Csodaidők - Egy más ember
Egy régi fényképet szorongatott a kezében. A kopott fotópapírról egy kövérkés kislány nézett vissza rá. A fehér, csipkés ruha idétlenül állt rajta. Majdnem felnevetett, mert szinte már komikus volt, amit látott. Egyedül az tartotta vissza, hogy a lányka a képen ő maga volt. Szinte egy örökké valóság választotta el attól az énjétől, az eldobott, duci kislányétól. Most volt egy apja, aki szerette.
- Judy, készen vagy? Elkésünk! - hallatszott be Giin hangja.
- Azonnal megyek! - A képet az éjjeli szekrényre dobta, majd magára kanyarította sötétkék köntösét, és elhagyta a szobáját. - Mehetünk! - mosolygott apjára, majd elindultak a földszintre, ahol a család már várta őket.