Interjú a hőssel 4.
***
Harry gondterhelt testtartással csukta be maga mögött a Mágiaügyi Minisztérium londoni A/2-es kijáratának WC-fülkéjét. Fáradt sóhajjal hagyta el a mellékhelyiséget, majd lépett be a kaput üzemeltető kocsmába. Azonnal megcsapta az orrát az áporodott alkohol- és dohányszag, míg szemét kellemetlenül csípte az olcsó szivarok füstje.
Megfontolt léptekkel a bárhoz sétált, és odaintve a csaposnak, kért egy jóféle Ouzót, amit csendesen elkortyolgatott. Míg az alkohol marta a torkát, keserű fintorra húzta a száját.
Ma sem járt sikerrel.
Az előző heti roxforti látogatása után nyolc baglyot küldött szét különböző nagy befolyással bíró embereknek, akik segíteni tudtak volna a helyettesítési problémájával, de pár nap múlva csak sajnálkozó válaszokat kapott. Hermionét is megkérdezte, de ő is csak Rita Vitrolt tudta volna ajánlani… És azért még annyira nem füstölték ki a sok crucióval az agyát, hogy egy jó darabig Vitrolt Scorpius közelébe engedje… meg úgy általában sem szerette az ötletet, hogy az a boszorka kedves, „ártatlan” gyerekek közé keveredjen.
Még Hermione is eszébe jutott, de tudta, hogy semmiféleképen nem tudná megúszni, egy teljes körű ok-okozat felmérés nélkül, ami furfangos keresztkérdéssekkel volna megfűszerezve.
Egy lemondó sóhajjal könyökölt fel a bárpultra.
Hermione-féle átvilágítás kontra kínos jelenet, árgus szemekkel figyelő diákok előtt…
Harry felemelt karral jelezte, hogy fizetni szeretne, majd miután azt letudta, öles léptekkel kilépett az ajtón, és befordult a kocsma melletti szeméttároló utcába, ami nem mellesleg egy hoppanálási pont is volt, de ő ma nem azt a féle utazási módot választotta. Valami nyugtatóbbra vágyott, így karjait felemelte, egyik lábát egyenesen előre nyújtotta, míg másikat behajlította, lendületet vett, és fenséges karvaly formájában kirepült a sikátorból.
Meredek szögben szelte felfelé a levegőt, majd mire olyan magasra ért, hogy London óriási építményei csak apró kis pöttyöknek látszódtak, egy döntött félkörfordulattal a parkos külváros felé vette az irányt. Ahogy egy-egy szárnycsapással felfeküdt egy délről érkező légáramlatra, érezte, hogy a feszültség a szél zúgásával a fülében egyre csökken, mintha a szél átfújná minden tagját, és megtisztítaná azokat minden negatív érzéstől, hogy meghagyja a repülés felett érzett színtiszta örömét. Gyönyörködve nézte az alatta elterülő parkokat és játszótereket, amikről önfeledten nevetgélő és sikongató gyerekek hangjai hallatszódtak fel. Továbbrepülve, a házak egyre ritkábban helyezkedtek el, és sokkal nagyobb füves-fás területek keveredtek egymással.
Harry engedni kezdett a magasságából, és messzire elkerülve egy seprűkön kergetőző gyerekhordát, leszállt az egyik kovácsoltvas szélkakasra. Az általa választott ház udvarában egy hatalmas barna medve ücsörgött pár kipirultan kergetőző gyerek között, és egy köcsögből falatozott valamit. Harry izgatottan borzolta fel a tollait, és kivárva a megfelelő pillanatot - a medve épp szemöldökig elmerült a köcsögben -, elrugaszkodott a kakastól, és vérfagyasztó vijjogással - a gyerekek legnagyobb örömére - becsapódott a semmit sem sejtő medvébe. Harry csiripeléshez hasonlatos hangokkal emelkedett újra fel, hogy hagyjon időt a medvének feltápászkodni négy lábra. Amint a medve meglátta a támadóját, hangos csataüvöltéssel iramodott utána. Harry szánt szándékkal egy lépéssel a föld felett repült, hogy a medve úgy érezze, ha belead mindent, elkaphatja, de mindig, ahogy a medve mancstávolságba ért, egy erősebb szárnycsapással azonnal szerzett másfél méter előnyt. Így szaladták körbe az udvart - a gyerekek tapsikoltak, és nevettek -, mikor az egyik házhoz közelebbi kanyarban a semmiből egy róka kapta el az egyik szárnyát. A meglévő lendülettől keményen csapódtak a földbe, míg a medve még a fenekével is fékezett, hogy ne nyomja össze őket teljesen a becsapódásával.
Amint földet ért, Harry azonnal visszaváltozott emberi alakjába.
- Ááá, feladom! - kiáltotta a vörös rókának, aki még mindig fogta a karját.
A hatalmas medve két lábra állt, és egy győzedelmes kiáltással átváltozott vörös hajú önmagává.
