Harry Potter - Keresztutak - 2. fejezet

[lutienlovemagic]

Cím: Keresztutak
Korhatár: 16+
Párosítás: Perselus Piton/Harry Potter
Műfaj: angst, romance, kisregény
Figyelmeztetés: slash, erőszak
Megjegyzés: készült a Hungarian Witches Sabbath Challenge kihívására, 2007-ben, a Beltane csapatban, a Muglik közt kulcsszó felhasználásával
Megjegyzés2: a történet AU, amely az első öt könyvre épül, de a 6. és 7. kötetet nem veszi figyelembe.
Szereplők: Harry Potter, Perselus Piton, Hermione Granger, Draco Malfoy, Albus Dumbledore, Voldemort
Mellékszereplők: Remus Lupin, Nymphadora Tonks, Neville Longbottom,Minerva McGalagony, más Főnix Rendje tag, halálfalók
Tartalom: A történet négy ember lelki vívódását és a jövőjükért vívott végső harcot mutatja be. A fő cselekményszál természetesen Perselus és Harry fellángoló vonzalma, amely régóta elfojtott érzelmeken, és a háború miatti feszültségen alapszik, de egy idő után elmélyül. Két magányos, megkeseredett férfit hoz össze a Sors. Öt évvel azután kezdődik a történet, hogy az egész Weasley családot kiirtották a halálfalók. Harry 25, Perselus 45 éves. Az egész történetet egy alattomos összeesküvés szövi át, amely két olyan ember között köttetett, akiktől senki sem várta volna. Közben felbukkan Hermione és Draco, akik szintén sok sebet hordoznak, és a két főhősünket segítik.
Megjegyzés: A fejezetek hosszúsága változó. A történet kb. hat hónapot ölel fel. Lesz benne időbeli ugrás.
Kikötés: a Harry Potter könyvek világa J. K. Rowling tulajdona, a jogokat csak ő és az általa meghatalmazott társaságok birtokolják. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából.

2. fejezet

Összeesküvés

Hermione Granger arra ébred, hogy a feje széthasad, és tompán zúg. Nem tudja pontosan, hogy hol van, mert az emlékei csak foszlányokban jönnek elő. Emlékszik az őt ölelő karra, az ijedségre, arra, hogy nem képes megvédeni a szerelmét a rájuk támadó halálfalóktól, majd ismét rémlik neki, hogy valaki fogja a kezét, és nyugtató szavakat suttog a szoba sötétjébe.

- Harry! - kiált fel magában, miközben felül az ágyban.

De hiába keresi barátját, az nincs sehol. Már épp vissza akarna feküdni, mikor egy darab összehajtogatott papírt vesz észre az éjjeliszekrényen. Elvéve elkezdi kihajtogatni, de remegő kezei miatt nehezen megy. Egy darabig maga elé mered, hiába olvassa, nem látja a szavakat. A könnyek újult erővel teret követelnek maguknak, folyamként árasztva el a lány arcát. Elméjébe tódulnak szerelme kétségbeesett kiáltásai, kimeredt tekintete, ahogy holtan tekint a semmibe.

- Patrick! - Egész belső valója ordítja ezt a szót, de ő maga néma marad, a fájdalom börtönébe zárva.

A levél az ölébe hull, mivel gyenge ujjai nem bírják tovább fogni. Újra emészti a kétségbeesés. Patrick képe mellé beúszik Roné is, meg az egész Weasley családé, és a szüleié, ahogy holtan fekszenek az Odú romjai között.

Ekkor már erőteljesen szorítja saját magát, körmeit saját húsába vájva, de ez nem elég, mert semmit sem enyhít. Üvölteni akar, már csak az maradt, amit tehet, de ez sem megy, mert a torkát elszorítja a fájdalom. Hosszú ideig ül így magát szorítva, előre-hátra ringatózva, majd lassan megnyugszik. De szinte abban a pillanatban undorodni kezd saját magától, mikor eszébe jut, amit öt éve tett. Mikor ott, a romok között rájött az igazságra Harryvel kapcsolatban, nem tudta elfogadni, eltaszította magától, és otthagyta, pedig szüksége lett volna rá, s bár azóta újra felvették a kapcsolatot, már semmi sem ugyanaz. Harry azóta teljesen magányosan él, bezárkózott, amit a lelke mélyén meg is értett, mert részben az ő hibája volt. Pont akkor hagyta cserben, mikor a legnagyobb szüksége lett volna egy baráti kézre, hogy megfoghassa, amolyan horgonyként.

