Úton 9.
Üdv, Kedves Olvasó!
Rövidebb részekben terveztem bemutatni Chester és Del napjait, de már az első kifogott rajtam, és csak nyúlt és nyúlt, mint a rétes. Remélem, ez nem olyan nagy baj, és azt is remélem,hogy nem ment a történet rovására. Nos, nem szaporítom tovább a szót feleslegesen, jöjjön a kilencedik fejezet első része. Jó olvasást!
9. Azok az „unalmas” napok…
A megállapodás
- Hahó, megjöttem! - Del toppan elém, alighogy kijövök a fürdőből, ezzel a frászt hozva rám. - Tényleg ne haragudj már! - kéri, s boci szemekkel méreget. - Nem hagyod még abba? Egyébként sem áll jól, mikor duzzogsz.
Lám, lám, a taktikáján ezúttal sem változtatott. Először a kedvesebbik énjével kezdi, aztán ha látja, hogy nem dőlök be a szép szavaknak, előveszi a testőrös, főnökös, „urad és parancsolód” vagyok nézést, majd kerekperec kijelenti, hogy igenis, neki van igaza, és az lesz, amit ő mond. Kezdem kiismerni a fickót. Habár nem volt nehéz, a tegnapi incidenst követő kirohanásom óta csak ezt csinálja.
*
Ugyebár „kiderült”, hogy Del szeretőjeként csatlakozom a társasághoz, és midőn ízelítőt kaptak a csóktudásunkból (ami, be kell, valljam, nem is volt olyan rossz), egyetlen személy kivételével hatalmas éljenzésbe kezdtek. Egy boldog pár látszatát keltve hagytuk ott őket, ám visszatérve a lakókocsiba robbant a bomba. Vagyis én. Amint becsukódott utánunk az ajtó, elsőként jól bokán rúgtam Delt, majd a képébe vágtam, hogy egy szemét alak, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hozott. Annyira ledöbbent, hogy mentegetőzni is képtelen volt, aztán meg egyszerűen nem hagytam szóhoz jutni, egyre csak kiabáltam.
- Hogy gondoltad ezt? Jobb álca nem jutott az eszedbe? Most mindenki egy köcsögnek tart, akit az isteni rendező úr kúrogat! Ha ezt megtudják a barátaim… És az apám, a bátyád, rájuk nem gondoltál? A rohadt életbe, inkább a börtönt kellett volna választanom! Ha azt hiszed, hogy belemegyek ebbe a játékba, nagyon tévedsz! Jobb lesz, ha sürgősen helyrehozod, amit elbasztál, különben már itt sem vagyok! Leszarom, hogy rám talál a Késes, amilyen jó kedvemben talál, úgy ellátom a baját, hogy arról koldul! Világos voltam!?
Meg sem vártam, hogy magához térve válaszoljon, faképnél hagytam. Jó időre bezárkóztam a fürdőbe, és a vécé tetején kuporogva füstölögtem. Eleinte azt hittem, hogy Del miatt vagyok bosszús, de aztán ahogy telt az idő, és meghánytam-vetettem magamban a dolgokat, lassan beláttam, közel sem rá vagyok mérges, hanem sokkal inkább magamra.
Hogy miért? Pofonegyszerű. Mert akaratlanul is egyre jobban tetszik a nyavalyás, ahogy rám néz, ahogy beszél hozzám, ahogy végre látom az arcán az érzelmeit, és ha ez még nem lenne elég, egyre jobban vágyom az érintésére, és arra, hogy megismételjük azt a csókot. A folytatásról már nem is beszélve…
De ha engedek neki, elveszek. Hiszen Del csak a látszat miatt gyengéd velem, csak azért csókolt meg, hogy meggyőzze a többieket. Ha belemegyek a játékba, a nyakamat rá, hogy bánni fogom, amikor majd haza kell térnem, és ő nem tart velem… De nincs más választásom. Szavaimmal ellentétben igenis tartok a Késestől; nem annyira, mint az elején, de azért nem szívesen futnék össze vele. A börtönös felvetésem meg egyszerűen marhaság, a köcsög jelzőt onnét kiszabadulva is megkapnám, ráadásul az ottani fiúk, lefogadom, közel sem olyan jóképűek, mint Del. Akkor már inkább ő… Az pedig, hogy az apám vagy Randy mit szólna a dologhoz, izgat ugyan, de nem különösebben, láttak ők már cifrább helyzetben is, kimagyaráznám magamat.