- Ez az, asszony!!! Végre elkaptuk a szemtelen karvalyt!
Erre a róka is átváltozott, és egész testével lenyomta Harryt a földre. Hermione egy gonoszkás mosollyal hajolt közelebb a legyőzött Harryhez.
- 3:2 ide. Hogyhogy leugrottál hozzánk, Harry? - kérdezte, miközben feltápászkodott a megnyomorgatott férfiról. Ron egy elégedett mosollyal hajolt le hozzá, és nyújtotta egyik karját, hogy felsegítse Harryt, amit ő el is fogadott. Későn vette észre, hogy barátja karja még mindig mézes, és abba különböző dolgok ragadtak a földről futás közben.
- Fuj! Áh, csak lejöttem egy kicsit beszélgetni - porolta le magát, és törölte a kezét a fűbe. Lenézett az épp melléjük futó kislányokra. - Sziasztok, drágáim! - kiáltotta feléjük, és hajolt le, hogy megölelje mind a két kislányt.
- Harry bácsi!
- De jó, hogy itt vagy!
- Hogy van az én két legkedvencebb keresztlányom?
- Jól - felelték egyszerre.
Kedélyes beszélgetés közben sétáltak be a házba, majd miután végeztek a vacsorával, Hermione felvitte a lányait az emeletre, hogy előbb megfürdesse, majd ágyba dugja őket. Amint elcsendesedtek a kiselefánt dobogások a nehéz falépcsőkön, Harry és Ron leült a nappaliba egy üveg portóival.
- Te jó ég, ez a két lány egyre nagyobb. El sem hiszem, hogy már öt évesek.
- Nekem mondod, öreg?! Rose és Molly lassan megkaphatják az első pálcájukat. - Ron szörnyülködve invitózott magához három borospoharat, és töltötte őket tele.
- És hogy álltok a következő utód gyártásával? Hallottam George-tól, hogy ebben a hónapban sem jött össze.
- Próbálkozunk… - motyogta az orra alatt Ron, és vörös fülekkel átnyújtotta az egyik poharat. - Mindenesetre, ha nem sikerülne bájitalok nélkül, az sem lenne gond. Elég ez a két lány az én idegrendszeremnek, csak Hermi szeretne egy kisfiút is.
- Jah, tudom. Mondta.
Pár másodpercig csendben üldögéltek, és hallgatták a fentről leszűrődő zajokat, mígnem Ron újra megszólalt.
- És hogyhogy leugrottál haver? Általában ez a napod zsúfolásig tele van nem?
- Jah, de… De azt hiszem, ha már vannak beosztottjaim, most az egyszer levehetik a vállaimról a sok iktatási marhaságot.
- Iktatás? A ti egységeteket is ráállították a Rowena hagyatéki kárjelentésekre?
- Nem, dehogy. Az új kisfőnök ma közölte, hogy mi vezetjük át az új miniszter iratait, és biztosítjuk azokat a hivatalnokoknak.
- Eeeh?! Nem mondod! Há’ ekkora egy hülyét, komolyan! Mit keres egy ilyen uncsi „küldetésen” a csapatotok? - Kérdezte felháborodottan.
Harry hátradőlt a kanapén, amin elhelyezkedett, és egyik szemöldökét szarkasztikusan felhúzva meredt barátjára.
- „Pihenünk”. Mit gondolsz? Már kíváncsi voltam mit talál ki nekünk Kingsley erre a két napra. Akárki is veszi át a minisztériumi széket, csak jól járhatunk vele.
- Az 100%. Végül is húsz éven át volt miniszter. Én is belehülyülnék a sok munkába ennyi idő alatt.
- Akárhogy is, O’men vagy Malfoy csak jót tehet a minisztériumnak Kingsley után. Hallottad Malfoy kibővített ütemtervét? Nem hittem, hogy valaha is ilyesmit mondok, de a fenébe, a terve briliáns! Remélem, ő nyer.
- Nekem mondod? Olyan érzésem van, hogy valamilyen kifordult univerzum beszippantott magába, vagy egy különösen jól megkomponált vízióban élek. Még rá is szavaztam!
- Én is… - Harry rosszallóan csóválta a fejét, és belekortyolt a borába, miközben egy teljesen összevizezett Hermione sétált le az emeletről, és egy hálás pillantással nyúlt a teli borospoharáért. - Jaj, Hermi, most jut eszembe. A kisfőnök üzeni, hogy ma két árvát küldtek be hozzátok a gyámügyi hivatalba, a Quinton manorból, mert Ammon asszony végül megadta magát. Csak el ne keveredjenek, azért szólok.
Hermione gondterhelten sóhajtott fel, és ült le Ron mellé. Ammon Quinton matriarcha hat éve költözött át a kontinensről, és vette magához a megboldogult elsőszülöttjétől annak két kisfiát, ezzel megmentve őket a többi családtag harács természetétől. A nagyobb fiú épp most végzős a Roxfortban, így még gondviselőre szorul. Mrs. Quinton már hónapokkal ezelőtt megkereste a hivatalt, és bejelentette, hogy míg az örökös nem tölti be a 17. életévét, semmiféleképpen nem engedhetik át a gondozását a kontinensi rokonoknak. Csakhogy… a hölgy kérése törvényesen kivitelezhetetlen.
