Harry Potter - Kabuli Mese 2. fejezet

[lutienlovemagic]

Cím: Kabuli mese
Korhatár: 18+
Párosítás: Drarry
Műfaj/kategória: non-magic, angst, dráma, háborús, némi humor, kisregény
Figyelmeztetések: slash, erotikus tartalom, brutalitás, öldöklés, őrület, szereplő halála, enyhén OOC karakterek, vulgáris szavak használata
Kikötés: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.
Megjegyzés.: Az egész történet visszaemlékezésszerű, ezért E/1-ben íródott. A cselekmény 2002 augusztusa és 2005 nyara között játszódik, nagyobb ugrásokkal.
Megjegyzés 2.: Először is szeretnék köszönetet mondani Solenának a bétázásért, bár most elmondása szerint alig volt benne javítani való. Idézem: "Látszik, hogy imádtad írni..." Ez S-től nagy szó, mert nem egy dicsérgetős fajta. Másodsorban szeretnék köszönetet mondani a mostani WS-es csapatomnak, ők tudják miért... Ja, még annyit: Mindenkinek jó olvasást!
Tartalom: Két önkéntes katona titkos és viharos kapcsolata az afgán félsivatagban.
Szereplők: Harry Potter, Draco Malfoy, Hermione Granger, Pansy Parkinson, Perselus Piton, Lucius Malfoy, stb.
Forrás:

Információk Afganisztánról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Afganiszt%C3%A1n

Információk Kabulról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kabul

Draco

Ooshima Michiru: Wakare no Kyoku

Click to view

Az évszázad egyik legnagyobb tragédiája. Így jellemezték a brit lapok 2001. szeptember 11-ét. Én magam nem tartottam annak. Egyszerűen csak az amerikai önhittség megdöntése volt. Így nem is túlzottan hatott meg a dolog, nem úgy az épp itthon tartózkodó apámat. Nem látott a dühtől. Rögtön az összes, ahogy ő nevezte, arab féreg halálát akarta. Gyűlölte őket. Engem nem érdekelt a pusztítás gondolata. Számomra közömbösek voltak Amerikával és Bushsal együtt, egyszerűen nem hatott meg. Apámat persze ez a dolog nem érdekelte, mint ahogy soha semmi, amit én akartam, így hamarosan egy önkéntes katonákat kiképző központban találtam magam.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy néhány barátom is velem tartott. Mind egy osztályba jártak velem a középiskolában, és akkoriban Crack és Monstro kivételével mindannyian az Oxfordra jártunk. De hirtelen a nyugodt egyetemista és munkás hétköznapokból egy kemény kiképzésen találtuk magunkat, ahol persze apám egyik barátja, McNair volt a kiképzőtiszt. Kemény edzésben részesített minket, sokszor összeesésig dolgoztatva. Apám folyamatosan ott volt, míg ki nem küldték az afgán frontra. Csalóka módon, mintha elismerést láttam volna a szemében a megszokott undor helyett, mikor rám nézett, de nem volt igazi. Ugyanúgy lenézett, az egyetlen különbség az volt, hogy próbált elégedettnek látszani, elvégre azt csináltam, amit mondott, szófogadó pincsikutya módjára, mint általában mindig.

A kiképzés lejártával rögtön Afganisztánba vittek minket, a Kabul melletti brit-amerikai összevont táborba. Ez, előre láthatóan, két év poklot jelentett. Sokáig tartott az út mire megérkeztünk, de végül lefékeztek a minket szállító autók, s elkezdődött életem legviharosabb időszaka, ami szó szerint értendő.

Mikor felsorakoztunk apám és Perselus Piton parancsnok előtt, rögtön megláttam. Kócos, mindenfelé meredező sötét haj, smaragdszín szemek. Csak bámultam a körülbelül velem egyidős srácot, amit ő is észrevett. Percekig mustráltuk egymást, mígnem az apám szokás szerint elrontott mindent. Azonnal elkaptam a szemem a zöld íriszekről azért, hogy a zsarnok hideg szavait meghallgassam. Sajnos, a saját bőrömön tanultam meg, hogy nem szabad máshová figyelni, ha hozzád beszél, így hát nem kísértettem a sorsot, mert nem lett volna rest a barátaim előtt megalázni.

Egyre jobban gyűlt bennem a düh, mígnem elindultunk leendő szállásunk felé. Pansy és Blaise szóba elegyedtek az ismeretlen fiúval, de én még mindig az apám miatt fortyogtam, így csak később kapcsolódtam be.

- Amerika melyik részéről jöttél? - kérdeztem közömbösnek szánt hangon, de közben meg mindent tudni akartam róla.

Láttam rajta, hogy furcsán méreget, de azért válaszolt.

- New Yorkból.

