Segítő kezek (Supernatural, NC-17) 1. fejezet
Cím: Segítő kezek
Szerző: Anaina/Anne Winchester
Fandom: Odaát
Pár: Sam/Dean
Figyelmeztetés: SLASH!, NC-17, Első alkalom, helyenként vulgáris beszéd
Összefoglalás: a Winchester testvérek egy igazán különleges gyilkosságok ügyében nyomoznak, azonban semmi nyoma természetfeletti dolgoknak. Közben pedig tisztázódnak bennük az érzéseik.
Megjegyzés: a második évadot csak az évadnyitó részig veszem figyelembe. Onnantól saját története van.
Remélem élvezni fogjátok.
Sam mély levegőt vett, és belépett a szobába. Óvatosan letette táskáját, majd szeme bátyja ágyára tévedt. Dean hason feküdt, egy szál boxeralsóban, takarója pedig a földön volt. Öccse alaposan végigmérte az utolsó porcikájáig, majd vetkőzni kezdett.
- Merre csavarogtál, öcsi?
- Nem tartozik rád. - Dean felült az ágyon, és nagy szemeket meresztett Samre.
- De nagyon is rám tartozik. Ha történik veled valami…
- Elég nagy fiú vagyok már, tudok magamra vigyázni - mondta teljes nyugalommal. Dean vállat vont.
- Te tudod - mondta és visszafeküdt aludni.
Sam befejezte a vetkőzést, majd tusolni ment, aztán pedig ő is bebújt az ágyba. Próbálta háborgó gondolatait csendesíteni, de nem túl sok sikerrel. Fáradt volt. Belefáradt az állandó vadászatokba, és abba, amit már hónapok óta művelt. Nehéz dolog egy olyan ember előtt titkolózni, akivel jóformán napjaid huszonnégy órájából huszonnégyet töltesz. Főleg, úgy hogy legszívesebben még többet töltenél vele, csak kicsit másképp mint ahogy szabadna.
Akkor kezdődött az egész, amikor Deant elrabolta az az alakváltó St. Louisban, és a bőrébe bújt. Sam nem tudta, hogy az éppen az alakváltó, mert annyira valóságos volt, amiket mondott. Akkor kezdte megérteni bátyját, akiről addig azt hitte, hogy teljesen érzéketlen. De akkor minden megváltozott. Először csak együtt érzett vele, aztán Oklahomában, ahol mindenki párnak nézte őket, már arra vágyott, bárcsak azok lennének, nem pedig testvérek. De azzal, hogy szerelmes fivérébe, csak akkor szembesült, amikor Dean szíve megsérült, és kishíján belehalt. Akkor pánikszerűen keresett valamit vagy valakit, aki megmenthette őt, így talált rá Le Grange tiszteletesre. Hihetetlenül boldog volt mikor Dean meggyógyult, viszont annak már nem örült, ami bátyja és Layla között látszott kialakulni. Arra meg már gondolni sem tudott, amikor Missouriban Cassievel találkoztak, és Dean vele töltötte az éjszakákat.
Viszont minden éjjel kilógni, inni és nőzni csak a látomások, és a Max-szel való találkozás után kezdett. Egyszerűen már nem tudta kezelni az érzéseit, és valahogy le kellett vezetnie a felgyülemlett feszültséget. Mondjuk nem épp a legjobb módját választotta.
Nem beszélve arról, hogy Deant az őrületbe kergette ezekkel az eltűnésekkel. Bátyja már-már betegesen aggódott érte. Gyerekkoruk óta védelmezte az ő kis öcsikéjét, de mivel Sam már felnőtt volt, és nem kívánta megosztani vele, hogy ilyenkor mit csinál, Dean teljesen tehetetlen volt. És ez volt az, amivel viszont ő nem tudott mit kezdeni. Elvégre neki fekete-fehér volt a világ. Na persze nem azért, mert Dean ostoba, vagy buta lett volna. Nem, egyáltalán nem. Ő választotta azt, hogy nem bonyolítja túl az életét, és csak úgy gondol a világra, hogy csak jó és rossz lehet valami. Hiszen így saját magát is megkíméli. Azonban mióta Sam visszatért az életébe, rájött, hogy hamis világot alkotott magának. Az öccse kiszínezte az ő monoton kis életét.