- Te jó ég. Szegény Mrs. Quinton. Szerintem érezhette, hogy nem éri meg Perell születésnapját. Azok a rokonok rosszabbak, mint Dursleyék voltak. Épeszű ember még egy pennát sem bízna rájuk. Már csak azt remélem, hogy Malfoy lesz a miniszter, és elfogadják az idő előtti nagykorúsíttatásra vonatkozó törvénykérelmét…
- Te is rá szavaztál? - kérdezte meglepődötten Harry.
- … hát, igen. - válaszolta Hermione tekintetét mereven a borospoharára szegezve. Egész testtartásából sugárzott, hogy már szinte várja a felháborodott tiltakozást a férfiaktól.
- Kész. Itt a világ vége! - röhögött fel Ron, mire Hermione kérdőn emelte fel a tekintetét férjére. - Malfoy menyét élvezi az „aranytrió” támogatását… Ennél jobb reklámra nem is lenne szüksége, hogy tényleg miniszter lehessen…
Hermione döbbenten meredt férjére.
- Te is…?
- Mfh. Nem vagyok hajlandó fennhangon még egyszer elismerni.
- Hah! - Hermione megbabonázottan figyelte férjét, majd kérdőn Harryre pillantott, aki egy nemszeretem grimasszal bólintott. - Hogy megváltoztak a dolgok gimi óta… Húsz évvel ezelőtt a Malfoy név egyet jelentett Voldemort követőivel, most meg…? - Hermione szeme huncutul csillant. - Elmondhatom magamról, hogy orrba vágtam a következő minisztert! - azzal büszkén kihúzta magát.
Ron felnevetett, míg Harry kissé lejjebb csúszott a kanapén. Ő egészen mást mondhatott el magáról… és a jövőbeni miniszter fiáról. Míg barátai nem figyeltek, újra elfészkelte magát ültében, és egy laza testhelyzetet felvéve belekezdett, amiért tulajdonképpen ma leugrott.
- Te Hermi… - kezdte nemtörődöm hangsúllyal, mire mindkét barátja felkapta a fejét, és elszörnyedt tekintettel meredtek rá.
- Jaj, Harry, ne! Amikor így kezdesz egy mondatot, az sosem jelent jót! Mibe keveredtél már megint?!?!
- Haver, ne finomkodj, csak mondd ki egyenesen. Ne kímélj! Mi történt? Eladósodtál? Pénz kell? Szívesen kisegítünk! - bizonygatta Ron, reménykedve, hogy csak ennyi a baj.
Harry teljesen paff volt. Ennyit arról, hogy gyanútlanul felvezeti a témát.
- Nem, dehogy! Van pénzem - tiltakozott egy zavart félmosollyal.
- Akkor mi történt?! - kérdezte kétségbeesetten Hermione. - Beteg vagy? Ugye az vagy? Biztos, hogy az vagy. Nagyon súlyos??
- Merlinre, Harry! Miért nem mondtad el nekünk hamarabb? Elhozatom neked az USA-ból a legjobb orvosokat!
- Nem vagyok beteg! - tagadta már feltartott kézzel.
- Akkor egy olyan borzasztó küldetésbe akarsz minket belerángatni, mint a legutóbb Romániában? Nem, haver, amiatt hagytam ott az aurorátust is! Kizárt!
- Nem, nem semmi ilyesmiről szó sincs!
- Jaj istenem - nyögte kétségbeesetten Hermione, és eltakarta a szemeit. - Még valami ennél is rosszabb?!
- Nem! - tiltakozott Harry.
- Harry, mondjad már!
- Csak meg akartalak kérdezni, hogy átvennéd-e holnap McGalagony animágia óráját helyettem - vágott a közepébe Harry, hogy megelőzze a további spekulációkat.
Ezt hallva, a házaspár hitetlenkedve meredt a fekete hajúra.
- Tessék? - kérdezte Hermione vészesen felívelő hanggal. - És csak ennyi miatt hoztad ránk a frászt?! - ezzel felemelkedett a székből, és méltatlankodása mélységét kifejezve belebokszolt Harry vállába.
- Áh - nyögött fel Harry az ütéstől, és fájdalmas grimasszal masszírozta ki a kínt a bicepszéből.
- Te csak ne áh-ozz, tesó!
- Igen! Csak ne legyen egy szavad se! - Harry vetett rájuk egy sértődött pillantást.
- Jól van, na. Nem kell már azonnal krízishelyzetre gondolni, ha kérnék valamit. - hmm… na ja.
