Harry Potter - Skorpió szeme - 1. fejezet
Cím: Skorpió szeme
Téma: nyár - akció, kaland, vérfürdő (bár ez elhanyagolható)
Kulcs: Afrika és a Piramisok.
Figyelmeztetések: erőszak, szereplő halála, AU, esetlegesen OOC karakterek (főleg Perselus), vallási hiedelmek, keleti mágia, nemi erőszak kezdemény
Korhatár: 16+
Műfaj/kategória: romantikus-komédia, dráma, akció-kaland, fantasy, kisregény
Leírás: A végső csatában mind Voldemort, mind Harry elveszti a varázserejét. Míg Harry el tudja fogadni, addig a Nagyúr erre nem képes, és megmaradt csatlósaival mindent megmozgat, hogy erejét visszaszerezze és bosszút álljon. Ezen terve közben Egyiptomba jut, ahol segítőkre talál. Dumbledore Perselus Pitont bízza meg a sötétmágus megállításával. De Egyiptomban a bájitalmesterre nemcsak Voldemort vár, hanem egy olyan személy is, akitől legutóbb viharos körülmények között búcsúzott el.
Kikötés: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.
Megjegyzés: A történet figyelembe veszi a 7. könyv történéseit, bár Perselus és Dumbledore élnek, a horcruxok egy része pedig még mindig létezik. Perselus családi háttere is teljesen más, de erről bővebben az első fejezet végi magyarázatban olvashattok. A végső csata a történetben 2001-ben volt, nem pedig 1998-ban. A történet 2006-ban játszódik, kb. június végén - július elején, zömében Egyiptomban.
Források:
Ókori egyiptomi nevek és jelentésük: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93kori_egyiptomi_nevek
Kairó leírás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kair%C3%B3
Egyiptom: http://egyiptom2.oldal.biz/
Királyok Völgye: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1lyok_v%C3%B6lgye
Egyiptomi közlekedés: http://www.egyiptom.info.hu/2007/10/27/vasut-taxi-auto-busz-es-metro/#more-156
Egyiptom pénzneme: http://hu.wikipedia.org/wiki/Egyiptomi_font
Szelket istennő: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szelket
Set isten: http://en.wikipedia.org/wiki/Seth_%28egyptian_religion%29
III. Amenhotep: http://hu.wikipedia.org/wiki/III._Amenhotep
Képek forrása:
Colt 45 Peacemaker: http://www.xyfos.com/images/AnientWarrior/HI-G1280ML.jpg
Kairói városkép: http://myegypt.freeblog.hu/files/Kairo6.jpg
1. fejezet
A szabadsága első napja nem kezdődött valami jól: a napsütés helyett, amit előre jeleztek, rájuk szakadt az égi áldás.
- Végre nyugalom van - sóhajtotta Harry az ablaknál állva. Az esőáztatta kertet bámulta a múlton merengve, és észre sem vette, hogy hangosan is kimondta a szavakat.
- Valami baj van? - simult rá egy puha kis tenyér a kézfejére, és a karok átölelték hátulról.
- Semmi baj, Meredith, csak a múlton töprengtem.
A felesége még szorosabbra vonta az ölelését Harry körül.
Meredith Linch-csel, a mugli születésű fiatal gyógyítóval még a csatatéren ismerkedett meg. Amikor a Voldemorttal való harc során egy ízben megsérült, a nő látta el a sebeit, és beszélgetni kezdtek egymással. Ezek a beszélgetések egyre többször ismétlődtek meg, és egyre hosszabbra nyúltak. Aztán egyszer csak Harry azon kapta magát, hogy nem hajlandó elengedni a mugli születésű gyógyítót, sem az ágyából, sem pedig az életéből. Így másfél év után, a háború legviharosabb időszakában oltár elé vezette a nála két évvel idősebb nőt. A szokatlan időpontválasztásnak talán az lehetett az oka, hogy akkoriban nem tudhatták, hogy melyik nap lesz az utolsó. Ami nem is volt alaptalan, mert nem sokkal a szertartás után, a Roxfort parkjában sor került a végső csatára Harry Potter és Voldemort Nagyúr között. Trelawney jóslata tévedett, mert a „nem élhet az egyik, míg él a másikból”, „nem élhet mágia az egyikben, míg él a másikban” lett. Ugyanis több napig tartó harc után, mind Voldemort, mind Harry elvesztette a varázserejét, csak a lenyomata maradt meg a testükben, hogy valaha varázslók voltak, kviblinek számítottak.
- Kíváncsi lennék, mit csinálhat most Hermione? Jó pár hónapja nem írt már - jegyezte meg szomorúan Harry.