Végül eldöntöttem, néhány kikötéssel ugyan, de egye fene, eljátszom Del szeretőjét, amíg szükséges. Hogy az érzelmeimet miként fogom kordában tartani, azt még nem tudom, de remélem, képes leszek színészkedni. Titusnak valahol mégis igaza volt, Del segítségével sokra akarom vinni… Egészen az életben maradásig.
Addig is azonban, míg elmondom Delnek, hogy áldásom adom a „kapcsolatunkra”, egy kicsit még húzom majd az agyát, amolyan visszavágóként. Nekünk ez már olyan jól megy.
Így történt, hogy a fürdőt csak órák múltán hagytam el, mikor úgy véltem, Del - feladva a győzködést az ajtón keresztül - elment lefeküdni. Természetesen a kanapé szolgálatait vettem igénybe ismét, és ezúttal - rémálmok nélkül - átaludtam az éjszakát. Ma reggel tovább színleltem a vérig sértett úrfit, egy szót sem szóltam. A kaját, amit Del készített, látványos fintorok közepette fogyasztottam el, pedig a legszívesebben a tányért is kinyaltam volna, olyan finom volt. Amint végeztem, semmivel sem törődve visszafeküdtem, és néma leventeként egész délelőtt a tévét bámultam. Del eközben tett-vett, helyet keresett a cuccaimnak, majd szépen elpakolta őket. Néha odajött és próbált hatni rám, először kedvesen, aztán szigorúan. Én meg egy icike-picike pillantásra sem méltattam, úgy tettem, mintha süket lennék. Bevallom, jól szórakoztam, bár néha megesett rajta a szívem, és már nem sok hiányzott, hogy kiessek a szerepemből.
Délután aztán egyedül maradtam. Del mielőtt elment, közölte - attól függetlenül beszélt, hogy befelé fordulva alvást színleltem -, hogy sokáig lesz távol, ellenőriznie kell a díszletek felállítását, aztán megbeszéli Ronnal a tegnapi jelmezes próba eredményeit, majd megnézi Barryt, hogy mennyire pótolta a lemaradást, alkalmas lesz-e a kalózkapitány szerepre, vagy ismét neki kell beugrania helyette. A távolmaradásomat majd gyengeséggel magyarázza a többieknek, amit a hosszú út okozott, ne aggódjak, maradjak csak nyugodtan a lakókocsiban, és pihenjek.
Amint hallottam, hogy csukódik az ajtó, vigyorogva felültem. Némi tétlenség után felkeltem, és hogy elüssem valamivel az időt, alapos vizsgálat alá vetettem Del otthonát, persze ügyelve arra, hogy ne látszódjanak a turkálás nyomai. A hálószobáját egyelőre kihagytam, de minden más lyukba bekukkantottam, azonban semmi különöset nem találtam. Kivéve egyetlen dolgot. Az íróasztalának egyik fiókjában egy számzáras kis fémdobozkára leltem. Vagy száz kombináció után azonban csalódottan feladtam, és visszatettem a minden bizonnyal titkokkal teli tárgyat a helyére. Vajon mit rejt a doboz? Valahogy ki kell puhatolnom Delnél, hogy melyek azok a számok, amelyek fontosak neki, fix, hogy azok között lesz a kód is. Azt hiszem, a későbbiekben sem fogok unatkozni.
Már nyolc óra is elmúlt, Del még sehol sem volt. Arra készültem, hogy ha megjön, elszívom vele a békepipát egy saját készítésű sajtos-sonkás szendvics formájában. A főzési tudományom ki is merül ennyiben, de legalább ebből láthatja majd, hogy komolyan gondolom a békülést. Szerencsére a hűtőben minden hozzávalót megtaláltam, és csak percekbe telt, hogy elkészítsem. Megterítettem, aztán az asztalhoz ülve vártam, hogy megjöjjön. És csak vártam és vártam. Végül a gyomrom hangos korgása arra biztatott, hogy kajálás közben is lehet várni.
