Jrock - Hullámok - 1. fejezet

[lutienlovemagic]

Cím: Hullámok

Csapat: Real Life

Választott kulcsok: kavics, hullámok, vezeklés, cigaretta, csapongó, szivárvány, sztoikus, pizsama (és mindegyik benne van xD)

Páros: Miyavi/ Aoi (The Gazette), Aoi/Uruha (The Gazette), Miyavi/Melody

Történet: Melody mindenáron meg akarja szerezni magának Miyavit. Ez a vágy megzavarja három férfi eddig stabilnak hitt kapcsolatrendszerét, és elindítja a lavinát. Mint tudjuk, a pillangó nem egyszer rossz helyen lebegteti a szárnyait, ami nem várt következményeket hozhat maga után.

Figyelmeztetés: slash, rps, sex, BDSM, érzelmi függőség, őrület, nekrofilia, gondatlanságból elkövetett emberölés, karakterhalál, részegség, brutalitás, hurt/comfort, vulgáris szavak használata

Korhatár: szigorúan NC-17

Megjegyzés: Készült a II. Insomnia Kihívására, 2010-ben, a Real Life csapatban.
Megjegyzés 2.: A történet E/1-ben íródott. A szemszögek váltakoznak a szereplők között. A fic keményebbre sikerült, mint általában szokott, és ezt tessék szó szerint érteni. Remélhetőleg azért olvasható lett^^


1. Idill

Miyavi POV

Hullámzás, tömeg, a zenére rázkódó, ugráló testek vonaglása. Extázisig fokozódó élvezet az arcokon. Szivárványfényben úszó kavalkád, ami egy emberként engem figyel. Lesi minden mozdulatom, sikítanak minden egyes hangra, mely elhagyja a torkomat. Robbanásszerű kölcsönhatásba lépnek vele, mint egy reakciót generáló eleggyel, amely új lét felé repít.

Az aktuális dal kezdősorait üvöltve belecsapok a gitárom húrjai közé, és végsőkig kiélvezem a hatást, amit kelt. Mert minden ilyen este egyszeri és megismételhetetlen. Egyféle közönség, egyedi hangulat, ami mindig más, de pont ez az, amiért szeretem ezt csinálni. A látvány, amit nyújt, amit ad. Az emberek esztelen szeretete, ami árad felém. Az a csapongó nyugalom, ami ilyenkor körülvesz, és kiragad a mindennapos problémákból, gondokból. Nem tudom a közönségnek eléggé megköszönni, csak ha a lehető legjobbat nyújtom. Ez teszi igazán élvezetessé és felejthetetlenné a show-t.

Az utolsó számhoz érve még egyszer végigpásztáz a szemem a tömegen. Mindig ezzel búcsúzom, hogy megpróbálom magamba szívni az arcok látványát, amolyan útravalóul, a következő állomásig.

Meglátom őt, az első sor jobb szélén. A szokásos vad mosolyát villantja rám, miközben félreérthetetlen üzenettel nyalja meg ajakgyűrűjét. Viszonzom a gesztust, mire a fiatal lányok egyszerre sikoltanak fel. De akkor már csak Aoit látom. Ahogy ott áll, és hív, minden egyes mozdulatával. Egyszerűen jobban vonz, mint bármi azelőtt.

Hirtelen eltűnik a szemem elől. Csak úgy kisurran a teremből, mintha itt sem lett volna, ezzel is tovább fokozva bennem a tomboló vágyat. Legszívesebben rögtön utána mennék, de még hátra van a búcsú, a szeretetteljes szavak a közönségnek. Végül a nyakamba akasztom a gitárom, és lesétálok a színpadról. Sietve eltűnök a szemek elől, futásnak eredek, hogy minél hamarabb vele lehessek. Nem érdekel, hogy akik mellett elhaladok, mind furcsán néznek rám, én csak nyomulok előre határozottan az öltözőm felé.

Ott lefékezek, és kicsit kifújom magam. Rögtön megcsap Yuu cigarettájának jellegzetes mentol illata. Mélyet szippantok belőle, és belépek a résnyire nyitva hagyott ajtón. Az öltöző egyik székén ül hanyagul szétterpesztett lábakkal, egy selyemzsinórral az ölében, egyértelműen felkínálva magát nekem. Ma én leszek az úr. Milyen kegyes, ritkán engedi át az uralmat nekem, mert ő szereti kezében tartani az irányítást. De ma másként akarja. A kín gyönyörűségében elmerülni, ami határokat szakít szét, és eljuttat a beteljesülés végtelenségébe.