A fiatal nő sóhajtva megrázza magát, és újra a levél felé fordítja figyelmét. Most már határozottan kezdi az olvasást.

Hermione!

Nagyon megijedtem, amikor megláttalak. Részvétem Patrick miatt. Megkönnyebbültem, mikor kiderült, hogy nincs nagy bajod. Sajnálom, hogy mostanában nem túl sokszor találkozunk, és most sem találsz itt, mikor felébredsz. El kellett mennem. Piton a nyomára bukkant Voldemortnak, és a keresésére indultunk. Tudom, erre azt mondanád, hogy elment az eszem, mert megbízom Pitonban, de nem tehetek mást. Mire visszajövök, akkorra a szörnyeteg halott lesz, ígérem. Kérlek, vigyázz magadra!

Harry

Megint könny önti el a nő szemét. Nem képes felfogni, hogy barátja, akit annyi fájdalom ért, hogyan tud még mindig aggódni érte, főleg azután, hogy cserbenhagyta. De ez Harry, akit valószínűleg sosem fog megérteni. Halványan elmosolyodik, majd óvatosan összehajtja a levelet. Hamarosan sikerül annyira összeszednie magát, hogy felkeljen. Felöltözik, és sebtében összeszedi a holmiját, amiket a nagy sietségben sikerült kimenekítenie a házból, köztük a miniatűr hátizsákot, ami mindig a zsebében volt végszükség esetére, valamint a láthatatlanná tévő köpenyt, amit Harryvel és Ronnal csináltak. Megint elmosolyodik, ahogy eszébe jut, hogy szerelme mennyit bajlódott a sajátjával, mire elkészült vele, bár Harryvel sokat segítettek neki. Ránéz a saját köpenyére, amely kékezüstös színben pompázik, és elhagyja a gyengélkedőt azzal a szándékkal, hogy beszél az igazgatóval.

De nem csak neki vannak ilyen szándékai. A kőszörny felé menet, hirtelen nekiütközik valaminek, pontosabban inkább valakinek. A hátán landol, és arra eszmél, hogy az illető szitkozódik, és a hangja nagyon is ismerősen cseng.

- Nem látsz a szemedtől, kölyök?! - hallja meg a fellengzős, hideg hangot.

- Kit nevezel kölyöknek, Malfoy?!

- Granger? - Néz fel a férfi az immár fölötte álló dühtől kipirult arcú nőre, miközben megpróbálja kisöpörni hosszú szőke haját az arcából.

- Mit keresel itt?

- Ahhoz neked semmi közöd sincs, Granger.

- Ó, nincs? Esetleg riadóztatom az aurorparancsnokságot, és végre a helyedre kerülsz. Vagy tán berezeltél Voldemorttól, és jöttél könyörögni Dumbledore professzornak, hogy menedéket adjon?

A következő, amit Hermione felfog az az, hogy Malfoy erősen a falhoz nyomja, és az arcába sziszegi.

- Semmi közöd nincs hozzá, miért jöttem. Jobban teszed, ha békén hagysz.

Draco elengedi volt évfolyamtársa karját, és faképnél hagyja a lányt. Gyors léptekkel indul az igazgatói felé. Hermione rövid tétovázás után követi, az imént megszorított karját dörzsölgetve, s épp meg akarja szólítani, mikor a szőke halálfaló megtorpan.

- Mi a… - kérdezné a lány, de Draco felemeli a kezét, hogy hallgasson. A mardekáros berángatja egy ősrégi páncél mögé, és halkan megszólal.

- Ég a jegyem, Granger. Ugye tudod, mit jelent ez? - Hermione szeme elkerekedik.

- Az nem lehet. Ez… - de nem folytathatja, mert abban a pillanatban egy félreismerhetetlen, sziszegő hangot hall.

Hamarosan a vékony, fekete csuklyás alak is feltűnik, mellette Dumbledore nyugodt alakja lépdel.

- Elindultak? - kérdi a fekete csuklyás alak.

- Ó, igen, Tom, elindultak. Minden úgy ment, ahogy gondoltuk. Harry még mindig naiv, és vakon hisz bennem, hiába mutatja az ellenkezőjét. - Közben továbbhaladnak, és hangjuk egyre halkul.

- Gyere - hallja meg Draco Granger hangját maga mellől, miközben egy selymes valamit dobnak a fejére.