Kilenc felé járt, még mindig egyedül voltam. Teli hassal, elálmosodva, közben a vacsora maradékait bámulva végül úgy döntöttem, leszarom, hogy Del mikor jön, nem várok rá tovább, letusolok és lefekszem. A békülésnek annyi, megint sikerült felbasznia az agyamat.
*
Tulajdon tusfürdőmtől illatozva, de még mindig nem a saját köntösömben és papucsomban trappolok el az esdeklő képű Del mellette, titkolva, hogy a megjelenésével egyből kivert minden gondolatot a fejemből. Basszus, mit is akartam neki mondani?
Ja, megvan! Békülni akartam, de mivel ismét felidegesített, még egy kicsit játszadozom vele. Mert megérdemlem.
- Chester, kérlek!
Válasz nélkül hagyva a könyörgését nekiállok igazgatni a fekhelyemet. Hallom, mikor mögém lép, s nagy levegőt vesz. Erre felegyenesedem, a párnát magamhoz szorítom, az idegeim pattanásig feszülnek. Várom, mikor fordít maga felé, és kezd el kiabálni. De tévedek, nem nyúl hozzám, és nem kiabál.
- Sajnálom - suttogja. Egészen közel áll hozzám. Érzem a leheletét a tarkómon. Hatalmas erő kell, hogy uralkodni tudjak magamon, és ne remegjek meg. Mi a francért nem vettem ki a gumit a hajamból zuhanyozás után, most nem lenne a nyakam olyan védtelen. - Szerinted mit kellett volna mondanom a többieknek? - folytatja ő eközben. - Ha tudom, hogy mégsem vagy meleg, hogy az egész hegymászós, faroktapogatós dolog csak hülyéskedés volt a részedről, akkor nem hoztalak volna kínos helyzetbe mások előtt. Sajnálom, azt hittem, te is olyan vagy, mint én, és úgy véltem, itt a remek alkalom, hogy Titust végre lerázzam magamról, ezért bátorkodtam azt mondani, amit mondtam. Nos… - Hallom, ahogy újfent mély levegőt vesz, de csalódnom kell, az újabb érzékborzolós fuvallat elmarad. Megfordulok. Del már az egyik távolabbi ablaknál áll, és kifelé bámul az éjszakába. - Nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad, míg kénytelen vagy itt lakni - mondja halkan, alig értem a szavait. - Holnap első dolgom lesz, hogy elmondom a többieknek, csak tréfa volt az egész, nem vagy a szeretőm, hanem… hanem mondjuk egy barát, akinek egy ideig szállást nyújtok. Nem kell aggódnod, egytől egyig rendes emberekkel vagy körülvéve, senki nem fog gúnyt űzni belőled. Legfeljebb Titus újra rám száll, a többiek meg tovább nyúznak azzal, hogy keressek már végre valakit magamnak. Amúgy Ron szerint szép pár vagyunk…
- Nem vagyok meleg - szólok közbe váratlanul. Még magamat is meglepem, milyen furcsán remeg a hangom.
- Én… - Del felém fordul, arcán megbánás és szomorúság egyvelege. - Sajnálom…
- Nem vagyok meleg - ismétlem kissé bátrabban. Végül nem bírom tovább, vigyor terül szét az arcomon, s miközben a kanapéra huppanok, kijelentem, csak úgy, egyszerűen: - De már melegszem.
- Ezt… ezt… most nem értem… - Del képe megnyúlik. Látszik rajta, hogy nem tudja, most sírjon-e vagy nevessen.
- Megmagyarázom - sóhajtom elszántan, és megpaskolom magam mellett a helyet. Érti a célzást, leül mellém, igaz, kellő távolságot tartva.
- Hallgatlak.
- Csajos sztorit már meséltem, ha jól emlékszem.
