Harry Potter - Páratlan vakáció - 2. fejezet

[lutienlovemagic]

Írta: Luthien Lovemagic és Tanin

Cím: Páratlan vakáció

Csapat: Abandon Team

Párosítás: Drarry, meglepetés

Korhatár: erősen NC-17

Műfaj: regény, humor, akció/kaland, fantasy, romantikus

Figyelmeztetések: slash, threesome, csoportosszex, mpreg, bestiality, nemváltoztatás, creaturefic, chan, OOC karakterek, AU

Megjegyzés: Készült az V. Jubileumi Hungarian Witches Sabbath Challenge kihívására, az Abandon csapatban, a huncutság kulcsszó felhasználásával

Kikötés: Minden jog J. K. Rowlingot illeti. Nekem semmilyen anyagi hasznom nem származik a történet megírásából
Tartalom: Öt fáradt varázsló, egy bájitalmester és egy bájital. Ennyi kell a legemlékezetesebb vakációhoz… meg persze a múlt, egy híres kastély, egy legendás király, és persze öt, szexuálisan túlfűtött fiatal… meg egy halom lovag… Vajon mibe keveredett már megint az öt egykori roxforti diák?


2. fejezet

- Aú, a fejem! - nyögött fel Blaise, amint magához tért, és tenyerét a szemgödrébe vájva igyekezett megszabadítani magát a hasogató fejfájástól.

A többi négy fiatal férfi is hasonló állapotban ébredezett, majd végre Harrynek sikerült kinyitnia a szemét, hogy körülnézzen, ám gyorsan be is csukta, és megrázta a fejét.

- Hol a pokolban vagyunk? - kérdezte végül Harry, amikor szeme végre megszokta a szokatlanul szikrázó és fájdalmas napsütést.

- Hogyhogy, hol a pokolban vagyunk? - kérdezett vissza Draco, aki még mindig csukott szemmel feküdt a puha fűben…

Hirtelen felült, fejét ide-oda kapkodta, majd felvett egy marék füvet, és tágra nyílt szemmel tanulmányozni kezdte.

- Mit keresünk a szabadban? És egyáltalán hol vagyunk? - ült fel végül Neville is, majd egy jól irányzott mozdulattal oldalba bökte a békésen szunyókáló Deant.

- He? - kérdezte álmosan Dean. - Mi van? Hagyjatok aludni! - morogta, majd oldalára fordult és visszaaludt.

Harry lemondóan sóhajtott, majd körbenézett, és szemügyre vette a helyet, ahol magukhoz tértek.

A puszta kellős közepén voltak, körülöttük dombok, egy kis patak és egy út nem messze attól a helytől, ahol magukhoz tértek. De nem láttak se várost, se pedig bármi más jelét annak, hogy civilizált környéken lennének. Harry mélyet sóhajtott, majd a pálcájáért nyúlt, aztán hirtelen felpattant, és végigtapogatta magát.

- Mi van, Harry, hangyabolyba ültél? - kérdezte Blaise, aki alig kapott levegőt a nevetéstől, miközben Harryt nézte, aki fel-le ugrált és magában motyogott.

- Dögölj meg, Blaise! - sziszegte Harry, és tovább tapogatta magát.

Draco vigyorogva kelt fel, és egy gyors ötlettől vezérelve ő is végigtaperolta Harry fenekét és combját.

- Draco, ne most! - nyögte Harry, próbálva lerázni magáról Draco kezeit, nem túl sok sikerrel.

- Ugyan már, hiszen senki nincs itt rajtunk kívül - suttogta a szőke férfi vágytól elmélyült hangon.

Neville, az egyetlen, akinek az esze nem egyfolytában a szexen járt, a pálcájáért nyúlt, hogy egy hidegzuhany varázslattal elválassza egymástól a két fiút, és ugyancsak meglepődött, amikor nem találta a mágikus fadarabot a derekán lógó tokban. Felkapta a fejét, és riadtan nézett körbe, majd ráordított a két egymáshoz tapadt fiatalra.

- Srácok, nincs időnk az előjátékra! Eltűnt a pálcám!