Kiteszem az ajtóra a „Ne zavarjanak!” táblát, és bezárom, majd ráérős léptekkel odamegyek hozzá. Megállok előtte, és kiveszem a kezéből a bűzrudat és a közeli dohányzóasztalkán lévő hamutálba nyomom. Lassú, ráérős mozdulatokkal, ami általában az őrületbe kergeti, hisz ő mindent gyorsan és pontosan csinál, nem szereti a lomhaságot. De most szinte már sztoikus nyugalommal ül. Vár arra, hogy beteljesítsem az akaratát. Egy igazi dom. Nemes és türelmes. Kivár, nem sürget, apró, szinte láthatatlan gesztusokkal sarkall cselekvésre.

Kihúzom a kezéből a királykék selyemkötelet. A rajta lévő fodros gallérú selyem ing pontosan illeszkedik az elegáns madzag színéhez, ahogy a finom anyagból készült nadrág árnyalata is. Órákig el tudnám így nézni, de a tekintetében látott néma kérés, ami azonnali folytatásra késztet.

Kiveszem a nadrágom farzsebéből a gondosan összehajtogatott fekete kendőt. Kihajtogatom, és egy pajkos mosoly kíséretében a szeme felé közelítem. Így ez az utolsó kép, amit lát, mert a következő pillanatban szemét gondosan takarja a sötét anyag. Finoman a tarkója fölé emelem a kezeit, és a kék selyemmel erősen megkötöm, majd haladok tovább, és szorosan a székhez kötözöm az egész felsőtestét. Erre egy igenlő morranást kapok válaszul, mire a mosolyom vigyorrá szélesedik.

A nadrágon keresztül végigsimítok ágyékán, elidőzve az érzékeny helyeken, miközben az elmaradhatatlan reakcióit figyelem. Szája aprót felfelé rándul, jelezve tetszését. Teste a kötélnek feszül, ahogy csípőjét parancsolóan felém löki, de még nem adom meg neki, amit akar, hanem tovább kínzom, akár a végtelenségig, amíg le nem állít. Csak simogatom az anyagon keresztül, és ő egyre kevésbé tud egy helyben maradni, de a madzag szorosan tartja, így csak vonaglani képes, míg én alaposan kiélvezem vergődésének látványát.

Lassan az élvezetének sóhajai töltik be a helyiséget, ahogy egyre jobban elborítja elméjét a kéj. Ráhajolok a szájára, és olyan vad szenvedéllyel csókolom, hogy ajkainak érzékeny bőre felszakad. Vérének íze a számban teljesen felizgat. Meg akarom érinteni, ízlelni mindenét, és az őrületig fokozni benne a szenvedélyt. Kioldom nadrágja övét, kegyetlen lassúsággal szabadítom meg a felesleges ruhadaraboktól. Először csak az ujjaim hegyét érintem a teljesen felforrósodott bőrhöz. Végighúzom az ágyéka vonalán, és a belsőcombján, csiklandozva az érzékeny felületet. Felkuncog, mélyen veszi a levegőt, de láthatóan élvezi a dolgot, így tovább folytatom a gyönyörhadjáratomat. Az ujjaim helyét a nyelvem veszi át, bebarangolva az iménti útvonalat, hosszan elidőzve a combja belső felén. Szinte már dobálja magát, az őrület határán feszegetve kötelékeit. Meghallom apró szisszenését, melyet próbál elharapni, de nem igazán sikerül neki.

Hirtelen távolodom el tőle, és meglátom a fájdalom forrását. Az oldalán elszakadt az ing, ahol a zsinór erősen belevágott. Szemügyre veszem a sérült területet, de nem hagyja, hogy sokáig időzzek a kipirosodott, horzsolt bőr fölött.

- Folytasd! - hagyja el a mai este folyamán az első parancsszó a száját.

- Hamarosan fogom - biztosítom, de előtte még a sérült részt veszem kezelésbe, nyelvemmel hűtve az apró duzzanatot.

Hálás sóhaj hagyja el ajkait.

Végigsimítok a haján, majd arcán, hogy legyen ideje lenyugodni. A testének rángásai lassan alábbhagynak. Majd a szájára hajolok.

- Takamasa… foly… tasd - suttogja bele a csókba.

Újra letérdelek a lábai közé, és megragadom ágaskodó kívánalmát. Benedvesítem, majd húzogatni kezdem rajta a bőrt, melyre szinte azonnal apró rángásokkal reagál. Ujjaimhoz a szám is társul. A nyelvemmel ingerelni kezdem a makkját, miközben tovább húzogatom a bőrt, egyre erősebben és gyorsabban, egyre közelebb repítve a beteljesülés kapujához. Vonaglása újra megélénkül, sóhajai hörgésig erősödnek. Kiáltva élvez el, miközben forró magja a számba lövell.

Eltávolodom lelohadt gyönyörétől, és figyelem, ahogy lassan lenyugtatja ziháló lélegzetét. Felállok és magamat is megszabadítom a nadrágomtól, az ölébe ülök, majd kioldom egyik kezét a kötelékből, és a már sóvárgó gerjedelmemre vezetem.

