Harry Potter - Páratlan vakáció - 4. fejezet

[lutienlovemagic]

Írta: Luthien Lovemagic és Tanin

Cím: Páratlan vakáció

Csapat: Abandon Team

Párosítás: Drarry, meglepetés

Korhatár: erősen NC-17

Műfaj: regény, humor, akció/kaland, fantasy, romantikus

Figyelmeztetések: slash, threesome, csoportosszex, mpreg, bestiality, nemváltoztatás, creaturefic, chan, OOC karakterek, AU

Megjegyzés: Készült az V. Jubileumi Hungarian Witches Sabbath Challenge kihívására, az Abandon csapatban, a huncutság kulcsszó felhasználásával

Kikötés: Minden jog J. K. Rowlingot illeti. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából
Tartalom: Öt fáradt varázsló, egy bájitalmester és egy bájital. Ennyi kell a legemlékezetesebb vakációhoz… meg persze a múlt, egy híres kastély, egy legendás király, és persze öt, szexuálisan túlfűtött fiatal… meg egy halom lovag… Vajon mibe keveredett már megint az öt egykori roxforti diák?


4. fejezet

Másnap reggel a fiúk visszatértek a nagyterembe, hogy valami reggelinek valót találjanak maguknak. Az előző éjjel eszméletlenre ivott lovagok az asztalok alatt feküdtek szépen sorjában, horkolásuk hangja legalább úgy zengett, mint előző este a beszélgetésük és röhögésük.

- Szerintetek, hogy kerültek ilyen szépen egymás mellé az asztalok alá? - kérdezte Neville. - Ha logikusan nézzük, akkor elvileg össze-vissza kellett volna lepotyogniuk.

- Ó, azok mi vónánk - szólalt meg az egyik szolgáló. - Begurigatánk őket az asztalok alá, hogy fetudjunk seperni. Mindjá’ fellocsójuk őket, hogy kipucóhassuk az asztalok ajját is. - Rájuk mosolygott. - A fiatalurak tán éhesek?

- Igen, asszonyom - mondták egyszerre.

- Nos, ott egy asztal, teli finomságokkal. Válogassanak csak az ifiurak - mondta, majd tovább folytatta a takarítást.

- Köszönjük - válaszolták, majd az említett asztal felé vették az irányt.

Mindannyian felvettek egy-egy fatányért, és megpakolták olyan ételekkel, melyek elvileg nem voltak se rohadtak, se penészesek, majd leültek egy asztalhoz, ami nem bűzlött se hányástól, se húgytól.

Ahogy ott ültek és ettek, Neville-nek feltűnt egy idős, szakállas ember, aki Arthur mellett lépett be a terembe. Ő és a király komoly megbeszélés közepette voltak.

- Szerintetek ő lehet Merlin, a varázsló? - kérdezte a többiektől.

- Menj, és kérdezd meg tőle - felelte Dean.

- Talán - mondta Neville, miközben a tányérján lévő ételt turkálta.

- Nev, megeszed azt, vagy csak játszol vele? - kérdezte kis idő múlva Blaise.

- Hm? - nézett fel Neville. - Ja, nem, nyugodtan megeheted. - Odatolta a tányért a fekete fiúnak, majd felkelt. - Megyek, beszélek Merlinnel.

- Tedd azt - vonta meg a vállát Blaise. - Nem néz ki pedofilnak, de ha mégis az lenne, könnyűszerrel lefuthatod.

- Kuss legyen, Blaise! - mondta Harry.

Neville idegesen közelített Merlinhez, majd megállt előtte, és cipője orrával a földet rugdosva, mély levegőt vett.

- E-e-elnézést, uram - kezdte, hangja csak úgy remegett az izgalomtól. - Ön lenne Merlin, a híres varázsló?

Az öregember kedvesen nézett rá.

- Bizony én lennék az, ifjú barátom - mondta biztató hangon. - Miben lehetek a szolgálatodra?

- Nos, uram… Világéletemben érdekelt a mágia, és hát azon gondolkodtam, hogy… - mély levegőt vett. - Hogy esetleg tanítana-e engem?

Az öregnek felcsillant a szeme, és egy pillanatra Neville úgy érezte, hogy Dumbledore előtt áll.

- Nahát, nahát! Egy ifjú elme, kit a tudásvágy űz! Világ életemben szerettem ifjú elméket csiszolni a világ tudományaival! - Arthurhoz fordult. - Fenség, ha nincs rám szüksége, akkor mennék, és elindítanám eme ifjút a tudomány rögös útján.

