főnök-főnök páros megkezdi az utazást, ezáltal Thomas úgymond „nyugdíjba vonul” egy időre, vagy az sem kizárt, hogy végleg, gyorsan kellett valaki a székébe. A legmegfelelőbb személy kiléte nem is volt kérdéses, mindketten Dylant választották. A helyettes pedig idővel majd Jesse lesz, mihelyst elvégezte azt a tanfolyamot, ami ehhez a munkához szükséges. De ez még nem minden - vigyorgott az előléptetett párra -, megkaptátok Williamtől azt a házat, amit még a nyáron kinéztetek magatoknak, és amelyre nagy gonddal el is kezdtétek gyűjteni a pénzt. Hát most aztán vége a spórolásnak!

Dylan és Jesse egyszerre bólintottak, majd összebújva forró csókot váltottak, ezzel is azt jelezve, mennyire örülnek az új lehetőségeknek és a saját otthonnak. Bruce eközben folytatta.

- Negyedszer - itt a lábával a hóba rajzolgató Scottra mutatott - a mi dalos pacsirtánk ajándéka egy nagyszerű, éjfekete zongora, így könnyebben tud majd dalokat komponálni és gyakorolni a fellépéseire, továbbá lemezszerződést kapott egy híres kiadótól, hogy a dalait a nagyvilág is megismerhesse, ne csupán a Lord közönsége. Ötödször... A Doyle-nak adott ajándék, ha jól láttam, mindannyiunk szemébe könnyeket csalt. Kopasz barátunk kisfiának műtétjét teljes egészében Mr. Herbert fogja állni, sőt, gondoskodott arról, hogy a legjobb orvosok végezzék el majd a beavatkozást. Azonkívül letétbe helyezett a kiskölyök nevére egy jelentősebb összeget, hogy ha majd felnő, könnyedén továbbtanulhasson. Hatodszor... A főnök Igor számára is felejthetetlenné tette ezt a Karácsonyt, az már fix. Ha jól saccolom - nézett az órájára mosolyogva - furcsa beszédű barátunk már vagy öt perce otthon lehet, és minden bizonnyal az Oroszországból kicsempészett húgocskáját ölelgeti magához. Még a szívem is összeszorult, mikor láttam, hogy megkapva az ajándékát többször is elolvassa a kártyát, aztán felkiált, majd Mr. Herberthez rohan és agyonölelgeti. Az a sprint, amit aztán levágott, hogy minél előbb hazaérjen a taxival, amit a főnök már rég a bár elé rendelt...

- Mi is volt pontosan Igor ajándéka? - érdeklődött Theodor, miközben összébb húzta magán a kabátját. - Annyira hirtelen tűnt el, hogy meg sem tudtam kérdezni tőle, te viszont ott ültél mellette...

- Az állt a kártyán, hogy egy Galina nevű hölgy várja otthon, valamint két letelepedési engedély. Azt már mindannyian tudjuk, hogy Igor három évvel ezelőtt úgy surrant be ebbe az országba egy hajón, majd a kikötőben szinte az összes feketemunkát kipróbálta. Minden erejével azon volt, hogy pénzt keressen, hogy a húgát is minél előbb elhozhassa a nyomorból. Ám a pénz csak lassan gyűlt. Aztán Igort a véletlen a Lord felé sodorta, és miután erejét és leleményességét felhasználva megakadályozott egy bunyót, Mr. Herbert alkalmazta, mint Walter váltótársát. Itt is keményen melózott és melózik, de ezt ti is naponta látjátok és tapasztaljátok. Bármilyen téren besegít nekünk, és többször vállalt túlórát mióta itt van, mint mi együttvéve. Kitartásának és a főnök hatalmas szívének hála most aztán végre olyan ajándékban részesült, amire álmában sem gondolt. William a kapcsolatai révén elhozatta a tizenkét éves Galinát Oroszországból, valamint elintézte, hogy mindketten azonnal megkapják a letelepedési engedélyt, továbbá anyagilag támogatja őket mindenben, amíg csak kell.

- Mióta Igor nálunk dolgozik, még soha nem láttam olyan boldognak, mint ma este - jegyezte meg Jesse szelíd mosollyal, majd játékosan oldalba bokszolta Theodort. - Rólad se feledkezzünk meg, a te ajándékod sem akármi. Gondolkodtál már azon, hogy melyik három színésszel fogsz eltölteni egy-egy hetet, miközben forgat? Némelyik jelenetüket még rendezheted is, és a neved ott fog szerepelni a stáblistán...

