[Multichaptered] Munkahelyi viszonyok ch. 2.
II. fejezet
Péntek esti kiruccanás
Takashi előbb reagált, mint én. Hirtelen elengedett, fölállt, a zakóját elegánsan a vállára dobta és kisétált az odacsődült emberek közé. Gyorsan követtem a példáját és kisasszéztam követve karcsú alakját. Folyosók labirintusán keresztül érkeztünk meg végre a szobánkba. Nem volt túlzottan nagy az iroda, középen egy asztal volt, bőr székekkel körülrakva, egy nagyobb szekrény tele mindenféle aktával. Ebből a szobából nyílt még két ajtó.
- A jobb oldali ajtó a titkárnőnk irodájába vezet, a másik meg az enyémbe. Te, pedig itt fogsz dolgozni - magyarázta, közben, pedig leült az íróasztalhoz.
- Kirei!!!!! - kiáltotta el magát.
A szólított egy lány volt, aki épp most lépett ki a titkárnői irodából. Elképesztően gyönyörű volt, hosszú, fekete haj, sötétkék szempár, hosszú, gyönyörű lábak, karcsú kecses derék…. Igaz hogy én a férfiakhoz vonzódom de ez a nő még rám is nagy hatással volt. Csak bámultam elbűvölten. Kirei pedig odaszaladt Takashihoz, az ölébe ült, és kissé magasabb, cicás hangon, dorombolva kezdett beszélni.
- Már úgy izgultam érted, nem tudtam hova tűntél. Végigjártam az egész emeletet de nem találtalak. Tényleg bezáródtál a liftbe?
- Igen, bezáródtunk. Had mutassam be neked az új munkatársunkat, Yuhi Naokot. Yuhi, ő a titkárnőnk, Kirei.
- Örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott rám
- De most megyek, ha kell valami, csak szóljatok. - és már ott sem volt.
- Hihetetlen ez a csaj. - mondtam egy kis idő után.
- Hát igen, lehengerlő, a biztos - nevetetett.
- De most már ideje neki kezdenünk a munkánknak.
Így hát egész délelőtt lázasan dolgoztunk, terveket készítettünk, néha még vitatkoztunk is pár apró részleten. Aztán eljött az ebédidő. Takashi megkérdezte, nincs-e kedvem vele ebédelni egy közeli, olcsóbb étteremben. Természetesen kapva-kaptam az alkalmon. Hátha most végre beszélgethetünk. Idegesített, hogy még csak meg sem említette azt a csókot, mintha neki tényleg nem jelentett volna semmit, csak lenyugtatni akart valamiképp. Én viszont egész nap gondoltam rá, a vágyra, amit felkeltett bennem. Munka közben sem tudtam megállni, hogy néha lopva rá ne nézzek.
Már épp léptünk ki az ajtón, mikor egyszer csak ott termett Kirei is.
- Szívem, bocs hogy késtem, de kissé fel kellett frissítenem a sminkem - mondta Takashihoz fordulva.
- szívem? Ezek szerint tényleg több van köztük, mint főnök-titkárnő viszonynál. De miért kell eljönnie velünk? Meglepetésként konstatáltam: féltékeny vagyok. Hogy lehet az? Kezdtem összezavarodni. Gondolataim csak úgy cikáztak.
- Hahó, valami baj van? - kérdezte titkárnőm.
- Nem, nincs semmi, felőlem indulhatunk. - feleltem sietve.
Ebéd közben kiderült, este van egy kis összeröffenés, a céges barátok elmennek egy biliárdklubba. Engem is hívtak, állítólag jó hely megismerkedni a banda „magjával”. És mivel a mocim szervizben, drága főnököm felajánlotta, értem jönnek, és haza is visznek.
- Értem jöttök? - kérdeztem.
- Igen, Kireivel együtt élünk, szóval eléggé logikus hogy együtt is megyünk ilyen banzájokra. - válaszolod sejtelmesen mosolyogva. Mintha direkt hangsúlyozni akarná kapcsolatukat.
A nap további része melóval telt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokrétű lesz a munkaköröm, no de sebaj, legalább lefoglal, és nem rágódom folyton ostoba dolgokon.