- Ó, szóval egy new yorki hazafi, aki fitogtatni akarja, hogy milyen nagy legény. Igazam van? - Nem tudtam, miért gúnyolódom vele. Talán, így akartam imponálni, de érzékenyen érinthette, mert lobbanó dühvel nézett rám, s mintha felismerés csillant volna a szemében.

- Fogalmad sincs, hogy miért vagyok itt, Malfoy! - köpte.

Döbbenetet éreztem, de nem mutattam, hanem tovább dühítettem.

- Nocsak? Még a nevemet is tudod? Gyorsan terjednek itt a hírek, srácok?

- Nem kell nagy ész hozzá, mert pontosan olyan tenyérbe mászó képed van, mint annak a nagyra nőtt albínó görénynek. Eltaláltam?

- Most meg mi a fene bajod van? Csak vicceltem!

- Neked ez az egész vicces? Azt hiszed, hogy örömömben vagyok itt? - taszított a folyosó falához.

- Hagyd békén, vagy megemlegeted! - nyomott Pansy két pisztolyt az arcához.

- Mi folyik itt? - hallottam meg egy hideg hangot.

Az amerikaiak parancsnoka, Perselus Piton volt az.

- Semmi - mondta a fekete hajú srác.

- Semmi - ismételte a parancsnok vontatottan, mintha egy kisgyerekhez beszélne.

Már nem emlékszem, hogy milyen gúnyos megjegyzéseket tettem még, de pontosan látom magam előtt a dühtől kipirult arcát, ahogy lejárattam a felettese előtt. Szavaim a saját testi reakcióimat visszhangozták, amiket rá vetítettem ki. Én éreztem magam túlfűtöttnek. Legszívesebben ott helyben letepertem volna, de nem lehetett. Mikor elviharzott, kissé nyugtalan lettem, de tudtam, hogy rengeteg esélyem lesz megkapni őt.

Mindig is a férfiakat szerettem, ebben nem volt átmenet. S habár sok csinos lány lebzselt körülöttem, de igazán soha sem érdekeltek, egy-két rövidebb kalandot eltekintve. A férfiak teljes mértékben előnyt élveztek nálam. A nemi beállítottságomról senki nem tudott, még a barátaim se, nem kockáztathattam. Az anyám ugyan megértette volna, de az apám... Volt egy olyan érzésem, hogy ott helyben lelőne, ha kiderülne, hogy az ő makulátlan fiacskája éjjelente farkakkal álmodik.




Nem telt el nap, hogy ne sóvárogtam volna utána. Szinte már belepusztultam abba, hogy csak nézem, de nem érinthetem, mintha egy gát lett volna köztünk, ami csak akkor nyílt ki, mikor vitatkoztunk egymással. Láttam, hogy élvezi a dolgot, így tovább hergeltem minden alkalommal, felszítva szívének tüzét. Éreztem, hogy ő is ugyanazt akarja, így egyik este Pansy segítségét kértem. Azt mondtam neki, hogy egy lánnyal van dolgom, s szeretném, ha falazna nekem, s ő megtette.

Mikor megbizonyosodtam róla, hogy egyedül van, bementem Harry után a fürdőbe. Először csak néztem a félig átlátszó műanyag ajtón keresztül. Meghallhatott valamit, mert egyszer csak félrehúzta. Ott állt csuromvizesen és kívánatosan. Akkor már alig bírtam visszatartani magam, de persze, kérette magát.

- Mi van, tán elromlott a zuhany felétek? - vetette oda gúnyosan, de látszott rajta, hogy zavarban van, amit jó jelnek vettem.

- Nem. Csak itt volt kedvem fürdeni - válaszoltam flegmaságot tetetve.

- Akkor fürödj. - El akarta húzni az ajtót, de én visszatartottam.

Beléptem mellé, mire hátrálni kezdett.

- Félsz? - kérdeztem gúnyosan.

- Tőled? Eszemben sincs.

- Akkor?

- Mit akarsz, Malfoy?

- Mondtam már, fürdeni. - Még mindig értetlenül nézett rám. - Hm... Nem mondtam volna? - vágtam elgondolkodó képet. - Veled.

- Ezt mégis, hogy képzeled?

- Megmutatom. - Odaléptem, és magamhoz húztam.

Éreztem, hogy megfeszül, de nem túlzottan érdekelt. Behatoltam a szájába. Nem ellenkezett. Körkörösen vizsgáltam végig az édes száj belsejét. Először semmi reakció nem érkezett, majd éreztem, hogy puhatolódzva végigsimít egy tétova nyelv az enyémen, majd hirtelen ellökte a fejem.

- Mit csinálsz?! És ha valaki bejön?!

- Nem fog zavarni senki. Gondoskodtam róla.