- Bizony, ott lesz... - sóhajtott fel a férfi ábrándosan. - Még most sem hiszem el, hogy valóra válik az álmom. Az biztos, hogy Sir Anthony Hopkins, a kedvenc színészem lesz az egyik, de a másik kettőn még gondolkodnom kell. A jövő hétre kell választ adnom Jessicának, aki asszisztensként végig a segítségemre lesz, és mindent intéz.

- Pont egy ilyen öregember mellett döntöttél, mint ez a Hopkins? - vonta fel a szemöldökét Walter. - Akkor viszont a másik kettő pasasnak fiatalnak és dögösnek kell lennie - közölte határozottan, ám mielőtt folytathatta volna, Theodor kedvesen leintette.

- Nekem már van egy fiatal és dögös pasim - jelentette ki büszkén. - Ralphnak hívják. Egyik jóképű sztárra sem cserélném le. Különben sem a pasik miatt megyek Hollywoodba, Walter, hanem mert be szeretnék látni a kulisszák mögé, és megfigyelni, milyen egy forgatási nap, hogyan készül egy film, hogyan csinálják a legjobbak.

- Értem én, hogy mit akarsz, de akkor se pazarold a másik két lehetőséget trottyokra, ott van például... - Azonban Walternek nem volt alkalma neveket említeni, ugyanis az ajtóban felbukkant Dick, majd William és Thomas is.

Miután bezártak, a kis társaság elindult a főúthoz, ahová William a limuzint kérette. Ő, Thomas, Doyle és Igor úgyszólván a város másik végében laktak, míg a többiek nem messze a bártól, a környező utcákban. A főnökök legtöbbször saját kocsival jöttek, Doyle és Igor busszal, mindenki más gyalog, ám mivel ma ünnepeltek, ezért William még tegnap intézkedett a legkényelmesebb hazajutásról. Meglepetésére azonban a közelben lakók, Theodorral az élen, valamiért mégis a sétát választották a kellemes kocsikázás helyett. Fennhangon a szép hóesésre hivatkoztak, de William sejtette, itt valami más lehet a háttérben. Hamarosan azt is megtudta, hogy mi.

A kis csapat vidáman lépkedett a lámpák fényétől szikrázó hóban, közben Walter fecsegését hallgatták, a férfi ezúttal az egyik vidámparkbeli kalandját mesélte, melyben természetesen „krampuszok” is szerepet kaptak.

Azonban nem mindenki figyelt teljesen a melákra.

Theodor egyszer csak William mellé somfordált, és halkan beavatta a „Bírjuk vallomásra Dicket!” - haditervbe. A férfinak tetszett az ötlet, sőt arra kérte Theodort, hogy amint lehet, értesítse majd a fejleményekről.

Eközben a leghátul ballagó Thomas szintén máshol járt gondolatban. Alig várta, hogy hazaérve - ezúttal még Williamhez - megbeszéljék az új, közös életüket, majd gyertyát gyújtva ő is átadhassa az ajándékát a szeretett férfinak. Vajon mit fog szólni William ahhoz a fényképalbumhoz, melybe kettőjükről, az elmúlt hetekben, titokban készített fotókat gyűjtötte?

Scott és Dick fülébe szintén csak félig-meddig jutott el Walter meséje, mert őket is egészen más foglalkoztatta. Scott egyre idegesebb lett, ahogy közeledett az idő és a hely a TERV megvalósításához, még a kezei is reszkettek, kénytelen volt őket kabátja zsebébe rejteni. Dick eközben meg a Williamtől kapott ajándékon töprengett. Még most sem tudott napirendre térni a fölött, hogy unokabátyja mekkora bizalommal van iránta, annak ellenére, hogy ő elég sokszor bunkón viselkedett vele szemben, másokról már nem is beszélve.

- Hiszek benned - mondta William alig fél órája, mikor az ünnepség végeztével leültek négyszemközt beszélgetni. - Hiszek benned, a tudásodban, a hozzáértésedben, Dick, ezért a közeljövőben rád fogom bízni az egyik szórakozóhelyem irányítását. Természetesen vannak feltételeim, de ugyanakkor lesz választási lehetőséged és gondolkodási időd is...