Mocskos vigyor kúszik az ajkaira, ahogy kezelésbe veszi. Nem finomkodik, hanem azonnal őrült tempót diktálva ingerli férfiasságom. De mielőtt eljuthatnék a csúcsra, abbahagyja.

- Dugj meg! Most! - jön a határozott parancs, én pedig nem ellenkezem.

Kioldom a másik kezét is. Meglazítja magán a köteléket, de csak annyira, hogy már ne legyen a székhez kötözve. A székre támaszkodva letérdel a földre. Letérdelek mögé, és végighúzom nedvedző merevedésemet a fenékhajlatában, majd egy határozott mozdulattal belévágom. Egy elfojtott kiáltást hallat. Óvatos, lassú, körkörös mozdulatokkal tágítom és ingerlem a prosztatáját, miközben kezem fel-lejár a farkán, az újabb beteljesülés felé hajszolva őt. Lökéseim egyre jobban erősödnek, míg végül én is átlépek a gyönyör kapuján. Néhány pillanattal később ő is követ. A földre rogyunk és pihegünk. A karjaimat köré fonva hallgatom lassan lenyugvó lélegzetét, miközben csukott szemmel pihenek.

Mikor már mindketten összeszedtük magunkat, vesszünk egy frissítő zuhanyt, majd elindulunk a szálloda felé. Mikor odaérünk, megáll, és komolyan néz rám.

- Nem maradhatok veled ma éjjel. Holnap próbálunk a fiúkkal. Reggelre vissza kell érnem Tokióba - húzza el a száját.

- A munka, az munka - mosolygok rá. - Hétvégén már én is a fővárosban leszek. Szombaton nálam - adok egy csókot búcsúzásképpen.

Kelletlenül indul el. Leint egy taxit a sarkon, és hamarosan eltűnik a szemem elől.

***

A heti utolsó koncert vesz ki belőlem a legtöbbet. Most kétszer visznek le a színpadról. Nem érzem ma jól magam, és már csak a hétvégi találkozó reménye tartja bennem a lelket. Fáradt vagyok, de a turné menetrendjét tartani kell. Sóhajtva próbálom összeszedni magam, de színes szikrák táncolnak a szemem előtt. A kísérőszemélyzet egyik tagja egy nedves kendőt nyújt felém.

- Ez majd segít, Miyavi-san - mondja kedvesen.

Megtörlöm vele az arcomat. A hideg víz jótékonyan felfrissít. Egy rövid időre behunyom a szemem, de nem lelek nyugalomra, mert meghallom a közönség üvöltését. Nem hagyhatom cserben őket. Lassan, óvatos léptekkel elindulok a színpad felé. A zenekarom tagjai aggódva figyelnek, de én jelzem, hogy folytathatjuk. Végig szenvedem a hátralévő számokat, és kimerülve támolygok be az öltözőbe. Egy dolgot akarok. Kiszellőztetni a fejemet, és bebújni Aoi karjai közé, de arra még szombatig várnom kell, és ma még csak csütörtök van. Nagyot sóhajtva vonszolom be magam a zuhany alá, majd átöltözve elhagyom a helyszínt.

Alig teszek meg pár lépést, egy ismerős hangot hallok.

- Szia, Ishihara! Jól vagy? Szarul nézel ki - lépked közelebb Melody.

- Ma nem vagyok kíváncsi a véleményedre. Mit akarsz? - kérdem nem túl finoman.

De ennek is megvan a maga oka. Szinte mindenhová követ, a legváratlanabb pillanatokban bukkanva fel. Nem tudom eldönteni, hogy ez a menedzsmentem húzása, vagy tényleg ennyire rajong értem. De akárhogy is, engem nem érdekel, lehet akármilyen népszerű popénekesnő.

- Csak gondoltam, szükséged van valakire.

- Az biztos. De nem rád - próbálom kikerülni, de nem enged.

- Miért hadakozol ennyire ellenem? - öleli át a nyakam.

Próbálok hátrálni, de a fal megállít, és egy erős fény villan. Későn fogom fel, hogy az egy paparazzi vakujának villanása, és már csak a hátát láthatom, ahogy odébb áll. Ellököm magamtól Melodyt, és a képébe ordítok.

- Ezt akartad!

- Én…

De már nem hallom, amit mondani akar, csak futok, meg sem állva a legközelebbi kocsmáig, ahol jó sok szakét döntök magamba, miközben abban reménykedek, hogy Yuu nem fog tudomást szerezni az esetről. Mindez addig tart csupán, míg másnap meg nem pillantom a jelenetet az egyik népszerű bulvárlap címlapján.

Egyre kevésbé várom a szombatot.

Tovább>>