Draco és Harry hirtelen ugrottak szét, és Harry szúrósan nézett Dracóra.

- Én is pont azt kerestem, amikor ez az állat nekem esett! - sziszegte Harry.

- Hé, én azt hittem, hangya van a nadrágodban, gondoltam segítek… - vigyorogta Draco.

- Nagy segítség vagy, elhiheted - mondta szarkasztikusan a fekete hajú fiatal.

- Nem mintha panaszkodtál volna az imént! - jött a válasz.

- Csak mert…

- ABBAHAGYNI MINDKETTEN! - kiáltotta Neville, mire Dean is felpattant a földről.

- Nem aludtam professzor! Kérem, higgyen nekem! Csak pihentettem a sze…- kiáltotta, majd mikor nevetés hangját hallotta, felnézett és látta, hogy a puszta kellős közepén vannak.

- Eh… ezek szerint nem a Roxfortban vagyunk? - kérdezte a többiektől.

- Nahát, miből vontad le ezt a következtetést, Sherlock? - mondta szarkasztikusan Harry. - Most mégis mi a csodához kezdünk? Itt vagyunk a semmi közepén, nincsenek meg a pálcáink, fogalmunk sincs, hogy hol vagyunk…

- Jön valaki - szólt közbe Draco, és kezével az út irányába mutatott.

- Jön valaki, és… micsoda? - nézett nagyot a zöldszemű ifjú, ahogy szeme követte a szőke férfi által mutatott irányt.

És Dracónak igaza is volt. A mutatott irányból egy lovas bontakozott ki egy domb tetejéről. Fehér lovon ült, tetőtől talpig páncélban, és vígan fütyörészett egy, a fiúk számára ismeretlen dalt.

- Hát ez meg mi a franc? - kérdezte Neville.

- Úgy néz ki, mint egy délceg lovag a fehér lovon! - röhögött Blaise.

- Te totál hülye vagy! - kiáltották a többiek.

A lovag közben odaért hozzájuk, megállt mellettük az úton, és egy pár percig csak figyelte az egymással veszekedő öt fiatal férfit. Végül megköszörülte a torkát, és megszólította őket.

- Üdvözlet az ifjú uraságoknak, de nem tudám úgy elhaladni önök mellett, hogy ne venném észre, hogy bajban valának - mondta mély, erőt sugárzó hangján.

- Mi a franc van? - nézett nagyot Blaise.

- Azt mondja, hogy elnézést kér, de nem tudott úgy elmenni mellettünk, hogy ne kérdezze meg, minden rendben van-e - fordított Draco, majd a lovaghoz fordult. - Messzi földről érkezett utazók vagyunk, jó uram. Tudna-e nékünk valami helyet tanácsolni, ahol meghúzhatnánk magunkat egy pár napig.

- Nos, drága ifjú barátom, hiszen alig egy mérföldre vagyunk Camelottól. Miért nem tértek be oda? Arthur király örömmel fogad mindenkit, ki messzi földről érkezik, és történeteit nem röstelli megosztani másokkal.

Mind az öt fiúnak leesett az álla. Harry tért leghamarabb magához.

- Elnézést uram, de Camelotot mondott? - kérdezett vissza.

- Pontosan, fiatalember.

- Úgy érti, hogy Arthur király, Excalibur és a Kerekasztal Lovagjai? - kérdezte Blaise.

- Ahogy mondja, ifjú barátom - felelte a lovag.

- Na, ez szép! - sóhajtott Draco.

- Ugye csak álmodom? - kérdezte Neville.

- Ha te, akkor mi is - kontrázott rá Dean.

A lovag felemelt szemöldökkel nézte a beszélgetésüket.

- Minden rendben fiatalurak? Vagy valamilyen istentelen nép a hatalma alá kerítette önöket?

- Mi van? - nézett Blaise.

- Azt kérdezi, elvarázsoltak-e minket - fordított Draco.

- Így is lehet fogalmazni - suttogta Dean Neville-nek.

- Akár igen, akár nem, én éhes vagyok - mondta Draco. - Nem folytathatnánk ezt a beszélgetést evés közben?

- Benne vagyok - mondta Harry, mire a többiek csak bólintottak.