Dick eddig jutott a töprengésben, mert hirtelen nem akármilyen akadályba ütközött. Walter fékezett le előtte váratlanul, ugyanis kiértek a főúthoz. Nem messze, a járda mellett parkoló hatalmas limuzint nem volt nehéz észrevenni, így egyből arrafelé vették az irányt. Jöttükre a sofőr máris kipattant, és ajtót nyitott. William Thomas mellé ült be, Doyle pedig velük szemben foglalt helyet. A búcsúzkodást követően indultak is, így egykettőre elnyelte őket a hószínű éjszaka.

Dick talán még másnap is bámult volna utánuk, ha Walter hátba nem veregeti, ezzel ösztönözve arra, hogy szedje a lábait, mert a többiek már rég a következő háztömbnél jártak.

- Vajon milyen tervről pusmogtak Theodorék? - tűnődött Dick hangosan, közben igyekezett lépést tartani a melákkal.

- Te hallgatóztál? - Walter megtorpant.

- Nem, dehogy. Csupán véletlenül hallottam meg, mikor William azt mondta, hogy: „Aztán ne felejts el értesíteni a terv kimeneteléről!”

- Hát ööö... Fogalmam sincs, miről beszéltek, én... én nem tudok semmit a tervről... semmiről... - hebegett Walter hirtelen, majd gyorsan megszaporázta a lépteit, hátha így elkerülheti a további kérdéseket.

Dick néhány pillanatig értetlenül nézett utána, ám aztán egy vállrándítással napirendre tért a hablatyolása, valamint a titokzatos terv felett, és inkább igyekezett felzárkózni a kis csapathoz. Ekkor a szeme megakadt a hátul sétáló Scotton. A fiú annyira elveszettnek és hihetetlenül törékenynek tűnt a hatalmas télikabátban, mely csaknem a térdét verdeste, hogy a legszívesebben odarohant volna hozzá, és magához ölelte volna. Mindennél jobban vágyott a kölyökre, testének melegére, ajkainak puhaságára, csókjának ízére...

Alighogy eszébe jutottak ezek a szenvedéllyel teli gondolatok, újra azt a furcsa szorítást érezte a szíve tájékán, mint hajnalban, ám Bruce váratlan kérdése megakadályozta abban, hogy bővebben fejtegesse magában ezt az érzést.

- Majdnem elfelejtettük... Te milyen ajándékot kaptál, Dick?

A kis csapat megtorpant, és minden tekintet Dickre szegeződött.

- Hát... - A férfi nem is tudta, hol kezdje, így először csak annyit mondott: - Főnök leszek.

- De hát az Dylan lesz... - fakadt ki Walter hevesen.

- Nem a Lordban - védekezett Dick rögtön -, hanem egy másik szórakozóhelyen.

- Tényleg, neked megvannak hozzá az iskoláid - jutott eszébe Theodornak. - Még gyakorlatod is van. Habár az a hely, ahol a Lord előtt főnökösködtél, nem volt nevezhető bárnak, inkább csak kiskocsmának.

- Ez igaz - értett egyet Dick bólogatva. - Ezt természetesen William is tudja, ezért a feltételei között az is szerepelt, hogy ha elfogadom az ajánlatát, egy ideig muszáj lesz tapasztalatot szereznem az egyik vezető mellett, s csak aztán lehetek a magam ura.

- És ki lesz a tanárod?

- Még nem tudom.

- És ha én lennék az? - kérdezte Dylan felvont szemöldökkel.

- Ha hiszed, ha nem, elfogadnám. - Dick válasza, és az, hogy szemernyi gúny sem volt a hangjában, hanem nagyon is komolyan gondolta, amit mondott, kivétel nélkül mindenkit meglepett.

- Ez érdekes... Ha a szimatom nem csal, William olyan feltételt is szabott neked, hogy meg kell változnod, igaz? - tapintott a lényegre Dylan.

- Igen. - Egyből világossá vált, mitől lett Dick ilyen fenemód normális.

- És melyik bárt kapod majd meg?

- Választhatok. A King-et, itt a városban, vagy pedig a Black Snake-et, mely pár hónap múlva fog nyitni New York-ban.

- A King is remek hely, noha kisebb, mint a Lord. Az pedig, hogy New Yorkba mehetnél... Hatalmas előrelépés - vélekedett Theodor.