Elindulnak a két távolodó alak után, lassan, hangtalanul lopakodva. Hamarosan újra hallják a beszélgetést.

- Tudja, Dumbledore, eddig meg voltam róla győződve, hogy maga mindent megtenne a bukásomért, és mindent azért az ostoba kölyökért.

- Tom, hozzád hasonlóan engem csak a hatalom, és a mások feletti uralom érdekel. Semmi más.

- Akkor ezek szerint csak azért törődött Potterrel, mert ha hisz magában, elaltathatja a gyanúját?

- Pontosan, Tom. Mire megtudja, hogy végig az orránál fogva vezettem, késő lesz, és halott lesz kedvenc bájitalmesterünkkel együtt. Remélem, minden készen áll, Tom? Már eleget vártam arra, hogy a kezembe vehessem az irányítást, persze veled közösen.

- Nem kell aggódnia, az embereim tudják a dolgukat.

- Ebben biztos vagyok. Remélem, hamarosan lezárhatjuk a Potter-ügyet, egyszer és mindenkorra.

Voldemort erre csak őrülten nevet, melyhez Dumbledore még soha sem hallott sátáni kacaja is csatlakozik.

Draco alig bírja lefogni Hermionét, hogy utánuk ne vesse magát. Nagy nehezen sikerül kivonszolnia a kastélyból a hoppanálási ponthoz. A lány közben folyamatosan szabadulni akar, de erősen tartja. A köpeny szerencsére nem esik le róluk, így észrevétlenül kijuthatnak a folyosón lófráló diákok között. Granger persze tiltakozik, de Draco határozottan halad előre.

- Eressz el most azonnal - sziszegi Hermione.

- Nem, Granger, mert a végén még hülyeséget csinálsz.

- Hülyeséget?! Hallottad, nem?!

- Igen - hagyja rá Malfoy, de nem engedi el, csak mikor a hoppanálási ponthoz érnek.

Ott Hermione nem bírja tovább, és kifakad.

- Hogy tehette? Bíztunk benne! De elárult minket. Elárulta Harryt, és szövetkezett Vele! Harry! Szólnunk kell nekik! Meg kell találnunk őket!

- Higgadj le, Granger! Ne hisztizz itt nekem! Inkább gyerünk innen.

- Mégis hová?

- Hozzám.

- Menj, ahova akarsz, Malfoy, de nélkülem! Én Harry után megyek.

- A célunk ugyanaz, Granger. Én is meg akarom találni Perselust, mert ő az egyedüli, aki maradt nekem.

- Ó, csak nem összevesztél anyucival és apucival? - gúnyolódik a lány.

- Ebből elég, Granger. - Azzal megragadva a karját, a következő pillanatban sehol sincsenek.

Hermione arra eszmél, hogy a földön térdelve öklendezik. A megrázkódtatás és az erőszakos hoppanálás megtette a hatását. És az sem nyugtatja meg egyáltalán, hogy épp egy halálfaló nappalijában tör rá a rosszullét.

- Kellett ez neked, Granger? - Nem válaszol, csak dühösen néz a másik szürke szemébe.

Mikor már úgy érzi, elbírják a lábai, feláll. Egy egyszerűen berendezett szobában vannak. A berendezést egy mélyzöld kanapé, és hozzáillő fotelek alkotják, melyek egy faragott mahagóni asztalt vesznek körül. Semmi nem utal a Malfoyok hivalkodására, inkább otthonosságot áraszt. A lányt meglepi a pompa hiánya, de nem teszi szóvá. Egy darabig még csendben állnak, majd a mardekáros megszólal.

- Granger, szörnyen festesz. Rendbe kéne szedned magad. A mosdót a folyosó végén, balra találod. Addig készítek egy teát. - Draco ezután elhagyja a szobát.