- Akkor engedjétek meg, hogy vezetőtök legyek - ajánlotta fel a lovag.

- Köszönjük - felelte Draco. - De megtudhatnánk, hogy kit tisztelhetünk benned jó uram?

- Találkozásunk oly mértékben meglepett, hogy elfeledkeztem a jómodorról. A nevem Sir Percival. Arthur király lovagja vagyok immár tizedik éve. És bennetek kit tisztelhetek, messzi földről érkezett idegenek?

A fiúk csak úgy bámultak, hiszen az egy dolog, hogy Camelot felé tartottak éppen, de hogy Arthur egyik saját lovagja kísérje őket, az már egy kicsit túlzásnak tetszett. Végül Harry tért leghamarabb magához, és bemutatta a többieket is.

- Az én nevem Harry Potter, ők pedig a barátaim. Draco Malfoy, Neville Longbottom, Dean Thomas és Blaise Zambini. Még egyszer, köszönjük a segítséget.

- Ugyan már, semmiség. A Kerekasztal Lovagjainak kötelessége segíteni a bajbajutott utazóknak - mosolygott Sir Percival.

Hatan indultak tovább, a lovag pedig mesélt nekik Arthur udvaráról és a saját utazásairól, míg végül az egyik domb tetejére érve megpillantották Camelotot. És micsoda építmény volt Camelot! A várat magas fal övezte, és egy széles vizesárok vette körbe. A tornyok fehér karmokként meredtek az égnek. Kicsit hasonlított a Roxfortra, bár ha a fiúk őszinték akartak lenni, kedvelt iskolájuk akár el is bújhat emellett a fenséges építmény mellett.

- Isten hozott, ifjú barátaim! - mondta Sir Percival. - Camelot már vár miránk!

- Uram, ez mind gyönyörű, de nem hinném, hogy megengedhetnénk magunknak ennyi luxust. Nincs pénzünk.

- Ugyan már, barátaim. Camelotban mindenkit vendégül látunk, a pénz nem számít. Még a koldusok is szállásra lelnek.

- Hát, koldusok vagyunk itt, annyi szent! - morogta Harry.

Ahogy a várhoz közeledtek, az éppen őrségben lévő lovagok tetőtől-talpig végigmérték a Percivalt követő öt fiatalt.

- Nézzenek oda, Sir Percival! Honnan szedted ezt a csapatnyi szirént? - szólalt meg az egyik lovag.

- Meglovagoltattad már valamelyiküket? - kérdezte a másik, mire a többi lovag röhögésben tört ki.

- Gyanítom, nem arra a lóra gondolt, amit Sir Percival vezet - jegyezte meg Neville.

- Gyanítod? - kérdezte Draco. - Fogadni mernék, hogy már azt nézegetik, hogyan szabadítsanak meg a ruháinktól.

- De hisz ők lovagok! - kiáltott fel Neville. - Eszük ágában sincs fiatal férfiakat seggbekúrni!

- Te aztán elszigetelve nőttél fel - csóválta a fejét Dean.

Sir Percival is a fejét csóválta.

- Azt hiszem, Deannek igaza van. A lovagok között túl sokan hódolnak a szodómia tiltott szenvedélyének.

- Nem mondanám éppen tiltottnak - vette át a szót Blaise. - Csak meg kell találni a megfelelő partnert.

Percival megdöbbenve nézett.

- Ne is törődj vele, Sir Percival - mondta Harry. - Fogalma sincs, mi az a szemérem.

- És neked tán van? - kérdezett vissza Blaise. - Nem hinném, hogy bárminemű ellenkezést hallottam volna tőled, amikor Draco tegnap este…

- Pofa be! - torkolta le Neville. - Nem hinném, hogy Sir Percival kíváncsi lenne a perverzkedéseitekre!

- Pont te beszélsz? - vágott vissza Harry. - Mi volt az a visítás, amit tegnap éjjel hallottam?

- Azt mondtam, pofa be! - kiáltott Neville.

Végre elérték a felvonóhidat, és amint ráléptek, Draco a szája elé szorította a kezét.

- Mi ez a fertelmes bűz?