Azon az éjjelen egyikük sem tudott aludni. Samet fojtogatta a kétség, mint mindig. Tudta, hogy bűnös érzelmeket táplál testvére iránt, de már nem tudott küzdeni ellene. Lehet, hogy már nem is akart. Dean pedig azon gondolkodott egész éjszaka, hogy öccse vajon miért nem bízik meg benne, és mit csinálhat, amikor kilopózik.
Reggel mindketten nyúzottak voltak. Dean még napszemüvegét is feltette, mert ahhoz elég önimádó volt, hogy ne hagyja, hogy mások ilyen állapotban lássák.
- Dean, te nem jössz?
- Ha ahhoz, hogy ne mondd el, mit művelsz éjjelente, elég nagyfiú vagy, akkor ezt egyedül is el tudod intézni. - Sam csak gúnyosan elvigyorodott, és becsapta a kocsi ajtaját. Duzzogva lépett be a helyi serif irodájába.
***
- Jó napot kívánok. Balke ügynök vagyok, az FBI-tól. A helyi gyermekgyilkosságok ügyében jöttem.
- Üdvözlöm. Nahát, nem is gondoltam, hogy ez az ügy ennyire érdekli az FBI-t. Nemrég volt itt két kollégája, de ők azt mondták, hogy ez mégsem az ő hatáskörük. Még az aktákat sem vitték magukkal.
Sam elbizonytalanodott. Most hirtelen valami nagyon okosat kell kitalálnia, nehogy véletlenül lebukjon.
- Ó, igen Darrel serif, én egy különleges csoporttól vagyok, ez az ügy kimondottan a mi hatáskörünk. Az a gyanúnk, hogy egy régebbi esettel vannak kapcsolatban a jelenlegi gyilkosságok.
- Akkor állok rendelkezésére, Balke ügynök.
- Megkaphatnám azokat az aktákat?
- Természetesen - a serif átnyújtotta a dokumentumokat, Sam pedig leült a kis asztalkához, és tanulmányozni kezdte őket.
- Kér kávét? - Sam csak bólintott. - Nem tudom milyen szörnyeteg képes gyermekeket gyilkolni. Csak egy nagyon beteg ember tehet ilyet… - puffogott Darrel. - Hihetetlen. Ebben a városban soha nem történt semmilyen bűneset. Még egy betörés, vagy rablás, de még csak egy apró autós koccanás sem, mióta én itt vagyok. Pedig az már lassan 30 éve ügynök úr.
- Megértem a felháborodását, serif. Igazán különleges ügyről van most szó. Azt említette, hogy semmi nem történt ebben a városban, közel 30 éve?
- Igen, így van. Tulajdonképpen semmi dolgom nem akadt, mióta itt dolgozom. Bejöttünk az irodába, kávézgattunk, de semmit nem csináltunk. Még örülnék is neki, hogy végre történt valami, ha nem kisgyermekekről lenne szó.
Sam már nem válaszolt, csak ismét belemélyedt a papírokba. Amikor később megcsörrent a mobilja, felpillantott az órára. Csak akkor vette észre, hogy már 3 órája tanulmányozta az aktákat.
- Tessék, Dean?
- Mi a fenét művelsz már odabent? Már megittam egy vödör kávét, amióta ott vagy.
- Megyek már - kinyomta a telefont, és a serifhez fordult. - Most mennem kell. Elvihetném ezeket?
- Persze. Vigye nyugodtan.
- Köszönöm a segítségét.
Sam fáradtan ült be a kocsiba, Dean mellé. Az aktákat a műszerfalra dobta.
- Menjünk, együnk valamit.
- Végre egy jó ötlet - vigyorgott Dean, és beindította a kocsit. - Mit tudtál meg?
- Igazából semmit, amit eddig ne tudtunk volna. Semmi közös nincs a gyerekekben. Az egyik dúsgazdag családból származik, míg egy másiknak a szülei munkanélküli, alkoholisták. Mindössze annyi kiinduló pontunk van, hogy minden gyermeknek hiányzik a jobb kézfeje. De ezen kívül semmi.
- Akkor nem lesz könnyű dolgunk.
- Miért, mikor volt? - próbált mosolyogni Sam, ami inkább vicsorgásra hasonlított.
Nem sokkal később az étkezde egyik asztalánál ülve folytatódott a beszélgetés. Sam a laptopját bújta, Dean pedig a pincérnő fenekét bámulta, aki kihozta nekik az ételt.