- Persze, persze, barátom - mondta Arthur. - Menj csak.

Neville egy pillanatra a társaira vigyorgott, ahogy Merlin után elhagyta a termet.

- Megeszem a süvegem! - mondta leesett állal Blaise. - Ennyi volt az egész?

Harry felállt, majd szintén az ajtó felé vette az irányt.

- Tegnap láttam a küzdőteret, ahol a lovagok gyakorolnak. Megyek, körülnézek. Szükségem van némi testedzésre - mondta, majd eltűnt.

Blaise Deanhez fordult.

- Gyere, feküdjünk vissza az ágyba - mondta mániákus csillogással a szemében.

- Még csak az kéne! - pattant fel Dean. - A seggem még mindig majd szétmegy. Nem voltatok éppen gyengédek előző éjjel!

- Ugyan már, Dean! - mondta kaján mosollyal Blaise. - Megmasszírozlak, és lehetsz felül!

- Hát, talán egy gyors menet belefér…- kezdte Dean, de már nem tudta befejezni, mivel Blaise karon ragadta, és sietve kiráncigálta a teremből.

Draco ott maradt egyedül.

- Remek! Itt hagytak totál egyedül, egy rakatnyi másnapos lovaggal! - zsörtölődött magában. - Asszem én is eltűnök, mielőtt a lovagok úgy gondolják, hogy kora reggel valami könnyű prédára éheznek - mondta magának, majd felpattant, amikor az egyik asztal alól előbújó lovag a feneke felé nyúlt.

- El a kezekkel, vagy szétrúgom a segged, világos? - sziszegte, és kiviharzott a teremből.

Egy briliáns ötlet jutott az eszébe. Amikor még a családjával régebben Japánban járt, megismerkedett az ottani kultúrával, különösen a harcművészettel. Anno sikerült rávennie az apját, hogy vívóleckéket vehessen egy japán kardvívó mestertől, amit nagyon szeretett. Ezért most elhatározta, hogy japán kardot kovácsoltat magának. El is indult az udvari kovácshoz, hogy kiviteleztesse tervét. Azt nem sejtette, hogy a dolog nem lesz ilyen egyszerű.

***

Dean, miután Blaise-zel lezavart egy pár menetet, a mutatványosokhoz vette az irányt. Nem kellett sokáig keresgélnie, hiszen a várfalról könnyen észrevette a mutatványosok színes sátrait. Odament hozzájuk, és egy darabig csak nézte, ahogy azok próbálnak. Bár, ha őszinte akart lenni magához, akkor a szenvedésüket nemigen lehetett próbának nevezni.

- Ez így nem lesz jó - sóhajtott, ám a mutatványosok vezetője még így is meghallotta.

- Nohát-nohát, fiatalúr! Tán csak nem csatlakozni szeretne társulatunkhoz?

- Csatlakozni? - nézett nagyot Dean. - Dehogy is! Láttam a tegnap esti előadásukat, és hát…

- Tetszett tán? - kérdezett vissza az egyik mutatványos.

- Hogy őszinte legyek, nem igazán.

- Miért nem? Hiszen apait-anyait beleadtunk! - mondta egy másik, izmos férfi.

- A lovagok nemhogy nem élvezték az előadást, hanem egyenesen unatkoztak rajta. Még a hölgyek sem tudták őket felvidítani.

- És mégis, mit lehetne tenni, hogy szórakoztassunk?

Dean nem szólt semmit, csak kicsit nekifutott, és egy csavart hármasszaltó után talpon ért földet.

A mutatványosoknak leesett az álla, a vezető meg térdre borult Dean előtt.

- Taníts minket, mester! - könyörögte.

- Hát, talán tehetünk valamit - mosolygott Dean.

***

Harry átvágott az udvaron, egyenesen a küzdőtérre, ahol az ifjú lovagok, vagy inkább tanoncok gyakoroltak. Harry odalépett az egyik ifjúhoz, aki egy bábuval harcolt.

- Elnézést - szólt a fekete hajú fiú. - Kis gyakorlásra lenne szükségem.

- Hát, a helyet megtalálta, uram - mondta a fiatal lovag, aki nagyjából öt évvel volt fiatalabb Harrytől. - Itt gyakoroljuk a vívást, a párbajozást, az íjászatot, és minden mást, amit a lovagoknak tudniuk kell. Csak nem Ön is lovag szeretne lenni, uram?