- Meg sem érdemled - csúszott ki ekkor Walter száján, ám Dick nem kapta fel a vizet, sőt, elmosolyodott.

- Ha hiszed, ha nem, én is ezt mondtam Williamnek, de ő ennek ellenére nem vonta vissza az ajánlatát. Bízik bennem.

- Ugye tudod, hogy ez mekkora lehetőség?

- Igen, tudom - sóhajtott fel Dick, és közben Scottot leste. Vajon ő mit szól mindehhez?

Ám csalódnia kellett, a fiú hol a cipője orrát fürkészte, hol a hóesést bámulta; úgy tűnt nem nagyon érdekli, Dick milyen ajándékot kapott. Pedig valójában nagyon is érdekelte. Mikor meghallotta, hogy Dicknek lehetősége nyílik New Yorkba menni, még az eddigieknél is jobban remélte, hogy a TERV sikerül. Nem élte volna túl, ha el kell szakadnia a szeretett férfitól.

- És szíved szerint melyik bárt vezetnéd?

- Fogalmam sincs - felelte Dick Jesse kérdésére. - Mindegyikben van valami, ami új, kihívásokkal teli. Néhány hét gondolkodási időt kaptam, addig úgyis be kell tanulnom, majd ráérek aztán dönteni. Január végén Williamék hazajönnek pár napra, és majd akkor megbeszéljük a továbbiakat.

- Szóval, a főnök, akárcsak nekünk, Dicknek is olyan ajándékot adott, ami kedvezően kihat az életére - mutatott rá Walter a tényre, majd örömtáncot kezdett el lejteni a hóban. - Ezért, Theodor, akármit is mondasz, én akkor is azt állítom, William Herbert egy szuperlény! - Gyorsan felkapott egy adag havat, és golyót formált belőle. - Ő a Télapó, a dzsinn, az aranyhal, a jótündér és mindenféle jótevő egyben! - kiáltotta, majd Theodorhoz vágta a hógolyót. Ám a férfi sem maradt adósa, így hamarosan kisebb csata alakult ki közöttük a többiek legnagyobb örömére.

- He? Miféle szuperlényről van szó? - Mivel Dick lemaradt a bár mögötti érdekfeszítő eszmecseréről, így most értetlenül bámult a viháncolókra. A mellette álldogáló Bruce világosította fel végül Walter teóriájáról, mikor két röhögőgörcs és néhány bekapott hógolyó után végre meg tudott szólalni.

- Na, emberek, igazán jól sikerült ez a nap, de én totál kivagyok - sóhajtott fel Dylan, mikor jó negyed óra elteltével (ugyanis eddig tartott a kétperces út a sok bohóckodás miatt) a házuk elé értek. - Mi most angyalkámmal elbúcsúzunk, mindenkinek további kellemes ünnepeket és jó időtöltést kívánunk. Találkozunk holnapután a Lordban. Jó éjszakát! - Azzal kézen fogta Jesse-t, majd furcsa szemhunyorgások közepette behúzta a kapun.

A kacsintgatást Dick kivételével mindenki értette. Theodor rögvest mély torokköszörüléssel nyugtázta, hogy vették a jelet, aztán mintha mi sem történt volna, folytatták az útjukat. Két háztömbbel később Bruce is elköszönt, majd a következő mellékutcánál Walter is.

Már csak hárman maradtak.

Scott szerény otthona következett. A fiú heves szívdobogás közepette fordult volna a bérház sötét bejárata felé, de megtorpant, mikor Dick megérintette a vállát.

- Te hová mész, azt hittem, hogy ma is nálam alszol - reklamált a férfi.

- Nem mondtad egy szóval sem, hogy menjek.

- Nem? Az lehet... Mindegy, most mondom. Különben is beszélnünk kell.

- De...

- Semmi de, jössz, és kész!

- Csak... csak előbb felmennék néhány dologért. - Scott szíve egyre vadabbul dörömbölt a mellkasában, a szája kiszáradt, a keze reszketett. Mindenképpen be kell jutnia a lépcsőházba, mert a TERV ott veszi kezdetét. Theodor ezt a helyet jelölte meg, akár felhívja Dick magához, akár nem. - Nem tart sokáig, mindjárt jövök.

