fanfiction - Nincs, kit úgy szeretne (Rebecca - femslash)
AN: Kicsit késve, de azért nem felejtettem el :)
AN2: Boldog húsvétot!
AN3: Életem legelső femslashe :)
Szerző: Gitta / nayrria
Készült: 2010. március 22.
Cím: Nincs, kit úgy szeretne
Világ: Rebecca - A Manderley ház asszonya
Szereplők: Mrs Danvers / Rebecca (implicit femslash)
Műfaj: fanfiction - egyperces - angst
Korhatár: 14
Nincs, kit úgy szeretne
A lezárt lakosztály porosodó emlékeket őrzött, és Mrs Danvers ezekért a múltból őrzött képekért, tettekért járt vissza. Megmelegedett a szíve, ahogy végigsimított a finom hálóingen, és tiszteletbe oltott szeretettel szorította arcához a ruhadarabot. Belélegezte a régi Mrs de Winter vélt illatát, és a zárt ajtóra nézett. Mindig kulcsra zárta, ha belépett, nehogy egy csepp illat vagy emlék eltűnjön a kint váró újdonság semmijébe.
Megfogni újra a selymes hajat, fésülgetni mély odaadással - csak erre vágyott. Ő volt a bizalmas, a kedves házvezetőnő, aki úrnőjét az utolsó csepp véréig hűen szolgálta volna. Erre elvették tőle a vad hullámok, a tajtékzó tenger, de ő nem tudott hinni. Sötét éjszakákon a csónakháznál néha érezte bőrén a röpködő, ostorként csapkodó, fekete hajtincseket, a finom bőr suhanó érzetét a bőrén. Mostanában sokat járt arra, látta azt a bolondot, aki ugyan riadtan elbújt, ha ránézett, de ő látta a szemében a féktelen örömet, hogy az úrnő elment. Olyankor meg akarta fojtani. Beleszagolt a levegőbe, és ott mindig érezte a csábító, ellenállhatatlan illatot. Látta halovány bőrét áttűnni a sötétségen, ahogy ködös ujjával felé nyúl, s piros, rúzsozott ajkát csókra emeli. Ritkán illette így őt az úrnő, de a ritkaság csodája, a kiszámíthatatlanság öröme ott lapult ilyenkor, s ő élvezettel simogatta a neki feltárulkozó testet. Tudta, hogy úrnője undorodik a férjétől, így az együtt töltött éjszakák mindig azon ritka alkalmakkor következtek, miután Rebeccát meglátogatta a férje. A nő az ő érintésétől felejtett, az ő csókjaitól élvezett. Persze a házastársi kötelezettségek elmaradásával kettesben töltött éjszakáik is eltűntek, de tovább őrizte őket a szívében. Ezek voltak legdrágább kincsei.
Az úr cselédei imádták azt a kis senkit, az új feleséget, akit Rebecca le se köpött volna. Mégis Maxim de Winter imádta, az az ember, aki előző feleségét keserűen gyűlölte, az új nő iránti szerelmét nem mutatta ki, de Mrs Danvers tudta, hogy így van, és ez csak fokozta a fájdalmát. Max szerethet, ő pedig megalázkodhat a kis nyomorult előtt.
Nézte a megvetett ágyat, Rebecca így hagyta még az utolsó reggelen. Ő azóta sem tett rendbe semmit. Figyelme a párnára vetült, s akkor belenyillalt valami. Az ellenállhatatlan vágy, hogy befeküdjön az ágyba, érezze a gyengéd, tapogatózó kezeket, s ahogy régen tette, adjon valamit úrnőjének. Leült a takarók tetejére, óvatosan, hogy ne sértse az emléket, és sírni kezdett. A könnyek váratlanul peregtek, és ő hirtelen csak annyit tudott, hogy nem akar zokogni, de nem bírt megállni, csak ült a selyemtakarón, kezében görcsösen szorította a hálóinget, és siratta gazdáját, úrnőjét, mindenét.