Harry Potter - Árnyékból a fénybe - 2. fejezet
A hetedikes évfolyamból csak tizenketten jutottak be a RAVASZ szintű bájitaltan órákra, ezek közül nyolc mardekáros és négy griffendéles tanuló volt. A griffendélesek között volt Hermione Granger és Ron Weasley is, aki még maga sem értette, hogy miért is maradt legutáltabb óráján. A mardekáros részről azonban a legjobbak voltak ott, mint Draco Malfoy, Blaise Zambini és Pansy Parkinson, valamint a tiszteletbeli mardekáros tanuló, Harry Potter.
A tizenkét diák gyors léptekkel igyekezett a bájitaltan tanterem felé, a Roxfort pincéjébe. Draco és Blaise kézen fogva mentek Harry és Pansy mögött, hisz a lefele vezető hosszú lépcsősoron egyszerre csak két ember fért el. Az óra kezdetéig már csak tíz perc volt hátra, ám kivételesen a terem ajtaja azon a reggelen zárva volt. A griffendélesek izgatottan várakoztak, Hermione és Ron gyilkos pillantásokat vetett Harryre, aki azonban nem is foglalkozott velük. Újfent az álmán gondolkodott, egészen addig, míg meg nem hallotta az ismerős léptek zaját. A professzor, pontosan órakezdéskor érkezett, fekete talárja, mint hatalmas denevérszárny lebegett mögötte. Harry megbabonázva nézte tanára szinte lebegő mozgását, a fáklyafény csillogását a férfi ébenfekete haján és halovány bőrének kontrasztját a körülötte lévő sötétségben. Pansy elvigyorodott Harry viselkedésén, és, hogy a fiút kizökkentse a transzból, megcsípte a griffendéles karját. Harry szinte felugrott a fájdalomtól, majd gyilkos pillantást vetett az ártatlanul néző lányra. A professzor, mit sem törődve ezzel az apró közjátékkal, kinyitotta a terem ajtaját, majd türelmetlenül várta, hogy a tanulók belépjenek, végül ő is követte őket a tanterembe, a szokásos módon csapva be maga mögött a nehéz ajtót. A diákok, bár már megszokták ezt a fajta órakezdést, most mégis összerezzentek. A professzor a terem elejére ment, és a táblához lépett. Majd talárja ujjából elővette varázspálcáját és egy intéssel a táblára varázsolta az aznapi feladatot.
- A mai órán egy egyszerű gyógyital elkészítése lesz a feladat - kezdte szokásos, lényegre törő baritonján. - A feladat egyéni munkát igényel, bár így nem várhatok túl sok sikert egyesektől - ennél a gúnyos megjegyzésnél pont Ronra nézett. - Ha segítenek egyik társuknak, azt csalásnak veszem, és mind a két tanuló elégtelennel hagyja el a termet.
Harry elmosolyodott tanára szarkasztikus beszédén, majd miután a többiek elindultak a hozzávalókért, ő is felkelt, hogy összeszedje a bájital alapanyagait. A feladat egy teljesen egyszerű, harmadéves szintű bájital volt, amit Harry akár csukott szemmel is képes volt tökéletesen elkészíteni. A Szent Mungóban is ezzel kezdte a nyári gyakorlatát, és még megannyi más ellenméreggel, lázcsillapítóval, Pótcsont-rapiddal, és még ki tudja miféle gyógyitallal.
Hamarosan csend ült a teremre, csak a különböző hozzávalók szeletelésének hangja, az üstökben lévő kotyvalékok fortyogása, valamint a kanalak csörgése hallatszódott. Harry, Draco, Blaise, Pansy és Hermione, az utasításokat, illetve Harry esetében saját gyakorlata általi tapasztalatait követve már az óra felénél kész voltak a fő feladatokkal, már csak gyenge lángon érlelni kellett a bájitalaikat. A professzor vámpírként járkált, figyelte a többi tanuló munkáját, és kritizálta némelyek bájitalnak nem nevezhető kotyvalékát. Éppen Neville munkáját ellenőrizte, ami hihetetlen módon tökéletes volt, amikor maga mögött különös, sistergő hangot hallott. Hátrafordult és meglátta Ron Weasley munkáját. A bájital, a szokásos világoskék helyett Ron üstjében szinte már fekete volt.