Hermione áll még ott egy darabig, majd elindul a mosdó felé. Mikor meglátja tükörképét, igazat kell adnia a szőke férfinak, mert valóban szörnyen néz ki. Arca sápadt, szeme alatt szürke karikák éktelenkednek, és egy kicsit fel is vannak dagadva a sok sírástól. Megengedi a csapot, és megmossa az arcát. A hideg víz jólesik bőrének, valamelyest megnyugszik tőle. Végignézve magán észreveszi a ruháján lévő hányásnyomokat, amelyek nem mutatnak valami szép látványt. Egy pálcaintéssel megtisztítja, majd visszaindul a nappaliba. Visszafelé észreveszi, hogy az egyik szoba ajtaja félig nyitva van. Megtorpan. Tudja, hogy nem helyes, de kíváncsiságának engedve, mégis belép. Meglátva a berendezést azonnal tudja, mi célt szolgál. Egy félig berendezett gyerekszobába csöppent. A falakon ismert varázslóhistóriák szereplői, a padló, az apró szék és a kis asztal teleszórva babaholmikkal és játékokkal, az ablak alatt pedig egy bölcső helyezkedik el. Teljesen lenyűgözi a látvány, s már épp fel akar venni egy gyönyörű plüssmackót, mikor valaki elkapja és kivonszolja a szobából, az ajtó nagy robajjal becsapódik, a lány pedig ismét a falnak taszítva találja magát. Draco a képébe sziszeg.

- Senki nem engedte meg, hogy bemenj oda, de te és a barátaid sose törődtetek semmilyen szabállyal. Azt hittem, felnőttél, Granger, de úgy látszik, tévedtem. - A férfi ismét otthagyja a dermedt lányt, akit teljesen letaglózott a mardekáros halk, minden gúnyt nélkülöző, fáradt hangja.

Nem tudja hova tenni a volt mardekáros viselkedését, csak egyet tud, hogy valamibe nagyon beletenyerelt. Gondolatban bokán rúgja magát, majd elindul megkeresni jelenlegi egyetlen szövetségesét.

A nappaliban talál rá. A semmibe révedve ül az egyik fotelben, testtartása megtörtségről, elkeseredettségről árulkodik. A jól ismert, mindig fegyelmezett arcon most érzelmek széles kavalkádja tükröződik. A lány még jobban összezavarodik, már végképp nem ért semmit. Csak egyben biztos, hogy valami történt a mindig gúnyolódó, öntelt férfival. Pár pillanatig még tétovázik, aztán megszólal.

- Sajnálom, Malfoy, tényleg nem volt jogom bemenni oda. Mi történt?

- Nem érdekes. Ne is beszéljünk róla. Inkább ülj le és idd meg a teádat, aztán pihenj. Szükség lesz az erődre. Holnap indulunk.

Hermione bólint, majd leül az ággyá átalakított kanapéra, és lassan inni kezdi a teáját. Nem szólnak egymáshoz, csak ülnek mindketten a gondolataikba merülve. A lánynak ízlik a tea, az édes-savanykás íz megnyugtatja. Már képes józanul gondolkodni, és igazat ad a mardekárosnak abban, hogy majdnem hülyeséget csinált, és elrontott mindent, mert csak akkor segíthetnek Harryn és a professzoron, ha észrevétlenül és higgadtan csinálják, minden részletet megtervezve. Mikor mindezeket végiggondolta, felteszi a legkézenfekvőbb kérdést, ami az eszébe jutott.

- Sejted, hol lehetnek?

- A muglik között valahol - jött a válasz.

- Miért? Mit keresnének ott?

- A Nagyurat, Granger.

- De… - Hermione szemei elkerekednek. - Elhitette Pitonnal, aki rögtön megosztotta az információt Dumbledore-ral, aki… Te jó ég! Együtt tervelték ki!

- Tudsz te gondolkodni, Granger, ha akarsz. Holnap felkeressük pár ismerősömet, akik segíthetnek.

- Halálfalók, mi?

- Igen, Granger. De tudsz jobbat? - Hermione megrázza a fejét, és nem szól többet.

Túl sok ez neki. Ismét úrrá lesz rajta a kétségbeesés. Tompán érzékeli csak, hogy vendéglátója elhagyja a szobát. A következő, amire eszmél, hogy valaki rázogatja. Teljesen sötét van, és hirtelen nem tudja, hol van.

- Granger, kelj fel! Indulnunk kell! - hallja meg a férfi hangját.

- Elaludhattam - gondolta.

- Hány óra? - kérdi.

- Négy. Este nyomoztam egy kicsit. Sejtem merre lehetnek.

- Akkor induljunk - pattan fel a lány. Gyorsan összeszedi a holmiját, majd várakozóan néz a szőke férfira.

- Kapaszkodj belém, Granger, így egyszerűbb, mintha magyarázkodnék.

A lány megfogja Malfoy karját, majd egy pukkanás kíséretében eltűnnek.

Tovább a harmadik fejezetre>>