- Mondjuk, ha nem esne ki a szemed…
- Mi az öcskös, féltékeny vagy?
- Jaj, hagyjál már - védekezett Sam, habár magában, igazat adott bátyjának.
- Találtál már valamit?
- A serif azt mondta, hogy már 30 éve nem történt semmi bűneset a városban. Semmi! Érted? - Felnézett számítógépéből, és furcsa arckifejezéssel tovább beszélt. - Szóval gondoltam utána nézek. Hátha valami olyasmiről van itt is szó, mint a Burkitsville-i termékenység istenség. De még mindig nincs semmi - biggyesztette le ajkát a fiatalabb fiú.
- Nagyszerű. Valami ötlet, hogy mi lehet ez?
- Fogalmam nincs. Én feladom. Pihennem kell. Menjünk vissza a motelbe.
- Aha, minek? Hogy amint elalszok, kiszökj, mint valami tinilány?
- Mi bajod van, Dean?
- Nekem mi bajom van? Hónapok óta titkolózol előttem, és kilógsz éjjelente. Neked mi bajod van? - kiabálta Dean. Az egész étterem feléjük fordult. Dean kicsit közelebb hajolt Samhez, és halkabban folytatta - Tudod, hogy ha valami baj van, elmondhatod nekem. Tudod, hogy bármiben megpróbálok segíteni.
- Ebben nem tudsz segíteni.
- Miért nem bízol bennem? Emlékszel, hányszor segítettem már neked?
- Hát épp ez az! Nincs szükségem arra, hogy állandóan megvédj, érted? Amúgy én is rángattalak már ki a szarból!
- Higgadj már le. Egyébként tudom, és nagyon hálás is vagyok érte - próbálta csitítani öccsét. De Sam csak bámult maga elé mogorva arckifejezéssel. Dean úgy döntött, nem firtatja tovább a témát. Felállt, az asztalra dobta a pénzt, és elindult az ajtó felé. - Mi van, nem jössz?
Sam vállára dobta táskáját, és bátyja után indult.
A feszültség a kocsiban sem oldódott, sőt, még a motelben is megtörhetetlen csönd uralkodott közöttük. Pedig Dean előzékenyen átengedte Samnek az ágyválasztást, sőt még azt is hagyta, hogy öccse használja először a fürdőt, de Sam nem igazán értékelte ezt a gesztust.
Dean tettette az alvást, és várta, hogy fivére felkeljen, és ismét útnak induljon. Eltökélte magában, hogy mindenképpen kideríti, mit művel éjszakánként az öccse. De csalódnia kellett, hiszen Sam nyugodtan aludt egészen reggelig. Akkor viszont frissen ébredt, de hagyta bátyját tovább aludni, és egymaga indult kideríteni milyen lénnyel van dolguk.
Gyalog indult a legközelebb eső családhoz. Ott ismét FBI ügynökként mutatkozott be, és alaposan megvizsgálta a lakást, azonban semmit nem talált. Tovább állt a következő családhoz, de ott sem volt semmi nyom. Végigjárta mind a 8 családot, de hiába.
Mikor belépett a szobába Dean félmeztelenül heverészett az ágyon. Sam nem szólt hozzá, csak biccentett neki. Leült az ágy szélére, lehúzta kényelmetlen bőrcipőjét, és lábfejét kezdte dörzsölgetni.
- Rohadt cipő. Miért csak egy számmal kisebbet lehet ilyen szarokból kapni, mint a lábam - mormogta dühösen.
- Fáj? A nagylábujjad és a középső ujjad alatt masszírozd, jobb lesz tőle.
Sam megfogadta bátyja tanácsát, de elég sután csinálta.
- Semmivel sem jobb…
- Mert rosszul csinálod. Kicsit lejjebb. Nem ott. Na várj, majd én.
Dean átült testvére ágyára. Sam felállt kikapcsolta övét, hogy ne szorítsa, és visszaült az ágyra, bátyja pedig kezelésbe vette a lábát.
- Ez isteni… - suttogta, majd elterült az ágyon. Dean arcán egy furcsa mosoly futott át.
- Na mire jutottál a családoknál?
- Honnan tudod, hogy ott jártam?
- Ismerlek már, haver - mondta teljes természetességgel. - Szóval?