Ronnal szinte minden héten találkozott, de Hermione rögtön a háború után Egyiptomba ment, és csatlakozott Bill Weasley átoktörő és régész csapatához, így azóta nem látta, csupán levélben érintkeztek, és nagyon hiányoztak már neki a nő történetei a piramisokról és a megtalált leletekről. Barátnője szinte a megszállottja volt Egyiptomnak, így nem csoda, hogy nem lehetett hazacsábítani onnan. Azt Harry persze nem tudta, hogy ennek más, mélyebb oka is van.
- Biztosan valamilyen nagy munka közepén vannak, ezért nem ír. Valószínűleg a munka végeztével akar neked beszámolót írni, ahogy szokta. Ne aggódj!
- Talán igazad lehet - értett egyet feleségével, de valami mégsem hagyta nyugodni.
- Még mindig Dumbledore legújabb hírén aggódsz?
- Igen, Voldemort szinte megszállottja a különleges erőknek, és az, hogy a hírek szerint pont Egyiptomban keres magának új követőket, nem igazán nyugtat meg, főleg, hogy Hermione is ott van.
- Hermione tud vigyázni magára. Minden rendben lesz.
Harry nagyon reménykedett ebben. Bízott abban, hogy Voldemortnak nehéz lesz talpra állni azok után, hogy a halálfalók elfordultak mágiavesztett uruktól, és maguk próbáltak érvényesülni. De Voldemortnak még sok minden lehetett a tarsolyában, főként tudás, amivel bármi megszerezhető. A sötétmágus most a birtokában lévő ősi tekercsekkel Egyiptomban volt, és újra pusztítani készült. Harry nagyon remélte, hogy nem talál olyan fanatikus csoportot, ami segítene a kviblivé vált szörnyetegnek megvalósítani a terveit, mert akkor újra eljöhet a pusztítás időszaka.
Sóhajtott. Meredith biztatóan szorította meg a kezét.
- Mit szólnál, ha a délelőtt többi részét a hálószobában töltenénk? Sétálni most úgysem lehet - mosolyodott el végre a fekete hajú férfi.
- Benne vagyok.
Lepihentek hát, távol Egyiptomtól, és távol minden veszélytől.
***
A tikkasztó hőség ránehezedett Kairó utcáira. A hő látható hártyaként remegett a vakolatlan, sebtében összetákolt nyerstégla házak és emberek forgataga felett. A helyiek kendőbe és köpenybe burkolózva próbáltak védekezni a száraz, mindent eltömítő por ellen, amit a szél hozott a sivatag felől. A tudatlan turisták, persze, csak fuldokolva kattintgattak gépeikkel mindenfelé, a sötét, alvilági árnyak pedig, mint alaktalan látomások, próbáltak beleolvadni a környezetbe. Helyiek vagy idegenek, a beolvadás a lételemüket képezte.
Különösen egy csoport volt érdekes. Tagjai testetlen lidércként suhantak a tömegben. A pusztítást keresték, és olyanokat, akik hajlandóak segíteni benne. A „kígyó ivadékénak” nevezték a vezetőjüket, akinek hüllőszerű bőre visszatetszést keltett mindenkiben, aki látta. Még a sokat próbált alvilági alakok is viszolyogtak tőle, és a halál, a pusztulás hírnökének tartották őt, a társaival együtt. Azok fanatikusan imádták, és minden parancsát zokszó nélkül teljesítették, legyen ez kínzás vagy gyilkosság.
A „kígyó ivadékát” Voldemortnak hívták. Látszólag ártalmatlan volt, mindent a csatlósaira bízott, mintha nem lenne képes maga cselekedni. Elvesztette azt a hatalmas erőt, amit hosszú éveken át félt a brit varázslóvilág, ami miatt rettegtek tőle. Elvesztette az emlékei egy részét is, főleg a horcruxaival kapcsolatosakat, amit súlyosbított, hogy a mágiája megsemmisülése miatt a kapcsolat is megszakadt közte és a tárgyak között, így sehogyan sem bukkant a nyomukra, annak ellenére, hogy minden helyet bejárt az elmúlt öt év alatt, ahol életében megfordult. Megmaradt hű csatlósai nem fordultak el volt mesterüktől a kialakult hiányossága miatt: a Lestrange házaspár, Avery és Greyback, mindenhová követték őt.
Fél éve érkeztek Egyiptomba, az afrikai mágia Mekkájába, és új szövetségeseket kerestek maguknak. A Nagyúr erejének a visszaszerzése csak egy cél volt. Voldemort tervei között szerepelt a hűtlen csatlósai és a varázsvilág iránti bosszú is. A Brit-szigetek feletti uralom eddig is csak a terve egy részét képezte.
