Harry Potter - Árnyékból a fénybe - 6. fejezet
Mikor érezte, hogy visszatér belé az élet, visszahúzódott, megnyalogatta a sebet, majd kinyitotta a szemét. A fény eltűnt körüle, és mintha valami lett volna a feje alatt. Fertőtlenítő szaga csapta meg az orrát. - Hol vagyok? - gondolta magában. - És hol van Harry? Álmodtam volna az egészet?
- Nyugodj meg, Severus. Itt vagyok, nincs mitől félned. - Hallott egy hangot maga mellől. Óvatosan oldalra fordította a fejét, majd szembetalálta magát egy smaragdzölden csillogó szempárral.
- Harry? - kérdezte halkan, kissé reszelősen. Harry egy pohár vízért nyúlt, és segített Severusnak felülni, majd inni a pohárból.
- Jobb már? - kérdezte Severust.
- Igen, köszönöm - felelte Severus, majd odabújt Harryhez, aki elmosolyodott, és gyengéden magához ölelte. - Utálom a kórházakat - mondta egy pár perc múlva a vámpír.
Harry elnevette magát. Severus úgy mondta ezt, mint egy kisgyerek, mégis, csak egyetérteni tudott a gyönyörű vámpírral. A kórházak nagyon lehangoló helynek számítottak.
- Ha gondolod, szólok Madame Pomfreynak, és megkérem, hogy engedjen vissza a szobádba.
- Oda nem akarok menni. Nem akarok egyedül lenni…
- Akkor gyere velem az Alapítók Tornyába. Salazar szobája elég tágas, és ott még Dumbledore sem találhat rád - suttogta Harry, ahogy Severust még jobban magához ölelte.
- Az Alapítók Tornyába? Harry, miről beszélsz? - kérdezte Severus, és csak ekkor nézett fel először Harryre. A lélegzete is elakadt azon, amit látott. Harry igazi férfi volt, nem az a tizenéves gyermek, akit legutoljára látott.
Harry elmosolyodott, majd ujjaival végigsimított Severus arcán, nyakán, kezén, és végül a derekánál állapodott meg.
- Majd mindent elmesélek, ha kijutottunk innen - felelte, majd felállt, hogy szóljon Madame Pomfreynak.
A javasasszony egy pár perc múlva lépett be, Harryvel a nyomában. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy Severus ébren van, és már az ágy szélén ücsörög, a már megszokott fekete ruházatában.
- Érdekes… azt hittem, nem hagytam itt a ruháját - gondolta magában Poppy.
- Severus, örülök, hogy végre felébredtél. - Mosolygott Poppy.
- Én is - tette hozzá Harry, majd rámosolygott az iskolanővérre. - Poppy, megengeded, hogy magammal vigyem? Ő is legalább annyira utál itt lenni, mint én.
- Nos, ezt mindjárt meglátjuk - felelte a javasasszony, és pálcájával elvégzett egy pár vizsgálatot. - Nos, Severus, makkegészséges vagy, úgyhogy mehetsz. De próbáld meg elkerülni az igazgatót, és a többi tanárt. Van egy olyan érzésem, hogy Dumbledore nem nagyon örülne neki, ha meglátna.
- Ebben teljesen egyet értek veled, Poppy - mondta Severus, és Harryre pillantott. - De azt hiszem, nem kell félni emiatt. Harry majd megvéd. - Rámosolygott a fiatal wierre.
- Akkor sipirc! - nevetett a javasasszony. - Nem akarom itt látni egyikõtöket sem, legalább a tavaszi szünetig.
- Akkor már itt sem vagyunk - mondták egyszerre. Harry felsegítette Severust, majd átölelte a derekát, és a következő pillanatban már az Alapítók Tornyában találták magukat. Severusnak elakadt a lélegzete azon, amit látott. A hatalmas közös helyiségben rajtuk kívül még kilenc ember volt.