- Semmire, hallod. Se kén, se ektoplazma, se elektromos maradványok. Semmi az egy ég adta világon - artikulált látványosan Sam.
- Mutasd a másik lábad. Tehát. Van 8 halott kisgyerek, mindegyiknek levágták a kézfejét. És semmi természetfeletti nyom. Nagyszerű.
- Az. Szerinted most mihez kezdjünk?
- Gőzöm nincs. Menjünk, igyunk valamit, lazítsunk kicsit.
- Én most inkább maradnék pihenni, ha nem gond.
- De igen gond. Vedd le magadról ezt a maskarát. És nyomás.
Sam lebiggyesztett ajkakkal, de engedelmeskedett. Nem sok kedve volt most kocsmázni, de egyedül maradni sem akart. Viszont Deannel is kényelmetlenül érezte magát, mert tudta, hogy soha nem lehet úgy vele, ahogy igazából szeretné. Végül sikerült rávennie testvérét, hogy csak hozzanak pár sört, és azt a motelben igyák meg.
- Most már hajlandó lennél elárulni mit művelsz egyedül éjjelente?
- Nem hagyhatnánk most ezt a témát? Semmi kedvem megint vitatkozni.
- Nem is kell vitatkozni. Bökd ki - erősködött, de Sam csak megforgatta szemeit, és összeszorította száját. - Csajozni jársz, mi? - vigyorgott vadul Dean. - Nem is gondoltam, hogy a kis Sammy ágyról ágyra repked. - Sam nem válaszolt, csak mereven bámulta a padlót. - Jézusom! Te tényleg… - Dean nagyon meglepődött, és hangosan felnevetett. De valahogy mélyen, belül keserűséget érzett. Valahogy soha nem tetszett neki, ha Sam lánnyal volt. Jessica sem volt szimpatikus neki, de azért mégis sajnálta öccsét, amikor a lány meghalt.
Dean sokszor visszakívánkozott a gyerekkorukba. Akkor még minden olyan jó volt. Egész nap együtt lehettek, minden titkukat megosztották egymással. Hiába volt most is vele Sam, mégis hiányzott neki, mert tudta, hogy már soha nem lesz semmi úgy mint régen. Ezért volt tehát a keserűség. Legalábbis részbe n.
2. fejezet
Szerző: Anaina/Anne Winchester
Fandom: Odaát
Pár: Sam/Dean
Figyelmeztetés: SLASH!, NC-17, Első alkalom, helyenként vulgáris beszéd
Összefoglalás: a Winchester testvérek egy igazán különleges gyilkosságok ügyében nyomoznak, azonban semmi nyoma természetfeletti dolgoknak. Közben pedig tisztázódnak bennük az érzéseik.
Megjegyzés: a második évadot csak az évadnyitó részig veszem figyelembe. Onnantól saját története van.
Remélem élvezni fogjátok.
Sam mély levegőt vett, és belépett a szobába. Óvatosan letette táskáját, majd szeme bátyja ágyára tévedt. Dean hason feküdt, egy szál boxeralsóban, takarója pedig a földön volt. Öccse alaposan végigmérte az utolsó porcikájáig, majd vetkőzni kezdett.
- Merre csavarogtál, öcsi?
- Nem tartozik rád. - Dean felült az ágyon, és nagy szemeket meresztett Samre.
- De nagyon is rám tartozik. Ha történik veled valami…
- Elég nagy fiú vagyok már, tudok magamra vigyázni - mondta teljes nyugalommal. Dean vállat vont.
- Te tudod - mondta és visszafeküdt aludni.
Sam befejezte a vetkőzést, majd tusolni ment, aztán pedig ő is bebújt az ágyba. Próbálta háborgó gondolatait csendesíteni, de nem túl sok sikerrel. Fáradt volt. Belefáradt az állandó vadászatokba, és abba, amit már hónapok óta művelt. Nehéz dolog egy olyan ember előtt titkolózni, akivel jóformán napjaid huszonnégy órájából huszonnégyet töltesz. Főleg, úgy hogy legszívesebben még többet töltenél vele, csak kicsit másképp mint ahogy szabadna.