- Igen, mikor a filmeket tárgyaltuk.
- De arról nem hallottál beszélni, hogy fiúval lett volna dolgom, igaz?
- Igaz. Volt?
- Igen. Egyszer - vallom be, és a szaftosabb részeket kihagyva tömören elmesélem neki a szőkefiús-mosdós kalandomat.
Hatalmasakat hümmög.
- Nem akármilyen élmény lehetet heteroként, hogy egy fiú leszopott - ismeri el végül.
- Hát nem. Sokáig tartott, míg beismertem magamnak, hogy igenis tetszett, amit a srác művelt velem, de még tovább tartott az, hogy belássam, már soha nem leszek a régi Chester. Aztán kezdtem másként nézni mind a lányokra, mind a fiúkra.
- És melyik…?
- Passz. A mai napig képtelen vagyok választani, annak ellenére, hogy mostanában főként a fiúk érdekelnek. Ezért voltam annyira dühös tegnap, mikor olyan helyzetbe hoztál, ahol nem maradt választásom. Hogy is fogalmazzam meg… - sóhajtok fel tanácstalanul. - Tudod, lehetetlen, hogy hirtelen sutba dobjam azokat az érzéseket, melyeket egy női test iránt éreztem, azonban egyre jobban izgat, milyen lehet… izé…
- Egy férfival dugni?
- Igen. Csakhogy, mi lesz, ha tévedek, és csupán a pillanatnyi fellángolás miatt szeretném ezt, a végén meg kiábrándítónak találnám az egészet. Nem lenne jó két szék között a pad alá esni. Érted, mire akarok kilyukadni? Mert én lassan már nem, kezdek belezavarodni…
- Sejtem - nyugtat meg, legalább ő érti, hogy miről zagyválok. - Attól félsz, hogy akár undorítónak is találhatod, ha lefekszel egy férfival, közben a nők meg szép lassan hidegen hagynak. A végén egyiket sem kapod meg, és örökre magányos maradsz. Jól mondom?
- Igen, ez lenne a lényeg. - De rossz ezt így hallani. - Félek, Del, ugyanakkor erősebb bennem a vágy, hogy izé… tapasztalatot szerezzek. Hülyeség, mi?
- Nem, nem az. - Del töprengve simogatja meg kissé borostássá vált állát, majd egy kicsit közelebb ül. A vérnyomásom máris az egekben, a szívem a torkomban. - És mióta tart ez a pillanatnyi fellángolás?
- Ööö… több hónapja is már - felelem. Erre a fejéhez kap.
- Az sok idő - képed el, aztán mosolyogva csóválni kezdi a fejét, én meg zavaromban igyekszem eggyé válni a kanapéval.
- Tessék, nevess csak! - vonok vállat beletörődve. Már dühöngeni sincs kedvem.
- Nem, nem akarlak kinevetni, eszembe sincs, hogy megbántsalak - tiltakozik azonnal, de a mosoly még ott ül az ajkán.
- Akkor min vigyorogsz?
- Magamon - feleli, és azonnal fűz is hozzá magyarázatot. - Ha tudnád, hogy anno, sok-sok évvel ezelőtt én is milyen sokáig rágódtam azon, hogy felmerjem-e vállalni a másságomat, majd pedig szinte hasonló helyzetbe kerültem, mint te, csak azzal a különbséggel, hogy nekem nem nő és férfi között kellett választanom, hanem aközött, hogy melyik legyek, az aktív vagy a passzív fél. Hidd el, ez is fontos dolog, ha előtte egészen más tapasztalataid voltak, és különösképp fontos akkor, ha ettől függ a kapcsolatod - sóhajt fel eltűnődve.
- És mi történt, választottál? - teszem fel a kérdést. Magától értetődik, hogy ezt nem hagyhatom ki.
- Igen.
- És?
- Találd ki!
- Ne már! - Egyre kíváncsibb vagyok, Del meg csak titokzatosan mosolyog. - Én is megnyíltam neked, áruld már el, dugtál vagy megdugtak?