- Ajánlom is, hogy ne tartson sokáig! - kiáltott Dick a távolodó fiú után, majd türelmetlenül rugdosni kezdett egy nagyobb követ, mely még kilátszott a hóból.

- Hagy már őt! - Theodor rosszallóan csóválta a fejét. - Nehezedre esik, hogy kedves légy vele? - kérdezte, mire Dick csak a vállát vonogatta.

- Nem... Nem, csak... Nem tudom. Egyszerűen nem értem magamat.

- Pedig muszáj lesz hamar rájönnöd, mit is akarsz igazán, mert ha így folytatod, elveszíted őt.

- Azt mondod? - kapta fel a fejét a férfi.

- Igen. Láttam, amit láttam, Dick. A kölyök eddig hűen kitartott melletted, sok mindent eltűrt, de a végtelenségig nem használhatod ki. Scott is emberből van. Egy kimondottan érző szívű, jólelkű emberből. Szeret téged, az összes baromságod ellenére, de hidd el, egyszer nála is betelik az a bizonyos pohár, és akkor, bár megszakad majd a szíve, de elhagy. És akkor magadra maradsz.

- Tudom.

- Ha tudod, akkor miért viselkedsz így vele?

- Na, látod, ezt nem tudom.

- Figyelj, ha már a munkával kapcsolatban változtatnod kell a stílusodon, itt az idő, hogy a magánéletben is változz! Légy kedves hozzá, hiszen szeret téged, ne bántsd meg többé, hanem mutasd meg neki, hogy miként érzel. Ugye érzel valamit Scott iránt?

Dick újra a követ kezdte el rugdosni, közben dünnyögött valamit, de lényegében nem válaszolt Theodor kérdésére. Nem volt képes arra, hogy szavakba öntse az érzéseit. De talán majd Scottnak, négyszemközt...

Theodor alig észrevehető mosollyal az ajkán figyelte Dick vívódását, közben persze a bejárat felé is erősen fülelt, nehogy elszalassza a jelet.

A jelet, mely a TERV kezdetét jelentette, s mely ekkor végre felhangzott.

- Ne! Segítség!

- Ez Scott! - kiáltott fel Dick rémülten, és máris berohant az épületbe. Theodor tessék-lássék követte.

A csupán gyér fénnyel megvilágított lépcsőházban két alak állt egymással szemben. Az egyik Scott volt. A fiú halálra váltan kutatott a kabátja zsebében, miközben egy fegyver csöve irányult rá.

A támadó felismerhetetlen volt a fejére húzott fekete símaszk miatt.

- Ne gyere közelebb! - förmedt Dickre eltorzított hangon, mire a férfi megtorpant. - Add már oda azt a rohadt pénzt, vagy megdöglesz! - Ezúttal Scottra kiáltott, majd kibiztosította a fegyvert. - Nem mondom még egyszer!

De Scott hiába keresgélt, annyira remegett a keze, hogy képtelen volt elővenni a tárcáját, közben ráadásul önkéntelenül is hátrálni kezdett.

- Maradj veszteg, és add a pénzt! - türelmetlenkedett a rabló egyre hevesebben hadonászva a pisztollyal.

Ekkor érkezett Theodor a lépcsőházba, és lassan Dick mellé állt. A maszkos alak mintha csak erre várt volna, felordított, majd meghúzta a ravaszt.

A fegyver hatalmasat dördült.

- Ne! - üvöltötte Dick, s egyből az összecsukló Scott mellett termett, aki így nem a földre, hanem a karjaiba omlott. - Ne! - kiáltott ismét a férfi, majd szólongatni kezdte az alig pihegő fiút. A külvilág teljesen megszűnt a számára, így nem vette észre, hogy mi történik a háttérben.

A támadó halkan lehúzta a maszkot a fejéről, majd mosolyogva odalépett Theodorhoz, és kezet fogtak. Aztán előbújtak a többiek is: Dylan, Jesse, Bruce, Walter, sőt, még Ralph is. Suttogva üdvözölték a „rablót”, aki nem volt más, mint Philip. Miután így szép csendben összejöttek, már csak a végkifejletre kellett várniuk, amikor is reményeik szerint Dick - attól való félelmében, hogy elveszítheti a fiút - bevallja Scottnak, mennyire szereti.

Sajnos azonban a dolgok nem várt fordulatot vettek.

Folyt.