Akkor kezdődött az egész, amikor Deant elrabolta az az alakváltó St. Louisban, és a bőrébe bújt. Sam nem tudta, hogy az éppen az alakváltó, mert annyira valóságos volt, amiket mondott. Akkor kezdte megérteni bátyját, akiről addig azt hitte, hogy teljesen érzéketlen. De akkor minden megváltozott. Először csak együtt érzett vele, aztán Oklahomában, ahol mindenki párnak nézte őket, már arra vágyott, bárcsak azok lennének, nem pedig testvérek. De azzal, hogy szerelmes fivérébe, csak akkor szembesült, amikor Dean szíve megsérült, és kishíján belehalt. Akkor pánikszerűen keresett valamit vagy valakit, aki megmenthette őt, így talált rá Le Grange tiszteletesre. Hihetetlenül boldog volt mikor Dean meggyógyult, viszont annak már nem örült, ami bátyja és Layla között látszott kialakulni. Arra meg már gondolni sem tudott, amikor Missouriban Cassievel találkoztak, és Dean vele töltötte az éjszakákat.
Viszont minden éjjel kilógni, inni és nőzni csak a látomások, és a Max-szel való találkozás után kezdett. Egyszerűen már nem tudta kezelni az érzéseit, és valahogy le kellett vezetnie a felgyülemlett feszültséget. Mondjuk nem épp a legjobb módját választotta.
Nem beszélve arról, hogy Deant az őrületbe kergette ezekkel az eltűnésekkel. Bátyja már-már betegesen aggódott érte. Gyerekkoruk óta védelmezte az ő kis öcsikéjét, de mivel Sam már felnőtt volt, és nem kívánta megosztani vele, hogy ilyenkor mit csinál, Dean teljesen tehetetlen volt. És ez volt az, amivel viszont ő nem tudott mit kezdeni. Elvégre neki fekete-fehér volt a világ. Na persze nem azért, mert Dean ostoba, vagy buta lett volna. Nem, egyáltalán nem. Ő választotta azt, hogy nem bonyolítja túl az életét, és csak úgy gondol a világra, hogy csak jó és rossz lehet valami. Hiszen így saját magát is megkíméli. Azonban mióta Sam visszatért az életébe, rájött, hogy hamis világot alkotott magának. Az öccse kiszínezte az ő monoton kis életét.
Azon az éjjelen egyikük sem tudott aludni. Samet fojtogatta a kétség, mint mindig. Tudta, hogy bűnös érzelmeket táplál testvére iránt, de már nem tudott küzdeni ellene. Lehet, hogy már nem is akart. Dean pedig azon gondolkodott egész éjszaka, hogy öccse vajon miért nem bízik meg benne, és mit csinálhat, amikor kilopózik.
Reggel mindketten nyúzottak voltak. Dean még napszemüvegét is feltette, mert ahhoz elég önimádó volt, hogy ne hagyja, hogy mások ilyen állapotban lássák.
- Dean, te nem jössz?
- Ha ahhoz, hogy ne mondd el, mit művelsz éjjelente, elég nagyfiú vagy, akkor ezt egyedül is el tudod intézni. - Sam csak gúnyosan elvigyorodott, és becsapta a kocsi ajtaját. Duzzogva lépett be a helyi serif irodájába.
***
- Jó napot kívánok. Balke ügynök vagyok, az FBI-tól. A helyi gyermekgyilkosságok ügyében jöttem.
- Üdvözlöm. Nahát, nem is gondoltam, hogy ez az ügy ennyire érdekli az FBI-t. Nemrég volt itt két kollégája, de ők azt mondták, hogy ez mégsem az ő hatáskörük. Még az aktákat sem vitték magukkal.
Sam elbizonytalanodott. Most hirtelen valami nagyon okosat kell kitalálnia, nehogy véletlenül lebukjon.
- Ó, igen Darrel serif, én egy különleges csoporttól vagyok, ez az ügy kimondottan a mi hatáskörünk. Az a gyanúnk, hogy egy régebbi esettel vannak kapcsolatban a jelenlegi gyilkosságok.
- Akkor állok rendelkezésére, Balke ügynök.
- Megkaphatnám azokat az aktákat?
- Természetesen - a serif átnyújtotta a dokumentumokat, Sam pedig leült a kis asztalkához, és tanulmányozni kezdte őket.
- Kér kávét? - Sam csak bólintott. - Nem tudom milyen szörnyeteg képes gyermekeket gyilkolni. Csak egy nagyon beteg ember tehet ilyet… - puffogott Darrel. - Hihetetlen. Ebben a városban soha nem történt semmilyen bűneset. Még egy betörés, vagy rablás, de még csak egy apró autós koccanás sem, mióta én itt vagyok. Pedig az már lassan 30 éve ügynök úr.