- Tudod mit? Állapodjunk meg, ha már tisztában leszel az érzéseiddel, ha már tudni fogod, mit akarsz, akkor én is elárulom, hogy igazából hol szeretek lenni, alul vagy felül. Rendben?
- Egye fene! - adom meg magam, mert látom rajta, hogy harapófogóval sem tudnám kihúzni belőle a választ.
- És ha már a kapcsolatoknál tartunk… Maradjon a szeretős mesénk a többiek előtt, vagy még mindig azt akarod, hogy elmondjam nekik az igazat?
- Tegnap gondolkodtam rajta, és beláttam, végül is jó így, ahogy történt… - Hoppá, elszóltam magam.
- Már tegnap? Akkor minek téptem egész délelőtt a szám? Élvezed, ha szívathatsz?
- Igen - vigyorgok. Del ezúttal nem kapja fel a vizet, hanem legnagyobb csodálkozásomra elmosolyodik, és megsimítja az arcomat.
- Ha Titus sejtené, hogy nemcsak a „szeretőm” vagy, hanem színésznek sem lennél utolsó, még jobban enné a méreg.
- Ha ki nem állhatod, miért nem küldöd el, megtehetnéd, nem?
- Igen, megtehetném, de nem lenne fair vele szemben, és másokkal szemben sem. Titus másfél éve került a társulathoz, mikor hozzánk csábítottam egy vidéki színháztól. A fiú a kezdetektől fogva azt hitte, azért vettem fel, mert tetszik nekem, pedig kizárólag a játéka ragadott meg. Istenáldotta tehetség, és bár nem jön ki jól mindenkivel, a színpadon eggyé válik a többiekkel. Nem pótolhatatlan, de megéreznénk a hiányát, ha kirúgnám.
- Megszabadulhatnál egy kullancstól, de nem teszed, inkább hagyod, hogy tovább élősködjön rajtad. Gyáva nyuszi vagy - jelentem ki, és bár én sem vagyok különb, de jó egy kicsit akadékoskodni.
- Ezt nem nevezném gyávaságnak, inkább üzletnek. Azt kell figyelembe vennem, mi a legjobb a Karavánnak, és Titus - a természetét leszámítva - kétségkívül pozitívum, tehát maradnia kell, bármennyire is feni rám a fogát. Viszont most itt vagy te! Az, hogy van valakim, talán tényleg elfogadtatja majd vele, hogy semmi esélye nálam.
- És ha nem?
- Ha jól csináljuk, elhiszi, amit lát, és remélhetőleg idővel békén hagy.
- Miért nem kerestél, keresel olyan személyt, akivel tényleg komoly kapcsolatod lehetne, akkor most nem kéne színészkednünk.
- Először én is gondoltam rá, de mostanában nem voltam valami jó passzban…
- Miért?
- Az nem tartozik rád, talán egyszer elmondom. Másrészt meghalni sincs időm, nemhogy pasikat hajkurászni. De most térjünk vissza hozzánk, mit gondolsz, képes leszel hihető alakítást nyújtani?
- Talán…
- A talán az nem elég. A többieket még meg tudjuk etetni kis puszikkal, kézfogásokkal, de Titus minden mozdulatunkat, lépésünket figyelni fogja, nem lesz elég csak fenntartani a látszatot, sokszor még a lakókocsiban is játszanunk kell, nehogy lebukjunk. Döntsd el itt és most, hogy ilyen feltételekkel is vállalod-e, hogy a „szeretőm” legyél? Még visszakozhatsz, akkor simán csak a barátom leszel, azonban, ha benne vagy, holnap felmegy a függöny és elkezdődik az előadás.