- Weasley, mit rakott az üstjébe? - kérdezte Piton professzor, hangjában mintha félelem bujkált volna.
- Ami a táblán van, tanár úr - felelte Ron méltatlankodva. - Három kanál béka-epét.
- Mekkora kanállal Weasley?
- Ezzel - felelte Ron magától értetődően, felmutatva a keverőkanalát.
- Weasley, maga eszement őrült! - hördült fel a professzor. - Három akkora kanál béka-epe robbanásveszélyes! Kifele min…
Ám még mielőtt kimondhatta volna, az üst felrobbant. Ron már akkor a munkaasztala alá bújt, amikor tanára felhördült, hiszen azt hitte, hogy Piton professzor megátkozza. A professzort azonban semmi sem védte, s a robbanás ereje a szemközti falhoz vágta. A termet betöltötte az üst maradványaiból kiáramló gáz. A diákok fejvesztve, sikítozva menekültek. Draco oda akart futni keresztapjához, ám Harry megfogta a vállát, és visszarántotta, miközben egy pajzsbűbájt vont maga köré. A láthatatlan kupolában még egy semlegesítő bűbájt is alkalmazott, hogy a gázokkal telített levegő eltűnjön.
- Menj innen, Draco. Vidd innen a többieket, gyorsan.
- De mi lesz Perselussal? - kérdezte Draco a mozdulatlan professzorra nézve.
- Nyugodj meg. Kihozom innen, és felviszem a gyengélkedőbe, de nektek mennetek kell.
- Bízom benned, Harry - mondta Draco, és ő is elhagyta a termet.
Harry, miután mindenki elhagyta a termet, odaszaladt a fal tövében fekvő eszméletlen tanárhoz. A pajzsát kiterjesztette mindkettejükre, majd letérdelve magához ölelte az ájult professzort és szemügyre vette a sérüléseket. A férfi lélegzett, ami jó jel volt, ám Harry valami meleg nedvességet érzett a bal kezén, amivel tanára fejét tartotta. Óvatosan másik kezével átkarolta Perselust, úgy, hogy jobb kezével tartsa a súlyát, így szabaddá vált bal kezén megnézhette az előbb érzett meleg nedvességet. Kezét felemelve elszörnyedve látta a vért, mely egész tenyerét vörösre festette. Tudta, hogy sietnie kell, ezért óvatosan a karjaiba emelte a meglepően könnyű testet, és szinte futva indult a gyengélkedő felé. Út közben azon imádkozott, hogy a férfi nehogy meghaljon. Szerencsére, mivel az aznapi első órák még javában tartottak, senkivel sem találkoztak, még Frics úr és Mrs. Norris is a kastély másik felében jártak. Harry szinte nem is emlékezett arra, hogy mennyi idő alatt érte el a gyengélkedőt, ám amint odaért, karjában a sérült professzorral, Madame Pomfrey-ért kiáltott. A javasasszony sietve jött ki az irodájából, és szája elé kapta a kezét, amikor meglátta az eszméletlen professzort Harry karjai között.
- Merlin nevére, Mr. Potter! Mi történt?
- Ron Weasley történt, asszonyom. Elrontotta a bájitalát, és gyógyital helyett valami robbanó kotyvalékot kevert. A bájital felrobbant, amikor Piton professzor odament, hogy ellenőrizze. Figyelmeztetett minket, de neki már nem volt ideje biztonságba húzódni. A robbanás ereje nekivágta a szemközti falnak, ráadásul be is lélegezte a robbanás következtében keletkezett gázokat - magyarázta Harry, miközben a sötéthajú férfit egy ágyra fektette. - A légzése stabil, ám eszméletlen, és egy pillanatra sem tért magához az idefele vezető úton, valamint ömlik a vér a fejéből.