Ahogy leszállt az éj, újra akcióba lendültek, kiszemelve az egyik alvilági banda leggyengébb láncszemét. Keskeny, sötét sikátorokon üldözték végig a riadt férfit, aki védtelen vadként menekült előlük, de ez csak a látszat volt. Voldemort a varázserejével ellentétben a magabiztosságából mit sem veszített, így nem volt képes felismerni a csapdát, csak mikor már erős iszap- és halszag csapta meg az emberei orrát. Túl közel kerültek a Nílushoz, ami azt jelentette, hogy végig az orruknál fogva vezette őket ez a kis féreg, mert hiába próbálták a sötét sikátorok mélyére terelni, a kis fickó pont az ellenkező irányba futott. Túlságosan lekötötte őket a hajsza élvezete, mint a szabadon engedett, vadra éhes kutyákat, akik húsra vágynak. Hát, ez a hús most majdhogynem a vesztüket okozta, hiába szorították sarokba.
Amikor a Nagyúr felismerte a helyzetet, bosszúsan szisszent fel. Az alacsony arab férfi arcán egy alig látható mosoly jelent meg. Kiértek a partra, a kihalt környék baljós jelentéssel bírt, de Voldemort kapkodni kezdett, és kiadta az utasítást.
- Bella, rád bízom! Legyél gyors és határozott! Tudd meg gyorsan, amit kell, aztán öld meg!
- Ahogy parancsolod, mesterem - mondta a nő, miközben megragadta az önkéntes csalit. - Csicseregj szépen Bella néninek, vagy búcsúzhatsz a szemeidtől, arra úgysincs szükség - gügyögte a férfinak, de az félelem helyett egyre szélesebben vigyorgott.
- Sajnálom, asszony, de nem teljesíthetem a kérésed - szólt erős akcentussal, miközben egyet erősen hátralépett, és élesen füttyentett.
Ugyanabban a pillanatban felrobbant a díszkövekkel kirakott part turistasétánya, a mágia végigrobogott és ledöntötte a lábáról az öt nyugati betolakodót. Percekig nem tudtak mozdulni, nem láttak semmit, és hallani is csak a dübörgő hangot voltak képesek, amit a keleti csoport erődemonstrációja okozott. Feleszmélve szabjaerdővel találták magukat szemközt. A fegyverek körül vibrált a mágia, izzottak az éles pengék, de nem kerültek újra használatba, mert a vezér nem utasította őket. Nyugodtan állták körül a nyugatiakat, miközben az alacsony kis alak, akit eddig prédájuknak hittek, halálos nyugalommal a kör közepére sétált. Nem sietett, még egy cigarettára is rágyújtott közben, majd mikor Voldemort elé ért, megszólalt.
- A magatok fajta felfuvalkodott nyugati, aki csak a világ javait akarja, az nem lát tovább az orránál, ahogy ti sem. Ezt bebizonyítottátok ma este. Csúnyán megbuktatok a vizsgán. Főleg te, aki nagyra tartod a megszerzett tudásodat, de ezt a világot és kultúrát mégsem ismered eléggé. Nem vagy több mint egy egyszerű kontár, a csatlósaid pedig még ennyit sem érnek - nézett végig fintorogva az arab férfi a társaságon.
- Hogy mersz gúnyolódni, féreg! Te mo… - kezdte Bellatrix, de Voldemort felemelte a kezét, hogy hallgasson.
- Látom, neked azért a barátaiddal ellentétben tényleg van egy kis sütnivalód, és rájöttél - nézett újra a hüllőszerű férfi szemébe az alacsony alak.
- Mégis mire? - vetette közbe Avery.
- Ez a nyeszlett kis mitugrász a csoport vezetője - jelentette ki Voldemort.
A csatlósai hallgattak, és hitetlenkedve néztek hol az urukra, hol az alacsony emberre.
- Mint mondtam, nem láttok messzebb az orrotoknál, és a gúny sem csökkent a szavaitokból. Nem baj, lehet ezt másként is.
Az arab férfi egy intésére az emberei megindultak. Sötét zsákot húztak a nyugatiak fejére, akik védekezni sem tudtak, mert a varázslat megbénította őket. Az ernyedt testeket egy-egy csónakba dobták, aztán maguk is beszálltak. A vezér Voldemorttal került egy csónakba.