- Megértem a felháborodását, serif. Igazán különleges ügyről van most szó. Azt említette, hogy semmi nem történt ebben a városban, közel 30 éve?
- Igen, így van. Tulajdonképpen semmi dolgom nem akadt, mióta itt dolgozom. Bejöttünk az irodába, kávézgattunk, de semmit nem csináltunk. Még örülnék is neki, hogy végre történt valami, ha nem kisgyermekekről lenne szó.
Sam már nem válaszolt, csak ismét belemélyedt a papírokba. Amikor később megcsörrent a mobilja, felpillantott az órára. Csak akkor vette észre, hogy már 3 órája tanulmányozta az aktákat.
- Tessék, Dean?
- Mi a fenét művelsz már odabent? Már megittam egy vödör kávét, amióta ott vagy.
- Megyek már - kinyomta a telefont, és a serifhez fordult. - Most mennem kell. Elvihetném ezeket?
- Persze. Vigye nyugodtan.
- Köszönöm a segítségét.
Sam fáradtan ült be a kocsiba, Dean mellé. Az aktákat a műszerfalra dobta.
- Menjünk, együnk valamit.
- Végre egy jó ötlet - vigyorgott Dean, és beindította a kocsit. - Mit tudtál meg?
- Igazából semmit, amit eddig ne tudtunk volna. Semmi közös nincs a gyerekekben. Az egyik dúsgazdag családból származik, míg egy másiknak a szülei munkanélküli, alkoholisták. Mindössze annyi kiinduló pontunk van, hogy minden gyermeknek hiányzik a jobb kézfeje. De ezen kívül semmi.
- Akkor nem lesz könnyű dolgunk.
- Miért, mikor volt? - próbált mosolyogni Sam, ami inkább vicsorgásra hasonlított.
Nem sokkal később az étkezde egyik asztalánál ülve folytatódott a beszélgetés. Sam a laptopját bújta, Dean pedig a pincérnő fenekét bámulta, aki kihozta nekik az ételt.
- Mondjuk, ha nem esne ki a szemed…
- Mi az öcskös, féltékeny vagy?
- Jaj, hagyjál már - védekezett Sam, habár magában, igazat adott bátyjának.
- Találtál már valamit?
- A serif azt mondta, hogy már 30 éve nem történt semmi bűneset a városban. Semmi! Érted? - Felnézett számítógépéből, és furcsa arckifejezéssel tovább beszélt. - Szóval gondoltam utána nézek. Hátha valami olyasmiről van itt is szó, mint a Burkitsville-i termékenység istenség. De még mindig nincs semmi - biggyesztette le ajkát a fiatalabb fiú.
- Nagyszerű. Valami ötlet, hogy mi lehet ez?
- Fogalmam nincs. Én feladom. Pihennem kell. Menjünk vissza a motelbe.
- Aha, minek? Hogy amint elalszok, kiszökj, mint valami tinilány?
- Mi bajod van, Dean?
- Nekem mi bajom van? Hónapok óta titkolózol előttem, és kilógsz éjjelente. Neked mi bajod van? - kiabálta Dean. Az egész étterem feléjük fordult. Dean kicsit közelebb hajolt Samhez, és halkabban folytatta - Tudod, hogy ha valami baj van, elmondhatod nekem. Tudod, hogy bármiben megpróbálok segíteni.
- Ebben nem tudsz segíteni.
- Miért nem bízol bennem? Emlékszel, hányszor segítettem már neked?
- Hát épp ez az! Nincs szükségem arra, hogy állandóan megvédj, érted? Amúgy én is rángattalak már ki a szarból!
- Higgadj már le. Egyébként tudom, és nagyon hálás is vagyok érte - próbálta csitítani öccsét. De Sam csak bámult maga elé mogorva arckifejezéssel. Dean úgy döntött, nem firtatja tovább a témát. Felállt, az asztalra dobta a pénzt, és elindult az ajtó felé. - Mi van, nem jössz?
Sam vállára dobta táskáját, és bátyja után indult.
