Harry Potter - Mimóza küldetés
Perselus enyhe tanácstalansággal álldogált a bárban, miközben Hermione az öltözőt kereste, hogy átvehesse Mimóza helyét. Mimóza? Hogy választhat egy férfi magának ilyen művésznevet? Kész agyrém! - dühöngött magában, mígnem a felesége meg nem kocogtatta a vállát.
- Megtaláltam. Gyere!
Lassan, nem túl feltűnően elindultak az öltözők irányába. Szerencsére nem botlottak bele senkibe, így gond nélkül eljutottak a keresett férfi szobájáig. Piton minden teketóriázás nélkül nyitott be, csak, hogy majdnem visszaforduljon, mikor meglátta az egyszál melltartóban épp dudorászva sminkelő férfit. Hermione finoman lökött rajta egyet, mire a bájitalmester előhúzta a pálcáját a blézer zsebéből, és elkábította a férfit, aki hangos puffanással landolt a padlón. Megkötözték, majd Perselus frusztráltan megjegyezte.
- És most? - kérdezte Piton hidegen.
- Mondjuk, mi lenne, ha felöltöznél, drága - válaszolta a nő miközben leemelte a piros fellépő ruhát a fogasról, és a férje kezébe nyomta. Aztán felemelt a földről egy csillogó-villogó, tűzpiros cipőcsodát.
- Nem gondolod komolyan, hogy ezeket én felveszem, már ami rajtam van, az is elég ciki.
- Pedig ez pont egy 44-es tűzpiros körömcipő. A te méreted, úgyhogy nincs vele gond - folytatta a nő, észre sem véve a férfi méltatlankodását.
- Te ezt most élvezed, igaz?
- Nem erről van szó, Perselus, de valahogy végre kell hajtanunk ezt a küldetést - szavai mögül egyértelműen kihallatszott a vidámság.
- Ezért még te és Dumbledore is megfizet - dörmögte a bájitalmester az orra alatt, miközben eltűntette magáról a fekete ruhát, és magára rángatta azt a tűzpiros förmedvényt. Mikor a magas sarkú felvételéhez ért, már nem bírta tovább, és felcsattant. - Ez a vacak szétnyomja a tyúkszemet a lábamon, és... - de Hermione nem hagyta, hogy végigmondja, hanem egy csókkal hallgatatta el.
- Majd otthon ezért is kárpótollak - suttogta bele a szájába.
- Ajánlom is.
- Jó lenne kiderítenünk, mit kell előadnod.
A bájitalmester egy szúrós pillantást vetett arra, ahol a nőt sejtette, de a szája szegletében egy gúnyos vigyor is játszott.
- Végre egy nekem való feladat - mondta, majd a férfihez lépett, és egy pálcaintéssel felébresztette. Mielőtt a férfi felocsúdhatott volna Perselus már be is lépett az emlékei közé. Hamar megtalálta, amit keresett, majd törölte a férfi emlékeit, és újra elkábította. Savanyú képpel nézett Hermionéra.
- Ne várd el tőlem, hogy énekeljek, és táncoljak, mert nem fogom megtenni.
- Nem is kell. Mutasd meg az emléket - kérte a nő.
Piton kivetítette az emléket a szoba falára, majd várt. Hermione minden részletre feszülten figyelt, végül sóhajtott.
- Azt hiszem, sikerülni fog.
- Mégis mi?
- Csak figyelj!
A következő pillanatban a férfi érezte, hogy több bűbáj érinti egyszerre az egész testét, majd a hatás megszűnt.
- Mit szórtál rám?
- Ez egy összetett illúzió-bűbáj, ami az indulj szóra aktiválódik, és lejátssza az emlékben látott képeket a közönségnek, mintha te csinálnád, de mégsem. Azt hiszem indulhatunk, már így is késésben vagy.
A férfi erre csak horkantott egyet, és határozottan elindult kifelé a szobából, de a nő hangja már megint megállította.
- Azt hiszem, ezt elfelejtetted - lengetett meg felé egy tűzpiros, kígyószerű valamit.
- Ez egy... korbács?
- Annak tűnik - jegyezte meg a nő, kezébe nyomva az eszközt, majd kituszkolta az ajtón, és elindultak a színpad irányába, amelyet Hermione szintén feltérképezett, mikor az öltözőket kereste.
Egy hatalmas kerek színpad volt, amelyhez egy hosszú kifutó is tartozott, ami hosszan benyúlt az asztalok közé, ahol különböző színű és mintázatú estélyibe öltözve férfiak ültek. Mikor Perselus Hermionéval és a táncosokkal karöltve fellépett a színpadra, rögtön olyan érzése támadt, mintha egy csapat páva közé került volna. Végül egy „Indulj!” paranccsal elindította az illúziót, majd kémlelni kezdte a közönséget, hogy hátha felismer valakit, de sokáig nem jártak sikerrel, majd felesége megszorította a karját, és a fülébe suttogta.
- Jobbra, a kifutóhoz legközelebbi asztalok közül a másodiknál, a szőke loknis férfi. Nem ismerős valahonnan? - A hangjában megint mosoly bujkált.
- Lucius - sziszegte Perselus, miközben a korbáccsal suhintott egyet, ami a pálcanélküli varázslat következtében a férfira tekeredett, és felrántotta a színpadra. Hermione megszorította a kezét, majd a következő pillanatban mindhárman eltűntek.
A Minisztérium nem látogatóknak fenntartott felszíni bejáratánál bukkantak fel. Gyorsan betuszkolták az időközben elnémított szőke halálfalót, majd átvágtak az előcsarnokon, és a kihallgató-ügyelet felé vitték. Perselus szerencsétlenségére pont az ikrek voltak beosztva, akik széles mosollyal köszöntötték őt, és az épp újra láthatóvá váló Hermiónét.
- Jó estét, Professzor! Ma nagyon... khm... dekoratívan néz ki - köszönt Fred elvesztve a harcot az arcizmaival. George közben átvette a rátekeredett korbácsot feszegető Luciust.
- Sziasztok! Ha nem bánjátok, mi most megyünk is. Egyébként kösz a tangát, nagyon hasznos volt - mosolygott az ikrekre a fiatal nő, majd karon ragadta robbanni készülő férjét, és elindult vele a kandallók irányába. Még hallották az ikrek hahotázását, majd eltűntek a smaragd lángok között.
- Én Dumbledore-t megfojtom, esküszöm! Hogy a fenébe gondolhatta ezt! - zsörtölődött Piton, miközben már a hálószobájukba mentek felfelé.
- Nagyon jól nézel ki, de tényleg - próbálta csitítani Hermione.
A férfi erre nem mondott semmit, csak ledobta a cipőket a sarokba, és az ágy szélére ülve maszírozni kezdte a lábát.
- Tessék - nyújtott felé egy tyúkszemtapaszt Hermione.
Piton, ahelyett, hogy elvette volna, az ölébe húzta a nőt, és szenvedélyesen megcsókolta.
Vége