Harry hátrébb lépett, hogy a javasasszony megvizsgálhassa, és elláthassa Perselus sérüléseit. Madame Pomfrey pálcájával elvégzett egy pár diagnosztizáló bűbájt, majd Harry felé fordult.
- Mr. Potter. Maga tanul gyógyítást, igaz? - Harry bólintott. - Menjen oda a bájitalos szekrényhez és hozzon ide két fiolányi általános antimérget, egy Pótcsont-rapidot, három közepes erősségű általános gyógyitalt és egy fájdalomcsillapítót.
Harry szó nélkül összeszedte a kívánt bájitalokat, majd odavitte a javasasszonyhoz. Madam Pomfrey utasítására sorra odaadogatta a fiolákat, szemét le nem véve az eszméletlen férfi arcáról.
- Madam Pomfrey, hogy van a professzor? - kérdezte a fiú, hangjában aggodalommal.
- Nem fogok hazudni magának, Mr. Potter. A professzor állapota súlyos. A robbanás miatt megsérült a tarkója, valamint két nyakcsigolyája, eltört három bordája, valamint súlyos agyrázkódása van. Sajnos többet már nem tehetek érte. Kómában van. Felébredhet ma, holnap, egy hét múlva, de az is lehet, hogy soha többé.
- Esetleg vele maradhatok? - kérdezte Harry könnyes szemmel.
- Igen, Mr. Potter. Maradhat. De előbb áthelyezem a professzort egy privát kórterembe, hogy ne zaklassák mások. - Madame Pomfrey rámosolygott Harryre. - Harry. Ha gondolod, rád bízom a professzor ellátását. A Szent Mungóból már értesítettek, hogy nyáron ott voltál gyakorlaton, és ha tovább akarod folytatni a tanulmányaidat, itt megteheted. Mást egyelőre nem bízok a gondjaidra. Piton professzor ellátását rád bízom, hisz látom a szemedben, mennyire törődsz vele. Talán jobban, mint bárki más ezen a helyen.
Madame Pomfrey elmosolyodott, majd egy aprócska bűbájjal Perselust áthelyezte egy privát szobába, majd elment, hogy értesítse Dumbledore professzort a bájitaltan tanár sérüléséről.
Harry odahúzott egy széket a sötét hajú férfi ágyához, és megfogta karcsú kezét. Ahogy Harry ott ült, a szeme előtt tűnt el az illúzió, ami elrejtette Perselus Piton valódi énjét. A férfi bőre elvesztette beteges sápadtságát, helyette alabástromfehér lett. A zsíros, vállig érő haj csillogóvá változott és derékig érővé nőtt. A férfi arcán lévő ráncok kisimultak, ajka rózsavörös lett. De ami a legjobban szembetűnő változást hozta, az a férfi horgas orrának eltűnése volt, helyette egy keskeny, szépen formázott orr jelent meg. Egy az egyben az eddig visszataszító, mogorva professzor helyett egy gyönyörű, szinte földöntúli szépség feküdt a kórházi ágyon.
Harrynek szinte elállt a lélegzete a férfi szépsége láttán. Egyik kezét kinyújtva végigsimított a csodás lény arcán, nyakán majd megállapodott a férfi törékeny, kecses kezén. Harry hosszú órákon keresztül ücsörgött ott a kórházi ágy mellett, amíg Madame Pomfrey nem szólt neki, hogy itt az idő, hogy visszamenjen a szobájába. A fiú nagyot sóhajtott, majd előrehajolva gyengéd csókot lehelt Perselus ajkára. Még egyszer végigsimított a férfi arcán, majd lassan elhagyta a szobát. Madame Pomfrey-nak is jó éjszakát kívánt, majd a szobája felé vette az irányt.
Tovább>>