Hermione vett egy pár mély lélegzetet, és töltött magának még egy pohár bort. Ahogy a szájához emelte, hogy kortyoljon, még elmormogott egy „Jesszus!”-t, és lassan lehiggadt. Mihelyst úgy érezte, akut idegroham nélkül tud Harryre pillantani, rászegezte azt a bizonyos vesébe látó tekintetét - Harry kényelmetlenül fészkelődött -, és rákérdezett.
- Miért nem tudod elvállalni McGalagony óráját? Úgy tudom, holnap szabadnapotok van, hogy kellően rákészülhessetek a szombati kihirdetéshez. - Harry frusztráltan ráncolta össze a szemöldökét. Francba Hermionéval, és a tökéletes memóriájával! Érezte, ahogy gerincén megjelenik az első izzadságcsepp, és lassan megindul nadrágja felé. - Ezek mellet, jó példával járhatnál elöl a diákok számára. Rengeteg munkánkba került eljutni a teljes értékű, stabil animágusi szintre, és ez inspiráló lehet számukra.
Harry kelletlenül préselte ki tüdejéből a levegőt. Nem akart hazudni barátainak, de azt is tudta, hogy milyen fogadtatása lenne az igazságnak.
- Igen, tudom, de van ott valaki, akivel nem akaródzik találkoznom.
Hermione meglepődötten felhúzta a szemöldökét, és egy rá jellemző mozdulattal füle mögé tűrte barna tincseit.
- Kicsoda? Az új SVK tanár? Hogy is hívják? Kat? Eve?
- Nem, dehogy. Nem is találkoztam még vele soha.
- Akkor valamelyik másik tanárral különböztél össze?
- Számít ez? - kérdezte lejjebb csúszva a kanapén. Hátán már csendes patakocskaként folyt a veríték. Annyira nem akart erről beszélni barátaival, és ezt Hermione is érezte, ezért még inkább vérszemet kapott.
- Ha kell a segítségem, őszintén elmondod! - Harry beletörődő grimaszát látva folytatta. - Szóval akkor nem tanár ugye? - bólintás. - Akkor diák, nem is szülő - bólintás.
Ron döbbenten kottyantott közbe.
- Ki tudott úgy magára haragítani, hogy be se akarsz lépni a Roxfortba?
Hermione jó kérdésnek ítélhette a közbevágást, mert szó nélkül vizsgálgatta Harry mimikáját.
Harry lehorgasztotta a fejét, és egy mély sóhajjal beletörődött a sorsába. Hisz barátok közt van, akik megtennének érte mindent. Akik szeretik…
- Scorpius Malfoy…
Hermione értetlenül ráncolta a szemöldökét a válaszra, míg Ron azonnal elszörnyedt.
- Haver, ugye nem csináltál valami megbocsáthatatlant? Lehet, hogy menyét fia, de nem egy és ugyanaz a személy! Még ha kötözködik is; hiszen csak egy gyerek! - Csak egy gyerek…? Harry szűkölni szeretett volna.
- Ó, Harry, ugye nem párbajoztatok? Vagy felhánytorgattad neki a múltat?!
Felháborodottan nyitotta ki a száját, hogy rákiabáljon a barátaira, de helyette csak sziszegés szerű suttogás jött ki.
- Tényleg úgy ismertek, mint aki olyasmit tesz? - hangjában csak úgy vibrált a visszafojtott indulat. Ron megnyugodva dőlt hátra, és bűntudatosan elmosolyodott. Hermione megint a pohara mögé bújt.
- Bocs, haver. Még dolgozik bennünk az adrenalin. - Harry továbbra is szúrós szemekkel meredt rá. - Mi baj van a Malfoy kölyökkel?
- A Malfoy kölyök volt az egyik suli újságos riporter, előző héten. Volt egy kis dolgunk, ami miatt jobb lenne év végéig hanyagolnom a Roxfortot…
- Hehe. Tán letámadott pár rajongó, és megmentett tőlük? - humorizált Ron.
- Bár inkább…
Hermione megtalálta a hangját.
- Harry, kérlek, ígérem, hogy segítek, csak mondd el, mi történt. Nem szeretnék tájékozatlanul besétálni a kígyóbarlangba.
Harry tartott pár másodperc szünetet, míg megfontolta a válaszát. Hermione kérdése teljesen jogos, és ezzel, hogy elvállalta a helyettesítést, meg is oldotta a problémát… De azzal, hogy kijelenti hagyta kiverni egy diáknak, valószínűleg elszabadítja az armageddon vörös rókáját, ami száz év sötétséget hoz a földre. - Khm… - Ezek mellett Ron sosem bírta azokat a beszélgetéseket, amik a szex-homo/hetero/bi-ki-kivel csinálja? témakörökre épültek… - Hö-öm. - De mégis. Kikben bízna, ha bennük nem? És ő is ugyanúgy elvárja az őszinteséget tőlük. - Talán… - Hermione biztatóan bólogatott, Ron előredőlt ültében. - Én… hö-öm. Hagytamhogykiverjeazasztalalatt.
- HOGY MI?!