Az este elég érdekesen alakult, voltunk vagy húszan. Mire mi megérkeztünk, a társaság nagyja már mélyen a pohár fenekére nézett. Egymás szívatásával múlatták az időd (a biliárdon és az iváson kívül). Közben Kirei már is szóba elegyedett egy idegen pasival és elpárolgott belőlünk. Természetesen mi sem úszhattuk meg. Naiv elgondolás volt a részemről, hogy az ominózus, liftes esetet nem fogják szóbahozni. Elég durván ugrattak, főleg mikor látták, együtt jöttünk.
- Hé Takashi, nem is tudtam, hogy ilyen mélyen megismerkedtél az új fiúcskával - mondta egy nagyobb darab, pöffeszkedő ittas munkatársunk, és hozzá mintha az évszázad poénját tudatta volna, eszeveszetten elkezdett vihogni, a többiek meg követték a példáját.
- Kei szereti a liliomtipró szerepét játszani - toldotta meg egy másik „jópofa” emberke.
És ez sokáig így ment, eleinte vissza-visszaszólogattam, de Takashi leintett.
- Hagyd ezeket a marhákat, nem érdemes felhúznod magad.
- Hogy tudsz ennyire nyugodt maradni, mikor ilyen szemétségeket mondanak?
- Mi értelme lenne idegeskednem? Figyelj, én már megszoktam, ez nem is vészes. Főleg az előző munkahelyemhez képest. Sőt, azt is mondhatnám, hogy itt, pár ilyen esettől eltekintve kedvesek és tisztelnek is engem.
A szemem sarkából láttam, Kirei lelép avval a pasival, és még csak nem is jött ide köszönni, ezen igencsak elcsodálkoztam.
- Na álljunk csak meg. Valamit nem értek. Hisz neked barátnőd van! Aki mellesleg most lépett le egy fiúval. Téged nem zavar hogy mással flörtöl a jelenlétedben?
A flört szó elég enyhe volt, mivel igencsak elmélyülten tanulmányozták egymás száját.
- Barátnőm? Nekem? Hát, az elég érdekes lenni- felelte nevetve.
- Kirei nem a csajod? Mert nekem igencsak úgy tűnt.
- Kirei??? - csodálkozott el - Ő a húgom, nagyon szeretjük egymást, állandóan a nyakamon lóg, amit amúgy nem is bánok. De mit is mondtál? Megint kikezdett valakivel?
- Hát, ööö igen, így is fogalmazhatunk, az előbb mentek el. - elég szarul éreztem magam, hogy lehetek ilyen idióta? Én meg felténykedem rá…..megint tiszta lebőgés….
- Ó az az ostoba liba. De ha megint pofára esik, nem tartom a vállam, hogy kisírhassa magát. Gyere, hazaviszlek.
Útközben nem nagyon beszélgettünk, én azon gondolkodtam mit is jelenthetett: „Barátnőm? Nekem? Hát, az elég érdekes lenni.” Te is meleg lennél? Neki meg gondolom a testvérén járt az esze. Megérkeztünk a lakásomhoz. Már épp szálltam volna ki, mikor megragadta a karom és visszahúzott.
- Hm… szóval, ö…um...jó éjszakát! - mondta dadogva.
Olyan édes volt, ahogy zavartan elmosolyodott. Megint éreztem azt a bűvös hangulatot, amit árasztott, és ami úgy vonzott hozzá. Éreztem, megőrülök, ha nem csókolhatom meg azokat az édes ajkakat. Így összeszedtem minden bátorságom, és lesmároltam. Szerencsére nem húzódott el. Sőt! Nyelvünk vad játékba kezdett, és éreztem, a nadrágom kezd kissé szűkös lenni. Aztán hirtelen elengedett.
- Ezt nem lett volna szabad. Ez így nem jó…..nem tehetjük….. - suttogta kissé lihegve.
Nem válaszoltam, inkább csendben, kiszálltam a kocsiból és felszaladtam a lakásomba. Egyedül maradtam az üres, csendes szobában az értetlenségemmel, bánatommal. Nem értettem semmit. Miét húzódott el, ha tetszem neki? Márpedig éreztem, hogy nem vagyok közömbös számára. Akkor meg?