- Kígyó ivadéka, reménykedj, hogy az ok, amiért idejöttél, felkelti az érdeklődésemet, mert ha nem, ez lesz életed utolsó állomása, és a hőn szeretett kígyóid eledele leszel. Gondolkozz el ezen a jótékony sötétben, és élvezd a víz kellemes ringatását, mert ha ez megszűnik, többé nem leszel biztonságban a barátaiddal.
A víz békésen fodrozódott alattuk, ahogy a csónakok haladtak: ki Kairóból a csoport titkos rejtekhelye felé. Fogvatartóik jóízű beszélgetésbe kezdtek, nem törődve többet újdonsült vendégeikkel, mint az szükséges. Voldemort közben tervet szőtt, hogyan fordíthatná a helyzetet a saját javukra, hogyan nyerhetné meg ügyüknek a csoportot, bár a párás, fülledt meleg nem tett jót a hangulatának, viszont nem kockáztathatja meg, hogy a Nílusba dobják krokodilvacsorának, így nyugton maradt, az embereivel ellentétben. Az egyik csónak felől dulakodás zaja, és egy elhaló vinnyogásszerű hang hallatszott, mikor az őrzői ellátták Bellatrix baját. A nő nem fért a bőrébe. Aztán meghallotta a vezér hangját.
- Elláthatjátok a baját, de hagyjátok életben. Még.
A Voldemortot szállító csónak nekizöttyent a partnak, lazítottak a kötelein, és talpra állították, aztán durván kituszkolták, majd lelökdösték egy föld alá vezető járaton. Leérve a zsák lekerült róluk, Voldemort először Bellát látta meg, akin kék-zöld foltok éktelenkedtek, ajkait összepréselte, és semmit sem szólt a durva bánásmód ellen, fejét büszkén feltartva haladt őrzői között. A három férfi Voldemort másik oldalán szintén némán lépkedett előre, de a Nagyúr nem foglalkozott tovább az embereivel, hanem körbenézett. Egy hatalmas, földalatti vájatba jutottak, amit fogadó- vagy tárgyalóteremmé alakítottak át. A falak tele voltak ókori hieroglif szimbólumokkal, festményekkel, ami rögtön felkeltette a sötétmágus figyelmét, és szakértő szemekkel kezdte tanulmányozni őket. Vándorlásai idején eleget ismerkedett az óegyiptomi kultúrával, annyira elég volt ez a tudás, hogy könnyűszerrel eligazodjon a jelek között, és felismerje a teremben lévő szimbólumokat, amik mind Set isten imádatára utaltak. A trónszék fölött is egy Setre utaló felirat állt, amit nem tudott kivenni pontosan, de nem is maradt rá ideje, mert leültették, miközben az alacsony arab férfi a hatalmas székbe ereszkedett, pontosan velük szemben, és beszélni kezdett.
- Ez itt a Setmesz főhadiszállása. Mi, Set fiai itt adózunk az Istenünknek, és hisszük Set újbóli eljövetelét.
- Set fiai, mi? - sziszegte gúnyosan Voldemort. - Egy letűnt kor, letűnt istenének ivadékai. Mondhatom, szánalmas.
- Nem szánalmasabb, mint idejönni, és azt képzelni, hogy bármit megtehettek.
- És mi lenne, ha azt mondanám, hogy Set csak egy szánalmas senki hozzám képest? - Voldemort tudta, hogy most az életével játszik, de nagyban kellett játszania, ha nagy eredményt akart.
- Megölni! - kiáltotta a vezér.
Az emberei megindultak, de Voldemort nem hagyta abba.
- Mi lenne, ha azt mondanám, hogy vissza tudom hozni a ti szánalmas elzárt isteneteket az életbe?
- Állj! - ugrott fel az alacsony arab férfi, és megindult felé.
Egy apró kézmozdulatára eltűntek Voldemortról a kötelek.
- Ha hazudsz, akkor a kígyóbarlang vendégszeretetét fogod élvezni, és elhiheted, ezek a kígyók nem fognak hallgatni rád.
- Nem lesz rá szükség. Ha meglátod, minek vagyok a birtokában, barátok leszünk - nyomta meg gúnyosan az utolsó szót a kígyószerű férfi.
- Ajánlom, hogy így legyen!
- Így lesz, de ahhoz, hogy megmutathassam, el kell engedned Bellát.
Percekig farkasszemet néztek egymással, az elméjük teljesen nyitva állt a másik előtt, így kiolvashatták a szükséges információkat a másik felszínre hozott gondolatai közül. Végül megszakították a kontaktust, és a vezér határozott.
- Engedjétek el a nőt, látni akarom!