Draco, amikor észrevette, hogy ki is érkezett, felpattant Blaise mellõl, odarohant Severushoz, és szó szerint a nyakába ugrott. Severus nevetve kapta el keresztfiát, ám túl nagy volt a lendület, és mindketten a földön kötöttek ki. Még szerencse, hogy pont egy puha prémre érkeztek. Harry és a többiek is nevettek, még a társaságban mindig komoly Salazar is.
- Draco - szólt Severus -, én is nagyon szeretlek, meg hiányoztál, de megtennéd, hogy leszállsz rólam? Nem vagy már ötéves…
Draco elvörösödött, és lekászálódott keresztapjáról, de nem hagyta, hogy felálljon, hanem, mint egy kisgyerek, odabújt a vámpírhoz.
Harry vigyorogva nézte ezt a kis közjátékot. Úgy látszott, senkinek nem tűnt föl, hogy ő is ott volt. Még végig sem gondolta a dolgot, amikor Ginny felsikoltott, amikor ránézett. Ez persze a többiek figyelmét is felkeltette, és mindenki leesett állal nézett rá. Draco persze csak ránézett, és felemelte a szemöldökét, majd látva a harapásnyomot fogadott testvére nyakán, úgy döntött, hogy inkább visszaadja keresztapját Harrynek, mielőtt még baj lesz belõle.
- Szép kis belépő, mit mondjak - mondta végül, miután felkászálódott és felsegítette Severust is, aki szinte rögtön odabújt Harryhez. - Te aztán tudod, hogyan kell megjelenni.
- Csak nem irigykedsz, Draco? Egyébként is, valahogy ki kellett kerülnünk a vén bugrist. Így volt a legegyszerûbb…
- Nem akarok közbevágni, de valaki elmagyarázná, hogy mi folyik itt? - kérdezte Severus méltatlankodva. Úgy látszott, hogy rajta kívül mindenki tudta, miről van szó.
- Hát persze, kedvesem - suttogta Harry Severus fülébe. - De üljünk le előtte, mert ez hosszú lesz. És enned is kell. Túl sovány vagy.
Severus erre felhúzta az orrát, de inkább nem mondott semmit. Igaz ami igaz, tényleg éhes volt, és nem csak ételre. Harry megérezte kedvese éhségét, és miután leültek egy kényelmes karosszékbe, oldalra hajtotta a fejét, hogy kedvese nyugodtan táplálkozhasson. Severus, bár először habozott, mégsem tudott ellenállni a kísértésnek, így belemélyesztette fogait Harry nyakába, és elkezdte szívni a vérét. A többiek néma csöndben figyelték az eseményeket. Egyikük sem látott még soha vámpírt táplálkozni. Maga a cselekmény egyszerre volt megnyugtató és izgató is, és mind Blaise, mind pedig Draco erõsen küzdött, hogy nehogy hozzáérjenek a másikhoz. Miután Severus eleget ivott, megnyalogatta a sebet, majd odabújt párjához, fejét kedvese mellkasára tette, és úgy nézett végig a szoba többi lakóján. Ginny, Neville, Pansy, Draco és Blaise nem jelentett számára nagy meglepetést, ám a másik négy ember láttán megakadt a lélegzete. A Roxfort Alapítóival volt egy szobában, és az orruk előtt táplálkozott pár perccel ezelõtt. Elvörösödött, és Harry mellkasába fúrta az arcát. Harry nyugtatóan simogatta Severus hátát.
- Nyugodj meg, Sev. Ők nem fognak sem bántani, sem elítélni. Biztonságban vagy.
- Harrynek igaza van, ifjú herceg. Nincs mitõl félned - szólalt meg Salazar. - Amit az előbb csináltál teljesen természetes volt. Nem kell szégyellned, vagy elbújnod. Vámpír vagy, ez pedig hozzá tartozik a vámpírléthez.