Folytatás...
Harry gondterhelt testtartással csukta be maga mögött a Mágiaügyi Minisztérium londoni A/2-es kijáratának WC-fülkéjét. Fáradt sóhajjal hagyta el a mellékhelyiséget, majd lépett be a kaput üzemeltető kocsmába. Azonnal megcsapta az orrát az áporodott alkohol- és dohányszag, míg szemét kellemetlenül csípte az olcsó szivarok füstje.
Megfontolt léptekkel a bárhoz sétált, és odaintve a csaposnak, kért egy jóféle Ouzót, amit csendesen elkortyolgatott. Míg az alkohol marta a torkát, keserű fintorra húzta a száját.
Ma sem járt sikerrel.
Az előző heti roxforti látogatása után nyolc baglyot küldött szét különböző nagy befolyással bíró embereknek, akik segíteni tudtak volna a helyettesítési problémájával, de pár nap múlva csak sajnálkozó válaszokat kapott. Hermionét is megkérdezte, de ő is csak Rita Vitrolt tudta volna ajánlani… És azért még annyira nem füstölték ki a sok crucióval az agyát, hogy egy jó darabig Vitrolt Scorpius közelébe engedje… meg úgy általában sem szerette az ötletet, hogy az a boszorka kedves, „ártatlan” gyerekek közé keveredjen.
Még Hermione is eszébe jutott, de tudta, hogy semmiféleképen nem tudná megúszni, egy teljes körű ok-okozat felmérés nélkül, ami furfangos keresztkérdéssekkel volna megfűszerezve.
Egy lemondó sóhajjal könyökölt fel a bárpultra.
Hermione-féle átvilágítás kontra kínos jelenet, árgus szemekkel figyelő diákok előtt…
Harry felemelt karral jelezte, hogy fizetni szeretne, majd miután azt letudta, öles léptekkel kilépett az ajtón, és befordult a kocsma melletti szeméttároló utcába, ami nem mellesleg egy hoppanálási pont is volt, de ő ma nem azt a féle utazási módot választotta. Valami nyugtatóbbra vágyott, így karjait felemelte, egyik lábát egyenesen előre nyújtotta, míg másikat behajlította, lendületet vett, és fenséges karvaly formájában kirepült a sikátorból.
Meredek szögben szelte felfelé a levegőt, majd mire olyan magasra ért, hogy London óriási építményei csak apró kis pöttyöknek látszódtak, egy döntött félkörfordulattal a parkos külváros felé vette az irányt. Ahogy egy-egy szárnycsapással felfeküdt egy délről érkező légáramlatra, érezte, hogy a feszültség a szél zúgásával a fülében egyre csökken, mintha a szél átfújná minden tagját, és megtisztítaná azokat minden negatív érzéstől, hogy meghagyja a repülés felett érzett színtiszta örömét. Gyönyörködve nézte az alatta elterülő parkokat és játszótereket, amikről önfeledten nevetgélő és sikongató gyerekek hangjai hallatszódtak fel. Továbbrepülve, a házak egyre ritkábban helyezkedtek el, és sokkal nagyobb füves-fás területek keveredtek egymással.
Harry engedni kezdett a magasságából, és messzire elkerülve egy seprűkön kergetőző gyerekhordát, leszállt az egyik kovácsoltvas szélkakasra. Az általa választott ház udvarában egy hatalmas barna medve ücsörgött pár kipirultan kergetőző gyerek között, és egy köcsögből falatozott valamit. Harry izgatottan borzolta fel a tollait, és kivárva a megfelelő pillanatot - a medve épp szemöldökig elmerült a köcsögben -, elrugaszkodott a kakastól, és vérfagyasztó vijjogással - a gyerekek legnagyobb örömére - becsapódott a semmit sem sejtő medvébe. Harry csiripeléshez hasonlatos hangokkal emelkedett újra fel, hogy hagyjon időt a medvének feltápászkodni négy lábra. Amint a medve meglátta a támadóját, hangos csataüvöltéssel iramodott utána. Harry szánt szándékkal egy lépéssel a föld felett repült, hogy a medve úgy érezze, ha belead mindent, elkaphatja, de mindig, ahogy a medve mancstávolságba ért, egy erősebb szárnycsapással azonnal szerzett másfél méter előnyt. Így szaladták körbe az udvart - a gyerekek tapsikoltak, és nevettek -, mikor az egyik házhoz közelebbi kanyarban a semmiből egy róka kapta el az egyik szárnyát. A meglévő lendülettől keményen csapódtak a földbe, míg a medve még a fenekével is fékezett, hogy ne nyomja össze őket teljesen a becsapódásával.
Amint földet ért, Harry azonnal visszaváltozott emberi alakjába.
- Ááá, feladom! - kiáltotta a vörös rókának, aki még mindig fogta a karját.
A hatalmas medve két lábra állt, és egy győzedelmes kiáltással átváltozott vörös hajú önmagává.