Péntek esti kiruccanás
Takashi előbb reagált, mint én. Hirtelen elengedett, fölállt, a zakóját elegánsan a vállára dobta és kisétált az odacsődült emberek közé. Gyorsan követtem a példáját és kisasszéztam követve karcsú alakját. Folyosók labirintusán keresztül érkeztünk meg végre a szobánkba. Nem volt túlzottan nagy az iroda, középen egy asztal volt, bőr székekkel körülrakva, egy nagyobb szekrény tele mindenféle aktával. Ebből a szobából nyílt még két ajtó.
- A jobb oldali ajtó a titkárnőnk irodájába vezet, a másik meg az enyémbe. Te, pedig itt fogsz dolgozni - magyarázta, közben, pedig leült az íróasztalhoz.
- Kirei!!!!! - kiáltotta el magát.
A szólított egy lány volt, aki épp most lépett ki a titkárnői irodából. Elképesztően gyönyörű volt, hosszú, fekete haj, sötétkék szempár, hosszú, gyönyörű lábak, karcsú kecses derék…. Igaz hogy én a férfiakhoz vonzódom de ez a nő még rám is nagy hatással volt. Csak bámultam elbűvölten. Kirei pedig odaszaladt Takashihoz, az ölébe ült, és kissé magasabb, cicás hangon, dorombolva kezdett beszélni.
- Már úgy izgultam érted, nem tudtam hova tűntél. Végigjártam az egész emeletet de nem találtalak. Tényleg bezáródtál a liftbe?
- Igen, bezáródtunk. Had mutassam be neked az új munkatársunkat, Yuhi Naokot. Yuhi, ő a titkárnőnk, Kirei.
- Örülök, hogy megismerhetlek - mosolygott rám
- De most megyek, ha kell valami, csak szóljatok. - és már ott sem volt.
- Hihetetlen ez a csaj. - mondtam egy kis idő után.
- Hát igen, lehengerlő, a biztos - nevetetett.
- De most már ideje neki kezdenünk a munkánknak.
Így hát egész délelőtt lázasan dolgoztunk, terveket készítettünk, néha még vitatkoztunk is pár apró részleten. Aztán eljött az ebédidő. Takashi megkérdezte, nincs-e kedvem vele ebédelni egy közeli, olcsóbb étteremben. Természetesen kapva-kaptam az alkalmon. Hátha most végre beszélgethetünk. Idegesített, hogy még csak meg sem említette azt a csókot, mintha neki tényleg nem jelentett volna semmit, csak lenyugtatni akart valamiképp. Én viszont egész nap gondoltam rá, a vágyra, amit felkeltett bennem. Munka közben sem tudtam megállni, hogy néha lopva rá ne nézzek.
Már épp léptünk ki az ajtón, mikor egyszer csak ott termett Kirei is.
- Szívem, bocs hogy késtem, de kissé fel kellett frissítenem a sminkem - mondta Takashihoz fordulva.
- szívem? Ezek szerint tényleg több van köztük, mint főnök-titkárnő viszonynál. De miért kell eljönnie velünk? Meglepetésként konstatáltam: féltékeny vagyok. Hogy lehet az? Kezdtem összezavarodni. Gondolataim csak úgy cikáztak.
- Hahó, valami baj van? - kérdezte titkárnőm.
- Nem, nincs semmi, felőlem indulhatunk. - feleltem sietve.
Ebéd közben kiderült, este van egy kis összeröffenés, a céges barátok elmennek egy biliárdklubba. Engem is hívtak, állítólag jó hely megismerkedni a banda „magjával”. És mivel a mocim szervizben, drága főnököm felajánlotta, értem jönnek, és haza is visznek.
- Értem jöttök? - kérdeztem.
- Igen, Kireivel együtt élünk, szóval eléggé logikus hogy együtt is megyünk ilyen banzájokra. - válaszolod sejtelmesen mosolyogva. Mintha direkt hangsúlyozni akarná kapcsolatukat.
A nap további része melóval telt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokrétű lesz a munkaköröm, no de sebaj, legalább lefoglal, és nem rágódom folyton ostoba dolgokon.
