[one shot] Élet vagy valami hasonló, avagy Forgatókönyv egy képzeletbeli iskolanapról
Élet vagy valami hasonló, avagy
Forgatókönyv egy képzeletbeli iskolanapról
Kémia óra, matek óra, fizika avagy irodalom. Csodaszép tantárgyak tiszta élvezhető egymásutániságban. Nyolc órakor, a reggeli, még kavargó, étlen gyomornak zaftos kis táplálék, külön-külön is, ám együtt aztán az igazi csemege. Főleg az a hét szép sorjában, elvégre a hetes az egy igazi bűvös, mágikus szám.
A tanár harminc körüli, megfásult, unott ember, akiben talán nemrég még ott pislákolt egykori humorának lángja, ám mára már csak a kiégett gyertyacsonk maradt valaha sziporkázó egyéniségéből. Most is, a szavak megfontolt érdektelenséggel gördültek le húsos ajkairól, s hullnak bele az osztály zsibongó ürességébe. Szinte hipnotikus hatást gyakorol a hallgatóra, és az ártatlan diák feje szinte észrevétlenül, lassan a padra csuklik, s szeme akaratlanul is összezárul, engedve a hívogató álomnak. Ám a káoszban persze ez fel sem tűnik senkinek. Mindenki unottan jártatja végig szemét a kókadozó osztályban, mely egykor oly vidám volt, de hogy lehetne most is az a boldog gyereksereg, mikor ez a tanár ilyen lehetetlen módon, kínzó lassúsággal ítéli unalom általi halálra szerencsétleneket?
A 45 perc azonban vánszorogva fogy, ennek a maratoni távnak az idő már majdnem a felét lefutotta, de még hátra van a neheze, a második félidő, mikorra már csak néhány stréber tolla nyomódik sercegve a füzet vékony lapjára, s a többiek csipás szemmel, duzzogva bámulnak a merész egyénre, aki képes olyanra vetemedni mint a jegyzetelés. Ez a halálos bűn szinte sértés minden nyomorült szunyókálóra, akinek még arról sincs fogalma, hogy lassan, ám egyre biztosabban halad a végkifejlet felé, a célegyenes már fel is tűnik a látóhatáron, az idő minden erejét megfeszítve igyekszik a 45 elnevezésű, finish feliratú szalaghoz.
- Gyerekek, mivel mindenképpen szeretném befejezni veletek ezt az anyagrészt a témazáró előtt, úgy döntöttem, még öt percet ráhúzunk az órára, de ne izguljatok, legközelebbi órán visszakapjátok.
Így az idő hatalmas csattanással bukik el a cél előtt, amin immár egy új szám jelenik meg, egy rémisztő 5-ös. Térden csúszva, kúszva, mászva az időnek azonban mégiscsak sikerül átvergődni magát a szalagon, s a csengő hatalmas visítással töltötte meg az iskola csendjét. Az óra véget ért, s a szegény diákok végül kómásan, laposakat pislogva mentek az újabb időverseny felé, egy újabb csalóka 45-ös végcélú pályára. Ám az a 10 avagy 15 perc talán elég erőtartalékot tud nyújtani egy újabb óra nevezetű rémecskéhez. A tízórai majszolása, a fiúk kiprovokált verekedés-imitálása, a nevetés, apró kis éltető cseppek a hétköznapok szürkeségében, valami, amiért mégiscsak érdemes átlépni reggelente a kaput, mert az osztályteremben vár az a pár boldog perc, amíg önfeledten szórakozhatunk kizárva kis körünkből a nagybetűs Világot.
Forgatókönyv egy képzeletbeli iskolanapról
Kémia óra, matek óra, fizika avagy irodalom. Csodaszép tantárgyak tiszta élvezhető egymásutániságban. Nyolc órakor, a reggeli, még kavargó, étlen gyomornak zaftos kis táplálék, külön-külön is, ám együtt aztán az igazi csemege. Főleg az a hét szép sorjában, elvégre a hetes az egy igazi bűvös, mágikus szám.
A tanár harminc körüli, megfásult, unott ember, akiben talán nemrég még ott pislákolt egykori humorának lángja, ám mára már csak a kiégett gyertyacsonk maradt valaha sziporkázó egyéniségéből. Most is, a szavak megfontolt érdektelenséggel gördültek le húsos ajkairól, s hullnak bele az osztály zsibongó ürességébe. Szinte hipnotikus hatást gyakorol a hallgatóra, és az ártatlan diák feje szinte észrevétlenül, lassan a padra csuklik, s szeme akaratlanul is összezárul, engedve a hívogató álomnak. Ám a káoszban persze ez fel sem tűnik senkinek. Mindenki unottan jártatja végig szemét a kókadozó osztályban, mely egykor oly vidám volt, de hogy lehetne most is az a boldog gyereksereg, mikor ez a tanár ilyen lehetetlen módon, kínzó lassúsággal ítéli unalom általi halálra szerencsétleneket?
A 45 perc azonban vánszorogva fogy, ennek a maratoni távnak az idő már majdnem a felét lefutotta, de még hátra van a neheze, a második félidő, mikorra már csak néhány stréber tolla nyomódik sercegve a füzet vékony lapjára, s a többiek csipás szemmel, duzzogva bámulnak a merész egyénre, aki képes olyanra vetemedni mint a jegyzetelés. Ez a halálos bűn szinte sértés minden nyomorült szunyókálóra, akinek még arról sincs fogalma, hogy lassan, ám egyre biztosabban halad a végkifejlet felé, a célegyenes már fel is tűnik a látóhatáron, az idő minden erejét megfeszítve igyekszik a 45 elnevezésű, finish feliratú szalaghoz.
- Gyerekek, mivel mindenképpen szeretném befejezni veletek ezt az anyagrészt a témazáró előtt, úgy döntöttem, még öt percet ráhúzunk az órára, de ne izguljatok, legközelebbi órán visszakapjátok.
Így az idő hatalmas csattanással bukik el a cél előtt, amin immár egy új szám jelenik meg, egy rémisztő 5-ös. Térden csúszva, kúszva, mászva az időnek azonban mégiscsak sikerül átvergődni magát a szalagon, s a csengő hatalmas visítással töltötte meg az iskola csendjét. Az óra véget ért, s a szegény diákok végül kómásan, laposakat pislogva mentek az újabb időverseny felé, egy újabb csalóka 45-ös végcélú pályára. Ám az a 10 avagy 15 perc talán elég erőtartalékot tud nyújtani egy újabb óra nevezetű rémecskéhez. A tízórai majszolása, a fiúk kiprovokált verekedés-imitálása, a nevetés, apró kis éltető cseppek a hétköznapok szürkeségében, valami, amiért mégiscsak érdemes átlépni reggelente a kaput, mert az osztályteremben vár az a pár boldog perc, amíg önfeledten szórakozhatunk kizárva kis körünkből a nagybetűs Világot.