- Ez az, asszony!!! Végre elkaptuk a szemtelen karvalyt!
Erre a róka is átváltozott, és egész testével lenyomta Harryt a földre. Hermione egy gonoszkás mosollyal hajolt közelebb a legyőzött Harryhez.
- 3:2 ide. Hogyhogy leugrottál hozzánk, Harry? - kérdezte, miközben feltápászkodott a megnyomorgatott férfiról. Ron egy elégedett mosollyal hajolt le hozzá, és nyújtotta egyik karját, hogy felsegítse Harryt, amit ő el is fogadott. Későn vette észre, hogy barátja karja még mindig mézes, és abba különböző dolgok ragadtak a földről futás közben.
- Fuj! Áh, csak lejöttem egy kicsit beszélgetni - porolta le magát, és törölte a kezét a fűbe. Lenézett az épp melléjük futó kislányokra. - Sziasztok, drágáim! - kiáltotta feléjük, és hajolt le, hogy megölelje mind a két kislányt.
- Harry bácsi!
- De jó, hogy itt vagy!
- Hogy van az én két legkedvencebb keresztlányom?
- Jól - felelték egyszerre.
Kedélyes beszélgetés közben sétáltak be a házba, majd miután végeztek a vacsorával, Hermione felvitte a lányait az emeletre, hogy előbb megfürdesse, majd ágyba dugja őket. Amint elcsendesedtek a kiselefánt dobogások a nehéz falépcsőkön, Harry és Ron leült a nappaliba egy üveg portóival.
- Te jó ég, ez a két lány egyre nagyobb. El sem hiszem, hogy már öt évesek.
- Nekem mondod, öreg?! Rose és Molly lassan megkaphatják az első pálcájukat. - Ron szörnyülködve invitózott magához három borospoharat, és töltötte őket tele.
- És hogy álltok a következő utód gyártásával? Hallottam George-tól, hogy ebben a hónapban sem jött össze.
- Próbálkozunk… - motyogta az orra alatt Ron, és vörös fülekkel átnyújtotta az egyik poharat. - Mindenesetre, ha nem sikerülne bájitalok nélkül, az sem lenne gond. Elég ez a két lány az én idegrendszeremnek, csak Hermi szeretne egy kisfiút is.
- Jah, tudom. Mondta.
Pár másodpercig csendben üldögéltek, és hallgatták a fentről leszűrődő zajokat, mígnem Ron újra megszólalt.
- És hogyhogy leugrottál haver? Általában ez a napod zsúfolásig tele van nem?
- Jah, de… De azt hiszem, ha már vannak beosztottjaim, most az egyszer levehetik a vállaimról a sok iktatási marhaságot.
- Iktatás? A ti egységeteket is ráállították a Rowena hagyatéki kárjelentésekre?
- Nem, dehogy. Az új kisfőnök ma közölte, hogy mi vezetjük át az új miniszter iratait, és biztosítjuk azokat a hivatalnokoknak.
- Eeeh?! Nem mondod! Há’ ekkora egy hülyét, komolyan! Mit keres egy ilyen uncsi „küldetésen” a csapatotok? - Kérdezte felháborodottan.
Harry hátradőlt a kanapén, amin elhelyezkedett, és egyik szemöldökét szarkasztikusan felhúzva meredt barátjára.
- „Pihenünk”. Mit gondolsz? Már kíváncsi voltam mit talál ki nekünk Kingsley erre a két napra. Akárki is veszi át a minisztériumi széket, csak jól járhatunk vele.
- Az 100%. Végül is húsz éven át volt miniszter. Én is belehülyülnék a sok munkába ennyi idő alatt.
- Akárhogy is, O’men vagy Malfoy csak jót tehet a minisztériumnak Kingsley után. Hallottad Malfoy kibővített ütemtervét? Nem hittem, hogy valaha is ilyesmit mondok, de a fenébe, a terve briliáns! Remélem, ő nyer.
- Nekem mondod? Olyan érzésem van, hogy valamilyen kifordult univerzum beszippantott magába, vagy egy különösen jól megkomponált vízióban élek. Még rá is szavaztam!
- Én is… - Harry rosszallóan csóválta a fejét, és belekortyolt a borába, miközben egy teljesen összevizezett Hermione sétált le az emeletről, és egy hálás pillantással nyúlt a teli borospoharáért. - Jaj, Hermi, most jut eszembe. A kisfőnök üzeni, hogy ma két árvát küldtek be hozzátok a gyámügyi hivatalba, a Quinton manorból, mert Ammon asszony végül megadta magát. Csak el ne keveredjenek, azért szólok.
Hermione gondterhelten sóhajtott fel, és ült le Ron mellé. Ammon Quinton matriarcha hat éve költözött át a kontinensről, és vette magához a megboldogult elsőszülöttjétől annak két kisfiát, ezzel megmentve őket a többi családtag harács természetétől. A nagyobb fiú épp most végzős a Roxfortban, így még gondviselőre szorul. Mrs. Quinton már hónapokkal ezelőtt megkereste a hivatalt, és bejelentette, hogy míg az örökös nem tölti be a 17. életévét, semmiféleképpen nem engedhetik át a gondozását a kontinensi rokonoknak. Csakhogy… a hölgy kérése törvényesen kivitelezhetetlen.