- Még nem tudom, de gondolkodok rajta.

A fiatal fiú tetőtől talpig végigmérte Harryt.

- Hát, a kiképzőnk utálja az idejét fecsérelni gyengusokra. És ön barátom, eléggé vékonyka.

- Erősebb vagyok, mint amilyennek látszom.

Az újonc kétkedve nézett rá, majd tompa gyakorlókardjának markolatát Harrynek nyújtotta.

- Tegye magát próbára, uram - mondta, majd a gyakorlóbábukra mutatott.

Harry elfogadta a kardot, majd egy párszor megforgatta, hogy érezze az egyensúlyt, majd lapos szögben lesújtott a bábura, ami kettészakadt az ütés erejétől.

Az újoncnak leesett az álla.

- Egy kicsit könnyű ez a kard - mondta Harry, majd visszaadta a kardot. - De nem lenne logikusabb, ha a gyakorlásnál is olyan nehéz kardokat használnátok, mint a már felszentelt lovagok?

- Talán - felelte zavartan az ifjú. - Nézze, ott az oktatónk. Beszéljen vele - mondta, majd gyorsan elhátrált Harry elől.

Harry megfordult, és a lovaghoz lépett.

- Uram, Harry Potter vagyok, és lovag szeretnék lenni - nyújtotta a kezét a lovagnak.

A hatalmas lovag, teljes páncélzatban állt ott, és kritikus szemmel méregette Harryt.

- Nem vagy egy kicsit túl vékony lovagnak? - kérdezte.

- Erősebb vagyok, mint amilyennek látszom - volt a felelet.

A lovag felhúzta a szemöldökét, majd vállat vont, és intett Harrynek, hogy kövesse.

- De ne hidd, hogy kesztyűs kézzel bánok majd veled, barátom.

- Nem is gondoltam, uram - válaszolta Harry, arcán mardekárosokat megszégyenítő vigyorral.

***

Jó pár hét telt már el azóta, hogy az öt fiatal varázsló a múltban rekedt, Arthur király mesés udvarában, és már kezdtek belejönni az ottani életbe. Harry a lovagokkal gyakorolt, Dean a mutatványosokkal töltötte ideje nagy részét, Draco a számára megfelelő kard után kutatott, míg Blaise és Dean szerencsejátékokból finanszírozták újonnan kialakult vásárlási igényeiket, Neville pedig Merlintől tanulta a varázslás minden csínját-bínját.

- Novi inlustris apparere! - kiáltotta Neville, mire a kezében egy pillanatra felvillant egy fehér fénygömb, majd rögtön el is tűnt.

- Gratulálok, Neville! - tapsolt Merlin, majd felkelt a tekercsei mögül, és ifjú tanítványa mellé lépett. - Még sosem volt olyan tanítványom, aki ily rövid idő alatt megtanulta volna a mágikus tanulmányok alapjait.

- Köszönöm, Merlin mester - nevetett Neville. - Még sosem szórakoztam ilyen jól.

Mester és tanítványa Merlin tornyában voltak, a terem pedig dugig volt tekercsekkel, könyvekkel, folyadékokkal és porokkal teli edényekkel és fiolákkal, mindenféle furcsa mechanikus ketyerével és lencsékkel, melyekkel nagyítani és világítani is lehetett. Az ablak előtt egy bagoly ücsörgött, sárga szemével érdeklődve figyelte a két varázslót.

- De miért tűnt el ilyen hamar? - kérdezte egyszer csak Neville.

- Vajon miért is? A teremtés isteni privilégium, így csak a legtisztább lelkűek képesek olyasmit teremteni, ami meg is marad. Vagy azok, akik az ördöggel cimborálnak, de az sosem jelent jót - mondta Merlin.

- Ezt megjegyzem - felelte Neville.

- A transzformáció azonban sokkal tovább tart, hiszen az ember nem újat teremt, hanem egy már létező dolgot alakít át. De még így is, a transzformáció megszűnik, ha hideg acéllal találkozik, vagy a varázslatot létrehozó varázsló meghal. Valamint akkor is, ha a varázslatot létrehozó varázsló dühből varázsol. Ez utóbbi esetben a varázslat tarthat egy pár óráig, vagy egy pár napig is, ez főleg a varázsló erejétől függ.

Merlin az asztalán lévő tekercskupacok között kutatott, keresés közben nem egyet le is lökött a földre. Végül megtalálta azt, amit keresett, és diadalmasan széthajtotta.

