Harry Potter - Sötétségben - Keresztutak átvezető történet
Komor félhomály. Minden zugból előkandikál a sötét, körülölelve az örök szendergőket, akik itt fekszenek. Egy zsúfolt kórterem, tele elhagyatottan vegetáló testekkel, melyekben egy-egy törött lélek lakik, kiszolgáltatva az idő poklának. Három év, ennyi adatik meg nekik a reményre, a felébredésre, utána megszabadítják őket ettől a lehetetlen félélettől. Fájdalommentesen, visszafordíthatatlanul.
De van itt valaki, aki nem való ide, mert nagyon is élhetne, talán jobban és boldogabban. De ki tudja? Lehet, hogy az ébredés sem hozna neki enyhülést? Ezt nem tudhatjuk, de pillanatnyilag nem is fontos, mert jelenleg egyedül nem képes kitörni ebből az állapotból.
Egy benne lakó, örökké kísértő lidérc, bájitalok és egy elborult elme fogságában kénytelen vegetálni. Ez az obcesszív* őrült folyamatosan figyeli, nem engedve esélyt a kitörésre és a szabadulásra, mert nem engedheti el, mikor már végre megszerezte, s most már az ő tulajdona, nem veheti el tőle még egy évig senki. De addig még gyönyörködhet a hosszú hollófekete hajban, és a viaszfehér, de számára oly gyönyörű arcban. Büntetlenül végigsimíthat a vézna testen, mert nem zavarja meg senki, erre mindig vigyáz, mert az a tébolyult boldogságának a végét jelentené, s valószínűleg abba belehalna.
Azért, mint a szendergőket felügyelő gyógyító titokban csinálja, megfosztva ezzel egy embert az élet szabadságától, de ez egy őrültet nem szokott zavarni, csak azt teszi, amit káoszba borult elméje diktál, megkapva ezzel az általa régóta rajongásig imádott Harry Pottert, akit soha többé nem fog elengedni.
Az övé és senki másé. Birtokba vette, és nem ereszti el. Most is épp a karjában tartja, és a kezével illeti, óvatosan, mint egy törékeny drága kincset. A csókjai végighintenek a mozdulatlan arcon, miközben az ujjai mohón játszadoznak a hajával.
Önfeledt kényeztetésnek tűnhet annak, aki nem tudja, hogy a csókokat elszenvedő semmit sem tud reagálni a közeledésre. Nem tudja eltolni a jogtalanul testét bitorló kezeket, nem tud segítséget hívni, vagy csak úgy elmenni, ha nem tetszik. Csak fekszik bénultan a megszállott férfi karjaiban, s jeges pokol mardossa a testét. Az őt kínzó ugyanis nincs tisztában a tette következményeivel. Nem tudja, hogy egy látszólag teljesen tehetetlen lélek, mit fog fel az ő cselekedeteiből, s milyen láthatatlan sérüléseket okoz ez neki.
Mennyi fájdalom és néma kiáltás van ebben a lélekben eltemetve. Mennyi vágy és félelem, melyekről nem tud beszélni senkivel, mert a karjai bilincsébe záró alak nem képes teret adni annak a fiatalembernek, aki eddigi életében is oly sokat szenvedett, és akinek végre kijárna a boldogság. De egy elborult elme nem képes elengedni a béklyókat, csak még szorosabbra fogja, megakadályozva a kitörési kísérleteket, ahogy ez alkalommal is.
Imádottja testén enyhe remegés fut végig. A kezébe fogott ujjak enyhén megrándulnak, ami jelzi, hogy kezd kitörni a bénító bájitalok fogságából, így újra a maga mellé készített üvegek felé nyúlt, hogy legurítsa azokat a tehetetlen „szerelme” torkán. De ezúttal nem sikerül neki, mert úgy látszik, Harrynek visszatért a legendás griffendéles szerencséje.
Mikor az első üvegcse fedelét veszi le, valaki fényt gyújt a teremben, s a hirtelen világosság elvakítja, így nem tud időben cselekedni. Nagy buzgalmában elfelejtkezett a mindennapos ellenőrzésről, amit a Szent Mungó főgyógyítója szokott tartani, a helyettesei kíséretében, így a döbbent tekintetek kereszttüzében, ujjai megdermedtek a hollófekete hajjal való játékban.
A döbbenetet pillanatok múlva a felháborodás váltotta fel.
- Maga meg mit művel?! - kiáltja a főgyógyító, miközben egy pálcamozdulattal mozgásképtelenné tette a rajtakapott férfit.
Közben a majdnem tehetetlen testet biztonságba helyezték, az őrült férfi pedig nyüszített, mikor elvették tőle élete egyetlen értelmét.
- Ez lehetetlen! - kapta a szája elé a kezét az egyik gyógyító, aki Harryt vizsgálta.
- Mi az, Lana?
- Alphan! Mr. Potter... Azt hiszem, meg kéne vizsgálnod, mert... - De nem tudott többet mondani, mert akkor már mindannyian láthatták, ahogy a mozdulatlan kézfejen enyhe remegés fut végig, majd az ujjak ismét megrándulnak. Ezt a sápadt arcon végigfutó fájdalmas rángás követte.
- Azonnal át kell vinnünk innen a főrészlegbe! - határozott a főgyógyító. - Őt pedig - mutatott az immár érthetetlenül motyogó férfira -, vigyék az irodámba, és őrizzék! A nála talált bájitalokat pedig ellenőrizzék!
- Igenis! - válaszolták a még mindig döbbent kollégái.
A főgyógyító némán elindult a kórterem kijárata felé maga előtt lebegtetve Harry testét. A vizsgálóban aztán hosszas vizsgálatoknak vetette alá, aminek végén bebizonyosodott, hogy nem sokára magához térhet. Végül egy tágas, napfényben fürdő szobában helyezte el a férfi testét, aki kapott egy új esélyt egy talán boldogabb életre.
*szorongásos betegségek közé tartozó kényszerbetegség
Szerző megjegyzése: Lehet, hogy egy kicsit rövidre sikerült ez a bevezető, és sok kérdésetek van, de lassacskán minden megválaszolásra kerül. Azt nem tudom, milyen gyorsan lesz friss, de remélem majd tetszeni fog a folytatás is. Nem szoktam ilyet kérni, de most szeretném kérni, hogy írjatok pár sort. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire tetszett nektek. Köszi.