- Te jó ég. Szegény Mrs. Quinton. Szerintem érezhette, hogy nem éri meg Perell születésnapját. Azok a rokonok rosszabbak, mint Dursleyék voltak. Épeszű ember még egy pennát sem bízna rájuk. Már csak azt remélem, hogy Malfoy lesz a miniszter, és elfogadják az idő előtti nagykorúsíttatásra vonatkozó törvénykérelmét…
- Te is rá szavaztál? - kérdezte meglepődötten Harry.
- … hát, igen. - válaszolta Hermione tekintetét mereven a borospoharára szegezve. Egész testtartásából sugárzott, hogy már szinte várja a felháborodott tiltakozást a férfiaktól.
- Kész. Itt a világ vége! - röhögött fel Ron, mire Hermione kérdőn emelte fel a tekintetét férjére. - Malfoy menyét élvezi az „aranytrió” támogatását… Ennél jobb reklámra nem is lenne szüksége, hogy tényleg miniszter lehessen…
Hermione döbbenten meredt férjére.
- Te is…?
- Mfh. Nem vagyok hajlandó fennhangon még egyszer elismerni.
- Hah! - Hermione megbabonázottan figyelte férjét, majd kérdőn Harryre pillantott, aki egy nemszeretem grimasszal bólintott. - Hogy megváltoztak a dolgok gimi óta… Húsz évvel ezelőtt a Malfoy név egyet jelentett Voldemort követőivel, most meg…? - Hermione szeme huncutul csillant. - Elmondhatom magamról, hogy orrba vágtam a következő minisztert! - azzal büszkén kihúzta magát.
Ron felnevetett, míg Harry kissé lejjebb csúszott a kanapén. Ő egészen mást mondhatott el magáról… és a jövőbeni miniszter fiáról. Míg barátai nem figyeltek, újra elfészkelte magát ültében, és egy laza testhelyzetet felvéve belekezdett, amiért tulajdonképpen ma leugrott.
- Te Hermi… - kezdte nemtörődöm hangsúllyal, mire mindkét barátja felkapta a fejét, és elszörnyedt tekintettel meredtek rá.
- Jaj, Harry, ne! Amikor így kezdesz egy mondatot, az sosem jelent jót! Mibe keveredtél már megint?!?!
- Haver, ne finomkodj, csak mondd ki egyenesen. Ne kímélj! Mi történt? Eladósodtál? Pénz kell? Szívesen kisegítünk! - bizonygatta Ron, reménykedve, hogy csak ennyi a baj.
Harry teljesen paff volt. Ennyit arról, hogy gyanútlanul felvezeti a témát.
- Nem, dehogy! Van pénzem - tiltakozott egy zavart félmosollyal.
- Akkor mi történt?! - kérdezte kétségbeesetten Hermione. - Beteg vagy? Ugye az vagy? Biztos, hogy az vagy. Nagyon súlyos??
- Merlinre, Harry! Miért nem mondtad el nekünk hamarabb? Elhozatom neked az USA-ból a legjobb orvosokat!
- Nem vagyok beteg! - tagadta már feltartott kézzel.
- Akkor egy olyan borzasztó küldetésbe akarsz minket belerángatni, mint a legutóbb Romániában? Nem, haver, amiatt hagytam ott az aurorátust is! Kizárt!
- Nem, nem semmi ilyesmiről szó sincs!
- Jaj istenem - nyögte kétségbeesetten Hermione, és eltakarta a szemeit. - Még valami ennél is rosszabb?!
- Nem! - tiltakozott Harry.
- Harry, mondjad már!
- Csak meg akartalak kérdezni, hogy átvennéd-e holnap McGalagony animágia óráját helyettem - vágott a közepébe Harry, hogy megelőzze a további spekulációkat.
Ezt hallva, a házaspár hitetlenkedve meredt a fekete hajúra.
- Tessék? - kérdezte Hermione vészesen felívelő hanggal. - És csak ennyi miatt hoztad ránk a frászt?! - ezzel felemelkedett a székből, és méltatlankodása mélységét kifejezve belebokszolt Harry vállába.
- Áh - nyögött fel Harry az ütéstől, és fájdalmas grimasszal masszírozta ki a kínt a bicepszéből.
- Te csak ne áh-ozz, tesó!
- Igen! Csak ne legyen egy szavad se! - Harry vetett rájuk egy sértődött pillantást.
- Jól van, na. Nem kell már azonnal krízishelyzetre gondolni, ha kérnék valamit. - hmm… na ja.