- Nem is tudom…
- Mondok egy érvet amellett, hogy nyerhetsz a dolgon, ha belevágsz. - Del sejtelmes pillantásokkal bombáz, miközben a lehető legközelebb ül. Szája már csak centikre van az enyémtől… Érzem az illatát, talán még a szíve dobogását is hallom. A lélegzetem elakad, a szempilláim lassan lecsukódnak… - Legalább kipróbálnád, milyen egy meleg kapcsolat, megszerezhetnéd azt a bizonyos tapasztalatot, amire olyan nagyon vágysz. - Mindjárt megcsókol, már érzem az ajkát az ajkamon… - És akkor ennyi! Csapó! - közli váratlanul, én pedig a mennyből rögvest a pokolban találom magam. Felnézek, és mit látok? Vigyorog. Ez felér egy pofonnal. - Nos, az imént csak egy kis ízelítőt kaptál belőlem, de ha szeretnéd, hogy folytassuk, hogy megmutassam, a tegnapinál sokkal jobban is tudok csókolni, akkor ne gondolkodj sokat, hanem mondj igent, és légy a szeretőm! - Azzal színpadiasan letérdel elém.
A szívem azt súgja, vágjak bele, az eszem viszont hevesen tiltakozik. Melyikre hallgassak?
- Rendben - hozom meg a döntést. A szívem ujjong, az eszem viszont felháborodva odébbáll. - Nem vagyok normális, hogy belemegyek ebbe, de jelenleg nincs más ötletem, és igazából hálásnak kell lennem, amiért itt lakhatok és vigyázol rám. Eljátszom, hogy a szeretőd vagyok, sőt, igyekszem valósághű lenni, mert tényleg érdekel, milyen egy meleg kapcsolat, de kérlek, akkor te is bánj velem hasonlóképpen. Semmi durva heccelődés, erőszakoskodás, semmi hegymászós utalások…
- Rendben, ez talán menni fog - jelenti ki nem túl meggyőzően, miközben visszaül mellém.
- És vannak feltételeim - folytatom.
- Halljuk! Várj, hozzak tollat és papírt, hosszú lesz? - viccelődik.
- Olyan rövid az eszed, hogy nem tudod megjegyezni? - vágok vissza.
- Egy-egy - vigyorog. - Na, sorold, kiskommandós!
- Ne hívj már így, ez olyan béna…
- Te hívhatsz Dzsungelizének, neked lehet?
- Dzsungelharcos. Egy filmből vettem az ötletet, mert nagyon hasonlítasz a főhősére… vagyis hasonlítottál, amíg szőrös voltál - világosítom fel, és nem tudok nem elmosolyodni. Velem mosolyog.
- Oké, nevezhetsz továbbra is Dzsungelharcosnak, persze csak kedveskedve, de akkor én is elnevezlek… mondjuk…
- Semmi Csipkerózsika és kiskommandós - vetem közbe, amíg nem késő. El kell fogadnom, hogy valamit valamiért. A Dzsungelharcos még mindig illik Delre, és igazából már annyira megszoktam. - Nos?
- Mit szólnál a drágaságomhoz?
- Az nem jó - ingatom a fejem. - Akárhányszor ezt mondanád, és én rád néznék, Tolkien Smeagol-ja jutna az eszembe, és ettől kiráz a hideg. Habár te nem vagy olyan ronda…
- A kedvesem az jó?
- Az olyan… olyan… nőies. Valami más?
- Szöszi?
- Ha nem látnád, barna hajam van.
- Jól van, csak megpróbáltam. Szerelmem?
- Az nem lenne hihető.
- Ez igaz. Tudod, mit? Majd holnapra kitalálok valamit, átmenetileg ejtsük a témát, inkább sorold a feltételeidet!
- Az első, hogy holnap beszélni akarok apával, hallani akarom, hogy jól van, valamint én szeretném először ismertetni a tényekkel, még mielőtt mástól megtudná. Ezt valahogy intézd el Randyvel, különben lőttek a szeretős tervednek.
- Nem lesz könnyű, de megoldom. Tovább!
- Igazából már csak egy van, de ha menet közben eszembe jut még valami, majd közlöm veled. Nos, az elején tisztáznunk kell, hogy meddig mehetsz el…
- Az ágyamig? - vág közbe mézes-mázosan, és újfent megérinti az arcomat. Igyekszem nem belegondolni a lehetőségbe, amit éppen visszautasítani készülök.