Az emberei engedelmeskedtek. Bellatrix elővarázsolt valamit. Tekercsek voltak nála, melyek eddig egy tértágítással megnövelt erszényben lapultak a ruhája mélyén. Az arab férfihoz lebegtek, aki a trónusára visszavonulva elmélyülten kezdte tanulmányozni az ókori iratokat. A terem addig némaságba burkolózott, mind az emberei, mind a nyugatiak várták, hogy mire jut a vezér. A férfi hosszú percek múltán emelkedett fel székéről, átszellemülten közeledett feléjük. Eléjük érve visszaadta Bellának a tekercseket, majd így szólt az embereihez.
- Ez egy sorsdöntő nap az életünkben, barátaim. Birtokunkba került a tudás, mely végre visszahozza az életbe Setet, a káosz és pusztítás istenét, a mi istenünket, kire feltettük életünket és halálunkat. - Olyan éljenzés tört ki a teremben, hogy Bella és Voldemort befogta a fülét, aztán a vezér egy intésére elhallgattak, és a férfi folytatta. - Hozzatok italt és húst, meg kell ünnepelni az ismeretséget újdonsült barátainkkal! - Eloldották Rodolphus, Greyback és Avery köteleit is. - Sajnálom, hogy át kellett esnetek egy sor kellemetlenségen, de remélem, megértitek, miért volt szükség erre.
- Megértjük - válaszolta emberei helyett Voldemort, intve nekik, hogy ne szóljanak közbe. - Most már illene bemutatkoznom. Habár, a Kígyó Ivadéka is egy megtisztelő, sőt találó név, de a teljes nevem Tom Rowle Denem, melynek átirata a Voldemort, amit jelenleg használok - hajolt meg a Nagyúr az alacsony férfi felé.
A halálfalók is sorban követték a példáját, és noha kelletlenül, de bemutatkoztak.
- Az én nevem Setmesz Elmír, a Setmesz nevű vallási csoport vezetője vagyok - viszonozta a meghajlást. - Célunk Set isten feltámasztása, hogy a segítségével uralhassuk a világot, és ezt a birtokodban lévő tekercsek és tudás lehetővé teszik, de ez még nem magyarázza, miért akarsz velünk szövetkezni - nézett gyanakvással a hüllőszerű férfira Elmír.
- Ez egyszerű. Én segítek nektek visszaszerezni, ami nektek kell, ti pedig azt, ami nekem. Nevezetesen a varázserőmet. A tekercseken lévő rituálé ugyanis több dologra jó. Lelkeket támaszt fel, és visszahozza az elveszett erőt. Így mindannyian jól járunk - válaszolta meg a kérdést könnyedén Voldemort.
Azt viszont nem kötötte Setmesz orrára, hogy a rituálé első lépése az energia visszajövetele, és csak aztán következik a lélekátvitel, amit szépen meg fog akadályozni, miután visszatért a varázsereje és a horcruxaival való kapcsolat, ami azért nem elhanyagolható tény, mert újra halhatatlanná válik. De el kellett jutnia odáig, addig pedig szüksége lesz erre a szánalmas csürhére, akik Set ivadékának képzelik magukat.
- Remélem, a saját érdekedben, hogy igazat mondasz - mondta Setmesz. - De most ne törődjünk a komoly dolgokkal, hanem adjuk át magunkat az ünneplésnek - nézett abba az irányba, amerről kendőbe burkolózott szolgák közeledtek étellel és itallal megrakott tálcákkal, körülöttük gyerekek játszottak, vagy épp szaladtak oda apjukhoz, hogy üdvözöljék őket. Zenészek zendítettek rá ünnepi muzsikára, miközben a két vezér tovább szőtte terveit a pusztítás istenének visszahozatalára, vagy éppen a bosszú és a világuralom megszerzésére.
Lábjegyzet a fejezethez:
Set: az ókori egyiptomi vallásban, Geb és Nut fia, Ozirisz, Ízisz és Nebethet testvére, s Ozirisz gyilkosa. Állat alakú istenség (az állatfaj nem azonosítható), a görögök Tüphónnal azonosították. Rendszerint emberalakban, de mindeddig azonosítatlan állat fejével jelenítették meg, azonban előfordult tisztán állatalakban is.(Főleg disznó, okapi, és szamár alakban.) Eredetileg a sivatag istene volt, akit hamar a zűrzavarral és a pusztítással kapcsoltak össze. Széth az egyiptomi mitológiában a “szükséges rossz”, az ellenpont, ami nélkül a jó sem létezhetne. Azzal, hogy Oziriszt megölte, a gonoszság megtestesítőjévé vált.
Setmesz: jelentése: Set fia, a történetben egy vallási csoport elnevezése.
TOVÁBB>>