Severus szégyenlősen nézett fel, majd rámosolygott az Alapítókra. Mindenki fellélegzett, majd Harry és az Alapítók belekezdtek a történetbe, amiben mindent elmagyaráztak a diákoknak és Severusnak. Hosszú órák teltek el, mire mindenki megértette, hogy mi is folyik körülöttük, és hogy mihez is kell kezdeniük.
- A legutóbbi jelentések szerint Voldemort Szentestén akarja megtámadni a Roxfortot. Rájött, hogy hogyan semlegesítheti az erőtereket, melyek az iskolát védik - szólalt meg Draco, hisz édesapja, Lucius még mindig Voldemort belső körének tagja volt, bár nem önszántából. Draco tudta, hogy apja az utolsó pillanatra vár, hogy otthagyhassa a kígyóképű őrültet. - Ide fog jönni, hogy az egész világ tudhassa, nincsen nála nagyobb hatalom. Szembe akar szállni Dumbledore-ral, miután persze megölte Harryt, ráadásul a vénember szeme láttára.
- Nos, arra aztán nem lesz lehetõsége. Vagy legalábbis nem úgy, ahogy gondolja. Wierként szinte egyenlõ vagyok a vámpírokkal, így az Avada Kedavra nem hat se rám, se Severusra. Ha beveszi, hogy megölt, utána már nem lesz nehéz körbe állnunk, és elmondani a varázsigét, amit már megtanultunk. Elválasztjuk a lelkét a testétõl, bezárjuk egy drágakõbe, amit azután átküldünk egy árnyékvilágba, ahonnan már soha többé nem térhet vissza - mondta Harry, mintha mindez annyira egyszerû lenne.
- És Dumbledore-ral mi lesz? - kérdezte Salazar. - Az ő lelkét nem zárhatjuk be úgy, mint Voldemortét.
- Mondjuk nem is nekünk kéne elintézni - szólalt meg halkan Severus. - Van egy olyan érzésem, hogy apám szívesen ellátná a baját azért, amit velem és a klánunkkal tett. Megsértette az évezredes törvényeket, amiért fizetnie kell. A vámpíroknak pedig igencsak nagy befolyásuk van a varázslóvilágban. Pláne a mi klánunknak…
- Akkor valahogy kapcsolatba kell lépni vele. Tudnia kell, hogy minden rendben van veled, és biztonságban vagy - mondta Harry elgondolkodva.
- Ahhoz először pihennem kell, de ha máskor nem, holnap este már biztos, hogy kapcsolatba tudok lépni vele az elmémen keresztül - suttogta Severus, és fáradtan Harry mellkasára hajtotta a fejét, majd lehunyta a szemeit. Alig pár pillanat múlva már mélyen aludt párjához simulva.
A többiek megértették, hogy a vámpír fáradt, és ideje lenne hagyni, hogy pihenhessen. Az Alapítók búcsút intettek, majd visszamentek a festményükbe a kandalló fölé. A többiek is felkeltek a kanapéról, karosszékből vagy a földről, ahol eddig voltak, és jó éjszakát kívánva Harrynek és Severusnak visszatértek szobáikba a Tornyon belül. Harry rámosolygott Severusra, óvatosan karjai közé emelte, mint egy gyermeket, és Salazar lakosztálya felé vette az irányt. Amikor belépett a szobába, Severust lefektette a hatalmas, baldachinos ágyra, majd keze egy intésével átöltöztette a gyönyörű vámpírt, és betakargatta. Majd ő maga is levetkőzött, felvett egy pólót meg egy pizsamanadrágot, és kedvese mellé feküdt az ágyba. Severus még álmában is odabújt hozzá, Harry pedig boldogan hajtotta álomra a fejét. Az álom, mely eddig egész évben kísértette, végre nem tért vissza, így Harry tudta, hogy az elkövetkező reggel fontos mozzanat lesz kettejük kapcsolatában.
Tovább>>