Az este elég érdekesen alakult, voltunk vagy húszan. Mire mi megérkeztünk, a társaság nagyja már mélyen a pohár fenekére nézett. Egymás szívatásával múlatták az időd (a biliárdon és az iváson kívül). Közben Kirei már is szóba elegyedett egy idegen pasival és elpárolgott belőlünk. Természetesen mi sem úszhattuk meg. Naiv elgondolás volt a részemről, hogy az ominózus, liftes esetet nem fogják szóbahozni. Elég durván ugrattak, főleg mikor látták, együtt jöttünk.
- Hé Takashi, nem is tudtam, hogy ilyen mélyen megismerkedtél az új fiúcskával - mondta egy nagyobb darab, pöffeszkedő ittas munkatársunk, és hozzá mintha az évszázad poénját tudatta volna, eszeveszetten elkezdett vihogni, a többiek meg követték a példáját.
- Kei szereti a liliomtipró szerepét játszani - toldotta meg egy másik „jópofa” emberke.
És ez sokáig így ment, eleinte vissza-visszaszólogattam, de Takashi leintett.
- Hagyd ezeket a marhákat, nem érdemes felhúznod magad.
- Hogy tudsz ennyire nyugodt maradni, mikor ilyen szemétségeket mondanak?
- Mi értelme lenne idegeskednem? Figyelj, én már megszoktam, ez nem is vészes. Főleg az előző munkahelyemhez képest. Sőt, azt is mondhatnám, hogy itt, pár ilyen esettől eltekintve kedvesek és tisztelnek is engem.
A szemem sarkából láttam, Kirei lelép avval a pasival, és még csak nem is jött ide köszönni, ezen igencsak elcsodálkoztam.
- Na álljunk csak meg. Valamit nem értek. Hisz neked barátnőd van! Aki mellesleg most lépett le egy fiúval. Téged nem zavar hogy mással flörtöl a jelenlétedben?
A flört szó elég enyhe volt, mivel igencsak elmélyülten tanulmányozták egymás száját.
- Barátnőm? Nekem? Hát, az elég érdekes lenni- felelte nevetve.
- Kirei nem a csajod? Mert nekem igencsak úgy tűnt.
- Kirei??? - csodálkozott el - Ő a húgom, nagyon szeretjük egymást, állandóan a nyakamon lóg, amit amúgy nem is bánok. De mit is mondtál? Megint kikezdett valakivel?
- Hát, ööö igen, így is fogalmazhatunk, az előbb mentek el. - elég szarul éreztem magam, hogy lehetek ilyen idióta? Én meg felténykedem rá…..megint tiszta lebőgés….
- Ó az az ostoba liba. De ha megint pofára esik, nem tartom a vállam, hogy kisírhassa magát. Gyere, hazaviszlek.
Útközben nem nagyon beszélgettünk, én azon gondolkodtam mit is jelenthetett: „Barátnőm? Nekem? Hát, az elég érdekes lenni.” Te is meleg lennél? Neki meg gondolom a testvérén járt az esze. Megérkeztünk a lakásomhoz. Már épp szálltam volna ki, mikor megragadta a karom és visszahúzott.
- Hm… szóval, ö…um...jó éjszakát! - mondta dadogva.
Olyan édes volt, ahogy zavartan elmosolyodott. Megint éreztem azt a bűvös hangulatot, amit árasztott, és ami úgy vonzott hozzá. Éreztem, megőrülök, ha nem csókolhatom meg azokat az édes ajkakat. Így összeszedtem minden bátorságom, és lesmároltam. Szerencsére nem húzódott el. Sőt! Nyelvünk vad játékba kezdett, és éreztem, a nadrágom kezd kissé szűkös lenni. Aztán hirtelen elengedett.
- Ezt nem lett volna szabad. Ez így nem jó…..nem tehetjük….. - suttogta kissé lihegve.
Nem válaszoltam, inkább csendben, kiszálltam a kocsiból és felszaladtam a lakásomba. Egyedül maradtam az üres, csendes szobában az értetlenségemmel, bánatommal. Nem értettem semmit. Miét húzódott el, ha tetszem neki? Márpedig éreztem, hogy nem vagyok közömbös számára. Akkor meg?