- Nézz csak ide, ifjú tanítványom! Ez mindig jó móka. Az öntranszformáció. A varázslat addig tart, amíg a varázsló akarja. Nézd csak meg!

Neville odalépett, és átfutotta a tekercset.

- Elég egyszerűnek tűnik - jegyezte meg.

- Csak képzeld el, hogy mi szeretnél lenni, és mondd ki a szavakat.

- Rendben - mondta Neville, majd a terem közepére állt, és egy percre lecsukta a szemét, hogy tisztán lássa a képet a képzeletében. - Imperiti ipse transformare leo! - Kék fény vette körül Neville-t, majd a fény elhalványult, és egy hat hónapos oroszlánkölyök állt Neville helyén.

- Mrrrrr? - kérdezte a kisoroszlán.

- Néhanapján a tudatalatti gondolataink közbeszólnak - nevetett Merlin. - De akkor is, gratulálok!

Újra kék fény vette körbe a kis oroszlánt, majd újra a fiú állt a terem közepén.

- Egy felnőtt oroszlánt képzeltem el - motyogta Neville megilletődött mosollyal.

- Nos, még te is igen fiatal vagy, ifjú tanítványom, lehet, hogy ez is befolyásolta a transzformációt. - Vállat vont. - De az is lehet, hogy a mágia játszott velünk. Megesik néha.

Merlin visszament a dolgozóasztalához, és intett Neville-nek.

- Azt hiszem, mára ennyi elég is lesz - mondta a fiúnak. - Mindkettőnkre ráfér a pihenés.

- Köszönöm, mester! - hajolt meg Neville, majd távozott.

***

Amikor Neville végre visszaért a szállásukra, a többiek mind ott voltak. Harry és Draco egy-egy bottal gyakorolták a vívást, míg Dean a héten összegyűjtött aranyakat számlálta, Blaise pedig a kártyáit kevergette, amit egy pár részeg lovagtól nyert el.

- Srácok, megjöttem! - kiáltotta Neville, amikor belépett. - Mutatni akarok valamit!

Neville megállt a szoba közepén, karjait színpadiasan kitárta és a lehető legmélyebb hangján elismételte az öntranszformáció igéjét. A kék fény körbevette, és ismét oroszlánkölyökké változott.

- De édes! - pattant fel Blaise, majd fél kézzel felkapta a kisoroszlánt, másik kezével pedig a hasát kezdte vakargatni. Az oroszlánkölyök játékosan elpaskolta a kezét.

- Mrrwwrr! - morgott a Neville-kölyök.

- Te kis cukorfalat, igaz-e macsek? - motyogta Blaise, miközben fejét a kisoroszlán fejéhez dörgölte.

A másik három ifjú csak állt ott, leesett állal.

- Ennek valami gáz van az állatokkal való kapcsolataival - mondta meghökkenve Harry.

Dean és Draco csak bólintottak.

A kisoroszlán morgott egyet.

- Kérdés: meddig marad még így? - kérdezte Draco.

- Remélem, csak addig, amíg Blaise simogatása komolyabbá nem válik - monda Harry, majd Blaise-hez fordult. - Nem akartok szobára menni? Elég nyitott vagyok a szex terén, de a bestiality már nekem is kicsit sok.

A Neville-kölyök kinyújtotta Harryre a nyelvét, majd fújt egyet. Blaise azonban csak mosolygott, és Dean is csatlakozott a fekete fiúhoz, így már ketten simogatták és vakargatták a kisoroszlán hasát.

- Egyszerűen csak nem érted, hogy milyen megnyugtató egy kiscica hasát vakargatni - mondta végül Dean.

- Majd később találkozunk - tette hozzá Blaise, és Neville-lel a karjában, Deannel az oldalán bezárkóztak a szobájukba.

- Oké, ez fura volt - mondta Draco.

- De észrevetted, hogy Neville oroszlánkölyökké változtatta magát? - kérdezte Harry. - Nem emlékszem, hogy eddig képes lett volna rá.

- Ez biztos, hogy új fejlemény.

Draco várt még egy percet, majd kikapta Harry kezéből a botot, és megragadta a kezét.

- Nem folytatjuk a gyakorlást kicsit másképp? - kérdezte.

- Hm… mire gondolsz? - kérdezett vissza Harry, szemében azonban vad vágy égett.

- Van egy pár ötletem - felelte Draco, és a másik szoba felé kezdte rángatni Harryt.
- Akkor valósítsunk meg egy párat az ötleteidből…

Tovább>>