- Csak a várárok - felelte Percival. - Nyáron a víz szintje lecsökken, és a fenéken rothadó hulladék a felszínre került.

- Hulladék? - kérdezett vissza Blaise. - Szerintem szar szaga van.

- Valószínűleg az is - mondta Neville. - A középkorban a csatornázás egyet jelentett az ablakon kiborított vödörrel.

Draco, Dean és Blaise egy emberként torpantak meg.

- Nem fogok vödörbe szarni! - kiáltott fel Draco.

Blaise és Neville egy emberként bólogattak.

- Akár az erdőben is szarhatsz, mint az állatok - mondta Harry, anélkül, hogy megfordult volna.

- Ez annyira GÁZ!!! - kiáltott fel Blaise. - Draco, ez mind a te hibád! Miért kellett neked ezt kitalálnod?!

- Méghogy az én hibám? - csattant fel Draco, és Blaise-re vetette magát, majd ököllel püfölni kezdte.

- Nem te könyörögtél Perselusnak, hogy keverjen egy…

- Abbahagynátok? - kérdezte Harry, miközben lerángatta az egyik mardekárost, a másik mardekárosról.

Sir Percival, Neville-hez hajolt.

- Tán néhány társad elméje zavart? - súgta a fiatal férfi fülébe.

- Nem talán - válaszolta Neville. - Blaise totál kattant.

- Hallottam ám! - vágott vissza Blaise, miután kiszabadult Draco szorításából.

Átértek a hídon, és Sir Percival egyenesen Arthur elé vezette őket. A híres király a trónján ült, fején aranykoronával, bár látszott rajta, hogy nagyon kényelmetlenül érzi magát. Folyamatosan a koronát igazgatta, miközben atyai szemmel mérte végig az öt utazót.

- Üdvözöllek benneteket Camelotban! Kérlek, tekintsétek e helyet otthonotoknak ameddig csak szeretnétek!

- Köszönjük, fenség! - hajolt meg Draco. - Örömmel fogadjuk tisztes vendégszeretetedet, és ígérjük, megadjuk tartozásunk. - Intett a kezével, mire a többiek is meghajoltak.

Arthur bólintott, majd intett a kezével, és egy cselédlány jelent meg, aki egy tágas lakosztályhoz vezette a fáradt utazókat. Volt ott szoba mindenkinek, és egy közös helyiség, amolyan nappali-féleség.

- Ez tök jó! - nevetett Blaise, miközben Deanre kacsintott. - Ki-be járkálhatunk egymás szobájából.

- Ezt komolyan mondod? - kérdezett vissza Draco kerek szemekkel. - Megnézted közelebbről az ágyneműt? Szerintem még soha az életben nem mosták ki!! Szerintem még bolhák is laknak benne!

- Csak képzelődsz, Draco - mondta szórakozottan Harry, miközben a falon lógó pallost vizsgálgatta. - Ez tetszik!

- Srácok, gondolkodtam - szólalt meg Neville. - Elvileg maga Merlin szolgált Arthur udvarában. Szerintetek meg tudna tanítani engem néhány varázslatra, amíg itt vagyunk?

- Te normális vagy, Nev? - kérdezett vissza Blaise. - Az egy dolog, hogy itt vagyunk Arthur udvarában, de szerinted a Hatalmas Merlin elvállalna tanítványának egy olyan kis senkit, mint te? Már ne is haragudj, de a világ leghíresebb mágusa aligha vállalna tanítványokat.

- Ugyan miért ne? - kérdezte dacosan Neville. - Merlin a mi világunk leghatalmasabb varázslója, és mivel nincsenek itt a pálcáink, talán ő segíthetne, hogy megfelelően használni tudjuk a mágiánkat!

- Neville-nek igaza van, Blaise - mondta Harry. - Most pedig menjünk, és keressünk magunknak valami kaját.

- Egyetértek - csillant fel Dean szeme. - Már nagyon éhes vagyok.

- Én is - mondták a többiek egyszerre.
- Akkor indulás! - mondta Harry, és a többiek egy emberként követték a folyosókon keresztül a nagyterembe, ahol már várta őket a vacsora.

Tovább>>