- De akkor is... Én...

- Te?

- Ezt nem tehetjük.

- Miért is? Pedig, ahogy látom, tetszik a dolog.

Elpirult, ami egyértelműen jelezte a győzelmemem. Teljesen a falhoz nyomtam, hogy éledező férfiasságom az övéhez érjen, eloszlatva a maradék kételyt is benne. A végén a padlón kötöttünk ki egymás kényeztető karjaiban, kielégítve a másik rejtett vágyait. Zihálva váltunk szét, s továbbra is kívánósan néztünk egymásra.

Ekkor hirtelen kopogtattak, háromszor röviden, ami figyelmeztetett, lejárt az időnk.

- Ez a jelzés. Mennem kell. Erről senkinek se beszélj! - mondtam még neki egy csók kíséretében, majd elhagytam a fürdőt.

Teljesen bezsongtam. Alig bírtam elaludni, így hosszú órákig csak feküdtem, mígnem elragadott egy gyönyörű álom.




Hónapok teltek el az ehhez hasonló találkákkal, miközben a harcok folytatódtak. Egyre jobban kezdett eldurvulni a dolog, mert a városban járva már nem lehettél biztos benne, hogy ki emel rád fegyvert. Férfitól, nőtől, gyerektől egyaránt érkezhetett a golyó. Az al-Kaida nem válogatott az eszközökben.

Egyik délután közös feladatot kaptunk Harryék csapatával. Be kellett hatolnunk egy házba, ahol al-Kaida tagok laktak. Ez az incidens jelentette őrületem kezdetét. Nemsokára meg fogjátok tudni, miért.

Az egész a város egyik legzsúfoltabb piacán kezdődött, mivel éppen ott haladtunk át. Az al-Kaida fegyveresei szabályszerűen rajtunk ütöttek, valószínűleg megneszelték az ellenük készülő akciót, így nem várták meg, hogy odaérjünk, hanem elébünk jöttek. Azonban az ellenség nem volt szokványos. Egy csapat kiskamasz fiúból állt, akik azonnal tüzelni kezdtek ránk.

Láttam, hogy a többség teljesen megzavarodott. Képtelenek voltunk gyerekekre lőni, így fedezéket kerestünk. Vártuk, hogy vége legyen, de a puskatűz nem maradt abba. Ez volt a csel. Azok a gyerekek nem minket lőttek, hanem csak be akartak szorítani, de erre későn jöttünk rá.

- Hermione! - kiáltotta nem sokkal mellettem Harry, mikor meglátta, hogy néhány felnőtt tálib harcos elhurcolja a lányt.

A vörös hajú rögtön utánuk akarta vetni magát, de Harry visszahúzta, mert egyre több férfi özönlött a térre.

Végeláthatatlan tűzharc kezdődött. Most már azok a kis ördögfiókák is rendesen megtalálták a célt. Weasley teljesen bevadult, és ölni kezdte őket. Az egész addig fajult, míg már nekünk sem volt más választásunk, viszonoztuk a gyerekek által ránk zúdított golyózáport. Végeredmény: egy halom önnön vérébe fagyott gyerek, egy sem maradt életben. A férfiak közül sokan ugyanígy jártak. Végül az erősítés is megérkezett, így a mérleg nyelve a mi oldalunkra billent. Weasleyt alig lehetett visszatartani, a meghátráló helyiek után akarta vetni magát, hogy visszaszerezze elrabolt társát.

Az egésznek az eredménye rémálmok sora lett. Csak pár órákat tudtam aludni, teljesen kikészültem. Nem bírtam elviselni a fejemben támadó szörnyű képeket és szemrehányó hangokat, melyek nem csak éjszaka, de nappal is folyamatosan kísértettek. Harry próbált valamelyest lelket önteni belém, de nem segített. A végén már odáig jutottam, hogy véget akartam vetni a szenvedésemnek. Egyik nap lementem a Kabul-folyó partjára egy pisztoly társaságában, s arra készültem, hogy meghúzom a ravaszt, de az utolsó pillanatban Harry megakadályozott benne.

Elszedte a kezemből a fegyvert, és a karjába vett. Úgy ringatott, mint egy beteg kisgyereket szokás. Gyengéd szeretettel simogatta, csókolta le rólam a bánatot, míg nem újra hinni kezdtem a jövőben, de leginkább benne. Ő volt minden, ami számomra fontos volt, a többi dolog teljesen lényegtelen.

Rajtunk kívül senki sem szerzett tudomást arról, hogy mit készültem tenni magammal. Ez is a mi titkunk maradt, mint az egész kaotikus kapcsolatunk. A miénk volt, csak a miénk, s senki nem vehette el tőlünk az együtt töltött perceket.

Tovább a harmadik fejezetre>>