Hermione vett egy pár mély lélegzetet, és töltött magának még egy pohár bort. Ahogy a szájához emelte, hogy kortyoljon, még elmormogott egy „Jesszus!”-t, és lassan lehiggadt. Mihelyst úgy érezte, akut idegroham nélkül tud Harryre pillantani, rászegezte azt a bizonyos vesébe látó tekintetét - Harry kényelmetlenül fészkelődött -, és rákérdezett.
- Miért nem tudod elvállalni McGalagony óráját? Úgy tudom, holnap szabadnapotok van, hogy kellően rákészülhessetek a szombati kihirdetéshez. - Harry frusztráltan ráncolta össze a szemöldökét. Francba Hermionéval, és a tökéletes memóriájával! Érezte, ahogy gerincén megjelenik az első izzadságcsepp, és lassan megindul nadrágja felé. - Ezek mellet, jó példával járhatnál elöl a diákok számára. Rengeteg munkánkba került eljutni a teljes értékű, stabil animágusi szintre, és ez inspiráló lehet számukra.
Harry kelletlenül préselte ki tüdejéből a levegőt. Nem akart hazudni barátainak, de azt is tudta, hogy milyen fogadtatása lenne az igazságnak.
- Igen, tudom, de van ott valaki, akivel nem akaródzik találkoznom.
Hermione meglepődötten felhúzta a szemöldökét, és egy rá jellemző mozdulattal füle mögé tűrte barna tincseit.
- Kicsoda? Az új SVK tanár? Hogy is hívják? Kat? Eve?
- Nem, dehogy. Nem is találkoztam még vele soha.
- Akkor valamelyik másik tanárral különböztél össze?
- Számít ez? - kérdezte lejjebb csúszva a kanapén. Hátán már csendes patakocskaként folyt a veríték. Annyira nem akart erről beszélni barátaival, és ezt Hermione is érezte, ezért még inkább vérszemet kapott.
- Ha kell a segítségem, őszintén elmondod! - Harry beletörődő grimaszát látva folytatta. - Szóval akkor nem tanár ugye? - bólintás. - Akkor diák, nem is szülő - bólintás.
Ron döbbenten kottyantott közbe.
- Ki tudott úgy magára haragítani, hogy be se akarsz lépni a Roxfortba?
Hermione jó kérdésnek ítélhette a közbevágást, mert szó nélkül vizsgálgatta Harry mimikáját.
Harry lehorgasztotta a fejét, és egy mély sóhajjal beletörődött a sorsába. Hisz barátok közt van, akik megtennének érte mindent. Akik szeretik…
- Scorpius Malfoy…
Hermione értetlenül ráncolta a szemöldökét a válaszra, míg Ron azonnal elszörnyedt.
- Haver, ugye nem csináltál valami megbocsáthatatlant? Lehet, hogy menyét fia, de nem egy és ugyanaz a személy! Még ha kötözködik is; hiszen csak egy gyerek! - Csak egy gyerek…? Harry szűkölni szeretett volna.
- Ó, Harry, ugye nem párbajoztatok? Vagy felhánytorgattad neki a múltat?!
Felháborodottan nyitotta ki a száját, hogy rákiabáljon a barátaira, de helyette csak sziszegés szerű suttogás jött ki.
- Tényleg úgy ismertek, mint aki olyasmit tesz? - hangjában csak úgy vibrált a visszafojtott indulat. Ron megnyugodva dőlt hátra, és bűntudatosan elmosolyodott. Hermione megint a pohara mögé bújt.
- Bocs, haver. Még dolgozik bennünk az adrenalin. - Harry továbbra is szúrós szemekkel meredt rá. - Mi baj van a Malfoy kölyökkel?
- A Malfoy kölyök volt az egyik suli újságos riporter, előző héten. Volt egy kis dolgunk, ami miatt jobb lenne év végéig hanyagolnom a Roxfortot…
- Hehe. Tán letámadott pár rajongó, és megmentett tőlük? - humorizált Ron.
- Bár inkább…
Hermione megtalálta a hangját.
- Harry, kérlek, ígérem, hogy segítek, csak mondd el, mi történt. Nem szeretnék tájékozatlanul besétálni a kígyóbarlangba.
Harry tartott pár másodperc szünetet, míg megfontolta a válaszát. Hermione kérdése teljesen jogos, és ezzel, hogy elvállalta a helyettesítést, meg is oldotta a problémát… De azzal, hogy kijelenti hagyta kiverni egy diáknak, valószínűleg elszabadítja az armageddon vörös rókáját, ami száz év sötétséget hoz a földre. - Khm… - Ezek mellett Ron sosem bírta azokat a beszélgetéseket, amik a szex-homo/hetero/bi-ki-kivel csinálja? témakörökre épültek… - Hö-öm. - De mégis. Kikben bízna, ha bennük nem? És ő is ugyanúgy elvárja az őszinteséget tőlük. - Talán… - Hermione biztatóan bólogatott, Ron előredőlt ültében. - Én… hö-öm. Hagytamhogykiverjeazasztalalatt.
- HOGY MI?!
Folytatás...