A feszültség a kocsiban sem oldódott, sőt, még a motelben is megtörhetetlen csönd uralkodott közöttük. Pedig Dean előzékenyen átengedte Samnek az ágyválasztást, sőt még azt is hagyta, hogy öccse használja először a fürdőt, de Sam nem igazán értékelte ezt a gesztust.
Dean tettette az alvást, és várta, hogy fivére felkeljen, és ismét útnak induljon. Eltökélte magában, hogy mindenképpen kideríti, mit művel éjszakánként az öccse. De csalódnia kellett, hiszen Sam nyugodtan aludt egészen reggelig. Akkor viszont frissen ébredt, de hagyta bátyját tovább aludni, és egymaga indult kideríteni milyen lénnyel van dolguk.
Gyalog indult a legközelebb eső családhoz. Ott ismét FBI ügynökként mutatkozott be, és alaposan megvizsgálta a lakást, azonban semmit nem talált. Tovább állt a következő családhoz, de ott sem volt semmi nyom. Végigjárta mind a 8 családot, de hiába.
Mikor belépett a szobába Dean félmeztelenül heverészett az ágyon. Sam nem szólt hozzá, csak biccentett neki. Leült az ágy szélére, lehúzta kényelmetlen bőrcipőjét, és lábfejét kezdte dörzsölgetni.
- Rohadt cipő. Miért csak egy számmal kisebbet lehet ilyen szarokból kapni, mint a lábam - mormogta dühösen.
- Fáj? A nagylábujjad és a középső ujjad alatt masszírozd, jobb lesz tőle.
Sam megfogadta bátyja tanácsát, de elég sután csinálta.
- Semmivel sem jobb…
- Mert rosszul csinálod. Kicsit lejjebb. Nem ott. Na várj, majd én.
Dean átült testvére ágyára. Sam felállt kikapcsolta övét, hogy ne szorítsa, és visszaült az ágyra, bátyja pedig kezelésbe vette a lábát.
- Ez isteni… - suttogta, majd elterült az ágyon. Dean arcán egy furcsa mosoly futott át.
- Na mire jutottál a családoknál?
- Honnan tudod, hogy ott jártam?
- Ismerlek már, haver - mondta teljes természetességgel. - Szóval?
- Semmire, hallod. Se kén, se ektoplazma, se elektromos maradványok. Semmi az egy ég adta világon - artikulált látványosan Sam.
- Mutasd a másik lábad. Tehát. Van 8 halott kisgyerek, mindegyiknek levágták a kézfejét. És semmi természetfeletti nyom. Nagyszerű.
- Az. Szerinted most mihez kezdjünk?
- Gőzöm nincs. Menjünk, igyunk valamit, lazítsunk kicsit.
- Én most inkább maradnék pihenni, ha nem gond.
- De igen gond. Vedd le magadról ezt a maskarát. És nyomás.
Sam lebiggyesztett ajkakkal, de engedelmeskedett. Nem sok kedve volt most kocsmázni, de egyedül maradni sem akart. Viszont Deannel is kényelmetlenül érezte magát, mert tudta, hogy soha nem lehet úgy vele, ahogy igazából szeretné. Végül sikerült rávennie testvérét, hogy csak hozzanak pár sört, és azt a motelben igyák meg.
- Most már hajlandó lennél elárulni mit művelsz egyedül éjjelente?
- Nem hagyhatnánk most ezt a témát? Semmi kedvem megint vitatkozni.
- Nem is kell vitatkozni. Bökd ki - erősködött, de Sam csak megforgatta szemeit, és összeszorította száját. - Csajozni jársz, mi? - vigyorgott vadul Dean. - Nem is gondoltam, hogy a kis Sammy ágyról ágyra repked. - Sam nem válaszolt, csak mereven bámulta a padlót. - Jézusom! Te tényleg… - Dean nagyon meglepődött, és hangosan felnevetett. De valahogy mélyen, belül keserűséget érzett. Valahogy soha nem tetszett neki, ha Sam lánnyal volt. Jessica sem volt szimpatikus neki, de azért mégis sajnálta öccsét, amikor a lány meghalt.
Dean sokszor visszakívánkozott a gyerekkorukba. Akkor még minden olyan jó volt. Egész nap együtt lehettek, minden titkukat megosztották egymással. Hiába volt most is vele Sam, mégis hiányzott neki, mert tudta, hogy már soha nem lesz semmi úgy mint régen. Ezért volt tehát a keserűség. Legalábbis részbe n.
2. fejezet