- Csak szeretnéd… - fogom meg a kezét, és legnagyobb ámulatára belecsókolok a tenyerébe. - Tehát, a dugást kivéve, a jó ízlés határain belül maradva, bármire hajlandó vagyok veled mások előtt és akkor is, ha csak magunk vagyunk. Mesélni mesélhetsz arról, milyen az, amikor két pasi… egy ágyban…
- És ha te kéred, hogy feküdjünk le egymással? - Elhúzza a kezét, kissé távolabb ül, majd behatóan fürkészni kezd. Vajon azt találgatja, hogy mit fogok válaszolni?
- Kizárt! - felelem végül, némi időt hagyva neki is és nekem is a gondolkodásra. Nagyon remélem, hogy nem vette észre, mennyire bizonytalan a hangom. - Először is, nem illünk össze - sorolom az érveket -, másodszor olyannal szeretném először csinálni, aki iránt érzek is valamit, és nem csak a kíváncsiság vagy a farkam vezérel a karjaiba.
- Értem. - Del arca - mióta megszabadult a bozonttól - most először kiismerhetetlen előttem. - Akkor mára ennyi - csapja össze hirtelen a tenyerét, és feláll. - Holnap még egy csomó dolgot meg kell beszélnünk, de most megyek, lefekszem, mert elfáradtam - közli, majd lassan elindul a hálószobája felé. Az ajtóban még visszafordul. - Reggelig fontold meg, helyesen döntöttél-e, és ha akkor is igen a válaszod, belevágunk. Gondolom, ma még nem osztozol velem az ágyamon.
- Jól gondolod.
- Akkor jó éjt! - köszön el, és lekapcsolja a világítást. - Ja, és köszönöm a szendvicset, finom volt.
Meglep, és egyben jólesik, hogy értékeli az igyekezetemet.
- Szívesen - felelem, majd nagyot sóhajtva elfekszem. - Jó éjt!
Lehunyom a szemem, és megpróbálok aludni, ami tapasztalataim szerint, nem lesz könnyű; mikor túlságosan sok minden jár a fejemben, órákig nem találom a helyem. Ez alkalommal sincs másképp. Már odáig jutok, hogy ha nem teszek valamit sürgősen, becsavarodok, mikor meghallom Del mocorgását. Ezek szerint nem csukta be teljesen az ajtót, és a hangokból ítélve, ő sem alszik valami jól.
Gondolok egy merészet, és felkelek. Szerencsére a kintről beszűrődő fény elég ahhoz, hogy eligazodjak a bútorok között. Magamhoz veszem a kispárnát a takaróval, majd mezítláb, egy szál alsóban felkerekedek, és meg sem állok Del ágyáig. A pasas a jobb oldalon terpeszkedik, majdhogynem a feje búbjáig betakarózva, így csendben balra lépek kettőt, de aztán váratlanul megtorpanok, és nem mozdulok tovább. Lélegzet-visszafojtva kezdek tétovázni, a tükrös ágytámlát bámulva. A szívem közben úgy zakatol, hogy attól félek, a szomszédos lakókocsiban levők felébrednek a zajra.
- Mássz már be, az ég áldjon meg, vagy ott fogsz állni, míg felkel a nap? - mordul rám hirtelen a takaró alól, mire csaknem telerakom a gatyám ijedtemben. - Remélem, nem horkolsz, nem rugdalsz, nem beszélsz álmodban, mert különben ez volt az első és utolsó közös alvásunk - figyelmeztet, miközben bebújok mellé, persze háttal neki és tisztes távolságra. A takarómra nincs is szükség, olyan hatalmas az övé, hogy kényelmesen elférünk alatta mindketten.
- Jó éjt, és reggelig egy hangot se! - köszön el némi helyezkedést követően, egyben kedvesen jelezve azt is, hogy most már nyughassak.
- Jó éjt! - felelem, majd a kispárnámat ölelve becsukom a szemem.
Már az első percben érzem, hogy Del közelében feküdni hihetetlenül megnyugtató, és hamarosan az is bizonyítást nyer, hogy mellette még álmomban is biztonságban vagyok.
Folytatása következik…